Népújság, 1956. július (11. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-25 / 174. szám

A népgazdaság fejlesztésével a népjólét emeléséért

mi érdekekkel, az adminisztratív intézkedések tömegét »eredményezi-«. A gyárakban például sokszorosára kellett emelni a minőségi ellenőrök, az ún. meó- sok számát. A Klement Gott- wald-gyárban például jelenleg több mint 230 meós dolgozik, azaz háromszor annyi, mint 1949-ben. A minőség mégsem javult. Hiába emelnénk tovább az ellenőrök számát, ha a dolgozók és a vezetők, az egyes üzemek nem érdekeltek anyagilag is abban, hogy a népgazdaság érdekeinek megfelelően dolgozzanak — nem számíthatunk javulásra.

Már Lenin felhívta a figyelmet, arra, ho^y »ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy, forradalorh-szülte lelkesedés mellett a személyes érdekeltségre, a személyes érdekre«.

Megfelelő ösztönző módszerek alkalmazásával egyre inkább tneg kell közelíteni azt a célt, hogy az egyes dolgozók egyéni jövedelme közvetlenül attól az eredménytől függjön, amellyel hozzájárultak az egész társadalom anyagi erősítéséhez.

Olyan mechanizmust kell kialakítani, amelynek segítségével az egyes dolgozók munkáját közvetlenül a népgazdasági terv céljai irányíthatják.

Vajon nem mond-e ellent a helyesen alkalmazott anyagi érdekeltség elve a szocialista terv- gazdálkodásnak, nem fékezi-e a tervek erejét, a tervutasítások kötelező végrehajtását? Ellenkezőleg! Világosan kell látni, hogy a népgazdasági terv nem öncél, nem azért készül, hogy az önálló cselekvés, a gondolkodás és kezdeményezés terhét levegye a terv végrehajtóinak válláról. Nem az a feladata, hogy az élet minden mozzanatát mutatók, keretek és előírások özönével szabályozza, hanem az, hogy meghatározott időre megszabja a népgazdaság fejlesztésének irányát, arányait, meghatározza a társadalmi termék megfelelő elosztását a legfontosabb területek közt.

Az anyagi érdekeltség alkalmazása egyszersmind nagy segítség a túlzott központosítás elleni harcban is. Segít abban, hogy csökkentsük a bürokratizmust, operatívabbá tegyük a gazdasági irányító munkát. A második ötéves terv irányelveiben lefektetett célok megvalósítása számottevően függ ennek a feladatnak a sikeres megoldásától.

Hogyan alakult ki nálunk a túlzott központosítás?

A felszabadulást közvetlenül követő években, a hároméves terv időszakában, sőt még az Ötéves terv első éveiben is, amikor a hatalom megragadása és megszilárdítása, a termelési eszközök és a különböző gazdasági szervezetek állami tulajdonbavé- tele, az állam gazdasági, szervező funkciójának a kiépítése volt a fő feladat — a vezetés nagymértékű központosítására volt szükség.

Enélkül sem az állam tulajdonába került gazdasági egységek — iparvállalatok, bankok stb. — sem az államigazgatás szocialista átalakítása nem lett volna megvalósítható.

Ezekben az években a párt ez- -• révei állított különböző parancsnoki posztokra olyan elvtársakat, akik közvetlenül a termelésből, a munkapad mellől kerültek fontos funkcióba, s ezért az újfajta munkában kevés tapasztalatuk volt.

Számolni kellett a különösen 1949—1953 között egyre feszültebbé váló nemzetközt helyzet- oől adódó feladatokkal is. Gyors ütemben kellett kiépíteni néphadseregünket az ország felkészítését egy esetleges imperialista agresszió visszaverésére. Mindez megint csak erősen központosított gazdálkodást tett szükségessé.

Az időközben fellépő gazdasági nehézségek a népgazdaság számára szükséges nyersanyagok és termékek egy részénél viszonylagos hiányt okoztak. Ez utóbbi a meglevő, de a szükség(Folytatás az 5. oldalról)

leteket teljes mértékben ki nem elégítő anyagi eszközökkel való túlzottan központosított gazdálkodásra vezetett.

Természetesen nemcsak ilyen objektív tényezők játszottak közre a túlzott központosításban, hanem gazdasági vezetésünk hibái is. A gazdaság irányításában általánosan olyan szemlélet alakult ki, hogy az állami érdekek figyelembevételét csak akkor lehet biztosítani, ha különféle rendeletekkel és szabályokkal aprólékosan körülírjuk az alsóbb szervek vezetői ténykedésének minden mozzanatát.

Ebben a helytelen gyakorlatban nagy szerepet játszott és ezzel a helytelen mértékű központosítás jellegzetes szervezeti formájává lett az úgynevezett funkcionális szervezés, a tervezéssel, a pénzgazdálkodással, a bér- és anyaggazdálkodással, az ellenőrzéssel és számvitellel foglalkozó különböző osztályok, s országos szervek túlzott felduzzasztása.

Gyakran hibáztunk azzal, hogy a gazdasági vezetés egyes területein a külföldi tapasztalatokat mechanikusan vettük át. Tagadhatatlan, hogy a jó külföldi tapasztalatok nélkül sokkal nehezebben és lassabban jutottunk volna előre a szocializmus építésében. Nemegyszer elkövettük azonban azt a hibát, hogy a baráti országok tapasztalatait olyan kérdésekben is — mechanikusan, a hazai sajátosságok figyelembevétele nélkül — átvettük, amelyek nem a szocializmus építésének alapvető módszereire, hanem az egyes gazdasági területeken alkalmazott részintézkedésekre vonatkoztak. Előfordult az is, hogy az ilyen tapasztalatok kellően át nem gondolt alkalmazása után derült ki, hogy a tapasztalatokat átadó országban az illető intézkedés helytelennek bizonyult és módosították.

A túlzott központosítás akadálya a szocialista tervgazdálkodásnak

Pártunk III: kongresszusa felismerte a gazdasági vezetésben rejlő hibákat. Azóta a párt és az állami szervek számos nagy jelentőségű határozatot hoztak a . hibák kijavítására és e határozatok végrehajtására sok hasznos intézkedés is történt. Az 1954—1955-ben végrehajtott egyszerűsítések eredményeként valamelyest csökkent az igazgatási munkában foglalkoztatottak száma. Meg kell azonban állapítani, hogy a kitűzött célokat sok vonatkozásban még meg sem közelítettük; több fontos egyszerűsítő jellegű intézkedés csak részben valósult meg, a nehezen kigyomlált jelentések és mutatók helyére igen gyakran újak nőttek;

A Minisztertanács a legutóbbi hónapokban a Politikai Bizottság iránymutatásának megfelelően több fontos határozatot hozott az ügyvitel egyszerűsítésére. Ezen intézkedéseknél abból indult ki, hogy mindenekelőtt az. ügymenetet kell egyszerűsíteni és csak azután lehet szervezeti intézkedéseket és létszámcsökkentést végrehajtani.

A már végrehajtott és tervezett egyszerűsítések gyakorlati megvalósítása nem mindig megy könnyen.

Egyes elvtársak attól tartanak, hogy a nagyobb önállóság, a hatásköröknek a tanácsokra, vállalatokra történő fokozatos átruházása veszélyezteti a népgazdasági terv teljesítését.

Nem hisznek eléggé a vállalatoknál, az intézményeknél a tanácsoknál dolgozó elvtársak fel- készültségében, képességében. Vannak, akik irányításon a jövőben is a szájbarágóst, a részletes utasításokkal való vezetést, egyszerűsítésen pedig csupán néhány űrlap vagy jelentés elhagyását értik. Akadnak olyan vezetők is, akik a rájuk bízott munkaterület, intézmény jelentőségét és tekintélyét kizárólag vagy elsősorban a hozzájuk tartozó ügydarabok és dolgozók számával mérik. Attól tartanak.

hogy ha ők nem látnak mindent, akkor megáll a világ és a ciolgok feltétlenül rosszabbul mennek. Az ilyen elvtársaknak meg kell magyarázni, hogy az ügyek és ügyiratok számának a csökkentése megkönnyíti saját munkaterületük áttekintését, hogy a túlzott központosítás nem eszköze, hanem akadálya a szocialista tervgazdálkodásnak.

Ugyanakkor fel kell lépni azok ellen is, akik kapkodva akarják az egyszerűsítést végrehajtani. Az új intézkedések alapos, körültekintő előkészítéséhez és bevezetéséhez idő kell. Ha — mint egyesek javasolják — az összefüggések gondos vizsgálata és mérlegelése nélkül vezetnénk be egy sor intézkedést, ez — ha még oly tetszetőseit lennének is ezek a rendszabályok — óhatatlanul zavarra vezetne és alkalmas lenne egyebek közt arra is, hogy éppen az új intézkedéseket járassa le.

Támaszkodjunk jobban az üzemek kollektívájára

A gazdasági vezetés új módszerének egyik közös jellemvonása a széleskörű demokratizálás. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági irányításban az eddiginél nagyobb szerepet kell biztosítani a dolgozók kezdeményezéseinek, javaslatainak, sokkal inkább meg kell hallgatni és figyelembe kell venni mindazoknak a véleményét, akik szakértelmük, a nagy összefüggések vagy a konkrét helyi feladatok alapos ismerete révén gyakorlati segítségei nyújthatnak a nagy, közös célok megvalósításához.

Nagyobb mértékben kell támaszkodni az üzemek kollektívájára. Ebben kezdeti lépést jelent az üzemek egy részének az ötéves terv kidolgozásába való bekapcsolása, de ebben az hányban lényegesen tovább kell menni.

Nagyobb szerepét kell biztosítani az üzem kollektívájánál^ a gazdasági feladatok meghatározásánál. Fokozni kell a termelő vállalatok értékesítési tevékenységét és a jelenleg túlnyomórészt az irányító szervek közt fennálló beszerzési és értékesítési kapcsolatok helyett fokozatosan a termelő és kereskedelmi, illetve felhasználó vállalatok közvetlen szerződéses kapcsolatát kell megvalósítani;

Érdemibb tartalmat kell adni a termelési értekezleteknek és szervezettebben kell hasznosítani a dolgozók javaslatait.

A gazdasági vezetés demokratizálása, a hatáskörök decentralizálása, az utasítások számának csökkentése, az anyagi érdekeltség következetesebb érvényesítése minden szinten az önállóság és felelősség lényeges fokozódásával jár együtt. Ez sok tekintetben új követelményeket támaszt a káderekkel szemben: A különböző munkaterületeken dolgozó elvtársaink hozzáértése ma összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Az új feladatok azért tűzhe- tők ki, mert a kommunista és a pártonkívüli vezetők nagy többsége már megfelel az új követelményeknek is.

Nem szabad azonban lebecsülni azokat a nehézségeket, amelyek a vezetés módszerének megjavítása során átmenetileg előállhatnak. A túlságosan központosított vezetés, a sok bürokratikus utasítás, a munka feltételeinek részletes előírása sok vezetőt rászoktatott arra, hogy mindent felülről kap, mindenre utasításj^vár.

Jobban meg kell becsülnünk a jövőben azokat, akik kezdeményeznek, önállóan cselekszenek még akkor is, ha időnként ki- sebb-nagyobb hibákat követnek el:

Ugyanakkor keményen kell bírálni és ha ez nem segít, le kell váltani azokat a vezetőket, akik nem jutnak tovább az aktatolö- gatásnál, az utasítások mechanikus végrehajtásánál, akik nem vétenek ugyan egyetlen paragrafus, egyetlen jogszabály ellen 1 sem. de nem is tesznek semmit,

hogy a rájuk bízott munkát öntevékenyen előbbre vigyék;

összefoglalva: a gazdasági vezetés megjavítása, a gazdasági törvények helyesebb alkalmazása nemcsak a túlzott központosítás megszüntetését, a bürokratizmus csökkentését, a helyi kezdeményezés kifejlesztését követeli

meg, hanem szükségessé teszi a központ1 irányítás megerősítését, az állami fegyelem megszilárdítását is. E feladatok együttes végrehajtása teszi lehetővé, hogy népi demokratikus államunk teljes mértékben betöltse a gazdaság vezetésében reá háruló feladatokat.

Nagy feladatok várnak a kommunistákra

A második ötéves terv megvalósítása jelentős mértékben a pártszervezetektől, a párttagoktól függ. Sikere azon múlik, hogy párttagjaink megértik-e és helyes következtetéseket vonnak-e le abból a megállapításból, hogy a pártmunkában a gazdasági kérdéseket, a marxizmus— leninizmusnak a gazdasági oldalát kell ma előtérbe állítani. Ennek a megállapításnak nem szabad üres szólammá válnia, hanem döntő változást kell előidéznie a pártmunka módszereiben és stílusában.

Párttagjainknak — és különösen a pártmunkásoknak — többet kell foglalkozniok a gazdasági kérdésekkel, bizonyos mértékig saját munkaterületük gazdasági szakértőivé kell vál- niok. A tanfolyamok és a levelező oktatás különböző formái elősegítik ezt, de a legfontosabb, hogy a pártmunkások napi munkájuk szerves részeként elemezzék a gazdaságot, ismerjék meg megoldásra váró kérdéseit,

Erre annál is inkább fel kell hívni a figyelmet, mert még mindig sok az olyan pártfunkcionárius, aki nem ismeri a rábízott munkaterület gazdasági viszonyait, és emiatt vezetése legtöbbször nem jut tovább az általános szólamoknál. Nem dolgozhat jól az az üzemi párttitkár, ak1 nem ismeri az üzem gyártmányait, előállításuk technológiáját, az anyaggazdálkodást, a bérezés rendjét, a vállalat pénzügyi kérdéseit stb. Ugyanígy nem végezhet jó munkát az a járási titkár, aki nem ismeri megfelelően járása mezőgazdaságának sajátosságait, a növény- termelés összetételét, a fontosabb növények termésátlagát, a haszonállatok hozamait.

Ismerjük meg alaposan a párt- és kormány határozatokat

A pártmunkásoknak azonban nem elég csak a tényleges helyzetet ismerniök, hanem szükséges, hogy helyes elgondolásaik legyenek a gazdaság fellendítésére, az egyes gazdaság1 kérdések megoldására is. Ehhez, a helyzet ismeretén kívül mindenekelőtt elengedhetetlen, hogy a pártmunkások jól ismerjék a gazdasági kérdésekben hozott párt- és kormányhatározatokat és e határozatok szellemében alakítsák ki saját véleményüket. Ezt azért is kell hangsúlyozni, mert gyakran tapasztaljuk, hogy pártmunkások azért alakítanak ki helyteln véleményt egy- egy kérdésben, mert nem ismerik az ezekkel foglalkozó párt- és állami határozatokat. A pártmunkások egyik legfontosabb feladata, hogy megszervezzék a pártós kormányhatározatok végrehajtását, ez azonban üres, tartalmatlan, úgynevezett » szervező munkává« válik, ha részletesen nem ismerik és nem értik meg ezeket a határozatokat.

Azt a tényt, hogy nem ismerik a gazdasági helyzetet, egyes pártmunkások az utóbbi időben gyakran nagy szavakkal és demagógiával igyekeznek palástolni. Ez ellen feltétlenül fel kell lépnünk. A dolgozók sórai- ból jövő kritikára — különösen a pártszervek részéről elhangzott bírálatra — a gazdasági kérdésekben is nagy szükség van, de arra kell törekedni, hogy ez konkrét, a helyzet ismeretén alapuló bírálat legyen:

A helyi igazgatási szervek önállóságának megnövelés# gazdasági kérdésekben megköveteli, hogy a pártmunkások kezdemény ezően lépjenek fel, és ismerve a helyzetet, mindent elkövessenek a helyi lehetőségek fel- használására. A pártmunkások kezdeményező képessége a múlt időszakban is nagy segítséget adott a gazdaság fejlesztéséhez, pedig — őszintén meg kell mondanunk — ezt sok helyen gúzsba kötötte a túlzott központosítás,

Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy a pártszervek és a pártszervezetek átvegyék az állami szervektől, a tanácsoktól, az üzemek igazgatóitól, a hivatalok vezetőitől az állam1 feladatok végrehajtását. Ez a veszély — az állami szervek feletti gyámkodás — a gazdasági kérdéseknek a pártmunkában történő előtérbe kerülésével megnő, és érvényesülése, ha nem szabnánk neki gátat, komoly zavarokat okozna.

A pártszervek és a pártszervezetek elsősorban azokon a kommunistákon keresztül érvényesítsék a pártirányítást, akik állami, gazdasági funkciókban dolgoznak. Segítsék és bírálják munkájukat, neveljék őket, biztosítsák, hogy kommunista módra dolgozzanak.

A pártszervek és a pártszervezetek támogassák azokat a kommunistákat és pártonkívü- lieket, akikben megvan a szilárdság és a képesség a gazdasági feladatok megoldására, segítsék fejlődésüket.

A pártszervezetek a tömegszervezetekben dolgozó kommunistákon keresztül használják fel az ezen szervezetek által adott lehetőségeket a gazdasági feladatok megoldására.

A tömegszervezetek segítségével segítsék kibontakoztatni és sok tekintetben új tartalommal megtölteni a szocialista munkaversenyt, amelyet nem annyira a termelési tervek túlteljesítésére kell szervezni, mint inkább a minőség megjavítására, az anyagtakarékosságra, az önköltség csökkentésére.

Ezek a célok nehezebben mérhetők, mint a normatelj esítéa számai, ezért a verseny szervezése a szakszervezetek részéről is nagyobb hozzáértést és alaposabb munkát követel.

•

A Központi Vezetőségnek az előző napirendi ponttal kapcsolatos határozata megteremti a párt egységes fellépéséhez szükséges politikai előfeltételeket, a második ötéves terv pedig pártunk második programja lesz és helyesen egészíti ki a párt előzőleg hozott nagy jelentőségű határozatait.

A pártszervezetek, a kommunisták, vállvetve minden becsületes pártonkívüli hazafival, kövessenek el mindent azért, hogy második ötéves tervünk irányelvei hiánytalanul megváló-1 suljanak, hogy népgazdaságunk!- — szoros együttműködésben a szocialista tábor többi országával — egészségesen fejlődjék, hogy további jelentős sikereket érjünk el a szocialista iparosításban, a mezőgazdaság szocialista átszervezésében, s hogy mindezek eredményeként jelentősen növekedjék dolgozóink jóléte és erősödjék népi demokratikus országunk társadalmi rendje;