Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-27 / 22. szám

Amíg az 1-ből 200 000 lett Az első bélyeg, a fekete 1 pen- nis 1340-ben jelent meg és ak­kor még senki sem hitte, hogy néhány évtized alatt az egész világon elterjed. Tíz évvel ké­sőbb még csak 132 fajta bélyeg volt, ebből is 25 az Egyesült Ál­lamok városainak postabélyege. További tíz év múlva a hely­zet már egészen másképpen fes­tett. Most már egy teljes gyűj­temény 894 bélyegből állott. Eb­ből 470 volt európai, a többi tengerentúli. 1802-ben Párizsban kiadták az első bélyegalbumot, majd ár­jegyzékek jelentek meg. Ugyan­ebben az évben bocsátották ki az első új nyomatokat Francia- országban és Finnországban. 1870-ben már 2623 bélyeget tartottak nyilván. További tíz év múlva 4810-et. 1890-ben már 3600 volt a kiadások száma. 1891-ben Romániában adták ki ^z első emlékbélyeget, öt év­et,! később, az első bélyeg fél­százados jubileumán Görögor­szágban kibocsátották az első sportbélyegeket az olimpiai já­tékok alkalmával; A századfordulón 18 000 volt. a bélyegfajták száma. A fejlődés most már rohamos volt s 1919-ig 39 ország 39 000 bélyeget bocsá­tott ki. Az első világháború Ú j d o n utáni változások eredménye volt, hogy 1930-ban a kibocsá­tott bélyegek száma 85 000 volt és a második világháború kitö­rése előtt megközelítette a 100 eZer darabot. Napjainkban elér­te a 200 000 darabot. Ritka szerencse Az elmúlt hetekben egy lon­doni bélyeggyűjtő bélyegszük­séglete vásárlásánál észrevette, hogy a forgalmi sor egyik cím­lete perforálás nélküli. A pos­tahivatalban az ott lévő készletet 240 db-ot megvásárolta. Köztudo­mású, hogy Anglia 1914. évben adott ki utoljára vágott bélye­get. A szerencsés gyűjtő által megvásárolt ritkaság a szakér­tők becslése szerint már 8—10 ezer fontot ér. Új magyar bélyegek A magyar posta január hó végén adja ki a »Munka« sor egyes értékeit vöröskeresztes fe­lülnyomással. Február hó folya­mán a Postás Szakszervezet gyógyüdülőjének javára jóté­konysági sorozat március hó­napban kerül kiadásra a Kos­suth címeres ú.i forgalmi sorozat 20, 30, 40, 60 filléres és 1, 2 fo­rintos címletekben. súgok: Ausztria: Egy korábbi kiadás »Ungarn hilfe« felülnyomással. Argentína: L. da Vinci gyer­mektémájú festménye reproduk­ciójával repülőbélyeg; Bulgária: A vitorlázó repülés népszerűsítésére három értékből álló sorozat; Egyesült Nemzetek: A nem­zetközi meteorológus kongresz- szus alkalmára azonos ábrájú bélyeg 3 és 8 cent névértékben. Franciaország: Vöröskeresztes 12+3, 15+5 Fr, névértékű em­lékpár. Hollandia: Neves holland fes­tők gyermektémájú festményei­nek ábrájával öt értékű jóté­konysági sorozat. Kínai Népköztársaság: A kom­munista párt VIII. kongresszusa alkalmával három értékű soro­zat, — Dr, Sun Jat-sem születé­sének 90, évfordulójára emlék­bélyeg; Lengyelország: »Képzőművé­szeti remekművek» sorozat első két kiadása: a Krakkói Fekete madonna, Mózes szobor. Mongólia: Suhe Bator, Csoj- balsan, Ulan Bator és Chubus- gul arcképével ellátott emlékso­rozat; Svédország: A közlekedés fej­lődése témájú sorozat három ér­tékben. Románia: F. Benjamin, Ibsen, G. B. Shaw, Curie és Doszto­jevszkij arcképét ábrázoló soro­zat; Bontsó László N. O. Scarpi svájci humorista anekdótakönyveböl: — Igazgató úr, nem kaphat­nék holnapra szabadnapot? A feleségem nagytakarítást rendez és szeretné, ha segítenék; — Teljesen lehetetlen, pont most vagyunk a legnagyobb munkában.. 3 — Köszönöm. Tudtam, hogy számíthatok igazgató úrra! •— Szabad érdeklődnöm, hogy van a kedves férje? — De professzor úr, hisz én még lány vagyok! — Oh, bocsánat, szóval a férje még nőtlen? * Két amerikai szenátor, John Randolph és Henry Clay úgy egymásnak támadt a szenátus­ban, hogy utána hetekig nem beszéltek egymással. Egyik nap azonban egy nagyon keskeny járdán szembe találkoztak. Ran­dolph szemébe nézett kollégájá­nak és így szólt: — Sohasem térek ki gazem­bereknek! — Én mindig — válaszolta Clay és lelépett a járdáról, ITT LEVÁG A JV U Ö ! VIG VELEM : 1. A lap előfizetési dija havi 11.— Ft. 2. A megrendelőlap alapján az előfizetési dijat a megjelölt lakáscímen a postakézbesítő szedi be. 3. A dijak előzetes megfizetése nélkül a posta a lap kézbesí­tését nem indítja meg. Ja­nuár hó végéig történő díj­fizetés esetén az előfizetői pél­dányok kézbesítése február hó 1-vel. február 1 és 15-e kö­zötti díjfizetésnél pedig feb­ruár lió 16-val kezdődik. — Február 16-i lapindítás esetén a február 16—28-ig. valamint a március hóra esedékes elő­fizetési díjat cirvüttescu kell megl izei ui. Bérmentesítés nélkül postára adható 130036/1357. Postavezérigazsatósá" IIÍRLAPMEGRENDELÉS Postahivatal hírlap£elel5s SAKK Rovatvezető: Tóth László Francia védelem Játszották: a Német Demokratilnia Köztársaság 1056. évi női bajnok­ságában. Altrichter Pohl 1. e4, e« 2. dt, d5 3. H«3, Hf6 4. FgS, FcT 5. es, Híd7 6. Ül! Ez az úgynevezett Chatard-váttozat, amelyet Aljechin gyakran játszott 6. —, c5! 7. FcT., Ve7: *. HbS!, VdJ? Jobb 8. —, o—o, amire ugyan el­vesz a sötét bástya, de sötét a kö­zépen erős gyalog-túlsúlyt szerez és rendszerint, nyeri a beszorult hu­szárt. 9. Habt, Kc7? (1C<CÍ> 1*. Vg4, se 11. 0—0—0, He« 12. Hf3, cd: 13. Vf4, Bt» 14. i'bí, Hde5: Sötét tisztáldozattal szeretne leve­gőhöz jutni. 15. Hc8:t, Bei: It. He5:, Hb4 17. Bd4:, Hc2: 1*. Bell, Bc4: Sötétnek nem \Tolt más választása világos pompás lépése után. Ha gyaloggal üti a bástyát, akkor 13. Bdl! után világos döntő támadáshoz jut. 19. Hc4:, Hb4 20. 14aj, Veit 21. Vd6p, ! Kdt: 22. Kd2, Bc8 23. Fa4, a6 21. Hc2, Hc3: 25. Fc2:, sötét feladta, Szicíliái védelem Leningrád, 1956; Kondratyev Hovner I. cl, c5 2. HfS, Bet 3. (14, cd: 4. I Hd4:, H16 8. HcS, (16 6. Fg5, e6 7. Vd2, Fe7 3. 0—0—0, 0—0 9. 14, h6 10. Fhl, c5 E lépést először Geller alkalmazta Kotov elleni játszmájában (Zürich, 1953). Világos következő, Matanovics altat ajánlott lépése a legjobb folyta­tás. II. IlfSi, Ff5: 12. cf:, ef: Számításba jön 12. Bc8, de sötét arra is hátrányosabb helyzetbe ke­rül. 13. Kbl, IIC5 14. Fc2, Bc8 15. Bhfl, ra? Joob 15. —; Hc4, bár arra is ked­vezőbbek világos esélyei. 1«. gf:, Hc4 17. Vdl, Ve7 18. Bgl, He57 Ha 18. Kh8, akkor 19. Hdöi, Vd8 20. He7:, Ve7: 21. Bg7:!, és világos nyer. 19. Í4 A délamerikai portyán reszt vevő budapesti vegyescsapat hozzátartozóinak többsége Milánóban tartózkodik. A heten négy játékos felesége Budapestre érkezett, s elmondták, hogy március 31-ig Czibor kivételével valamennyi labdarúgó haza­jön családjával együtt, — A kép még Milánóban készült, amint Kocsis Sándor feleségével és hároméves kislányával sétál. Es történt a héten Az AFP Jelenti Lima-ból, ho y Peruba is meghívást kapott a Bp( Honvéd, s a megindult .tárgyalások eredménnyel j kecsegtetnek. A ma­gyar együtteá perui túrája során amatőr csapatok ellen mérkőzne. * 19. —, Hcd7 Nem kielégítő 19. —. Hc6, mert ar­ra 20. Vf6:U, Ff6: 21. IT«:, gö 22. Hd5, Vaö 23. fg:, íg: 24, Bg6:y. Kh7 25. Bdgl, Bg8 26. Bg7t, Bg7: 27. Bg7:t, Kh8 28. Bglf, Kh7 29, Fd3 matt kö­vetkezik. 20. Fb5!, Kh7 21. Fd7:, Vd7: 22.Hd3, Bg8 23. Fgí: 24. Vf«:!, sötét fel­adta, — Sakkclmélcti előadás. Január A Kecskeméti Testedző Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a labdarúgó-szakosztály február Ji-én kezdi a tavaszi felkészülést, A KTE felhívja a régi Kinizsi fiatalabb és idősebb játékosait, hogy az első ed­zési napon délután 2 órakor jelen­jenek meg a KTE-páJyán. « Bécsi jelentés szerint Rozsnyói Sándor, a 3000 m-cs akadályfutás vi­lágcsúcstartója. aki a melbournei olimpián a második helyen végzett. Ausztriában telepedett le, ahol múlt középiskolai tanárt alkalmazták, * A Magyar Nemzeti Repülő Szövet­ség kecskeméti Repülő Klubja ja­nuár 27-én, azaz ma délelőtt 10 óra­kor taggyűlést tart a klub Bajcsy- Zsilinszky utca 8. szám alatti helyi­ségében. A vezetőség erre az al­kalomra meghívja a tagságot. Délamerikai körútja során Rio ele Janeiróban játszotta második brazí­liai mérkőzését a Honvéd. A ma­gyar csapat ezúttal eredményeseb­ben szerepelt, mint a bemutatkozón, s a Botafogo ellen 4:2 (2:1) arányú 29-én, kedden délután 5 órakor sakk-' győzelmet aratott. A gólok sorrend- rovatunk vezetője a szakszervezeti je: 10. p. Kocsis, 24. p. Carrincha, székház sakk-termében a XII. sakk- 44 p. Puskás 11-esből, 64. p. Pauiin- olimpia néhány érdekes játszmáját ho, és az utolsó tíz percben Kocsis és hadállását mutatja be. Érdeklődő- ' lőtt még két gólt, s így alakult ki két szívesen lát a vezetőség, a.4:2-es végeredmény. összeállították a kerékpár pálya- válogatott keretet. Ebben helyt ka­pott a Kecskeméti MÁV SE egyik versenyzője: Kendeczky Zoltán is. • A Nemzetközi Röplabda Szövetséa határozata értelmében az 1957. évi Európa-bajnol^ságot szeptemberben Prágában rendezik meg. « összeállították a stockholmi világ* bajnokságon finduló magyar asztali* tenisz válogatottat. A férfiak mező« nyében Sidó, Gyetvai, Berczikj Földy, Péterfy és Bubonyi, a nők mezőnyében Köczián Éva, Kerekes-» né, Mossoczy és Máthé képviseli majd a magyar színeket, Tíz vidéki kerületet terveznek a kosárlabdázók. Ezek a következők! Budapest (pestvidéki kerület), Sop­ron (Ny.), Székesfehérvár (É.-N.v.)* Pécs (D.-Ny.)i Szeged (U.), Debrecen (K.), Miskolci (E.-K.), Békéscsaba (D.-K.), Eger (£.).' A közép-kerüleí székhelye Szolnok. Bács-Kiskun és Szolnok meg^e csapatait öleli fel. depók ci (iitn aiLá(pl) o l GINA LOLLOBRIGIDA, a világ­szerte ismert és közkedvelt olasz filmszínésznő új szerepre készül: hamarosan nem a mozivásznon, hanem az életben »játssza«' az anya szerepét. Júliusra gyerme­ket vár. Gina Lollobrigida 1949 január 15-én ment férjhez és azóta a sajtó már több ízben írt arról, hogy a kiváló filmcsillag gyer­meket vár. A minden alapot nél­külöző hírek nyomán egész ke­lengyeáradat lepte el Lollobri­gida lakását: rajongói »gondos­kodni« kívántak az újszülöttről. Így aztán Lollobrigida most nem »küzd« kelengyegondokkal. Az újságírók kérdésére azt válaszol­ta, hogy egyaránt örül: akár leá­nya, akár fia születik, de a leg­jobban mégis »ikreket szeretne«. (Az »II Tempo«-ból.) * EGY 18 ÉVES angol amatőr­filmes, Kevin Brownlow »Ha így történt volna« címen filmet ké­szít arról, mi lett volna, ha Hitler megszállja Angliát. A ülni érdekessége, hogy nemcsak a ké­szítői, hanem valamennyi sze­replője is műkedvelő, * v NICOLE COURCEL, a Papa, mama, ő, meg én bájos női fő­szereplője új filmben mutatko­zik be. A »Nők klubja« című uj francia produkció 26 lakásnél­küli párizsi fiatalról szól, * A MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ Éva Bartók főszereplésével Josef von Baky rendezésében nyugat­német film készült Puskin >*.l postamester« című novellájából, A Drapeau Rouge című lap kri­tikája szerint a film igen látvá­nyos és rendezése kitűnő, NAGYSZABÁSÚ BÁBFILM forgatását kezdték meg Csehszlo­vákiában. Trinka híres cseh­szlovák bábfilmrendező és cso­portja szélesvászonra elkészíti Shakespeare Szentivánéji álom című színművét* A HÍREK) SZERINT NÁLUNK! IS rövidesen bemutatásra ke­rülő »Szegény szerelmesek kun nikája« c. olasz film egyik sze­replője Cqnsolini, az egykori diszkoszvelő európabajnok. * VICTOR HUGO — már több ízben filmre vitt — »Nyomorul-* tűk« c. regényét a közeljövőben a franciák j újból megfilmesítik, színes cinemascope eljárással* Jean Válj can szerepét Jean Gu- bin játssza.) * UJ FILMHIRADÖSOROZAT indult meg a Szovjetunióban »Művészet« címmel. A havonta egyszer megjelenő, 300 méteres híradó a művészeti élet fonto­sabb eseményeit mutatja be. A Szovjetunió filmszínházai most mutatjták be a »Véres haj-< nal« című új játékfilmet, ame­lyet a kiovi filmstúdióban Koc- jubinszkij klasszikus ukrán író Fata Morgana című regénye alapján készült*

Next

/
Thumbnails
Contents