Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-24 / 199. szám

VflAG PHQLETÁQJAt EGYESÜLJETEK f NÉPÚJSÁG U MBP CACS-KISKÜH MEGYEI B ! Z 011 $ fl G fl ES fl MEGYEI TfiHÚS LflPJfl xi. Évfolyam, 199. szám Àru SO fillér _________1956- aug. 24, péntek S zázezer hektó bort szállítanak el szüretig a feorpincékbol Szüléinkben rövidesen meg­kezdődik a szüret. Minőségben sokkal jobb termésre számíta­nak a szőlőtermelők, mint ta­valy. A becslések szerint egy­millió hektoliter szőlőlevet szűr­nek el az ősszel. A must tárolá­sa nehéz feladat elé állítja a Bor- forgalmi Vállalatot, annál is inkább, mert a tavalyi termés nagyrésze a bor gyenge minősé­ge miatt lefoglalja a tárolóhelye­ket. A Borforgalmi Vállalat azonban megoldást talált a pin­cék kiürítésére. A szakemberek felülvizsgálják a meglévő borok minőségét és az alacsonyabb fo­kú borokat átadják a szeszfel­dolgozó vállalatoknak. Eddig már százezer hektóliter gyenge­minőségű bort szállítottak el feldolgozás céljára. A napokban megkezdik a jóminőségű borok szállítását is. s szüretig újabb százezer hektoliter kerül ki a pincékből. Ezenkívül már most megkezd­ték azoknak a termelőknek fel­kutatását, akik nagy befogadása hordóparkkal rendelkeznek, hogy szerződést kössenek velük bortárolásra. Egyre épül Sztálinváros. — A kcpcn: a hatalmas crcelőkc- szítő, Rövidesen üzembehelyezik az ország első, automati­zált, nagy teljesítményű ércelökészítót és tömörítöművet. Nagyszerű kezdeményezés : Ötszáz tő lőldiifiandixlát ültettek el a tompái Szabadság Ts^b@n As elmúlt félévben 11 OOt) áj taggal erősödtek föMmüvesssövetkexcteink Bács megyében az elmúlt félévben 11 000 dolgozó paraszt lé­pett a iöldmüvesszövetkezeti tagok sorába és mintegy félmillió forint értékű részjegyet váltott. Különösen Kecskemét és Bács­almás környékén növekedett a földművesszövetkezetek tagsága. Jelentősen növekszik az idén a vásárlási visszatérítés ösz- szege is. Míg az elmúlt évben 3 millió forint értékű árut vásá­rolhattak befizetett részjegyeik után visszatérítésképpen a föld­művesszövetkezetek tagjai, az idén 5 millió forintot térítenek vissza. Ma: megyeI kisipari szöveikesefek küldöttgyűlése Ma egésznapos tanácskozásra gyűlnek a kisipari termelőszö­vetkezetek küldöttei, ahol a KI- SZÖV vezetősége beszámol fél­éves munkájáról és elmondja azokat a tennivalókat, amelyek szövetkezeteink eredményesebb munkáját segítik. Szövetkezeteink jelentős ered­ményeket értek el az első félév­ben és ez a tervteljesítésben is megmutatkozik. Az indulás nem volt biztató. Az első negyedév­ben a szokatlanul hideg időjárás hátráltatta a munkát, majd az árvíz pusztításának megfékezé­sére siettek szövetkezeteink dol­gozói is. Így az első negyedév­ben 97,1 százalékra teljesítették szövetkezeteink tervüket, 99,2 százalékos bcralapfelhasználás- sal. A második negyedévben nemcsak hogy behozták a szö­vetkezetek dolgozói e lemara­dást, de féléves tervüket 101,6 százalékra teljesítették. Ezzel mintegy másfél millió forinttal többet termeltek népgazdasá­gunknak. Eredményeinket még fokoztuk volna — a nehézségek ellenére is —, ha megfelelő mennyiségű anyag áll szövetke­zel eink rendelkezésére. Az építési anyagellátás meg­javítása érdekében az OKISZ kezdeményezésére megyénk szö­vetkezetei is nagy lendülettel fogtak a szénporos tégla égetésé­hez. Több mint 3 millió tégla ki­égetését vállalták. Ebben a mun­kában élen jár a Bajai Lakbe­rendező és Építő Ktsz, egy­maga vállalta másfél millió tégla égetését. A szép eredményeket az élő munkaverseny is segítette. Ahol a szövetkezet vezetői kicsit is tö­rődtek a versenymozgalom fej­lesztésével, nem maradtak el a jó eredmények. Megyénk szövet­kezeteiben folyó szocialista mun­kaverseny értékelései alapján a legjobb eredményeket elért dolgozókat kitüntetésekre ter­jesztették fel.v 191 dolgozó szta­hanovista oklevelet kapott ed­dig, jelvényes kitüntetést 126 kapott, 18 szakma kiváló dolgo­zója, 11 könnyűipar kiváló dol­gozója címet viselő dolgozónk is van. A szövetkezeti mozgalom­ban legmagasabb kormánykitün­tetést hárman kaptak és van há­rom kétszeres sztahanovistánk is. Szövetkezeteink megerősödé­sét és fejlesztését igazolja az is, hogy kormányzatunk lehetővé teszi a korszerű üzemházak épí­tését. A kiskőrösi Mezőgazdasá­gi Ktsz 300 000 forintos költség­gel emeletes üzletházat épít, a Kalocsai Asztalos és Építő Ktsz szintén. Ezzel korszerű munka- feltételeket teremtenek a dolgo­zóknak. Számos szövetkezet kapott be­ruházási keretet a dolgozók jobb életmódjának biztosítására. A szociális beruházások listáját gazdagítja a cserkeszölöi üdülő, a balatonparti nyári üdülő. — Több, mint 1 millió forintot for­dítottak szövetkezeteink gép­parkjuk felújítására. Több új esztergagépet, marógépet, vil­lanyhegesztő trafókat állítottak be a termelés emelése érdeké­ben. Világos távlat nyílik a terme­lés szakadatlan fejlesztésére, a lakosság igényeinek jobb kielé­gítésére, a gazdasági vezetés megjavítására, az alapszabály betartására, a szövetkezeti de­mokrácia fejlesztésére. Pártunk a demokratizmus megszilárdítá­sára hozott intézkedései megkö­vetelik, hogy a ktsz-mozgalom területén is új munkamódszere­ket alakítsunk ki. Meg kell erő­síteni a szövetkezeti demokrá­ciát, érvényt kell szerezni az alapszabály betartásának, s ki kell fejleszteni a kollektív ve­zetést. Második ötéves tervünk elő­írja szövetkezeteink részére, a lakosság megnövekedett igényei­nek jobb kielégítését. Jobb mi­nőségi munkával, a javító és szolgáltató hálózat fejlesztésével elérhetőbbé kell tenni szövet­kezeteink tevékenységét. Ehhez kérjük a helyi tanácsok jóindu­latú segítségét és támogatását. Szövetkezeteink feladataiknak örömmel tesznek eleget és igye­keznek a második ötéves terv rájuk vonatkozó részét maradék­talanul megvalósítani. E küldöttközgyűlésen várjuk a részvevők jó javaslatait és helyes bírálatát, azokat, amelyek elősegítik a párt- és kormány- határozatok végrehajtását. Fazekas László. K1SZÖV elnök h. Aratják a maghozó lucernát A megye állami gazdaságai­ban, termelőszövetkezeteiben és egyéni gazdaságaiban aratásra érett a maghozó lucerna. Az ér­tékes takarmánynövényből az idén több, mint 1300 holdat je­löltek ki magtermelésre. Ezen a héten helyenként már meg­kezdték a termés betakarítását. A magtermést az elmúlt évek­hez viszonyítva sikerült meg­menteni a kártevőktől. A becslések szerint megyei szinten holdanként 1.20 mázsa magra számítanak. A Solti Ál­lami Gazdaságban rekordter­mést aratnak: a 40 holdas mag­hozó lucernatábla egyes részein három mázsánál is több lesz a termés holdanként. A gazdaság a betakarításkor a kombájnt is igénybe akarja venni. Megyénkben összesen közel 5000 holdnyl terület bevetéséhez szükséges magot nyertek az idén. A tavasszal kél mezőgazdasági kutató szakcikkében hírt adtunk már a földimanduláról. A nö- vónyféleségek között alig van még olyan hasznos, nagy ter­mést adó, tartalomban gazdag növény, mint ez. Észak-Afriká- ban ősidők óta honos. Hazánk­ban híres botanikusok már 50— C0 évvel ezelőtt ismerték, de nem jutott köztermesztésbe. Fel- használása tekintetében Spa­nyolországban, Dél-Amerikában, a Szovjetunióban és Németor­szágban jelentős eredményeket értek el. Gyártanak belőle ka­kaót, csokoládét, mandulatejet, lisztté őrölve pedig ízletes süte­mények készítésére alkalmas. A tompái Szabadság Termelő- szövetkezet kertészete egyik parcelláján 500 tő földimandu­lát ültetett el kísérletképpen. A 40x40 sor- és tőtávolságra ülte­tett növénykék levélzete olyan, mint a sásé, a későbbiek folya­mán úgy is bokrosodik el. A le- vélzet a szakirodalmi adatok szerint az Afrikában termő ösz- szes takarmánynövények között a legjobb. Babszem nagyságú termését a föld alatt hozza. Szovjet és német adatok szerint a gumócskák zsiradékot, nád­cukrot, keményítőt, cellulózét s különböző vitaminokat —! főleg A- és P-vitamint tartalmaznak. A legértékesebb étkezési zsira­dékot adja, amely még az olíva­olajat is felülmúlja. Olaja kelle­mes, mandulaízű zsiradék, nehe­zen avasodik, nem szárad. A termelőszövetkezet a szak­tanács szerint megfelelő talajon ültette el a palántákat. A földi- mandula trágyaigényes, legjob­ban a trágyázott homokot sze­reti, de megterem lapos, mocsa­ras területen is. Tenyészideje gondos talajelőkészítés, meg­felelő trágyázás és locsolás mel­lett, — ami a Szabadság Tsz ön­tözéses kertészetében nem je­len gondot — négy—négy és fél hónap. Őszre tehát már termést, takarít be a tsz. Közepesen trá­gyázott talaj esetén 25 mázsa várható, a termés mázsájáért pe­dig 1200 forintot fizetnek. Az édesipar és olajipar, de a gyógy szeripar is minden mennyiség­ben felvásárolja. A szövetkezet tagsága nagy ér­deklődéssel várja a kísérlet ered­ményét. Ha beválik, nagyobb te­rületen is elszaporítják, ami tő­elosztással, vagy gumóról törté* nik, A% élen fúvók tapasztalataiból Miért érdemesebb termelni a Kecskeméti (H) rozstajlát? Termelőszövetkezetünk — a kecskeméti Új Tavasz — a Du­na—Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet javaslatára az idén sikeres kísérleteket folyta­tott a Kecskeméti (II) rozzsal. Három kísérleti parcellát állí­tottunk be egy-egy holdon a kö­vetkező fajtákból: 1 holdon a sa­ját gazdasági rozsfajtánkat ve­tettük, 1 holdon Fleismann ro­zsot és l holdon Kecskeméti (H) rozsot. A parcellákat úgy választot­tuk meg, hogy talaja teljesen egyforma minőségű homok - le­gyen, előveteménye pedig mind­három holdnak kukorica volt, amely előző évben 12 mázsás termést adott, májusi morzsolt- ba számítva. A talajmunkát egy napon és azonos módon végez­tük mindhárom parcellán. A ve­tési idő október hónap eleje volt s még az ősszel alaptrágyaként 25 kiló nitrogén, 80 kiló foszfor és 50 kiló káli tartalmú műtrá­gyát szórtunk a talajba. Tavasz- szal 25 kiló nitrogén tartalmú műtrágyával fejtrágyáztuk a kísérleti parcellák egy-egy hold­ját. A rozsfajták fejlődésénél a következőket tapasztaltuk: Az ősz folyamán saját gazda­sági rozsfajtánk erőteljesen in­dult fejlődésnek. A Fleismann rozs már lassabban, míg a hete- rózis rozs dús levéízettel, szét­terülő fejlődésű volt. A tavasz folyamán ugyancsak a saját gaz­dasági rozsfajtánk indult először és leggyorsabban fejlődésnek. Gyorsan törekedett felfele és leghamarabb kalászéit, A kalá* #zok azonban vékonyak és abla­kosak voltak. A saját fajtánk után a Fleismann rozs indult leggyorsabban fejlődésnek, fej­lődése erőteljes volt, a kalászai hosszúak, de kevésbé ablakosak. A Kecskeméti (H) rozs még ta­vasszal sem indult gyors fejlő­désnek. Sötétzöld színe volt, zö­mök növésű s csak szárbaindu- láskor mutatott erőteljesebb fej­lődést. A három fajta közül a legkésőbben kalászolt, a kalá­szok azonban egyenletes nagy­ságúak voltak és még véletlenül sem találtunk köztük ablakosat. Az érési időre vonatkozóan el­mondhatom, hogy a leghama­rabb a saját gazdasági rozsunk ért be, ezt követte két-három nap múlva a Fleismann és újabb két-három nap múlva a Kecske­méti (FI) rozs. A Kecskeméti (H) rozs tehát csupán egy héttel ért későbben, de annál nagyobb meglepetést hozott, mikor learat­tuk. A három kísérleti parcella termésátlaga ugyanis a követ­kezőképpen alakult: A saját gazdasági rozsunk 9 mázsa 10 kilót adott, a Fleis­mann rozzsal vetett tábláról 13,04 mázsát takarítottunk be, míg a Kecskeméti (H) rozzsal bevetett tábla 16,83 mázsát fize­tett. A kísérleten kívül még 29 holdon vetettünk az idén Kecs­keméti (H) rozsot, amelynek ve­tőmagját a kecskeméti Törekvés Termelőszövetkezettől szereztük. Vetésünk talaja 4 aranykoronán aluli homoktalaj volt, ahol azelőtt bármilyen erőlködés és bármi­lyen gondos munka után sem tudtunk 6—7 mázsánál, maga- j sabb termést elérni. Ebben a gazdasági évben erről a terület­ről 10,13 mázsás átlagtermést ta­karítottunk be, de szeretném megjegyezni, hogy 6 holdon ko­moly vízkárt szenvedtünk. Megfigyelésünk szerint a Kecs­keméti (H) rozs a kimondott ho­mok talajokat sokkal jobban bírja, mint az eddig ismert bár­milyen rozsfajták. S nemcsak szemben ad több termést, ha­nem szára is sokkal magasabb. A saját gazdasági fajtánk csak 1,30—1,40 méterre fejlődött, mig a. Kecskeméti (H) rozs magassá­ga 210—220 centiméter volt. A jövő évben szövetkezetünk ugyancsak 31 holdon kívánja termeszteni a Kecskeméti (H) rozsot. 10 holdon vetünk még Fleismann rozsot is, csupán azért, mert az pár nappal ko­rábban érik és így az aratási munkát egyenletesebbé tehetjük. Szövetkezetünk tagsága a leg­nagyobb megelégedést tanúsítja a Kecskeméti (H) rozzsal szem­ben és hálásan gondol azokra a kutatókra, akik ezt a fajtát ki­kísérletezték, hiszen ebben az évben is sok-sok mázsával s ezen keresztül több ezer forint­tal gyarapította jövedelmünket. Az idén a tavalyihoz hasonló módszerekkel és igyekezettel kívánjuk elkészíteni a rozs ve­tését — s reméljük, jövőre sem lesz rosszabb az eredmény. S aki hasonlóan ésszerűbben akar­ja hasznosítani homoktalajét, annak ugyanezeket a módszere­ket ajánljuk. Kiss Sándor, a kecskeméti Üj Tavasz Tsz elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents