Petőfi Népe, 1956. december (1. évfolyam, 27-50. szám)
1956-12-28 / 47. szám
í fi megyei I. és II. osztályú labdarugó-bajnokság . ' '. A fényéi mi bizottság döntése az óvott mérkőzésekről Az októberi eseményekig a megyei I. és II. osztályú labdarú- gó-bajnokság lényegében befejeződött. A megyei TSB Társadalmi Labdarúgó Szövetsége határozott több vitás kérdésben. Döntött például a korábban óvott I. és II. osztályú mérkőzések ügyében. A TLSZ vezetősége az 1950. évi megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot befejezettnek nyilvánítja és a még három függőben lévő mérkőzést a pályán elért eredménnyel igazolja. Azért határoztak igy. mert a mérkőzések eredményei nem hoztak volna változást a bajnoki sorrendben. Ezek szerint a Kiskunhalasi Törekvés—Báesbokodi Kinizsi 0:3-ra végződött és a Bácsalmási Bástya—Kecskeméti Építők 1:1 állásnál félbeszakadt mérkőzéseket a pályán elért eredménnyel igazolták. A Kiskunhalasi Dózsa—Kiskunhalasi Törekvés döntetlenre játszott (0:0) mérkőzés két pontlat 0:0 gólaránnyal a Kiskunhalasi Dózsa javárta írták, mert a Kiskunhalasi Törekvésnek nem volt rendben a sportorvosi igazolása. E döntések alapján a Bács- Kiskun megye 1956. ~,évi I. osztályú labdarúgó-bajnokságának végső állása a következő: 1. Bajai Építők 30 20 2. Kméti Építőle 30 19 3. Bajai VL 30 18 4. Halasi Kinizsi 30 17 5. Bácsalmás 30 16 6. Kméti Honvéd 30 15 7. Kméti Kinizsi 30 12 8. Kméti Vasas 30 13 9. Soltvadkert 30 12 10. Garai Traktor 30 10 11. Kkfházi Vasas 30 10 12. Tiszakécske 30 9 13. Halasi Dózsa 30 8 14. Kiskőrösi B. 30 3 15. Bácsbokod 30 6 16. Halasi Tör. 30 3 8 2 83:26 48 6 5 73:34 44 5 7 65:38 41 6 7 59:31 40 6 8 63:44 38 5 10 78:48 C5 7 11 67:46 81 3 14 47:47 29 3 15 42:55 27 6 14 33:56 2G 5 15 55:53 25 7 14 41:79 25 8 14 32:43 21 6 16 49:77 22 3 21 38:93 15 4 23 25:80 10 A bajnoki címet tehát a Bajai Építők együttese nyerte el és ez-zel felkerült az NB II-be. A bajnoki kiírás szerint a kiesés sorsára jutott a Kiskunhalasi Dózsa, a Kiskőrösi Bástya, a Báesbokodi Kinizsi és a Kiskun- halasi Törekvés. II. osztály A Bajai Szpartakusz fellebbezését elutasították és így a Déli csoport döntő mérkőzését (Vaskút—B. Szpartakusz 4:1) a pályán elért eredménnyel igazolták. A szövetség a fellebbezést azért utasította el, mert megállapítást nyert, hogy a nézőközönség körében történt veszekedés, az eredmény végső kialakulását nem befolyásolta. A mérkőzés ugyanis sportszerűen zajlott le. A Déli csoportban Hajós és Szakmát lemondta a Vaskúti Traktor elleni mérkőzést s így « vaskúti csapat megtartotta első helyét. A szövetség elfogadta a lemondást, mert ez a két mérkőzés nem befolyásolta a bajnokság kimenetelét. Néhaién történt volna meg az, hogy ,a vaskúti együttes odahaza kikapjon a bajnokságban gyengén szereplő Hajóstól. A másik részVAIXALATL N KNÄL 1957. január 2-től január 19-ig leltározás folyik. — Ezért kérjük a kiskereskedelmi árudákat és egyéb vállalati vevőinket, hogy beszerzéseiket legkésőbb december 30-ig eszközöljék. Bács-Kiskun megyei Vases Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Kecskemét, Halasi út 1. 1326 nrv-H 1 UDI. Felhívjuk a lakosságot és a közületeket, hogyha bármelyik Bácsmegyei TÜZEP- telepon bármilyen árut Izeiig • de nem vették át, a számlával azonnal, de legkésőbb december hó 29-ig jelentkezzenek az illetékes TUZÉP- telepen. December 31-től január 3-ig leltár miatt az ösz- szes TÜZEP-telep zárva lesz. TUZÉP Vállalat. 1814 ről, a rivális Bajai Szpartakusz kevés reménnyel indult volna Dávodra és Csávolyra. Az Északi csoportban csupán az első helyet eldöntő Kecskeméti Bástya—Kertimag Jánoshalma mérkőzést játszatták le, amely l:l-gyel végződött. A csapatoknak ezt megelőzően volt egy-egy mérkőzésük, de a Kecskeméti Törekvés feladta a küzdelmet Jánoshalma ellen, míg a lajosmizsei együttes a Kecskeméti Bástyával szemben' mondta le a mérkőzést. A megyei II. osztályú bajnokságokat a fentebb említett mérkőzésekkel rögzítették. Eszerint az Északi csoportban a Kecskeméti Bástya, a Déliben a Vaskúti Traktor nyerte el a bajnoki címet és a megyei I, osztályba jutás jogát. A II. osztályú bajnokság végeredménye: ÉSZAKI CSOPORT 1. Kméti Bástya 2. Jánoshalma 3. Kkfházi Szp. 4. Kiskunmajsa 5. Kkfházi Tör. 6. Kisk. Szpart. 7. Kecel 8. Izsák 9. Kméti Tör. 10. Lajos mizse 11. LakitQlek 12. Orgovány 22 15 22 13 4 37:22 33 3 67:23 52 6 36:33 23 8 49:42 21 7 38:36 20 7 43:43 20 5 8 33:38 19 2 9 48:45 38 4 10 49:32 18 1 13 42:52 15 9 8 23:36 15 4 13 21:64 iO DÉjL/I CSOPORT 1. Vaskút 2. Bajai Szpart. 3. Kalocsa 4. Dávod 5. Madaras 6. Mélykút 7. Szakmár 8. Csávoly 9. Katymár 10. Hajós 11. Bátya 12. Bajai Tör. 22 16 2 20 13 2 21 12 4 20 11 3 20 8 7 21 10 3 21 9 3 4 72:25 54 5 47:23 28 5 55:37 28 6 68:32 25 5 33:25 23 8 46:38 23 9 38:40 21 3 8 33:39 21 1 10 55:52 19 3 14 31:71 11 1 15 23:61 9 3 — 19 21:84 6 A megyei rendőrkapitányság közleménye (Folytatás az 1. oldalról.) Bács-Kiskun megye területén a felülvizsgálat az alábbi időben és helyen történik: 1956. december 28-án a 44. sz. AKÖV telephelyén 6 órától, December 29-én a Kecskeméti Közlekedési Vállalat telephelyén 9 órától. 1957. január 2-án 8 órától a közlekedésrendészeti osztályon a kecskeméti járás ÁMG összes gépkocsijai. Január 3-án 8 órától 10 óráig a tanácsok, 11 órától a magántulajdonban lévő személygépkocsik. Január 4-én 8 órától 11 óráig pártbizottságok, — 11 órától a kecskeméti járásban lévő összes állami gazdaságok gépkocsijai. Január 7-én 8 órától a kecskeméti járás tsz-ek és népboltok gépkocsijai. — 4-én és 7-én a felülvizsgálat Kecskeméten a közlekedésrendészeti osztályon történik. Január 8-án 7 órától Kiskunfélegyháza AKÖV gépkocsijai 10 óráig, 10 órától a járásban lévő üzemek, vállalatok és magántulajdonban lévő gépkocsik az AKÖV telepén. Január 9-én 8 órától 10 óráig kecskeméti járás erdőgazdaságok, Útfenntartó Vállalat gépkocsijai 10 órától. Január 10-én reggel 6 órától a bajai 43. sz. AKÖV telepen. Január 11-én reggel 7 órától a helyi közlekedési vállalat gépkocsijai a telepen. Január 12-én reggel 7 órától a magántulajdonban lévő személygépkocsik, az összes vállalatok, üzemek, intézmények gépkocsijai, Baján a 43. számú AKÖV telepén. — 12-én cl. u, 15 órától a bácsalmási járás ősz- szes gépkocsijai az ÁMG telepen. Január 15-én reggel 7 órától 12 óráig a kiskunhalasi járás összes gépkocsijai, a helyi Bar- nevál telepén. — 15-én 13 órától a kiskőrösi járás összes gépkocsijai a tanácsháíán. Január 16-án reggel 7 órától kecskeméti járási földmüvesszö- vetkezetek gépkocsijai a közlekedésrendészeti osztályon. Január 17-én reggel 8 órától a kecskeméti járás valamennyi üzem, vállalat, intézmény, — "a közlekedésrendészeti osztályon. Január 18-án 7 órától a föid- művesszövetkezetek szállítási vállalatának gépkocsijai a telephelyen. Január 24-én 8 órától a közölt időpontban meg nem jelent gépkocsik felülvizsgálata Kecskeméten a közi. rend. osztályon. Január 25-én reggel 7 órától a dunavecsei járás összes gépkocsijai a tanácsházán. Január 26-án reggel 7 órától a kalocsai járás összes gépkocsijai a 44-es AKÖV kirendeltség telepén. A tulajdonosok, üzembentartók, a felülvizsgálatra előállított gépkocsikon a beütött rendszámot, alvázszámot, motorszámot kötelesek olvasható, tiszta állapotban tartani. Megyei rendörkapitánysug A kelebiaiak kérelme % A szövetség a Kelebiai KSK kérelmét elutasítja, amely arról szól, hogy az egyesület soronkí- vüli beosztást kér a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságba. A kelebiaiak kérése egyáltalán nem időszerű (főleg nem sport* szerű), mert a csapat a 3. helyen végzett a járási bajnokságban. Amennyiben a jövő évi bajnoki beosztásban a besorolásra mód lesz. a szövetség újból tárgyalja majd a kelebiaiak ügyét. Apróhirdetések SZÉLESKOCSI kút ló után, bronzcsillárok, három darabból aló íotüj- garnitűra eladó. Kecskemét, Mária- körút S. 6552 A Kossuth rádió pénteki műsora December 28., péntek: 4.30: Hírek. 4.35-8.00-ig: Reggeli zenés műsor. — Közben:. 6.00: Falurádió. — 6.30: Egészségügyi tanácsadó. — 7.00: Hírek. — 7.45: Naptár. — 8.00: Műsorismeríe* tés. — 8.08: Zenekari hangverseny. — 9.00: Itthon vagy-e hidasmester?.. -, Óvodások műsora. 9.20: Gyermekzene. Dalok. 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 10.15: Ifj. Magyart Imre és zenekara játszik. Török Erzsébet, Farkas Ilonka és Béres Ferenc énekel. — 11.00: Móricz Zsigmond elbeszélése. — 11.17: Hanglemezek. — 11.30: Mozart: Esz*dur szerenád nyolc fúvóshangszerre. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásjelentés. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Falurádió. — 13.10: Bige József furulyázik. — 13.20: Búesecsi kirándulás. Romániai riport. — 13.40: Izsó Miklós. Előadás. — 14.00: Időjárásjelentés. — 14.15: A Rádió «szociális szolgálata. — 14.30: Részletek Szelistyei' asszonyok című dalj i* lékből. — 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 15.10: Népek dalai. — 16.00: A világmindenség titkai. Ismeretterjesztő eloA Kö/lcl. cdésépíiési Si.aU.- és Szerelőipari \ általat felvesz : szegezőíaka tosoka t villanyszerelőket, villany hegesztőbe-' esztergályosokat, épületszigetelőket, központifűtés-szerelőket, vízvezetékszerelőket, bádogosokat, épületlakatosokat, vasszerkezeti lakatosokat, épületüvegezőket és a fenti szakmákhoz segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest, IX., Közraktár u. I—3. és XI., Andor utca 2«. sz. 1050 adás. — 16.20: Beethoven: B-dur trió. — 17.00: Hírek. Időjárás- jelentés. — 17.10: Sporthíradó. — 17.25: Szív küldi szívnek szí* vesen .. ; — 17.50: Miczkiewicz balladája. — 18.00: Riportműsoc. —- 18.10: »Hallgass a zenére!« — 19.00: Mi újság a nagyvilágban? — 19.15: Billy Taylor zongorázik. — 19.24: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.30: Napról napra... Riportok, tudósítások, jegyzetek. — 20.00: Hírek, időjárásjelentés. — 20.10: Rossini: A sze- villai borbély. Vígopera két felvonásban. — Közben: 21.45: Hírek, sport. A holnapi nap műsorából. Időjárásjelentés. —• 22.00: Az operaközvetítés folytatása. — 22.45: Tánczene. —24.00: Hírek. Időjárásjelentés. A Délmasyarországi Papír- cs Irodaszerértékesítő Vállalat január 2.. 3. és 4-én leltároz. — Árukiadás szünetel. Kecskemét. 13.32 DECEMBER 23-án Kecskeméten, a Kenyérboltban elveszett egy db norvégkötésü kesztyű. — Megtaláló adja le a Béke-étteremben. 6576 2 KÚP kukoricaszár eladó. — Kecskemét, Belső-Szegedi út 10. 6575 BELSŐNYIRBEN kiadó 3 hold szőlő felesbérletbe. — Ugyanott 2 hold kukoricaföld harmadából. Érdeklődni: Kecskemét, Csongrádi utca 29. sz. 6564 DECEMBER 20-án délután a Rákóczi út és a Rendőrfalu közötti úton elveszett egy barna bundabéléses női cipő fele. — Megtaláló jutalom ellenében adja le a kecskeméti kiadóhivatalba. 6567 125-ÖS motorkerékpár és néprádió eladó. — Kecskemét, Városi kislakás 16. sz. 6566 ELADÓ 3 hold. mindent termő föld, Bolháson, a kövesút mellett. — Értekezni: Kecskemét. Puskin utca 20. sz. 6565 EGYSZOBA-konyhás lakásomat elcserélném kétszoba összkomfortosra, vagy egyszobás lakást vennék térítés ellenében, Kecskeméten, belterületen. — Kecskeméti Bizományi Áruház, pénztár. 6361 KÉRJÜK azokat a szülőket, akiknek gyermekei az Uttörőházban balett-tanfolyamra jártak, december 29-én délután 2 órakor jelenjenek meg, a gyermekek beosztása végett. — Tanfolyamvezető. 6574 NYILTTÉR. (E rovatban közüliekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal felelősséget nem vállai:) Beke Lajosné Hajagos Emma (Fü- löpháza-puszta 338. sz. alatti lak sért), feleségemért, aki telem külön él, sem erkölcsi, sem anyag) felelősséget nem vállalok. — Beke Lajos, Kecskemét. Csongrádi m ■ » 16. sz. 6508 VENNÉK jókarban lévő magánjáró szalagfűrészt. — Gyóni Károly. Bo- rota, Felszabadulás ut 151. sz. Tele- fon: 6.____________________6569 20 MÁZSÁT bíró új g um is kocsi eladó. — Kecskemét, Akácfa utca 16. sz. 6570 HIZÖTTSERTÉS eladó. 200 kg-os."— Kecskemét, Mária-hegy 100/E. sz. — Hegedűs István. ' gö73 BEKÖLTÖZHETŐ szobás-konyhás lakás eladó, Kecskemét Sétatér u; 19. sz. 6573 vw'<W'^V)AíVVWVWWVVVVVVWVWvV^ Mozik műsora Yárosi Mozi: Hyppolit a lakáj. Árpád Mozi: Három asszony. A Pest—Bács—Nógrád megyei Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat összes t e 1 epei teljes létszámban dolgoznak és az újjáépítés szolgálatában állnak. Ne menjen tönkre egy gramm színesfém sem! A papírgyártáshoz kell a PAPÍRHULLADÉK! Adjuk át a színesfémhulladékot és a papírhulladékot a gyüjtőtelepeknek! — Telepeink legmagasabb áron vásárolnak TOLLAT, mindenfajta NYERSBŐRT, HORDÓT, DONGÁT, LADÁKAT, DOBOZOKAT, KANNÁKAT és mindenfajta GÖNGYÖLEGET. Eladási áraink változatlanok! Haszonárutclcpünk: Budapest, XIII., Fürst Sándor utca 3. Telefon: 114—243. — Haszonpapír, használt cipők, csizmák, és készbőrhulladék raktárával a szövetkezetek és kisiparosok rendelkezésére áll! — TELEPEINK CÍMEI: Kecskemét: Kiskőrösi út 1. Tel: 24-19. — Baja: Dózsa Gy. út 77. Tel: 597. — Kiskunfélegyháza: Engels u. 22/a. Tel: 363. Kalocsa: Gombolyagi u. 1. Tel: 146 ___Kiskunhalas: Jókai 'u tca. Tel: 193. — Solt: Vasút u. 1. Tel: 17. — Bácsalmás: Mars utca 58. Tel: 56. — Kiskőrös: Kossuth Lajos u. 31. szám. Tel: 109. 1320 BÉRFŐZÉST VÁLLAL a Kecskeméti Földművesszövetkezet Szarkási Szeszfőzdéje (volt Dom- bai) január 2-től kezdődően, 1321 Kunszállási Tanács kezelésében lévő Bor- és Gyümölcs Szeszfőzde felhívja a szőlősgazdák figyelmét, hogy kisebb-na- gyobb tételekben főzést vállal; Hozható törköly, seprő, szilva, stb; 1331 Szerdán este 8 órakor Kecskeméten, a színházban üü elvesze a jobboldali ruhatárnál egy férfi Tellus-karóra. — Megtaláló illő jutalom ellenében adja le a színházi pénztárnál, vagy Nagykőrösi utca 4. szám alatt, Sutusnál. 6572 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér I: ssc Telefon: 25—IS. 26—13; 11—23 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér lift, Telefon: 17—OS ßacä-Kiskua tnesvei Nyomda v. Kecskemét; «=. Telelőin is—zs