Népújság, 1956. március (11. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-11 / 61. szám

A héten történt üzemeinkben Hunkában a konzervkonyha pártcsoportfa nek: — Nálunk a vegyesízfőzée­PÁRTÉLET—PÁRTMUNKA Abány nő, anpyi cserép muskátli A Kecskeméti Autóbuszüzemi Vállalat no dolgozói csütörtökön délután a nemzetközi nőnap al­kalmából bensőséges ünnepsé­gen emlékeztek meg munkájuk­ról. A vállalatnál két női brigád dolgozik, az egyik-egyik brigád 14 tagból áll. A vállalatnál nem­régen alakult meg az MNDSZ- szervezet, amelybe minden nö- •dolgozó belépett. A két női bri­gád versenyben van egymással, azért versenyeznek, hogy melyik végez jobb munkát, melyik cso­portot illeti meg a Zrínyi Ilona elnevezés. Erre vonatkozólag a brigádok munkafelajánlást tet­tek, amelynek az értékelése áp­rilis 4. előtt történik. A vállalat MNDSZ-szervezete a csütörtöki ünnepségen minden nődolgozójának egy cserép mus­kátlit ajándékozott. Az ünnepei­teket az ajándékok kiosztása után keksszel és teával vendé­gelte meg az üzem. Szovjet küldötteket I láttak vendégül Sok esemény zajlott le a héten a Kecskeméti Cipőgyárban. Ked­den a magyar-—szovjet barátsági hónap alkalmával hazánkban tartózkodó vendégek egyik tíz­tagú csoportja tette tiszteletét az üzemben. A vendégek érdek­lődtek a dolgozók családja és munkája után, kíváncsiak voltak az üzem eredményeire is. A ven­dégek több fényképet készítet­tek az üzem életéről. A szovjet vendégek látogatása után másnap hat felsőbőr csá­kózógép érkezett a gyárba, ame­lyeknek az üzembeállításával még nagyobb sikereket könyvel­het el a gyár. Pénteken pedig női műszakot szervezett az MNDSZ üzemi szervezete a gyárban és a mű­szakban kitűnt, kimagasló ered­mények elérőit megjutalmazták, tlj igazgató a Kinizsi Konzervgyárban A héten új igazgató vette át a Kecskeméti Kinizsi Konzervgyár irányítását, miután Österreicher György, a gyár eddigi igazgatója férésének a minisztérium eleget tett, elfogadta a lemondását. A gyár új igazgatója Beretvás De­zső elvtárs lett, aki eddig a Bu­dapesti Savanyúság- és Halkon­zervgyár főmérnöke volt, Beret­vás elvtárs .munkájához sok si­kert kívánunk. Javítják a Jéggyárat A Kecskeméti Hűtőipari Vál­lalatnál a héten hozzáfogtak a Jéggyár szokásos ' évi javításá­hoz. A Jéggyár termelőképessé­ge igen nagy. 24 óra alatt három vagon jeget termel. A javítással foglalkozó dolgozók a jégellátás zavartalan biztosítása érdekében vállalták, hogy a javítási mun­kákat március 31-re befejezik. Ezzel is jelentősen hozzájárul­tak ahhoz, hogy nyáron zavarta­lan legyen a jégellátás. Csatornázzák a Máriavárosi A héten két vagon anyag ér­kezett a Kecskeméti Víz-, Csa­tornamű- és Fürdővállalathoz abból a célból, hogy megkezd­hessék a Máriavárosban oly szükségessé vált csatornaépítést. Rövidesen megszűnik a mária- városiak talajvíz okozta problé­mája, mert a Kecskeméti Víz-, Csatornamű- és Fürdővállalat még ebben a hónapban elkezdi a csatornaépítést 80 000 forintos költséggel. A Kinizsi Konzervgyár kcnzervkonyh áj ának irodájában a pártcsoport tagjai a párt- csoport vezetését Horváth Imré­re bízták. Egy hónappal ezelőtt történt Horváth Inure megvá­lasztása. Ez idő alatt megmutat­ta, mit is lehet tenni. Mint mű- szakvezető, elsősorban a párt- csoporthoz fordult segítségért. Nemrég együtt volt a csoport. Az üzem életéről, ’ többek között a selejtről, az anyagnormáról és- a vállalások teljesítéséről folyt a vita. Horváth elvtárs őszintén közölte a tényeket. A sárgaré­patisztításnál jóval több a hul­ladékanyag a megengedettnél. Nem tartjuk be a vegyesíznél az anyagnormákat. Kapás Júlia, Tamás Ilona, Szabó Zsófia túl­teljesíti ugyan a normáját, de olyan tisztátalanul adja át a sárgarépát, hogy vissza kell ad­ni. A pártcsoport tagjai közül Ha- jagos Eszter válaszolt az első­nél egy főzet sem lesz selejtes. Csatlakozott a felajánláshoz Ha- jsgos Ilona, Eszter testvére. Hozzáfűzte: — úgy Igyekszünk, hogy társaink is selejt nélkül munkálkodjanak. Hajagos Esz­ter és Ilonka megtartotta ígére­tét. Nemcsak ők, hanem édes­anyjuk is kiváló munkát végez. Hasonlóképpen vélekedtek a pártcsoport többi tagjai is. Hor­váth elvtáre a megbeszélés után rendszeresen felkereste a pártt esoport tagjait, s közölte velük tapasztalatát. Az egyik nap Varga Pálnénál állt meg. Kö­zölte vele, hogy fontos pártmeg- bizatásként a nyersanyag méré­sének ellenőrzését kapja felada­tul. Varga Pálné elvtársnő meg­értette ennek a jelentőségét. Mióta munka közben alaposab­ban ellenőrzi a nyersanyagfel­használást, kevesebb az anyag- normatúllépés, mint azelőtt. Ha hibát tapasztal, azt azonnal közli dolgozótársaival. Nem átall­ja felelősségre vonni azt, aki ha­nyag munkát végez. Kovács, Or- gcványi elvtársak, mint lakato­sok végzik it munkájukat. A reájukbizott feladaton kívül se­gítenek az itt dolgozóknak. Egy pillanatig sem ténferegnek, s erre nevelik dolgozótársaikat is. Gómörl Sándornéról is sok jót mondanak. Az ő munkája és> brigádjának teljesítménye 120— 150 százalék közölt változik. A pártcsoport kommunistái­nak példamutatása serkenti a partonkívülieket is a jobb munká­ra. Különösen Hajagos Eszter szavára adnak sokat a párton- kívüliek, aid a legjobb munkát végzi. Tőle kérdezték meg, hogy nálunk mikor vezetik be a hét- órás munkaidőt, mert olvasták az újságban, hogy a Szovjetunió­ban a XX. pártkongresszuson er­ről volt szó. Hajagos elvtársnő nem jött za­varba. — Nálunk mikor lesz így? Ez csak tőlünk függ! Ha így dol­gozunk, mint ahogy most, bi­zony hosszú időbe kerül. Feb­ruárban 50 mázsa velővel hasz­náltunk fel többet az engedé­lyezettnél. Maradjunk csak ami reszortunknál. Nyolc óra alatt készült, 8—10 főzet vegyesízből a másik brigádban egy-két főzet — több mázsa — nem köt meg «wiiHiiiiiiiiiiiiiHiniiiiiimuniiHi azért, mert nem jól főzik. A meggyizből például 1900 üveg lett selejtes, mert nem úgy készítet­ték el, ahogy a technológia előír­ja. Ha így haladunk, bizony nálunk soká vezetik be a hétórás munkaidőt. Horváth elvtárs pártcsoport­vezető is elmondott mindjárt néhány példát: Februárban 20— 23 vagon sárgarépát dolgoztunk fel a finomfőzelékhez. A szállí­tott répa minősége rosszabb volt a Januárinál. Mégis 100 kilo- giammot megtakarítottunk feb­ruárban. Ez azt mutatja, hogy lehet takarékoskodni, csak min­denki úgy bánjon az anyaggal’ mintha a sajátja lenne. Horváth elv társ nemcsak a termelés problémáival foglalko­zik, hanem a pártcsoport tagjai­nak nevelésével is. Nemrég el­mondta Gömöri elvtársnőnek, hogy helytelen a magatartása, mert egy-két dolgozóval kivételt lesz. Mezei Erzsébetet is felvi­lágosította, hogy jobban kell ellenőriznie a munkát. Nem fe­ledkezik meg arról sem, hogy ér­deklődjön a pártcsoport tagjaitól, részt vesznek-e a szemináriumo­kon. Legutóbb Gömöriné jegy­zetét nézte meg. Megdicsérte, mert jó volt. Ugyanakkor nem tudott egyetérteni Mezei és Csík elvtársnő kifogásával, akik ezer­nyi formában próbálták megma­gyarázni,’, miért nem tanulnak. — Vajon Berta Ferencné párton- kívüli, vagy a többiek hogyan vegyenek példát az elvtársnők­ről... Ez az őszinte, baráti közvetlen­ség kedvezően alakította a párt- csoport munkáját. Horváth elv­társnak újabb tervei vannak. Jövő héten a párlcsoportgyűlé- sen arról beszél majd, hogy e fontosabb helyekre kommunistá­kat kell állítani mindhárom mű­szakban. Javaslatot tesz az üvegfelhasználás célszerű ellen­őrzésére. E néhány példa is mutat* ja, hogy a pártcsoport jól vá­lasztott, s hogy olyan elvtárs, mint Horváth Imre tudása és gyakorlata révén a konzerv­konyha további jó munkájához, az első hely megszerzéséhez szükséges eleven pártcsoportéle- tet képes teremteni, Kiváló vállalat az Ázatni Áruház 1949. óta negyedévről negyedévre munkálkodnak az Állami Áruház dolgozói azon, hogy elnyerjék a »Kiváló vállalat-« kitün­tető címet. Már nem egyszer teljesítették a feltételek többségét, de hogy minden pontban teljesítsék, sőt túlteljesítsék, arra csak az elmúlt év utolsó negyedében került sor. Eladási tervüket 108,5 százalékra, nyereségi tervüket 104,3 százalékra teljesítették. Hét százalékos önköltségcsökkentést értek el cs az egy főre eső ter­melés 108,4 százalékra emelkedett. Az élő, mindenkit magával ragadó versenynek eredménye a kiváló vállalati cím. Mindenki tudta, hogy mi a feladata, a rend­szeres, pontos értékelés pedig segítette a még meglévő hiányossá­gok felszámolását. Az Állami Áruház mindhárom részlege — az i-es számú fiók és a kiskunfélegyházi Állami Áruház is — együt­tes munkáját dicsérik az eredmények. Az elmúlt negyedévben hárman — közülük a kecskeméti és kiskunfélegyházi Állami Áru­ház vezetői is — megkapták a »Belkereskedelem kiváló dolgozója« címet. Hárman elérték a »Szakma kiváló dolgozója«, hárman a Kiváló kereskedelmi dolgozó« és hárman az »Élenjáró kereske­delmi dolgozó« címet. Az utolsó negyedév eredménye, hogy éves tervüket a 100,5 százalékos vállalás helyett 102,5 százalékra teljesítették, hisz a III. negyedévet adóssággal zárták. A jó munkát, a helytállást ünnepük szombaton este az Állami Áruház dolgozói, akkor veszik át a »Kiváló vállalat« cimet. És a jó munkát jutalmazzák is. Közel 21 000 forintot osztanak ki a legjobb dolgozók között. Ettől a naptól három hónapon keresztül az Állami Áruház bélyegzője mellett mindenütt ott áll majd, hogy kiváló vállalat. A dolgozók elhatározása erős: a nehezen szerzett cimet megtartják ez év első negyedében is. Fonyó János ! KIBÉKÜLÉS Immár negyedik esztendeje tart a nagy Harag öreg Ke cső András meg a fia kö­zött. A fiú békülne ugyan, mint aho­gyan békáit volna régebben is, de az öreg hajthatatlan maradt. Ha találkoz­nak az utcán, az öreg inkább átmegy a másik oldalra és még csak a köszönést sem fogadja. Ö már leszámolt minden­nel, az ő számára már nem létezik a fia, ifjabb Kecső András. Azon az emlékeze­tes őszön, amikor azzal állt elé, hogy a termelőszövetkezetbe lép, örökre kita­gadta. — Ha neked nem jó az én kenyerem, ha a közösbe lépsz, nem vagy a fiam többé- Eredj, amerre látsz és a házam küszöbét át ne lépd! —■ háborgott az öreg. Ifjabb «Kecső András csak nyelt egyet, aztán szótlanul kiment a házból. Nem így gondolta ő ezt, csak a jobb éle­tet kereste $ hívta erre az útra az ap­ját is, de öreg Kecső András hallani sem akart róla. Maradt tovább a maga hat holdján, a fiú meg ment be a közösbe. Néha megkísérelte a békülést, az any­jával beszélgetett gyakran, az nem ta­gadta meg őt. Melyik anya tudná ezt megtenni, még akkor is, ha úgy tudná, hogy nincs igaza a gyerekének? A négy esztendő hamar eltelt s öreg Kecső András haja fehérebb lett és a bajusza hetykesége is sokat engedett. Most hatvannyolc esztendős éppen és ér­zi már, hogy nagyon elfáradt a küzde­lemben, amit a mindennapi kenyérért folytatott. Mert az ilyen magáramaradt öreg embernek küszltödés az élete. Mind­azonáltal viselte a sorsát keményen. Sóhajtás nem szakadt ki belőle, panaszoló szót soha nem ejtett. Kemény ember volt egész életében. Előtte a közösről nem beszélhetett senki, ha valaki szóba- h ózta mégis, hátat fordított a beszélőnek, így ment ez négy egész esztendőn át S most mintha megválloztilt volna az öreg. Alábbhagyott a keménysége és nem ger­jedt haragra, ha a fiát emlegették, mint ahogyan akkor sem háborgott, ha a kö­zösről esett szó. Beteg tán, vagy meg­békélt volna? Még az asszonya sem tud­ta, hogy mi történt az emberével. Az őszön történt, hogy az öreg nyolc­van esztendős Móri Mihály, a Dózsa Ter­melőszövetkezet sertésgondozója kiöre­gedett a munkából, aztán hogy végképp letette a munkát, nyugalomba vonult. Nagy híre volt ennek a faluban ép szél- tében-hosszában beszélték, hogy mennyi mindent kap az öreg a közöstől. Az asz- szony, öreg Kecső András felesége is be­szélt erről eleget. — A közös szépen kitett magáért. Haláláig ellátják Alóri Mihályt — mond­ta az embernek, s Kecső András nem dughatta be a fülét. Eltöprengett ezen uz ember. — Hát ezeknél ez így van? Nem dob­ják szemétre az embert, ha kiöregszik a dologból? — dünnyögte magában el­tűnődve. Elcsodálkozott azon is, amikor valaki kiszámította, hogy a fia jövedelme majdnern hatvanegyezer forint volt a közösben. — Hallod, anyja? Hatvanegyezer forint jövedelem egy évben. Mikor volt nekünk ennyi? —: fordult az asszonyhoz. Aztán a fiára gondolt. Hát ami igaz, az igaz. Szorgalmas volt a fia mindig. Ö nevelte a dologra, de nem panaszkodhat a me­nyére sem. Szorgalmas teremtés az is Ezer egy százhuszonnégy munkaegység kettejüknek. Nagy dolog lehet ez. Öreg Kecső András most egyszerre rádöbbent arra, hogy vajon ő mit tudott volna nyújtani a fiának? Nem ad valami sokat az a hat hold föld. Meg aztán, amikor megházasodott az András, csak kínlód­tak volna. A négy év alatt két gyer­mekük született. Unokái is vannak hát és még csak meg sem nézte őkel. Egyre nyugtalanabb leit az öreef Kecső András és sokszor forgolódott az ágyában álmatlanul. Kezdte bánni, hogy András ellen vadult azon az őszön. Hiszen köny- nyen lehet, hogy így is, úgy is el kellett volna mennie a háztól. Azzal sem men­tek volna sokra, ha, Andrásra íratja a földet, bár ezt András nem is akarta, hi­szen csak a két kezét vitte a közösbe. — Tán mégsem kellett volna úgy neki­rontanom — vívódott az öreg lélek, de az asszonya előtt nem mutatta, hogy im­már másképpen érez. Szinte belesová­nyodott már a bánatba, enni sem tu­dott s csak turkálta az ételt. Úgy esett, hogy Soós Antal, a termelő­szövetkezet párttitkára egy napon meg­beszélésre hívta a pártszervezet tagjait, meg a jól dolgozó termelőszövetkezeti ta­gokat. — Itt van a tél, most kihasználhat­nánk az időt, hogy beszélgessünk az egyéniekkel. Tán belépnének néhányart — mondta a párttitkár. El is határozták, hogy meglátogatnak néhány környék­beli egyéni gazdát. Kecső Andrást az alvégre osztották be, de cserélt Mohos Istvánnal, hogy az apjával majd ő be­szélhessen. — En nem bánom, csak legyen va­lami értelme. Kibékülnétek legalább — egyezeti bele Soós Antal. — Jönni fog, mert a szívével már itt van közöttünk — felelt vissza Kecső András. Tudja ő, hogy mi megy végbe az apjában, hiszen az anyja elmondott egyet-mást. — Csak te jönnél legalább, fiam. Te beszélnél vele, mert ő magától nem indul meg, inkább csak emészti magát — kérlelte őt legutóbb is az anyja. Hál most megy, majd meglátja, lesz-e ered­ménye. A Dózsa tagjai még azon a délutánon elindultak s elindult Kecső András is másodmagával. Amikor az apja házához értek, elköszönt társától. Egyedül meni be a házba. Az apja az asztalnál ült éppen, ami­kor benyitott. Az öreg csodálkozva kap­ta fel a fejét s nézte a fiát szótlanul. — Jó estét apáméknak —■ köszönt András. —■ Nekid is, édes fiam — köszönt vissza az ember helyett az asszony, de az ember is dünnyögött valami köszönés félét. Zavarban volt, erre a látogatásra most nem számított. Az anyja egy ruhá­val megtörölte a széket és hellyel kíné- ta Andrást. Kis ideig csend volt, maja András kezdte a beszélgetést. — Azért jöttem apám, hogy megkér­dezzem, haragszik-e még ránk? — A hangja kicsit rekedt volt. — Nem haragszom én, fiam. üreg va­gyok én már ahhoz — felelte csende­sen. Nézte egymást a két ember, apa és fia, aztán mindkettejüknek könny fátyo­lozta be a szemét. Meg aztán azért is jöttem, hogy megmondjam, liöztünk lenne a helye. A Dózsában. Szeretettel fogadnánk — foly­tatta András. — Hát... ha hívtok, mehetnék. Ha úgy vélitek, hogy szükségetek van ram... Tán én is eldolgozgatnék úgy, mint Móri Mihály dolgozott — mondta az öreg, aztán kezetnyújtott a. fiának. Az öregasszony ott babrált a tűzhelynél és egy sóhajtás szakadt fel belőle. Nem volt már harag a két Kecsp András között és este, amikor András hazaindult, az öreg a kapuig kísérte. — Aztán a kis unohálcat hozzátok már el egyszer — szólt még a fia után. — Elhozzuk, apám — mondta András megkönnyebbülten. Búcsúzóul még meg­ölelte az apját, aztán ment ki a termelő­szövetkezetbe, hogy beszámoljon Soós Antalnak: eredményes volt a látogatás a« apja megbékült vele is, a közössel is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents