Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-23 / 147. szám

A Bács megyei Traktor sportkörök szép sikerei a területi tornász-csapatbajnokságon A Traktor SE Pécsett és Gyomán rendezte meg az ország Traktor­sportköreinek alapfokú tornász-csapatbajnokságát. A Bács megyei Traktor; SK-k közül a mátéházi, a hajósi és a kelebiai Pécsett, mig a kecskeméti és a kiskunfélegyházi Gyomán vett részt a .versenyen. A pécsi versenyen megyénk Traktor sportkörei egészen kiváló ered­ményt érték el. A Hajósi Traktor SK színvonalas küzdelemben szerezte meg az első helyet. Mögötte a második helyen a Mátéházi Traktor végzett. A kelebiui tornászokat is teljes dicséret illeti az elért hatodik helyükért. A Gyomán megrendezett verseny is Bács megyei sikert hozott. A kis­kunfélegyházi fiú tornászcsapat bajnokságot , nyert, Megelőzte Szeged, Me­zőtúr, Békéscsaba, Hódmezővásárhely csapatait. Dicséret illeti a Kecs­keméti Traktor SK női tornászait is, ők a második helyet szerezték meg az ugyancsak népes és jól felkészült mezőnyben. A tornászok most tovább folytatják edzéseiket, mert vasárnap, június 24-én Budapesten rendezik >meg a Traktor SE országos bajnokságát. Amelyik csapat ott győz, az képviseli majd a Traktor SE-t á SZOT orszá­gos alapfokú tornász-csapatbajnokságán. Reméljük, megyénk Traktor sportolói ezen a versenyen is megállják helyüket. Varjú János. Jól szerepeltek középiskolásaink az országos bajnokságokon Megyénk legjobb középiskolás spor­tolói is részt vettek a Budapesten megrendezett országos bajnokságo­kon. A bajnokság késői időpontban történt megrendezése bizonyos mér­tékben kedvezőtlenül hatett az ered­ményekre. A középiskolai tanulóifjú­ság éppen a bajnokságra való fel­készülés és a bajnokság ideje alatt készült a vizsgákra. Ez pedig min­denképpen hátráltatta a diákok je­lentős részét a jobb eredmények el­érésében. Felül kellene vizsgálnia az Oktatásügyi Minisztérium illeté­kes szerveinek, helyes-e a bajnokság­nak ilyen késői megrendezése? A Bács megyei középiskolások dicsé­re lesen szerepeltek a bajnokságokon. Az alábbiakban ismertetjük a leg­jobb eredményt elért atléták ered­ményeit. Súly lökésben az ifjúsági fiúk verse­nyében kettős Bács megyei siker született. Nagy, a Kunszentmiklósi Gimnázium tanulója 13.27 m-es ered­ménnyel bajnokságot nyert. Ebben a számban a második helyen Brun- rsák (Kecskeméti Katona J. Gimná­zium) végzett 12.65 m-es eredmény­nyel. Az ifjúsági leányok között a legjobban Mucsányi M. (Bajai Közg. T.j szerepeit. A hárompróba-bajnok- ságot 1957 pontos eredménnyel nyer­te. Ebben a számban a kiskunfélegy­házi Retkes is‘ kiválóan szerepelt és a harmadik helyen végzett. A serdülő leányok versenyében szintén bajnok­ságot szerzett egy Bács megyei at­léta. Hosnyánszky, a Bajai Közg. T. tanulója 34.09 m-es eredménnyel lett bajnok. Az ifjúsági leányok 400 mé­teres síkfutó számában Kovács, a •Kecskeméti Tanítónőképző tanulója 63.7 mp-.es eredménnyel a harmadik helyet foglalta el. A 80 méteres gát­futásban Kellner, a Bajai III. Béla G. tanulója szintén a 3. helyet sze­rezte meg. A fiúk versenyében még a gerely­hajító Pataki (Bajái III. Béla G.) ért cl kiváló helyezést. Második lett 53.28 m-es eredménnyel. Kala­pácsvetésben pedig Kocsis (Kkfházi G.) 38.56 m-es eredménnyel a 3. he­lyet szerezte meg. Kosárlabdában megyénket a Kecs­keméti Piarista Gimnázium csapata képviselte. A kecskeméti kosarasok kitűnő teljesítményt nyújtottak a bajnoki tornán. Biztosan nyerték a bajnokságot. A csapat tagjai: Vaj- dovich, Weidinger, Lipták, Szeghal­mi, Polányi, Bernáth, Gerlóczi, Teket és Szabó voltak. Meg kell jegyez­nünk. hogy a kecskeméti csapat­nak igazán erős ellenfele az orszá­gos döntőn nem volt. A Szegeden megrendezett területi döntőn a Bp. Eötvös Gimnázium csapatát éppen a kecskemétiek vertek ki néhány hét­tel ezelőtt. Háti cs kézi porozógépek és permetezőgépek kölcsön kaphatók a Földmüvesszö- vetkezet, Kecskemét, Szé­chenyi tér 6. szám alatti üzletében. 724 RAJA KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka (Központi Mozi) június 23-án, este 8 órakor Móricz—G.vökössy ; »PILLANGÓ« szerelmi idill 3 (elvonásban. Mozik műsora Június 23-án, szombaton: Baja Uránia: Dollárpapa. — Bácsalmás: Tiltott szerelem. — Jánoshalma: Vízkereszt. — Ka­locsa: Páris és tavasz. — Ke­cel: Tavasz. — Kecskemét Ár­pád: 9-cs kórterem, — Kecske­mét Városi: Vörös és fekete II. — Kiskunfélegyháza: Angyallal a hegyekben. — Kiskunhalas: Bcl-Ami. — Szabadszállás: Gróf Monte Christo I. — Kiskőrös: Gábor diák. — Tiszakécske: Me­nekülés Franciaországba. A NAGYBARACSKAI VEGYES ÉS ÉPÍTŐIPARI KTSZ-nél beszerezhetők: kötöttáruk, férfi és női kardigánok, kuligánok, női és férfi kötöttmellények, hozott anyagból is. — Ke­rítésoszlopok, lapok, kút- gyűrűk, cementvályúk, ce­mentcserép, permetezőkád különböző méretben kap­ható. 664 I 500-AS oldalkocsis motorkerékpár, j príma állapotban, minden elfogad­ható árért, sürgősen eladó. — Kecs­kemét, II., Kupa u. 3. sz. 5729 Állandó I ÚTÉPÍTÉSI MUNKÁRA I a főváros területére 18 éven telüli férfi segédmunkáso­kat és kubikosokat azonnal felveszünk. Munkásszállást, munkaruhát, bakancsot mi adunk. Munkanaponként I 10 Ft különélés! pótlékot fi­zetünk a vidéki család- I fenntartóknak. Főzési le­hetőség biztosítva van. Fel­utazási költséget munkába- allás után visszatérítjük. Négyhetenként a haza- és visszautazást biztosítjuk. — Kéthetenként szabad szom­bat van. Jelentkezés: Fő­városi Útépítő Vállalat, Bp. Vll., Akácfa u. 18. sz. 721 S P O R Szombati sportműsor A Dp. Vasas kosárlabda-csapata Kecskeméten Ma este 8 órakor a Megyei Tanács udvarán lévő kosárlabda-pályán méri össze tudását a Budapesti Vasas és a Kecskeméti Bástya csapata. A mér­kőzés minden bizonnyal színvonalas összecsapást hoz. • Későbi időpontra halasztották a kecskeméti országos teniszversenyt Az OTSB verseny kiírása értelmé­ben pénteken reggel kellett volna megkezdeni a Magyarország 1956. évi utánpótlás-bajnokságot. Közben azon­ban másik három versenyt is kiír­tak, ezért az utolsó pillanatban ké­sőbbi időpontra halasztották a kecs­keméti versenyt. Pedig a versenyre minden előkészület megtörtént... T H 1 R E K Erre majd lapunk más számában még visszatérünk. * Eaján 209 versenyző rajtolt a váro­sok közötti kerékpáros postaverse­nyen. 20 km-en: 1. Leitner János (30:12), 2. Deli József, 3. Győré Mi­hály. 10 km-en: 1. Rónafalvi Mária (37.54), 2. Bodrogi Mária, 3. Kopasz Mária. • Jól szerepeltek a kiskunhalasi at­léták az 1956. évi Kinizsi SE orszá­gos pályabajnokságán. A kislétszámú gárda értékes helyezést szerzett több számban. Rorböch 2., Oravecz pedig 3. helyezést biztosította magának 100 méteren. 400 m-en Rorböch bi­zonyult legjobbnak 51.3 mp-s idejé­vel. Oravecz 52.4-gyel 2. lelt. Foga- rasi az 1500-on (4:25.2) 4.. Vincze a súlylökésben (11.95) 2., és a diszkosz­vetésben pedig 5. helyen végzett. — (Kollár Ödön.) Apróhirdetések SZABADSZAllASI építkezésre azon­nal felveszünk férfi segédmun­kásokat és 16—18 éves diákokat, a dolgozó kívánsága szerint meghatáro­zott időre, vágj' meghatározott mun­ka elvégzésére. — Munkásfelvetel: Szabadszállási építésvezetőségen, — É. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Bánk bán utca 1. sz. 723 ZF.TKA, 150-es, ' príma állapotban, eladó, vagy hasonló értékű Pannó­niára elcserélhető. — Ifj. Román Ala­jos asztalos. Izsák. 3725 ELADÓ 200-as NSU motorkerékpár. — Kecskemét, Darab utca 8. sz. 5728 AZONNAL felveszünk férfi segéd­munkásokat és 16—18 éves diákokat, a dolgozó kívánsága szerint megha­tározott időre, Kecskemét területén, lévő építkezésekre. Munkásfelvétel: Kecskemét, Bánk bán utca 1. sz. — È. M. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. 727 FÉRFI MUNKAERŐT I (segédmunkást) Budapest ■ területére 18 éven felül, — villamos vágányépítési munkára — felveszünk. Dolgozóinknak munkaru­hát, bakancsot, kedvezmé­nyes üzemi étkezést, ingye­nes villamos utazási igazol­ványt, a vidékieknek mun- I kásszallást, a családfenn­tartóknak napi 6 forint kü- í lönélési pótlékot biztosí­I tunk. Jelentkezés: A Fő­városi Vasútépítő Vállalat központjában; Budapest, ! VT1., Akácfa u. 15. IV. em. 1 409. szoba. 708 ELADÓ egy új hármasszekrény. — Kecskemét, I-lamán Kató tér 3. 726 TERMELŐK ügyelem! Napos ód lőj i, ri szükségletüket a íöldművesszövetke- zeteknél. előzetes megrendelés alap-* ján, beszerezhetik. — Minél több na- posbaromtit szerez be, annál Inkább biztosítva van a beadási kötelezettség teljesítése és ezenfelül a szabadérté- kesités lehetősége. 653 NÉPÚJSÁG az MDP Baca-KUkun megyei Bizottsága és » Megyei Tana» napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér L szí Telefon: 23—16, 26—29. 11—22 Felelős kiadő: OAC'ZO JÓZSEF Kiadóhivatalí Kecskemét, Szecnenyi tér 1, sz. Telefon: lî-oï Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a nlrlapkézoesltő postahivatalok. — Elötlzetés: posta­hivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési dl): 11 Ft Bács-Kiskun megyei Nyomda v- Kecskemét. — Telelőn; 15—zb F. v.t Faragó Imre iaazeatő ESŐS IDŐBEN IS hatásosan védekezhetünk a PERONOSZPGUA ellen, ha rézmészporral po­rozunk. Keresse minden szaküzletben a legújabb lengőlapátos Háti porozó­gépet. — Gyártja és felvilágosítást ad a Kis­kunhalasi Motor- és Gép­javító Vállalat. 700 aiaafaaaaaaaaaaaaaatiaaaaaaaaiaaaaaaaaaaaaaaiaaaaaaaaaaaiaaiaaaaaaaaaaaaoaaaacauaiii Június 24—30-ig: Állandó müsorszamok: KOSSUTH-KÁDIÖ: 4.30—8.00: Zenés műsor. — Közben: 5.00: Hírek. Időjá- rusjelentés. — 5.30: Előadás. — 6.00: Hűek. Színházak és mozik műsora. —- 0.30: Falurádió. - 7.Ç0: A Szabad Nép mai vezércikk - -Hírek. Időjá- rásjelentés. — ?.!>;•• -N^t ••<->** — 8.00: Műsorismertetés. - Kit ek. Lap­szemle. Idő járás jelent és. — 12.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. — 14.00: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 15.00: Hí­rek. Közérdekű közlemények. — 16.57: Ismertetjük ma esti műsorun­kat. — 17.0 ): Hírek. Időjárásjelentés. — 20.00: Esti Híradó. Idöjárásjelen- tés. — 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Sport. — 21.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. — 0.22: Himnusz. Utána: Víz jelző­szolgálat. TETÖFI-RÄDIÖ: 7.00—11.57-ig: azo­nos a Kossuth-rádió műsorával. — 11.57: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzá­rás. Vasárnap, június 24. Kossuth-rádió: 8.00: Hírek. Idöjá- rásjelentés. — 8.10: Édes anya­nyelvűnk. — 8.15: Egy falu — egy nóta. — • 8.55: Fotoamatőrök öt per­ce. — 9.00: Éj Zenei Újság. — 1U.00: Vizitükör. — 10.10: Petőfi iskolája. Rádiójáték. — 11.00: Magyar népda­lok. — 11.13: A Magyar Rádió szim­fonikus zenekarának hangversenye. — ' 13.00: Hangverseny. — 13.4C: Tu­dományos híradó. — 14.15: A Fő­városi Népi Zenekar játszik. —15.00: Operettrészletek. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: A műsort összeállította Berki Lili és Gőzön Gyula. — 17.25: Kincses Kalendárium. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.20: Második félidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 20.20: Sporthírek. — 20.25: A Rádió Világszinháza: Az eltölt korsó. — 22.10: A vasárnap sportja. Totó. — 22.30: Néger spiri­tuálék. — 23.00: Zenekari hangver­seny. — 0.10: Verbunkosok. PetOfi-rádió: 3.00: Dalok. — 9.00: Operettrészletek. — 9.30: Miska bácsi, lemezesládája, — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — U*00: Könnyű zene. — 12.30: irodalmi riport. — 13.00: Művészlemezek. — 13.50: A Ráció Gyermekszinhazanak műsora. — 14.40: Josquiiir-Marenzio-kónisok. ■— 15.00: Arany János és a népkölté­szet. — 15.45: Vidám fúvósmuzsika. — 16.00: Ének Igor hadáról. — 17.40: A kamarazene gyöngyei. — 18.15: Magyar népdalok. — 18.40: Kócz Bar­nabás tündöklése és bukása. —19.00: Könnyű jnuzsika. — 20.20: Tudósí tások az Ezertó-országából. — 20.40: Tánczene. —21.30: Klasszikus operet­tek. — 22.00: ..Népdalhangverseny. Hétfő, június 25. Kossuth-rádió: 8.10: Sporthírek. — 8.15: Zenekari hangverseny. — 9.00: Hun—magyar mondavilág. — 9.20: A tatai járási kultúrház népi zenekara játszik. — 9.40: Hegedűmuzsika. — iü.lü: Óvodások műsora. — 10.40: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Mai uzerzők operettjeiből. — 13.15: Laka­tos Sándor és zenekara játszik. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Ajáa- dékraűsor a gyermekek kívánságára. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: A KERAVILL pengetős zene­kara játszik. — 17.15: Grieg- és Sa- porin-dalok. — 17.35: Katonakórusok énekelnek. — 18.00: Az ifjúság hullámhosszán. — 18.20: Részletek Donizetti Lammermoori Lucia című operájából. — 19.00: A tízezredik újí­tás. — 19.10: Kovács Erzsi énekel. — 20.20: Kálmán Imre operettjeiből. — 20.50: Filmhíradó. — 21.10: A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar ját* szik. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.20: Dalok, verbunkosok. — 0.10: Szccsődy Irén magyar nótákat éne­kel. Petőfi-rádió: 14.00: A Pénzügyőr- zenekar műsorából. — 14.15: Opera- részletek. — 15.10: Szórakoztató zene. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — IC.10. Szovjet szerzők filmzenéiből. — 16.59: Riportszemmel a világ kö­rül. — 17.00: Vidéki népi zenekarok műsorából. — 17.40: Hétmérföldes léptekkel ... — 18.00: Muzsikáló zenei szótár. — 18.30: Tabán. Rákos Sán­dor összeállítása. — 19.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.40: A diplomácia történetéből. — 20.00: Művészlemezek. — 21.00: Kul­turális lapok szemléje. — 21.10: Tánczene. — 22.00: ,,Egy régi, régi ház Sopronban . . . ‘ Kedd, június 26. Kossuth-rádió: 8.10: A Belügymi­nisztérium népi zenekara játszik. — 3.40: Indulók és dalok. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Ze­nés utazás. — 11.00: Lányok, asszo­nyok. . . — 11.15: Jó munkáért — szép muzsikát. — 11.44; Alkonyi fény. Versek. — 32.10: Népdalcsokor. — 13.15: Operarészletek. — 14.15: A GyermekráJIó műsora. — 15.10: Haydn-müvok. — 15.40: ..Nem érte­nek a tömegek . . Versek. — 16.20 : Az Ifjúsági Rádió természettudomá­nyos folyóirata. — 16.40: Madrigálók. -- 17.10: Régi operettsikerek. — 18.00: A lakásíronlon. Riport. — 13.10: Szxv küldi szívnek szívesen. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 19.30: A világ- irodalom humora. — 20.20: Szim­fonikus könnyű zene. — 21.20: Romá­niai magyar költők. — 21.30: Kodály: Zrínyi szózata. — 21.50: Jegyez­ze meg ezt a dalt ... — 22.15: Tánc­zene. — 0.10: Lukacsi István cimbal- mozik. Petőfi-rádió: 14.00: Operettmuzsika. — 14.45: Nemzetközi kérdéselv. — 15.00: Népi együttesek műsorából. — 16.00: Sportlapokban olvastuk. — 16.10: Magyar fúvószenekarok műso­rából. — 16.30: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 16.45: Georges Bernand zongorázik. — 17.10: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 17.40: önéletrajz. — 18.00: Könnyű zene Tiranából. — 18.30: Rádióegyetem. XV. rész. — 19.30: Mozart: Cosi fan lutte. Opera két felvonásban. — 20.58: Tudományos lapok szemléje. — 22.30: Schumann: IV. (d-moll) szimfónia. Szerda, június 27. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű ope­rai őszietek. — 9.00: Rádióegyetem. — 10.00: Óvodások műsora. — 10.40: Pillantás a nagyvilágba. — 10.50: Dalok. — 11.10: A Bolgár Állami Népi Együttes műsora. — 11.30: Bccskay költői. — 12.10: Tánczene. — 13.15: Szimfonikus könnyű zene. — 11.15: Kamarazene. — 15.10: A Gyermek­rádió műsora. — 15.35: Fiatalok sport­híradója. — 15.55: Zenekari hangver­seny. — 13.15: Válaszolunk hallga- tóiuitnak. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Utón — útfélen. Riportmüsor. — 18.00: Johanna a máglyán. — 19.00: Szülők — névelők — gyerekek! — 19.20: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.20: Létezett-e Iván Ivanovics? Nazim Hikmet ko­médiája. — 22.15: Tíz perc külpoliti­ka. — 22.25: A Magyar Rádió szim­fonikus zenekara játszik. — 23.40: Vlaszov énekel. — 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.00: Operaáriák. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Duna- jevszkij-muzsika. — 15.10: Mire ké­pes a nagyfrekvenciás áram? — 15.25: Matyóföldi és székely népda­lok, — 16.00: Országszerte — megye- szerte. — IS.10: Ajándékhangverseny a Kecskeméti Kinizsi Konzervgyár dolgozóinak. — 17.10: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 17.40: Magyar filmekből. — 18.10: A Gyer­mekrádió műsora. — 18.30: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 19.00: Ka­marazene. — 19.35: Irodalmi jegyze­tek. — 19.40: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 20.00: Részletek JTusz- ka Bob herceg című operettjéből. — 20.20; Sporthíradó, — 20.40: Olasz da­lok. — 21.00: Műszaki krónika. — 21.10: Tánczene. — 21.50: Hasznos kez­deményezés. Riportmüsor. — .22.00: Magyar dalok és csárdások. — 22.30: Esti muzsika. Csütörtök, június 28. Kossuth-rádió: 8.10: Vidéki együt­tesek és népi zenekarok műsorából. — 8.40: Balettzene. —- 9.20: A Gver­mekrádió műsora. — 9.40: A XX. kér. Ifjú Természetkutatók Állomásának vonószenekara játszik. — jO.IO: A Rádió nyári szabadegyeteme. — 10.4ü: Dittersdorf: Szonáta. — 11.09: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 11.15: Ma­gyar es szovjet íuvószene. — 17.37: ívj éi geskígyó-vadászaton az őserdő­ben. — 12.10: Kórusok. — 12.30: Rész­letek Rossini operáiból. — 13.15: Szcnalay László es zenekara játszik. — 14.15: Úttörő-mikrofonnal az or-* 1 szagban. — 15.10: Testvérem — az élet. — 15.30: Régi muzsika. — 16.00: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gúban. — 16.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Tánczene. — 17.40: Chopin zongoramüvek. — 18.00: 60 éves a papai tanítonőképzö. — 18.15: Hanglemezek. — 18.30: Egy népdal- gyűjtő útinaplójából. — 19.00: Külpo­litikai kérdésekre válaszolunk. — 19.10: Nagy mesterek — nagy müvek. — 20.20: Könnyű zene. — 20.33: Köz­vetítés a Nemzeti Színházból: Tava­szi áradás. — 23.30: Halló, itt Moszkva! — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádió: 14.00: Részletek Ko­dály Háry János és Székelyfonó című daljátékéból. — 14.30: Operett­muzsika. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.40: A magyar népdalgyűj­tés útja. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — Lapszemle. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 16.50: Beethoven összes vonósnégyesei. — 17.25: Aarika Anelli finn népdalokat énekel. — 17.45: A keszthelyi Bala­ton Muzeum. — 18.00: Vidám kórus- művek. — 18.30: Mit olvassunk? — 19.00: Szovjet filmzene. — 19.30: Lá­nyok, asszonyok... — 19.45: Tánc- zene. — 20.36: Az ablak. Elbeszélés. — 21.00: A külföldi sajtó hasábjairól. — 21.10: Lengyel, német és francia népdalok. — 21.40: Spoithíradó. — 22.00: Zenekari hangverseny. Péntek, június 29. Kossuth-rádió: 8.10: Vidám dalok, csárdások. — 9.00: Irodalmi jegyzet. — 9.10: Operarészletek. — 10.10: Mur­zilka. Óvodások müsor% — 10.30: A kavicsok. — 10.40: Hangszerszólók. — 11.10: Lányok, asszonyok... — 11.25: Szórakoztató zene, — 12.10: Arass rózsám . . . Magyar népdalok. — 13.15: Tánczene. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Részletek Muszorgszkij Szoros- t-incí vasár című operájából, — 15.10: Vidám délután. — 15.30: Francia könnyű zene. — 16.00: Rádiójáték. — 16.40: Cigánydalok. — 17.10 : A Rádió operettjeiből. — 17.50: Országok gyá­ra. Riport. — 18.00: Bartók hazatér. — 18.30: Ifjú Figyelő. — 19.00: Jó munkáért — szép muzsikát Péte­reknek, Pálaknak! — 20.20: Tánc köz­ben. — 21.20: Mozart-est. — 22.3.0: Somlyó Zoltán verseiből. — 23.00: Az Aliami Népi Együttes zenekara játszik. — 23.40: Miklós Kata énekel. — 0.10: Népdalok, csárdások. Petőfi-rádió; 14.00: Szórakoztató muzsika. — 15.00: Az opera min­denkié. — 16.00: Országszerte — me­gyeszerte. Lapszemle. — 16.10: Ope- rettrészletek. — 16.40: Orosz nyelv­tan folyam kezdőknek. — 17,00: Ka­marazene. — 17.30: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 18.00: Táguló látóhatár... — 18.20: Ma­gyar nóták, csárdások. — 18.50: We­ber : Harc és győzelem — kantáta. — 19.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 19.45: Szórakoztató muzsika. — 20.15: Könnyű melódiák. — 21.10: Az or­vos beszél... — 22.00: Tánczene. Szombat, június 30. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hang­verseny. — 9.00: A Gyermek rádió műsora. — 9.40: Operettegyveiegek. — 10.10: Mosonyi Miháiy operáiból. — 10.40: Egy népdalgyűjtő úti jegy­zeteiből. — 10.58: Rácz Béla és zene­kara játszik. — 11.10: „A Tiszától a Balti tengerig...“ — 11.25: Kosa György zongorázik. — 12.10: Klas­szikus operettek. — 13.15: Művészle- mezek. — 14.15: Könnyű melódiák. — 15.10: Brahms művek. — 15.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 16. 00: Kórusaink életéből. — 16.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Poroló ... — 18.15: Toki Hor­váth Gyula és zenekara játszik. — 19.C0: Negyedévi zenés mérlegünk. — 20.20: Szívesen hallgattuk. — 21.45: Sporthíradó. — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Vidám népdalok. Petőfi-rádió: 14.00: Zenés hétvége. — 15.10: Rádióamatőrök öt perce. — 15.15: Költők a Tisza partján. — 15.30: Népek dalai. — 16.00: Ország­szerte — megyeszerte. — 16.10: Jugoszláviai élményeink... — 16.30: Majorossy: Tavaszi hangok. Vígopt - ra két felvonásban. — 13.05: Hang- szerszólók. — 18.18: Szökevények. — 19.20: Külpolitikai kalauz. — 19.30: Verdi: Vonósnégyes. — 20.00: Magyar nóták, csárdások. — 21.00: Képes­lapokról — képek nélkül. — 21.10: Régi operákból. — 22.00: Zenekari hangverseny, (A Magyar Rádió a müsorvál­tozíatás joga» fenntartja.)

Next

/
Thumbnails
Contents