Népújság, 1956. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-04 / 208. szám

VUÁG PROLETÁRJAI EGYES JL.~.. T íK ! NÉPÚJSÁG U MOP B A ŐS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAM ÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 308. SZÁM Ara SO fillér 1956. SZEPT. 4, KEDD ci gépek gyorsítják ct b&tcikarítást A Bajai Állami Gazdaságban mind erőteljesebben bontakozik ki a gépesítés ereje. Számtalan új gép gyorsítja majd az őszi betakarítást is. A gépek segítik majd a helyes vetésforgó kiala­kítását, hogy az őszi kalászosok időben való elvetésével megte­remthessék a többtermés eléré­sének alapját. Erőteljes ütemben folyik a gazdaságban a silózás. Közel 5700 köbméter siló már készen áll, a tervet, 11 000 köbméter ta­karmány elsilózását 2000 köb­méterrel túl akarják teljesíteni. Erre minden lehetőségük meg is van. Hiszen már dolgozik az NDK-ból érkezett két zöldtakar- mánybetakarító-gép. Óránként 100 mázsa takarmány kerül be­takarításra. A behordás meg­szervezésével 3 pótkocsi van ál­landóan úton, rakodás, illetve ürítés alatt, hogy a gépek maxi­mális teljesítését kihasználhas­sák. Az elmúlt évben bizony sok nehézség akadályozta a takar­mánybetakarítást. A fűkaszák sokszor felmondták a szolgála­tot, a szállítás folyamatát is akadályok nehezítették. De az idén a két NDK-gép teljesítése mellett két nagyteljesítményű silótöltő is segíti a betakarítás mielőbbi befejezését. A gazdaságban 930 holdról vár a kukorica betakarításra. Az NDK-ból érkezett két gép se­gítséget tud majd nyújtani a ku­koricaszár gyors letakarításá- ban, A két gépnek 30 napra lesz szüksége a letakarításra, szemben az elmúlt esztendővel, amikor a szárletakarítás 2 hó­napot vett igénybe és 100 fő munkaerejét kötötte le. A gazda­ság szerelőműhelyében azonban I már készül az újítás: a kukori- caszedőg'ép. A gép nemcsak az érett csöveket fogja törni, de a szárvágást elvégezve, azt siló- zásra alkalmassá szeleteli. A gé­pet a gazdaság szeptember 25-én, a járási újítási ankéton fogja el­ső ízben bemutatni. Az ősziek betakarítását fogja segíteni a láncos burgonyaszedő­gép. Ez a szovjet mintára készült szedőgép naponta nyolc hold ter­mését tudja betakarítani. Ké­szen áll azonban már egy há­zilag készült burgonyaszedőgép is, melyet az elmúlt év tapasz­talatai alapján tökéletesítettek, A takarmány és cukorrépa be­takarítására a gazdaságnak öt darab répalazító áll rendelkezé­sére. Az őszi betakarítás gépesíté­sével nagy előnyre tesznek szert. Ahogyan tervezik, október vé­gére valamennyi kapásnövény betakarításával végezni fognak. Jelentőségét ennek csak úgy tudjuk lemérni, ha ide jegyez­zük, hogy az elmúlt évben a gépek hiánya miatt még decem­ber hónapban is folyt a beta­karítás. Jól használják ki a napokat a nyárvégi üdülők Lillafüreden. — A képen: az üdülők tekejátékot játszanak a Palotaszálló kertjében. 20 termelési társulás alakult már eddig megyénkben A földművesszövetkezeteken belül egymás után jönnek létre a különböző termelési társulások. Az elmúlt hetekben több, mint 400 dolgozó paraszt részvételével 20 termelési társulás alakult. Ezek nagyrésze liba-hizlalási tár­sulás, amelyben szívesen kapcso­lódtak be a háziasszonyok is. — Ezenkívül alakult még spárga- termelési, géphasználati társulás, melyek már megkezdték a közös munkát. A napokban Kiskunha­lason létrejött a megye második szőlővessző-gyökereztető társu­lása. Ősszel már több, mint 100 ezer szőlővesszőt ültetnek ki kö­zösen. A számadatok olvasása közben A Bajai Alléiul Gcsidnsígbcin Jöhb mint 70 egyéni gazda járta be vasárnap az öregcsertői Béke Termelőszövetkezet gazdaságát 55 forintot ér egy munkaegység. Ezenkívül mintegy 600 000 fo­rinttal növelik a közös vagyont. A részvevő gazdák, köztük Tamás János, volt tsz-tag is el­ismerte, hogy kilépése óta meg­erősödött o. termelőszövetkezei. Szakács Imre, Ronga József du- napataji középparasztok is jónak találták a termelőszövetkezet eredményeit. Még azt is hozzá­tették, hogy ez a gazdálkodási módszer az ö elképzelésüknek is megfelel. A részvevők ezután számos kérdést tettek fel a tsz vezetőségének a mintaalap­szabály betartásával kapcsolat­ban. A vendégek tiszteletére ősz- szegyültek a környező községek kultúrcsoportjai is. A megbeszé­lés után a kultúrház udvarán népviseletbe öltözött lányok és fiúk kedves táncaikkal szóra­koztatták az egybegyűlteket. c— Virágúé —1 Megkezdték a burgonya betakarítását megyénk állami gazdaságaiban Megyénk állami gazdaságai­ban 1214 holdon termesztettek burgonyát az idén, amelynek nagyrészét vetőmag céljára hasz­nálnak majd fel. A csapadék­ban szegény nyári hónapok után mindenütt jó, közepes termésre számítanak. A napokban a ho­mokosabb területeken megkez­dődött a burgonya betakarítása. A gazdaságokban ezt a munkát mindenütt géppel végzik. A Bácsalmási Állami Gazdaságban, ahol a híres bácskai földről minden évben rekordtermést ta­karítanak be krumpliból, az idén is 90—100 mázsa lesz a holdan- kénti termés. A Garai Állami Gazdaság 120 holdnyi vetőmag­burgonya táblájáról holdanként 60 mázsát szednek fel. A város­földi, csengődi, vaskúti állami gazdaságokban is hozzáláttak a gumók betakarításához; Megyénkben vasárnap nyolc termelőszövetkezetet látogattak meg az egyéni gazdák. Vendé­gek érkeztek az öregcsertői Béke Termelőszövetkezetbe is, amely 1953-ban csaknem teljes egészé­ben feloszlott. A 24S tagból ugyanis 190-en léptek ki. A meg­maradt tagság kiállva elhatáro­zása mellett azóta bebizonyítot­ta, hogy együttesen, közös erő­vel célt lehet érni a nagyüzemi gazdálkodás útján. Az elmúlt évek eredményeiről büszkén szá­moltak be a több, mint hetven egyéni gazdának, köztük több, a toraikból annakidején kilépett termelőnek is. A vendégek a helyszínen a. tagok elbeszélései alapján győződhettek meg a küzdelmes évek eredményeiről. Sorbajárták a gazdaság épüle­tit, amelyeket a termelőszövet­kezet nagyrészben a saját erejé­ből épített. Az új sertésfiaztatóban vasár­napig a 20 előhasi kocának 136 darab kismalaca népesítette be az ólakat. Megnézték a. termelő- szövetkezet csikónevelőjét is/, ahol a környező termelőszövet-Í kezetek és egyéni gazdák fiatalé, lovai nevelkednek. A gazdaság megtekintése utáni ti község kultúrházában Molnár5 József, a termelőszövetkezet2 elnöke arról is tájékoztatta ad vendégeket, ami már a zsákba? került. Elmondotta, hogy az idén} a termelőszövetkezet földjéns búzából 3.61; őszi árpából 2.6,ç rozsból 3.7 mázsával lett több a? holdankénti termés, mint aS község egyéni gazdaságaiban. Azb idén legjobban jövedelmezett ac termelőszövetkezetnek az export-t magtermelés. A 25 holdnyi ve-é főmagborsó táblájuk holdankéntS 10 000 forintot jövedelmezett, az\ aprómagokból összesen 300 OOOÍ forint bevételre tettek szert* Ebből mintegy 100 000 forintJ* többtermelési prémiumot osztot­tak szét a tagok közölt. Az idénP is. előzetes számítások szerint,q Készülnek a zongorák a Fővárosi Hangszerkészítő Vállalat uiűhelrébea. A képen; munkások fényezik a icngora-tsstekc-t A papírlapon még alig száradt meg a tinta. A számok arról ad­nak felvilágosítást, hogy augusz­tus hónapban hol, melyik üze­münk mit termelt. Bár a pusz­ta számok, azt szokták mon­dani, nem tükrözik a reális valóságot, de azért megmu­tatják, hol, mit tettek annak .érdekében, hogy a köz ügyét előbbre vigyék, többet, s főleg jobb terméket adjanak a nép­gazdaságnak, Kecskeméti Gyufagyár 103 százalék A SZOT és Minisztertanács vándorzászlajával kitüntetett kis kollektíva augusztus hónap­ban is híven az előző időszak kiváló eredményeihez, 3 szá­zalékkal túlteljesítette havi ter­vét. Több tízezer Szikra-gyújtó került a raktárba. Nehéz eldönteni, ahogy Kibédi elv társ, a gyár igazgatója mond­ja, ki a legjobb dolgozó. Ennek ellenére Pácsa Józsefet említi meg, aki a fa darabolását végzi. Miskolci Pál társával együtt. A két-három méteres hosszú rön­köket 60—40 centis darabokra fűrészelik, s hogy a gyár meg- [ takarított anyagból teljesítette i túl a tervét, nekik is köszönhe- ? tő. Meg kell emlékezni a lakato- ? sokról, akik a gépek karbantar­tását végezték. Az ő jó mun­kájuk eredményeképpen nem svolt augusztus hónapban géptö- ?rés, sem gépállás. Ezzel segítet­ték elő az ütemes termelést. Kecskeméti Cipőgyár 100 százalék A gyárból augusztus hónap­iban fehér-fekete betétes gyer- rmekcipók kerültek a fogyasz­tókhoz. A tervet 100 százalékra ’teljesítették és a kereskedelem 5 által előírt 92 százalékos minősé- >gi termelést 93.49 százalékra tel­jesítették. A1 műszaki egyes cipők száma ■Jaz 'előírt 97 százalékkal szem­ében csak 96.73 százalékos. A ’lemaradás 0.23 százalék. Ennek poka az, hogy az egyik gép elrom­lott s ennek következtében egy J nap alatt 80 pár olyan cipő ke- jrült az átvevő asztalra, amelyre 5 a MEO-s a II. számot nyomta >rá. Üzemrészek közül a szabászat pis az alja-üzemrész 100 száza­lékra, a tűződe pedig 99.6 szá­zalékra teljesítette havi tervéti Kecskeméti Gépgyár exportterv 114, taúmalék Még nincs végleges adat a tervosztály birtokában, így hál csak az augusztus havi teljes termelési tervről és az export­terv teljesítéséről tájékoztatjuk olvasóinkat. A teljes termelési tervet 101.4 százalékra teljesítet­ték. Még eredményesebb volt s munka az exportgyártmányok­nál. 14 százalékkal több termék került exportra az előírtnál Ezek között szerepel a fürdő­kád, de jelentős része egészség- ügyi berendezés. Kecskeméti Baromfiteléslpé féltót 78 saásalélt Mérgelődnek is a gyár dolgo­zói a lemaradás miatt. Persze ez nem az ő hibájuk. Ök feldol­goznák azt az árumennyiséget, amit számukra előírnak, de a MÉK nem tartja be a szerződés­ben vállalt kötelezettségeit. Ba­romfiból egy negyedét, tojásból pedig csak a 85—90 százalékát szállítja annak a mennyiségnek, amennyit a szerződésben vál­lalt Ez azért is mérgesíti a válla­lat dolgozóit, mert az élüzemi cím elnyerésével kapcsolatos minden egyéb feltételt teljesítet­tek, csupán a mennyiséget nem, azt sem az ő hibájukból. Alföidi K&sMi Konzervgyár 106.5 »xáxuléh Nem volt könnyű dolog ezt az eredményt elérni, hisz az előirt mennyiségű paradicsom a kez­deti időkben nem érkezett be a gyárba s így bizony más üzem­részeknek kellett pótolni a kieső termékeket. Értékelve az üzem­részek között folyó versenyt, a szugát dolgozóit kell elsősorban megdicsérni kiváló munkáju­kért. 46 százalékkal szárnyalták túl havi tervüket. Közülük is Kovács Júlia, Kolozsvári Elek- né, Gábor Mihályné több, mint másfélszeres normát teljesítet­tek. A verseny második helyezett­je a szárító, a harmadik a félkész, negyedik a raktár. A sereghajtó augusztus hónapban a konyhaüzemrész, mely 80 százalékos tervteljesítést jegy*, zett a ternielési naplóba.

Next

/
Thumbnails
Contents