Petőfi Népe, 1956. december (1. évfolyam, 27-50. szám)
1956-12-16 / 40. szám
\V[ WW PETŐFI XEPE I. ÍVFOLYAM, 40. SZÄM P O L I^InK AI NAPILAP SO fillér 1956. DEC. 16. VASÁRNAP Az üzemek termeléséről, a munkabérek kifizetéséről, az energíagondokrél, a munkástanácsok működéséről nyilatkozott a megyei tanács elnökhelyettese A napi gondok nem homályo- eíthatják el a holnap tennivalóit. Még két hét és egy újabb év küszöbét lépjük át. Jövőre a rombolás okozta károk helyreállításán túl gondoskodni kell, hogy a termelés a lehetőség szerint folyamatos legyen. Éppen e gondolat jegyében kerestük fel Varga Jenőt, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettesét és néhány kérdést tettünk fel neki. Mit tart a megyei végrehajtó bizottság, mint az államhatalom legfőbb szerve jelenleg a legfontosabb gazdasági feladatnak? — hangzott az első kérdésünk. — Míg az elmúlt hetekben a dolgozók ellátása volt a főgondunk, most a legfontosabb tennivaló az 1957 első negyedévi terv elkészítése, az új évi termelés lehetőség szerinti megindítása, a meglévő körülményeket figyelembe véve, A tervezésnél arra törekszünk, hogy a jelenlegi szervezetlenséget, amely általában tapasztalható és igen drága az országnak, a lehető legkisebbre csökkentsük. A tervezés nemcsak az üzemekre, vállalatokra, intézményekre, hanem a kereskedelemre is kötelező. Természetesen az eddigi gyakorlattól eltérően csali a reális valóság lesz az alapja a tervkészítésnek, e— hangoztatta Varga Jenő. Mi a végrehajtó bizottság véleménye az üzemek termeléséről és a bérkifizetésekről? — volt a második kérdésünk. — Közismert, hogy népgazdaságunkban a rombolás, a sztrájk sok millió forint kárt okozott. Tetézi még a bajt az is, hogy olyan bérek kerültek kifizetésre, amelyek mögött termelőmunka nincs. Ennek később fogjuk a kárát érezni. Az eddigi termelési kiesés már veszélyezteti a népgazdaság egyensúlyát, elodázza az életszínvonal emelését. A Kecskeméti Gépgyárban, az elmúlt havi termelés a terveA kereskedelemben megszüntették a második bércsoport szerinti bérezést A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöksége közölte: megszüntetik a kereskedelemben a második bércsoport szerinti bérezést. A tárgyalások eredményeképpen január X-től egységesen az első területi csoport szerinti bérezést kell alkalmazni a kereskedelemben. Ez az érdekelt dolgozóknak béremelést jelent. NEM ÉRTE KÁR az ország arany- es devizakészletét A Nemzeti Banktól szerzett értesülés szerint nem érte kár az ország arany- és devizakészletét az elmúlt hetek eseményei következtében. A Nemzeti Bank trezorjai ellenállnak a robbanásnak, így biztos védelmet nyújtottak. Hasonlóképpen sikerült megőrizni az ország forintkészletét is. Kivételt képeznek azok B fedezetnélküli összegek, amelyeket az ország akkori vezetői a különböző, újonnan alakult szer- ÄStzeteknek kiutaltak, zettnek 30 százalékát alig ériéi, ugyanakkor a munkabérfelhasználás ennek többszöröse. Hasonló a helyzet a Tatarozó Vállalatnál és másutt is, kivéve az élelmiszeripari üzemeket. A jövőben az igazgatóknak és a főkönyvelőknek élni kell a törvényben biztosított jogaikkal és kötelességeikkel. A legszigorúbban érvényesíteni kell a bizonylati elvet, ezért nemcsak büntetőjogi, hanem anyagi felelősséggel is tartoznak a vezetők. — Éles különbséget teszünk és megkülönböztetett szigorral járunk el azokkal szemben, akik az elmúlt hetek zavaros eseményeit felhasználva tudatosan kárt okoztak, s indokolatlan anyagi előnyöket szereztek maguknak a törvények megszegésével. Tudjuk, hogy a becsületes dolgozók helyeslik határozott in- | tézkedéseinket — volt a válasz. | Tud-e segíteni a végrehajtó i bizottság Kecskemét üzemeinek * szén- és cnergiagondjain? — kér- | deztük. S — Közismert dolog, hogy bá- t nyászaink ezidőszerint nem ad- | nak elegendő szenet. Jugoszlá- | viából a csereszerződés eredmé- » nyeképpen, sajnos, december hó 11-ig a szerződésben előírt 600 vagon szén helyett csak 32 vagonnal kaptunk. Az év végére (Folytatás a 3. oldalon) Ä társulás éj útjára tértek a fülöpszállási Dézsa Termelőszövetkezet tagjai A megművelt földek termésének 40 százalékát a tagok, 60 százalékát a szövetkezet kapja A munkástanács alapvető intézménye lesz a népi demokráciának (2, oldal) Öt gyermek útja (3. oldal) ♦♦♦♦♦♦♦♦< C)Carácsonyi levél (4. oldal) Füvesítik a Városi pályát (4. oldal) f Nemrég adtunk hírt a tisza- t roffi új társulási formáról. A I tiszaroffiakhoz hasonló elgondo- i lásai vannak a fülöpszállási * Dózsa Termelőszövetkezet tagjainak. A legutóbbi közgyűlésen, amely fordulópontot jelentett a szövetkezet életében, nagyjelentőségű határozatokat hoztak. Ügy döntöttek, hogy a megművelendő területet kiosztják a közösség tagjainak aszerint, hogy ki mennyit tud megművelni. A tagokkal éves szerződést kötnek és a termés 40 százalékát a tag kapja, 60 százalékát pedig a szövetkezet. Természetesen amennyire lehet, továbbra is összefüggő táblákba I kerül egy-egy növényfajta a könnyebb megművelhetőség céljából. A szántásra és vetésre szerződést kötnek a gépállomás- * sál. Î Megegyeztek az állatgondozók bérezésére vonatkozóan is. PaHÍRADÁS AZ ERDŐBŐL Tompán puffan a tuskúásó fejsze, fűrész csikorog, csattognak a gallyazó szekercék a kele- biai erdészet többszáz holdas fa-birodalmában. Vontatók, lovaskocsik Itanyarognak a szűk erdei utakon rőzsével megrakodva a falu felé s az erdészet központjába. Itt találkozunk Bús József erdészeti vezetővel, aki az alábbialcat mondja el: 1300 köbméter tűzifa — elszállításra készen Legfőbb dolgunk most a fakitermelés. Tüzelőért kiáltanak a családi otthonok, szerszám- és épületanyagért az ipar. S mi adunk is. Novemberben több mint 300 köbméter tüzelőt küldtünk s még elszállításra vár 1300 köbméter száraz, múlt tavaszi vágású fa. Elmondja még, hogy az erdészet dolgozói a legzürzavaro- sabb napokban sem mulasztottak egyetlen napot sem. Az állandó munkások mellett több, mint 500 időszaki dolgozó szorgoskodott novemberben. A teljesítmények talán kisebbek, mint más teleken, de ez érthető. Későbben kezdenek s korábban sietnek haza az emberek ezekben az időkben... De így is kitelik egy egész dicsőségtáblára való névsor a kiváló fakitermelők közül, akik szerte, az ösz- szesen hét termelő védkerületben dolgoznak. A bácsalmási Vlasies István és öt társa a fődijá- rási kerületben döntögeti az öreg fákat. A munkásszálláson laknak, csak hét végén látogatnak haza. A boristai kerület legszorgalmasabb munkacsapata az Ördög Sándoré. Van olyan is —, mint Sólya Mihály —-, aki egyedül szeret dolgozni. Az erdészet vezetői ebbe nem szólnak bele: csinálja ki-ki belátása szerint. Teljesült a régi óhaj: feles a rozsé és a tuskó Az erdészet munkástanácsa teljesítette a favágók régi óhaját. A kitermelt rözse és tuskó feles, a színfáért készpénzt kapnak a munkások. — természetesen az engedélyezett béralap keretén belül. Hamarosan teljesíti a munkástanács a dolgozóknak azt a követelését is, hogy kapjanak téli ruhát. A MÁV-rakó*-'ll- máris ebben dolgoznak. Másfélmillió darab csemete Bús József figyelmeztet, hogy a favágók mellett dicsérjük meg a csemetenevelőket is. (Ez a dicséret csak ráadás egyébként arra a 6000 forint prémiumra, amit ezek a derék, lelkes fiatalok kaptak kiváló munkájukért.) Az el- ‘ múlt hetekben több mint másfélmillió csemetét emeltek, ki, tavaszi erdősítésre. 160 hektár, azaz körülbelül 300 hold új erdő telepítéséhez elegendő ez a mennyiség, A fatolvajok ellen Munkától fázó, enyveskezü rongyemberek keserítik csak meg a kelebiai erdészet dolgozóinak életét. Lopnak, mint a szarka. A nappal feldolgozott faanyagot —, nem válogatva, hogy az az államé, vagy az erdészeti munkás felerésze — éjszakánként megdézsmálják. A dolgozók jogosan vannak felháborodva, hiszen —, mint mondják —, akinek fa kell, az dolgozzék, most kap. Dehát a felháborodás nem ijeszti el egymagában a tolvajokat. Ezért az erdészet dolgozói kéréssel fordulnak a helyi és járási karhatalomhoz: szervezzen a segítségükkel állandó őrséget a védkerületekben a kétlábú szarkák ellen. taki József gulyás 12 tehén gondozása után 15 mázsa kenyér- gabonát, 4 mázsa árpát, 15 mázsa csövestengerit kap. — Tíz szarvasmarha után 8 borjút kell felnevelnie és egészségesen átadnia a közösségnek. A borjúkért 150 forintot kap darabonként. Amennyiben nyolcnál több borjút nevel fel, minden további jószág után 500 forint jár darabonként. Ezenkívül egy saját tehén tartása jár, amelyet a közösből takarmányozhat, a család tagjai pedig két liter tejet kapnak naponta fejenként. A növendék jószágok gondozói hasonló terményjuttatás mellett szintén 2—2 liter tejet kapnak naponta. A juhász 200 anyajuh után szintén a fent említett terményeket kapja. El kell érni legalább 3 és fél kiló gyapjút birkánként. Ezen felül a gyapjútöbblet fele jár a juhásznak. Fe- jőjuhonként 20 liter tejet kell a közösbe adni, ezen felül minden tej az övé. 100 anyajuh után 80 birka felnevelése kötelező, a 80-on felül minden tizedik bá- (Folytatás a 2. oldalon.) Az üzletek kar ác so nry e löt t i nritYatarläsa A Belkereskedelmi Minisztérium az üzletek karácsony előtt való nyitvatartását a hagyományos szokásokat figyelembe véve a következők szerint szabályozza: December 16-án, ezüstvasárnap az élelmiszerüzletek zárva vannak. A játék-, ajándék-, illatszer-, hangszer-, könyv-, virág-, óra- és ékszerüzletek a szokásos hétköznapi nyitvatartás szerint tartanak nyitva. Az egyéb iparcikküzletek és áruházak zárva lesznek. December 23-án, aranyvasárnap az élelmiszerüzletek 8-tól 12 óráig, az összes iparcikk- és virágüzletek, valamint az áruházak a szokásos hétköznapi nyitvatartás szerint árusítanak. ítéletet hirdetett a rögtönítélö bíróság a városföldi fegyveres ImmBsi ügyében A katonai rögtönítélő bíróság december 15-én, szombaton fél 9 órakor kezdte tárgyalni annak a fegyveres bandának statáriális bűnügyét, akik — mint lapunkban már hírül adtuk — támadást intéztek Csik Antal, a Városföldi Állami Gazdaság igazgatója és családja ellen. Nyolc vádlott áll a rögtönítélő bíróság előtt. Ifj. Góbor Ferenc elsőrendű, Dinnyés István másod-, ifjú Fekete Benjámin harmad-, id. Góbor Ferenc negyed-, Acs Lajos ötöd-, Kertész Elek hatod-, id. Fekete Benjámin heted-, és Kokovai József nyolcad- rendű vádlottak. A statáriális bíróság a szokásos formaságok után délelőtt ifj. Góbor Ferenc elsőrendű vádlottat hallgatta ki, aki fegyveres támadásra való szövetkezés, gyilkossági kísérlet és tiltott fegyverrejtegetés vádjával áll a rögtönítélő bíróság előtt. Ifj. Góbor priusza — bár alig múlt 18 éves — mégis feltűnően »gazdag«. 1954-ben hatósági közeg elleni erőszakot követett el a kecskeméti Béke Szálló söntésében. 1954-ben mintegy 4000 forint értékű áru elsikkasztásának vádjával a, két bűntettért 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték. 1954- ben még egy ízben állt a bíróság előtt munkatársának meglopása vádjával, de ez esetben megfelelő bizonyíték hiányában felmentették. 1955-ben egy kerékpár és kisebb értékek eltulajdonításáért 8 hónapi börtönbüntetésre ítélik. Büntetését letöltve, 1956-ban újra bíróság elé kerül ugyancsak hatóság elleni erőszak bűntettének vádjával. Ekkor ugyanis a Műkertben előbb megütött, majd zsebkéssel támadt a hatósági közegre. Szeptemberben 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték. A közbejött események miatt azonban már nem kerülhetett sor büntetése letöltésére. * A vasárnap hajnali órákban, éjfél után fél 2 órakor a rögtönítélő bíróság kihirdette az ítéletet: (Folytatás a 2. oldalon)