Népújság, 1956. május (11. évfolyam, 104-127. szám)
1956-05-15 / 113. szám
Szekeres József né pártcsoportbisalmi gondja... Az asztalon kis villanylámpa. Mellette kék köpenyben egy idős, fejkendős asszony. Szekeres Józseíné pártcsoportbizalmi, művezető. A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalatnál idősek és tiatalok csak Juliska néninek szólítják, A brigádok teljesítménylapjait forgatja. Kissé összeráncolja homlokát, s közben ingatja a fejét. — Már Savanyáék is selejtet gyártanak? — Leteszi a papírlapot, kézbeveszi a másikat. — Úgylátszik, ezek a fiatalok sem különbek, pedig hányszor mondtam nekik: selejtért nem jár bér! A többi teljesítménylap is azt mutalja: a tojáslámpázóban ma még sok a selejt. Felkel. Elballag Savanyánéhoz. Megáll mellettük, s így szól: Flekkes tojás volt a ládátokban. — Nem csináltuk akarattal — hangzik a kifogás. — Én sem ezt mondom. Nem figyeltek. Pedig le nem ma kezdted, párttag is vagy, jobban kellene ügyelned — szaporázza a szót Juliska néni. Egy pillanatnyi csönd, majd Börcsök Irén brigádlag szólal meg. — Nem gyerekjáték 11 felé rakni a tojást, Juliska néni. Nem könnyű, az biztos. Emlékszem azonban, hogy amikor figyelmesebben dolgoztál, kevesebbet beszéltél, kevesebb volt a selejted, mint Savanyánénak, pedig ő igencsak ismeri a tojáslám- pázás minden csínját-bínját. No, majd megnézzük, hogyan dolgoztok. — Azzal az átlám- pázott tojásokból egy tálcával átad a meosnak: — Nézzétek majd át. Nem sokkal később Horti Ilonkánál és Farkas Júliánál időzik. Két tojás van a kezében. A lámpa elé tartja, majd ezeket mondja: — Nem forgattátok meg eléggé, s ezért lett seiejt. — Szoros a norma Juliska néni. Ne csodálkozzon, ha rossz kerül a jók közé. — Szoros, szoros — ismétli. — Magyarázzátok már el, hogyan éritek el a 130—135 százalékot? — kérdi Juliska néni. Juliska néni még megnézi, hogyan dolgoznak, majd egy-két tanácsot ad, otthagyja a lányokat, átmegy a tojáscsomagolóba. Körülnéz. Észreveszi, hogy az egyik gépnél nincs senki. Nyomban odaáll mellé. Az osztályozott tojást gyors, ügyes mozdulatokkal a tálcára rakja. Talán öt perc telt el, mikor a két t'egyelemsértő — Szőlős Júlia, Fehér Erzsi — előkerült. Nem szólnak egy szót sem, csak odaállnak a gép mellé, munkához látnak. Juliska néni sem szól nekik, hanem elmegy a szomszédos géphez. Nem sokkal később visszatér a lányokhoz. — Ha mégegyszer elhagyjátok a gépet, megválók tőletek... — Nem tehetünk róla, el kellett menni — így a lányok. — És ha száz, vagy ennél több tojás összetörik, ki fogja megfizetni? Ti? — emígy Juliska néni. A lányoktól a lámpázóba siet, s megkeresi Sós Matildkát, a legifjabb lámpázót. A kislány hibát vétett, s ezért keresi fel. Odaáll mellé, s megmutatja azt a rossz tojást, amit Matiklka a jók közé tett. Anyai jóindulattal, kis szigorral a hangjában Juliska néni igy fedi meg az ifjú lámpázót: — Ez látod, nem idevaló, mégis beletetted. Pedig te is tudod, hogy angol export. Most azt kellene tennem, hogy selejt címén pénzt vonjak le a fizetésedből. Máskor jobban vigyázz, — s megsímogatja a kislány fejét. Az idős, az élet viharaiban megedződött asszony elnézi a szipogó kislány munkáját. Arra gondol, hogy őt 1922-ben, amikor malteroslány, majd 1935-ben, amikor kopasztó volt, nem tanította senki. Jóleső érzéssel halad az íróasztalhoz. Újból kezébe veszi a teljesítménylapokat, s átnézi. Ha valahol valami hibát talál, felkerekedik, s újra ott terem, ahol segíteni kell. A pártcsoport tagjaival együtt most azon munkálkodik, hogy megértesse az asszonyokkal, lányokkal: selejtért nem jár bér. Hogy ez mennyire sikerül, majd azt is megírjuk. A c s á s z â r t o 11 é s i 1 a 11 it 1 s á g Partunk Központi Vezetőségének 1953 júniusi határozata megszüntette a kuláklistát és elvileg tisztázta, hogy ki tekinthető kuláknak, falusi kizsák- mányolónak. Falusi pártmunkásaink azonban nem kaptak elég gyakorlati segítséget az osztályviszonyok helyes megítéléséhez, ilyen formán a Központi Vezetőség határozata után alig történt változás községeinkben. Ezt a méltánytalan helyzetet felismerte a császártöltési községi pártbizottság, napirendre tűzte a kérdés felülvizsgálását. Több kuliknak tekintett középparaszt ügyében tettek igazságot a pártbizottsági tagok alapos, megfontolt véleménye alapján. Hogyan került ku- láksorba számos középparaszt? Többségüket a szőlő- és gyümölcsterület í'elszorzá- sa alapján, vagy rokoni kapcsolataik, nc- hányukat pedig személyi ellentétek miatt tekintettek kuláknak. Ennek megalapozatlan, igazságtalan voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kulákok- nak tartottak közül többen már évek óta tói dolgozó termelőszövetkezeti tagok. Többek között ilyen például Angeli Tamás is. Ennek a 9 holdas középparasztnak földjében néhány hold szőlő is volt, amit felszoroztak, s ezen az alapon tekintették kuláknak. Alkalmazottat pedig soha nem tartott, még napszámost sem fogadott segítségül földjének megműveléséhez. Angeli Tamás mindig dolgozó parasztnak érezte magát és többször tiltakozott az ellen, hogy kuláknak tekintsék őt. Az is elkeserítette, hogy 1953- ban nem vették fel a Dózsa Tsz-be. Pedig szeretett volna belépni, mert jól lálía a nagyüzem fölényét és tudta, kegy ott jobban boldogulna. Nem is adta fel a reményt, hogy egyszer majd ő is termelőszövetkezeti tag lesz. Ez év januárjában azután felvették az Uj Barázda Tsz-be. (Vele- tartott sógora, Schwei- bért Menyhért is) Angeli Tamás a szorgalmas tagok közé tartozik. Január óta 82 munkaegységet teljesített. Zellei János, a brigádvezetője így vélekedik róla; — Bár minden tag ilyen szorgalmas lenne! Beszéltünk Angeli Tamással és elmondta: Jó érzés számomra, hogy a tsz-ben dolgozhatom, de még jobb érzés, hogy a pártbizottság ülése óta nem tekintenek kuláknak. Eddig ugyanis féltem, hogy egyszer majd azt mondjak a tsz-tagok, kuláknak nincs helye közöttünk. A császártöitési kommunisták megtették az első lépést ahhoz, hogy ezeknek, a dolgozó parasztoknak igazságot szolgáltassanak. — Ez azonban nem elég. Mert nemcsak arról van szó, hogy merev, szektáns politikánk következtében olyanokat is ku- 1 akként tartottak számon, akik valójában soha sem voltak kizsákmányolok, hanem arról is, hogy ezekkel szemben megkülönböztető bánásmódot alkalmaztunk. Többségük elől elzártuk azt a lehetőséget, hogy a község társadalmi, politikai életében az őket megillető helyet elfoglalják, vagy belépjenek a termelő- szövetkezetbe. Ez joggal sértette a falu dolgozóinak igazságérzetét. Nem elég tehát a pártbizottsági ülésen megállapítani róluk, hogy nem kulákok. Erkölcsi igazságszolgálta- 'ásra is szükség van. Erről pedig megfeledkeztek Császártöltésen. A pártbizottsági ülés után három hét teltei. Azóta nemhogy a falu dolgozói, de még a személyükben érdekeltek sem tudnak mindanv- nyian az igazságtevés- ről. A falu életét ilyen közelről érintő községi pártbizottsági határozatot, úgyszólván párt- titokként kezelik Császártöltésen. Ez helytelen! A falu egész nyilvánossága előtt kell lemosni róluk a ku- lákjelzőt. A tévedésből, a helytelen politikai megítélés alapján ku- lákká minősített dolgozó parasztokkal szemben a bizalmatlanságot fel kell számolni és ebben az első lépést a községi párt- és állami funkcionáriusoknak kell megtenni. Így várhatjuk, , hogy a kulák- jelzőtől megszabadult dolgozó parasztok a bizalomra bizalommal, a szocialista építésben való fokozottabb bekapcsolódással fognak válaszolni. Javasoljuk a esá- szártöltési pártbizottságnak, hogy rendezzenek nyilvános kisgy illéseket, ahol tisztázzak a község lakossága előtt, kiket tartanak kutaknak és kiket nem. A császártöltési párt- bizottság után a járás többi községi pártszervei is hozzákezdtek a fent említett igazságtalanság kijavításához: Helyes lenne, ha ezek a pártszervek a község dolgozó parasztjainak véleményét is figyelembe vennék, mielőtt döntetének ebben a kérdésben. A dolgozó parasztok igazságérzete nagy támogatást, ad liât a pártszervezetek ilyen irányú munkájához. Fricska Margit— Nagy Ottó. Mit várunk a második ötéves tervtől? Mit várunk mi, a kalocsai járás mezőgazdasági termeléssel foglalkozó szakemberei és egyszerű dolgozói a második ötéves tervtől? Elsősorban azt, hogy a terv során több gépi fűkaszával, rendsodróval, szénaszárítóval 1_:> sen el bennünket iparunk, hogy ezek segítségével minőségileg is jobb és több szálastakarmányt tudjunk állatállományunknak biztosítani. Továbbá több műtrágyaszóróra, hengerekre, boronákra, aprómagvak vetésére alkalmas vetőgépekre, aratógépre van szükségünk és nem utolsó sorban aprómagcséplőkre, univerzál traktorra, vontatókra. Azért említettem csak ezeket a gépeket, mert a legnagyobb hiány ezekből van. Sok esetben ezért nem tudtuk szálastakarmányain- kat a megfelelő időben betakarítani és a kalászosok koratavaszi ápolását az előírás szerint elvégezni. A nyári betakarításon kívül lényegesen nagyobb szerep vár a gépekre az őszi termésbetakarításnál is. Ezért volna fontos, ha megfelelő számú kukorica-, burgonya- és cukorrépa betakarító gépeket kapnánk. Termelőszövetkezeteinkben a legnagyobb problémát mindig az őszi betakarítás okozza. Ősszel szinte egy időszakra esik a vetőszántás, a szervestrágyázás, őszi vetés, terménybetakarítás, az őszi mélyszántás és a silózás. A kukorica- termés betakarításának gépesítése nagyon megkönnyítené a munkát, mert lehetővé tenné a gyom betakarítást, az ősziek gondosabb elvetését és több mélyszántás elvégzését, Azt viszont senkinek sem kell külön , magyarázni, hogy az időben cs jól megmunkált földek több nedvességet tárolnak — nagyobb, biztosabb termést eredményeznek: Ezek a betakarítást segítő gépek szinte felmérhetetlen segítséget adnának a mi járásunkban, ahol a kötött talajon valamivel később kezdődnek az őszi betakarítási munkák és ezenkívül még igen sok kézi munkát igényel i fűszerpaprika betakarítása is. Pálinkás György, a kalocsai jáj'ási tanács mező- gazdasági osztályának vezetője. LliDWIK GORSKI: Öt kitört fog története Az életben néha egészen rendkívüli dolgok történnek, Figyeljék csak meg az én esetemet. Mielőtt azonban mesémbe belekezdenék, futólag megemlítem, hogy hosszú éveken keresztül olyasféle voltam, mint egy mellékvágányra állított vasúti kocsi. Se előre, se hátra. Egyszerűen elfelejtettek, a kutya sem törődött velem. Sajnos, ő sem. Aztán egy szép napon megbotlottam. A lépcsőn. Minden mellékgondolat nélkül. Egyszerűen az történt, hogy lépcső- járás közben clgondolkoztam. Néha ilyesmi is előfordul velem, holott származásom rendben van. Szóval, elestem és kitörtem öt fogamat. És innen kezdődik történetem. Egy olyan mindennapi, szürke kis emberre, mint én vagyok, lehetséges nem felfigyelni, de egy kitörlfogú embert mindenki észrevesz. * így történt, hogy észrevett ö is. ö, akit én már régóta és alaposan észrevettem, Volt benne valami; a szemében, az alakjában, a jellemében. És mindez igy együtt, egészet alkotott. Én pedig imádom a globális dolgolcat. Bizonyára önök is egyetértenek velem abban, hogy öt kitört fog egyszerre nem csekélység. De hát nem mindenkinek. A klinikának például kevés. Hat fognak kell hiányozni ahhoz, hogy pótolják. Nekem csak öt volt. — Doktor úr — mondom, — sem enni, sem mosolyogni nem tudok. Csináljon valamit az ég szerelmére. Nem élhetem le az életemet mosolygás nélkül. Pont az clőlálló fogak, doktor úr... — Bajos dolog — mondja az orvos, — oldalt kellett volna kipo- jyogniok. A viszontlátásra, « A viszont•látásra, mondtam én, kissé szomorúan, de lájékozottan ... Legközelebb tehát már tudni fogom. Legalább hat és lehetőleg oldalt, Elmentem az igazgatóságra és azt mondtam: — Szolgálatban törtem ki a fogaimat. Tisztviselő vagyok, szolgálati ügyben jártam és közben a lehető leghivatalosabb gondolataim voltak. Az intézménynek segítenie kell. Az igazgatóság állaspontja ez volt: — Intézzen beadványt az ügyben. Köszönöm. Intézek. Intéztem. Időközén az egyetlen esemény, de ez nagy esemény volt, ránézett a számra ü is és azt mondta: — Kínos, ugye? — Valóban az — válaszoltam és majd kiugrott a szívem a helyéről. Még csak az kellett volna, fogam után a szívem. Négy hét múlva megérkezett a válasz: *>KHört fogalmi nem tervezlek bele a költségvetésbe és nincs hová tenni.« Kissé furcsának találtam a dolgot. Nekem hiányzik, és ők nem tudják hová tenni, ügy éreztem, hogy ez majdnem komikus. De azért nem neveltem el magam. Akkorára már leszoktam a nevetésről. Nem állt jól nekem. Pedig kedvem lett volna, főleg azért, mivel az osztályvezetőm mellém állt. Az emberek pedig csak a fejüket csóválták, ha találkoztak velem, Aa Üzemi Bizottságban azonban Kakol elvtárs így beszéli: »Üres a kölcsönpénztár, Csak Kar lálesetre van pénzünk. Ha meghalt volna. az valóban egészen más.« Ezzel úgy, ahogy tisztában voltam, az valóban egészen más tett volna. Dehát éltem, s úgylátszik, nem is hiába. Az Üzemi Bizottságban ugyanis mégiscsak kitaláltak valamit; írjunk ki neki jutalmat a jutalmazási alapból és kész. A jutalomból csináltatott fog egyáltalán nem rosszabb a költségvetési fognál. Az igazgatóság a javaslatot elfogadta. Fogaimat hamarosan pótoltattam. De ezzel egyáltalán nem lett vége a dolognak, sőt csak most kezdődött igazán, Uj fogaimat mindenkinek megmutogattam. Megtekintette ő is s ugyanakkor megnézett engem is. De milyen szemekkel! Egyszeriben elöntött a forróság. Furcsa dolog ez. Áll az asztalon egy váza évekig, s a világon senki észre nem veszi. Aztán eltörik és mindenki azt mondja: — Kár. Veszel egy ugyanolyant cs akkor valamennyien megállapítják: — Oh, milyen szép. Ilyen vázaéletet éltem azokban a napokban, amikor sürgős távirat érkezett az igazgatósághoz. »A közelgő ünneppel kapcsolatban három órán belül tegyék meg a kitüntetési javaslatoluit.« A dolog nem volt nehéz, hiszen az arra érdemesek a jutalmazottak listáján szerepelnek. Én is ott szerepelek — a fogaimért megjutalmazva, Ünnepség. Szónoklatok, Kitüntetések. Mindenki feszülten figyel, ö is. Néha rámnéz. Pillantásunk egymásba akad, Ilyen összeakadt pillantások nagy szere- pet játszanak az emberek életében és a világtörténelemben. Aztán hamarosan még egy esemény; oá én derék osztályvezetőm, az a jóságos lélek, aki jogtalanságom legkritikusabb napjaiban mellémállt, hirtelen ösz- szeesett és meghalt. Sajnos, ilyen dolgok is megesnek, az élet tele van halálesettel. De én még éltem, s feletteseim is éltek az alkalommal: én, akit fogaim miatt megjutalmaztak, s későbl emiatt kitüntettek, osztályvezetővé léptem elő. Most már senki sem érdeklődött a fogaim jránt, mindenkit globálisan az egészségem érdekelt. Esős napokon a közérzetem felől tudakollak. És eseményekben most már oly dús életemben elhullajtott fogaim még tovább Itamatoztak. A jutalom, a kitüntetés és előléptetés után, lakást is Icaptam; Kagyogó kilátással és csempes fürdőszobával. Innen már csak agy lépés választott el a teljes boldogságtól. Ez sem késett. Az egyik csodálatosan szép tavaszi napon a parkban, ahol az ágakon szorgalmas fakadásnak indultak a rügyek, kibuggyant belőlem a döntő sóhajtás. Hasonlóan cselekedett Û is. Pár pillanattal később összehangoltuk érzelmeinket. Boldog voltam. Globálisan boldog. Azóta is hányszor, de hányszor gondolkodom azon, vajon a boldogság eléréséhez okvetlenül szükséges az, hogy az ember, kitörje fogait.?, t.t
