Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-14 / 139. szám
Filrnisiuei te'/:s üleréuvlet « kikötőben uentíkivúl izgalmas, váratlan íoj aulátokban bővelkedő ez a kalandos szovjet film, amely egy veszélyes kémbanda leleplezéséről szól. Egy déli tengerparti varosban játszódik a film cselekménye. Itt él a film hősnője, Rakityiná, aki egy napon izgalmas eseményeit középpontjába kerül. Találkozik évek óta nem látott szerelmével, akiről kiderül, hogy az imperialista hatal- n .uk ügynöke lett. A váratlan találkozás öröm'helyett heves szóváltással végződik és a leány önvédelemből hozzávágja a kezeügyébe akadó vasalót a támadó férfihez. A diverzánst holtan találják és megindul a nyomozás a rejtélyes gyilkosság ügyében. Az izgalmas nyomozás bemutatásával és a bűnösök kézrekelitesével folytatódik a film. A látottak nyomán feszültség uralkodik majd a nézőtéren, hiszen mozilátogató közönségünk szereti az érdekes, izgalmas és kalandos filmeket. Es ez bőven megtalálható a szovjet filmgyártás bemutatásra kerülő új alkotásában. A filmet a kecskeméti Árpád Mozi június 14—17-ig mutatja be. A Kecskémén Honvéd két megyei csúcsot javított a szegedi aliétikaí versenyen Szegeden került megrendezésre Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megye sportköri Béke Kupa egyéni csapatverseny I. fordulója. A három megye legjobb atlétáinak versenyen Igen színvonalas küzdelem alakult. A Kecskeméti Honvéd ezen a találkozón kiemelkedőn szerepelt és az összetett pontversenyen valamennyi sportkör megelőzve a legtöbb pontot szerezte. Külön említésre méltó a kecskeméti Joború Jenő 340 crn-es rúdugró és a 4x100 méteres váltó (Jakó, Antal, Dudás, Németh) 15.8 mp-es eredménye, amely megyei csúcsot is jelent. Eredmények: 100 m-en: 1. Németh 11.7, 2. Dudás 11.9, 400 m-en . ..: 4. Antal 52.8, 1500 m-en: 1. Sáránszki 4:12.4, 2. Kovács 4:14.6. 110, gát: — 3. Molnár 18.9. 4x100 m váltó: 1. Honvéd 45.8. Rúdugrás: 1. Jóború 340, 2. Molnár 320. Távolugrás: — 2. Jakó 630. Súlylökés: 1. Uruncsák 12.65. Gerely : — 2. Kuzsella 46.36. 10 000 m gyaloglás: 1. Bozsity 54:12. A nőknél 100 méteren Tóth 14.2-es eredményével második lett. Játszik-e Pécsi a diósgyőriek ellen? Kecskeméten nagyon sok sportembert foglalkoztat az a kérdés, hogy a múlt vasárnapi kihagyás után a diósgyőriek elleni összeállításban Pécsi szerepehe majd. Ez a kérdés anr.ál is inkább foglalkoztatja a közvéleményt, mert a vasárnapi rangadó igen nagy feladat ele állítja a kecskeméti 11-et. Hogy Pécsi játszlk-e a diósgyőriek ellen, erre a kérdésre még Tómees- ko József edző sem tudott végleges választ adni. Véleménye szerint Pécsinek helye lenne a csapatban, de az ismétlődő fegyelmi sértés miatt most is fel kellett függeszteni a balszélső játékjogát. Mi a véleménye erről Pécsinek? Beszélgetésünk során a fiatal játékos elmondta, hogy megbánta, amit tett. Nagyon bántja, hogy iszákossága miatt már többször kimaradt az együttesből, es a múlt vasárnapi mellőzésen kívül pénzbeli büntetést is kapott. A sportkör vezetői előtt megfogadta, hogy kerülni fogja az olyan alkalmat, ahol lejtőre jutna. Végeredményben tehát, a közkedvelt balszélső a továbbiak során csak akkor jöhet számításba, ha ígéretének eleget tesz: sportszerűen él, s becsületesen dolgozik. Érthető ezek után, hogy Tomecskó edző nem tud véglegeset mondani. Amennyiben Pécsi követi a többi játékosok sportszerű életmódját, mindenkor helye lesz a csapatban, — már vasárnap Isi • Kecskemét labdarúgó szurkolótábora bízik abban, hogy a fiatal játékos végre helyes útra tér és ismét olyan megbecsült tagja lesz az együttesben; mint Bajai, Tordasi, Hatar és a többiek. Mi azt tanácsoljuk, — mint ahogy ezt sok ezren — a jó felkészültségének, kitűnő képességének megfelelően válassza a sportszerű életmódot, küzdjön a város színeiért olyan lelkesedéssel, ahogyan már ezt több ai* kálómmal tette. iNépes mezőny rajtolt kisbuuí'élefíyliázáu a szakszervezeti sportünnepélyen A Kiskunfélegyházi Bástya Sportkör rendezésében lebonyolított szak- szervezeti sportünnepély nagy si-J kerrel zárult. Az eddig megtartót* sportünnepélyek közül ez a legkiemelkedőbb. A különböző sportágakban 165 dolgozó mérte össze tudását. Legtöbben az atlétikai számokban álltak rajthoz. Sajnálatos, hogy a járási tanács és a községgazdálkodás nem indított versenyzőt. Részletes eredmények: 100 m-en: 1. Lódri 11.8. 2. Kalmár 11.9, 3. Szabó L. 12.0, 400 m-en: 1. Kalmár 59.9, 2. Németi 60.3, 3. Csendes 60.5. 1000 m-en: 1. Gaái 3:02.2, 2. Némedi 3:30.6, 3. Csendes 3:12.2, Súlylökés: 1. Beck 11.52, 2. Mészáros 1. 10.89. 3. Kapus 9.35. Gránátvetés: 1. Zalai 74.00, 2. Sállá! 61.10, 3. Soltész <59.70. Magasugrás : 1. Zalai 160, 2. Némedi 155, 3Kurgyis 150. 400x100 m váltó: 1. Városi Tanács, 2. József Attila ált. iskolai ^nevelők, 3. Móra Ferenc gimnáziumi nevelők. Női eredmények: 100 m en: 1. Vaku- lya 15, 2. Seresné 15.5. Távolugrás: 1. Seresné 360, 2. Kocsó 333. Gránát: 1. Vakulya 32.00, 2. Kiss J. 27.65. Magasugrás: 1. Kocsó 115, 2. Nagy J15. 800 m-en: 1. Forgó 2:38.4, 2. Juhász 3:C0.2. A röpblabda-bajnokságon öt iskola nevelőtestülete indította csapatát. Valamennyi mérkőzésen színvonalas küzdelmet vívtak. Végeredményben 1. József Attila, 2. Alt. Gimn.. 3. üsz- szevont Tanyai Isk., 4. összevont Középiskolák, 5. összevont Általános Iskolák nevelőtestületének csapata. A nagyszabású szakszervezeti sportnap kedves ünnepséggel ért véget. Apróliirdelések ELVESZE TT Szakállas Ferenc, Kecskemét, Alsószék-tó 124, szám alatti lakosnak összes igazolványa. — A becsületes megtaláló illő jutalomban részesül a lenti cím alatt. 5628 NŐI fodrászüzlet-berendezés eladó. — Nagyné, Bátaszék, Árpád u. 8. 688 PIANJ-NÓ, kifogástalan, olcsón eladó. Kecskemét, Széchenyi tér 10, 5683 RÖVID, kereszthúros, páncél tőkés zongora, kifogástalan állapotban, — részletre is eladó. Horváth zenetanár, Pécs, Alkotmány utca 17. Telefon: 40—93. 637 GÉPLAKATOS. speciál villany hegesztő, elhelyezkedne. — Hentz József, Baja, Tanya 418. az. 666 25C-ES Csepel, jókarban lévő motorkerékpár eladó. — Davod, Petőfi u. 7, SZ» 663 Helyreigazítás Lapunk június 5-i számában cikket közöltünk a Tassi Növényvédő Állomás munkájáról. A cikkben többek között szó volt a növényvédő állomás saját újítású, Zetorra szerelt viharporozó gépről s hogy ezzel a géppel 10 munkaóra alatt 120 holdon végezhetik el a vegyszeres gyomirtást. Ezt a mondatot tévesen közöltük. A porozó géppel ugyanis csak porozást végeznek a csocsároló lucernakártevők, valamint burgonyabogár ellen. B A.1A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka (Központi Mozi) .Június 14-éu, este 8 órakor Farkas Ferenc:-ZENG AZ ERDÜ« nagyoperett 3 felvonásban, Nagy sikerrel zajlott le a Petőfi iskola évzáró sportünnepélye Mintegy 1000 főnyi közönség előtt vonultak fel a Petőfi Iskola fekete- fehér mezben öltözött tanulói a szépen feldíszített sportpályára; A Himnusz elhangzása után az intézet valamennyi növendéke közös tornagyakorlatokat mutatott be nagy tetszés mellett. Karika-tánc, majd tréfás futóversenyek után az T. osztályosok népi táncában gyönyörködhetett a közönség. Még zúgott a taps. amikor a bot-tornászfiúk és a karikajáték részvevői vonultak fel szépsikerű bemutatójukra. Nagy tetszést arattak a gúlacsoportok, a női akrobatikus tornászok és a szekrényugrók is. A nagy gonddal megrendezett sportműsor kedves száma volt a röplabdáid lék. A lányok 69 méteres, a fiúk 100 méteres síkfutása adott Ízelítőt az atlétikából. A Vili. és a VH. osztályos fiúk kispályás kézilabda-mérkőzésen, a felsőbb osztályosok 6:0 arányban győztek. A talajtorna bemutató közül kiemelkedett Farkas Editke hibátlan spárgagyakorlata. A szemet-lelket gyönyörködtető sportünnepség kifogástalan megre»- dezése Vékony Antal és Martinovics László nevelők nevéhez fűződik, aki* fáradságot r>qm ismerve 18 számból álló, hatalmas sportműsorral lepték meg a lelkes közönséget. A tanulóifjúság fegyelmezett felvonulása és magatartása dieséretre- méltó volt. Igazán sok szülő örvendezhetett annak, hogy megtekintette az évzáró sportünnepélvt. — Holló — Vasárnap rendezik a bajai járás szparfakiádjáí Mozik műsora Június 14-én, csütörtökön: Baja Uránia: Holmp már késő. — Bácsalmás: Első szó. — Jánoshalma: Emirátus bukása. — Kalocsa: Angyallal a hegyekben. — Kecel: Első szó. — Kecskemét Árpád: Merénylet a kikötőben. — Kecskemét Városi: Vörös és fekete X. — Kiskőrös: Törvényenkívüli lovag. — Kiskunfélegyháza: Holnap inár késő. — Kiskunhalas: Gábor diák. — Szabadszállás: Balkezes újonc. — Tiszakécske: Janika. A bajai járás községeiben befejeződtek az 1936. évi szpartakiád versenyei. Ebben az évben nemcsak szamszerüség szempontjából, hanem az eredményeket nézve is azt mondhatjuk. sokkal sikeresebb volt, mint az eddigiek során. Legtöbb községben nagyszámú versenyzőgárda vett részt a küzdelmekben. Ez a közös munkának az eredménye. Ma a községi sportvezetők mellett segítettek, tanácsokat adtak, erkölcsileg támogatták a párt és a tanács helyi vezetői is. A siker természetesen elsősorban a nevelők: a tanítók, a testnevelő tanárok nevéhez fűződik. De igen sokat számit az is, hogy a DISZ-szervezeteken túl a község felelős vezetőt Is bekapcsolódtak a testnevelés és a sport irányításába. A bajai járás községeinek fiataljai vasárnap Báján találkoznak, hogy tolna, atlétika, röplabda es kerékpár- versenyen eldöntsék: kik képviselik a járást a Kecskeméten sorrakerülö (július közepén) megyei szpartakia- don. Az ünnepélyes, megnyitó reggel 9 órakor kezdődik, majd utána folytatólagosan peregnek a számok. Az egésznapos sportműsor a délután 6 órára kiírt Bajai járás—Baja varos válogatott labdarúgó-mérkőzéssel fejeződik be. SAUR Róva tvezető: Tóth László Csattanós áldozatok A főiskolai csapat-világbajnokság döntőjében játszották az alábbi játszmát. Hollandi védelem Dr. Alster Mednis (Csehszlovákia) (Egyesült Államok) 1. d4, e6 2. Hf3, f5 3. g3, Hf6 4. I g.'í, Fe7 5. 0—0, 0—0 6. cá, d5 7. Vc2, c6 8. liba’, Kh8 9. He5, Hbd7 10. Ud3, Hei 11. Hf3, Ff6 A világos huszárok natékonyán ellenőrzik a középmezőket. 12. b3 (Ffü), de:? Súlyos stratégiai hiba, jobb volt Ve8. 13. be:, c3 14. eJ, Be8 13. Hfe5, FeS: 16. de:, Hg5 17. fi, Hf7 He4-re 18. Fe4., fe; 19. Hf2 gyalogot nyer. 18. el, fe: 19. Fel:, Vc7 20. Fd2, HhG 21. HÍ2, Hf8 22. Hh3!, Eb8 2i. Hg5, b3 24. Fh7:, be: 25. Fe4 25, Fc3, Hío 26. Ff5:, eí: után sötét ellentámadáshoz jutna. 25. —, Fb7 26. Fc3, BcdS 27. ÍS!% Fe4: Sötét kénytelen elfogadni az elegáns minőségáldozatot. 28. Ve4:, ef: 29. Bf5:, Hf5; 30. Vfő:, Bd3 31. Bil Erős közbeiktatott lépés; fenyeget 32. Ví3:f 31. —, Kg8 32. Vh3, \bb 33. e6I, Be5: 34. c7, \g6 adta. Támadás a hosszüsánc ellen Az alábbi hadállás Bronstein és Panov között jött létre, a moszkvai bajnokságban. Világos néhány erélyes lépéssel döntő támadást intézett a hosszú oldalra sáncéit sötét király ellen. .ai,* », * 1*111 Ifl Mm i: 1 esés ss au m mim & !«■ 9£1 Következett: 1. Fb6:J, Hb6í 2. Ha5:t. Ke 7! (Több ellenállást nyújtott Kaik) 3. Ilc6, Ve6 4. a5, Hd? 5. bSfí. Kb7 6. aSfl, Kb6: (K.c8-ra 7. Bbl dönt) 7. Bblf, sötét feladta, mert a mattot nem kerülneti el. A TÜZÊP sakkbajnoksága A Vörös Meteor által kezdeményezett házi bajnokságot a TtJZEP- Yállatainál két csoportban játszották. A minősített sakkozóknál a helyezési sorrend: Huszár Sándor 6.5, Kádár István 4.5. Maezonkay Mihály 4.5. A kezdők csoportjában a sorrend: Magyar Ferenc, Ágoston István es Koroknay Teréz. A győztesek és helyezettek értékes emlék’ tárgyakat et érméket kaptak» A forduló válogatottja Szabó (Kn. Dózsa) — Kovács (Kh. Dózsa), Bitó (Kméti Kinizsi), Szabo (Kkfhá/i Vasas) — Heringer (Bajai Ep.), Balogh (Kméti Vasas) — Rácz (Kh. Dózsa), Onódi (Bajai Ép.), Zalai (Kkiházi Vasas), Tiszuvölgyi (Bajai Ép ), Sipos (Bajai VL). Tartaiúkcsapat: Viski (Kecskeméti Vasas) — Dobra (Khalasi Törekvés), Szabo (Kméti Vasas), Uzsovics (Gara), — Mészáros (Kméti Kinizsi), dzseki 1. (Kméti Kinizsi) — Kreisz (Bajai Ep.), Józsa (Gara), Kiss (Kecskeméti Honvéd), Vidra (Bácsbokod), Sehamberger (Bácsbokod). Dicséretet érdemel: Hlavács (Tiszakécske), Burányi, Oszlár (Kh. Tör.); Odor, Notnof, Vörös (Bácsbokod), Bodiies, Nyulasi, Máték (Kméti K.), Kránicz, Hídvégi (Soltvadkert), Tóth P. Dezsőit (Kméti Vasas), Gyurkity, Hegedűs, Rozsnyai (Kméti Honvéd), Varga, Kertesi, Pulai (Kméti Ép.), Adám, Nagy, Albert. Gugán (Bajai VL), Kanyó, Lantos (Kkfházi Vasas), Severácz, Mezei, Piukovics (Bácsalmás), Lukácsi (Kh. Dózsa), Fábri; Szentgyörg/i (Kiskőrös), Várhegyi, Schverla, Hődör (Kh, Kinizsi). ♦—------J árási labdarúgó-bajnokság A kiskőrösi 1árás labdarúgó- bajnokság eredményei: Tázlár— Csengőd 3:3, Bástya II.—Bocsa 4:4. A járási bajnokság állása: 1. Császártöltés 2. Honvéd 3. Tabcü 4. Bástya II. 5. Tázlár 6. Csengőd 7. S.-szentlmre 8. Eócsa 9. Fülöpszállas 10. Iiaskantyú 8 7 1 — 35:14 15 9612 41:17 13 9423 26:26 10 7331 26:16 9 3332 20:18 9 7322 20:19 8 8 2 1 5 14:20 3 8 1 1 6 9:33 3 81—7 10:24 2 4 1—3 4:21 2 tOCSOCOOO Ll tlörö-bajuokság Kiskőrösön élénk érdeklődés mellett folyik az úttörő labdarugó- bajnokság. Eredmények: Kossuth— Rákóczi 2:0, Kinizsi—Bem 12:1, Rákóczi—Bem 2.0, Kinizsi—Ságvári 7:1, Dózsa—Bem 3:0. Kossuth—Ságvári 2:0, Kinizsi—Dózsa 13:0. Az úttörö-bajDoksag állása: 1. Kinizsi 2. Kossuth 3. Rákóczi 4. Dózsa •3. ságvári 6. Bem 3 3 ------ 32: 1 6 1 2----4:0 4 2 1 — 1 2: 2 2 1—1 3:13 2 2 ---2 1:9 — 3 ---3 0:17 * K ecskeméten a Bástya Kupáért folyó labdarúgó- bajnokság állása: 1. Finommech. 4 3 1 — 8: 4 7 2. Pártbizottság 3 3 — — 16: i 6 3. Városi Tanács 4 3 — 1 11: 3 6 4. Bíróság 4 2 1 i 10: 8 5 5. MÉSZÖV I. 3 2 — 1 5: 3 4 6. FŰSZERT 3 2 1 7: 5 4 7. Cipőgyár 4 1 1 2 5: 9 3 8j Malomipar 1 1 — — 3: 0 2 9. Kórház 3 1 — 2 2: 7 2 10. Vízmű 3 — 1 2 3:13 1 11. Vendéglátó 3 — — 3 6:10 — 12. Megyei Tanács 3 — — 3 l: 7 — 13. MÉSZÖV II. 2 — — 2 1: 8 — Kalocsa Építő- és Asztalosipari Szövetkezet válla] mindennemű új és régi lakások építését, átalakítását, kőműves, ács, üveges, szobafestő, mázoló, épület- és bútorasztalos, kárpitos, képkeretezés munkákat. 505 TERMELŐK figyelemI Naposbaromfi szükségletüket a földuiúvesszövetke- zeteknél, előzetes megrendelés alapján, beszerezhetik. — Minél több naposbaromfi fc szerez be, annál inkább biztosítva van a beadási kötelezettség teljesítése éb ezenfelül a szabadérté- kesités lehetőségei ISá Sporthír A Bajai Építők kosárlabda-csapata a területi bajnokság keretében vendégül látta a Pécsi Postás női együttesét. A találkozón a bajaiak igen jól játszottak és végeredményben 50:17 (23:7) arányban győztek; Ld.: Görög (26). Mándi (10), ül. Bor- kovics (5). A Bajai Vörös Meteor a Postás férfi csapatával' játszott. A mérkőzés 1 a Vörös Meteor győzelmével végződött (63:48). Ld.: Tárnok, Maros, Szegő (15—15), ül. Rendeld (19). MOZGÖ HANGOS HÍRLAPÁRUST felvesz a kecskeméti postahivatal. 0"/ A KATYMARI Földművesszövetkezet keres megvételre egy db 10—13 ts gumikerekű, egy tó után való kocsit. — Ajánlatokat Katymár, Föld- művesszövetkezet, kérünk; 668 "***"” ‘ NÉ PÜJSA g",*M*~**’ ** az MDP Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a Megyei Tanács napilapja Szerkeszt! a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1> síi Telefon: 25-16. 26-2», 11—22 Felelős kiadó: ÓACZO JÓZSEF Kiadóhivatalt Kecskemét, Széchenyi tér ti síi Telefon: 17-0» 'Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hirlapbézbesitő postahivatalok. —Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda Vi Kecskeméti — Telefon: 15—2» Fi vit Faragó Imre igazgató