Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-19 / 15. szám

BORKÓSTOLÁS KÖZBEN! AMI IGAZ, AZ IGAZ MINT A NAPSUGÁRRAL áterezett folyékony arany csordul a pohárba a jófajta kövidinka- bor. Az ember ínye még fel sem ocsúdott a pompás élvezetből, mór rubintszín kadart merít egy másik hordóból az öblös lo­pó. S borszakértő legyen a tal­pán, aki eldönti: melyik a jobb? Salamoni ítélet kell ide: ezt is, amazt is meginni, de nyomban el is hárítani a to­vábbi kínálást, mert az efajta Rókából már ez a két kurta po­hárnyi is igencsak kettőzteti az ember szemét.;; VÍZI JÁNOSNAK, Soltvad­kert egyik legtekintélyesebb szőlősgazdájának kamrájában zajlik ez a borkóstoló. — Tudják-e, milyen a jó bor? — vizsgáztat mosolyogva a gazda. —• Ilyen, mint ez! — eskü­szünk, nyalogatva a szánkat. — Felénk úgy mondják: »Erős, mint hitében a katolikus, — tiszta, mint a református, ■— se hideg, se meleg, mint az evangélikus és körösztöletlcn, mint a pogány* (Ne haragudjanak az említett vallásfelekezetek hívei, de a mondást nem mi találtuk ki, hanem a szeget mindig fején találó népi bölcsesség. A mon­dás párját Jánoshalmán hallot­tam, de az úgy hangzott: »Az a rossz bor, amit a vasutas mar hitelben sem iszik meg.«) MOST JÓ BŐRŰÜL van azonban szó. S Vadkerten nem egyedüli Vízi János bátyám, aki ilyen bort termel. S ezért — ami alább írva következik nem is egyedül az ő gondja-baja, sé­relme és óhaja, hanem ezé a boráról országszerte ismert egész községé. S a cél, amiért le­íródik. az, hogy a jövő szüret­kor megduplázott számú hordót töltsön arany homokjaink e fo­lyékony kincse. Talán egyik termelői réteget sem ért annyi sérelem az el­múlt évek oktalan gazdaságpo- gondját tavaszig..; Három parasztbácsi áll a piac sarkán. Az egyik a Petőfi Népet böngészi és hangosan felolvas a másik kettőnek. — Az clinült év uíolső hó­napjaiban igen sokan vásárol­tak rádiókészüléket, amely­nek a használatához szükséges engedélyt azonban még nem szerezték be. — Krákog egyet és tovább folytatja. — A pos­tavezérigazgatóság ezért fel­hívja mindazokat, akik ké­szüléküket engedély nélkül használják, az üzemeltetéshez szükséges engedélyt január hó 31-ig szerezzék be. — A nemjóját neki — mond­ja bosszúsan az egyik. — fin is vettem rádiót, de nem tu­dom hallgatni, hiába babrá­lom a kapcsolóját. Ha beje­lentem, akkor sem szólal meg. — Tán selejtet vettél szom­széd — szól a másik. — A csudát — legyint az elkeseredett rádiótulajdonos — csak nem adtak hozzá telepet és akárhová megyek, azt mondják, hogy nem tudják mikor lesz. Hát ha a magas postafünökük azt akarjak, hogy bejelentsem, akkor szól­janak már a gyárba is. csinál­janak ennek a sok süket rá­diónak orvosságot. Ami igaz, az igaz. litikája során, mint a szőlősö­ket. Egész csokor rendelet-vir­gács nyomorgatta őket: a terü- letfelszorzás, a trágyahiány, a rossz és kevés rézgálic, a magas beadás, az alacsony borárak, — megtetőzve az utóbbi években folyton ismétlődő természeti csa­pásokkal. Nem csoda, ha sokan nem állták, vagy nem bírták a sanyargatást s ezerholdakra me­nő, azelőtt virágzó szőlők kerül­tek az ebek harmincadjára. CSAK A KÜT az, amiből folyton csak meríteni lehet, 'de utóbb az is eliszaposodik, ha nem kotorják, A földnek — pláne u szőlőnek — előbb adni kell, hogy aztán legyen, mit venni is tőle. Ezt az örök igaz­ságot minden parasztember tud­ja, — csak a mi régi politiku­saink nem akarták észbe venni. János bátyám velős bölcsesség­gel ezt így fogalmazta meg: — Az a szőlősgazda csak a jó gazda, akinek egyik termése a hordóban, a másik a bukszában s a harmadik a tökén. S ez világos. Jöhet egy elemi csapás, vagy bármi, s ha nincs kitartás, pótlás, amihez az ín­ség idején nyúlni lehet, — föld­re teríti a gazdát.-:; DKHÄT ÜJ SZELEK fújnak. Erről hogy s mint vélekedik Já­nos bátyám? Elgondolkozva ingatja a fe­jét. A beadás megszűnése le­vette a malomkövet rólunk. De maradt azért elég panaszunk — ezekkel mi lesz? — Először is a rézgálic. Évek óla gond, miért nem intézik már el gyökeresen odafönt? Miért nem lehet az a raktárak­ban már most, miért csak ak- j kor mérik, amikor már áztatniI kell? Ügy volt az szokásban —! amióta a világ-világ, — hogy j a szőlősember eladta a borát s \ a pénz még meg sem melege-1 dett nala, már megvette a gáli- cot, a kötözöszert s elvetette a — A másik a borfejadag Meghagyják 80 fillérért azt a kevéskét s aztán, ha saját boromból, — amiért én dolgoz­tam keserves verejtékkel — töb­bet akarok inni, fizethetek 4 fo­rintot egy literért. Mit lehet minderre mondani? Azt, hogy igaz. Aki szőlősember csak kinyitja a száját, évek óta ezeket panaszolja. S HA A FÖLDTŐL nem le­het anélkül venni, hogy előbb ne adjunk neki, — akkor addig hasztalan dolog nyilatkozni, programozni az alföldi szőlő1 termelés fellendítéséről, amíg csak várunk a szőlősgazdáktól, csak blztogatjuk őket, de nem adunk kézzelfogható segítséget: idejében jó és elgendő rézgáli- cot, munkára serkentő kedvez­ményeket, trágyát, műtrágyát, emberséges botárat, hogy meg­indulhassanak. De másként nem megy. S éppen erre taní­tották meg az elmúlt évek az ország vezető gazdáit! ______________G. K. A Kecskeméti Kodály Férfi Kórus • újból megkezdte működését Adám József karnagy, az Állami Zeneiskola igazgatójának veze­tésével. Az énekkari próbákat minden kedden és pénteken fel­ső ízben január 18-án) este 5 órai kezdéssel tartják. Ebben az időben jelentkezhetnek új tagok is a közel 70 éves múltra visz- szatekintö énekkarba, az Úkollé- gium, 1. emelet, 11. számú ter­mében. Spiros a paprika, dt nem eúp Kevés olyan ember volt megyénkben, aki ne ismerte volna a kalocsai csípős együttest. Ez a kis énekcsoport a debreceni Dongó mintájára alakult, s műsorával sok visszás dolgot pclien- gérezett, figurázott ki. Az együttes jól indult, g ezért volt része olyan nagy sikerekben, ami túljutott megyénk határán is. Az október 23-1 események előtt több meghívást kaptak: pél­dául Székesfehérvárra, Dunapentelére, Balatonföldvárra kellett volna utazniok, hogy előadják műsorszámaikat. Aztán jött a min­dent, még a kalocsai csípős együttest is elsöprő vihar, s azóta a csípős együttes nem csíp többé. Sok helyen érdeklődtem, mi lett ezzel a jó kis kollektívával. Annyit megtudtam, hogy nyolc tag­ból állt és annakidején Mészáros Lajos szervezte. Most mind­össze hatan vannak, s a legnagyobb hiba az, hogy nincs, aki meg­szervezze a csoportot. (Nem csoda, most az íróasztalokért folyik a harc.) Pedig nagy szükség volna ezekben a napokban erre az együt­tesre. Nemcsak magam, sok ember véleményét tolmácsolom, alakuljon meg újra a csípős együttes. —gém— Nehéz helyzetben van az ország Fizesse ki minden adózó a hátraiékát Folytatásos regényünk Hatodik folytatás JÖKAT MÖR: A HAROMSZlNÜ KANDÜR négy esztendő múlva, mikor a vincellér-iskolát elvégezte s az önkéntes esztendőt leszolgálta, egy olyan kapitális birtokot venne át benne, hogy nem cserélne jövedelmet senki fiskálisával. Eslán úr csak a lejét bólogatta folyvást ez ékesszólás alatt. — Tökéletesen az én fiamnak a programja, amit most a szomszódusszony elukubrált. Ö is éppen ezt a kurrikulum vitáét proponálta nekem, míg jól el nem tángáltam. Látszik, hogy innen ered a szuggesztió. — En ugyan soha egy szót nem váltottam az úrfivál. — Maga nem, hanem a leánya, — A'bizony meglehet. •— De hát az a hiba, lYégy az Ilyesmi meglehet. — Nem értem, hogy mi hiba volna benne? Hogy a fiatalok egymással beszélgetnek, nyájaskodnak? Mink is úgy teltünk, mi­kor ifjak voltunk. Nekem is volt egy diákom leánykoromban, aki nekem könyveket hordott olvasni; én meg pogácsával, túrós­lepénnyel, gomolyával Iraktáltam; de biz' abból semmi hiba nem lelt. Engem sem strázsált az anyám: mégis becsületes ma­radtam. Jaj már annak a leánynak, akit az anyjának kell őrizni! A kecskeméti 'lánynak hétköznap is annyi esze Van, mint vasár­nap, sátoros ünnepen meg még egy kukoricával több. Én bizony szintén nem hajdúskodom a leányom mögött. — Ügy volt az régen, szomszédasszony, de most más világ van. Bolond idők járnak. Nem nyithatok fel egy vasárnapi újsá­got, hogy azt ne olvassam belőle, hogy egy diákgyerek, egy gim­nazista összegabalyodott egy gyereklánnyal s minthogy céljukat el nem érhették: vettek egy revolvert, piff-paff, agyonlőtték magu­kat. — No, már én csak nem hagynám, hogy a leányom ilyen gye- rekség miatt agyonlője magát. — Hát mit csinálna a szomszédasszony? >— Azt mondanám neki: azért bizony meg ne gyilkoljátok egy­mást. Ha te is ilyen korán be akarod kötni a fejedet, a. legény is alig várja, hogy a torkán akadjon az Adám csutkája, hát Isten neki: menjetek a paphoz, aztán húzzátok az igát! Están úr felfújta a pofáját s nagyot sodort a bajuszán. — De kettőn áll ám a vásár. Nem adják azt olyan szimpli- citer, mint a hízott libát. Az én fiam nemes ember. — Már édes Pugonyi Están uram, én nem tudom, hogy mi a különbség a nemes ember, meg a pógár ember között: mert mind a kettőnek keresztbe áll a szája az orra alatt; hanem azt tudom, hogy mi különbség van a kenyér és kenyér 'között? 11 Minden dolgozó paraszt örömmel fogadta azt az intézke­dést, amely eltörölte a beadási rendszert. Ez a progresszív kü­lön megadóztatás csökkentette a parasztság termelési kedvét, csökkent a terméshozam. A be­adás eltörlésével mindez meg­szűnt és egyedül csak az adófi­zetés maradt hátra, amivel a gazdáknak számolni kell. Ezt a kis ismertetést azért bo­csátottuk előre, mert az 1956. évi adókönyvek legalábbis Kalo­csán azt mutatják, hogy a kive­tett adóknak csak 00 százalékát fizettek be. Megkérdeztük Pov- dór Lajost, a kalocsai Járási ta­nács pénzügyi osztályának veze­tőjét, mi a véleménye az adó­kötelezettség ilyen arányú lema­radásáról. Povdár elvtárs el­mondotta, hogy komoly terveik vannak arra vonatkozólag, hogy a fennmaradt 20 százalékot ho­gyan hajtják be. A többi között ezeket jegyezte meg: — A főkönyvek adólezárása után minden adózót értesítünk a hátralévő adóról cs a követkéz félévi adójáról. Érdeklődtünk azután is, hogy milyen munkát végeznek az adóvégrehajtók? — A járási tanács pénzügyi osztályvezetője a következő választ adta: — Az adóvégrehajtók nem vállalják azt, hogy az elmaradt adókat behajtsák, illetve a zálo­golást eszközöljék. Nagyon «nép­szerűtlen« feladat most ez, és senki sem akarja a vásárra vinni a bőrét. A beszélgetés során kialakult egy olyan nézet, hogy a parasz­tok ugyan tudják, hogy az adót meg kell fizetni, mindig is meg kellett fizetniük, bármilyen rendszer volt, de most mégis ar­ra számítanak, hogy eltörlik a múlt évi adójukat. — Hogy miért nem fizetnek adót? Nagyon egyszerű a válasz mondotta Povdár elvtárs. — Azért, mert felvásárolták a meg­lévő árukészletet és ez bizony pénzbe került. No meg hát, amit az előbb is mondottam már, s egyesek azt gondolják, hogy el­törlik majd a hátramaradott ádó összegéti A fenti beszélgetés kétségtelen sok problémára hív­ja fel nemcsak az újságíró, ha­nem u tanácsok pénzügyi osz­tályvezetőinek figyelmét is. Vé­leményünk szerint nagyon rosz- szul dolgozik a kalocsai járási tanács pénzügyi osztálya, ha ilyen átlátszó kifogásokkal ér­vel, hogy az adóvégrehajtók nem mernek kimenni a falukba az állam iránti tartozást behajtani. Nagyon visszahúzódtak. Állan­dóan azt hajtogatják, értesítjük, felvilágosító munkát végzünk az adózók körében. Nem volna már végre helyesebb, ha nemcsak kifogásokkal élnének, hanem behajtanák az állam tartozását. Vagy nem tudják talán azt, vagy nem akarják tudni, hogy milyen nehéz helyzetben van jelenleg az ország. ! | Persze nemcsak ;i járási tanács pénzügyi osztálya a hibás. Hi­básak az adózók is. Vegyünk egy példát. Homokmégyen az elmúlt héten 160 000 forintot oszlottak | ki jégkár címén. Homokmégy I adóhátraléka 500 000 forint. Ne csodálkozzon n kedves olvasó, az adóból egy fillért sem törlesztet­tek az ottani parasztok. De ve­gyünk néhány konkrét példát is. Romsics Ferenc homokmégvl 15 holdas dolgozó paraszt három kataszteri hold fűszerpaprika jégkáráért 4050 forint térítést kapott. Az 1956. évi adójában meg 3100 forint tartozása van. A másik példa jobban bizonyítja ezt a felületességet az állam iránti kötelezettség elmulasztá­sát. Hoboz György alsómégyi 22 holdas gazda például 1620 forin­tot kapott jégkár címén. Neki Ifi ezer forint adóhátraléka van. Hoboz György nyilván arra szá­mít, mivel hogy ilyen sok adó­hátraléka van, úgyis eltörlik. Szeretnénk megnyugtatni ezeket az embereket, hogy, ilyenről szó sincs. Az adót nem törlik el, ha­nem, ha kell, behajtják rajtuk. Ezek mellett a rossz példák mellett meg kell emlékeznünk azokról az emberekről, akik be­csületesen megfizetik az adóju­kat, sőt már ennek az évnek fél­évi adóját is befizettek. Jlyer például Perlty Lajos 12 holdas aki mór félévi adóját rendezte. * Befejezésül talán csak annyit, s itt újból a járási pénzügyi osz­tályok figyelmét kell felhívni hogy megyénkben nyolc járás van. Ha a nyolc járás mindegyi­ke csak 20 százalékkal marad cl. az az államháztartásban 32 mil­lió forintot jelent. A dolgozó pa­rasztoknak pedig csak annyit hogy az. adókulcs a tavalyinak megfelelő az idén is és eszerin! kell adót fizetni.-Bem O OO0-0000-00000000000-0000000 Érdemes mákot termeszteni 20000 foiint jövedelem holdanként Kevés olyan ember van, aki ne szeretné a mákoskalácsoi, vagy a mákostésztát. Ezért mindig jövedelmező volt a mákler mesztés. Nemcsak a mákmagot, hanem a gubót is lehet értéke síteni. Ezt a földművesszövetkezetek vásárolják meg mázsánként 90 forintért. A mákgubót aztán az Alkaloida Vegyészeti Gyár Tiszavasvárin dolgozza fel. A gyár a mákgubóból fontos gyógy­szereket: morphint, kodeint, ópiumot állít elő. A kész gyógysze­rek egyrészét exportálja, ami jelentős valutát jelent népgazda­ságunknak. A máknak mindig magas piaci ára van. Vegyük átlagosan a mák hozamát, katasztrális holdanként 3 és fél—4 mázsa mag- termést, valamint 3—3 és fél mázsa mákgubót számíthatunk; mely napi áron számítva 20 000 forint jövedelmet tesz ki. Néhány hét múlva itt a mákvetés ideje. A földművesszövet­kezeteknél nemesített mákvetőmagot lehet vásárolná

Next

/
Thumbnails
Contents