Népújság, 1956. április (11. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-11 / 86. szám

HÍRŐS VÁROS * j-KSO0^*XK>0<K>00<KX}OCH>OPÍKH>0<><KK> 0iQ^0^XK)sXH>00<><>0<K)<K>CKK> H3<>C>CKK«>0<><XM>00<K)0<>0<H)<«)<>00<>00<>0^3iJftfiô!!KîfitQfi!Qd5ôOÔ(^><>C<H>(>0 Az elmúlt évben 23 és fél milliót fordítottak Kecskemét fejlesztésére Az elmúlt év városfejlesztési tervében 23,5 millió forintot irá­nyoztak elő Kecskemét fellendí­tésére. A városi tanács nagyjá­ból teljesítette múlt évi város- fejlesztési tervét. Egy-két fel­adatot ugyan későbbi időpontra ütemeztek be, de ez nem akadá­lyozta azt, hogy a tanács végre­hajtsa a városfejlesztési tervet. Az elmúlt évben Kecskeméten 244 lakást és négy fürdőmeden­cét építettek. A közkutak kö­zül 38-at, az állami lakóházak közül pedig 14-et állítottak hely­re, illetve újítottak fel. Köveze­tét kapott a Csáky utca, porta­tanították a Csongrádi utat. A Gépkocsiközlekedési Vállalat ko­csiparkját öt autóbusszal növel­ték. A város lakossága több ízben eredményesen bekapcsolódott a feladatok végrehajtásába. A la­kosság társadalmi munkája ré­vén jelentős megtakarításokat értek el a sportpálya építésénél, az iskolák tatarozásánál. A városi tanács még szebb eredményekről számolhatna be, ha felhasználta volna az 1955. évi várospolitikai terv fél millió forintos előirányzatát. De jelent­kezik mintegy 300—350 000 fo­rintos kiesés a társadalmi mun­kánál is. A múlt évi hibákból, a tár­sadalmi munka elhanyagolásá­ból vonja le a tapasztalatokat városunk tanácsa' és azokat eb­ben az évben megfelelően hasz­nálja fel. A icrmeiöszövelkezetek közötti verseny hírei Az ipari üzemekhez hasonlóan a kecskeméti termelőszövet­kezetekben is lendületes munkaverseny folyt hazánk felszabadu­lásának évfordulója, április 4 tiszteletére. A termelőszövetkeze­tek tagjai kötelezettséget vállaltak a tavaszi munkák .jó előkészí­tésére és határidőre való elvégzésére. A városi tanács mezőgaz­dasági osztálya az elmúlt napokban értékelte a versenyt és az értékelés szerint a Szabadság Termelőszövetkezet korúit az. első helyre. A Szabadság Termelőszövetkezet tagjai a határidős tava­szi munkákat eddig 08,2 százalékban végezték el. A verseny má­sodik helyezettje a Törekvés TSZ, a harmadik helyre pedig a Szabad Föld Termelőszövetkezet kerüli. A város legjobb termelőszövetkezeti tehenészete címért folyó versenyben a Kossuth Termelőszövetkezet tehenészete került az első helyre, ahol március hónapban már jelentősen emelkedett a tejhozam. A Vörös Csillag Termelőszövetkezet tehenészei is alapos munkát végeztek, mert az eddigi hatodik helyről a máso­dik helyre küzdötték fel magukat. A legjobb tehenészet címért llolyó versenyben a Szabadságharcos Termelőszövetkezet tehené­szei a harmadik helyre kerültek. A város termelőszövetkezetei­ben a versenyt most tovább folytatják, hogy május 1-re még jobb eredményeket érhessenek el. Megjelent a saláta és a juhtúró a piacon Olcsók a malacok A kecskeméti piacon lassan megindul a saláta- és a juhtúró- Ceihozatal. Salátáért 2 forintot, juhtúróért 20—22 forintot kér­lek. A tegnapi piacon esett a baromfi és a tojás ára. A tyúkok ára 25 forintról 22-re, a csirkéké 30-ról 25—26-ra esett. Tejért 4 forintot kértek, és mert a föld­művesszövetkezetnél 3,60-ért bő­ven lehetett vásárolni, a terme­lők 3,50-re csökkentették az árát. Igen nagy a felhozatal a kelkáposztából. Hat nap alatt 10,455 kg-ot hoztak a piacra. Az ára 2,50-ről 2 forintra csökkent. Nagyobb mennyiségben kínálták a burgonyát is. Átlagos ára 2 forint volt. Keresték a zöldhagy­mát és dughagymát is. Zöldhagy­máért csomónként 1 forintot, il­letve 80 fillért kértek. Egy sze­gedi kupec pár zsák dughagymát hozott. 16 forintot kért. A vevők szemébe nevettek, mert ugyanezt a hagymát a földinűvesszövetke- zet 2,20 forintért adta. Tavaly ilyenkor az alma 12 forintért kelt el. Most átlagban 5 forin­tért. Az állatpiacon igen nagy volt a kínálat. Mivel a kereslet gyen­ge volt, igen lemorzsolódtak az árak. 8—10 hónapos malacok 500 forintért cseréltek gazdát. 90— 100 kg-osért 1000—1200 íorintot kértek. Nemcsak a baromfi, tojás, ser­tés ára esett, hanem a tűzifáé is. A tegnapi piacon egy mázsa tus- kócrt 60—65 forintot kértek. Ennek az ára egy héttel azelőtt még 85 forint volt. Előkészületek május 1 megünneplésére A társadalmi és tömegszerve­zetek az elmúlt heten megbe­szélték május 1 megünneplésé­nek részleteit. Az értekezleten az aktívák egymás között felosztot­ták a feladatokat. A hírek sze­rint nagy készülődés van, hogy minden eddigit felülmúló pom­pával köszöntsük a munka ünne­pét. A dolgozók szórakoztatására a városban két szabadtéri színpa­dot állítanak fel: egyet a Bányai Júlia Leánygimnázium udvará­ban, egyet pedig a műkertben. \'í Új-Kollégium udvarában má­jus 1-ón és 2-án este 6-tól 8 órá­ig a Katona József Színház mű­vészei, valamint a helyi lánc­csoportok legjobbjai szerepelnek. & műkertben pedig május 1-én délután 3 és 5 óra között esztrád műsorral kacagtatja a színház művészgárdája az ünneplőket. A gyermekekről sem feledkez­tek meg. Naponta több ízben bábelőadások lesznek. A sport­kedvelők érdeklődési körüknek megfelelő bemutatókon, tornákon vehetnek részt. Május 1-én gaz­dag kultúr- és sportműsorok várják a közönséget. Keszeget* garázdáikudó kerül a bíróság elé Pár héttel ezelőtt Katona József t kejparaszt sógorával. Gyurász Jó- > zscíJ.el a malomban járt. Hazafelé a.\ lanyavilág egyik keskeny útján ta~> Iáik óztak Várszegi Sándorral. A vá- » rosban beszeszelt Katona József •ki-J vette az ostort sógora kezéből és az-} zal lejbe vágta Várszegit. A garáz-a dáikoüó Katona, annak ellenére, C hogy nem ismerte Várszegit, leug-> rótt a kocsiról és a másik kocsi , után ment, majd ismét fejbe ütötte} Várszegit, aki elszédült és leesett a» kocsiról. ., Katona a tóidon heverő, emberre vetette magát és azt ala-* posan össze-vissza rugdosta. Majd a » 20 fokos hidegben az úton hagyta.. Sz. Varga László és Kuli Sándor• találták meg az eszméletlen, súlyo-» san megsebesült Várszegit. I Az ügyészség a vádlottak padjára» ülteti Katona Józsefet. ^ NAPIRENDEN (As zta JCi eskeAii étért ! _ jl.ki manapság városunk utcáit járja, az tapasztalhatja, hogy CSC bizony sok ház tájéka nem a tisztaság és egészség ott- hona. De nemcsak házunktája sok szennyesedéinek a meleg­ágya, hanem utcáink közül nem egy tele van szeméttel, piszok- Ical. Hatóságilag rendkívül nehéz városunlcat tisztán tartanU Kecskeméten csak a Belváros és annak kömyéke rendelkezik burkolt utcákkal. A kivülebb cső utcák még nincsenek kövesvei. illetve burkolatuk hiányos. A szél állandóan hordja ezekből c. utcákból a port, piszkot a város szivébe, oda, ahol már beton­járdák vannak. Ilyen városban csak akkor tudjuk az utcákat, a tereket tisz­tán tartani, ha a város lakói összefognak. Nem hisszük, hogy i'árosunk lakói nem értenék meg, hogy tisztaság: jó egészség Az összefogásnak már számtalan jelét mulatták meg. PéldánI a Rákóczi út rendezésénél, a Széktói sportpálya előtti tér ren­dezésnél, a máriahegyi egy kilóméteres útépítésnél, a borbási útjavításoknál és egyéb építkezésnél. A Máriahegyen Borba., István tanácstag, a Borbáson pedig Csabai Ferenc tanácstag mutatott példamutató kezdeményezést etetkinletben. JP zek a példák azt jelzik, hogyha a városi tanács megszer- vezi és mozgósítja Kecskemét társadalmát, akkor szép eredmények születnek. Ez vonatkozik városunk tisztaságára is. Április: tisztasági hónap. A jelek azonban azt mutatják, hogy a városi tanács a tisztasági hónap megszervezéséhez elkésve fo­gott hozzá. Április 10-re hirdettek egy értekezletet, amelynek a tisztasági hónap megszervezése a célja. A hónap egyharmadát tehát már elaludtak. Míg a szervezés megindul, az megint IC nap. Tehát az idő kétharmada, mondhatnánk füstbe, Kecskemé­ten úgy is mondhatnánk; porba ment. Pedig mennyi-menny. szemét eltakarításról és egyéb tennivalókról volna szükségei intézkedni. Mivel a városi tanács egymaga nem tud megbirkózni o tisztasági feladatokkal, minél sürgősebben kellene — az eddigi bevált példák alapján — megszervezni a társadalmi segítséget. Itt vannak a tanácstagok, a DISZ, az MNDSZ és megannyi se­gíteni akaró kéz. Mit kellene lenni? Sehol ne tűrjük a szemetet az udvaron, a házban, de az utcán sem! Alakítsunk szemó tlakarító és fel­rakó brigádokul. Jármű elég lenne. Ha ezeket az utcákba irá­nyítanánk, akkor a szemetet a felrakó brigádok a Icocsikra rá­rakhatnák. Egy vasárnap társadalmi munkával »tisztába tehet­nénk« városunkat. fí\e ne álljunk meg itt. Kövessük községeink példáját az /Z utcák tisztántartásánál. Minden szombat délután gondo­san locsoljuk utcánkat, házunk előtti területét és seperjük az utca feléig. Ha többen laknak egy házban és nincs házmester, akkor a lakók maguk állapítsák meg a sorrendet. Ne várjunk mindent a KIK-től, mert a KIK-nek sincsenek végnélküli pénz­ügyi eszközei. Ilyen módon, társadalmi segítséggel megteremt­hetjük végre a tiszta Kecskemétet. De ehhez az szükséges, hogy a városi tanács ne aludjon, mint Csipkerózsika, hanem legyen valójában gazdája a városnak! Teljesítették első féléves tervüket a kecskeméti erdészet dolgozói Nyitóit szemmel Tíz deka pariser és a ravasz mérleg Férfiember va­gyok s ennélfogva nem vezetek háztar­tást. Szeretem a fel­vágottféléket és gyakran térek be a Kossuth téri fűszer- boltba, hogy valami hentesárut vásárol­jak. Szinte naponta kellett meggyőződ­nöm arról, hogy eb­be az üzletbe nem célszerű dolog ki­számított pénzzel betérni, mert gyak­ran éri meglepetés az embert. Ha tör­ténetesen 15 deka szalonnát kér vala­ki, az mindig in­kább három deká­val több. Megval­lom őszintén, gya­nakodni kezdtem a mérlegre. El is ha­tároztam, hogy nem leszek tekintettel arra, hogy többen is várakoznak mögöt­tem, de a kiszolgáló kapkodása sem ér­dekel. Az üzletbe betérve, türelmesen várakoztam, míg végre rám került a sor. Amikor szem­bekerültem a ki­szolgálóval, a kö­vetkező párbeszéd hangzott el: — Kérek tíz deka parizert ! — Adom kérem, mondta a kiszolgáló és villámgyors moz­dulattal szeletelni kezdett. A mérleg­re papírt tett s a papírra rádobta a Jeszeletelt parizerl. Kíváncsian figyel­tem, de a kiszolgáló ezzel nem sokat tö­rődött. Még láncolt a mérleg mutatója, amikor lekapta a mérlegről az árut. — Három forint lesz, kérem, — mon­dotta, bár 10 deka parizer, amit kér­tem, 2,70. — Legyen szives, mérje meg mégegy- szer, — válaszoltam elszántan. A kiszol­gáló nem szívesen bár, de újra mér­legre tette a pari­zert és hosszú tán­colás után pontosan a tizes számnál állt meg a mutató. Ne­kem volt igazam és gyanakvásom nem volt hiábavaló. A véleményem viszont az, hogy helyesebb lenne, ha a mérés­nél türelmesebbek lennének a kiszol­gálók, helyes lenne, ha kicserélnék, vagy megjavítanák a mér­leget is. A kecskeméti erdészet dolgozói hónapról hónapra mind jobb eredményekkel küzdenek terv- feladatuk sikeres teljesítéséért. A tél elmúltával egyre nagyobb feladat előtt állanak és ezeknek a feladatoknak igyekeznek min­denben eleget tenni. Április 4 tiszteletére például vállalták a tavaszi erdősítési terv teljesíté­sét és ezt a vállalásukat már­cius 31-re teljesítették. Ugyan­csak vállalták, hogy az árvíz sújtotta dunavecsci erdészet megsegítésére 400 köbméter fa- tömeget termelnek ki. Ezt a vál­lalásukat túlteljesítették és már­cius 31-ig összesen 1843 köbmé­ter fatömeget termeltek ki. Túl- teljesítettéK a 200 köbméter le­mezipari íarönk terven felüli kitermelésére tett vállalásukat is. Vállalták, hogy a tavasz fo­lyamán 165 mázsa fenyőtobozt gyűjtenek terven felül s eddig már 160 mázsa az eredmény. A kecskeméti erdészet dolgo­zói az első félévi tervfeladátot minden tekintetben 100 százalé­kon felül teljesítették. Csak né­hány példát említünk: fakiter­melési tervüket 131 százalékra, fagyártmány termelési tervüket 174 százalékra, csemetekerti ve­téstervüket 108 százalékra, erdő­sítési tervüket pedig 104 száza­lékra teljesítették. A nagyszerű eredmények elérését az erdészet olyan dolgozói tették lehetővé, mint például liózsa Károly és Kapus Mihály motorfűrészelő brigádja. Mindkét brigád tagjai elhatározták, hogy részt vesznek a 700 köbméteres teljesítési moz­galomban. Az elmúlt hónapban a munkáid5 teljes kihasználásá­val Rózsa Károly brigádja 831 köbméteres .teljesítményt ért. el, Kapus Mihály brigádja néhány napos munkakiesés miatt csak 728 köbmétert teljesített, de a brigád tagjai most elhatározták, hogy a következő hónapban több gondot fordítanak a munkafelté­telek biztosítására. A kecskeméti erdészeihez tar­tozó erdőkerületekben most a tavaszi, hónapokban még na­gyobb lendülettel folyik tovább a munka. Folytatják a fakiterme­lést, az erdősítést. Most folynak a csemetemagvetés munkálatai is. A csemetekertészetekben fe­nyő, nyárfa, tölgy és egyéb erdei famagvakat ültetnek az újabb facsemeték neveléséhez. Megkezdték a járdák »aláhúzását A városi tanács intézkedésére megindult a járdák salalcozása. Ott, ahol salakra szükség van, írják össze a szükséges mennyi­séget és jelentsék be a tanács­nál. A tanács kihordatja a sala­kot, a lakók kötelessége, hogy azt elegyengessék. Talfái ítí rossz példát mutatott, mert a kért salakot nem egyengették el és így emiatt hepe-hupás lett a járda. Hatáskör a „Hírös"-b@n-k. a Hus­— Kérnék még egy pohárka bort. Bocsánat, ez az asztal nem hozzám tartozik, j,

Next

/
Thumbnails
Contents