Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-13 / 10. szám
van. Ez a tőke erősségétől függően 5—3 db szokott Jenni. így abban az évben alig lesz valami termésünk, de szőlőnk megfiatalodott és a következő évtől kezdve már rendes művelésben részesíthető. Ha a felnyurgult tőkén még vannak erőteljes hajtások is, altkor a tőkefej tisztítását két év alatt végezzük el. Az első évben a felugratott részek közül -csak., a legmagasabbakat jís az elszáradt csonkok egy részét távolítjuk el, míg az alacsonyabban Ievököii termőcsapokat hagyunk. A másik évben a rossz metszésnek az utolsó nyomait is letisztogatjuk. így eljárva a tőkefej-rendbehozás évében is közepes termésre számíthatunk, Harmatgyökerek eltávolítása A tőkefej rendbehozásához tartozik a harmatgyö- kerezés és a tő-, vagy nyakhajtások eltávolítása. A telepítés homokon 50—60 cm hosszú vesszőkkel történik, így a tőke táplálását biztosító talpgyökerek olyan mélységben fejlődtek ki, hogy sem a szárazság, sem a téli fagy nem árthat neki. A szőlő azonban hajlamos arra, hogy a talaj felső rétegében ú. n.- harmatgyökereket fejlesszen. Kedvező körülmények mellett a harmatgyökerek gyorsan megerősödhetnek a talpgyökerek rovására. Ez a megerősödés olyan mértékű is lehet, hogy a harmatgyökerek teljesen átveszik a tőke táplálását, melynek következtében a talpgyökerek elhalnak. Ebből akkor származik baj, ha télen nagy hideg van, amikoris a harmatgyökerek elfagynak, vagy a szárazságban a feltalajban, ahol a harmatgyökerek elágaznak, a talaj kiszárad, a harmatgyökerek elpusztulnak. Mielőtt az elhanyagolt szőlő harmatgyökerezésé- hez hozzáfognánk, vizsgáljuk meg, hogy a legyökere- zés milyen mértékű. 1. Ha a harmatgyökerek ceruzánál nem vastagabbak, akkor kitányérozzuk a tőkefejet és a harmatgyökeret tőben levagdossuk. 2. Ha a gyökerek között már ujjnyi vastagságúak is vannak, akkor az első évben csak a felét vagdaljuK le a harmatgyökereknek, míg másik felét a következő évben. 3. Amikor azt találjuk, hogy a harmatgyökerek annyira megerősödtek, hogy már teljesen átvették a tőke táplálását, akkor nem szabad levágni, mert ezzel a tőke pusztulását okoznánk. Ilyen esetben már harmatgyökerezést nem végzünk, hanem tovább is rendesen műveljük a szőlőt, amíg csak lehet. Nyakhajtások eltávolítása A szőlőállomány visszaeséséhez nagymértékben hozzájárulnak a tőke alól, gyökérnyakból feltörő sarjak, vagy nyakhajtások (csicskurák) kifejlődése. A nyakhajtások rengeteg vékony seprőszerű hajtást nevelnek, melyek termést nem hoznak, de elszívják a tőke táplálékát. A nyakhajtások eltávolításakor a tőkéket kapával vagy ásóval olyan mélyen kell kibontani, amilyen mélységben elágaznak a főgyökérről. A nyakhajtásokat azután teljesen a kiindulópontjukban kell elvágni, nehogy maradjon csonk, amiből újból kihajthatnak: Ha a nyakhajtások eltávolítása végett a tőkét kibontjuk és azt állapítjuk meg, hogy a tőkefej beteg, korhadt, akkor a nyakhajtásokból a legerősebbet meghagyjuk és abból új tőkefejet nevelünk: A szőlők rendbehozásának általában három fő szempontja van: 1. a tápanyagszegénység megszüntetése, 2. tőkefejek rendbehozatala, 3. tőkehiányok pótlása, Hazai gyökerű szőlők pótlása Homoki szőlőkben a nagyobb tőkehiányokat gyökeres hazai vesszővel pótolhatjuk. Homokon a pótlások sikerét a cserebogár pajorja veszélyezteti. A pótlásokat végezhetjük bujtással és döntéssel is ősszel, valamint tavasszal. A döntéshez elegendő hosszúságú vessző szükséges, ezért már előre a nyáron úgy kezeljük a zöld hajtásokat, hogy a döntéshez szükséges hosszabb vessző felnevelődjön. A pótlásokat nagyobb gondozásban kell részesíteni, mint a termőszőlőket. Ültetéskor mindjárt tegyünk mellé karót, ez védi a kapavágástól, azonkívül a fiatal hajtást mindjárt hozzá is köthetjük. A pótlás gyenge hajtásait a peronoszpóra ellen minden 10 napban rendszeresen meg kell permetezni; A pótlások ápolásával a gondos többletmunka bőségesen megtérül azzal, hogy három év alatt a tőkehiányok helyén is termőtőkéket nevelünk: Hiányzó karók pótlása Támasz nélkül szőlőnket, — kivéve a gyalogművelésű szőlőt — művelni nem tudjuk. A karópótlást, mivel az nagyobb befektetést igényel, egy, esetleg több év alatt végezzük el. A gyüniölesíák téli faíiszlogalásáról Bács megye az ország egyik legfontosabb gyümölcstermesztő megyéje. A megye területén kb. kétmillió darab gyümölcsfa van kiültetve, amely évenként 4000—3000 swg gyümölcsöt terem aszerint, hogy milyen időjárás volt abban az esztendőben és milyen ápolásban részesítették egész éven át a termelők gyümölcsfáikat. Nem kell külön hangsúlyoznunk azt, hogy nép- éíelmezés szempontjából mennyire fontos cikk a gyümölcs. Az is tudott dolcg, hogy az ország nyersanyag- ellátása szempontjából nem közömbös, hogy mennyi gyümölcsöt exportálunk, mert az így szerzett deviza segítségével tudunk nagyon sok olyan ipari nyersanyagot behozni, amire az ország ellátására szükségünk van. Jelen cikkünkben főleg azzal foglalkozunk, hogy mi mindent kell a termelőknek a jelenlegi időszakban elvégezni, amivel a gyümölcsfák ápolását legjobban szolgáljuk és amivel a tavaszi pajzstetű elleni védekezés alaposságát elősegílhetjük. Ez a nagy fontosságú munka a gyümölcsfák tisztogatása, koronaritkítása, metszése, stb. Ezekről akarunk most szólni és felhívni a termelők figyelmét mindazokra a feladatokra, amelyeknek kifogástalan jó minőségben való elvégzésével megalapozhatják az egész évi védekezési eljárások sikerességét. A gyümölcsfák tisztogatását, koronaritkítását már közvetlenül a szüret után, november hónapban el kellene kezdeni és mindaddig folytatni, míg teljesen befejezést nem nyer. Nagyon rossz és maradi szokása a termelőnek az, hogy ezt a munkát legtöbb helyen tavasszal kezdik meg, aminek eredménye rendesen az szokott lenni, hogy elkésnek vele, összecsapják és csak tessék-lássék munka lesz belőle. Emiatt a permetezéssel is lemaradnak és ennek következtében a kívánt eredmény is elmarad. A termelők a gyümölcsfáknál a kéregkaparást, utána a drótkefével való ledörzsölést, a koronaritkítást, téli hernyófészkek, gyümölcsmúmiák, fagyöngy, fa- taplógombák eltávolítását már novemberben végezzék el, de ha ezt a rossz időjárás miatt nem tudják befejezni, akkor a januári jó időjárást kell kihasználni és legkésőbb február közepéig ezt a munkát befejezni, hogy utána a permetezést meg lehessen kezdeni. A száradó pajzstetves és vértetves gallyakat, ágakat úgy vágják le, hogy utána csonk ne maradjon.- Ugyanis a megmaradt csonkok a kártevők megtelepedésére szolgálhatnak. A vastagabb gallyak, ágak levágása után a megmaradó sebhelyeket oltóviasszal, vagy jó vastagon agyaggal kenjük be, hogy a sebhely minél előbb behegedjen. Ilyenkor kell a koronaritkítást is elvégezni. Minden felesleges ágat, gallyat, ami a ko2 rónát elsúrüsíti, nem teszi szeüössé és a napfénynek a korona közé való behatolását megakadályozza, ki kell vágni. Minthogy a fák repedéseiben és a kéreg alatt bújik meg télire a legtöbb állati ellenség és növényi betegség, ezért a fák törzsét és a vastagabb ágakat kéregkaparóvassal a mohától, zúzmótól megtakarítjuk, utána pedig drótkefével lekeféljük. Vigyázni kell arra, hogy a kéregkaparóval a fa élő kérgét ne sértsük meg, mert az kárt okoz. A fiatal fák kérgét csakis drótkeféz- zük, kéregkaparót a fiatal fák vékony kérge miatt nem használhatunk. A fatisztogatás után a kéregkaparókat, pajzstetves gallyakat, hernyófészkeket, gyümölcsmúmiákat gyűjtsük egy helyre és azonnal égessük el. Ha nem ezt a radikális módszert követjük és szétszórtan hagyjuk ezeket a kaparékokat a fák alatt, akkor máris bizto-r sítjuk a jövő évi új ráfér tőzésre való lehetőségeket, pedig a fatisztogatásnak éppen az a célja, hogy ezzel a munkával is gyérítsük a jövő évi gombabetegségek és állati ellenségek kártételét. Fenti munkák elvégzésére szükséges kéregkaparót^ drótkefét, metszőollót, ágfűrészt, hernyózóollót a ter- melók a földművesszövetkezeti boltokban mindenütt beszerezhetik, mert a mezőgazdasági igazgatóság gondoskodott arról,-hogy ezeket a cikkeket a fnlrhníívc*- szövetlcezeti boltok állandóan raktáron tartsák. Ha a termelők a fatisztogatást a fenti előírások szerint legkésőbb február 15-ig befejezik, akkor mári-i megalapozták a kötelező pajzstetű elleni védekezésnek, az eredményességét, A szarvasmarhák féli takarmányozása A jó takarmányozás egyik legfőbb előfeltétele az, hogy az adagolt takarmányok minden állatfajnál a legtermészetszerűbben hassanak, az állatok azt könnyen megemésszék és mindazokat a tápanyagokat tartalmazzák, amelyek nemcsak az élet fenntartására, hanem a megkívánt termeléshez is szükségesek. Háziállataink legtermészetszerűbb takarmánya általában a zöld legelő, a mesterségesen termelt zöldtakarmány, valamint az egyéb nedvességben bővelkedő ízletes nyers termény (takarmányrépa). Ezek rendesen könnyen emészthetők, az emésztőszervekben — szélsőséges esetektől eltekintve — káros hatásuk nincs és a természet rendjénél fogva veszteségmentesen tartalmazzák mindazon anyagokat, amelyekre az állatoknak szükségük van. Abban az időben tehát, amikor a takarmányok ebben a formában állanak a gazdák rendelkezésére, inkább csak a zöldtakarmányozás folytonosságának lehe- tővététele, az egyenletes adagolás és a takarékos beosztás az állattartók tennivalója. A többit elvégzi a természet maga. A sokéves tapasztalat mutatja is, hogy gondos bánásmód mellett a zöldtakarmányozási idényben van az állatokkal a legkevesebb baj. Ekkor fejlődnek jól a növendékek, adnak sok tejet a tehenek. A téli takarmányozásra egész évben készülni keli Sokkal másképp áll a dolog télen, amikor a beszorult állatok nemcsak az egészséges mozgástól, napfényes szabadlevegőtől vannak elzárva, hanem a takarmányozás természetszerűsége is úgyszólván állattartó gazdánként változik. A téli takarmányozásra tehát voltaképpen egész éven keresztül készülni kell. A télire eltevésre kerülő takarmányokat úgy kell tartósítani, hogy azok a legkisebb tápanyagveszteséget szenvedjék és úgy kell azokat az állatok részére adagolni, hogy a táplálék' felvétele és emésztése minél jobban közelítse meg a nyári takarmányozást. Ennek különösen a szarvasmarháknál van nagy jelentősége. Éppen ezért a szarvasmarhák téli takarmányozásánál már hosszú idők óta igyekeznek az állattartók a természetszerűség minél jobb megközelítése érdekében sok vizenyős, lédús takarmányt adagolni, teri- rnés takarmányokat pácolással megpuhítva könnyebben emészthetővé tenni. Egyszóval a téli emésztést az állatok számára megkönnyíteni. Mert a könnyű emésztés kihatással van az állat közérzetére és termelékenységére egyaránt. Az ember magáról is tapasztalhatja, hogy amikor valami, számára nehezen emészthető eledelből nagyobb mennyiséget vett fel táplálékul, az szinte megüli a gyomrot, rossz közérzetet ad és sokszor mondják: »úgy érzem magam, mintha kő lenne a gyomromban«. — Természetesen az embernek megvan a módja ezen az állapoton emésztést elősegítő gyógyszerekkel segíteni és az ilyen gyomormegterhelő étkezésnek az elhagyásával a megterheltetést elkerülni. Nem így áll az állatnál, amelynek nincs módja csak jelbeszéddel tudomásul adni gondozója számára a nehéz emésztést, az elégtelen táplálást. De ezt a jel- beszédet, amely a termelékenység csökkenésében, vagy teljes elmaradásában, kondicióromlásban stb, jelentkezik, nem minden állattartó érti meg. Sőt! Akadnak olyanok is, akik ezt a téli tartás természetes velejárójának tekintik és nem is igyekeznek rajta változtatni, Miért szükséges a lédús takarmány? Vizsgáljuk csak meg, miért kell különösen szarvas- marhánál a természetszerűségre olyan nagy gondot fordítva, lehetőleg nagymennyiségű lédús takarmányt, vagy legalábbis átnedvesedett, átpuhult takarmányt etetni? A szarvasmarha összetettgyomrú állat lévén, a táplálékot először csak nagyjából való megrágás után a bendőjébe nyeli le. A bendőben a táplálék nyállal keveredve átpuhul, majd kérődzés céljából az állat felböfögi és alapos átrágás után kerül az emésztőcsatorna további részeibe. A bendőben tehát az oda lenyelt táplálékot kérődzésre alkalmas állapotba kell hozni, amihez nagytömegű száraz takarrfiány etetése alkalmával rendkívül sok nyálat kell az állatnak termelni. Vannak már kísérleti mérések, amelyeknek alapján kiderült, hogy 60 liter nyálat is kellett képezni egy felnőtt állatnak naponta a bendőjébe került száraztakarmány kérődzésre való alkalmassá tétele céljából. Hiába iszik ugyanis a szarvasmarha a takarmányra bármily meny- nyiségű vizet, mert a vizet nem a bendőjébe nyeli le, hanem az oltógyomorba. Ez a víz tehát közvetlenül nem segít a takarmány áínedvesítésében, megpuhitásá- ban, hanem csak nyálképzéshez szolgálhat alapanyagként. — Ezekből következik tehát, hogy minél lédú- sabb, átpuhítottabb takarmányt eszik a jószág, annál kisebb mennyiségű nyálképzésre van szükség és fordítva. Elképzelhető, hogy milyen hatalmas munkát kell végezni az állat szervezetének, állandó nagytömegű száraztakarmány etetése alkalmával, csupán annak az egy előfeltételnek biztosítására, hogy a takarmány a bendőben kérődzésre alkalmas tömeggé alakulhasson át. Az az energia pedig, amit erre fordít az állat, ugyancsak a megetetett tápanyagból kerül elfogyasztásra, amelyet könnyebb emésztés esetén már a test felépítése, kondíciójavulás, vagy tejtermelésre lett volna módjában az állatnak felhasználni, ha a gazda ezt gondosabb takarmányozással számára lehetővé tette volna; Pedig a túlzott száraz etetés sajnos elég elterjedt gazdáink között és nem egy hely van, ahol a száraz tengeriszár majdnem a kizárólagos takarmánya a szarvasmarháknak. Etessünk silótabarmányt Keresni kell tehát a módot mindenütt a meglévő takarmányok lehető természetszerűvé tétele céljából és erre vonatkozóan kell minden gazdának a viszonyainak legmegfelelőbb módon kiválasztani az eljárást, amely a célhoz legközelebb viheti. Ott, ahol elegendő silótakarmány áll rendelkei
