Népújság, 1956. május (11. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-10 / 109. szám

yilAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK AZ MOP BACS-KISKUH MEGYEI BIZOTTSÁGA ES fl MEGYEI TAH ACS LAPJA XL ÉVFOLYAM, 109. szAm _______Ara SO fill fir 1 956. MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK A lionservidény előtt Három-négy hét múlva kez­dődik a nagy csata konzervgyá­rainkban, a konzervidény, mely­nek első komoly erőpróbája a borsóieldolgozás. Az idén a Kinizsinek 10, az Alföldinek 15 vagon zöldborsóval kell többet gyártania, mint ta­valy. A raktárakban egyetlen tavaly legyártott üveg zöldborsó sincs, pedig komoly vetélytárs- sal kellett megmérkőzni a nem­zetközi piacon, — mégis a mi kc.nzerveinket vásárolták jobban, mert ízre és zamatra jobb, mint a francia és a belga. Egyiptomban, Nyugat-Német- országban, Kínában és még több országban elismerően nyilatkoz­nak a kecskeméti konzervgyárak borsókonzervjcről. S lehetőség t an arra, hogy az elismerés az idén új területekre terjedjen ki. Hollandiában is érdeklődnek a borsó iránt. Az idén tehát nö­velnünk kell a borsóexportot. Hogyan készül a két gyárunk erre a nagy munkára? A Kinizsiben a tavalyi tapasz, találok alapján végezték a gépek javítását, tervezték meg a tenni­valókat. Az idén gépesítették a feldolgozást és jórészt kiküszö­bölték a nehéz fizikai munkát. Az elöfözést Bt) százalékban gép végzi, ezáltal 18 ember munká­ját takarították meg, a teljesít­ményt viszont megkétszerezték. A válogató szalagnál is meg­könnyítették a munkát, az elő- meiegítők átalakításával a két automata töltő és mérőgép beál­lításával pedig 15 munkást sza­badítottak fel. A gép használata kedvezően segíti az anyagnormák betartását is. Hasonlóképpen történt az elő­készület az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban is. Gondot okoz azonban, hogy az Élelmiszeripari Gépgyár még nem küldte el az elnfőző gépet. A műszaki előkészület egyma­gában vajmi keveset ér, ha a meglévő törzsgárdát — mű­vezetők, csoportvezetők, párt- cscportbizalmiak, szakszervezeti aktivisták, kiváló dolgozók — nem tájékoztatják a megnöveke­dett feladatokról. Ezért a borsó- szezon előtt tanfolyamokon be­szélik meg a feldolgozás tech­nológiai folyamatait. Ezzel sincs még minden meg­oldva. Jövő hónap elején az új emberek százai lépnek be a gyár­ba. A régebbi tapasztalat azt mutatja; ha az új dolgozók ren­det és fegyelmet találnak az üzemben, látják a helyes mun­kaszervezést, érzik, hogy a pá-t- és szakszervezet törődik velük, akkor szívesen és örömmel dol­goznak. Ezért célszerű, ha a nagy munka előtt az aktívák a part- szervezet kezdeményezésére meg­vitatják a nevelés sajátos mód­szereit, a politikai munka tenni­valóit, az emberekkel való fog­lalkozás, az agitáció kérdéseit. Csak ez teremtheti meg azt. a lelkes munkakedvet, mely szüksé­ges a terv teljesítéséhez, az ön­költség csökkentéséhez, az újabb elismerés megszerzésébe*. Már 60 termelőszövetkezet és 69 egyénileg dolgozó paraszt jelentkezett az Országos Mezőgazdasági Kiállításra A mezőgazdaság kiváló dol­gozóinak nagy seregszemléje az Országos Mezőgazdasági Kiállí­tás, amely ez év őszén ismét megrendezésre kerül Budapes­ten. Az előző évek kiállításai be­bizonyították, hogy mind több állami gazdaság, termelőszövet­kezet és egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt eléri, sőt túl is szárnyalja a kiállítás részvételi követelményeit. A kiállítók kiváló termelési módszerei felbecsülhetetlen ér­tékű segítséget adnak a mező- gazdasági termesztés fellendíté­séhez. Az 1956. évi Országos Me­zőgazdasági Kiállítás második ötéves tervünk első kiállítása. Az elért eredmények mellett be­mutatja a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése és a termelés nagyobb arányú fellendítése ér­dekében a második ötéves terv időszakában elvégzendő felada­tainkat és e célok valóraváltá- sát biztosító óriási lehetősége­ket. Az idei kiállításra szinte na­ponta jelentkeznek s termelőszö­vetkezetek és az egyénileg dol­gozó parasztok. Eddig 60 terme­lőszövetkezet és 69 egyénileg dol­gozó paraszt jelentkezett a ki ál­lításra, több, mint kétszerese a tavalyinak. A mezőgazdaságban dolgozó szakembereknek az a feladata, hogy a jelentkezők részére állan­dó szakmai segítséget nyújtsa­nak a felkészüléshez, hogy a ki­állításon bemutatott termények és állatok méltóképpen képvi­seljék megyénket és minél több tsz, valamint egyénileg dolgozó paraszt részesüljön díjazásban. Bene András, propaganda mezőgazdász A MÍMisztcpíanáes ülése A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Minisztertanács keddi ülé­sén megtárgyalta az Országos Tervhivatal elnökének jelenté­sét az első negyedévi tervtelje­sítés tapasztalatairól. Megálla­pította: a továbbiakban a ter­melési tervek maradéktalan tel­jesítése mellett a fő figyelmet az önköltség csökkentésére, a termelékenység emelésére és a minőség megjavítására kell for­dítani és cnuck érdekében meg­felelő intézkedéseket kell tenni az anyagellátás biztosítására. A Minisztertanács a Munka Törvénykönyv végrehajtási uta­sításának több rendelkezését ki­egészítette. módosította, A ren­delet a munkaügyi kérdésekben kiszélesíti az igazgatók jogkörét, kiküszöböli a végrehajtási uta­sítás több bürokratikus intézke­dését és többek között lehetővé teszi, hogy az igazgatók fegyel­mi úton járjanak el egyes olyan esetekben, amelyek eddig cse­kély jelentőségük ellenére bűn- cselekménynek számítottak. A Minisztertanács a SZOT- tal közös határozatot hozott a háromszáznál több munkást fog­lalkoztató üzemekben társadal­mi bíróságok létrehozásáról. A társadalmi bíróságok feladata a dolgozók fokozottabb bevonása a társadalmi tulajdon védelméért, a munkafegyelem megsjsiárdítá- sáért folytatott harcba. A Munkaerőtartalékok Hiva­tala elnökének előterjesztésére a Minisztertanács határozatot ho zott arról, hogy a nagyobb üze­mekben szakmunkásképző és az üzem sajátos feladatainak meg­felelő továbbképző tanfolyamo­kat kell szervezni. A tanfolya­mokon részvevők a gyakorlat­ban ismerkednek meg a modern technológiával, az újítások ered­ményeivel és ezek alkalmazásá­hoz szükséges elméleti ismere­teket is elsajátítják. A Minisztertanács intézkedé­seket hozott Budapesten és a nagyobb vidéki városokban a női munkaerők munkába állítá­sának megkönnyítésére. A Minisztertanács megbírálta az Országos Tervhivatal elnökét és a pénzügyminisztert a köz­ségpolitikai tervekkel és a köz­ségfejlesztési alappal kapcsolat­ban kiadott bürokratikus intéz­kedéseikért és hatályon kívül helyezte azokat. Utasította az Országos Tervhivatal elnökét és a pénzügyminisztert, hogy olyan rövid és közérthető végrehajtási utasítást adjanak ki, amelyek a he’yi szervek önállóságát tovább erősítik. A Minisztertanács utasította a belügyminisztert, a nyugati or­szághatárnál létesített műszaki zár megszüntetésére. Seregszemle és munkás-paraszt ifjúsági találkozó Kiskunhalason A Petőfi Sándor ifjúsági kul­turális és sport seregszemlére sok részvevő már szombaton es­te megérkezik Kiskunhalasra. A seregszemle előestéjén az úttörő- zenekar kíséretében fáklyás fel­vonulás lesz a piactértől a Köz­társaság útja, a, Kossuth Lajos út és a Bem utcán, a Lenin té­ren és a Sztálin téren át vissza a piactérre. Itt rövid ünnepség után tábortűz mellett gyönyör­ködhetnek a színpompás tűzijá­tékban, majd a népművelési ott­honban táncmulatságon vesznek részt a fiatalok. A bemutatóra érkezett csopor­tok nagy izgalommal várják a vasárnapot. Reggel öt órakor a honvédség és a MÁV zenekara zenés ébresztővel köszönti a se­regszemle és a munkás—paraszt ifjúsági találkozó részvevőit. A bemutatókat nyolc helyen dél­előtt 10 órakor kezdik és este 1 órakor érnek véget. Az ered­ményt a járási népművelési ott­honban hirdetik ki. A bemuta­tón részt vett legjobb csoportok jutalmat cs ajándékot kapnak. Levelezőink, Tudósítóink írják Jól dolgoztak brigádjaink Sa tabui fák a cukorrépát, vetik a kukoricát a solti Szikra tagjai A solti Szikra Termelőszövet­kezet tavaly a második lett a ter­melőszövetkezetek országos ver­senyében. Mindig időben, ponto­san végeztek a növényápolással, a betakarítással. Az idén tavalyi jóhírnevükhöz méltóan, ugyan­csak arra törekednek, hogy a leg­jobbak között említhessék őket. Ezért vállalták május 1-re, hogy a kukoricán kívül valamennyi növényféleségből teljesítik vetés­tervüket. Utólag említjük meg, hogy becsülettel valóraváltották az ígéretet, sőt meg is toldották még 10 hold négyzetesen vetett kukoricával, ami az ünnep előtt ugyancsak földbe került. A lelkesedés, a versengés láng­ja azóta sem hagyott alább. A szövetkezet tagjai az ünnepet követő öt nap alatt 50 holdon vetették el a kukoricát, s a még megmaradt 50 holdon is földbe kerül e héten a mag. A kukorica vetésevei egyidő- ben végzik a trágyahordást és kezdték meg a cukorrépa sara- bolását is. A 15 hold cukorrépá­nak több, mint felét — 8 holdat mc-gsaraboltak már. A 123 tag közül most egyetlen olyan tagot sem lehet találni, aki ne találna munkát a közösben. Reméljük, igyekezetük az idén is meghozza megérdemelt gyümölcsét. Női és leányka modellek gyártására tér át a Bajai Ruhaüzem Baján, a volt szakszervezeti székház épületén az utolsó simí­tásokat végzik. Az átalakított épületbe a Ruhaüzem költözik. Modern, szellős, tágas és világos munkatermek fogadják a dolgo­zókat. Két hatalmas munkaterembe már szerelik a szalagokat. A 13 méter hosszú — 9.5 métei széles, a 24 méter hosszú — 5 mé­ter széles munkatermeket a 'Og- modernebb villanyhatásokkal lát­ták el. A munkatermekbe felsze­relt kézmosók, azonkívül fürdő­szobák és öltözők állnak rendel­kezésre. Az új üzem emeleti helyiségei­ben folyik majd a gyártás,. föld­szintjén a művelődési termet és a készáruraktárt helyezik el. A jú­nius 14-én meginduló szalag gé­pei már megérkeztek. Tervszerűen, előre megszabott program szerint történik majd az átköltözés, hogy' a termelésben fennakadás ne álljon be. A jú­nius 14-én meginduló két szalag váltó műszakja június 20-án, egy további szalag június 10-én, vál­tója június 20-án kezdi meg az új üzemben a munkát. Az elha­gyott üzem sem árvul el. Két mű­szakban 120 dolgozó itt folytatja ! tovább a termelőmunkát és a ! megnövekedett feladatokkal ará­nyosan bővítik a szabászatot, hi­szen az üzem közel 100 főnyi munkáslétszámmal gyarapszik. Az új Ruhaüzem a második ötéves terv szellemében a dolgo­zók egyre növekvő igényeinek kielégítésére, az egyéni ízlés fej­lesztésére és kielégítésére fog tö­rekedni. A most folyó gyermek- fehérnemű gyártás június 20-ával teljesen megszűnik és helyét fel­váltja a női és leánykaruha var­rás. Az egyes szabásminták kü­lönböző méretekben készülnek, mindenkor a kereskedelem igé­nyeihez' igazodva, A békéscsabai építésvezetőség dolgozói párosversenyre hívták a többi építésvezetőségek dolgozóit. Április hónapban a brigádok kö­zű:. a martfűi főépítésvezetöség területén a Pápai 8 tagúi kubikos- origád 1200 köbméter földkieme­lést 2760 normaóra helyett 1950 óra alatt végzett el. A verseny­társ, Molnár kubikos-brigád, 1000 köbméter földmunkát 2000 óra alatt teljesített. A. Fazekas se- géómunlcás-brigád a felvonulási épületek gerendáit, valamint a hillpallók elhelyezését április 30 helyett 28-ra elvégezte. A sarkadi munkahelyen dolgozó Szűcs Im­re 31 tagú brigádja a 800 méte­res vasútépítésnél június 31-ig előirányzott 13 000 forint értékű földmunkát április 20-ig elvé­gezte. A békéscsabai építésveze­tőség kollektívája, Szabadfalvi László építésvezető irányításává a sa.rlcadi és kétegyházi munkák vál .30 napos határidőrövidiiési ért cl. Egyetlen dolgozó sem tel ■jcsitett W0 százalékon alul, .« az iparvágány építésével allai- mázolt ésszerűsítéssel mintegy 110 000 forint megtakarítást ér­tek el, amit a beruházó írásba r, is igazolt. Jó eredményt éri még el a. szegedi épitésvezetöseg és a kecskeméti építésvezetőség kollektívája is. Papp Elemér igazgató, ÊM 5-ös számú Mélyépítő Vállalat. Elősegítik a kocsik gyors Jőrdnlúsát A napokban 40 vagonos irányvonat futott állomásunkra, mely­ben kőszállítmány érkezett az Útfenntartó Vállalat részére. Tele­fonon értesítettük a vállalatot, s az meglepően gyorsan mozgósí­totta a dolgozókat az érkezett kőmennyiség kirakására. Alig telt el két óra, s a 40 vagon már üres volt. Csodálkoztunk is ezen az alapos munkán. Érdeklődtünk a munka megszervezéséről. Meg­tudtuk, hogy Szegvárról érkeztek dolgozók a vállalathoz, s mikor megtudták, hogy miről van szó, azonnyomban siettek a helyszínre. Ezért a lelkes munkáért dicséret illeti őket. ' Az elszállítást is jól megszervezték. Ez jórészt Kelemen elvtárs nevéhez fűződik, aki öreg útépítőmunkás, de ma is fiatalosan végzi munkáját, biztosította, hogy a következő irányvonatban lévő áruféleségeket is gyorsan ki tudjuk rakni. Állomásaink dolgozóinak nevében szeretettel köszöntjük eze­ket a dolgozókat. Bálint István állomásvezető, Kecskemét, a meigy Versenyre hívjuk a Bajai és Kalocsai Vágóhídi Vállalatot abból a célból, hogy olcsón és jól dolgoz­zunk. Verseny pont - jaink között első a fő termék normán Versenyre hívjuk ei húsinari vállalatokat felüli kitermelése a sertésnél, a marhá­nál, a borjúnál és a zsírolvasztásnál, va­lamint a bőrselejt norma alá való szo­rítása. A tisztaságot Elsők lettünk is a versenypontoh közé iktattuk. Faragó János igazgató, Kiskunfélegyházi Vágóhíd- és Hús- feldolgozó Vállalat A Gjtórnölcsszeszipari Tröszt vállalatai között folyó verseny­ben ismét mi, a Kecskeméti Gyümölcsszeszipari Vállalat ke­rültünk az első helyre. Tele­peink közül Jánoshalma, Kecs­kemét, Kerekegyháza és Tápió- szőlős dolgozott jól. Többek között Csorba Ferenc kerekegyházi. Túri János tápió- szőlősi, továbbá ifjú Gulyás Jó­zsef kerekegyházi főzőfinomitó teljesítette a kiváló dolgozó cím elnyerésének feltételeit. A kol­lektíva munkájának eredménye­képpen lehetővé vált, hogy má­jus 1-i vállalásunkat április 25- re teljesítsük. Ez az eredmény hozzájárult ahhoz, hogy május 1-én már 00.9 százalékos tervtel« jesítést jegyeztünk . a termelési kimutatásba. Siklós Andorné. Kecskemét, Gyümölcsszeszipan Vállalat,

Next

/
Thumbnails
Contents