Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-03 / 182. szám

A Szuezi-csatorna államosításáról KAIRO, (TASZSZ) Nasszer egyiptomi elnök az arab orszá­gok alexandriai ifjúsági érte- ■kezletén beszédet mondott — jelenti a kairói rádió. »Gigászi harcot vívunk sza­badságunk védelmében és füg­getlenségünk megszilárdítása ér­dekében« — mondotta Nasszer, «■ majd így folytatta: »múltbeli tapasztalatainkból sok tanulsá­got vontunk le. Ezek a tanulsá- sgok bizonyítják, hogy jogara­ikat csak szakadatlan harccal svédhetjük meg. Egyiptom füg­getlen politikát hirdetett. Egyip­tom a békepolitika híve, a hábo­rús tömbök ellen irányuló küz­delem politikájának híve. Egyip­tom mindvégig kitart e politika mellett.« »A Szuezi-csatornát — hangsú­lyozta Nasszer elnök — most visszaadtuk az egyiptomi nép­nek. A Szuezi-csatorna valóban, nem pedig csak szavakkal Egyiptom tulajdonává vált.« • , LONDON. (MTI) Mint a BBC kairói tudósítója jelenti, a Szue- zi-csatornán teljesen zavartala­nul bonyolódik le továbbra is a hajóforgalom. Az államosítás bejelentése óta több mint 200 hajó haladt át a Szuezi-csator- nán. DELHI. (TASZSZ) A delhi rádió jelentése szerint Nehru miniszterelnök a Bombay állam­beli Punában tartott gyűlésen többek között a következőket mondotta: Az, ami most a Szuezi-csator- nával kapcsolatban történik, az az Ázsiában és Afrikában gya­korolt európai befolyás fokoza­tos csökkenéséről tanúskodik. Ázsia és Afrika népei lerázzák magukról a gyarmati jármot és fejlődnek a szabadság új erői. * LONDON; (MTI) Londonban szerdán délután és este Lloyd, Dulles és Pineau tanácskozott a Szuezi-kérdésről. Az AFP úgy értesült, hogy Dulles amerikai javaslatot ter­jesztett be a Szuezi-csatorna nemzetközivé tételére, s ezt a ja­vaslatot a francia és angol kül­ügyminiszter elvben helyeselte. Dulles olyan szerv létrehozását javasolja, amely nem ellenőr­zéssel foglalkozna, hanem mely­nek a csatorna igazgatása lenne a feladata. Ez a szerv, amely­ben az 1888. évi egyezmény alá­író országai, és Egyiptom is kép­viseltetné magát, nem állna az ENSZ fennhatósága alatt. Dulles azt javasolta, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaor­szág közösen dolgozzák ki an­nak a határozatnak a szövegét, amely leszögezi ennek az új szervnek a struktúráját és mű­ködési elveit s ezt a javaslatot egy nemzetközi értekezletre szóló meghívóval együtt küldjék meg a konstantinápolyi egyez­ményt aláíró hatalmaknak. Az értekezlet tehát már csak a gya­korlati módszerekkel foglalkoz­nék, Dulles elképzelése szerint a nemzetközi ellenőrzés és igaz­gatás pedig az értekezleten már mint befejezett tény szerepelne. A nyugati külügyminiszterek között azonban még mindig áll­nak fenn ellentétek. , Az AFP tudósítója szerint ugyanis Dul­les óvatosabb álláspontot képvi­sel, a franciák és az angolok pedig azt követelik, hogy az Egyesült Államok teljes egészé­ben tegye magáévá a francia— angol álláspontot, amely erélye­sebb lépéseket sürget. Egybehangzó értesülések sze­rint valószínűleg csütörtökön délelőtt hozzák nyilvánosságra a londoni háromhatalmi külügy­miniszteri értekezlet záróközla- ményét, még mielőtt Eden az alsóházban elmondja bejelentett nyilatkozatát. Az AFP tudósító­jának értesülése szerint a dél­utáni ülésen fogalmazzák meg annak a határozatnak a szöve­gét, amelyet a nemzetközi érte­kezletre meghívandó hatalmak­hoz intéznének. • PÁRIZS. (MTI) A francia nemzetgyűlés szerda esti ülésén Montéi jobboldali képviselő ha­tározati javaslatot nyújtott be s indítványozta, hogy a leghatá­rozottabban vágjanak vissza a Szuezi-csatornával összefüggő »erőszakos egyiptomi lépésre.« Guy Mollet miniszterelnök rövid felszólalásában hangsú­lyozta, hogy a kormánynak elha­tározott szándéka erre a lépésre »szigorúan és erélyesen vála­szolni s e válasznak a nyugati hatalmak együttes akciójában kell megtestesülnie.« • PÁRIZS. (TASZSZ) Szudán kormánya hivatalosan állást fog­lalt a Szuezi-csatorna Társaság egyiptomi államosítása mellett. MOSZI^Éfejbu (TASZSZ) A Pravda párizsi tudó­sítójának cíli^Fközli azokról a kísérletekről, amelyekkel a »Szuezi-kérdést« a nemzetközi helyzet elmérgesítésére próbál­ják felhasználni. Ratiani kiemeli, hogy Francia- ország demokratikus körei belát­ják, hogy az ilyen politika egy­általán nem szolgálja az ország nemzeti érdekeit, óva intik a »szélsőséges intézkedések« elve­temült híveit és követelik, hogy Franciaország békeszerető és igazságos álláspontra helyezked­jék a felmerülő nemzetközi kér­déseket illetően. (MTI) Az országgyűlés csütörtöki ülése (Folytatás az 1. oldalról.) — Állami életünk demokra­tizmusának további fejlődése szükségessé teszi — mondotta többek között —, hogy kiszéle­sítsük és tevékenyebbé tegyük az országgyűlés munkáját. Or­szággyűlésünk az állami életben eddig nem töltötte be azt a sze­repet, amelyet szocialista állam­ban a legfőbb államhatalmi szervnek be kell töltenie. Álla­mi életünknek ezt a hiányossá­gát kívánja megszüntetni pár­tunk Központi Vezetősége, meg­állapítva, hogy szükségesnek tartja az országgyűlés munká­jának megjavítását, azt, hogy tartalmasabban valósítsa meg alkotó, irányító és ellenőrző te­vékenységét. Gondosan ügyel­nünk kell arra, hogy az új ügy­rend bevezetése ne jelentsen visszakanyarodást a burzsoá par­lament felé, hanem előrehala­dást a szocialista demokratikus állami élet kialakítására. Bizto­sítani kell, hogy az országgyűlés hivatásának gyakorlása, amely az alkotmányban és jogilag ed­dig is biztosítva volt, a jövőben ezek az alapelvek gyakorlatilag is érvényesüljenek. Ennek érde­kében több javaslatot terjesz­tett elő. Javasolta az országgyű­lési képviselők lasjtromos vá­lasztási rendszerének megszün­tetését, amely akadályozta a vá­Életbelépett a vasút havidíjas dolgoséinak béremelése érint. A béremelésben részesülő dolgozókra havonta ötven fo­rinttal több jut, ennél keveseb­bet senki sem kap. Béremelést elsősorban az utazószemélyzet és azok a dolgozók kapnak, akik 700 forintot vagy alig többet ke­resnek. Ugyanakkor az állandó­an pénzkezeléssel foglalkozó vas­utasok régi, jogos panaszát is orvosolták, s úgynevezett man­kópénzt kapnak. A legutóbb — 1954. évi — bér­rendezés alkalmával a havibé­res vasutasoknál — a vállalati dolgozókat kivéve — megszűnt a premizálás és helyette az egyé­ni jutalmazási rendszert vezet­ték be. Ez bevált, azonban az alacsony jutalmazási keret nem ösztönözte a dolgozókat. Ezért a jutalmazási célra felhasználható összeget is mintegy 50 százalék­kal felemelték. (MTI) lasztók és a képviselők közötti közvetlen szoros kapcsolat ki­alakulását. Legfontosabb felada­tul az országgyűlés törvényhozói tevékenységének kiszélesítését jelölte meg, annak az elvnek az érvényesítését, hogy a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa, az al­kotmánynak megfelelően, csak kivételesen helyettesítette az országgyűlést a törvényalkotói munkát igénylő jogszabályok lét­rehozásánál. Ezt a célt szolgálja az országgyűlés bizottságai mun­kájának kiszélesítése és az ál­landó bizottságok számának 9-re javasolt felemelése is. Nagy fel- |~ adat hárul az országgyűlésre a legfőbb ügyész beszámoltatása útján a szocialista törvényesség feletti őrködés területén is. Fel­tétlenül meg kell javítani a kép­viselőknek az országgyűlésen be­lül végzett munkája mellett az országgyűlésen kívül végzendő munkáját is. A képviselők be­számolási kötelezettségi teljesí­tésével, fogadóórák megtartásá­val, a lakosság látogatásával szo­ros kapcsolatot építsenek ki egymással. A képviselők parla- mentenkívüli munkáját fogja elősegíteni á megyei képviselő csoportok megalakítása is. Ezután Apró Antal elvtárs, az MDP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese szólalt fel. Apró Antal elvtárs felszólalása Pártunk célul tűzte ki — mondotta bevezetőjében —, hogy a dolgozó tömegekre támaszkod­va meg kell javítani az állam- hatalmi szervek munkáját a községi tanácsoktól az ország- gyűlésig, az államigazgatási szervek munkáját a községi vég­rehajtó bizottságoktól a Minisz­tertanácsig, mert csak így, a dolgozó tömegekre támaszkodva tudjuk eredményesen megolda­ni a szocialista építésben előt­tünk álló feladatokat. Az, hogy az elmúlt esztendők­ben nem bontakozott ki úgy, mint «hogy az alkotmányban tio van írva a szocialista demokrá­cia, úgy az elsősorban a mi hi­bánk, a pártvezetés hibái. Eze­ket a hibákat számoljuk most fel a Központi Vezetőség hatá­rozata nyomán, amikor a szocia­lista demokrácia kifejlesztésére az állami élet demokratizálásá­ra, a gazdasági vezetés megjaví­tására, a Hazafias Népfrontnak széles tömegmozgalommá való fejlesztésére az intézkedések egész rendszerét dolgozzuk ki. (A beszéd további ismerte­tését technikai okok miatt holnapi lapszámunkban foly­tatjuk^ Augusztus 12: A VI. VASUTASNAP A vasutas dolgozók nagy ün­nepét, a VI. vasutasnapot aug. 12-én tartják. Ebből az alkalom­ból számos vasutast tüntetnek ki kiváló munkájukért. Az ünnep­ségeket vidám kulturális és sporteseméuyek tarkítják majd. A MÁV dolgozói ünnepi mű­szakokkal, kiváló munkateljesít­ményekkel készülnek a vasutas- napra. (MTI) — Jelentősen növekedik a ta­karékoskodó dolgozók száma me­gyénkben. Az összehasonlító adatok alapján az elmúlt év de­cember 31-i állapothoz viszo­nyítva ez év első felében 42 szá­zalékkal emelkedett a dolgozók kamatozó' és nyereménybetét­könyvben, valamint ifjúsági és KST betétben elhelyezett összeg. — Fürdőzés közben nyakcsigo­lyáját törte. Baján a meggon­dolatlan fürdőzés súlyos balese­tet okozott. Több sükösdi fiatal­ember, köztük Sipos Ferenc is lement megftirödni a Kamarás- Duna vizében. Hancúrozva, egy­mást fejjel lendítették a vízbe. Sipos Ferencet olyan részen ve­tették a vízbe, ahol a meder se­kély volt. Zuhanás közben nyak­csigolyatörést szenvedett, Sipos Ferencet a mentők Súlyos álla­potban szállították a kórházba. — A Kunbajai Földművesszö­vetkezet a napokban megtartott földművesszövetkezeti napon ju­talomban részesítette Beck Fe­rencet, Szauer Mártont és Gaj- dócsi Sándornét. A szövetkezet az első félévben 41 0Ü0 forintos nyereséggel zárt. (Szilágyi Sán- dorné.) — Tűz a solti Dózsában. A solti Dózsa Termelőszövetkezet­ben augusztus 1-én este három­negyed 7-kor, a cséplés közben az elevátort meghajtó motor porlasztója kigyulladt. A tűz kö­vetkeztében 194 mázsa szalma égett el. A tűz oltása közben két ember is megsérült. — Beérett a Csabagyöngye Pirtó és Izsák környékén. A be­érett szőlőből rövidesen nagyobb mennyiség kerül a piacra. — A héten megkezdik Kis- kunmajsán a Kígyós pusztai to lepülésen a kultúrház építését a (Neményi József.) — Az elmúlt napokban cseh­szlovák turisták egy csoportja látogatott el Bajára. A hazánk­ban tartózkodó turisták Pécsről — Sztalinvárosba vezető útjuk során — meglátogatták a városd és gyönyörködtek a környék szépségében. — Befejezték a gabona csép- lését a soltvadkerti Petőfi Ter­melőszövetkezetben. 131 holdról összesen 1263 mázsa gabonát ta­karítottak be. Kiváló munkát végzett Krizsán József munka­csapata. Az eredmény Tóth Já­nos felelős gépvezetönek is kö­szönhető, aki gondos kezeléssel elérte, hogy a gép kifogástalanul dolgozott. Naponta átlag 223 má­zsát csépeltek. (Molnár János.) ; — Nagy Franciska jánoshalmi lakos iparengedély nélkül tojást és tyúkokat vásárolt össze és azokat Budapestre szállította ér­tékesítés céljából. Az üzérkedő nőt tettenérték és ezért a kis­kunhalasi járásbíróság felelős­ségre vonta. Hat hónapi felfüg­gesztett börtönbüntetésre és 4UC forint pénzbüntetésre ítélte. — GYASZHIR. A Kecskeméti Me­zőgazdasági Technikum nevelőtestü­lete tudatja, hogy szeretett tanártár­suk, Scheitz Antal tanulmányi fel­ügyelő 1956. augusztus 1-én 52 éves korában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára aug’isztus 3-án délután kí­sérjük a kecskeméti Szentháromság köztemető halottasházából, _ 5951 Várható Időjárás pénteken estig; Erősen felhős idő, sokfelé eső. Mér­sékelt. Időnként élénk szél. A hő mérséklet keleten még kissé csők ken, nyugaton már alig változik. Várható legmagasabb nappali hő- ménséklet pénteken: nyugaton 19— 22, keleten 22—25 fok között. Tíx pohár sör után — életveszélyes sérüléssel a kórházban A kunpeszéri italmérésben a meleg nyári időben a jégbehű- tött sör nagyon jól esik a ven­dégeknek. Sztukó István és ba­rátja, Sólyom Lajos, kunpeszéri lakosok is igen jól érezték ma­gukat az italmérésben. A hét­köznapi nehéz munka után jól megérdemelt pihenésüket töl­tötték. Ez eddig rendbe is lenne. De mivel motorkerékpárral vol­tak, az italozásból — súlyos sze­rencsétlenség adódott. Sépi permetezési bemutató Míklós-lelepen Csütörtökön a Szőlészeti Ku­tatóintézet kísérleti telepén, Kecskemét, Miklós-telepen gép­permetezési kísérletet tartottak. A bemutatóra meghívtak több állami gazdaságot, termelőszö­vetkezetet és egyéni parasztot. A vendégeket a Szőlészeti Ku­tatóintézet igazgatója fogadta. A Mezőgazdasági Gépkísérlcti In­tézet helyettes igazgatójának rö­vid beszámolója után filmvetí­tés volt, ahol a jelenlévők kü­lönböző szőlőben cs gyümölcsös­ben használt gépek gyakorlati működését láthatták. Ezután kezdődött a gyakor­lati bemutató, amelyen ugyanaz volt látható, mint előzőleg a fil­men. A gépeket a Gépldsérletí Intézet egyik munkatársa, Bakos István ismertette. Szépen dol­gozott a Platz-Molekulátor nevű lóvontatású motoros permetező- gép, amely 50 literes tartályt hordoz és kétoldalt 4—4 szóró­feje van. Figyelemreméltó a hosszúlömlős, elágazó rendszerű permetezési mód. Ezt a miklós- tciepiek elgondolása alapján lé­tesítették. Lényege egy 60 mé­— Komán egyetemi tanárkül- dötlseg érkezik Kecskemétre augusztus 11-én. A népfront-bi­zottság már javában készül a küldöttség fogadtatására* teres gumitömlő, ezen csapok vannak, amelyekre 30 méteres gumitömlőt kapcsolnak. Az el­ágazásokkal 10—10 sort tudnak permetezni. Bemutattak ezenkívül több ló­vontatású permetezőgépet és a repülőgéppel való szőlőpermete­zést is. Sztakó István vezette a mo­tort. Pótutasa, Sólyom Lajos volt. Sólyom megkérte Sztakót, hogy a motorral engedjen egyet for­dulnia. Mivel azonban a pótutas vezető igazolvánnyal nem ren­delkezik, a motorkerékpár tu­lajdonosa nem engedélyezte a motorozást. Hogy szándékában meg is akadályozza barátját a motorozásban, a gyertyakábelt levette. Sólyom Lajos azonban elhatározta, hogy mégis motoroz. Az italmérés előtt leállította az arra haladó Grahus Imre bugyi lakost és elkérte kölcsönképpen annak motorjának ltábeljét. Ez­zel a kábellel, engedély nélkül elindult motorozni. Az elfogyasz­tott tíz pohár sör azonban az italbolttól csupán 60—70 méterre engedte el. Ott ugyanis elesett és súlyosan megsérült. Az élet- veszélyes sérüléssel a mentők Sólyom Lajost a kecskeméti kórházba szállították, Pécsett üdült megyénk 200 pedagógusa A vadvirágos Mecsek alján, a kétezer éves városban, Pécsett szervezte meg a Pedagógusok Szakszervezete a nevelők önkölt­séges üdültetését. Kényelem, jó ellátás, szórakozás volt a sikeres iskolai munka jutalma. A pécsi üdülés hasznos volt, mert sokan nem ismerik ezt a vidéket. Megyénk pedagógusai számára ez az üdülés tehát nemcsak pihenést jelentett, hanem élményekben való gazdagodást, továbbképzést is. Közös kiránduláson tekintették meg Komlót, az új szocialista várost s leszálltak a bányába, meg­ismerték a biztonsági berendezéseket, a felvonó szerkezeteket, a fejtés módszereit. Jártak a híres Pécsi Porcelángyár műhelyei­ben. Gondosan felírták jegyzetfüzetükbe, hogy a gyár termelésé­nek legnagyobb részét a magasfeszültségű elektromos szigetelők gyártása képezi, de tavaly, régi tradíciót folytatva, visszatért a porcelán díszáru és az eozin gyártására is. Jó az adatokat pon­tosan felírni, mert néhány hónap múlva az ilyen feljegyzésekből készül a tanítási óra vázlata. A Szakszervezet Területi Bizottsága több évre szóló tervet ké­szített, hogy az üdüléssel egybekapcsolva miképpen ismertethetné meg megyénk pedagógusaival az ország legszebb tájait, hogy ma­guk is jobban megszeressék hazánkat és meggyőzőbben neveljék hazaszeretetre tanítványaikat. A jövő évben Sopronban, vagy Mis­kolcon töltik a nyarat a megye pedagógusai, ahol úiabb ismere­tekre tehetnek szerU A vasútnál augusztus 1-én lé pett életbe a béremelésre vonat kozó minisztertanácsi határozat amely mintegy 87 000 vasútas

Next

/
Thumbnails
Contents