Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-23 / 147. szám

VU AG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK f NÉPÚJSAG K MDP BÚS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÚS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 147. SZÁM Ara 50 fillér 1956. JÚNIUS Z3. SZOMBAT Újfajta betakarítási versenyt] Szerkesztőségünkbe érke­zett Vaskút tsz-tagjaínak és egyéni gazdáinak felhívása, amelyben betakarítási ver­senyre hívják a bajai járás községeit s vállalják, hogy a cséplést augusztus 15-re befejezik, a gabonabegyűj­tési tervet pedig egy nappal később teljesítik. Dicséretes a vaskúti dol­gozók kezdeményezése, ver­senyzési kedve. De az idén nem ebben a formában kell megvalósítanunk a beta­karítási versenyt. Nem a ha­táridőkre (amelyek megtar­tását úgyis sok esetben aka­dályozza az időjárás), hanem a gondos munkára fektetjük a fő súlyt. Nem arra van szükség, hogy csak a vállalt dátumot látva, sokszor hajráz munkával arassunk és csé­peljünk. Az elmúlt évek ta­pasztalatai bizonyítják, hogy ezzel csak kárt, veszteséget okozunk a népgazdaságnak, saját magunknak, mert a minőség gyakran nem páro­sult a gyorsasággal, nagy volt nem egyszer a szem- veszteség és sok a nedvesen elcsépelt gabona. Az idei cséplésben az egyetlen és legfontosabb fel­tétel: a szemveszteségnél- küli munka. Jól látják a vaskúti dolgozók is ennek fontosságát, hiszen azt is vállalták, hogy a tavalyi 3.5 százalékos szemveszteséget 3.5 százalékra csökkentik, ami községükben 277 mázsa gabonát jelent. De helyesebb lenne, ha Vaskúton és má­sutt is nem a cséplési ha­táridő, hanem éppen a szem- veszteségi százalék mi­nél alacsonyabbra szorítása lenne a verseny fő pontja. Hiszen csak y2 százalékos csökkentés is azt jelenti me­gyénkben, hogy 5000 dolgo­zó egész évi kenyerét kite­vő gabonát mentünk meg! lia a vaskúti dolgozók nem egy, de két százalékkal csökkentik a tavalyi vesz­teséget, az már több, mint 500 mázsa kenyérgabonát jelent. A betakarítási versenynek ezt az új formáját célozza a Begyűjtési Minisztérium­nak az a rendelete, amely a gabonabegyűjtési verseny határidejét, az elmúlt évek­kel szemben, szeptember 10- ben állapítja meg. Ez sem­miképpen sem jelenti, hogy $ nem kell törekedni a gyors, szervezett munkára, a csép­lőgépek kapacitásának minél teljesebb kihasználására s hogy mostmár sutba kell dobni a versengést. De ez a verseny ne a papíron rögzí­tett határidők mindenáron való megtartásáért folyjék, hanem az ország kenyeré­nek leggondosabb betakarí­tásáért, minden szem ga­bona. megvédéséért! ÚJ ERŐPRÓBA ELŐTT Jó szervezéssel alapozzuk meg a gabenabegyüjtési tervek teljesítését A megyei tanács végrehajt« bizottsága és a Megyei Begyűj' tési Hivatal pénteken tanácsko­zásra hívta össze a járási taná­csok elnökhelyetteseit, hivatal- vezetőit, nagyobb községek el­nökeit és begyűjtési előadóit valamint a vállalati felvásárló- j kát, hogy együttesen megtár- ; gyalják a küszöbönálló gabona- begyűjtéssel kapcsolatos felada­tokat. Beszámolót tartott Sze- lepcsényi Imre és Magony Imre elvtárs, amelyet vita követett. A begyűjtési munkát fejlődés jellemzi megyénkben. Fontos, hogy az eddigi lendületet megtart­va és fokozva, jó szervezés­sel alapozzuk meg a gabona­begyűjtési tervek teljesítését. Ezt megelőzően fel kell számolni a hátralékokat a többi cikkféle­ségből, mert sertésből ugyan tel­jesítettük a félévi tervet, de bő­ven maradt tennivaló a vágó­marha, tojás és baromfi begyűj­tésének vonalán. Nem kisebb a feladat a III. negyedévi állat- és állati termékek begyűjtésé­nek biztosítása, amit a gabona­begyűjtéssel egyidőben kell meg­oldani. A gabonabegyűjtésre való fel­készülés uerteieff és sokrétű munkát követel. A szervezett munka zá­loga, hogy a tanácsok, a begyűj­tési apparátus és a felvásárló vállalatok dolgozói között elv- társias együttműködés alakuljon ki. A tanácsokra vár a cséplőgé­pek kijavításának és elosztásá­nak ellenőrzése, a raktárak fe­lülvizsgálása. Arra kell töreked­ni, hogy már most úgy osszák el a megye területén a cséplőgé­peket, hogy azok kapacitásának kihasználása helyben biztosítva legyen s ne váljék szükségessé cséplés utolján nagy költséggel átcsoportosítani a felszabadult gépeket. A cséplésnél legfontosabb a szemveszteségnélküli munka, hiszen csak fél százalékos csök­kentés révén is mintegy 5000 dolgozó egész évi kenyerét je­lentő gabonát mentünk. , A tavalyinál nagyobb szerepet; kell biztosítani az idén « tanácstagoknakj a betakarítási munka ellenőrzé­sében, a verseny szervezésében! stb. A párt- és tanácstagok amel-1 lett, hogy elsősorban maguk mu- j tatnak példát, — szervezzenek,! gyűjtsenek vállalásokat a dől- ] gozó parasztoktól. Keltsék életre és mozgósít- j sák a begyűjtési állandó bi­zottságokat, szervezzenek aktívahálózatot s ezt bízzák meg konkrét felada­tokkal. Elevenítsék fel és bő­vítsék a bevált agitációs mód­szereket. Helyes kezdeményezés például a kiskunfélegyházi já­rásban meghonosított kirakat- agitáció. A begyűjtési szervek fontos kötelessége, hogy a gabonabe­gyűjtési időszakban — de már azt megelőzően is — lelkiismere-. tesen végezzék és tegyék napra­késszé a nyilvántartásokat. Magony elvtárs részletesen is­mertette a cséplés és begyűjtés végrehajtási módszereit, ame­lyekre általában a tavalyi ren­delkezések érvényesek. A kenyérgabona állami sza­badfelvásárlási ára az idén azonos lesz a múlt évivel. Az értékesítési szerződések kö­tését azonban már a cséplés előtt megkezdik és a cséplés előtt leszerződött kenyérgabo­nára előleget fizetnek. Szövetkezeti napra készülnek termelőszövetkezeteink Június 24-én 70 Bács megyei községben rendezik meg a ter­melőszövetkezeti napot. Minden községben a legjobban működő termelőszövetkezet látja vendé­gül a környék többi termelő- szövetkezeteit és egyéni gazdáit, ahol megtekintik a tsz gazdasá- 1 gát. Bácsalmáson a Lenin Tsz-be j látogatnak el, Bugacon pedig a Béke Tsz-t tekintik, meg a ven­degeié. Ezen a napon több ezer egyéni gazda alkothat véleményt a nagyüzemi gazdálkodás elő­nyeiről. Valamennyi községben színes kultúrműsorral • gondos­kodnak a találkozók részvevői­nek szórakoztatásáról. ■ oooooooooeoooooo-oooooo Szobrokkal díszítik Sztálinváros utcáit és tereit. Szobor kerül a Ságvárl térre is. Június 28-án megyei tanácsülés Bács-Kiskun megye Tanácsa június 28-án, csütörtökön taríja iiiését a megyei tanács kultúrtermében. Napirendi pontok: 1. A mandátumvizsgáló bizottság megválasztása. Új tanácstagok meg­választása törvényességének hitelesítése. 2. Beszámoló a megye közegészségügyi helyzetéről. Előadó: Dr. Balogh András megyei főorvos. 3. A végrehajtó bizottság egyéb bejelentései. Előadó: Cseh László VB-titkár, /VWS/\AAfyteAVi/VWVVWWW Levéltrágyázással kísérleteznek a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban Az eddigi megfigyelés’ek alap­ján a kísérletre kijelölt szőlő­tőkék hajtásai dúsabban nö­vekszenek. Itt a peronosz- póra sem tet^ még kárt, a gazdaság többi szőlőjében pe­dig már több helyen jelentke­zett a káros betegség. A levélen keresztüli trágyázást még egy­szer, a szőlő érése előtt elvég­zik, hogy elősegítsék a termés gyorsabb fejlődését. A Hosszúhegyi Állami Gazda­ság szőlőterületén kísérletkép­pen 190 szőlőtőkén levélen ke­resztüli trágyázást végeztek. A kijelölt tőkéket többféle műtrá­gya keverékű bordói lével per­metezték meg. Alkalmazták pl. a nitrogén, foszfor, kálit keve­rékű bordói levet. A kísérleti parcellán a napokban befejez­ték a négyszeri, egyben utolsó levéltrágyázást. Ezután már csak csupán bordói lével, per­meteznek. Új földművesszövetkezeti boltok nyílnak A Morva folyó völgyében (Cseh­szlovákia) gátat építettek a vízi­erő hasznosítására. A kruzsberki gát segítségével sok olcsó ára­mot nyerhetnek az ipar részére. A dolgozó parasztság jobb el­látásának biztosítására a me­gye földművesszövetkezetei sa­ját erőből új boltokat nyitnak. Mélykúton a tagévtekezlet új felvásárló telep létesítését kér­te. Ehhez Papp Antal, Bircsák Mihály és Somogyi S&ndorné a tagértekezlet színhelyén 100— 100 Ft célrészjegy jegyzéssel járult hozzá. Baján a szeszfőzde korszerűsítését, köleshántolót, Bátmonostoron, Szeremlén cuk­rászda létesítését kérte a tag­ság. Az új boltegységek létre­hozásához Valcsik János 400, Világos István, Bergel Józsefné 100—100 Ft célrészjegy jegyzés­sel járult hozzá. Ugyancsak a tagság hozzájá­rulásával az elmúlt héten nyí­lott meg a Dunavecsei Földmű­vesszövetkezet új vegyesboltja. Kunszentmíklóson a földműves­szövetkezeti tagság kérésére a Tasskertesben eszpresszó, SoN ton cukrászda és italbolt* nyí­lott. Bővül a felvásárló helyek szá­ma is. Kiskunfélegyházán, Kis- kunmajsán. Pálmonostoron és Jászszent’ászlón már épül a cso­magoló és felvásárló telep. A kiskunfélegyházi járásban sok panasz hangzott el a dará­lók hiánya miatt is. Többször más falúba kellett átmenni pár kiló darálnivalóval. Ezen segí­tett a földművesszövetkezet, amikor Kiskunmajsán kalapá­csos villanydarálót, Kömpöcön egy kalapácsos benzinüzemű da­rálót állított fel. Sáfár József A Kiskunhalasi Mo­tor- és Gépjavító Vál­lalat drótszövő részlegén vékony, szőke asszony­ka dolgozik, mint beta­nított segédmunkás. Az üzemi bizottságnak már régen feltűnt, hogy Bar- tek Sándorné, mert úgy hívják, hónapról hó­napra oly szép munkát végez a drótszövésben. Volt olyan hónap, ami­kor 156 százalékot is el­ért, de 136 százaléknál alább soha nem adta. Egyszer váratlan meg­lepetés érte, behívatták az üzemi bizottság szo­bájába és megkérdezték tőle, járt-e már Bala- ionföldváron? A 29 éves asszony csak a fejével intett nemet. — Mit szólna hozzá az elvtársnö, ha jó munká­ja jutalmaképpen mégis elküldenénk Balaton- földvárra 2 hetes üdü­lésre? — Az asszony Jlmél a (aliú jsáqen azt se tudta zavarában mit mondjon, míg vég­re kijelentette: — Nem. Érdeklődtek tőle, miért nem fogadja el, mire elmondta, hogy ő még olyan helyen nem járt, nagyon szokatlan lenne neki. Hisz hírből hallot­ta, hogy az ilyen helye­ken nagy urak dőzsöl­nek, akiknek sok pén­zük van. • Szó szót követte, el­telt egy néhány nap, akkor újra felkeresték ezzel a dologgal. — Legyen, ahogy lesz — mondta az asszonyka és elfogadta az üdülő­jegyet. Az idő lelt és eyy- szercsak levél érkezett Balaton földvárról, az üzemi bizottságnak. A levelet Bartek Sándor­né írta. »Szorongó szívvel hagytam el az üzemet a. beutalóval, Nem tud­tam, mi lesz itt velem Mindig az vibrált a fe jemben, amit régen hallottam, még a felsza­badulás előtt, a bala­toni üdülőkről. S íme, csalódtam, Mikor meg­érkeztem, csupa derűs, magamfajta egyszerű dolgozókat láttam ma­gam körül. Engem a Fővárosi Autóbuszüzem üdülőjébe helyeztek el, mert kissé késve érkez­tem meg. Az üdülő na­gyon barátságos, a gondnoknő nagyon ked­ves és féltő szeretettel vesz körül bennünket. ,4z ellátásunk is első- osztályú, Az étkezés mindennap beillik va­sárnapi ebédnek. Há­romféle menüből válo­gathatunk; de szinte vá­lasztani sem lehet, mert miitd nagyon finom. Soha nem fogom el­felejteni- életemnek ezt a szép szakaszát, de azt ’ ígérem, hogyha haza­megyek, kétszeres erő­vel dolgozom, hogy megháláljam,és megkö­szönjem vállalatunknak ezt a felejthetetlen 14 napot.« A levelet kifüggesz­tették a ' faliújságra, hogy mindenki elolvas­hassa. Amikor Bartek Sán­dorné hazaérkezett az üdülésből, még ott ta­lálta levelét a faliújsá­gon. Átfutotta az isme­rős sorokat és csak annyit mondott végeze­tül: — Oda kellene írni alá- még, hogy három kiló 25 dekát híztam.

Next

/
Thumbnails
Contents