Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-31 / 205. szám

Vu ÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJE T íK ! NÉPÚJSÁG AZ MOP BíiCS-KlSKÜH MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI ÍAHflCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM Ára SO fillér __________1956. AUG. 31, FËNTEK K atymáron Hunyadi 3áno$ néven mezőgazdasági termelőszövetkezet alakult Már régóta beszélgetnek arról, hogy Katymáron új termelő* szövetkezet van alakulóban. Augusztus 29-én megért a gondolat és 25 dolgozó paraszt 225 holdon Hunyadi János néven mezőgaz­dasági termelőszövetkezetet alakított. 85 hold területet vittek be » közösbe, 140 holdat pedig a tanácstól kaptak a tartalékterületek* bői. Az új termelőszövetkezetnek több középparaszt tagja is van, Ilyen Kovács János 14 holdas, Vuszinka Ferenc 13 holdas gazda, A termelőszövetkezet földjén rövidesen megkezdik a talajelőké­szítést az őszi vetésekhez. Elkészüli az (Isii magánjára silóMám a Bajai Állami Gazdaságban TANÉVNYITÓ ELŐTT Közeledik a nyári szünidő vé­ge. Az iskolák, kapui újból kitá­rulnak és szeretettel fogadják a visszatérő pajtásokat. Benépe­sednek a ragyogóan kitakarított iskolák és gyermekkacajtól lesz hangos az udvar. Ünnepet jelent ez minden gyermeknek. Annak is, aki fel­sőbb osztályba lép, de még in­kább azoknak, akik először lé­pik át az iskola küszöbét, elő­ször veszik kezükbe az íront és most kezdenek ismerkedni az ol­vasás, írás tudományával. Szo­rongó szívvel, kíváncsi tekintet­tel ismerkednek majd az új ott­honukkal, amelyet a szülői mun­kaközösség tagjai, az édesanyák szerető anyai gondoskodásával varázsoltak széppé. A szülők ünnepi hangulatban kísérik el gyermekeiket az év­nyitóra és osztoznak az aprósá­gok meghatottságában. A szü­lők gondoskodása nem csak ed­dig tart. Az édesanyák, az édes­apák nagyrésze tudja, hogy gyer­mekeinek érdekében sokkal töb­bet kell tenni, tudja, hogy kü­lönös gonddal kell törődni gyer­mekeik nevelésével, hogy haza- szerető, erkölcsös, munkaszerető nemzedék nevelődjön belőlük. Ehhez a munkához pártunk és kormányunk mind több segítsé­get nyújt. A második ötéves terv végére a középiskolákban 18-ra, az általános iskolákban 20-ra csökkentik a pedagógusok köte­lező heti óráinak számát. A pi­henésre és az önképzésre pedig biztosítjuk az évi két hónap za­vartalan szabadságot. Minden erőfeszítéssel fejlesz­teni kívánjuk iskoláink és tan­termeink számát. Ezért a máso­dik ötéves terv során 4500 álta­lános iskolai osztálytermet kell létesíteni. Bizonyosra vehető, hogy ezek az intézkedések gyü­mölcsözni fognak abban is, hogy minőségileg javulni fog a neve­lőmunka. Tudjuk azonban, hogy a jobb eredmények eléréséhez az egész társadalom, különösen pe­dig a szülők segítsége szükséges. A Hazafias Népfront egyik fontos feladatának tekinti a gyermekek nevelésének, a csa­lád és az iskola kapcsolatának megjavítását. A Hazafias Nép­frontban a nőtanácsok szívügye ez a komoly és szép feladat. A szülői munkaközösséggel láza­san készülnek, hogy a vidám gyermeksereget tiszta, barátsá­gos iskolák fogadják. Apró aján­dékokat, tolitörlőt, könyvjelzőt készítenek szorgos kezekkel, fü­zetet, írónt vásárolnak, amely- lyel megajándékozzák az első­osztályosokat. Meleg szeretettel készítik elő a kis óvodások bal­lagását és ellátják őket kis »-ba­tyuval«, jótanáccsal. A nőtanács a pedagógusokkal közösen megbeszélésre hívják a leendő elsőosztályosok szüleit. Ezen az összejövetelen a nevelők arról beszélnek a szülőkkel, hogy miként lehet a gyermekeket az iskolai életre felkészíteni és az iskolát velük megszerettetni. Van olyan hely, mint például Kiskunfélegyházán, ahol egyen­ruha-bemutatót rendeznek. Ah­hoz azonban, hogy az iskola és a család kapcsolata tovább erő­södjön, nem elegendő a tanév­nyitó jó megszervezése, széppé­tétele. Szükséges, hogy a szülők minél nagyobb számban részt vegyenek az iskola munkájában, a szülői munkaközösségben. Szeptember 15—22-ig minden óvodában, általános, közép és MTH iskolában meg kell válasz­tani a szülői munkaközösséget. Arra kell törekedni, hogy a munkaközösség elnöke és tagjai köztiszteletben álló, gyermekét példásan nevelő édesapa, vagy édesanya legyen. El kell érni, hogy a szülők mindegyike részt kérjen az iskola munkájából az egész tanév ideje alatt. Az elmúlt években nem volt kielégítő a szülők és az iskola kapcsolata, főleg nem az apák­kal. 'Joggal mondhatjuk, hogy a gyermeknevelés magasztos fel­adata nemcsak az anyáké, ha­nem az apáké is. Elsősorban az apa a felelős a gyermekért, te­hát elengedhetetlen, hogy ne ve­gyen részt a jövő nemzedék szo­cialista nevelésében. Ha szoros a szülők és a nevelők kapcsolata, csak így ismerhetik meg a gyer­mek tulajdonságait és alakíthat­ják jellemét, irányíthatják ér­deklődését megfelelően, hogy tisztességes, munkaszerető em­berré váljon. A szülői munkaközösségnek többet kell, hogy foglalkozzon a szülők nevelésével, azok problé­máinak megoldásával. A nőta- náccsál közösen, a nevelők be­vonásával tartsanak nevelési an- kétokat, pedagógiai előadásokat, tanácsadásokat. Látogassák meg minél gyakrabban a dolgozó szü­lőket, tájékoztassák őket az iskola életéről, hívják meg a rendezvé­nyekre, adjanak segítséget a ne­veléshez, ha beteg az édesanya, könnyítsenek helyzetén. Meleg anyai szívvel segítsenek, ahol arra szükség van. Ezen keresz­tül elérjük azt, hogy a szülők mind többen segítik az iskola nevelő munkáját. A közös együtt­működés jó hatással lesz a ta­nulmányi előmenetelre és a gyermek egész magatartására. Az eddiginél fokozottabb fi­gyelmet kell fordítani a gyerme­kek szépérzékének fejlesztésére. Ebben példát mutat a Kecske­méti I. sz. Általános Iskola, ahol népi motívumokkal hímzett füg­gönyök és virágok díszítik az osztályokat. Az »Építsük, szépít­sük iskolánkat« mozgalmat ka­rolják fel és szélesítsék ki a nő­tanácsok és a szülői munkakö­zösségek. Szervezzék meg az is­kolák üzemi, vállalati patroná- lását. hogy ezen keresztül is minden helyi forrást kihasznál­va, szebbé és otthonosabbá te­hessék az iskolákat és gazdagít­hassák annak szertárát. Az elkövetkezendő oktatási év­ben nagy és szép feladat vár a szülőkre és a nevelőkre egy­aránt. Az eredmény nem marad el, ha az egész társadalom ösz- szefog és hazáját, dolgozó népét szerető, becsületes ifjúság neve­lődik fel. A gyermekeknek, a nevelők­nek és a szülőknek, az új tan­évben a szép és komoly felada­tok elvégzéséhez sok sikert, erőt és egészéget kíván a Hazafias Népfront megyei elnöksége Hármas ikrek születtek ; Jagodics Istvánná, kisszállási ! iakos, hat gyermek édesanyja vasárnap délután három gyer­meknek adott életet. Két gyer­meket otthon, a lakásán szült meg. Az elsőt szülésznői segéd­let nélkül, a másodikat szülész­nő segítségével. A harmadik ap­róság a mentőkocsiban, Kiskun­halason, a volt Kálmán-szana- tórium előtt látta meg a napvi­lágot. A szülés két hónappal előbb történt. Az újszülötteket még vasárnap délután dr. Zsigmond Ernő gyermekgyógyász főorvos utasítására elszállították a Sze­gedi Klinika koraszülött gyer­mekosztályára. Az újszülöttek közül kettő kislány, egy fiú. Évi 168, Ibolyka 180, László 180 dekával született. Az édesanya a figyelmes or­vosi kezelés következtében jól érzi magát, egészséges. Az édesanyának, az újszülöt­teknek ezúton is jó egészséget kívánunk. A Bajai Állami Gazdaság sze­relőműhelyének egyik ajtajáról messze látszik a figyelmeztetés: »Tilos a bemenet/« Györkös Miklós főmérnök, Elm József művezető és a szerelőműhely dolgozói felfedik a nagy titkol, amelynek létrehozásán hetek óta fáradoznak: ott áll a műhelyben az első magánjáró silókombájn. Még van rajta kevés alkítani- való, de már megszületett a kö­zös munka, együttes erőfeszítés eredményeként. Forradalmosítja majd a takarmánybetakarítást s a silózást azzal, hogy a takar­mányt a vágással egyidőben sze­leteli. Eddigi legnagyobb telje­sítménye — az eddigi próbák alapján — napi 9 hold. A Magyar Közlöny augusztus 30-1 száma közli a begyűjtési miniszter rendeletét a kukorica a napraforgó és a burgonya be­dig a környékbeli egyénileg dol­gozó parasztoknak adják el. A kovács- és bognárműhely a vetőgépeket javítja. Mind a két növényterm.elő brigád 2—2 vető­gépet kap, amelyek felváltva dol­goznak majd. A jövő héten megkezdik a ter­vezett 30 hold újtelepítésű gyü­mölcsös talajmunkálatait is, me­lyet Sztalinyec végez. A ter­melőszövetkezet 9000 mázsa tőze- ges fekáltrágyát kap hitelbe a telepítéshez, amelyet altalajtrá­gyázás formájában használ fel. A fekáltrágya hordására két nagy­teljesítményű kocsit jelöltek ki. Egy hónap alatt végezni akar­nak a gyümölcsös telepítésével. ték a tüzelőanyagfelhasználás költségét, valamint az egy mun­kásfőre eső termelési érték ter­vet 105 százalékra teljesítették. Kalocsai Sütőipari Vállalat A vállalat példamutató mun­kával első negyedévi kiváló eredményeit tovább folytatva és a második negyedévben is el­nyerte a büszke élüzem címet. A jó kollektív munka lehetővé tette, hogy a lisztből 0.20 szá­zalékot, tüzelőanyagból pedig mázsánként 3.4 forintot takarí­tottak meg. A negyedévben 43 ezer forint terven felüli nyere­séget értek el. Kiskunfélegyházi Vágóhíd és Hús- feldolgozó Vállalat A vállalat dolgozói sok fogad­kozás és állandóan javuló mun­ka mellett a második negyedév­ben minden feltételt teljesítettek és így birtokosaivá lettek a ré­gen remélt büszke címnek. Kü­lönösen jó eredmények szület­tek az anyagtakarékossági ver­senyben. Marhánál a főtermék- kihozatalt 35.5 mázsával, sertés­nél pedig 23.1 mázsával növel­ték a tervhez viszonyítva. Mun­A szerelőműhely dolgozói egy- kiselejtezett kombájnt alakítoU tak át erre a célra. A gép vágó» szélességét megrövidítették 114 cm-re, a vágás megkönnyítésére pedig a kaszasort módosították s a kombájnt egy különleges terelőberendezéssel látták el. A ferdefelvonót teherbíróbb anyag­ból készítették el, a dobot kü­lönleges vágóélekkel látták el. A dob mögé szállítószalagot iktat­tak, a lesilózott takarmányt e: juttatja a kocsira. Az új gép iránt máris számot gazdaság érdeklődik s több szak­ember érkezett máris Bajára, hogy a magánjáró silókombájn működését megismerje. Szántanak-vetnek, új gyümölcsös alá forgatnak a kunszállási Allrntmrrnv Tsz-ben Oszt jelez nemsokára a naptár és sürgés-forgás indult a jóhírű kunszállást Alkotmány Tsz-ben. Három - G, 3S ös traktor s egy lánctalpas gép végzi vasárnap óta a vetőszántást. Három lófo­gat a trágyát hordja és teregeti a traktorok előtt. A 100 holdas árpatáblából 40 holdon frissen trágyázott földbe kerül a vető­mag. 50 hold takarmánykeveréket, 100 hold őszi árpát és 180 hold rozsot vet el a közeli napokban a termelőszövetkezet és 40 hold új lucernást telepít. A magok tisztítása most folyik. A tavaly termesztett rozsos bükkönyből már kiválogatták a 180 hold új vetéshez szükséges vetőmagot. A bükkönyből 40 holdra valót saját célra használnak fel, a többit pe­Négy tanácsi vállalat munkájáról A Bács-Kiskun megyei Tanács Élelmiszeripari Osztályának irá­nyítása alatt álló vállalatok nagyszerű eredményeket ér­tek el a második negyedévben. A tanácsi élelmiszeripar túltel­jesítette tervfeladatát, tovább ja­vította a minőséget és jelentős terven felüli nyereséget is el­ért. A lakosság jobb ellátásáért ví­vott harc nagyszerű munkájá­ból minden vállalat derekasan kivette részét és e munka során négy vállalat a büszke »Élüzem« címet is elnyerte. Bajod Sütőipari Vállalat A vállalat minden dolgozója kemény harcot vívott, hogy át­vezesse a vállalatot a nehézsé­geken. Már az első negyedévben az árvíz során megmutatták, hogy a kollektíva egységes és áldozatos munkára kész. A má­sodik negyedévben tovább har­coltak a minőség megjavításáért, az önköltség csökkentéséért és az anyagtakarékosságért. Sike­rült is a nehézségeken úrrá len­niük és a rendelkezésre álló lisztből a lehető legjobb minősé­gű pékkészítményt állították elő, s e közben 0.37 százalék lisztanyagot takarítottak meg, s csaknem 3 forinttal csökkentet­A begyűjtési miniszter rendelete az őszi termények beadásáról és forgalmáról adásának, valamint forgalmá­nak szabályozásáról. E szerint a termelők az őszi betakarítású terményekből be­adási kötelezettségeiket a követ­kező sorrendben teljesítik: elő­ször a terménykölcsönt kötelesek visszaadni, másodszor a gépál­lomásnak járó talajmunkadíjat kell kiegyenlíteniük, harmad­szor pedig eleget keli tenniök te­rület utáni beadásuknak. A ren­delet intézkedik, hogy a terme­lők az őszi betakarítaná növé­nyekből fennálló kötelezettségei­ket milyen terményekkel róhat­ják le, majd kimondja, hogy a beadandó kukoricát és napra­forgómagot legkésőbb a töréstől számított nyolc, a burgonyát a szedéstől számított három napon belül, a babot, a borsót és a lencsét pedig szeptember 30-ig kötelesek átadni. A termelőknek ügyelniök keli arra, hogy csak olyan kukoricát szállítsanak a begyűjtőhelyre, amelynek víz­tartalma csövesnél a 32, mor- zsoltnál pedig a 15 százalékos víztartalmat nem haladja meg. A víztartalom a napraforgónál, a babnál, a borsónál és a lcn- (Folytatás a 2. oldalon.) kájuk ellen a negyedév során minőségi kifogás nem merült fel, teljesítették a termelékeny­ségi mutatókat is, és nyereség­gel zárták a negyedévet. Bajai Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat A vállalat kiemelkedő ered­ményeket ért el a második ne­gyedévben. Azonban költség- szintjét saját hibáján kívül nem teljesítette és azért az első felül­vizsgálatnál — az objektív kö­rülményeket figyelmen kívül hagyva — elutasították az érté­kelésnél. Újbóli felülvizsgálatnál azonban megkapta az élüzem cí­met. Meg is érdemlik ezt a kitüntetést, mert a negyedév so­rán tovább csökkentették az abszolút vágási veszteséget és növelték a főtermék kihozatali* Termelékenységi tervteljesíté­sük a megyében a legjobb. Első félévi példás munkájukkal meg­nyerték a húsipari vállalatok* országos tisztasági versenyét is> A megye tanácsi élelmiszer­ipari vállalatai további jó ered­mények elérésével harcolnak a» lakosság jobb és bőségesebb, élelmiszerellátásáért, s e munka során reméljük, további sikere­ket érnek eL

Next

/
Thumbnails
Contents