Bácskiskunmegyei Népújság - Népújság, 1956. február (11. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-14 / 38. szám
Vezetöségválasztó taggyűlések a kecskeméti iskolákba»! A KECSKEMÉTI | Városi Pártbizottság gondosan készítette elő az iskolai pártszervezetek vezetőségválasztó taggyűléseik Az eddig megtartott taggyűlések azt mutatják, hogy az iskolai pártszervezetekkel való törődés szép eredményekhez vezet. A BESZÁMOLÓK j a külpolitikai események értékelése során mindenütt ismertették a Irancia választásokat és ezzel Kapcsolatban a francia pedagógusok kiállását T— a népfront politika mellett. Megmutatták azt is, hogy milyen nehéz körülmények között harcolnak a francia pedagógusok a haladásért, igaz emberi életért. A pártszervezetek kezdeményezésére a nevelőtestületek üdvözlő leveleket írtak a francia pedagógusoknak. A bírálat szellemét legjobban érvényesítették az I. számú iskola párttagjai. Élénk vita fejlődött ki a beszámoló felett. Megvizsgálták, mit tettek a kommunista pedagógusok az egységes nevelőtestület kialakításáért, a pedagógusok neveléséért. Ezt a többi pártszervezetekben azonban elhanyagolták. MINDEN alapszervezetnél | kiérződött a kommunista pedagógusok felelősségérzése az ifjúfiégért. Az iskolai ifjúsági szervezetek munkáját, eredményeit, nagy gonddal vizsgálták s minden taggyűlésen szinte egyhangúlag állapították meg, hogy az úttörő csapatoknak ismertetniük kell az úttörőélet célját, az úttörők 12 kötelességét. A szép tantárgyi rajgyűlések mellett nem tudják ugyanis a pajtások, hogy mit kell tenniök, hogy jó úttörőkké váljanak. A tapasztalatok szerint sok szülő is azért idegenkedik az ifjúsági szervezettől, mert nem ismeri a^ lényegét, felesleges időtöltést lát benne. örömmel küldi azonban gyermekét az a szülő az úttörőbe, aki tudja, hogy a szülők és az idősek tiszteletére, a kicsik, a gyengék védelmére, segítésére, a haza és a dolgozó nép forró szeretetére, kötelességteljesítésre, a munka megszerettetésére, Szovjetunió és a népi demokratikus országok dolgozóival való együttérzésre és mindarra nevelik a gyermekeket, ami szebbé, jobbá teszi életüket; — Ezért a kecskeméti kommunista pedagógusok mozgalmat indítanak, hogy a szülőkkel a pedagógusok ismertessék meg az úttörő mozgalom nevelési célkitűzéseit, így kívánják a szülői házat közelebb hozni az ifjúsági szervezethez. AZ ISKOLÁBÓL I kikerült í halok nevelése is komoly gondot okoz az iskolai pártszervezetnek. Az I. számú iskola pártszervezetének kommunistái ezért határozták el, hogy havonta klub ílutánt szerveznek az iskolából kikerült fiataloknak, ahol további nevelésükről, egészséges szórakoztatásukról kívánnak gondoskodni, míg az ifjúsági szervezet át nem veszi őket. A gondolat követésre talált a Hosszú utcai és a Zrínyi általános iskolában is. Több iskolai taggyűlésen kifogásolták a felszólalók, hogy még mindig van olyan igazgató, aki helytelenül értelmezi az iskolai pártszervezet szerepét, nem igényli a párttagok segítségét, sőt a párttitkár jogos bírálatát is visszautasítja Ahol az igazgató az iskolai páx-tszervezettel megbeszéli a nevelőtestület előtt álló feladatokat, ott a párttagok egységes állásfoglalása és a nevelőtestületben végzett népnevelő munkája biztosítja a feladatok helyes megvalósítását a pártonkívüli pedagógusok mozgósitásával. »A közlekedésben a hatodik ötéves terv főíeladatának kell tekinteni a vasúti, vizi, gépkocsi és légi közlekedés műszaki színvonalának további emelését, a vasutak széleskörű villamosítását ; ; ;« — írja elő az SZKP Központi Bizottságának terveA VEZETÖSÉGVÁLASZTQ ) taggyűléseken jó határozatok születtek, amelyek nemcsak általánosságban jelölik meg az újjáválasztott vezetőség tennivalóit, hanem a végrehajtás módját is meghatározzák. A Jókai utcai iskola alapszervezete pl. az iskola volt növendékeinek bevonásával fogja megjavítani az iskolai DISZ-szervezet munkáját. A pedagógusok politikai fejlődését úgy akarja segíteni, hogy havonta pártnapot tart, ahol egy napi-politikai kérdést, és egy-egy időszerű nevelési kérdést vitatnak meg a pártonkívüli pedagógusok bekapcsolásával, AZ ISKOLAI I pártszervezetek vezetőségválasztó taggyűlései bebizonyították, hogy az alapszervezetek nagy erőt jelentenek és a pártbizottság helyes és gondos irányításával az iskolai élet motorjává válnak, magukkal tudják vinni a lelkiismeretes és jószándékú pártonkívüli pedagógusokat, s az egységes iskai közösségek kovácsolóivá válnak. Csak így remélhetjük, hogy kiküszöböljük iskoláinkból a burzsoá pedagógiai nézetek maradványait. zete a 6. ötéves terv irányelveiben. A képen: 5 év múlva ilyen mammutvonatok közlekednek majd a Szovjetunióban. A 320 tonnás mozdonyokat atomenergiával hajtják. A vasúti kocsik teherbírása 80—100 tonna lesz. HEVERŐ TALÁLMÁNY — ablakon kidobott 5 millió forint — Sürgős, kérjük kísérletezzék ki, mi módon lehetne a sört hosszabb ideig tartósítani. Ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal, de értelemszerűen így szólt a Sörgyár kérelme a Szegedi Tudományegyetem Szerveskémiai Intézetéhez, 1953 derekán. Még azt is hozzáfűzték, hogy a kísérletekre 50 000 forintot biztosítanak. A levél kézhezvétele után Dutka Ferenc volt tanársegéd, jelenleg a Kinizsi Konzervgyár laboratóriumának vezetője, dr. Sallai István adjunktus és Fodor Gánor Kossuth-díjas akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem irányításával megkezdték í kutatómunkát. Hosszabb kutatómunka után sikerült megtalálni a sör tartósításának új módiát. Előbb állatokon végzett kísérletekkel, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetem I-es számú sebészeti klinikáján 12 önkéntes jelentkezővel tudományosan bizonyították be: íz új tartósítószer nem ártalmas az emberi szervezetre. A tudományos dolgozatot számításokkal együtt meg is küldték a Találmányi Hivatalnak. A hivatalban felülvizsgálták tudósok, szakemberek bevonásával és úgy találták: a tartósítószer alkalmazható. Nem tudni ezután, hogy hány szerv kezén vándorolt keresztül, hányán vitatták még meg a találmány előnyét, de ez nem is fontos. Az azonban már szomorú és megengedhetetlen: a mai napig sem alkalmazzák a söriparban ezt az új találmányt. Érdekes, 1953 tavaszán sürgős volt. Üj eljárást kértek, melyért fizettek 50 000 forintot. Megvan a sör tartósításának új módszere és mégsem alkalmazzák. Vajon miért? Talán azért, mert az eljárás évente — Dulka elvtárs számí.ása alapján — 5 millió forinttal tenné olcsóbbá a sörgyártást, Kiküszöbölné a drága pasztőrözést, vagy talán az a baj, hogy ezzel az új módszerrel a sört nyáron is 30 napig tudják tartósítani? Mindeneseire nagyon érdekes, s ha az illetékeseknek mégsem jutna ezután eszükbe a találmány hasznosítása, akkor is cselekvésre kényszerülnek, mert Dutka Ferenc eltökélt szándéka: — Nem hagyja annyiban a dolgot. Helyesen teszi, s ebben mi is segítünk neki. — Venesz — Megnyitották Baján a tbc elleni küzdelem hetét A Vöröskereszt, a Hazafias Népfront és az egészségügyi osztály együttes rendezésében szombaton este tartották Baján a Tanítóképző Intézet dísztermében a tbc elleni küzdelem hetének megnyitóját. A megnyitó beszédet Meleg József, a Tanítóképző Intézet igazgatója, a Hazafias Népfront elnöke tartotta, dr. Jancsin József és dr. Abonyi József kórházi főorvosok pedig a tbc elleni küzdelem fontosságáról tartottak előadást. Járásbírósági hírek Dienes Imrénc és Fodor Józsefné helvécjai adóügyi megbízottak a beadásra kötelezett dolgozó parasztoktól társítási pénzeket vettek fel és azt elsikkasztották. A társadalmi tulajdonban cselekményükkel 18 000 forint kárt okoztak. A járásbíróság kétévi és kéthónapi, illetve egyévi és háromhónapi börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat. w Steinfeld Jenő, a lajosmizsei péküzem vezetője hanyagságából és vétkes mulasztásából az üzemben egy dolgozó áramütést kapott és annak következményéként életét vesztette. A Kecskeméti Járásbíróság felelősségre vonta Steinfeld Jenőt gondatlanságból okozott emberölés büntette miatt. A vádlottat egyévi éa hathónapi börtönbüntetésre ítélte. FELEGYHAZI KRÓNIKA KO0000-00-0 OOOOOO-OOOOOOOOOOOOOCO C-OOO-OO-OOOOO O-OaOC: KITÜNŐEN SIKERÜLT A TANÍTÓKÉPZŐ HANGVERSENYE A szokásos évi nagy hangversenyét szombaton este tartotta a tanítóképző. Mezősi Károly ünnepi megnyitójában a hangversenyt a város nagy szülöttjének, Móra Ferenc emlékének ajánlotta, akinek a szobrát tavasszal állítják fel az egykori »Dara« utca bejáratánál. Mezősi doktor szavai mély gondolatokat ültettek a hallgatóság leikébe és ezen gondolatoknak a fejére mintegy koronát tett az »Ének a mosóaszszonyrúl« című Móra-vers, amit az igen tehetséges szavaló, Fekete Pál mondott cl. Ezután kerültek sorra a szebbnél-s£ebb lfórusművek, opera- és opcrettrészletek. Még ma is fülünkbe cseng Joviczky József, az Állami Operaház énekművészének hangja, ha a Virágáriára gondolunk a, Carmen című operából. Az ünneplő Iwzönség vastapssal fizetett a Dajazzókból való operarészletért is, amelyet szintén Joviczky József tolmácsolt. A zongorakísérelek művészében Paulusz Elemért, a Néphadsereg Színházának Icarnagyá: kell méltatni, akinek éppen olyan nagy része volt az est színvonalának magasan művészire emelésében, mint Joviczky Józsefnek Kimagaslóan szépek és művésziek voltak azok a számok is. amelyeket a vegyeskar ■ adott elő. A Nabucco című operából « Rabszolgák kórusa és a Trubadúr című operából a Cigánykórus című rész összhatásában is érezhető volt a részletekig menő speciális kidolgozás. Kapus Béla kitűnő karnagyi képességgel rendelkezik, ezt mutatta mindenegyes kórusmű. Nem mindennapi az a művészi produkció, egy középiskolás kórustól, amilyet c Szabad szél című operettbő' nyújtott a vegyeskar, a Partizó nők dalát, amelynek a zongorakísérését Paulusz Elemér vállalta. magára. Ha két szóban is, de megkell említeni a kitűnő rendezést, amelyet Túlit Péter, az intézet testnevelő tanára irányított kifogás talmiul. A hangverseny után magasra csapott a farsangi hangulat. PALMAKERTET épít a gépgyár A Kiskunfélegyházi Gépgyár népművelési bizottsága a közelmúltban tárgyalt arról, hogy az új székházban csővázas berendezéssel, üvegtetővel pálmakertet létesít. Az előzetes terv alapján a kert négy részből állna, amelyek közül az egyik helyiségben különleges növények lennének, a másikban halak, a harmadikban madarak, a negyedik helyiségben pedig szakköri foglalkozásokat akarnak tartani. Az épületet társadalmi munkával építik fel és a bizottság kapcsolatot keres a budapesti páJmakertlel, ahonnan a dísznövényeket akarja megszerezni-ORVOSI ELŐADÁSOK Február 12-től J9-ig az országosan megrendezett tbc leküzdésének hete alkalmából 33 felvilágosító egészségügyi előadást tart a városi egészségügyi osztály a város legjobb orvosainak bevonásával. Ugyanebben az időpontban a városi népművelési csoport is tart előadásokat főként a tanyai iskoláknál, a termelőszövetkezetekben és az üzemekben. Ezek az előadások nagy jelentőségűek, hiszen a múlt rendszerről ránk maradt, a dolgozók százezreit pusztító népbetegségnek, a tüdővésznek a felszámolására irányulnak a betegséget megelőző teendőkről és egyéb ezzel kapcsolatos tudnivalókról esik szó minden előadáson. IPARENGEDÉLYT KÉRTEK A városi tanács ipari osztálya a napokban két iparosnak ad iparengedélyt a város határában. Az egyik László Ferenc belsőgalambosi lakos, lakatosiparra kap engedélyt, hogy a tanyai lakosság mezőgazdasági kisgépeinek a javítását helyben is el tudja végeztetni. A másik kérelmező Besze István, Tanya 1568. szám alatti lakos, szintén takatosiparra kér engedélyt. KÉT TERMELŐSZÖVETKEZET KEL EGYMÁSSAL VERSENYRE A Vörös Csillag Termelőszövetkezet kommunistái és tagsága nevében Hideg János elvtárs, a tsz. párttitkára, éves versenyre hívta a Lenin Termelőszövetkezetet, illetve annak tagságát. A megyei párt-végrehajtóbizottság és a megyei tanács 3 százalékos terméshozam emelése érdekében hozott együttes határozata alapján. A versenyvállalás szempontjait a két tsz közösen dolgozza ki és rövid időn belül a közgyűlés elé terjesztik jóváhagyás végett BÉKEKÖLCSÖN-BESZEDÉSI HÉT Február 12-től 18-ig a város területen és határúban bcke- Uölcsön-bcszedési napokat tartanak. A városi tanács pénzügyi osztálya kéri azokat a készpénzjegyző dolgozókat, akik még nem fizették be az általuk önkéntesen jegyzett békekölcsönösszeget, hogy a békekölcsönbeszedési hét alkalmával tegyenek eleget hazafiúi kötelezettségüknek és fizessék be adósságukat. FEBRUÁR 15-IG KAMATMENT A városi tanács pénzügyi osztálya felhívja az adózók figyelmét arra, hogy - az 1956. I. negyedévre a fizetési értésben megállapított adóösszeg február hó 15-ig kamatmentesen fizethető. Február 15 után a fizetendő ösz-MÜVELÖDNEK A IX A város határában dolgozó népművelési ügyvezetők közül sokan dicsérik Tímár Tamás pedagógust, aki a Tábi-félc iskolában a téli időszakban sok előadást tart a környék dolgozó parasztságának. Jelenleg a főhangsúlyt azokra az előadásokra fekteti, amelyek a terméshozam 3 százalékos emelése érdekében hangzanak el. Ezeknek az előadásoknak a hatására határozta el magát kát tsz-tag a Lenin TSZ-ből, és három egyénileg dolgozó paraszt, hogy beiratkozik a mezőgazdasági technikum ezüstkalászos tanfolxtamára. Amióta US AZ ELSŐ NEGYEDÉVI ADÓ szegre, a rendelkezések érteimében, kamatot kell számítani, tehát minden adózó a saját érdekében február 15-ig, azaz szerdáig rendezze adófizetési kötelezettségét. LGOZÓ PARASZTOK ezek a dolgozó parasztok tanfolyamat hallgatnak, komolyabb érdeklődés nyilvánul meg a mezőgazdasági termelés iránt, mint ezelőtt. Még a szomszédok közül is Szíibó Imre, az egyik egyénileg dolgozó paraszt, aki az öi közül a legjobban érdeklődik a tanfolyamon hallottak iránt, sokat beszél a szomszédoknak az iskolában hallottakról, az ikersoros tengeri termelésről, meg n négyzetes kukoricavetésről ét mindazokról az agrotechnikai eljárásokról. amelyek újságszámba mennek a dolgozó parasztok között.