Népújság, 1956. március (11. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-10 / 60. szám

HÍRŐS VAROS /OOWftüÖÓ Mit építenek az idén a kecskeméti termelősznvetkezetekben? A kecskeméti termelőszövet­kezetek az elmúlt évekhez ké­pest jóval nagyobb területen gazdálkodnak az idén, s mind nagyobb mértékben térnek át a bciterjesebb gazdálkodásra. Kü­lönösen az állattenyésztés fej­lesztésére fordítanak nagy gon­dot. Az állattenyésztés fejlesz­tése, az állatállomány növelése szükségessé teszi, hogy termelő- szövetkezeteinkben újabb istál­lókat, férőhelyeket, ólakat épít­senek. Ebben az évben például « Kossuth Termelőszövetkezet- ,ben 200 000 forintos állami hi­tellel egy 60 férőhelyes tehénis- tá'Jót, 183 000 forintos állami hitellel pedig sertésfiaztatót épí­tenek majd. Sor kerül a ter­melőszövetkezet villamosítására is. Erre 35 000 forint állami hi­tel^ kapnak. Ugyancsak jelentős beruházások lesznek a Lenin 'Termelőszövetkezetben is, ahol szintén építenek tehénistállót az idén. A tehénistálló építésére 17ÖÖOO forint állami hitelt kap­nak, saját erejükből pedig több, mint 90 000 forintot fordítanak az építkezésre. Épitenek még ezenkívül egy új magtárat, egy 25 férőhelyes lóistállót és 350 köbméter silógödröt. Egyéb me­zőgazdasági felszerelésekre 20 000 forintot fordítanak. A Szabad Nép Termelőszövet­kezetben az üvegházi kertészet fejlesztése érdekében GO 000 fo­rintos állami hitellel 160 négy­zetméter üvegházat építenek s villamosításra pedig 35 000 fo­rintot kapnak. Ebben az évben 21 000 forintos állami hitellel rendbehoznak egy 20 férőhelyes teliénistállót, egy 200 férőhelyes süldőszallás építésére pedig 32 ezer forintot fordítanak. A Vö­rös Csillag Termelőszövetkezet­ben az idén egy 300 férőhelyes juhhodályt építenek és errs 25 800 forint állami hitelt vesz­nek igénybe. Meg kell jegyezni még, hogy a többi termelő- szövetkezetben is, — csakúgy mint a Lenin Termelőszövetke­zetben, igen jelentős összeget fordítanak beruházásra saját erejükből is. A kőműves­munkák jó részét például ma­guk a tagok végzik majd és a Lenin, valamint a Szabad Nép termelőszövetkezetekben elő­készületek folynak az építőbri-’ gádok megszervezésére. Városunk termelőszövetkeze­tei tehát jelentős mértékben fejlődnek majd és a tizenegy termelőszövetkezet ebben az év­ben több, mint egy millió forint állami hitelt kap a beruházások­ra, a. gazdaság korszerűsítésére. Tapasztalatcserén vettek részt a kecskeméti <s?-ek állattenyésztő brigádvezetui a Városföldi Állami Gazdaságban lavaszi divatbemutató is les» vasárnap a fodraszverseuyen A Piarista Gimnázium nagytermében nagy a sürgés-forgás. Állótükrök, kis fodrász asztalkák, szárítóbúrák kerülnek a szo­katlan helyre. Itt rendezik vasárnap délután 3 órai kezdettel a megyei fodrászversenyt. Huszonhat női és férfifodrász mutatja be az érdeklődő közön­ség és a zsűri előtt a legújabb frizurákat. A dolgozó nő hajviseletét, a különféle nappali, színházi frizurákat mutatják be a megye leg­jobb fodrászai. A férfi fodrászok a hajvágásban versenyeznek. De lesznek itt tanulók is. A huszonhat felnőtt versenyző mellett tiz tedrásztanuló — öt fiú és öt lány — vizsgázik a bírálóbizottság és a nagyközönség előtt. A íodrászvenseny részvevői már hosszú heteken át készülnek e bemutatóra. Kiváló szakemberektől tanulták a legújabb hajvi­seletek elkészítését. És a legjobbak jutalma nem marad el. A szép ajándékon kívül részt vehetnek az április I5-én Budapesten meg­rendezendő országos fodrászversenyen. A fodrászversenyt felhasználják a, kisipari termelőszövetkeze­tek arra is, hogy bemutassák legszebb készítményeiket. A Kecs­keméti Ruházati KTSZ rendelt szabóságai a legújabb tavaszi fazonokból tartanak bemutatót. A cipészek az egész megyéből el­küldték legújabb fazonú cipőiket. Néhány olvasónk azzal a kérelemmel fordult hozzánk, hogy 1G—18 éves lányok számára közöljünk ruhaterveket. Az alábbiak­ban a tavaszi alkalmi ruhák közül két tervet mutatunk be: Az első: levendula­kék, középkék, vagy V tozsdavörös könnyű szövetből készíthető, könyökig érő, japán­ujjú, elől ejtett derék­vonalú alkalmi ruha. A bő alj erősen harang­szabású (A modell hú­zott szoknyával is igen csinos.) Anyagszükség­let duplaszélesből kb. 2.30 m. A másik ruha vilá­gos pasztelszínekből szép. Díszítése a mell fölött sűrű piké. A pán­tot bevont kerek gom­bok díszítik. A pánt alá a ruha anyagából ki rej­tőzött végű 6álat fű­zünk; A szoknya bő­vülő. Nyolc részből sza­bott; Anyagszükséglet dup- íaszéles szövetből kb. 2.30—2.40 méter; tok végrehajtása érdekében a kecskeméti termelőszövetkezetek is mind nagyobb gondot fordíta­nak az állattenyésztésre, az ál­latállomány növelésére és az új állatnevelési módszerek beveze­tésére. Köztudomású, hogy a Városföldi Állami Gazdaságban jelentős eredményeket értek el az egyedi takarmányozás és az itatásos borjúnevelés bevezetésé­vel. Az itt bevezetett új módsze­rek átvétele végett március hó 8-án a kecskeméti termelőszö­vetkezetek állattenyésztő brigád­vezetői, valamint az állatgondo­zók látogatást tettek a Város­földi Állami Gazdaságban. A ta­pasztalatcsere részvevői beha­tóan tanulmányozták az egyedi takarmányozás, az itatásos bor­júnevelés és a. tejhozam növelé­sének kérdéseit. A látogatás után a termelőszövetkezetek ál­lattenyésztői elhatározták, hogy az új módszereket termelőszövet­kezetükben mielőbb alkalmazni fogják. A szovjet könyvhét ünnepe A magyar—szovjet barátsági hónap ideje alatt rendezik meg a szovjet könyvhét ünnepét. En­nek megnyitóját Kecskeméter március 9-én délután 6 órakor tartották a megyei tanács nép­művelési termében, az MSZT városi elnöksége és a Katona József megyei könyvtár rende­zésében. Ünnepi megnyitót mon­dott dr. Kolozsi R. Gyula, a: MSZT városi elnöke. »A nagi irodalom ünnepe« címmel Föl­des Mihály budapesti író tar­tott előadást. A műsorban zon­gora-, szavalat- és énekszámok is szerepeltek. Közreműködtek. Hegedűs Erzsébet, Gyulai An­tal, Szűcs Sándor és Győri Érné a Katona József Színház művé­szei, valamint Puki Margit zon­goraművész. cA tiemzeJköící nőnapot us egész város megünnepelte Még soha nem ünnepelte ilyen ben­sőségesen március 8-át Kecskemét városa. Nem volt olyan munkahely, ahol apró kedveskedésekkel ne emlé­keztek volna meg a nemzetközi nőnapról, ahol ne üdvözölték volna a női dolgozókat. A pártszervezetek, a tömegszervézetek kezdeményezésé­re mindenütt soha nem tapasztalt kedvességgel övezték az asszonyo­kat. A Nemzeti Bank női dolgozóit piros szekfű, üdvözlőkártya várta a munka kezdetekor. A Béke-szálló asszony dolgozóit cukorkáscsoma- gokkal örvendeztették meg. Az Épü- Ictlakatosipari Vállalat dolgozói az idén üdvözölték először női munka­társaikat, ez ünnep alkalmából 42 zsebkendőt cs üdvözlőkártyát adtak ajándékul. Az MNDSZ-szervezetek mindenütt ünnepi nőnapokon emlékeztek meg a nemzetközi nőnapról. Délután 1 óra- felé a város minden részéből kisébb-nagyobb csoportok indultak a Városi Mozi felé az MNDSZ városi elnöksége által rendezett ünnepi nő­gyűlésre. Gyurkó Lajos vezérőrnagy elvtárs nyitotta meg az ünnepi gyűlést, az ünnepi beszédet Németi Józsefné, az )MDP Központi Vezetőségének munka­társa tartotta. Üttörő küldöttség üd­vözölte az édesanyákat, az asszonyo­kat és szeretetük jeléül az ünnepi ülés minden részvevőjének átnyúj­tottak egy-egy sok gonddal készített szívét. A honvédség küldöttének üd­vözlő szavait meghatotían hallgatták az asszonyok. Az ünnepségen meg­jelent az Elnöki Tanács részéről Sere­gély József elvtárs és ő adta át személyesen a sokgyermekes édes­anyáknak az anyasági érdemérmeket Szinte hagyománnyá vált már. hogy mi munkával ünnepelünk. Több üzemben ezen a napon ünnepi mű­szakot tartottak és az asszonyod kimagasló eredményekkel tették ma­radandóvá ezt az ünnepet. Hétfőit indult az Alföldi Kecskeméti Kon­zervgyár női műszakja. — Teljesít­ményünket 5 százalékkal emeljük — ígérték az asszonyok, de ezt mind­egyikük 10—20—30 százalékkal meg­toldotta. Göbölyös Pálné brigádja 156 százalékra teljesítette tervét a? ünnepi műszak alatt. A Cipőgyár női dolgozói március S-án indították ünnepi műszakjukat Másnap, pénteken délben röpgyűlcs k rétében jutalmazták a jó ered­ményeket elért, dolgozókat. A szabá­szaton dolgozik Hegedűs Mihályne, akinek 2 hónapi átlagteljesítménye 95 százalék, az ünnepi műszakon 150 százalékot teljesített. LikŐrös- készletet kapott jutalmul. A csákozó- ban Csertő Józsefné talpvarró 212 százalékot, az alja-üzemben Gcre Józsefné 150 százalékot ért el ezen a napon. A tűződéből Szomodi Ka­talin kapott kedves ajándékot, ö 8? százalékos átlagáról 117 százalékra emelte teljesítményét. Dicséretet ka pott Fecskés Júlia is, aki még soha sem érte el a 100 százalékot, de ezer, az ünnepi műszakon sikerrel vizsga zott. Az ünnepi műszak ugyan végétért, de a többtennelésért folyó harc foly­tatódik. Egyéni gazdák látogatják meg vasárnap a Rákóczi Termelőszövetkezetet PIACI ÁRAK A pénteki hetipiacon emelke­dett a zöldségfélék és a gyü­mölcs felhozatala. Burgonyából 85 és fél mázsa, gyökérből több, mint 12 mázsa várt eladásra. 22 mázsa almát, 10 000 tojást kínál­tak eladásra. A burgonya kilogrammja 2.50, a sárgarépáé 2, a gyökéré 3.50 volt. A fejeskáposzta kilója 2.40. kelkáposztáé 2.50. kalarábé 80 fillér, 4.50-ért adták a szép almát. Az élő csirke ása esett, 26 fo­rintot kértek kilójáért. A tyúk kilóját 24-ért, a hízottkacsáét 28-ért, a hízotlibát 28 forintért adták. A tojás darabjáért 1.40-et kértek, a tej literje 3.50 volt. A tehéntúró kilójáért 14 forintot, a vajért 50 forintot számoltak. A bab ára 5.50, a máké 45, a dióé 15 forint volt kilogrammonként a pénteki hetipiacon, A termelőszövetkezeti mozga­lom fejlesztése és a nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek egyéni­leg dolgozó parasztokkal való ! megismertetése céljából a városi tanács mezőgazdasági osztálya termelőszövetkezeti látogatást szervezett. Eszerint vasárnap a talfáji egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztok, valamint a Tal- fájában megalakult termelőszö­vetkezeti előkészítő bizottság tag­jai a Rákóczi Termelőszövetke­zetet látogatják meg. A talfáji dolgozó parasztok nagy érdeklő­déssel készülnek a termelőszö­vetkezet meglátogatására, ahol saját szemükkel láthatják majd a nagyüzemi gazdálkodás elő­nyét. A Rákóczi Termelőszövet­kezet tagjai most arra készül­nek, hogy a vendégeket szívélye­sen fogadhassák és elbeszélges­senek velük. A gépállomáson tovább folyik a fj*ewődések megkötése A KISKER újabb hús- üzietet adott át tez-ekuek Közöltük, hogy a Kiskereske­delmi Vállalat három kecs­keméti termelőszövetkezetnek rendelkezésére bocsátotta a Wes­selényi utcai húsboltját. Ebben az üzletben a termelőszövetke­zetek hízójuknak húsát és hús­termékeit árusítják. Most újabb kecskeméti termelőszövetkezetek kértek árusítási lehetőséget. A KISKER Vállalat a Csongrádi utca környékén lakók könnyebb húsellátása érdekében ezen a környéken adott át egy húsbol­tot. Most már két kecskeméti húsboltban árusítják termelő- szövetkezeteink húsáruját. A gépállomás dolgozói egyéb­ként felkészültek a tavaszi mun­kákra és valamennyi gép kivo­nult a munkaterületre, a terme­lőszövetkezetekbe, hogy ott vár­ják be a tavaszi munkák meg­kezdését. Valamennyien várják már a hó teljes elolvadását és elhatározták, hogy amint a talaj nedvessége engedi, azonnal mun­kához látnak. Versenyre hívták egymást a Törekvés TSZ két növénytermesztő brigádjának tagjai A kecskeméti Törekvés Ter­melőszövetkezetben már meg­kezdték az előkészületeket a tavaszi munkákra. Nemrégiben megszervezték a brigádokat is. Eszerint a termelőszövetkezet­ben két növénytermesztő brigád összesen négy munkacsapattal készül a tavaszi munkák meg­kezdésére. A két növénytermesz­tő brigádnak összesen 54 tagja van. Az elmúlt napokban mind­két brigád tasjaj megbeszélést tartottak és úgy határoztak* hogy versenyre kelnek egymás* sal a növényápolás! munkák jő elvégzésére, a magasabb ter* méshozam elérésére. A két no* vénytermesztő brigád tagjai vál* lalták, hogy ebben az évben az eddigieknél is több gondot for* dítanak a kapásnövények ápo­lására cs munkájukban alkal­mazni fogják a fejlett agrotech­nikai éli áratokat . A mezőgazdasági termelés fel- 1 lendítése, valamint a termésho- ‘ zam növelésére hozott határoza­Helyeseljük a Népújság javaslatát Nagy örömmel olvastuk a Népújság hasábjain Farltas elvtársi hoz szóló nyílt levelet. Ezzel a cikkel mi is teljesen egyetértünk, mert úgy gondoljuk, a lakosságot nemcsak abból kellene ellátni, amit a tanács begyűjt, hanem biztosan kifizetődne az is, ha tény­leg azokat a felvásárlásra kínált sertéseket a tanács értékesítené és így lehetővé válna, hogy a hússzékeinkben egész héten bármikor lehetne húst kapni. A jelenlegi helyzet az, hogy a hússzékek egész héten át üresen tátongnak, esetleg csak kolbászt lehet kapni, vi­szont, ami húst a boltok hétvégére kapnak, az kevésnek bizonyul. Ezt bizonyítja a hússzékek előtt való sorbanállás, ami nagy szé­gyene a tanácsnak ilyen kínálat és lehetőség mellett. Mi, gyufa­gyári asszonyok kérjük is, hogy ezen a tanács minél előbb segítsen. A Gyufagyár dolgozói nevében; Horváthné. A Kecskeméti Gépállomás traktorista brigádvezetői és a traktoristák tovább folytatják az egyéni gazdákkal való foglalko­zást a szerződések megkötéséért. Minden brigádvezető és trakto­ros felkeresi a maga körzetéhez tartozó egyéni gazdákat. Ennek eredményeként eddig összesen 250 hold gépi munkájára mint­egy 80 dolgozó paraszt kötött már szerződést.

Next

/
Thumbnails
Contents