Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-26 / 201. szám

igazságtalannak tartjuk...

Gondoskodás a tízennégyévesekröi

Lépten-nyomon halljuk a városban: miért drágább a villany Kecskeméten, mint Pesten, Baján, vagy Pécsett. A kérdésre megnyugtató választ az asszonyoknak a DÁV helyi pénzbeszedői sem Kecskeméten, sem másutt a megyében nem tudtak adni. Éppen ez az, ami arra késztetett bennünket, hogy utána járjunk a dolognak, megismerkedjünk azzal, hogy mi ennek az oka.

Első ütünk a DÁV helyi vezetőjéhez vezetett. Pervein elvtárs tájékoztatójából tudtuk meg: a kapitalista világban a nagyobb városokban, így Kecskeméten, Halason és másutt a helyi erőművek szolgáltatták az áramot. Az erőművek vagy a város, de leginkább tőkések tulajdonában voltak. A tőkések annyit kértek a világítási áram kilowattjáért, amennyit _ nem szégyeltek. Ez a drága áramszolgáltatás fékezte a városok hálózat és közvilágításának bővítését, elzárta a dolgozók nagyrészét a világ megismerésétől, a kulturális fejlődésétől és arra kényszerítette, hogy lámpa mellett vakoskodjanak.

Az ország nagyarányú villamosításával a helyi erőművek legtöbbje megszűnt. Városainkat, üzemeinket az országos hőerőművek által előállított energia látja cl. Ez az áram olcsó, előállítása egynegyed esze annak a költségnek, amivel a helyi erőművek dolgoztak régebben. Ez az olcsón előállított áram a vidéki városokban —, ahol a villamosítás évtizedes mulasztásait pótolják — még mindig drága.

Az országos hálózat kiépítésével egyidejűleg rendezték a világítási áramdíját. Sajnos, azonban itt sem vették figyelembe a helyi körülményeket, hanem az 1938-as árakat vették alapul, s egy egységes kulcs alapján számították ki az új világítási úrtarifát. Kecskeméten és Kiskunfélegyházán így lett 2.59 forint, Kalocsán 2.77, Kiskunhalason 2.71, Bácsalmáson 2.90 forint egy kilowatt világítási áram.

Az országos erőművek bekapcsolása tehát nem változtatott a régi állapoton. Később az Országos Tervhivatal A. H. 2800/ 27/1954-es számú rendeletében kilencféle áramfogyasztási formánál egységesítette az árakat. Ennek alapján az általános világítási áram kilowattja az egész országban 2.40 forint, a kisüzemben használatos áram kilowattja 1.40 forint, az alapdíjas nagyüzemi áramfogyasztás az alapdíj megfizetése mellett kilowattóránként 2.28 forint lett. Ez a rendelet a lakásvilágítási és háztartási főzőáram egységes árszabályozásáról nem szól semmit.

E rendelet megjelenése óta különféle akták, indoklások, javaslatok, kimutatások döngetik az Országos Tervhivatal kapuját, mely mind azt célozza, hogy egységesítsék a lakásvilágítási és háztartási villany-tarifát.

Az Országos Tervhivatal azonban ez elől a kérés elől, érthetetlen okból még mind a mai napig elzárkózik. A közvélemény viszont igazságtalannak tartja azt a túl nagy árkülönbözetet, ami Budapest es a megyei városok között fennáll. Nem tudja megérteni, hogy egy kilowatt áramért miért kell Baján 2,25-öt, Kecskeméten 2.59-et, Bácsalmáson 2.90-et, Pécsett 1.47-et, Budapesten 1.30 forintot fizetni.

Távol áll tőlünk, hogy a világítási és háztartási áram egységes rendezésénél olyat kívánjunk, aiAi az ország gazdasági erejét meghaladja, de hisszük, hogy a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium illetékes szervei elismerik a helyzet tarthatatlanságát és megtalálják az orvoslás módját.

— Venesz —

részt vesz u kiállításon

Hegedűs István, bátyai egyénileg dolgozó paraszt még az apjától tanulta a paprikatermesztés »mesterségét«. Mert az öreg Hegedűs bácsi is ezzel foglalkozott. Szóval nagy paprikatermesztési múltra tekint vissza a Hegedűs-család. Az évek hosszú sora, a paprika életének, fejlődésének tanulmányozása minden évben újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagította Hegedűs Istvánt.

Az elmúlt évben már 68 mázsa fűszerpaprikát termelt egy katasztrális holdon. Most is szép termése ígérkezik. A palántákból nem is bokor, hanem paprikafa nőtt. Nem ritka közöttük a 70—80 centiméter magas sem. S minden bokorból szinte magukat kínálgatva leskelődnek a szép, egészséges gyümölcsök.

Hegedűs István hírneve eljutott a kísérleti gazdasághoz is. Ez év tavaszán háromfajta palántát adtak Hegedűs Istvánnak kísérletezés végett. Hogy melyik a legjobb és melyiket érdemes termeszteni ezen a környéken, ehhez egy lépéssel most közelebb jutnak.

Ezckután az sem véletlen, hogy Hegedűs István részt vehet a Mezőgazdasági Kiállításon Budapesten. Az pedig megtiszteltetés számára, hogy a magyar és külföldi látogatók, vezető államférfiak is megnézik az ő paprikáját és elmondhatja nekik termelési módszereit. Reméljük, hogy paprikája a látogatók elismerését is kivívja s ezzel öregbíti megyénk hírnevét is. Sok sikert kívánunk ehhez Hegedűs Istvánnak.

— Kiváló vállalat lett a Dél- Magyarországi Vegyinagykereskedelmi Vállalat bajai IV. számú fióktelepe. A szakma kiváló dolgozója kitüntetést Halter József kapta, a kiváló dolgozó címet pedig Keszthelyi Béla. ,

Hegedűs István is

Gazdaságunkban 20—25 főre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik tavaly, vagy az idén maradtak ki az általános iskolából. Magasabb iskolába kevesen jutottak el, de nem is lenne helyes, ha minden mezőgazdasággal foglalkozó fiatal más szakmára menne, hiszen az utánpótlás a mezőgazdasági termelésben is szükséges.

Az üzemi bizottság vezetősége felelősnek érezte magát az Ifjúság neveléséért. Ezért a pártvezetőség segítségével az alábbi intézkedéseket tettük:

IPARI TANULÓ AZ ÁLLAMI GAZDASÁGBAN

A gazdaság vezetőségének javasoltuk, hogy vegyünk fel három ipari tanulót a kovács— bognár és szerelőműhelybe. A vezetőség el is fogadta a javaslatot és augusztus 21-én munkába is állt a három fiatal. Ezzel két előnyt is nyertünk: a három fiatal helyben tanulhat s hu felszabadul, nálunk áll munkába, a gazdaság ismert szakembert kap.

FIATALOK A SZÜLŐKKEL EGYÜTT,

EGYÉNI TERÜLETEN

Joggal kérdezheti bárki: mi lesz a többi fiatallal? Érdekükben ugyancsak javasoltuk a gazdaság vezetőségének: adjunk módot ezeknek a fiataloknak, hogy szüleikkel együtt dolgozhassanak. Egy-egy család például megkapná művelésre a reá kiosztott területet, a vetéstől a betakarításig, azt a családtagokkal művelné.

BOJTÁROKAT AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSBE

Van olyan elgondolásunk is s helyesnek is tartjuk nagyon, hogy a gazdaságok tartsanak bojtárokat a juhászaiban, a gulyánál, a kondánál, stb. Első hallásra nevetségesnek tűnik 8 juhász, vagy kanász tanuló. De tapasztalatból tudjuk, hogy azok a jó növénytermelők és állattenyésztők, akik kicsi koruktól fogva ebben a munkakörben él- -nek, ezt csinálják.

A bojtárok beállításához azonban az is szükséges, hogy a gazdaságok ehhez megfelelő anyagi és erkölcsi támogatást kapjanak

Üzemi bizottságunk terveit, intézkedéseit e cikk formájábar tudatjuk azokkal a gazdaságokkal, ahol esetleg megfeledkeznek a fiatalokról. Javaslatunk szerint minden olyan gazdaság számára kötelezővé kellene tenni, hogy tartson ipari tanulót, ahol az előfeltételek biztosítva vannak. A bojtárkerdést is érdemes vitára bocsátani: kérjük, hogy a gazdaságok adjanak javaslatokat a megoldással kapcsolatban.

Erős József, ÜB-elnök.

Városföldi Áll. Gazdaság

10 000 köbméter lü’/let mozgatnak meg a Hosszúhegyi >ï-Janii (Gazdaság új telepítésű szőlői alá

A Hosszúhegy! Állami Gazdaságban a második ötéves terv során 1200 holdat telepítenek be szőlővel, nagyrészt a csemegefajták vesszeivel, A talajelőkészítéshez már hozzákezdtek. A telepítésre kijelölt területen, elegyengetik a talajt s ezzel mintegy 10 000 köbméter földet mozgatnak meg, Ennek a munkának befejezése után Egerszegi-féie áltál aj trágyázással fokozzák a terület termőképességét. Az ősz folyamán 200 holdon megkezdik az új szőlő telepítését. A szőlővesszőt a kecskeméti Mathiász-nemesítő- telepről szerzik, be.

....................................................... Ml......................................

«

wwMiwwwiwwmMMWWHmMMWMtimmmmwMWiMwwi

SZ, ANDREJEV-KRiVlCS

Jíi&ntatidmesét

(Yves Montand: »Csupa napfény a szívem« című, megjelent önéletrajzából.)

Néhány évvel ezelőtt, amikor Yves Montand Olaszországban filmezett, a jeles énekes és filmszínész ellátogatott Firenzébe.

Messze a város fölött, az egyik hegyvonulaton, kőmorénák között húzódik egy kis falucska, Monsummano-Altó. Forró nyári nap volt. A parasztok kis földjeiken dolgoztak, s letörölvén arcukról a verítéket, időről időre az ismeretlen emberre néztek, aki szó nélkül, kicsit szomorkásán nézte

az agyagból vert, vályogból rakott kis házakat, a sovány mezőt, ezt a sárgásbarna földet, amely sok szívós munkát követelt, míg megadta a szűkös rozstermést, míg megtermett benne a burgonya, a kövek között kinőttek az olajfák.

— Biztos, valami külföldi lehet. Mindig itt járnak-kelnek, kíváncsiskodnak — gondolták magukban a falubeliek.

Az ismeretlen férfi végigment a falun, meg-megállt, szétnézett, emlékezett..,

1921-ben történt. Livi, aki egy szegényes vályogkunyhóban lakott itt, keserves verítékkel munkálta sovány kis földjét. Nagyon szegény volt, és ez aszó, hogy »szocializmus« ígérte neki a sokszor megálmodott szebb életet.

»Szocialista«... A halmokon túl, hol itt, hol ott ütötte fel a lejét a vörös kakas — a »Duce:« pribékjei álltak bosszút a haladó gondolkodású munkásokon és parasztokon. Egyszer aztán Liviékre is sor került. A fasiszták éjszaka törtek rájuk és felgyújtották a házat. A szülőknek nagy üggyel-bajjal sikerült kimenteniük a három gyermeket. Reggelre már csak a füstölgő gerendák maradtak, meg a hamu, a csomóba kunkorodott drótkötél, az összetört edények roncsai. A leégett hajlék fölött vékonyan kígyózott a füst.

Az ismeretlen férfi olt állt most az egyik kunyhó előtt és igyekezett visszaidézni emléke- _ setébe azt a borzalmas éjszakát. A felindulástól reszkető kezében egy virágot morzsolgatott, s egyre csak hajtogatta magában: »Nem vagy le itt idegen, hiszen itt születtél. Mennyi minden történt azóta, amikor még csöppnyi gombolyjg voltál és csak sírni, enni és aludni tudtál...

A három gyermek közül, akik azon az éjjelen megmenekültek a tüzhaláltól, a legkisebb a párnapos Yves volt.

Livinek menekülnie kellett Itáliából.

Franciaországban, Marseilles- ben talált menedéket. Hamarosan elhozta családját is.

Yves Montand önéletrajzi jegyzetelnek nagyobb részét — amit Yves Livi aláírással ismert meg a világ — Marseillesben töltött ifjúkorának szentelte.

Kicsiny gyermekkorából a legmélyebb benyomásként őrzi Yves Montand a messzeségbe hívó tengert, amint a nagy hajók futnak rajta, s nyomukban a víz fölött fekete füstfátyol leng; a marselllesi kikötőt, amely fölött I rengeteg daru úgy mered az égnek, mint a dühösen felemelt kezek erdeje. A legelőször megtanult szavak között ott volt a

»munka« szó. »A nagyok szüntelen csak a munkáról beszélnek, de úgy látszik, nem, nagyon vidámodnak meg tőle, mert ha szóbakerül, sohasem nevetik el magukat.«

Két-három évig járt iskolába a kis Yves, és már 11 éves korában a maga bőrén tapasztalta, hogy mi is tulajdonképpen az a munka: egy makarónigyár vette fel segédmunkásnak.

Amikor később kazánkovácsból dokkmunkás lett, vasárnaponként végre pihenőhöz is jutott, s első műkedvelő szerepléseire emlékezve, így gondolt társaira — a nehéz fizikai munkában görnyedő emberekre:

»... Lámcsak, te, dokkmunkás, kohász, vasutas, bányász, vagy bárki is légy, bizony elfáradtál; te viseled a munka terhét, és meglopják, elrabolják az erődet; milyen szépen süt a nap és még időd sincs, hogy föltekints rá, de még a szerelmed sem az igazi; ha kimégy az utcára, a lányuk rád sem néznek. Ne valami jól van ez így. És most előáll egy legény és énekel — neked, s a dalban az van, hogy egyetlen szikra elegendő, hogy a reményt felgyújtsa ...«

És Montand nagy művészetét az egyszerű embereknek szentelte. A szovjet olvasókhoz intézett levelében ezt Írja: »Napsugaras dalaimban a munkát akarom meaénekelni. a mi országunk és más országok becsületes embereinek bátor szívét, szabadságvágyát. Azt a törekvésüket, hogy minden néppel jó egyetértésben éljenek. Ezért csatolom hát olyan örömmel a visszaemlékezéseimről írt könyvemhez szívélyes baráti üdvözletemet a szovjet olvasóknak. Ez az öröm megkettőződik abban a reményben, hogy a közeljövőben ellátogathatok az Önök országába és megismerhetem a szovjet földet és a szovjet embereket.«

A Firenze környéki paraszt- családból származó Yves Montand, aki 11 éves kora óta az »emberek között jár, aki a makarónigyár segédmunkásából fodrászinas, majd kazánkovács és dokkmunkás lett, ez az Yves Montand a munka atmoszférájában nőtt fel. És művészetének titkát akkor találta meg, amikor megértette, hogy művészi erejét csak szívós munkában, a kudarcokkal és csalódásokkal vívott harcban tudja kikovácsolni.

Már nagy sikerei voltak, amikor kemény fegyelmezéssel meg kellett szabadulnia az időközben ráragadt sok sallangtól. Montand művészetében, előadásmódjának nemes egyszerűségében a francia és az olasz nép népzenei kultúrája tükröződik.

Es mind közelebb jutván igazi kifejezésmódjához. Montaná

maga elé képzelte, hogy az ö dalaiban sűrűsödik össze mindazoknak a kívánsága, vágya, »akik a vaslemezeket nehéz kalapácsokkal verik, akik kirakják a hajókat, leszállnak a föld mélyébe, ott élnek a szürke házakban és akiknek vállvetve kell küzdeni azért, hogy el ne pusztuljanak«.

Montand nem csupán énekes, hanem filmszínész is. Maga képezte önmagát, sohasem járt semmiféle tanfolyamra, se dramaturgiai iskolába, ezért sokat kellett dolgoznia, míg eljutott a sikerhez.

Legelső nagy filmjében, »Az éjszaka kapui«-ban megbukott Montand. A szerep nem volt neki való. Ezután még több kudarc is érte. Két évig tartó hosszú keresés, próbálkozás következeit. »Meg kell tanulnom, hogyan lehet megnyerni a közönséget. Olyan a közönség, akár a jó acél. Hagyjam el magamat, ha a feladat nehéznek mutatkozik? Hátráljak meg a nehézségek elől?,.. Dolgoztam, küzdöttem — és most egyszerre megállják?« Nem, de a kiutat megtalálni nehéz.

Később, amikor elgondolkozott a történteken, s kereste a kudarcok okát, lassan megvilágosodott előtte: súlyosan vétett a szabály ellen, mely azt mondja sohasem szabad a rögtönzést elébehelyezni az alapos munkának.

S valóban, Montand kitartó munkával dolgozta ki nagysikerű szerepét, a »Félelem bére« című filmtragédiában.

Nagyon szép volt a forgató- könyv. Már az első olvasás mély benyomást tett a művészre. De kifejezésének kulcsát mégis sokáig hiába kereste. Bezárkózott szobájába, s százszor is újra elmondta a szöveg egyes mondatait, változtatta a hangsúlyt, az intonálás módját, valósággal harcolt a szavakkal, a hanggal mintha párbajt vívott volna< Aztán egyszer csak hirtelen elérte azt, amit azelőtt mindig a rögtönzéstől várt, ami azonban most egy pillanat alatt felmerült a hosszú, szívós munka eredményeként, olyan hirtelen, ahogy a fény utcát vág a sötétben.. j

Itália, Marseilles, Párizs. -,, Sok-sok találkozás, epizód, esemény.

Yves Montand feljegyzéseit olvasván, tisztán láthatjuk azokat az embereket, akik Nyugaton harcolnak az igazságért, a becsületért, a békéért. Hosszú sorban vonulnak el szemünk előtt az eleven emberek konkrétan megrajzolt alakjai. Belülről ábrázolta ezt a világot Yves Montand. a benne élő emberekkel együtt, akiknek érző, meleg szivük van, akik olt meneteltek egykor a rendörség-üzte munkástüntetéseken, a hitleri megszállás idején ott senyvedtek a gyűjtőtáborokban, kezükben fegyverrel őrséget álltak Párizsban, a Louvrc-nál a város felszabadulásának emlékezetes napjaiban.

A szovjet olvasókhoz irt levelében, amelyről már a fentiekben megemlékeztünk, Yves Montand a következőket írja: »Csupa napfény a szivem — mit jelentenek nekem ezek a szavak? Ezek jelentik a reményt, a hitet a barátság és a béke szép világában«. Yves Montand nehéz utat megjárt nagy művész, aki a megpróbáltatásokból az életbe vetett hitet hozta magával az embereknek és szoros egységbe forrasztotta a művészet és az élet gondolatát.