Petőfi Népe, 1956. december (1. évfolyam, 27-50. szám)

1956-12-14 / 38. szám

Még mindig sok a nyitott kérdés Van még bizalmatlanság Foktőn is

Megfontolt nép lakja Foktőt, ezt a csendes Duna menti községet. A községi tanács végrehajtó bizottsága jelenleg is rendben igazgatja a falu életét. A népgyülés úgy döntött, hogy a régi tanácselnök, Markó László maradjon továbbra is a község élén.

Az őszi munkát becsülettel elvégezték, mert nemcsak megfontolt, de szorgalmas is a foktői ncp. A lakosság zöme 3—8 holdas parasztember. Belterjesen, kulturáltan gazdálkodnak. Kétszer-háromszor is kihasználják a föld termőerejét. Kora tavasztól késő őszig árad a foktői parasztok termelte saláta, hagyma és az egyéb zöldségféle — nem is beszélve a paprikáról — a Duna víziútján Budapestre és a környékre.

Ilyentájt kevesebb a munka, disznóölések ideje van. A kis paraszti otthonokban több idő jut a tereferére. Beszélnivaló még nyugalmas időben is bőven akad, hát még most. Természetesen a jelenlegi helyzetről folyik a legtöbb vita. Üjság kevés jut a faluba, főként a rádiót hallgatják, amikor van áram, nemcsak a magyar, hanem a nyugati adókat is.

Nefn írjuk meg, hogy kikkel beszéltünk, inkább azt, hogy miről, mert amit elmondtak, az nemcsak Foktőn probléma, hanem másutt is. Ez a nagy probléma pedig: a bizalmatlanság. Erre jellemző, hogy a tanácsházát nem egyszer felkeresik mostanában is és megkérdezik: lehet-e még engedély nélkül disznót vágni? Mások meg azt mondják, hogy a beadás eltörlése csak ideiglenes. A kétkedés ködfelhőinek eloszlatása nem köny- nyű, mert az embereket rengeteg csalódás érte a múltban. Annyiszor becsapták őket, hogy hirtelen talán el sem lehetne sorolni. Még sok a nyitott kérdés, még sok kellemetlen emlék jelen vall az elmúlt időkből. — Például a volt foktői úrbéres közösség tulajdonában volt erdők ügye. Mintegy kétszáz parasztember pár száz négyszögöl erdejét a bajai erdőgazdaság vette kezelésbe. A szerződés szerint az erdőbirtok tiszta jövedelme a közösség tagjait illeti, miután az erdőgazdaság levonta a kezelési költségeket. Hasonlóképpen járna a közösség tagjainak félköbméter tüzelőanyag katasztrális holdanként. Ezenkívül egyéb kikötések is voltak az említett szerződésben. Az erdőgazdaság nem hajtotta végre a feltételeket és 1952. óta minden évben becsapja a parasztokat.

A másik probléma az államosított házak ügye. Több államosított házba beköltöztek már a

régi lakók, azonban néhány ház közintézmény lett, három ház a termelőszövetkezet birtokába került. A régi lakók ostromolják a tanácsot, mert ezekbe a házakba i3 vissza akarnak költözni. Rendelet nincs, a község vezetői nem tudják mitévők legyenek.

Másik dolog. Az Űtfenntartó Vállalat kimélyítette a tanácsháza előtt az utat azzal, hogy kikövezi az autóbuszmegálló számára. A gödörbe azóta beleesett az eső, feneketlen sár van. A kő ott van a községben, a lakosság akár társadalmi munkában is megcsinálná, de az Útfenntartó Vállalat nem jelentkezik.

Sok ilyen kisebb-nagyobb kellemetlenség keserítette meg a múltban is a parasztok életét, ültette el a bizalmatlanság mag- vát, Ezek maradványai most is megvannak. Ezt az emberek

együtt látva úgy érzik, hogy ezekért is a kormány a felelős. Pedig a kormány nem lehet mindenütt ott, a rendeletek végrehajtása az embereken múlik, és az is, hogyan élnek együtt az emberi közösségek. Az erdőgazdaságot be lehet perelni a tartozásért, az államosított házak ügyében a megyei tanácstól kérni kellene egy ideiglenes rendelkezést, míg a kormány nem intézkedik, az Útfenntartó Vállalatot meg lehet sürgetni.

Egyszóval több önállóságra van szükség minden vonalon. Nyilvánvaló, hogy a kétkedés nem oszlik el egyhamar. Lehet, hogy hosszabb időre lesz szükség, míg az emberek megnyugodnak falun is, és jobban megbíznak a kormányban. Természetesen ehhez az is kell, hogy a kormány további hasznos intézkedésekkel igyekezzék megoldani, orvosolni a parasztság sokrétű problémáit.

ÄZ ő szavukét

többé nem lehet elnyomni

Nem engedik megismétlődni a régi hibákat

Arca ráncos. A tekintete és a szava kemény, de őszinte, igaz. Musza Józsefnek hívják. Kalocsán sokan ismerik és szeretik. Ott született, most 51 éves. Harmincöt éven keresztül kubikolt, mint sok más kalocsai földnélküli, — áld nem akart az érsekség több, mint CO 000 holdas birtokán cselédcskedni. Családja Kalocsán élt, ő kubikostalicskával járta az országot. Dolgozott építkezéseken, utakon és vasútvonalakon, csatornázásnál és sokszor ácsorgóit munka nélkül az emberpiacokon. Járt aZ Alföldön, a Dunántúlon, kubikolt a Balaton mellett és Budapesten.

Sokat látott, sokat tapasztalt. Látta az úri kastélyokat, látta a Balaton mellett nap mint nap dorbézoló grófokat, bárókat, tőkéseket, látta a mérhetetlen gazdagságot, de látta és érezte a mérhetetlen nyomort is. Tömeg- szállásokon aludt, maga főzte az

A végrehajtó bizottságok éljenek törvényes jogaikkal

es ne e^djék mi bogy iilelékieienÉ beleszóljanak munkájukba

HA AZ EMBER kimegy a kecskeméti járásba, sok mindent lát, hall, tapasztal. A járás községeiben nyugalom és rend, az új élet kibontakozásának jelei láthatók. A körséta alkalmával találkoztunk azonban olyan jelenségekkel is, amely bosszantó és akadályozza az élet egészséges fejlődését.

OKGOVÄNYON az október

23-i események után a község lakosságának egyöntetű kívánságára Balogh Péter VB-elnököt és Laczi János VB-elnökhelyettest a végrehajtó bizottság felmentette tisztségük alól. Félreértés ne essék, nem kergették el, mint ahogy azt manapság mondani szokták. A visszahívás törvényes keretek között történt. Emellett pedig egyöntetűen kimondták, nem fűti bosszú a szívüket, vigyáznak arra, hogy bántódás ne érhesse őket. És hozzátették, ha jónak látják, maradjanak a községben, éljenek, dolgozzanak úgy, mint a többi emberek. A VB magatartása, állásfoglalása a józanságot, a higgadtságot bizonyítja. Mit tettek ezután Balogh Péteréit?

November lG-án a gyógyszer- tár előtt leütötték és megverték Pósalaki Ödön orgoványi dolgozót. Az eset mélységesen — hozzátesszük —• jogosan felháborította az orgoványiakat. A velük szemben tanúsított emberséges bánásmódért nem ezt várták és várják az orgoványiak.

EHHEZ HASONLÓ durvaság Izsákon is élőfordult. Az állami

gazdaságban a napokbantöbbed- magával megjelent a volt igazgató, hogy ismét elfoglalja az igazgatót széket. Az állami gazdaság munkástanácsa természetesen ehhez még a kényszerítő eszközök ellenére sem járult hozzá.

Ugyancsak Izsákon történt az elmúlt VB-ülésen, hogy egy olyan személy, aki nem VB-tag, fenyegető hangon beszélt és tétlenséggel vádolta a végrehajtó bizottságot. Felszólalása miatt a VB ülése majdnem félbeszakadt.

HADD FŰZZÜNK az esetekhez néhány gondolatot. A végrehajtó bizottság — így az izsáki is — törvényesen megválasztott szerv, amely a jelen pillanatban is arra hivatott, hogy vezesse, irányítsa a község életét, orvosolja a dolgozók problémáit. Nincs senkinek joga ahhoz, hogy a végrehajtó bizottságot fenyegesse, ilyen, vagy olyan állásfoglalásra kényszerítse.

Meg vagyunk győződve arról, hogy a végrehajtó bizottságok minden javaslatot, amely elősegíti a fejlődést, megkönnyíti munkájukat, örömmel és köszönettel fogadnak. A hangoskodás, a fenyegetés csak gátolja a munkát. Még annyit: a végrehajtó bizottságok ne engedjék meg, hogy illetéktelen személyek vegyenek részt a VB-üléseken. Ott csak az tartózkodhat, akit meghívnak, ezt a törvény is kimondja. A tanácsok, mint az államhatalom helyi szervei, a végrehajtó bizottságok pedig, mint az államigazgatás helyi szervei — és nem más személyek — felelősek egyetemlegesen mindenért, ami a községben történik. Éljenek törvényadta lehetőségeikkel és ne engedjék meg, hogy munkájukba illetéktelenek beleszóljanak.

ebédjét, vagy az ínségkonylián állt sorban egy tányér levesért.

Sorsa, mint annyi sok más magyar munkás és paraszt sorsa, nehéz volt, nagyon nehéz. Jobban akart élni. A harcot \álasz- totta. A harc eszközeit a kommunisták mutatták meg. Még 1919-ben belépett a kommunista pártba és a kommunisták eszméje mellet végig kitartott. Sok elhatározással cs reménnyel lelve 1944-ben Kalocsán alapító tagja volt az illegalitásból kilépő kommunista pártnak. Sok kubikostársával együtt erős pártot szervezett azért, hogy a régi rend vissza ne térhessen és jobb legyen a dolgozók sorsa.

A Uákosí-klikk azonban rövid idő után letért a lenini útról. Musza József és a kubikosok csak azt vették észre, hogy a fejlődés elakadt, az élet megnehezült. Javaslataikat, véleményüket nem hallgatták meg. A kubikosokat, a régi harcosokat, akik szót emeltek a hibák ellen, egymásután zárták kl a pártból. 1952-ben Musza Józsefet is internálással, kizárással fenyegették, mert Igazságot követelt a cscplő- munkások érdekében. Nehéz idő volt ez. De elmúlt — reméli — örökre.

Musza József most újra pártot szervez. Űj kedvvel, új reménynyel tekint az újjászervezett szocialista munkáspártra. A régi hibák nem ismétlődhetnek meg. A régi kubikosok most a párt felé fordulnak. Majoros József, Balog Sándor régi kubikosok, a Paprikaipari Vállalat munkásai, már beléptek a pártba. Azt mondják: a régi harcosoknak — köztük a kubikosoknak is — újra a pártban a helyük. Nem engedik, hogy tnégegyszer félreállítsák őket. Beszélnek munkatársaikkal, beszélnek a régi kubikosokkal, hívják őket a pártba. Hívják azért, hogy küzdjenek az újért cs ne engedjék visszatérni a régi rendszert, de ne engedjék megismétlődni a hibákat sem. Az ő részvételük a párt munkájában az egyik legfontosabb biztosíték a régi hibák megismétlődése ellen.

A rendőrség mindent megtesz

a közbiztonság érdekében. A forradalmi események alatt sok közönséges bűnözőt kiszabadítottak, akik veszélyeztetik a békés lakosság vagyonát. A rendőrség egyre több ilyen bűnözőt tesz ártalmatlanná.

A kecskeméti rendőrség elfogta Kozák Pál országos hírű betörőt. Ennek a bűnözőnek tevékenysége kiterjedt az egész ország területére. Legszívesebben Szeged és Kecskemét környékén »dolgozott«. Az októberi események idején sikerült megszöknie a szegedi Csillag-börtönből, ahol 14 évi büntetését töltötte. A kecskeméti cigányvárosban fogták el.

A rendőrség őrizetbe vette Herczeg Orbán Sára többszörösen büntetett, besurranó tolvajt, akit ugyancsak az elmúlt események alatt szabadítottak ki a börtönből.

Alighogy kiszabadult, újabb betöréses lopást kísérelt meg. Dudás István, Kecskemét, Széchenyi város 29. szám alatti lakos lakására tört be éjszaka. Dudás István felébredt és abban a pillanatban fogta el, amikor zsebeinek tartalmát akarta elemelni. A rendőrség a tolvajt már átadta a bíróságnak, ahol a le nem töltött büntetését is figyelembe véve fognak ítélkezni felette.

Vasiíti beszélgetés

1 'loliogva, prüszkölve, na- ‘ ' gyokat döccenve megy a vonat. Mint öreg ember, ha nagy terhet cipel, szuszogva, sipítva fújja ki magából a borús decemberi ég felé a piszkosfehór gőzzel kevert füstöt. A párás ablakon keresztül a keményre fagyott barna föld látszik, melyet csak néha szakít meg egy-egy tanya, vagy fekete varjúcsapat. Hideg, hónélküli téli nap van.

A dohányfüstös vasúti kocsikban kókadt fejjel, fáradt munkások ülnek, vagy alszanak. — Egy-egy bekecses gazda kucsmával a fején néz ki az ismert tájra. Mellettük berliner kendőben, csíkos, vagy fekete szoknyákban pirospozsgás fejkendős menyecskék ülnek ölükben kosárral, kannával. Az egész kocsiban a téli ruhák naftalinnal átitatott szaga keveredik az ázott bőr párájába és az áporo- dott dohányfüstbe.

Az ajtó mellett beszélgetnek. Öreg, dereshajú paraszt viszi a szól. Minden mondata után kezével bársonynadrágjára üt.

— Mert hát én sokat láttam, tapasztaltam is. £n már értek is

egyet s mást, de hát a maguk dolgát sehogyan sem értem — fordult a vele átellenbcn ülő katona felé. A katona arccal fordult a beszélő felé, s kék szeme gúnyosan villant az öregre. Köpenye szabásán látszott, hogy valami tisztféle lehet, de rena- fokozatát nem árulta el semmi.

— Mit nem ért, bátyám? — hangja lágy volt, de lehetett benne érezni valami kis élt, mini aki úgy érzi, illetéktelen szóit bele a hadsereg dolgába.

— Mit nem értek? — adta vissza az öreg felháborodottan a kérdést. — Azt, hogy mikor lesz már újból olyan a katonaság, mint amilyen volt? Mert hát tudja — kezdett magyarázni a bácsi — én keceli vagyok. Hát nálunk sokat táboroztak a katonák. Nekem is két fiam volt katona, örültem, ha megláttam őket. Meg hát én is voltam katona, huszár. Persze akkor más volt... — legyintett.

A liszt nagyot nyelt, össze- ráncolta homlokát, s bizonytalan hangon kezdett érvelni.

Hát tudja, úgy van ... most

iVÉ

a rendet kell fenntartani... Sok a dolgunk... Sok gazember mászkál még, akik csak fosztogatnak, gyilkolnak, bontják a rendet.

— Hászen értein én azt, katonaviselt ember vagyok. De a kutyafáját, szemem is van! Tudom, hogy csak tisztek vannak szolgálatban a falukban. Hát a legénység az hol van? Azt mondja meg nekem! — piros- lott az öreg paraszt arcán a felháborodás.

j ehéz ráncok gyűrődtek a kérdezett homlokán. S magában ő is így kérdezett: •— Hol vannak a katonák? Mennyi vei egyszerűbb lenne itt minden. A rendfenntartás, a fegyverek összeszedése, ha volnának katonák. Feleletet azonban nem kapott, s a párás ablakon csak. a tova tűnő táj képe látszott. Az öreg felé pedig csak ennyit mondott:

— Majd lesznek! Tudja .. -.

— Tudom — vágott közbe kucsmáját a fejéről levéve az öreg. — De mikor én szeretnék már látni katonákat. Szeretném, ha rend lenne. Kibe bízzak aa- dig? Tudom, hogy maguk sokat dolgoznak, de kevesen vannak ,, i Ne vegye rossznéven,

hát ott, fenn a magas minisztériumban miért nem intézkednek? Mire várnak?... Tán arra várnak, hogy az oroszok védjenek meg bennünket?... — Már szinte kiabált az öreg. Többen odafigyeltek, s egy munkás- ruhás férfi, aki eddig csak csendes szemlélője volt a beszélgetésnek, most beleszólt:

— Igaza van, papa! Itt addig nem lasz rend, míg nem lesz erős hadseregünk. — A tiszt felé fordult. — Legénység nélkül maguk sem tudnak egész munkát végezni. Csak itt-oit látunk egy-egy honvédet. Pedig hát ha tudja valaki, mi tudjuk, hogy kellene.

L gy egész kis csoport gyűlt, össze a két pad között. Munkások, parasztok s a beszélőkre nézve hallgattak, bólon- gattak, helyeséltek.

— Kellene a hadsereg — mondta az egyik.

— Mert most nincs — mondta a másik —, kire számítsunk — tette még hozzá.

A liszt igyekezett megmagyarázni a dolgot. — Nem könnyű ez. Maguk csak azt mondják, hogy kell, de nehéz helyzetben van az ország..., a hadsereg pénzbe kerül.

—! Ne vegye sértésnek — csattant fel az öreg — éppen azért, mert nehéz helyzetben vagyunk, azért kell a hadsereg. Ausztriából csibészek, kapcabetyárok jönnek az országba... — Hát pénzbe kerül? — csapott má! témába. — Hát eddig is volt, eddig is pénzbe került!

A tiszt megadta magát. Szép emlékek törtek fel benne, sok kemény, de vidám nap, amikor szakaszával nótázva menetelt vagy éppen gyakorlatozott. Benne is csak az öreg paraszt szava ébredt fel újra és újra. Kell,

kell a hadsereg. Lám — gondolta — a nép akarja, szerette és szereti a katonákat. Kell neki a hadsereg. Tudják, hogy az ő biztonságukat szolgálja, őértük vagyunk. S gondolataiból szinte felriadva, csak ennyit mondott:

— Igen, kell a hadsereg, mi tisztek is erre vágyunk. Arra, hogy biztosítsuk a rendet, óvjuk a termelőmunkát, hogy meg- védjiik az ország határait. Mi is ezt szeretnénk.

Sípolva, zökkenve áll meg a vonat, s dohogott, mintha acél- tüdejét elf árasztotta volna az út. A homályos ablak mögül csak az állomás halvány körvonalait lehetett látni.

r— oém —