Népújság, 1956. május (11. évfolyam, 104-127. szám)
1956-05-30 / 126. szám
PÁRTÉLET-PÁ8TMUNKA t,gy kenyérgyár púrtsservesete a jobb kenyérért Néhány hónappal ezelőtt még igen sokat panaszkodott a lakosság a Kiskunfélegyházi Kenyérgyár munkájára a rossz minőségű kenyér és péksütemény miatt. De elégedetlenség mutatkozott az üzemen belül is. A vezetők nem igen törődtek a dolgozók kéréseivel, panaszaival, sőt sok esetben az őket jogosan megillető prémiumok kifizetését is elhanyagolták s ez rányomta bélyegét munkájukra. Az üzemi pártszervezet nem tett semmit ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetésére. De nem is tehetett, mert a vezetőség nemcsak a vezetőségi illéseket, hanem a taggyűléseket sem hívta össze rendszeresen. A nagyritkán megtartott taggyűlések sem töltötték be szerepüket. A vezetőség beszámolói nem mozgósították a tagságot a jó munkára, a hiányosságok kijavítására. Nem tették, mert ők maguk is rosszul dolgoztak, ezért nem volt kellő tekintélyük a tagság előtt, sem erkölcsi erejük ehhez. Ugyanakkor a párt belső életével sem törődtek. Nem szervezték meg a pártokta- lást. Évek óta nem vettek fel tagjelöltet, pedig az üzem nehány dolgozója megérdemelte volna jó munkája után, hogy a párt tagja lehessen. A vezetőségújjáválasztó taggyűlés óta jelentős javulás mutatkozik a pártszervezet éleiében. A taggyűlésen alaposan megvitatták a régi vezetőség hanyagságából fakadó hibákat. A vita pedig utat mutatott az új vezetőségnek. A párt titkárának Nagy eivtársat, az üzem szállítási ellenőrét választották meg. 0 megszívlelte a vezetőségválasztó taggyűlésen elhangzott tanácsokat. Törődik a dolgozók ügyesbajos dolgaival, azóta rendszeresen megtartják a vezetőségi üléseket, taggyűléseket is. A pártrendezvényekre beköltözött a bírálat és önbírélat szelleme, ennek nyomán a dolgozók ma már kezdeményeznek, a vezetők pedig meg is szívlelik javaslataikat. Mcvuövekedelt a párt tekintélye. Az üzem jó dolgozói közül többen kérték már tagjelöltfelvé- telüket. Eddig négyet vettek fel közülük a párt soraiba. A gazdaságvezetés is rendszeresen beszámol a pártszervezetnek a termelésről. A párttagok példamutatóan dolgoznak. Mindez hatással van a kenyérgyár munkájára. Az üzem a tervteljesítésben a legjobbak között van. A selejtet minimálisra csökkentetlek, és a minőségben is jelentős javulás mutatkozik. Hogy mennyire más ma már a dolgozókról való gondoskodás az üzemben, azt mutatja az is, hogy egy művelődési otthont létesítettek számukra. A helyiséget ízlésesen berendezték, rádiót, Már több ízben foglalkoztunk a Bajai Tcxtilnagykercskedelmt vállalat bűnszövetkezetének ügyével. Beszámoltunk arról, hogy az ügyészség elkészítette a vádiratot és a banda tagjai rövidesen a bíróság elölt telelnek sötét üzelmeikért. A bűnszövetkezet egyik tagja Erős József terhelt Is, aki 1949. december 16-töl a vállalat méteráru osztályát vezette. Erős József a kereskedelemben jártas, megfelelő szakképzettséggel rendelkezik és ezt arra használta fel, hogy hat éven keresztül a kezére bízott árut megdézsmálja. A bűncselekmények elkövetését már 1950-ben kezdte nteg és folj falta egészen le- lartóztatasaig. Erős József terhelt hat éven keresztül keresőién jóval felül költekezett, sűrűn feljárt Budapestre, a pesti szórakozások, kártyázások és íiOlsraerőseivrl vató kapcsolatai sok pénzbe kerültek. Túlzott költekezéseit A Szakmáid Állami Gazdaságban is eredményesen folyik az itatásos borjúnevelés. Az első negyedévben 1,04 kg volt a súly- gyarapodási átlag, az 1 kg súly- gyarapodásra tervezett önköltséSolton a gyermeknapi ünnepségen 270 pajtás vett részt. Ezen a napon 70 úttörőt avatlak fel. Az újonnan avatott úttörőket patronálóik megajándékozták. Az avatás után a kicsinyeket gramofont, ping-pong asztalt is vásároltuk, hogy a dolgozók kellemesen elszótakozhassanak, Az új vezetőség már sok hibát kijavított. Természetesen nem mondhatjuk még el, hogy most már minden rendben van. Ha ritkábban is, de még előfordul, hogy a kenyér minősége nem megfelelő. A párt- szervezet vezetőségének további feladatai közé tartozik, hogy az üzem dolgozóinak politikai öntudatát növelje. A rendbontók és munkafegyelem megsértői ellen pártszerű bírálattal, de ha kell, keményen is lépjen fel. Csakis így érheti el, hogy a dolgozók asztalára mindennap kifogástalan minőségű kenyér kerüljön, Szabó Imre, a kiskunfélegyházi városi pártbizottság munkatársa. havi keresete nem fedezte és ezért a kezelésére bízóit társadalmi tulajdonhoz nyúlt. Ebből fedezte költekezéseit. Erős József felelős a vezetésére bízott méteráru osztályon keletkezett 41-1000 forint leltárhiányért és az ott Itat éven keresztül sorozatosan elkövetett bűncselekményekén, ö volt a vezetője a vállalat métcráruosztályát fosztogató bűnszövetkezetnek. Cselekményeivel saját maga 68 000 forint értékű árul sikkasztott cl a vállalattól, amelyből saját haszna 12 000 forint volt, ezenkívül Nemes tiyörgy- töl a lopott áruk értékesítéséből befolyt összegekből körülbelül 16 000 forintot kapott és így ösv/esen a tcxtilnagykereskcdelmi vállalat sérelmére éveken át folytatott sorozatosan elkövetett bűncselekményekből körülbelül 60 ooo forint Jogtalan haszonhoz jutott. get pedig 1,92 forinttal csökkentették. Az állami gazdaság állat- gondozói most elhatározták, hogy a kővetkező negyedévben tovább csökkentik az önköltséget. meguzsonnáztatták és műsoros délutánt rendeztek részükre, két mignont és egy fagylaltot kaptak. A gyermeknapi ünnepségen mintegy 800 felnőtt is részt vett. Hogyan fosztogatta Erős József a íiéji vagyonát? Eredményes borjúnevclcs a Szakmari Miami Gazdaságban r//ttörőket avattak Solton ^HÍREKs— Bácsalmáson a Sóstói utat — irodalmi est. Jókai .-'Fekete mintegy 3 kilométer hosszúság- gyémántok című regényén,ik is- ban salakkal borítják. Érre a mertetését Karsay Sándor ÍJini- célra a tanács 1700 köbméter náziumi tanár tartja májas 'ho salakot vásárolt. A gazdák tár- 30-án, este 7 órakor a kiskuti- sadalmi munkával segítenek a halasi járási könyvtárban • földút helyreállításában, a mun- — Az árvízkárosultak megse- ka irányítását az Útfenntartó gítésére a Vöröskereszt bugaci Vállalat segíti. csoportja táncmulatságot rendc— Tanácstagi fogadóóra. Kő- zeit. A bál bevétele 400 forant sa Istvánná, megyei tanácstag, volt, melyet az árvízkárosultak a Kinizsi Konzervgyár dolgozója javára be is fizettek. június 1-cn, délelőtt 9 órától fél — Ismeretterjesztő' előadási 1-ig Kecskeméten a megyei ta- «A kukorica ápolása lermelőszö- nács I. emelet 30-as számú he- vetkezeteinkben« címmel To- lyiségében fogadóórát tart. kodi János tart előadást május ; Bővítik az iskolát. Csiké- 31-én a mélykúti Termő Kalász rián a községfejlesztési alapból Termelőszövetkezetben, csukott folyosóval bővítik a köz- — «Egy hónap külpöMíika« ponti általános iskolát. A mun- címmel Lantos Istvánná tart kákát a nyár folyamán végzik előadást május 31-én, este 7 el, mintegy 30 000 forintos költ- órai kezdettel a bajai József At- séggel. ^ tila Népművelési Otthonban. — Kunbaján az Arany János — A könyvhét alkalmával a utca salakozása befejezés előtt Tiszakécskei Permetezőgépgyár- áll. A mintegy 400 méteres jár- ban, valamint a tiszakécskei, da javítását az utca lakossága helvéeiai és városföldi állami társadalmi munkával segíti. gazdaságban műszaki könyris— Súlyos autóbusz-szeren- mertető ankétot rendeznek, esetlenség a Brenner-hágónál. — A bajai Vörös Fény Ter- Május 22-én a Brenner-hágótól melöszövetkezetben az idén 100 délre, egy turista utasszállító hold gyümölcsös telepítését kez- autóbusz szakadékba zuhant. 18 dik meg. Előzőleg talajvizsgála- osztrák turista életét vcszlelte, tot végeznek. Ezután döntenek, 2ö pedig részben életveszélyesen milyen gyümölcsfákat telepíte- megsebesült. nek. Az ősszel 40 holdon már ki — A könyvhét alkalmával ke- is ültetik a csemetéket. rül kiadásra Oravecz Paola: — Megkezdték az »Eltüsszen- Petri Anna című regényének új tett birodalom« című színes, sza- k iád ás a. A regény egy vidékről lírikus mesejáték forgatását a Pestre került fiatal lány küzdel- Magyar Filmgyártó Vállaltit mûmes életéről és tiszta, boldog termeiben. A film egy kegyet- szerelméről szól. len királyról és egy bátor, a tár— Mozart operáiról tanul- sa érdekeiért kiálló és szcrel- mánykötet jelent meg. A könyv méért Harcoló juhászról szól. A öt tanulmányt tartalmaz: a film szerepeit Tímár József, Szöktetés a s/erályból, a Figaro Sennyei Vera, Krenesey Mari- házassága, a Don Juan, a Cosi anna, Soós Imre, Apáthi luire, fan lutte és a Varázsfuvola ci- Szabo Sándor, Maklàr,y Zoltán, mü operákról Kruú György, Egri István, Bozóki látván, Csá- Kárpáti János, Kovács János, kányl László, Rajz János és Fó- Pándi Marianne és Sólyom nay Márta alakítják. György tollából. — Rövidesen befejeződik me— Az indiai nők örökölhetnek, gyénkben a hat kertmozi tataIndiában nemrégen fogadták el rozása. Mire a nyár végleg be azt a törvényt, amely kimondja, köszönt, a kertmozik frissen hogy ezentúl a nők is örökölhet- rendbehozva, kellemes szórako- nek. zást biztosítanak a dolgozóknak. Le a bürokráciáéul ! Június 10-én több új tanácstagot választanak kocsis Lu jóst jelölték a 46. megyei választókerületben Kiskunfélegyházán Az 1954. évi X. Törvény nagymértékben elősegítette tanácsaink továbbfejlődését azzal, hogy a tanácstagok választását meghatározott területhez kötötte. A választókerületi elv azt jelenti, hogy a tanácstag, akit egy terület lakossága választ, felelős választóinak, képviseli őket a tanácsban, munkájáról köteles rendszeresen beszámolni és amennyiben rosszul dolgozik, választói visszahívhatják. Az elmúlt időben több megyei, Járási, városi és községi választókerület megüresedett részben egyes tanácstagok lemondása, a lakosság által történt visszahívása és néhány tanácstag elhalálozása miatt. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a megyei tanács, illetve a járási tanácsok » megüresedett választókerületekben az új választás időpontjai 1956. június 10-re tűzték ki. Június ip-cn tehát azon választókerületek lakói, akiknek jelenleg nincs tanácstagjuk, új tanácstagot választanak. Az új választásokkal kapcsolatos előkészítő munkák már I legindullak. E hét elején megkezdődtek a jelolögyűlések. Hétfen délben, az ebédidő alatt közt*. 350-en jöttek össze a Kis- Ku.ifélegyházi Bányászati Berendezések Gyára ebédlőjében, hogy Eszik János lemondása folytán megüresedett 46-os megyei választókerületbe a gyár dolgozói közül új tanácstagot jelöljenek. A gyűlés részvevőit Dora István elvtárs, ÜB-elnök üdvözölte, majd Horváth Béla elvlárs, a városi tanács VB-elnöke, a Hazafias Népfront-bizottság tagja ismertette az új választás jelentőségét és a Hazafias Népfront-bizottság nevében javaslatot tett az új tanácstag személyére nézve. A jelenlévő dolgozók egyöntetű lelkesedéssel Kocsis Lajost, a gyár művezetőjét jelöltek. Kocsis eivtársat az lelte érdemessé a jelölésre, hogy szakmai munkájában és társadalmi munkában is kitűnt dolgozótársai közül, 1953-ban került a gyárba mint átképzós lakatos. Jó szakmunkájáért csoport vezető, majd művezető lett, A dolgozók az üzemi bizottság tagjává, az üzemi bizottság tagjai pedig a bérbizottság és az egyeztető bizottság tagjává is megválasztották. Az irányítása alá tartozó üzemrész áprilisi teljes termelési tervét 132,1 százalékra, kcszarutervét 101.7 százalékra teljesítette. A jelölőgyűlésen több dolgozó is felszólalt, helyeselték Kocsis elvlárs jelölését és útravalóul t tanácsokkal, feladatokkal bízták meg megválasztása esetére. Busa Imre elvtárs, lakatos csoportvezető arról beszélt, hogy jó szak- képzettségéért és a dolgozók érdekeinek képviseletéért szeretik Kocsis elvtársat. Elvárjuk — mondotta —, hogy amilyen bizalommal vagyunk Kocsis elvtárs iránt a jelölésnél, ő is hasonlóan képviselje majd választói érdekeit. Balázsi Lajos arra kérte Kocsis elvtársat, hogy harcoljon továbbra is a dolgozók érdekeiért. Ne feledkezzék meg tanácstagi kötelességeiről, a beszámolók, fogadóórák megtartásáról, a dolgozók által felvetett problémák elintézéséről. Albrecht Sándor elvtárs felhívta a pártszervezel és a vállalat vezetőségét, hogy segilsék Kocsis elvtársat tanácstagi megbízatása teljesítésében A hozzászólások után Kocsis Lajos elvtárs megköszönte a gyár dolgozóinak bizalmát és ígéretei tett, hogy megválasztása esetén odaadással fogja a dolgozók érdekeit képviselni és hű lesz választóihoz. * A Tanácstörvény adla jogukkal a többi megüresedett választókerület dolgozóinak is élniük kell. Olyan tanácstagot jelöljenek, aki a dolgozók bizalmát élvezi, a munkában kiváló, az állam iránti kötelezettségét teljesíti, példamutató életet él, egyszóval magatartásával kiérdemli ezt a megtisztelő megbízatást. Koós Zoltán Nem lehetne egyszerűbben? A községi tanács végrehajtó bizottsága az elmúlt héten tárgyalta az adóterv teljesítését. Itt jutott tudomásomra — a hozzászólások során —, hogy a járási tanács pénzügyi osztályához 14 fellebbezést küldtek a termelők, azonban a mai napig nem kaptak választ. A helyi pénzügyi csoport nem döntheti el, hogy kérelmük jogos-e vagy nem, így előfordulhat, hogy bár jogos a panasza, a pénzügyi osztály késedelmes intézkedése miatt jogtalan zaklatásoknak van kitéve. Saját példámon keresztül szeretném vázolni, hogy a pénzügyi osztály miként foglalkozik a dolgozók bejelentéseinek intézésével. 1955 április 9-én beadtam egy kérelmet, melyben kértem, hogy a felépített lakóházam után a házadómentességet adják meg. Több mint egy hónapig semmilyen választ nem kaptam. Július 10-én és augusztus 6-án küldtem sürgető levelet és végül Posváncz elvtárs, a járási VB elnökének segítségét kértem. Többszöri sürgetés után öt hónap elteltével elutasító választ kaptam a pénzügyi osztálytól azzal az indoklással, hogy a lakhatási engedélyt 1954. május 6-án kaptam meg s a 198.000/1946. VII. PM. sz. r. 13. § 18. bek. világosan kimondja, hogy az egy év utáni igazolásokat figyelembe venni nem lehet és az ilyen kérelmeket el kell utasítani. Az elutasító határozatban arra is figyelmeztettek, hogy a kézbesítéstől számított 15 napon belül a megyei tanács pénzügyi osztályához élhetek felülvizsgálati kérelemmel. Természetesen a fellebbezésemet a megyéhez címezve megküldtem a járási pénzügyi osztálynak, mert jogtalannak tartottam az elutasítást. Az első kérelmem április 9-én küldtem a járási tanácshoz, tehát az említett rendeletben előírt határidőn belül. A felebbezésem nem jutott el az illetékesekhez, mert valahol — eltűnt. Még a járási pártbizottság segítségét is kértem, de két hónapi vizsgálat után a pártbizottságot is úgy tájékoztatta a pénzügyi osztály, hogy az elutasítás igazságos volt. (Megjegyzem, hogy amikor személyesen sürgettem kérelmem elintézését, szemeimmel győződtem meg arról, hogy kérelmem 1955. április 13-i dátummal lett beiktatva.) 1956. április 21-én a Népújságnak írtam meg panaszomat. A válaszlevélben arról értesítettek, hogy a járási tanács határozata néni helyes, mert a házadómentesség lényegében a lakhatási engedély kiadásával egyidejűleg kezdődik. Arról is írt a Népújság hogy a nevezett határozat halályonkívül helyezése érdekében s megyei tanács pénzügyi osztálya intézkedik. És valóban intézkedett is. A több mint egy év óta húzódó ügyem elintézést nyert éí vcgre megkaptam a házadómentességet. A sok huzavona után felvetődött bennem, hogy vajon nem-e lehetne egyszerűbben intézni az ügyeket? Azt hiszem, ezt jogosan elvárhatjuk még a Kiskunhalasi Járási Tanács Pénzügyi Osztályától is. Vagy talán kevés a munkaerő az osztályon? Ezt nem hinném! Bár az én ügyem elintéződött, azért kíváncsi vagyok, hogy a tizennégy termelőnek, akik még az ősz folyamán beadták 'a kérelmüket, mikor válaszol a pénzügyi osztály? Szili János agronómus, Jánosijaira» i