Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-18 / 14. szám

A termelők és a fogyasztók ériekének megfelelően ] Igazságos, új tejátvételi árakat állapítottak meg 20 deka korpát és 1.90 forintot adnak a tej literjéért A beszolgáltatás! rendszer meg­szüntetése a tehéntartó gazdá­kat külön is nagyobb jövedelem­hez juttatja, mert a háztartási szükségleteiket meghaladó tej- mennyiség jelentős részét nem kényszerülnek önköltségi áron értékesíteni, a tejbeadást telje­síteni. Az október hónap során átvett tej minden literjéért már a szabadíelvásárlási árat. 2.30-at fizetett minden gazdának a tej­ipar. November és december hóna­pokban tovább emelkedett a tej felvásárlási ára, a téli hónapok­ban jelentkező takarmányozási gondok és az emiatt keletkező magasabb önköltséget figyelem­be véve 2.50 forintot fizettek a 3,4 százalékos zsírtartalmú tej literjéért. Ez a felvásárlási ár — mint megállapítást nyert, — túl­zott volt és fenntartani a to­vábbiakban csak úgy lehetett volna, ha a tej fogyasztói árát is felemelték volna. Márpedig az méltánytalan intézkedés lett volna. Hiszen a begyűjtés eltör­lésével és a tej szabadfelvásár­lási árának jelentős emelésével a dolgozó parasztság bevételei­nek jelentős emelkedése követ­kezett be, igazságtalanság lenne ugyanakkor a bérből és fizetés­ből élőkkel szemben, ha az ál lám felemelte volna a tej eladás árát, Éppen ezért szükségessé vál a tej szabadfelvásárlási árána mind a termelők, mind a vásárló, érdekeinek legjobban megfelelt igazságos rendezése. A tej szs badpiaci árát figyelembe véve. Tejipari Vállalat január 1-től szabadon felvásárolt tej árát 3. százalékos zsírtartalmát figyc lembe véve, literenként 1.90 fc rintba állapította meg. Ezt a összeget kiegészíti az ugyancsa literenként juttatott 20 deka gramm korpa is. így a korp 200 forintos mázsánkénti ári hozzászámítva 2 forint 30 íilléi kapnak a termelők minden sz; badon eladott liter tej után, A 2 forint 30 filléres felvásái lási ár mellett nem kényszerül vállalat a tej fogyasztói árána felemelésére, s amellett becsi letes árat fizet a tejtermé gazdáknak is. ügy gondoljul hogy az új tejárak úgy a te melók, mint a fogyasztók érdi keit kielégítik és igazságosak; A magyar forradalmi munkás- paraszt kormány 1003/1957, (I. 5.) számú határozata előírja a Ne­hézipari Minisztérium, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Könnyűipari és az Élelmiszer- ipari Minisztérium, az Építés­ügyi Minisztérium, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, az Országos Erdészeti Főigazgató­ság, az Országos Vízügyi Főigaz­gatóság alá tartozó vállalatok december 31-i leltári készletei­nek összeírását. A fenti rendelet­tel kapcsolatban a Központi Sta­tisztikai Hivatal a következőket közli: 1. Adatszolgáltatásra a határo­zatban felsorolt minisztériumok felügyelete alá tartozó termelő ós készletező (értékesítő) válla­latok (intézmények) kötelezet­tek. A kutatóintézetek, techni­kumok, és hasonló jellegű vál­lalatok (intézmények) nem köte­lesek adatokat szolgáltatni. Ál­talában ugyancsak nem kötele­zőitek adatszolgáltatásra a helyi- ipari (tanácsi) vállalatok és szö­vetkezetek, csupán néhány eset­ben (pl. gázgyárak, fővárosi vil­lamosvasút, fővárosi autóbusz- üzem stb.). Az üzemek, intézmé­nyék különös fontosságára való tekintettel van szükség arra, hogy ezek is szolgáltassanak készletadatokat. Számukra a Központi Statisztikai Hivatal a kérdőívet és utasítást megküldi. 2. A kérdőíveket és a szüksé­ges utasításokat folyamatosan megküldik. A kérdőívek egyben tartalmazzák a jelentésre köte­lezett anyagok körét is. A kér­dőívek egyik példányát a fel­ügyeleti szerv azon osztályának kell küldeni, amelynek 1950. év­ben az anyagstatisztikai kérdő­íveket kellett megküldeni, másik példányát pedig közvetlenül a KSH anyagosztályának. 3. A jelentésben a december 31-i leltári készleteket kell sze­repeltetni. Ahol folyamatos lel­tározás folyik, ott a bejelentés­hez a leltár adatait kell alapul venni, ezeket adóban az anyag­nyilvántartás (könyvelés) szerint a december 31-i állapotnak meg­felelően korrigálni kell. 4. Az anyagszolfjáltalással kapcsolatos 'esetleges problémák­ra felvilágosítást ad a Központi Statisztikai Hivatal anyagosztá­lya, HIRDETÉSEK DIJAI: Apróhirdetés: hétköznap szavanként 1 Ft Keretes hirdetés: hétköznap m/m 3.50, vasárnap 3 Ft Szakosztályokat hoznak létre az Orvosegészsógügyi Dolgozók Szabad Szakszervezetének kebelén belül Nemrégiben Kecskeméten egy­két orvos amellett tört lándzsát, hogy az orvosok váljanak ki az Egészségügyi Szakszervezet kö­telékéből, s alakítsák meg az Orvosi Kamarát. Ez az elképze­lés a megye orvosai között — tudomásunk szerint — nem ta­lált kellő visszhangra. Ennek ellenére az Orvosegészségügyi Dolgozók Szabad Szakszerveze­tének Központi Bizottsága leg­utóbbi ülésén a küldöttek elé tárta ezt az elképzelést is. A küldöttek közül húsz orvos felszólalt, s helytelenítette az Orvosi Kamara létrehozását. El­lenben javasolták, hogy szakosz­tályokat hozzanak létre, — orvos, gyógyszerész, műszaki, közép­káder, adminisztrátor, — ame­lyek a saját szervezett dolgozóik problémáját vitassák meg, kép­viseljék érdekeiket, válasszák meg képviselőiket. A küldöttek egyértelműen fog. laltak állást amellett, hogy e szakosztályok vezetői társadalmi munkában végezzék megbízatá­sukat. Ezenkívül a küldöttség bizal­mat szavazott a Központi Bi­zottságnak a következő válasz­tásig. Termelők! Figyelem! Termelők! Felhívjuk a gazdák figyelmét, hogy vállalatunk vezetősége és munkástanácsa úgy határozott, hogy újra megkezdi a borseprő és szilvacet re átvételét az alanti telepeinken pálinkáért. 1 hl. (i ínalligandos borseprőért 3.ti liter törköly, 1 mázsa 6 malligandos szüvacefrécrt 3,6 liter szilva pálinkát adunk« «e Kívánságra készpénzt is fizetünk, Átvevő telepeink: Kecskemét, Tápiószöllős, Tiszakéceke, Kerekegy­háza, Izsák, Kiskőrös, Csengőd, Jánoshalma, Bácsalmás. A gazdák felhozatalát várja és kéri a KECSKEMÉTI GYÜMÜLCSSZESZIFAR1 V, KÖZPONTJA Kecskemét, Külső-Szabadság út 19, Mám, 1333 Telefon: 22-02, 23-02 A Kossuth rádió műsora Péntek, január 18: 4.30: Hírek, — 4.35—íi.uo-ig: Reggeli zenés műsor. — Közben: 6.00: Falurádió. — 6.30: Egészségügyi tanácsadó. — 7.00: Hí­rek. — 7.45: Naptár. — 8.08: Zene­kari hangverseny. — 9.00: A Gyer- mekradiú műsora. — 9.30: Dolina Dragíu énekel. — 10.00: Hírek. Lap­szemle. — 10.15: Dóczl dalok. — 11.00: Tolnai Lajos két elbeszélése. —12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Falurádió. — 13.10: Furulya muzsika. — 13.20: A Gyermekrádiú rejtvénypályázata. 13.50: Téli szerenád. Sárközi György szerelmes versei. — 14.00: Időjárás- Jelentés. — 14.15: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 14.30: Részletek Zel­ler A madarász c. operettjéből. — 15.00: Hírek. Közleménj'ck. — 15.10: Népek dalai. — 15.40: Miklós Kata énekel, a Tabányi-együttes játszik. — 16.00: Fiavasok virága. — 16.20: Kamarazene. — 16.57: Műsorismer­tetés. — 17.00: Hírek. — 17.10: Sport- híradó. — 17.25: Szív küldi szívnek szívesen ,, i — i7.45: Juhász Gyula verseiből. — 18.00: Riportműsor. — 18.10: A veronai szerelmesek. Zenés irodalmi összeállítás. — 19.00: Mi új­ság a nagyvilágban? — 1SU5: Liszt- zongoramüvek. — 10.24: Jó éjszakai, gyerekeid — 19.30: Napról napra f: t5 Riportok, tudósítások, jegyzetek.' — 20.00: Hírek. — 20.10: Ftdelio. Opera két felvonásban, — 21.28: Hlrek, Sport. — 21.43: Az operaközvetítés folytatása. — 22.50: Tánczenei — 24.00^Hírek, — 0.10: Himnusz. Mozik műsora 18-án, pénteken; Baja Központi: Nincs irgalom- — Baja Uránia: Hyppolit a lakáj. — Bácsalmás: Emberek fehér­ben. — Jánoshalma: Vörös és fekete II. — Kalocsa: Az élet háza. — Kecskemét Árpád: Nem igaz. — Kecskemét Városi: Em­berek a havason. — Kiskunfél­egyháza: Az éjszaka leányai. — Kiskunhalas: Hannibál tanár úr. Szabadszállás: Visszaélés. A bétsi nap legurult az égről, s az alkony pillangói: a csilla­gok már rezegtették gyertyasápadt fénye­ket. A tágas, rideg lá­ger belenyújtózkodott az alkonyt csend ölébe. Ázott, fázott emberek gubbasztottak a szalmá­val bélelt szobák padló­zatán, s meggémbere- clett ujjaikat unottan dörzsölhették. Két ér­zésvilág vajúdott tel­kükben: a dollármo- solyú kalandvágy, a boldogabb élet kutatá­sa és a cserbenhagyott ország fájdalmakból szépülő sorsa. Zsiga kenyérzsák­jával bíbelődött, A zör­gő fehér papírból fino­man kifejtette a haz>- szalonna utolsó kis csücskét, s nyála ösz- szefutott a szájában. Fekelekendüs édesany­ja jutott az eszébe, amikor töpörödött nyu­galommal szólítgalta az öreg kocát: mancsi, mancsi. S amikor a szelíd jószág kiballa­gott az ólból, ujjal he­gyével megcírogatla HAZATLAN ÄLMOK göndörszőrzetű hátát, ilyenkor még az éhsé­get is elfelejtette, s meghentergette magát a decemberi fagy taré- jos göröngyein. Zsiga minduntalan el akarta hessegelni magától ezeket az emlékeztető gondola­tokat, de olyanok vol­tak ezek, mint a ván­dorgólyák, amelyek tavasszal ismét visz- szutémek. Dühös volt. hogy nem tudott meg­szabadulni ezektől a könnyfacsaró érzések­től. /I szobában gondju­kat elüzöen hangoskod­tak. Legtöbbjük »hős« volt, a szabadság egye­düli védelmezői. Sze- metszúrt nekik Zsiga szótlansága és magá- bamélyedt szerénysé­ge. Nem is állták meg szó nélkül. Kedvre akarták deríteni, s csí­pős szellemességgel csipkedtek a fiú érzé­keny leikébe. Idegennek és elha­gyatottnak érezte ma­gát. Valami kimond­hatatlan belső feszült­ség szorította szívét. Elhatározta, hogy le­fekszik. Jó éjfél volt már, mire a többiek is elcsendesedtek. Zsiga ébren volt, hallgatta a táltos szél fütyülését, s eszébe jutott az ott­honi levegő. Fejére húzta a fekelepecsétes pokrócot, s pár perc múlva elaludt. Álmában szülőfalu­jában járt. Tavaszi szél zizcgtelte a rügyező fák selymes leveleit. A temető bokrai alatt kislányok szedegették az illatos ibolyák kar­csú szálait. Csiviteltek, énekeltek, s hangjuk tarkalepkéi beszőtték a határt. A legények haditer­vet kovácsoltak a kor­zózó lányok ellen. A feledhetetlen öreg­templom töve volt a főhadiszállás. Innen Elő fizethető a Petőfi Népe! A posta február elsejétől ismét házhoz kézbesíti az olvasók kívánságára az újsá­gokat. Olvasóink az alábbi megrendelőlapon is kérhetik a PETŐFI NÉPE házhozkézbesítését. M <;g- r e n d e főlap , , l-töl 1,u mól keltek szárnyra a ir's- i fálkozások fecskéi. És az édesanya... f ez az áldott lelkű asz-1 szony, kenyeret dagasz- *; tolt, amikor kisült a kenyér, piros, friss $ sarkát Zsiga fiának ad- t ta, most ez volt a ke- i nyer legízesebb falai- íj ja. I' Felriadt álmából. A X: fájdalom nagy, nehéz | sóhajokban szakadt fel j emlékeiből. Most is-1 merte be először, hogy | hazavágyódik. ; Nem tarthatja visz- 3 sza semmi sem elhatá­rozásának végrehajtá­sában. Nesztelenül le­fejtette magáról az ide­gen takarót, íélikabát- ját panyókásan a vál­lára dobta, kenyér­zsákját vállára akasz­totta, s kilépeti az aj­tón. A keringélö szél Magyarország felől hajnali harangszót lo­pott a fülébe. i> a tá­voli kéklő ködből mintha egy bütykös- ujjú. dédelgető kéz nyúlt volna feléje... B. S. megrendelem f* e i őfi N é p k című lapot. A havi előfizetési díjat: 11.~ Ft-t a nyugtéval jelentkező postakézbesítőnek fizetem ki. A megrendelő pontos ríme, ahová u lap kézbesítését kéri : 195 év lió U. Név: .............. Vá ros: ) Község:) utca _____bázszám_____ein. _____ajtó. oí ötiztíló muiPasa Beindítva: \ Postuhivaial 1 P. y j —„------------------------ ___„ uiriup telelői ! HÍREK j — rriell Kornélia nagynevű színésznő szabadszállási sírját a Petőfi általános iskola nevelőtes­tülete, diáksága rendbehozta, t — A dunavecsci esztrád-zene- 1- kar újból megkezdte próbáit 35 1 2 taggal, I — A hartai öntevékeny művé- t ■ szeti csoport január 13-án Du- C i navecsén vendégszerepeit, Be- 1 mutatták a »Vén bakancsos fia, t t a huszár« című népszínművet, 1 j Az előadás nagy tetszést aratott, e- — Februárban ismét megkezdi I l; működését a dunavecsei balett- t 1 iskola, i j — A dunavecsei újjáalakult t j művészeti csoport megkezdte I próbáit, Szamosközy István »Kis i _ lak áll a nagy Duna mentében« ( _ című négyíelvonásos színművét z tanulják. Ezzel a darabbal Du- £ napentelére és Hartára mennek . vendégszerepelnij a — A háziasszonyoknak jogos t panasza, hogy nincs elég szap- •t pan és mosószer. Értesülésünk ,- szerint ezen a téren, legalábbis ■ részben javulás várható. A szén- !és az energiahelyzet javulásával : ugyanis a budapesti kénsavgyár- a ; ban teljes kapacitással megin- * ! dúl a trisó gyártása. A Hungá- :: I ria Vegyiművekben pedig a 0 i Hypo előállítása. Az ipar hama- rosan nagyobb mennyiséget ad át a kereskedelemnek, — Többezcr mosógépet ka­punk a közeljövőben a Szovjet­uniótól. Az esetenként 2 kiló ruha mosására alkalmas és fa­csaró szerkezettel ellátóit gépek ! kb, 2500 forintos áron kerülnek ó forgalombaj *> — Az Egységes Faraszliíjúság II Országos Szövetségének Ideigle- a nes Szervező Bizottsága a Béig- a rád-rakpart 24. szám alól a Ma- '• gyár Ifjúság útja 105, számú házba költözött. Uj telefonszám; n 428—905, n — A Szakszervezeti Tanács ' közvetlenül az októberi esemé- " nyék után megnyitotta a gyer- “ meküdülőket, hogy ideiglenesen ^ elhelyezést biztosítson a hajlék- " talanná vált, árván maradt t " gyermekeknek. A gyermekei! i ^ pedagógusok felügyelete mellett F B folytatják iskolai tanulmányai- t kát. Március végéig a Szakszer- i r vezeti Tanács több mint 2000 ®- gyermekről gondoskodik és az ,- üdültetést szükség esetén to- í i- vábbíolytatja. l! — Megkezdték 1400 komlói i bányász lakáshelyének lei jelölé- ® ll sót. A komlói szénbányászati g ~ tröszt tervező részlege a helyki- i jelöléseket úgy végzi, hogy a i il már elkészült utak mentén épít- '- sék be a szabad területeket. Az . ti épületeket kétemeletesre terve- > zik. Ezenkívül az úgynevezett [ ősközséghez csatlakozva 310 t földszintes családi házat is épí- ' tenek Komlón. Az új lakóházat 1 a járdákkal, parkokkal együtt j _ adiák át. & Központi Statisztikai Hivatal jelentése

Next

/
Thumbnails
Contents