Népújság, 1956. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-05 / 209. szám

YUAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK U MDP BACS-KISKUH MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TflHACS LAPJA XL ÉVFOLYAM, 209. SZÄM Ara 50 fillér 1956. SZEPT. 5, SZERDA tiii min! 219 vason lignitet használnak lel a meases, asótíás talaj megjavítására A termelőszövetkezeti tagok nagy örömmel fogadták a kor­mánynak azt az intézkedését, tiogy silány homoktalajuk meg­javításához állami hitelt kaphat­nak. A talajjavítás iránt egyre fokozódik az érdeklődés. Ezideig .10 termelőszövetkezet jelentette be igényét az állami hitelre, hogy ősszel hozzákezdhessenek a rossz íalaj feljavításához. Soltvadker- íen 10 dolgozó paraszt jelentette be, hogy silány földjén íigerszegi- t'éle altalajtrágyázással javítja meg az új szőlősök helyét és eh­hez a munkához rövidesen hozzá is kezdenek. Az ősszel több, mint 500 hold homoktalajon végzik el az al- talajtrágyázást, 900 hold meszes, szódás talajt pedig kémiai úton javítanak meg. Erre a célra ösz- szesen 2000 vagon lignitet hasz­nálnak fel. Tasson, Szalkszcnt- mártonban a legeltetési bizottság is lignittel javítja meg a legelő­ket. A lignit egyrészc már hely­színre érkezett, s a szakemberek irányítása mellett legtöbb helyen már hozzákezdtek a munkához. A Kecskeméti Sertéstenyésztő Vállalat cclgazdaságában 100 hold mezőgazdasági termelésre kijelölt homokterületen végez­nek altalajtrágyázást az őszi ve­tés előtt. A kecskeméti Törekvés Termelőszövetkezetben 60 hol­don végeznek altalajtrágyázást gyümölcsfatclepítéshez. Az őszi imiiiSiűrakér/üiiieU HAM A LAKOSAI Folynak az előkészületek az őszi gabonavetésre a hartai^ ha­tárban. A község 12 tszcs-jében ss egy mezőgazdasági termelő- szövetkezetében már megkezd­ték a földek trágyázását. Az osszföldterület mintegy 60 szá­zalékán használnak szervestrá­gyát, 40 százaléknyi arányban pedig pétisót és szuperfoszfátot. Próbacsíráztatást folytattak őszi árpából, rozsból és búzából. Mindhárom gabonafajtánál 85— 40 a százalékos arány. Biztosítva érzik jövő évi kenyerüket a hartaiak.. A hartai Lenin Tsz holdan­ként! átlagtermése gabonából 9,7 mázsa, rozsból 4,5 mázsa (gyengébb a tavalyinál), őszi ár­pából 13 mázsa, zabból 8,3 mázsa volt. A Béke Tszcs búzája 9,4 má­zsát, őszi árpája 13,2 mázsát ho­zott. Ezzel szemben az egyénieké: búza holdanként 7,5 mázsa, rozs 4,5—5 mázsa, őszi árpa 8—8,2 mázsa. Uj otthonokban Koratavasszal városunk egy- részét is elöntötte a jegesár. A párt hívó szavára eggyéforrt városunk lakossága s egy em­berként segített az árvízvéde­lemnél. A helyreállításban a helyi ve­zetők elé nem kis feladat há­rult. Kisgyűléseken ismertettük: hogyan szeretnénk mielőbb be­gyógyítani a fájó sebeket s az árvízkárosultakat fedél alá ten­ni. Meg kell mondani őszintén, amit most bavallanak a dolgo­zók: nem hitték el, hogy szep­temberben, a tél beállta előtt, mindannyian otthonukban lesz­nek. Most kintjártunk a Határ ut­cában. Jól eső érzés elbeszél­getni a megelégedett dolgozók­kal, akik köszönetét mondanak a pártnak, a tanácsnak a nagy segítségért, mert ők soha nem tudták volna felépíteni otthonu­kat. Elismeréssel beszélnek a helyreállítási bizottság munká­járól. Sokan már az új otthonokban laknak, a többiek egy-két héten belül költöznek be. Az Ezsi-csu- lád boldogan mutatja az új há­zat, amelybe a jövő héten költö­zik. A régi, girbe-gurba utcában öröm nézni a nyílegyenes utca­sort, a terméskövekkel megala­pozott családi házakat, amelyek csaknem azt beszélik: »éljetek nyugodtan lakóim, itt nem fe­nyeget többé az ár benneteket.« Bükki Józsefné, Baja Vetik a rozsot a kecskeméti járásban Megkezdődött a határban a burgonya betakarítása is. Az Uj Élet Termelőszövetkezet 23 hol­das burgonyatábláján 1 vagon az átlagtermés kataszteri hol­danként. Folynak a burgonyavetőmag- esere akciók is. Az egyénileg gazdálkodó parasztok a szövet­kezetek dolgozóival cserélik ki burgonyájukat. A G ül Baba és a insvárdai rózsa, melyek majd az egyéniek földjébe kerülnek, jó termést hoznak jövő esztendőre. A hartai Lenin Tsz kertészete látja el nagyobb részt a község piacát paprikával, paradicsom­mal, dinnyével, uborkával, ká­posztával és más zöldségfélék­kel. Kis összehasonlítás: Zsákokban áll már a gabona: vége a betakarításnak. Ilyenkor a gazda számot vet földjével, terményével. Nem okozott meg­lepetést a községben, hogy a csoportoknak sokkal magasabb volt az átlagtermésük, mint az A megyében már több, mint 25 000 holdnyi terület áll készen a vetésre a termelőszövetkeze­tekben és egyéni gazdaságokban. Több száz holdon az ősziek már földbe is kerültek. A kecs­keméti járásban az őszi árpán kívül megkezdték a rozs vetését is. A Kerekegyházi Gépállomás körzetéhez tartozó termelő- szövetkezetek földjén már több, mint f30 holdat vetettek be. A Mennyit fejlődtek, hogyan fejlődtek az idén Kecskemét ha­tárában lévő termelőszövetkeze­tek? Bizonyára sok ember, s köztük sok dolgozó paraszt gon­dolatára adnak majd ilyen irá­nyú feleletet azok a képek, ame­lyek rövidesen megjelennek a Kecskeméti Állami Áruház kira­katában. A dokumentációs anyag elkészítésén most fáradoz­nak a városi tanács mezőgazda- sági osztályán, majd néhány nap fülöpházi Szabadság Termelő- szövetkezetben befejezték az őszi árpa vetését, s most a rozs veté­séh szorgoskodnak a tagok. A kerekegyházi Dózsa Termelő- szövetkezetben a burgonya után kerül elvetésre az árpa. A negy­ven holdas burgonyatáblán már meg is kezdték a betakarítási munkát. Előzetes számítások sze­rint több, mint 120 mázsa lesz a holdanként} átlagtermés. múlva az elkészült képeket az aláírásokkal együtt az Állami Áruház dekorációs részlege ve­szi munkába. A 11 képbúi álló dokumentá­ciós anyagon kívül még grafi­konszerű ábrák is készülnek ugyancsak a termelőszövetkeze­tek számszerű fejlődéséről, a ta­gok jövedelmének állandó gya­rapodásáról. Ezeket a grafiko­nokat majd a Hírős Hét alkal­mával megrendezendő mező­gazdasági kiállításon mutatják be első alkalommal. A termelőszövetkezetekkel való ismerkedés azonban ezzel nem zárul le. A szövetkezetek mind­egyike tervez egy-egy kedves vendéglátást, amelyre meghívják a. környékbeli egyéni gazdákat és mindazokat az érdeklődőket, akik közelebbről is szeretnének megismerkedni a szövetkezeti tagok életével, munkájával. Leg­először, tehát szeptember 8-án a Törekvés Termelőszövetkezet látja vendégül a környékbeli egyénieket. Utána való nap, szeptember 9-én a Lenin Ter­melőszövetkezetben gyűlnek ösz- sze jó szomszédok, érdeklődök — s nemcsak a szövetkezet köz­pontját tekintik majd meg, hanem ellátogatnak majd egy-egy szövetkezeti család otthonába, akik máris szeretettel várják ókéi. egyénieknek. Hódunapusxta népe nem felejti el a fiatalokat A bajai járás legdélibb csücskében, átjutva a karapancsai er­dőn, Hódunapusztán lázas építkezésnek vagyunk szemtanúi. Az újonnan épülő településen DISZ-fiataiokkal találkozunk. Szóba elegyedünk mindjárt az elsővel: Drenbeczki István egyetemi hallgatóval, aki a messzi Sárospatakról .érkezett. — Az. a tíz nap, amit vállaltam, olyan gyorsan telik, hogy szinte repül az idő. Kemény munkát végzünk, de azt akarjuk, bogy ha a károsultak új házaikra néznek, a mi munkánk is eszük­be jusson. tgy dolgozik Takács István egyetemi hallgató is, aki Buda­pestről jött. Az élelmezéssel, a körülményekkel elégedettek, de hiba is akad, mégpedig a munkaszervezés körül. A fiatalok ma­guk mondják el, hogy több ésszerűséggel jobban haladna a munka. Mindennap más cs más munkahelyre irányítják őket. Ez pedig a munka rovására megy. Hódunapusztán egész utcasorok állnak már az újonnan épült názakbóJ, egyre több tsz-tag költözik vissza új, kényelmes ottho­nába. S a puszta népe soha nem felejti el a fiatalok áldozatkész iegítését. Dokumentációs anyag készül o termelőszövetkezetek fejlődéséről Ä népfront-bizottságok kezdeményezése A Hazafias Népfront megyei szervezete a 3 százalékos ter­méshozam növelése érdekében két hét leforgása alatt 11 he­lyen rendez rozstermelési anké- tot. Az ankéton a legjobb mező- gazdasági dolgozók vesznek részt és az itt felvetett kérdésekre, problémákra kiváló szakembe­rek adnak majd választ. Elsőnek Kecskeméten ma. a továbbiak­ban pedig Kiskunfélegyházán, Halason, Kiskőrösön, Lajosmi- zsén, Kiskunmajsán, Soltvadker- ten, Kunszentmiklóson, Izsákon, Császártöltésen és Jánoshalmán rendezik meg a tanácskozást. Sok hasznos javaslat hang­zott el a múlt héten a bácsal­mási járási elnökségi értekezle­ten. Fekete Dezső javaslata sze­rint úgy határoztak, hogy az ál­talános ismeretek bővítéséért, az elnökség tagjai részére azösz. szejövetelek alkalmával 30 per­ces tudományos előadást tarta­nak. Erre felelős személyt is ki­jelöltek. Egy másik javaslat sze­rint bizottságot alakítanak, mely a járás történetét dolgozza fel. összegyűjtik a régi írásokat, fo­lyóiratokat, nyomtatványokat, újságokat. Ennek gyűjtésére a harmadik osztályos gyerekeket is beszervezik. Jaszenovics Lajos javasolta többek között, hogy a háziipar fejlesztésére a tanulóifjúságot is vonják be. Már az iskolában ta­nítsák meg őket a népviseletnek megfelelő kézimunkára: szövés, varrás, kötés, horgolás, stb. Miskén a népfront és a tanács együttműködésével nagy munká­ba kezdtek. Bárány József, a népfront-bizottság elnökének tagja és özv. Kiss Andrásné ta­nácstag javasolta, hogy az ár­víz idején gátépítésre használt termésköveket kocsiút építésére használják fel. A népfront-bi­zottság azonnal munkához lá­tott, megszervezte a társadalmi segítséget. A héten már 50 ko­csi hordta a követ és 150 ember törte, helyszínre szállította azt és megkezdték a Szabadság tér és a Dózsa György utca közötti mintegy 200 méteres kocsiút épí­tését. A nagy lendülettel meg­kezdett út rövidesen el is készül. Egy másik nagy tervük, hogy a csatorna felett hidat építenek még ebben az évben. A híd megépítésének költsége mintegy 40 000 forint és ebből 30 000 fo­rintot közös erővel valósítanak meg, a 10 000 forintot pedig a községfejlesztési alapból pótol­ják. A tanács minden erejével támogatja a miskeiek helyes kezdeményezését a közös cél ér­dekében. Magszöi'ct a vaskúti Kossuth Tsz-bcn Szorgalmas, igyekvő emberek a vaskúti Kossuth Tsz tagjai. A termelési szerződéseknek is pontosan, időben eleget akarnak tenni. Folyik már a salátamag cséplése s nem is akármilyen ered­ménnyel. Holdanként 3.5 mázsás termést értek el. Mázsánként 1450 forintot kapnak érte, amihez még prémium is jár, hiszen a 2 mázsás átlagtermést jóval túlhaladták. Megkezdték a paradi- csommag szedését is. Nem feledkeznek meg a téli felkészülésről, az állatállomány takarmányának összegyűjtéséről sem. Csalamádéből és napraforgó keverékéből már 160 köbméter silót készítettek s .egy számosálla­tukra máris 6 köbméter silótakarmány jut. De ezzel sem eléged­nek meg: összesen 350 köbméter silót készítenek majd. A bonni vezető köröknek nem sikereit igazolniuk népellenes intézkedéseiket Megfigyelő cikke a Pravdában MOSZKVA. (TASZSZ) A Pravda keddi számában megfi­gyelő rámutat arra, hogy a Né­met Szövetségi Köztársaság kor­mánya a napokban sajtónyilat­kozatot tett közzé. Forma szerint ez a nyilatkozat mintegy válasz az SZKP Központi Bizottságá­nak az NKP betiltásával foglal­kozó nyilatkozatára, tartalmá­ban azonban durva kihívás a nyugatnémet reakció önkénye ellen tiltakozó világközvélemény- nyel szemben. Az NSZK kormánya tisztán Nyugat-Németország beiügye- ként igyekszik feltüntetni az NKP betiltását. A szövetségi kormány véleménye szerint — írja megfigyelő — más országok népeinek nincs joga állást fog­lalni az említett intézkedés el­len, mivel ez beavatkozás lenne Nyugat-Németország belügyei- be. A népek számára azonban nem közömbös, béke honol-e a földön, vagy pedig a roilitariz- mus sötét erői újabb háborút ké­szítenek elő az európai száraz- földön. Nem közömbös számuk­ra, mi a mai Németország: az európai béke támasza vagy há­borús tűzfészek. A szövetségi kormány egész nyilatkozata azt mutatja, hogy a nyilatkozat szerzői semmit sem tudnak felhozni mentségül. Németország nem az egyetlen ország, ahol a szocializmus eszméi mély gyökeret vertek. A kommu- rista pártok zászlai alatt ma már milliók haladnak a kapitalista világ országaiban. Nyugaton mé­gis senkinek sem jut eszébe azt állítani, hogy rendőri intézkedé­sekkel ki lehet irtani a kommu­nizmus eszméit. Nyugat-Európa egyetlen polgári demokratikus országában sem tiltották be a kommunista pártot. Jelenleg az egyetlen kivétet Nyugat-Német­ország, ahol a kommunista pár­tot alkotmányellenesnek minősí­tették. Ha a világ közvéleménye ma aggodalommal jelenti ki, hogy Nyugat-Németország fölött ismét a fasizmus árnya lebeg, ez azért van, mert az emberek ébe­rebbé lettek, megtanulták idejé­ben felismerni az őket fenyegető veszélyeket. De hogyan reagál Bonn erre az indokolt aggodalomra? — te­szi fel a kérdést megfigyelő —> egyszerűen igyekszik elhárítani a választ. Az NSZK kormányá­nak nyilatkozata azt állítja, hogy az NKP betiltásának »semmi köze sincs! az ország egyesítését célzó össznémet választásokhoz-«, De nem olyan egyszerű az ügy, Németország egyesítése csak bé­kés és demokratikus alapon tör­ténhet, a német nép valóban sza­bad akaratnyilvánításával. Ilyes­miről pedig szó sem lehet, ami­kor az ország egyik részében el­fojtják a szólásszabadságot, a demokratikus pártok és szerve­zetek működésének szabadságát, ugyanakkor a fasisz.ta és milita­rista elemek teljes cselekvési szabadságot élveznek. Nem azért építik a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói munkás- paraszt államukat — szögezi le megfigyelő —, hogy egy végze­tes napon kiszolgáltassák a nyu­gatnémet militaristák és fasisz­ták ragadozó étvágyának, maguk pedig börtönbe kerüljenek kom­munista világnézetükért! A Német Szövetségi Köztársa­ság kormánya arra számított — írja cikke befejezéséül a megfi­gyelő —, hogy nyilatkozatával igazolja magát a német és a vi­lágközvélemény előtt. De az eredmény pont az ellenkezője lett. A bonni kormány nyilatko­zata csak megerősíti annak az értékelésnek helyességét, ame­lyet az SZKP Központi Bizottsá­ga említett nyilatkozatában a legutóbbi nyugatnémetországi eseményekről adott. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents