Népújság, 1956. április (11. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-30 / 103. szám
KÉT NÉP BARÁTI KÉZFOGÁSA Bemutatjuk a „Wartburg "-ot A magyar Süküsd és a csehszlovák Bardonovó barátsága Hazánk egyik legszebb vidékén, a tavaszi napsütésben íürdő dunántúli dombok mellett, ezüstösen kígyózó országúton suhan gépkocsink. A tavasz teljes pompájával és szépségével tárul elénk a zöld és barnacsíkos lankákról. A íak fehér ünnepi köntösbe öltöztek, mindenütt serény munka folyik. A gépkocsiban öten ülünk: a gépkocsivezető, Mohácsi Károly, a Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Valkai Imre, a sükös- di Vörös Zászló Tsz elnöke, Köjál- János, a termelőszövetkezet párttitkára és én. Miközben a festői szépségű vidékben gyönyörködünk, Valkai Imre, a szövetkezet elnöke szüntelenül beszél. A gondosan megművelt földek láttára öröm tölti el, de rontja kedvet, hogy náluk a pusztító árvíz nyomán még mindig kínlódik a traktor a sáros talajon. A víz már elvonult, de pusztulást hagyott maga után. Összedőlt házak, megcsonkított fák és háznagyságú gödrök jelzik rombolásának útját. Mindez azonban nem csüg- geszti el a lelkes elnököt es a bizakodó termelőszövetkezeti tagokat. Valkai Imre a tervekről beszél. A kipusztult gabona helyébe takarmányt vetnek, fellendítik az állattenyésztést. Hasas üszőket vesznek, a tehénállományt megjavítják, több mint 60 sertést kihízlalnak ebben az évben, növelik a baromfi létszámot. Az idő gyorsan múlik, ha az embernek sok á mondanivalója. Máris itt vagyunk Komáromban, ahová azért jöttünk, hogy a Bardonovói Egységes Földművesszövetkezet ajándékát, amelyet az árvíz sújtotta sükösdi Vörös Zászló Termelőszövetkezet tagjainak szántak, átvegyük. A gyűjtést a helyi nemzeti tanács kezdeményezésére szervezték meg. Fáradhatatlan munkát végeztek a nemzeti tanács tagjai, a szövetkezeti és az egyénileg dolgozó parasztok. Az újjáépült komáromi híd, amely a két ország — hazánk és > szomszédos Csehszlovákia dolgozóinak közös alkotása — karcsún ível át a vén Dunán. A hídon elég élénk a forgalom. Ez a híd szoros baráti kapocs a két ország között. Amíg a határnál szokásos formaságok elintézésére kell várnunk, van alkalmunk átnézni a Duna túlsó oldalán fekvő Ko- márnóba. A hajógyár lüktető életének zaját tisztán hallani és látni a lázas munkát is. Végre felnyílnak a sorompók, ■ gépkocsi átgördül a hídon és megáll a túlsó oldalon, ahol már várnak bennünket a baráti ország szövetkezetének tagjai, valamint a surányi járás vezetői. Magyarul üdvözöljük egymást, mert a szövetkezet valamennyi tagja tud magyarul. A kölcsönös üdvözlések a két ország elszakíthatatlan barátságáról adnak számot. Gutrai István, egy idős parasztember, a szövetkezet könyvelője néhány szóval elmondja, hogy a. Bardonovoi Egységes Földmű vesszövetkezet et tízen alakították meg 1950-ben. A következő évben a tagok száma tízszeresére növekedett, azóta ts napról napra erősödnek. A terméseredményeket megalakulás óta 30 százalékkal növelték. Cziria Sándor, egy szegletes arcú, rokonszenves fiatalember, a helyi magyar nemzetiségű iskola tanítója, a pártszervezet nevében üdvözli a vendégeket. — Ledőltek a válaszfalak a két ország dolgozói között, amit évtizedekig szított közös ellenségünk: a ourzsoázia. Mi, a mi nagy családunknak, a Csehszlovák Kommunista Pártnak csak egy kis töredéke vagyunk, de baráti kézfogásunk legyen anv- nyi, mintha a két ország népe fogna ma kezet és pecsételjük meg barátságunkat örökre. Fogadjuk meg, hogy soha többé egymást sem jóban, sem rosszban el nem hagyjuk. A rádióból és a napilapokból értesültünk, hogy magyar dolgozó testvéreink ilyen óriási károkat szenvedtek a kegyetlen dunai árvíz idején. Mint egy családnak a gyermekei, úgy éreztünk együtt veletek a megpróbáltatásokban. Sokat foglalkoztunk azzal, hogyan és milyen formában tudnánk kapcsolatot teremteni. Hála a két ország vezetőinek, erre most mód nyílt. Fogadjátok szeretettel a mi cse kély ajándékunkat és tolmá csoljátok odahaza szívélyes üd vözletünket. Vigyétek el üze netünket az egész magyar dől gozó népnek, hogy mi csehszlo vákiai dolgozók nagyrabecsüljül a magyar nép eddigi eredrné nyeit, amelyet a Magyar Dolgo zók Pártjának vezetésével £ felszabadulás óta elért. Fejlődjék barátságunk sziklaszilárddá, dolgozzunk mindnyájan tovább a közös célért: a szocializmus megvalósításáért, a világbéke megvédéséért. A válaszban Mohácsi Káról) elvtárs, a küldöttség vezetője beszél a dunai árvíz pusztításairól és arról a hatalmas segítségről, amellyel az állam igyekszik begyógyítani az árvíz okozta sebeket. Ezután ünnepélyesen átadják az ajándékokat. A csomagokbar cipők, szandálok, gumicsizmák ruhák préselődnek, új gazdájukra várva. Baráti beszélgetésre ülünk ösz- sze a csehszlovák határőrség épületében. Miközben literei üvegekben finom bardonovói pálinka kerül az asztalra. Peregnek a kérdések. A bar- donovóiak elmondják terveiket Több mint 1000 hektáron gazdálkodnak 185 taggal. Főként gabonát, kendert, cukorrépát termesztenek, kisebt mennyiségben cirkot és dohányt, Az idén 16 koronát terveznek munkaegységenként, azonkívül 4 és fél kiló gabonát és egyéb terményt. A tavalyi esztendő náluk nehéz volt és az állattenyésztésben ner» jutottak előbbre. Az idén — ezt tartják az egyik legfontosabb feladatuknak — megjavítják ezt az üzemágat. Havonta a teljesített munka- | egységek után 8 korona előleget osztanak. — Gutrai Gyula, a szövetkezet egyik tagja elmondja, hogy 520 munkaegységet teljesített tavaly, a közösből és a háztáji gazdaságból pedig több jövedelme volt, mint egy 8 és tél holdas falu- jabeli egyénileg dolgozó parasztnak. A gépesítés sokkal magasabb fokon áll, mint nálunk. A növénytermesztésben jóformán géppel végeznek mindent. A tagok zöme a 10 hektárnyi kertészetben, meg az állattenyésztésben dolgozik. A termelőszövetkezetnek két teherautója és egy traktora van. Kétórás beszélgetés után már regi barátoknak tekintjük egymást. 1’ ogadalmat tesznek a két szö- veikezet tagjai, hogy még ebben az évben kölcsönösen néhány napra ellátogatnak egymáshoz. Bíznak benne, hogy ehhez a tapasztalatcseréhez mind a két ország illetékes hatóságai hozzájárulnak. Azzal az érzéssel válunk el, hogy ezen a napon még szorosabbá vált a kapcsolat a két szocializmust építő köztársaság között. Két nép szoros kézfogása volt ez a nap, röviddel május 1, a nemzetközi munkásosztály ünnepe *őtt, amelyre csehszlovák barátaink éppen olyan lelkesedéssel készültek, mint mi. A május 1-i hatalmas seregszemlén Gori Sándornak, a bardonovói Egységes Földművesszövetkezet elnökének egy ritmusra dobban a szíve egy másik országban lévő, ugyanazért a célért küzdő Duna menti termelőszövetkezet elnökével. K. S. A Német Demokratikus Köztársaság fiatal gépkocsigyártása új típussal gazdagodott. Az »Eisenachi Automobilmüvek« legújabb készítményének, a »Wartburg« személygépkocsinak mintapéldánya az eisenachi vár kapujánál. cÁ r/)cii-mirkon... A képen: Az első szovjet antarktiszi expedíció »Mirnij« települése közelében rengeteg pingvin él. A pingvineket nem zavarja az ember közelsége, — a sítalpon közeledő szovjet ember mellett tovább sütkéreznek a napon. Évszázados, kedves májusi szokás, s te suttogó, szép üzenethozó májusfa — téged kö- szöntlek. Sokan vártunk, s most vidám dallal, nótaszóval üdvözöljük friss májusi széltől izgatott, zizegő, tarka szalagjaidat. De esi tuljon egy percre a zaj, hallgass te is szép májusfa: öregember mond igazi mesét elfelejtett őseidről, régi, kacér híveidről, elmúlt ünnepekről. : : Több mint félszáz éve, 1899-ben az alföldi kun városban: Halason nagy és nagyon szép divat volt a májusfaállí- tás. Persze ez már régebbi szokás volt, de én fiatal koromból erre az egyre emlékszem leginkább, — kezdi a mesét Nagy Czirok László bácsi. Akkor bizony még másként készült a májusfa, mint manapság. — Vót a városban egy legénybiró (ez rendezte a táncokat, bálokat, meg a többi mulatságot), aki az idő elérkeztével az ismerős jo asszonyokat, többnyire süldő anyákat megszólította: — No, Teri néném, Julis néni! Csinálnak-e nekünk egy szép máZ> jusfát? Az asszonyok élénk hajlandóságot mutattak a munkára — mert érdekes volt ám az nagyon — de hát illendőségből nem ígérköztek rögtön, hanem csak ezt kérdözték; — Ahhoz biz’ fa is kéne, — hát azt honnan veszel? — Hozunk az erdőből, vállon — igazodott a szóhoz a legény bíró, s azzal kész is volt az egy esség. Estére már gyülekeztek a legények és sötétedéskor elindultak az erdőbe fáért. Olyan 6— 7 méter magas, szép síkú jegenyefát választottak, kivágták és vál- lukra véve elindultak vele a városba. Egyszerre három legény hozta, ha azok elfáradtak, másik három váltotta lel őket. Míg a legények fáér vótak az erdőn, az asz- szonyok elmentek az »érdekelt« lányokhoz, akik közül ki a zsebkendőjét, ki a íejre- valóját, némelyik még a szép, nagy jegyken- dojet is odaadta díszül a májusfára. A nagyon sokféle csecsebecse mellé élő virágokat: bazsarózsát, ját- szintot, tulipánt és más efélét tűzködtek a fára, amit azután a legények a vállukon vittek ki a térre. (Mert akkor már ők is ott legyes- ködtek a lányokkal együtt). A fa alá a szomszédból két-három asztalt is kerítettek: a pénzszedőknek, listavezetőknek, a legénybírónak, meg a cigányoknak bort is töttek az asztalra. A fiatalok a másnap délutánt, május első délutánját — a májusfa alatt töltötték. Először csak hívogatóra szólt a muzsika — délután fél 2-kor, amikor felharsantak a trombiták. A májusi hívogató szavára mindön legény elszemérmesködött az ö »szemmeltartott j ához«, vagy úgy is mondták: a szeretőjéhez. Akkorra a leány már szépen felöltözve várta a legényt, mert sejtette, hogy megy érte. Kézenfogva mentek a májusfáig, ott a legény a leány helyett is befizette a 10 krajcáros »beléptidíjat« és kezdődött a tánc. Talán ez volt mindig az év legvidámabb napja, de különösen amelyikről most mesélek, Vót köztünk egykét olyan legény, aki egy-egy jo táncoslányt elkapott, azután azzal járta, de olyan ropogósán, frissen, hogy mi valamennyien körben- állva csodáltuk őket. Borízű Gyenizse János is ilyen hevesvérű halasi kun vót, sátorverő famíliába való, táncba sosefáradó embör. Hát csak elkapott egy igen szép menyecskét, akinek táncközben magasra penderedett a sok szoknyája. Még a hajtűje is kiesett és a kon- tya végig kifejtölőzve repdesett utána a szédületes forgásban. Nem is volt #zebb táncospár sehol a környékben, mint azok. A gyönyörű, derékbavállas menyecske sok szoknyájával úgy repdesett, mint egy lepke. A májusfa lombja-meg susogva, hízelkedve borult fölénk, a tarka je- gyeskendűk sokaságából kíváncsian kikandikáló levelekkel, * Eddig tart a mese, s most örüljünk tovább a mi egyszerűbb, de meg mindig szép és örökké kedves, tarka- szalagos rnájusfánknak, amely ma sok községünk főterét díszíti, sőt néhol messzi tanyákon egy-egy szép fiatal leány udvarát is, MÁJUSFA
