Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-10 / 7. szám

TEGYÜK MOZGALMASSÁ as EPOSZ alapsser vesetek életét!

rrcl van. Hótakaró borítja -* a vetéseket, az emberek pedig behúzódtak meleg szobáikba s csak valami sürgős, halaszthatatlan munka kedvéért mozdulnak ki onnan. Ilyenkor nagyon csendesek és egyhangúak a paraszt ember napjai. Korán sötétedik, későn virrad. A paraszt emberek többsége, mint az én apám is, már hajnalban égő pipával, fekvéstől fájó derékkal hallgatja az első kakaskukorékolást. Falun vagy tanyán a fiatalok élete is sokkal egyhangúbb ilyenkor, mint tavasz- szai vagy nyáron, amikor mindkét kezük tele van dologgal. A fiatalok éppen ezért ilyenkor nem vetnek meg egy kis szórakozást, örülnek, ha néha-néha, egy jót táncolhatnak. A lányok ráérő idejükben kötnek, horgolnak, varrják a stafirungot. De szeretnének újabb mintákat megismerni, s egy kicsit tereferélni. Számtalan lehetősége van tehát az unalmas téli esték megrövidítésének. De ki gondoljon ezeknek az óhaioknak megvalósítására? Hol lehet a téli estéket vidáman, hasznosan eltölteni? — teszik fel a kérdést fiataljaink. S mi bátran válaszoljuk, hogy van már erre hivatott szervezetük a parasztfia- taloknak is; az EPOSZ-szerve- zet. Sok falun már megalakult, de valamennyi falu fiataljainak javasoljuk, hozzák létre az EPOSZ alapszervezetet.

Hogy hogyan kell? Hát úgy, hogy cgy-cgy falu vagy környékének fiataljai összefognak cs egy este találkozót hirdetnek, amelyen megalakítják a szervezetet olyképpen, hogy vezetőséget válaszúinak és megbeszélik terveiket, elgondolásaikat munkájukra vonatkozóan.

IT i lehet tagja az új szerve- zetnek? — kérdezhetitek. A szervezetnek tagja lehet minden fiatal, vallásra, nemre, pártállásra való tekintet nélkül. Még a nagygazda-fiatalok is tagjai lehetnek, ha a falu fiatalságával egy úton akarnak haladni és és ha felvételükkel a többi fiatalok egyetértenek.

Ez az első feltétele, hogy elindulhasson az élet az EPOSZ- szervezetekben és ezután következik az a kérdés, hogyan, mivel lehetne hasznosan eltölteni a téli estéket? Mindenre kiterjedő választ természetesen én nem tudok adni, mert ez főként a helyi körülményektől függ, de néhány ötlettel segíthetek*

TV agyon hasznosnak tartom a szakképzettség növelését, amelyet hasznos előadások révén is elérhetnek parasztfiataljaink. A szervezet vezetősége megkérhet egy-egy szakembert, vagy a termelésben nagy jártasságot szerzett, köztekintélynek örvendő gazdát egy-egy ilyen előadás megtartására. Azután létre lehetne hozni sok helyen a „Fiatal gazdák tanfolyamát” — vagy az ezüstkalászos tanfolyamot. A községi tanácsok mindenütt szívesen adnak segítséget ennek megszervezéséhez.

A másik javaslatunk a lányoknak és az asszonyoknak való s a »Leánykoszorúk« létrehozásáról szól. A leánykoszorúba tömörülhetnek azok a lányok és fiatalasszonyok, akik szereti nek kézimunkázni, szabni, varrni óhajtanak tanulni vagy szeretnek együtt tereferélni, énekelni. Ezt úgy szokták megszervezni, hogy összehívják a részvevőket és megegyeznek, hogy melyik este jönnek össze. Azután megbeszélik a részvevők szüleivel és elosztják, hogy melyik este melyik háznál lesz az összejövetel,

T? letre lehet és életre is kell hívni a kul túrcsoportokat, amelyek már most megkezdhetik a felkészülést a farsangi. valamint a húsvéti kultúrműsorokra. A csoportok vezetésére mindenesetre olyan egyéneket kell felkérni, akik szeretik és értenek is ehhez a tevékenységhez. Elsősorban a pedagógusokra gondolok.

Lehet sportversenyeket is indítani. Most, télen különösen időszerű a sakk, ping-pong, do- minóverseny, de a fiatalabbak

bizonyára szívesen részt vennének egy szánkás erdei kiránduláson is. Számtalan társasjáték s tréfás kártyajáték van még, amivel a téli esték unalmát elűzhetik a fiatalok. S az EPOSZ- szervezet azért jött létre, hogy a fiatalok ilyenirányú kívánságait is kielégítse,

jíT edves Parasztfiatalok! Ha

i v hasznosan és vidáman akarjátok eltölteni a hosszú téli estéket, gondoljatok arra, hogy vár benneteket a parasztfiatalok új szervezete: az EPOSZ!

Baráti üdvözlettel: Horváth Ignác

UJ RENDELET KÉSZÜL

a találmányokról és as újításokról

A jelenleg érvényben levő újítási rendelettel kapcsolatban igen sok a panasz a dolgozók körében. A rendelet megváltoztatásáról Perédi Károly, az Országos Találmányi Hivatal vezetője tájékoztatójában elmondotta, hogy a találmányokkal és az újításokkal kapcsolatos bürokratikus eljárás miatt jogosan panaszkodnak dolgozóink. Az Országos Találmányi Hivatal és a Szabad Szakszervezetek Szövetsége most új rendelet-tervezeten dolgozik, amely életbelépte után az eddigi hibák zömét megszünteti. Javaslatainkban három alapelvből indulunk ki. Az újításoknak és a találmányoknak mindenekelőtt a műszaki színvonal emelését kell szolgálnia, csökkentenünk kell az újítások bürokráciáját és az egész újító mozgalomnak a vállalatok önállóságára kell épülnie.

■— Az újítókedv az utóbbi időben sem igen csökkent. November eleje óta csaknem kettőszáz találmány érkezett hivatalunkhoz. Ügy igyekszünk, hogy az újításokról és a találmányokról intézkedő új rendelet mielőbb elkészüljön, s újítóink még szívesebben végezzék munkájukat. Számításaink szerint javaslatainkat február vége előtt a Minisztertanács elé terjeszthetjük.

Találkozásom a bürokráciával

(Helyszíni tudósítás)

Taggyűlést tart

a Zeneművészek Szakszervezete

Az újjászületett Zeneművészek Szabad Szakszervezetének (mely régebben a Magyar Művészeti Dolgozók Szakszervezete nevet viselte) kecskeméti helyi csoportja január 17-én, délelőtt 10 órai kezdettel az SZMP székházában tartja taggyűlését. A szakszervezet, mint a SZOT határozata előírja, munkaközvetítéssel is foglalkozik úgy, hogy zenekaroknak a közvetítése rajtuk keresztül történhetik. A szervezeti élet az utóbbi időben fellendült. A vezetőség a tagsági bélyegek árusítását is megkezdte.

Tegnapelőtt váratlan dolog történt velem. Találkoztam azzal, amit mindenki gyűlöl, utál, halálra kíván. Elmondhatom, hogy eszeágában sincs meghalni, sőt még csak nem is gyengélkedik — éppoly bizakodó, erőteljes, mint régebben,

Üjságírófantáziát és tollat otthonhagyva magánemberként, magánügyben kopogtattam az SZTK földszinti csarnokának negyedik ablakán:

i— Táppénz ügyben jöttem — s az ablakhoz hajló, szcparcú fiatal nő elé csúsztattam az orvosi igazolást. Az egy könnyed mozdulattal visszatolta a papírokat a következő megjegyzés kíséretében:

— Szíveskedjék hozzácsatolni egy munkáltatói igazolást, és egy tanácsi igazolást arról, hogy egy éven aluli gyermeke ápolását egyetlen családtag sem végezhette volna el keresetveszteség nélkül.

Az első percben értetlenül meredtem a hölgyre, s mikor egy kissé felocsúdtam, akadozva kérdeztem, hogy hol, melyik hivatalban kell kérni azt az igazolást?

•— Hát a tanácsházán — felelte kurtán.

— Igen, igen, de hát melyik szobában?

— Nem tudom — felelt gyorsan, s már távozott is az ablaktól.

No, mindegy — gondoltam —, majdcsak megtalálom azt a hivatalt, ahol az ilyenfajta igazolásokat gyártják. A tanácsháza

portása jóvoltából pár perc alatt el is igazodtam, s vegyes érzésekkel telten álltam meg az I. emelet 21. számú ajtó előtt. Vajon itt milyen igazolványt kérnek majd tőlem annak az igazolására, hogy a családban nincs munkanélküli?

Beléptem. Amint később kiderült, nem kértek itt a személyi igazolványon kívül semmiféle igazolást, csupán két tanúra volt szükség, két olyan emberre, aki kezeskedik azért, hogy igazat mondok..,

=— Honnan vegyek én itt két ismerőst? — töprengtem az igazolványt kérőkkel zsúfolásig megtelt szoba egyik sarkában. Nem sok időm volt a töprengéshez, mert egy javakorabeli bácsi hozzám lépett:

■— Szervusz, drága Erzsikém — üdvözölt kitörő örömmel és az asztal elé cipelt. Jaj, de régen voltál már a te Főző bácsi- déknál.

A nevét olyan gyorsan hadarta, hogy cn Győző bácsinak értettem, s mikor karonragadva a hivatalnok asztala elé cipelt, s bemutatott, mint legkedvesebb unokahúgát, kedves Győző bátyámnak szólongattam. Igaz, hogy én se vagyok Erzsi és nem is láttam még soha az én Győző nagybátyámat, de hát soha sem tudja az ember, hogy nem-e hasznára van egy ilyen újfajta rokonság. Vagy talán tényleg egy elfelejtett nagybácsim lenne? Ahogy sokáig néztem, mintha az arca egy kicsit ismerős volna, talán az apámra hasonlít? S míg eképpen tűnődtem, a hivatalnoknő egy papírt tolt elém: — tessék, kérem, itt aláírni... itt, ahol az előbbi tanú neve ál). Aláírtam a... nem is tudom én, hogy mit, s Győző bácsi is készségesen felajánlotta, hogy ő meg majd lesz az én tanúm, ha valamit igazolni kell. Hát mikor a nevét alakanyarílotta, akkor látom ám, hogy nem Győzőnek, Főző Gáspárnak hívják. S valahol a határszéli tanyákban lakik, ahol nekem, tudomásom szerint, nincs semmi ismerősöm, se rokonom.

Mindegy no, az igazolásom megvolt, mert még egy ismeretlen ajánlkozott, hogy tanúskodik az ügyemben, és én boldogan siettem az SZTK-ba, hogy az akadályok legyőzése után felvegyem a táppénzt,

*— Hiába no, a bürokrácia azért még néha bolonddá teszi az embereket, de az olyanféle hivatalokat is, mint az SZTK., * Nem lehetne ez ellen védekezni? í— De talán, — ha nem kül- denének mindenkit a tanácsháza

I. emelet 21, alá. i t

CazHmé

BORT

A legmagasabb napi áron vásárol a Kecskeméti Földművesszövetkezet; — Átvétel: Kecskemét. Bethlen körúti szeszfőzdéjében, Helvécián és Hetényegy. házán a Földművesszövetkezet telepein* 2

Amíg nem vagyunk felnőttek...

Irta: V. Podolsskij

mama egész este izgult és nagyon szórakozott volt. Mégegyszer elmosogatta a tökéletesen tiszta csészéket, a forró teával teli termoszt a jégszekrénybe állította s végül a Vaszka cica tányérjába öntötte a papa kedvenc vacsoráját, a finom gulyáslevest.

De ettől sem nyugodott meg, hanem alaposan elverte a macskát, amely jóízűen lefetyelte a gulyást, Vaszka megsértődött, bemászott a szekrény alá és keservesen nyávogott, nyilván azért, hogy a mama szánakozzék rajta. De az ügyet sem vetett a cicára, hanem csak ült a telefon mellett és a kezét tördelte, Aztán egyszerre felkapta a hallgatót és tárcsázott:

— Maga az, Vai-ecska? — kérdezte Varvara Ivanovnától, az iskola gondnoknőjétől. — Jóestcl kedvesem. Nem tudja véletlenül, hol van a férjem? Még mindig nem jött haza, pedig ma csak három órája volt. Hogyan? Hogyan? Üj intézkedés?.*-.

Már nagyon késő volt, amikor » papa végre hazaérkezett.

— Mi történt veled? — kiáltott fel a mama és lesegítette a papáról a kabátot. — Milyen kimerült vagy! Csak nincs valami baj?

5— Ne aggódj, anyu, — válaszolta mosolyogva a papa, de ez bizony nem a régi, kedves mosolya volt, hanem valami szomorú fintor.

— Miért maradtál igy el? Mi történt? =— érdeklődött tovább a mama.

— Mindjárt megmagyarázom _ válaszolt fáradtan a papa. — Kísérleti órát tartottunk s mindnyájan kegyetlenül kimerültünk.

— Miféle órát? — szakította félbe a mama.

— Kí-sér-le-ti órát, mondtam már.

— Megint valami új szamárságot talált ki a kerületi oktatási hivatal?

papa hunyorított a mamának s én azonnal megértettem: amit most mondott a mama, az pedagógiai szempontból helyiden cs nem az én fülemnek való. Mindig így hunyorít a papa, ha a mama olyasmit mond, ami a nevelésem szempontjából káros hatású lehet.

Es ez így helyes, mert nekem rendíthetetlenül bíznom kell abban, hogy a kerületi oktatási hivatal hivatásának magaslatán áll és mindig helyesen jár el.

— Mégis, mi volt az? — puhatolózott tovább a mama.

— Majd később megmagyarázom, *— súgta a papa ée hozzám íordulva, emelt hangon így foly- latta: — Későre jár, fiam, miért nem vagy még ágyban?

—. Mikor aludjon szegényke, ha annyi házi feladatot kapott az iskolában, hogy még szusszanni sincs ideje? — panaszkodott a mama.

Csodálatosképpen a papa most semmit sem válaszolt, csak meg- símogatta a fejem búbját és így szólt:

— Menj aludni, fiacskám!

agamra húztam a takarót, becsuktam a szemem és jó erősen szuszogni kezdtem: úgy tettem, mintha aludnék. Valójában azonban türelmetlenül vártam, mit mond a papa a mamának arról a borzalmas kísérletről, a kerületi oktatási hivatal újabb ötletéről.

És nem hiába vártam. A papa halk hangon mesélni kezdett... Elmondta, hpgy az orvosok nagy lármát csaptak, mert az iskolá-. ban túlterhelik házi feladatokkal a diákokat, ezért nem járhatnak eleget a levegőre és nem tudnak harmonikusan fejlődni. A kerületi oktatási hivatal először felvette a harcot az orvosokkal és azt válaszolta, hogy ellenkezőleg: a gyermekek még mindig nagyon, de nagyon kevés házi feladatot kapnak. Később azonban feladta a küzdelmet és beleegyezett, hogy kísérleti órát tartsanak. A papának és a többi tanárnak minden előzetes figyelmeztetés nélkül el kellett készítenie azokat a házi feladatokat, amelyeket aznap feladtak a diákoknak.

Szegény papának »átkozott feladatok« jutottak, amelyeket nem lehetett csak úgy könnyedén, íélkézzel elintézni: egy emeletes számtanpélda törtekkel és százalékokkal, három rőf hosszú vers (nem tudom, miért méri a papa rőffel a verseket), az »Apák és fiúk« tartalmi kivonata, 12 oldal természetrajz, mértanpéldák, nyolc többszörösen összetett mondat összeállítása és elemzése.

Ebben persze nincs semmi szörnyűség. Mi néha sokkal több házi feladatot kapunk, főleg szombaton. De a papa egyre csak nyögött, sóhajtozott, fejfájásra panaszkodott, a mama sopánkodott, idegcsillapítót adott be a papának és borogatást tett a fejére. Azután áthívták Pjotr Fillippovicsot, a szomszédban lakó orvost, aki megállapította, hogy a papának felment a vérnyomása és szigorúan figyelmeztette, hogy ne hajszolja agyon magát, mert különben időnap előtt a temetőbe kerül.

mama sírvaíakadt és kijelentette, hogy addig

nem engedi papát az iskolába, amíg a szervezete ki nem heveri ezt az emberfeletti megerőltetést. A papa pedig csendesen

és engedelmesen feküdt az ágyban.

Szegény, szegény papa!

Kora hajnalban, amikor £ papa még mélyen aludt, elkészj tettem az utolsó házi feladatot is cs készülődtem az iskolába. Ügy szerettem volna megölelni a papát, de féltem, hogy felébred. Ezért kitéptem egy lapot a füzetemből s levelet írtam neki:

»Drága jó papám!

Gyógyulj meg mielőbb, és légy erős. ígérem, hogy jó leszek és rendesen fogok tanulni. S ha mégegyszer kísérleti órátok le6z, csak szólj nekem, majd én elkészítem helyetted a feladatokat» Hiszen én még gyermek vagyok, én kibírom és nem történik semmi bajom* Sokszor csókol szerető fiad:

Vova.«

Az iskolába menet nem futottam és nem rendetlenkedtem, mint máskor. A szememből hullott a könny, amikor elgondoltam: milyen sajnálatraméltóak ezek a szegény felnőttek! Jobban kellene vigyázni az egészségükre és nem szabadna ilyen szörnyű kísérleteket végezni velük.

Nekünk, diákoknak pedig még több leckét kellene feladni, amíg nem vagyunk felnőttek. Mert ha megnövünk, a mi erőnket is meghaladják majd az ilyen feladatok.

\