Népújság, 1956. május (11. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-05 / 105. szám

*

44 EVE

Partéiéi — pncíuninka

f unió Kommunista PárlIIti Bizottságának lapja; Pravda. 1912 május 5.

f

, ikor Pétervár (a mai

d) munkásai először §, -a Pravda bátor cikkeit,

I :-sok millió dolgozó szivéf) szeretete teszi minden I neghitt hangulatúvá a

Pravda születésnapját. : nes, áldozatos, de diadalek és évtizedek ialajnhan \ czik az a szeretet, amely iránt megnyilvánul, irt és a tömegek között, i nagy Lenin mondotta, a mös bizalom kapcsolatai ■Inak ki: így vezeti a párt a geket. E kapcsolat egyik .estesitője a lenini Pravda, om munis ta sajtó, amelyet a lka embere bizalommal vesz be nap-nap után. Bizalommal, ■t cikkeivel a dolgozók ügyéi Igái ja, bizalommal, mert ér- Uödése központjában a dotgo- ember áll. S ami érdekessége llelt nem kevésbé fontos: masak a tömegeknek és a turnékról, hanem jórészt maguk a nnegek írják ezt az újságot, zer és ezer önkéntes levelező: }ári és mezőgazdasági szakemberek, írók, tudósok, funkcio- láriusok, tanítók... íme mindez innak bizonyítékául, hogy milyen melyen, ezernyi elágazó szállal gyökerezik a kommunista lap a dolgozók társadalmában.

Amikor 41. születésnapját köszöntjük, kívánjuk, hogy a XX. kongresszus fényénél ezután Is elmondhassuk minden május 5-én: nincs az éleinek, az újnak és a haladásnak olyan területe, %hol a lenini Pravdának ne lenne kollektív propagandista agitátor z< szervező szerepe.

Az alábbiakban részletet köziünk »Leninről. Régi bolsevikok visszaemlékezései« című könyvből. V. A. Karpinszkij:

Lenin, a szerkesztő

A szovjet korszakban elég gyakran volt alkalmam talál- -t'ozni Vlagyimir Iíjiccsel, különö- n a »Bednola« című újság yeivel kapcsolatban.

Vlagyimir Iljics nagyon szeleit munkásokkal és parasztokat beszélgetni. Az egyszerű 1 ? kás és az egyszerű paraszt eményének, hangulatának gismerését épp olyan fontos- k tartotta, mint azt, hogy nerje a Központi Bizottság és Népbiztosok Tanácsa tagjainak óleményét.

Nagyezsda Konsztantyinovna írupszkuja irta egyik levelében, hogy Vlagyimir Iljics egy kicsit részrehajló volt a munkásokkal szemben, velük szívesen beszélt vágyairól, s különösen sokra tartotta véleményüket.

Vlagyimir Iljics akkor is mindig talált időt arra, hogy elbeszélgessen egy-egy paraszlküldöl- lel, falusi pártmunkással, a pa- raszt.újság szerkesztőjével, amikor a fontos állami és pártmunka emberfeletti terheket rótt rá.

Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított azoknak a leveleknek, amelyeket a szerkesztőség a paraszt-olvasóktól kapott.

Hiszen ezek az igazi emberi dokumentumok! Hiszen ilyesmit egyetlen előadásban sem hallhatok!

Így beszélt Vlagyimir Iljics, amikor mint a »Bednota« szerkesztője, — elmentem hozzá cs megmutattam neki a parasztok leveleit. Hosszan, figyelmesen hallgatta, milyen az élete, mi a gonríja-baja. a falunak,

— Nos, mft mutat a mi »paraszti barométerünk?«

Rendszerint így kezdődött a beszélgetésünk; Vlagyimir Iljics a »Bcdnotat« nevezte »paraszti baromé leniek«.

Különösen jól emlékszem egyik beszélgetésünkre, amely 1920— 1921 telén folyt le. Rendkívül súlyos idők járlak: akkor ért véget a polgárháború, s a dolgozók rengeteg áldozatot hoztak, rengeteget nélkülöztek. A parasztgazdaság hallatlanul leromlott. /I parasztságon nyugtalanság, viss- szafojtott elégedetlenség lett úrrá. A legállhatatosabb, a leghaladóbb érzelmű parasztokat is kétségek gyötörték. A »Bednotá«-t valósággal elárasztották faluról panaszos es tiltakozó levelekkel. A szerkesztőség, hogy »szabad folyást engedjen« az érzelmeknek, fogta magát — és leközölte az egyik legélesebb hangú levelet, amely tele volt vádakkal a szovjet hatalom ellen. Erre aztán megindult a levelek áradata — a szovjet hatalom védelmében. Az újság hasábjain heves vita indult.

Elmentem Vlagyimir lljicshez, hogy megbeszéljem vele a dolgai, Ezúttal a beszélgetés különösen hosszúra nyúlt.

Vlagyimir Iljics minden egyes pontnál valósággal elhalmozott kérdéseivel, S minden egyes levélnél okvetlenül megkérdezte:

— Ki írta? Kulak? Szegényparaszt? Középparaszt?

Olykor válaszoltam, olykor tanácstalanul tártam szét a kezemet: ki tudja? A levélíró származása nem mindig derült ki a levélből.

A beszélgetés azzal végződött, hogy Lenin meghagyta: készítsek részletes írásbeli jelentést a parasztlevelekröl, Idézetekkel együtt.

Több, mint félszáz levelet válogattam össze, amelyekben főleg az egész termésfölösleg kötelező beszolgáltatásáról és a parasztság nehéz helyzetéről volt szó, valamennyit alaposan áttanulmányoztam és jelentést írtam róluk Vlagyimir lljicsnek.

Attól kezdve Vlagyimir Iljics rendszeresen jelentése kért a paraszt-levelekről a »Bednota« szerkesztőségétől. Megőriztem egy Vlagyimir Iljics gyöngybetüiveU leleírt kis cédulát. Szószerinl ez olvasható rajta:

»1922. 1. 26.

Nem írná meg nekem röviden (legfeljebb 2—3 oldalon>, hány levél érkezik parasztoktól a »Bednota« szerkesztőségébe? Mi fontos (különösen fontos) és új van ezekben a levelekben?

A hangulat?

A legaktuálisabb kérdések?

Nem kaphatnék kéthavimként ilyen leveleket (legközelebb 1922. III. 15-én)?

a levelek átlagos száma

hangulat

a legfontosabb időszerű kérdések.

Komm, üdvözlettel Lenin.«

1922. márciusában Vlagyimir Iljics kérésemre küldött egy cikkei a »Bednota« megindulásának negyedik évfordulójára. A cikkhez külön cédulát mellékelt, amelyre — betegségére utalva —, ezt irta:

»A »Bednota» megalapításának negyedik évfordulójára így semmi értelmeset nem tudtam írni. Ha a mellékelt cikk megfelel, közölje, ha nem felel meg, dobja a papírkosárba, az lesz a legjobb. Lenin.«

Odabenn a szerkesztőségben mindnyájan elképedtünk, amikor elolvastuk ezeket a sorokat. A szerzők általában — csaknem kivétel nélkül —, hajlamosak arra, hogy cikküket kiváló műnek tekintsék, amelyet feltétlenül »a legközelebbi számban« kell közölni, s kizárólag ^vezető helyen«. Ilyen szerény íróval, aki maga tanácsolja, hogy művét leg- j jobb, ha a papírkosárba dobjuk — be kell vallanom — egész szerkesztői munkám során sohasem találkoztam.

Vlagyimir Iljics cikke a »Bednota« 1922. március 26-i számában jelent meg. Ezt írja benne;

»A. munkások és parasztok szövetsége — ezt adta nekünk a szovjet hatalom ereje. Ez sikereink és végleges győzelmünk záloga.«

Parafadugó — de nem parafából

Az NDK berlin-rummelsbur- gi »Aceta« műanyag gyárának termelése 1950 óta 639 százalékra növekedet. A gyár új műhelycsarnokában perioncikkeket állítanak elő Xröecsöntéses eljárással. Idén megkezdik parafa előállítását perionból. Ugyanabból az anyagból üvegeket készítenek a vegyipar és a gyógyszerészeti üzemek számára.

Tagjelöltnek javaslom

Kelemen Béla mezőgazdász még sohasem volt párttaggyulc- sen. Most ott ült és figyelmesen hallgatta a vitát, melynek témája oly közel állt hozzá. A gazdaság termelési kérdéseit tárgyalták meg a kommunisták, ezeket pedig ö is jól ismerte. A beszámoló és a felszólalások mind azt fejtegették, a javaslatok azt célozták, hogyan iehet a hiányosságokat megszüntetni, a termelő munkát megjavítani. Sokat harcolt ezért ő is.

A kommunisták keményen bírálták a hibákat, de bíráltál* sajat tevékenységüket is. Kelemen Béla egyre jobban érezte, hogy ez a helyes, így lehet előbbre jutni. És most talán ő is párttag lehet, közéjük tartozhat, együtt harcolhat velük a gazdaság eredményeinek tokozásáért. Ma tárgyalják tagjelölttel vételi kérelmét.

Egyszerre furcsa izgalom vett erőt rajta. A saját nevét hallotta Begidsán János párttitkár szájából: — A taggyűlés elé terjesztem Kelemen Béla tagje- loltíelvételi kérelmét. -— Vajon mit szólnak a kommunisták, érdemesnek tartják-e a párttagságra^

Lakó Sándor elvtárs, az egyik ajánlója kért szót. Idősebb kommunista, aki 1919-ben vörös katona volt, sőt a harmincas években az illegális mozgalomban tevékenykedett. Megfontoltan ejtette ki a szavakat.

— Kelemen Béla már négy éve a Helvéciái Állami Gazdaság mezőgazdásza. Egy éve van a lakiteleki üzemegységen, azóta ismerem őt közelebbről. De tudom róla, hogy mielőtt ide jött Lakitelekre, Helvécián a Béke-brigádot vezette. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy az említett brigád a gazdaság legjobb brigádja.

Azért küldték Kelemen elv- társat hozzánk, hogy rendet teremtsen. Ismerjük mindannyian az akkori állapotokat. Súlyos visszaélések történtek, laza volt a munkafegyelem, a szocialista tulajdont csákiszalmája módjára kezelték. Üzemegységünkben akkor például kétszer annyi volt a termékek önköltsége, mint a helvéciai gazdaság más szőlős területein.

Megállapíthatjuk, hogy Kelemen elvtárs munkájához fűzött remények megfelelnek a várakozásnak. Első dolga az volt, hogy gondosan felmérte az üzemegység területét. Ekkor jöttünk rá, hogy egyes munkacsapatok dolgozóinak miért rosszabb a munkakedve, miért laposabb a borítékja fizetéskor. Mert a területek csak szemre voltak felmérve s így az egyes munkacsapatoknak nagyobb, míg a másikaknak kisebb területek jutottak, ugyanakkor az elszámolásnál ez a dolgozok jogtalan előnyére vagy hátrányára vált. A terület igazságos felosztásává! a dolgozók munkakedve is jobb lett. A n\unkaíegyelem megszilárdult.

Kelemen elvtársat türelmes és közvetlen modora miatt is meg- szeieltek a dolgozok. Tanúja ükét, megmutatja a legiobb munkamódszereket s ezzel segíti őket nagyobb teljesítmények elérésére.

Munkájában soha sem mulasztotta el a pártszervezet és a szakszervezet véleményét megkérdezni. A tanácsokat meg is' fogadja. A munkaszervezés mellett nem feledkezett meg a sajtó terjésztéséról sem. U új- ságeJőíizetőt szervezett. Ö maga viszi minden reggel a gazdaságba az újságot és személyesen adja át az előfizetőknek. Ezzel a dolgozók politikai fejlődését is segítette.

Kelemen elvtárs munkájának eredményességét bizonyítja, hogy üzemegységünk ma már nem csökkenti, hanem jelentősen növeli a Helvéciái Állami Gazdaság nyereségét. Munkájával méltónak bizonyult a párttagságra. Javasolom felvételét.

Kelemen Bélát a pártszervezet felvette tagjelöltnek.

Pártszervezeteink sok jó elvtárssal erősítik soraikat. Sűrűn előfordul azonban, hogy az ajánlók szinte sablonszerűén elmondják: ennyi idő óta ismerem, társadalmi munkában részt vesz, stb. Ahhoz, hogy a taggyűlés helyesen meg tudja állapítani, méltp-e a parttagságra a felvételét kérelmező, nagyobb felelősségérzettel kell az ajánlást előterjeszteni. Az ajánló a későbbiekben is felelős az általa javasolt tagjelöltért, a párt előtt. Bizony helytelenül még az is előfordul, hogy a taggyűlés előtt keresnek hirtelen ajánlót. A fentiekben megírt Lakó Sándor elvtárs körültekintő, gondos ajánlása például szolgálhat azok számára, akik javaslatot tesznek a jövőben tagjelöltek felvételére.

A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

a -Zeng az erdő« című produkciójához a budapesti fesztiválra kisegítő fiatal, csinos énekesnőket keres. Meghallgatásra jelentkezés május 5-cn, szombaton délután 5-től 7-ig a színház portáján. 497

s WWWWyVWVWVWWVVWVWWVWVVWUVVWVyVWVVWVW /VWVVVVV>«A^/VVVvVVVVV*A/VSA^VVV/VWUVS'WWVVVWWV»/WVVWVWUVWWVyVVWVVVV

«A lángész — szorgalom« — mondta valaki és ez, ha nem s egészen, de legalább is nagyrészben igaz.

Nincs lángész rendkívüli munkaerő és rendkívüli munkateljesítmény nélkül. Az az úgynevezett lángész, akiből ez a két tulajdonság hiányzik, csak csillogó szappanbuborék, vagy ígéret a holdban fekvő kincsekre. De ahol az átlagos mértéket meghaladó munkaerőt és munkateljesítményt látunk, emö- gött bizonyosan lángész is rejlik. Sok emberrel találkoztam, aki önmagát lángésznek tartotta, s akit néha mások is annak tartottak, de akinek nem volt munkaereje — s ezek csak semmittevők voltak, akiknek jó beszélőkészségük volt és tudtak reklámot csapni. Valamennyi igazán jelentős ember, akit ismertem, igen szorgalmas volt és keményen dolgozott. Marxra ez teljes mértékben áll. Rendkívül sokat dolgozott; s minthogy nappal, főleg az emigráció első szakaszában — gyakran akadályozták a munkában, az éjszakát vette igénybe. Ha késő este valamely ülésről vagy gyűlésről hazajöttünk, rendszerint még nekiült pár órát dolgozni. S ez a oár óra egyre hosszabbWilhelm Liebknechtnek: MARX MUNKA KÖZBEN

0

5

9

o

o

138 eve, 1818. május 5-cn született a, XIX, század legnagyobb gondolkodója, Marx Károly, aki először alapozta meg tudományosan a szocializmust és ezzel korunk egész munkásmozgalmát.

Emléke előtt tisztelegve részletet közlünk az alábbiakban kortársa, Wilhelm Liebkncchtnek 1896-ban irt hosszabb visz- szacmlékezéséből.

uoo aoooc-ooaoooco-aoococ&oowooocccf&oooo o-o-oo oo oooooo >00000000000 00000

ra nyúlt, míg végül csaknem egész éjjel dolgozott s csak reggel feküdt le. Felesége a legkomolyabb szemrehányásokkal illette, de Marx nevetve mondta, hogy ez felel meg természetének. Én magam már a gimnáziumban hozzászoktam, hogy a nehezebb munkákat késő este, vágj’ éjjel végezzem, amikor szellemileg a legmczgékonyabb- nak éreztem magam s ezért nem úgy fogtam fel a dolgot, mint Marxné. Mégis, neki volt igaza, s rendkívül erős testalkata ellenére Marx már az ötvenes évek elején kezdett mindenféle testi zavarokról panaszkodni. Orvoshoz kellett fordulnia, aki az éjjeli munkát szigorúan eltiltotta és much exercise, azaz sok testgyakorlatot: sétát, lovaglást írt elő. Abban az időben sokat kóboroltam Marxszal London környékén, főleg a dombos északon. Hamarosan magához tért, mert valóban olyan szervezete volt, amely kitűnően elbírt nagy megerőltetéseket s nagy erőkifejtést. De mihelyt jól érezte magát, lassankint megint visszatért az éjjeli munkához, amíg megint válság állt be, amely észszerűbb életmódra kényszerítette —, de mindig csak addig, amíg azt a szükség parancsoló- an követelte. A válságok hevesebbek lettek ■— máj baj fejlődött ki, rosszindulatú kelések léptek fel. Mindez lassanként aláásta a vasszervezetet. Meggyőződésem — s ez az orvosok véleménye is, akik utoljára kezelték —, ha Marx rászánta volna magát arra, hogy természetes, testi szükségleteinek megfelelő, vagy mondjuk: a hisiénának megfelelő életet éljen, még ma is élne. Csak, az utolsó években — amikor már késő volt — mondott le az éjjeli munkáról. Annál többet dolgozott azután nappal. Amikor csak tehette, mindig dolgozott. Séta közben is vele volt jegyzetkönyve s minden pillanatban jegyzeteket csinált. És sohasem dolgozott felületesen. Sokféleképpen lehet dolgozni. Marx mindig elmélyülten dolgozott, mindig alaposan. Lányától, Eleanor- tól, egy történelmi táblázatot kaptam, melyet Marx azért készített, hogy valamely mellékes kérdésben tisztább képet kapjon. Persze, Marx nem ismert mellékes dolgot, s ezt a pillanatnyi magánhasználatra készített táblázatot olyan szorgalommal és gonddal állította össze, mintha kiadásra szánta volna.

Marx olyan kitartással dolgozott, amely gyakran csodálattal töltött el. Nem ismert fáradtságot. Ha összeroppant volna —1 még akkor sem árulta volna el fáradtságát.

Ha az emberek értékét a teljesített munkájuk szaoja meg —, mint a dolgok értékét a bennük rejlő munka —, úgy Marx már csak ebből a szempontból is olyan nagyértékű, hogy a szellem óriásai közül csak kevesen helyezhetők vele egysor- ba.

S mit adott a polgári társadalom ezért az óriási munkameny- nyiségért ellenértékűi?

Marx negyven évig dolgozott a »Töké—11 — s hogyan dolgozott! — ahogyan csak Marx tudott dolgozni. És nem túlzók, ha azt mondom: 'a legrosszabbul fizetett napszámos Németországban negyven év alatt több bért kapott, mint amennyit Marx kapott »honorárium«, »tisztelet- díj« lejében, a század két legnagyobb tudományos alkotásának egyikéért. A másik alkotás: Darwin műve.

A »tudománynak« nincs piaci értéke. S elvárhatjuk-e a polgári társadalomtól, hogy saját halálos ítélete elkészítéséért tisztességes árat fizessen? n»