Népújság, 1956. április (11. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-29 / 102. szám

JC A R C O L A TJ As a híres naeybaracskai halászlé A halászlé kétségtelenül igen finom étel. Világhírű magyar konyhánkon' az ételek rangsorában nagyon előkelő helyet foglal el. Vannak e nagyszerű hallének több évtizedes gyakorlattal rendel­kező tisztelői, akik esküdnek a szegedi, vagy a balatoni halászlé elsőbbrendűségére. Nem kívánunk most velük vitába szállni, de megjegyezzük, hogy a nagybaracskai halászlé sem marad le a versenyben, különösképpen ami vonzóerejét illeti. Állításunk iga­zolására álljon itt az alábbi példa. Demeter elvtárs, a bajai járás tsz-szervezője összehivatta este 7 órára az egyik nagybaracskai termelőszövetkezet tagjait, valami rendkívüli fontosságú és halaszthatatlan ügyben. Az időpont nem volt ugyan a legmegfelelőbb, mert a termelőszövetkezet tagjai sze­rették volna meghallgatni az ugyanazon estén tartandó pártnapi tájékoztatót a Szovjetunió XX. kongresszusáról, de szervezőnk meg­nyugtatta őket, hogy a pártnap kezdetéig vége lesz az általa tar­tandó oly múlhatatlan és fontos értekezletnek. Értekezlet előtt azonban ellátogatott a fent említett nagyszerű halászlé lelőhelyére, a nagybaracskai szövetkezeti vendéglőbe. Kicsit későn volt már ugyan és megvillant agyában az a gondo­lat, hogy nem készül el a nagyszerű, a finom ízektől terhes ha­lászlé 7 órára, de hát istenem. Várhatnak egy kicsit azok a tsz-pa­rasztok, legalább kipihenik magukat, úgyis egész nap dolgoztak. Miután lelkiismeretét ily nagyszerűen megnyugtatta, nyugod­tan várta a bográcsban totyogó halászlé elkészültét és hogy meg ne sértse az ősidőktől már olyaú szépen kialakult gyakorlatot, a halnak megágyazott egy-két kupica pálinkával is. Nehogy a papri­kás lében utolsó fürdőjét végző ponty abban a hitben végezze földi pályafutását, hogy holmi »hozzá nem értő« emésztette meg. Az idő telt, múlt. Lassan S felé közeledett az óra mutatója. Közben a pártnapra is összegyűlt mintegy 300 érdeklődő. A központi pártszervlől már ott volt az előadó, meg akarta kezdeni a tájékoztatóját, de kérték, hogy várja meg a termelőszövetkezeti tagokat, mert azok is nagyon szeretnének itt lenni. El is men­tek hát értük, hogy jöjjenek, ha akarnak. Hi bizony azok akartak volna, de Demeter elvtárs még nem jött vissza, nem tartotta meg a múlhatatlanul szükséges és felette sürgős értekezletet. Nosza ke­resésére indultak, meg is találták a párolgó bogrács fölé hajolva, amint átszellemült arccal kanalazta a fenséges halászlét. Előbb erélyesen rá akartak pirítani, de aztán mégis csendben várták meg, míg befejezte az evést. Hogy miért nem szóltak? Eszükbe jutott, hogy esetleg meg talál ijedni és a torkán álcád egy szálka. Akkor aztán tényleg vár­hat az a több száz ember a szervező tájékoztatására, na meg a pártnapra is. Merje ezentúl valaki azt állítani, hogy a nagybaracskai ha­lászlé nem jobb, mint a balatoni, vagy a Tisza menti. Hiszen hatására Demeter elvtárs megvárakoztatott több száz embert, fittyet hányt a legelemibb udvariassági és hivatali kötelezettsé­gére is. Sz J. A Kiskunfélegyházi Sülőiparí Vállalat használt, jó állápotban lévő, vagy kisebb javításra szoruló CHEVROLET TEHERRUTO-MOTORT keres megvételre. — Ajánlatokat Sütőipari Vállalat, Kis­kunfélegyháza, Molnár Béla utca 1. sz. alá kérjük. 408 ; Számíthatunk rájuk I A Kiskunhalasi Mészhomok- téglagyár kollektívájával még a hó elején írásban közölte az igazgatóság, hogy 80 000 téglával kell többet gyártaniok, mint az elmúlt hónapban. Kővágó elvtárs a kollektívához fordult és hoz­záfűzte, hogy erre az árvíz súj­totta területek mielőbbi felépí­tése érdekében van szükség. A kollektíva válaszolt: május 1 tiszteletére havi tervünket ápri­lis 28-ig teljesítjük. Azóta több, mint három hét telt el. Kővágó elvtárs állandóan olt volt, ahol segíteni kellett. Ha szükséges volt, maga is szerszá­mot ragadott. Ez a példa lelke- sítőleg hatott az üzem összes dol­gozóira. A lelkesedés pedig űj munkasikerek forrásává vált. Ezt igazolják az alábbiak is. Ápri­lis 1-től 10-ig 116 százalékra, 10- től 20-ig pedig 106 százalékra tel­jesítették tervüket. Az azóta el­telt időszakban átlag naponta 2500—3000 téglával gyártottak többet. Mire e sorok megjelennek, bi­zonyára már a havi terv teljesí­tését jegyezték a termelési napló­ba. Reméljük, május elsején a felvonuláson már arról adnak számot, hogy terven felül 80-- 90 ezer téglát adtak az ország újjáépítéséhez. Dicséret illeti a munka legjobbjait. Értesítés A. Kiskuniélegj házi Mezőgazdasági Kisipari Szövetkezet (Móra Ferenc tér 9.) értesíti a lakosságot, a kör- nj ék termelőszövetkezeteit és egyéni gazdáit, hogy szíjgyártó részlege megkezdte működését. — Javításokat rövid határidőre vállal. Szerfának al­kalmas nyár-, akác- és szilrönköt napi áron vásárolunk. 413 Ünnepi könyvhét: június 3-tól 7-in; E héten megalakult az idei könyvhét előkészítő bizottsága. Még jó néhány hét választ el június 3-tól, de a tervek már elkészültek. Belepillantottunk. Az ünnepi könyvhét megnyitó­jára neves írókat, költőket lát vendégül a város. Az ünnepi megnyitón színészeink tolmácso­lásában műsorra is sor kerül: A Cifrapalotában rendezendő könyvkiállítást a könyvhét ide­je alatt megtekinthetik az iro­dalmat szerető város lakói. A könyvnapi újdonságokat, a mai magyar írók műveit, az irodalom maradandó termékeit a Szabad­ság téren, a Kossuth téren és a vasútállomásnál felállított sátrak­ban árulják. A bizományosok az üzemekben, vállalatoknál tarta­nak könyvvásárokat, ahol nincse­nek megbízottak, ott a könyvter­jesztő vállalat rendez aíkalm: vásárokat. A könyvhét egy napja az idér a költészet' napja lesz. A szovjet diákok az internacionalizmus, a más népek iránti barátság szellemében nevelkednek. Számos moszkvai iskolás rend­szeresen levelez külföldi úttörő-pajtásokkal. Nemrég Balmazúj­város úttörői zászlót küldtek ajándékba a szovjet úttörőknek. A képen: A Dolgozó Ifjúság Szövetsége képviselője átadja a 4!). számú vasúti középiskola úttörőinek a magyar úttörők ajándék- zászlaját. Tjűvábé épül ük áj Itaimuii vasátálLunás A hatvani vasútállomás eddig elkészült részén felül június hó 30-ig befejezik a szoptató anyák külön termének az építkezését. Épül ezenkívül diákváróterem és a hivatali helyiségek mellett a vasúti alkalmazottak részére fürdő- és mosdóhelyiség és több vendégszoba. Lassan beesteledett, amikorra együtt voltak a Táncsics kommunistái. Ott gyülekeztek valamennyien az irodában, ezt rendezték be, amennyire csak lehe­tett. Az íróasztalt vörös vászonnal ta­karták le és kidíszítették a szobát is. A székeket úgy szedegették össze innen- onnan. De azért ünnepies lett az iroda. — Jövőre lesz már rendes gyűléster- münk, meglátjátok, — mondta mintegy biztatásképpen Szemlér István, aki igen sokoldalú mesterember különben. Dol­gozott kőművesekkel, ácsokkal és ha nem is sokat, de valamit azért konyít ezekhez a szakmához. Most azt magya­rázza társainak, hogy felépíti ő egymaga •s, ha kell. Csak tégla legyen, meg ami az építkezéshez kell. — Nem kell azt egymagádnak csinál­nod, komám. Beáll unk mi itt valameny- oyien. A malter ke veréshez, téglahordás­hoz mi is értünk, — vetette közbe Buk- éos Péter. Sokat próbált ember hát ő is. A háború előtt kubikmunkára járt. Ta­licskán tolta maga előtt a család nyo­morúságát s volt úgy, hogy az egész nyarat az országúton töltötte. Ha aratá­sig, cséplésig nem akadt munka, vissza­fordultak a kubikosok, hogy tán ara­tásra beállhatnak valahová. Legalább a kenyér legyen meg, ha más nem is ke­rül mellé. Krémszínű Skoda fut a Táncsics Ter­melőszövetkezet irodája felé, az embe­rek kiállnak az udvarra és figyelik a közelgő gépkocsit. Valami kis borzon­gást éreznek valamennyien, furcsa kis izgatottságot, amit csak nagy ünnepek­kor, nagy dolgok előtt érezhet az ember. Verebes István az állát dörzsöli és el- restelli magát. Kicsit reszelős, borostás az álla és arra gondol hirtelen, hogy tán mégis csak illendő lett volna megborot­válkoznia. Haza is ugrana, ha tudná, hogy van rá idő, de a krémszínű Skoda immár ott áll az iroda előtt. Mindkét oldalán egyszerre nvilik az ajtó s emitt ^öuaaizi Balogh Sándor, amott meg Bujdosó Fe­renc lép ki, a járási pártbizottság má­sodtitkára. Az emberek körülveszik a kocsit s valamennyien kezetfognak az érkezőkkel. Itt van Kara Mihály is, ő a taggyűlésre nem mehet el, mert ő pár- tonkívüli, de itt van, s Bujdosó vele is kezetfog. Kara Mihály ebben a pillanat­ban úgy érzi, hogy az egész párttal fo­gott most kezet s nem tehet róla, de* nagyon boldognak érzi magát. A tenye­rében, a szívében és egész testében érzi, hogy ő már nem az a Kara Mihály, aki tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt volt, nem semmi ember ő, akit nem érdemes ész­revenni. A többiek most befelé igyekez­nek s Kara Mihály elmenőben még oda­szól Verebesnek: — Aztán jól válasszátok meg a veze­tőséget, komám! — Úgy igyekszünk, — felel vissza Ve­rebes s közben borostás áilát dörzsöl- geti. Belép ő is az irodába, de leghátul ül le, ott ahol a lámpa sem világit any- nyira. Szidja magát nagyon, amiért egész este csak tátogott, ahelyett hogy megborotválkozott volna. A taggyűlés azonban megkezdődött és senki nem figyeli Verebes Istvánt. Már jó későre járt az idő. de odabenn az irodában még tovább folyt a vita. A taggyűlés, a termelőszövetkezet új párt- szervezete a vezetőség választásánál tart. Jó néhány név hangzott el, akiket hiába javasolt a jelölő bizottság a veze­tőségbe. — Szodor Péter nem való a vezető­ségbe. Olyan ember nem kell a vezető­ségbe, aki képes arra, hogy megverje a feleségét, — szólalt fel Bársonyné. Pe­dig Szodor Péter rendes ember volna máskülönben, de ha egyszer úgy van csakugyan, hogy veri az asszonyt, akkor uapLÜtés 111 nem lehet őt megválasztani. Szodor Pé­ter rettenetesen szégyenli most magát, mert mire is volt jó, hogy megüsse az asszonyt? Úgy érzi, jó lenne most el­süllyedni ezzel a szégyennel, de ilyen még nem volt, ettől még nem süllyedt el senki. Ül hát a helyén, az arca tűz­piros és nézi-nézi a bütykös hüvelyk­ujját.’ Tíz óra volt, amikorra megállapodtak végre s Mucsi Ambrust, Bársony .Józse­fet és Balázs Sándort választották be a vezetőségbe. A pártszervezet titkára Bár­sony József lett s csodálatos, Mucsi Ambrus semmi, de semmi irigységéi nem érzett. A vezetőség megválasztása után a tizenhat ember egy torokból, egy szívből énekelte el az Internacionalét cs úgy fél 11 óra körül szétszéledtek, ki erre, ki arra. Másnap a pártszervezetről beszélt mindenki és nem akadt egyetlen ember sem, aki kifogásolta volna a megvá­lasztottakat. örült a pártszervezetnek Tumó Antal is. Nincs egyedül többé nagy gondjában, a pártszervezet is se­gíti vezetni a termelőszövetkezetet. Ezen a napon pedig megkezdték a kukorica vetését is. Néhányan az idősebbek közül kétkedve nézték a négyzetes vetést. — Nem tudom, hogy ez vajon mire lesz jó. Tán jobb lenne mégis a régi módon vetni, hiszen úgy vetett az apám is, meg a nagyapám is, — aggodalmas­kodott az öreg Szemlér János, aki fiá­val, Szemlér Istvánnal együtt lépett be a termelőszövetkezetbe. — Hogy mire lesz jó, azt már tudjuk, Szemlér bácsi. így vetik a kukoricát sokfelé és kétszer annyit takarítottak be, mint az én nagyapám, — magyarázta az öregnek Balázs Sándor, de az öreg nem nyugszik meg. Csóválja a fejét, hümmög, aztán a dolgára megy. Nem nagyon érti ő ezeket az embereket Min­dig újat akarnak, mindent másképpen és semmit sem úgy, mint az ő idejében. Ha jobb, akkor egye fene, csinálják, de az ő bőrén ne próbálkozzanak. Neki azt mondták, hogy a termelőszövetkezetben jobban él a paraszt, hát ő ehhez tartja magát. Most csak azt látja, hogy nagy a sürgés-forgás mindenütt, a többi majd eldől a betakarításnál. A Táncsicsban halad hát a munka megállíthatatlanul s dolgozik a termelő- szövetkezet öregje, fiatalja egyaránt. Bársony Annus meg Verebes Marci a szőlőben kapálnak már reggel óta. Ott vannak a többi fiatalok is, Mucsi And­rás, Tumó Sári, Szodor Pista meg Buj­dosó Anti, csakhogy valamivel hátrább. Bársony Annus, meg Verebes Marci a legjobb kapások a kis csapatban s úgy dolgoznak, hogy hol az egyik, hol a má­sik lép. előbbre. Közben egymásra, ne­vetnek, mint ahogyan nevet felettük a nap a felhőtlen égen. A szőlő között már virágba borultak a gyümölcsfák s a tiszta, csendes levegőben éledő mezei virágok, a virágzó fák, fű és föld illata lebegett. Verebes Marci, aki. immár húsz esztendős ezen a tavaszon, úgy érzi, hogy valamit mondani kellene ennek a lány­nak itt. Valami szépet, kedveset, olyan szavakat, hogy értsen belőle Annuska s hadd tudja meg, hogy mérhetetlenül szereti őt. — Te Annuska, — szólal meg végre Marci —, tudod-e, hogy mit szeretnék én most nagyon? — Mit szeretnél, Marci? — kérdi kí­váncsian a lány, — Leszedni ezt a rengeteg virágot és neked adni mind, az egészet — mondja Marci és a leány boldogan belekacag a világba. Boldog most nagyon s úgy érzi, hogy szép, nagyon szép ez a tavasz. Fonyó János

Next

/
Thumbnails
Contents