Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-07 / 133. szám
ma * HÍRŐS ^KXK5<HKKKKKKK><XK><KKKK>CKKKK>0<><>0 CH>iKK>ÛiKK>OW^ v>iMXHK>OOi) VAROS is "^HKKKKHKJOOOOÔOOÛOtKXHKXKKKKW^K^WÏOOtKHKKXKKXXÎO ^wuU\KKKy sOOO\KHj< Megindult konzervgyárainkban a borsófeldolgozás Városunk mindkét konzerviparában tegnap induit meg a • borsószezcn«. A Kecskeméti Kinizsi Konzervgyárban reggel G órakor indultak meg a borsófeldolgozó gépek. À gyár most már egyre népesebb lesz, mindennap jelentkeznek új munkások, akik á régebb óta itt dolgozókkal együtt szívvel-lélekkel kiveszik a részüket a borsol'eldolgozás munkájából. Tegnap mégcsak bárom vagen nyersborsót dolgoztak fel, de a csúcsidőben, ami körülbelül 12-én veszi kezdetét, legalább 11 vagonnál dolgoznak fel naponta. A nagyobb ütemű termelést egyedül az akadályozza, hogy tegnap reggel még csak 488 mázsa borsókészlete volt a gyárnak, bár hat tehergépkocsi is szállította a begyOjtôhelyekrôl a borsót a gyárba. Ügy számítanak a gyárban, hogy ma legalább hat vagon fc.rsó érkezik. Ma már nem hat, hanem nyolc tehergépkocsi lépett működésbe és 11 telep is küldi a borsót a Kinizsibe. Az Alih 140 vagon tervezi Tegnap délután 2 órakor az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban is megkezdődött a borsófeldolgozás. Nagy László elvtárs, a vállalat igazgatója ez alkalomból a következőket mondotta munkatársunknak: — Az idei borsószezon a tavalyinál jóval nagyobb erőfeszítéseket követel a gyár dolgozóitól. Tavaly ugyanis 96 és fél vagon nyersborsót dolgoztunk fel, az idén pedig 140 vagonnal akarunk. Ezért Vált szükségessé, hogy a borsófeldolgozó gépeinkén nagyobbmérvű felújításokat eszközöljünk. Erre 310 000 íerinKec*kemét 180000 forintot gyűjtött az árvízkárosultak részére A városi tanács pénzügyi osztálya a napokban összesítette az árvízkárosultak részére befolyt összegeket és adományokat. A gyűjtés során nemcsak készpénzt gyűjtöttek a tanácsi gyűjtőiveken, hartem különböző természetbeni adományokat, ruhaneműeket, terményt, élelmet és egyéb szükséges holmikat is. À városi tanács és a vállalatok összesen 84 2(l0 forintot gyűjtöttek. A Borforgalmi Vállalat (,'•65 fő) 35 145 forintot, az Építőipari Szövetkezet (246 fő) 4518 forintot, a rendőrség járási és városi főosztálya 2400 forintot, a Szikvíz Vállalat (21 fő) 620 forintot, a Finommechanikai Vállalat (89 fő) 2986 forintot, a Patyolat (19 fő) 560 forintot, a Megyéi Nyomda (68 fő) 942 forintot, Állami Biztosító (38 fő) 1064 forintot, Sütőipari Vállalat (148 tó) 8620 forintot, a Községgazdálkodási Vállalat (176 fő) 2621 foryjtot, a Temetkezési Vállalat (18 fő) 325 forintot, a Kőipari (21 fő) 746 forintot, Ingatlankezelő (104 fő) 2193 forintot, fűszert (les fő) 4240 forintot, Gépkócsiközlekedés (108 fő) 2362 forintot, a Kézműipari (88 fő) 2143 forintot, Vízmű (126 fő) 3880 forintot, Tatarozó (96 fő) 4070 forintot, TEFU (123 fő) 2725 forintot, a Megyei Ügyészség (3t fő) 2010 forintot. Az iskolák nevelői és a tanulók gyűjtése 40 861 forint. Szép összegek folytak be a tanácstagok gyűjtőívein is, összesen 19 037 forint. Különösen Martin Janos (37. körzet) 5503 forint, Soós Pál (1. körzet) 1515 forint, Farkas József (12. körzet) 845 forintos gyűjtéssel ért el sikert. Összesen 180 000 forint folyt be az árvízkárosultak részére. iOOOOOOOOOÍ Tűz a Hírős Étteremben Szerdán délután, egy óra tájban a Hírős Étterem konyhájában a gázvezető cső gumitömlője kigyulladt. A gázpalack a re* zfióval van összekötve és így tűz keletkezett. A lúgoltóság a helyszínre kiszállt, de beavatkozásra nem volt szükség, mert a gázpalack elzárásával a tűz kialudt. Sikeres volt a növendékhangverseny KEDDEN este az üttörőház nagytermének nézőterén nagyobb volt az iz- galbm, mint a színpadot! A zenei általános iskola hangszert tanuló kisdiákja' az idén másodszor adtak számot tudásukról a szülők, a nagy nyilvánosság előtt. Ez a második bemutató egyben az egy esztendei tanulás eredményességét is bizonyítja. A HARMADIK osztályból az iskola szinte minden nö- vehdéke színpadra lépett. Hogy volt-e izgalom? Előtte volt, de a bemutató alatt a szülők izgalma volt a nagyobb, — pedig nem volt rá okuk. ÚJRA bebizonyították a zenei általános iskola tanulói e közel két órás fegyelmezett bemutatón, hogy a többi tantárgyak mellett a zene területén is sokat gyarapodtak. — Gratulálunk! Könyv kiállítás a Cifrapalotában Az ünnepi könyvhét során sokan látogatják a Megyei Könyvtár Cifrapalotában rendezett szép könyvkiállítását. A mai magyar prózai és líriai irodalom mellett megtalálhatók itt a klasszikusok irodalomról írt műiéi is. Megtekinthető itt a kecskeméti direktórium elnökének sok évtizeddel ezelőtt megírt tanumánya, Sziládi Károly nagyhírűvé vált nyomdájának első kiadványa. Megtalálhatók a város irodalmi hagyatékai. Mátyásinak 1821-ben megjelent műve, Tompa Mihály itt megjelent müve. A kecskeméti szőlőkultúra régiségéről mesélnek az 1800-as években megjelent kis könyvecskék, melyek már akkor komoly homoki szőlőkultúráról adtak hírt. A szépen megrendezett kiállítás az ünnepi könyvhét során mindennap délután 4—6-ig tekinthető meg. Kecskeméti Dózsa—Nagykőrösi Kinizsi 6:1 (4:0) A Dózsa szerdán délután Nagykd- isre látogatott, hogy edzömérközést tbszon a Fest megyei labdarugó- íjuokságban 8. helyen álló Kinlzsl- ;! A találkozón a csapat, lényege- ;i Jobban játszott, mint vasárnap. Bájai — Torriási. Hatar. Kerpesios Jónás. Uzsolti — Bogiért, Pécs! Lite», hncz! Nagy összeállítású [yiittes különösen az első lélidőben czgött jó! Ebben à játékrészben borsó feldolgozását as idén tot fordítottunk. így számos, ezelőtt kézi erővel végzett munkát Sikerült gépesítenünk. Ennek révén 10,5 százalékkal nőtt a termelékenység a tavalyihoz képest. A megnövekedett kapacitás abban is megmutatkozik, hogy amíg tavaly naponta 3,8 vagon borsó érkezett a gyárba, addig az idén 6 és fél—7 vagon borsó érkezik hozzánk naponta. Emellett a borsövonalon dolgozó munkásaink létszámát 20 százalékkal emeljük, ami azt jelenti, hogy 250 fő helyett 300 dolgozót alkalmazunk. Brigiért (2), Nagy és Pécsi lőtt gólt. Szünet után Bajait Kőrös, Tarda,sit Szirtes és Határt Burza váltotta fel. A csapat ebben az összeállításban is jól játszott, de több alkalommal, körülményeskedétt. az ötösfogat. A jobbnál jobb helyzetekben Is tolo-1 gattak a csatárok, elsősorban Köves. A második félidőben Laczi és Nagy, 111. Kiss L. rúgott gólt. Televíziós bemutató Kecskeméten A jellegzetes televíziós antenna kedden délután került fel a Tiszti Klub épületére. A televíziós készüléket a nagyteremben állították fel és ugyancsak volt sok csodálója. ■>A televízió szerkezetéről és működéséről« hirdették az előadás címét, melynek megtartására Bolgár Miklós mérnököt, az Elektronikus Mérőműszerek Gyára műszak-fejlesztési osztályának vezetőjét kérték fel. Az érdekes előadási bemutató követte. Hetenként háromszor ad kísérleti adást a Mágyar Televízió, érért az estén a Vörös és fekete című filmet sugározták. Feszült csendben várták a kép megjelenését, de a nagy távolság miatt nem volt folyamatos. Ha nem is volt tökéletes a vétel, de láttuk televíziót a jelenlévők. A most még oly szokatlan látvány ősszel már megszokott lesz. Míg most ugyanis mindössze egy félkilowattos adó sugározza az adást, november 20-tól az NDK-tól rendelt 30 kilowatté« adó biztosít jó vételt 120 kilométeres körzetben. Ebbe a körzetbe beleesik Kecskemét is. Addigra már lesz löbb vevőkészülék is. Az itt bemutatott televíziós készülékből 30-et gyártottak eddig, de Irtát megkezdték a, sorozatgyártását. Még ez évben ötezer készülék készül él, a második ötéves terv végéig pedig 1 200 OÜO televíziós készüléken jelenik meg a kép, hogy a szórakozni, művelődni vágyók ezreinek okozzon örömet. A jelenlévők kérésére ősszel, a nagyteljesítményű adó üzem- behelyezése után ismét lesz le- levíziós bemutató a Tiszti Klubban. Jövő héten tanácsülés Június 15-én, pénteken nyilvános tanácsülést tart a kecskeméti városi tanács. Napirenden a végrehajtó bizottság ez évi munkájának értékelése szerepel és egyéb bejelentésekre is sor kerül. Munkaérdemérem a jó munkáért Szombaton az Elnöki Tanács Munkaérdeméremmel tüntette ki Kálló János elvtársat, a városi tanács igazgatási osztályának vezetőjét a más célra igénybevett lakások felszabadítása terén végzett kiváló munkájáért. Egy év alatt 115 család költözhetett egészséges új otthonba, olyan lakásba, melyet addig hivatalnak, raktárnak használlak. E fontos munka most is folyamatban van. A Korona uléa 2. szám alatt eddig raktárnak használt helyiségeket az elmúlt héten vette birtokába egy család. Folyamatban van a Lestár tér 1. átalakítása is, üt 4 szép lakást nyernek a város lakúi. Uj nyitvatartási idő A Posta Rádióvétel Technikai és Elektroakusztikai Üzem kecskeméti kirendeltsége (Arany János utca 1.) június 11-tői kezdve az eddig szokásos nyitvatartási idő helyett reggel 7 órától délután 4-ig, kedden és pénteken este 6 óráig lesz nyitva. Mi okozati a vízellátási aaturokal ? A Vízmű intézkedik a vízpazarlás megakadályozására A meleg idő beálltával a vízellátásban zavarok keletkeztek. Mi okozta a zavarokat? m A zavarok egyrészét a fővezeték máriavárosi megrongál ó- ___dása okozta. A Poprád utcában á fővezetéket többször megmozgatott talajba kellett elhelyezni. A laza talajban az egyik könyökcső elsüllyedt és emiatt el kellett zárni a fővezetéket, mert különben víz borította volna el az egész környéket. A Vízmű szakemberei megfeszített, két és fél órás munka után, helyreállították a fővezetéket. m Vízellátási zavarokat okoz az is, hogy a város több üzemé___ben és lakóházában indokolatlanul nagy a vízfogyasztás. Ezé rt a Vízmű azoknál az épületeknél, ahol az előző évihez viszonyítva a fogyasztás lényegesen növekedett, megvizsgálja ennek okát. Ahol azt tapasztalják, hogy a vizet pazarolják, olt szűkítő! helyeznek a csövekbe, hogy megszüntessék a túlfogyasztást. j"~j Városunkban az utóbbi időben egyre bővült a vízvezeték- LJ hálózat. Egyre több fogyasztót kapcsoltak be a hálózatba. A hálózatfejlesztéssel azonban nem tartott lépést a vízterületek bővítése. Amennyiben rövidesen nem sikerül két nagyteljesítményű szivattyút beszerezni, úgy további nehézségek lesznek a vízszolgáltatásban. A jelenlegi szivattyúk nem tudják teljesen kielégíteni a város fogyasztását és a víztorony töltését. Ezért nem tudunk nagyobb mennyiségű vizet tárolni a víztoronyban, amely a csúcsforgalmi időben átsegítene a bajon. Ma fiimvstíiés a Rákóczi Termeioszóvetkezetiign A városi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén megvitatta a népművelési munkát. Az ott hozott határozatok a szélesebbkor!), céltudatos munkát célozzák. A végrehajtó biz.ottság határozatot hozott egy kulturális bizottság létrehozására a kultúra és népművelés terén dolgozó szervek vezetőinek bevonásával. A kulturális bizottság feladata lesz, hogy havonkénti megbeszéléseken összefogja a város kulturális életének minden ágát, meghatározza az időszerű és távolabbi feladatokat. A bizottság a jövő héten alakul meg. A külterületi lakosok művelődési igényeinek kielégítésére is nagyobb gondot fordítanak a jövőben. Ahol megvannak az adottságok, színjátszó-, tánccso- pc-rtot alakítanak és több filmet is küldenek a pusztarészekre. Tizenöt külterületi helyen vetít jebbnál-jóbb filmet szombatonként a MOKÉP, a népművelési csoport pedig vetítést rendez ezután azokban a termelőszövetkezetekben, ahol már bevezették a villanyt. Az első filmelőadást ma este tartják a Rákóczi Termelő- szövetkezetben. Ezúttal bolgár filmek kerülnek műsorra. Talán egyetlen üzlet sem volt olyan népszerű Kecskeméten a tegnapi napon, mint a Bútorüzlet. Az érdeklődést a régóta várt csőbútorok . megérkezése keltette fel, amelyeket előző este a zárás előtti órában szállítottak te a vasútállomásról. Éppen arra jártam, amikor egy kékszoknyás kis fiatalasszony a férje karjába kapaszkodva, lelkendezve nézte a tetszetős bútorokat. — Nézd csak — szorította meg jobban a férje karját, — az a bordóhuzatos a legszebb, azt. vegyük meg! Az asszonyka örömén a férj is felvidult, s mostmâr a szép, új bútort kölcsönösen diBÚTORVÁSÁR csérgetVe folytatták sétájukat a Rákóczi út fáinak ölelkező lombja alatt. Miről beszélgettek még, miről nem — nem tudni, de kora reggel — a toronyban még alig kongatták el a hetet — éppen arra vitt az utam a Bútorüzlet felé. — Nicsak — meresztem a szemem, — hisz ezek a tegnapesti fiatalok! összefogpdzva ácsorognak megint a kirakat előtt. Az asz- szonyka karján bevásárló kosár, a férje tízóraiját szorongatja a kezében, de egyik sem mozdul — türelmesen várakoznak. Egy pillanatra megállók mellettük — gyönyörködöm én is a kiválasztott bútorban, melynek darabjait elszórtan fedezem föl a zsúfolt üzletben. A szomszéd nőm részéről egy . féltékeny, röpke pillantás a válasz, mintha csak azt mondaná a tekintete: > Jaj, csak azt ne, azt ne, az a miénk lesz!« Nem akarom zavarni a csendes családi boldogságot, s fokozni a várakozás izgalmát — hát odébbállok. De délei üt. mégegyázer elsétáltam a Bútorüzlet felé. A nagy piros re- kamiét éppen akkor rakták fel egy kocsira a székekkel, fotelekkel együtt. A fiatal asz- szonyt is ott láttam, de az üzletben is sok új arcot fedeztem fel. Egy általános iskolai tanár* nő, egy katonaházaspár rendezgette be képzeletben az újonnan vásárolt bútorokkal otthonát, s az üzlet üvegfallal elkerített kis irodájában gyorsan sercegett a toll. Két szorgos kéz is alig győzte kiállítani a részletvásárlással kapcsolatos irományokat, s mint Hatvani elvtárstól értesültem, akkorra már több, mint fele elfogyott az előző este érkezett 17 csőbútor garnitúrának;