Bácskiskunmegyei Népújság - Népújság, 1956. február (11. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-04 / 30. szám

A termelőszövetkezet legfiatalabb népnevelője ! Jíii né I* any hónapja, Tóth Dezső, a fiatal, 5 htjldas pereghalmi gazda bekopogtatott a tiszakécskei Szabadság Ter­­pielőszövétkezet irodájának aj­taján: — Ha maguk közé fogadná­nak — szívesen a csoportba áll­­nék — mondotta. A következő taggyűlésen inár « termelőszövetkezet tagjai örömmel szorítottak kezet a be­csületes, szorgalmas új taggal. Persze, azért is örültek, hogy szövetkezetük nemcsak egy tag­gal, hanem egy kommunista tag­gal gyarapodott. Tóth elvtárs ugyanis már 4 év óta tagja pár­tunknak és lassan 8 éve lesz, hogy a népnevelő munkából rendszeresen kiveszi részét. I A ilszakéeskei Sza­ * 6 badság Termelőszövetkezet szé­pen fejlődő, gyarapodó szövet­kezet, csak éppen eddig egy kis hiba volt a munkafegyelemben, a gyengekezű vezetés miatt. Kü­lönösen a tehénállomány romlott te. Amikor Tóth Dezső a terme - tőszövetkezetbe került, 12 fejős­tehéntől 13 liter tejet fejtek na­ponta. Amint a termelőszövetkezet egyik igen lelkiismeretes tagjá­val, Sóbujtó elvtárssal — akit azóta már megválasztottak párt­titkárnak — elbeszélgettek a te­hénállomány leromlásáról, Tóth Dezsőben valahogy ágaskodni kezdett a nagyapjától, apjától örökölt gulyás-virtus, azután Só­bujtó elvtárs tenyerébe csapva ennyit szólt: — Ha nekem szánnátok ezt a munkát örömmel vállalnám! -— Másnap már a tehenészetben dolgozott, s bizony sok-sok aka­dállyal, nehézséggel kellett meg­küzdenie, míg az egyliteres napi átlagról a teheneit tejhozama napi négy literre emelkedett. — Még ez is nggyon gyenge eredmény, deltát egyszerre nem (négy a dolog. Nyáron szeretném bevezetni a zöldtakarmányozást, 6 ha felépül az új, korszerű is­tálló, az egyedi takarmányozást is bevezetem ->* akkor majd meg lehet nézni a hozamokat is. Per­sze, addig is igyekszem. A múlt hónapban sikerült az asszonyt is beinvitálni a tszbe és most már ketten dolgozunk a tehenek néi, mert van még néhány növendék, meg hízóbika is a fejősökön kí­vül. j ■(«wlfotíta tekint kö­rül, azután közelebb hajol és hévvel magyarázza: — Tudja elvtársnő, én úgy vagyok ezzel, hogy nemcsak a kötelesség szólít a becsületes munkára, hanem a természetem, meg az is, hogy a kívülállók kö­zül egyre többen tekingetnek a csoportunk felé. Most meg meg­alakítottuk a népnevelő gárdán­kat is. Rendszeresen felkeressük az egyénieket, akik közül már többen is beléptek szövetkeze­tünkbe. Az elmúlt közgyűlésen vettük fel Belényesi Lajost, a feleségemet, és még három ta­got. A következő taggyűlésre is tartogatok már meglepetést — egy-két belépő személyével. De nem könnyű őket sem meggyőz­ni, mert eddig bizony még akad­tak hibák a gazdálkodásunkban. Ezután azonban már nagyon szégyelném, ha éppen a kívül­állók vágnák a szemembe, hogy elhanyagoljuk a szarvasmarha­­állományunkat. ] Így besaélt Tóth-Dezső — az alig néhány hónapja belé­pett, de már ízig-vérig »szövet­kezeti gondolkodású« tag. S sza­vainak értelme megbecsülésre készteti az embert. Olyan kom­munista, olyan népnevelő ő, aki nemcsak szavával, de tettével is bebizonyítja a maga igazát, Felkészülés a TBC elleni küzdelem hetére Kecskeméten a Vöröskereszt helyi szervezete február 2-án délután fél 5 órakor csoport­titkári értekezletet tartott. A TBC elleni küzdelemről szak­előadást tartott dr. Sárkány Im­re, a TBC-gondozó főorvosa, a felkészülésre vonatkozó szerve­zési feladatokról pedig Bakos Andrásné, a Vöröskereszt városi szervezet titkára beszélt. A városban a következő he­lyeken és időben lesz szakelő­adás. A városi tanács kultúr­termében február 6-án délután 6 órakor a pedagógusoknak, az Állatíorgalmi Vállalat^ dol­gozói részére pedig február hó 10-én délután 5 órakor rende­zik meg a tüdő- és rákbetegség­ről szóló szakelőadást. A lakos­ságnak február 13-án délután C órakor a VI. kerületi MNDSZ helyiségében, 20-án ugyancsak délután C órakor a II. kerületi iskolában tartanák szakelőadást. A kalocsai járásban február 1?. és 19 között összesen 72 elő­adást tartanak a szakorvosok, a községi orvosok és az egész­ségügyi védőnők bevonásával. Dunavecsén február 4-én cso­porttitkári értekezleten megala­kítják a TBC elleni küzdelem ! hetének előkészítő bizottságát, Ladánybenén és Kunadacson dr. Szepesi József körzeti orvos már megtette a szükséges előkészüle­teket. TÜLTEL JESfTETTüK \ JANUÁRI TERVET — jelenti a Gazművek. És a dol­gozók megfogadták, ahogyan az első hónap tervét becsülettel befejezték, a hátralévő 11 hónap tervét is hasonló igyekezettel fogják valóraváltani. Az el­múlt évben a szénadagolási idő megrövidítésével 490 tonna nor­­málfűtőértékü importszenet ta­karítottak meg. Ezt az adagolási időnek 15 percről 13 pereim való csökkentésével érték el. Nos az idén a múlt évben elért ered­ményt tovább akarják fejlesz­teni cs a 13 percre csökkentett adagolási időt 11—12 percre kí­vánják tovább mérsékelni. Ez nagy szó cs nem kis erőfeszítést követel. Jelentős beruházást hoz az idei év. Két millió forint költséggel új gáztartály épül, melyet a győri Wilhelm Pieck-gyár dolgozói ké­szítenek. Az új gáztartály nem­csak mennyiségileg fogja fokoz­ni a gázszolgáltatást, de minősé­gét is megjavítja. Az elmúlt év hálózatbővítését az idén a már régebbi hálózat felújítása követ N AG YMAMÄK—NAGYPAPÁK TALÁLKOZÓJA Érdekes és nőn mindennapi találkozó lesz ez, melyet az MNDSZ-szervezete rendez, feb­ruár első heteiben. Miből fakadt a találkozó megrendezésének gondolata? Számos családban a szülők egésznapoe elfoglaltsága miatt, a gyermeknevelés a ".agy­­szülőkre hárul. Az MNDSZ a találkozó megrendezésévé* • nagymamákat, nagypapákat «. modern gyermeknevelés módsze­reivel akarja megismertetni’ Bizton izgatottan várják a nagy­szülők ezt a találkozót, hogy u kis unokák nevelésében mind­azt, amit hallani fognak, felhasz­nálhassák. DIAKOK AZ OLIMPIÁÉRT A napokban történt uz MSZT kecskeméti szervezetében SZERDÁN ESTE a honvéd­kórház kultúrtenne bensőséges ünnepség színhelye volt. A fala­kat Prohászka József, Kiss Zol­tán, Bozsó János képeiből ren­dezett kiállítás díszítette, A szép-A tej szabadfelvásárlási árának felemelése február 1-től április 30-ig terjedő időszakra A téli nehezebb takarmányo­zási viszonyokra és a tejterme­lés magasabb önköltségére való tekintettel, február hó 1-től elő­reláthatólag április végéig ter­jedő időre a jelenlegi literen­kénti 2,40 forintos szabadfelvú­­sárlási tej alapárát literenként 2.50 forintra emeli fel a Tejipari Vállalat. A szabadfelvásárlási árnak megfelelően a jelenlegi 56 forin­tos kilogrammonkénti zsírár 58 forintra emelkedik. A fenti alapáremelés termé­szetszerűleg nem érinti a pré­miuinos szerződéskötés esetén járó literenkénti 20 filléres pré­mium érvényességét. Azt to­vábbra is szorgalmazzuk a tej­kezelőinken keresztül. Felhívjuk a tehéntartó terme­lők és tsz-ek figyelmét, hogy a kötelező tervteljesítés utáni sza­bad tejükre kössenek szabad­­prérniumos szerződést, ami lite­renként 20 fillér többletárat je­lent. Nagy Mihálj*, a Bács-Kiskun megyei Tejipari Vállalat igazgatója számú vendégsereg előtt Nagy T*ászló, a városi tanács népmű­velési csoportjának vezetője, nyitotta meg a helyi művészek olaj-, akvarell- és grafikai képei­ből rendezett kiállítást, a tárJat­­vezelű szerepét is o vállalta. A megnyitó után mikrobarázdás lemezesten vett részt a művé­szetet kedvelő közönség. • NAGY KÉSZÜLŐDÉS, lázas tervezgetéa előzi meg megye­­székhelyünkön is az idei magyar —szovjet barátsági hónapot. A napokban megalakult operatív­bizottság, — melynek feladata a barátsági hónap sokszínű ren­dezvényeinek előkészítése, meg­rendezése — már nagy munká­hoz látott. A részletes progra­mot kidolgozták, mindenki ismeri a reáháruló feladatot. A magyar—szovjet barátsági hó­nap ünnepélyes megnyitóját március 5-én tartják a Katona József Színházban, Béí-Magyarország öt megyéje, — Békés, Csongrád, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun, — közép­iskoláinak közel 1500 diáksport tolója részvételével rendezik rneg április 28 és május 2 kö­zött. A sportfiatalok négynapos találkozóján 10 sportágban mérik össze erejüket. Atlétika, kosár­labda, röplabda, torpa, úszás, te­nisz egyéni és csapatversenyek, labdarúgás, kézilabda, vízilabda, asztalitenisz-versenyek lebonyo­lítására kerül sor. A nagyszabású sportbemutatók oélja: új tehetségek felfedezése, a tömegsporton keresztül a minőség fejlesztése, valamint el­dönteni azt, hogy a dél-magyar­országi középiskolákban meny­nyire fejlődött a sportélet. À négynapos sportbemutatók­ra és nemes vetélkedésekre az előkészületek már megindultak. Igénybeveszik az összes sport­pályákat és iskolai tornaterme­ket. A várható nagy érdeklődés-A KÖZPONTI SZÍNJÁTSZÓ EGYÜTTES BEMUTATKOZÁSA Elismerést érdemel az együt­tes minden tagjának igyekezete, hogy a Szerencsés flótás című operett nern valami eseménydús szövegkönyvéből sikert kovácsolt ki. A központi színjátszóegyüttes első bemu ta tie ozása azonban be­bizonyította, nagyobb és komo­lyabb feladatok megoldására is képes. Szabó István a címszerepben mértéktartó játékával, sokoldalú színjátszó készséget árult el. Ha még egy kissé otthonosabbá te­szi magát a színpadon, sok ma­radandó siker részese lesz. A női szerepekben Nagy Lajosné, Udvardi Magda és Kele Julián­ná méltán megérdemelte a kö­zönség elismerő tapsait. Dicsérni re való tekintettel kuiöu gon­doskodás történik a diáksporto­lók elhelyezésére. Tervbe vették különvonatok és autóbuszjára­tok indítását. A négynapos sport­ünnepségekkel kapcsolatosan nyílik meg a sportkiállítás. Az elmúlt napokban lenn járt Hegyi Gyula, az OTSB elnöke az előkészületek megtekintésé­re. Megszemlélte a sportpályá­kat, az iskolák tornatermeit. A látogatás során örömteli ígéret is elhangzott. Amennyiben más előzetes program nem akadá­lyozná a magyar válogatott labdarúgó-csapatot, úgy május 2-án edzőmérkőzésre a várost*» látogat. A négynapos sportün­nepségek méltó befejezése vol-t na a magyar válogatott szerep­lése. A TSB és a sportvezetők mi» dent megtesznek, hogy Dél*Ma­­gyarország öt megyéje diákfia­­faijainak nagy sporttalálkozója emlékezetes élmény maradjon. kell Járai Antal e* Rácz Jenó alakításait, akik tudásuk ésszín­­játszókészségük egész arzenálját felvonultatták a siker elérésére, Bíró Imre, — aki egyben a darab biztoskezü rendezője, —• meleg szívvel alakította Edének* a borbélyüzlet vezetőjének, — o darab egyetlen tökéletesen meg« írt alakjának — szerepét. Ki­emelkedő alakítást nyújtott Ga liez István és az epizódszereplők közül Kovács Margit, Dancsé Ervin, Kátai Gábor és Melegd' Gyula. Az elért siketből méltán kér részt a zenekar és ‘a József At­­tua-kultúrház vezetősége az íz lises színpadképekért, 9 Érje meg azt, amiért egész életét áldozta Szép, nagy bérházak állnak Félegyliá­­tán, a Beloiannisz téren. A Bányászati Berendezések Gyára építette még azo­kat az első ötéves tervben. Ott kapott lakást Szabó Antal elvtárs is a család­jával együtt, mert ő meg abban az idő­ben portás volt a gyárban. Sajnos azon­ban a portáskodást abba kellett hagyni, mert tavaly nyáron Szabó elvtárs ballá­­báí, leamput.álták, hogy megelőzzék a végzetes bajt. Ezután Szabó bácsi nem dolgozhat, nyugdíjazták és most otthon két hónualjmcinkóval biceg. Tegnap éppen arm vitt az útam és beszaladtam egy pillanatra hozzájuk. Szabó néni épp az ebédkészítéssel fog­lalkozott, Szabó bácsi meg, szegény ült i kis, asztal, mellett és rövid szopókából szívta a cigarettát. Előjött a szóbeszéd folyamán, hogy mily nagy kár is az, ha az embernek odavan a lába. Szabó bá­csi is még csak 62 éves, máskülönben jó magabirású ember volna, de hát fiiéba, egy láb, az csak egy láb. Ahogy beszélgettünk, elmondta, hon­nan származott az ó lábbetegsége. — Mégr ez orosz fronton. 1917-ben, amikor kitört a Nagy Októberi Szo­cialista forradalom, beálltam a Vörös­­gardába, vagy ahogy ott mondtuk, a »Kr'ásgmeh gvárgyiba Ez olyan parti tán-féls alakulat volt, amelyik oda-oda­­pörkölt a Kolcsákék orra alá. Egyszer is, nose felejtem el, rettenetes nagy harcba keveredtünk Acsinszkhoz mm messze, az isin nevű községnél. Borzasztó hideg volt és nagy hó. Hiába harcoltunk, Kolcsakék még akkor túlerősek voltaic, szétvertek bennünket. Máskor meg Mongóliába vettük fel a harcot egy vörösgárdista magyar hadnagy vezeté­sével, úgy hívták, hogy Damjaniçs Jó­zsef. Akkor elfogtak bennünket a fehér­kozákok, de Damjaniçs meg Szekula Mihály, az egy kecskeméti borbély volt, megszöktek. Minket meg « Jcraszno­­jarszki tömlőébe zártak, ott ültem hat és fél hónapot. Több magyar is volt ve­lem. Kiss Ferenc, egy pesti gyógysze­rész is ott volt, akit a szememláttárg vé­geztek ki. Egy másik jóbarátomat pe­dig a saját nadrágszíjamra akasztottak fel. Hat és fél hónap múlva azután a Vörös Hadsereg felszabadította a várost, így szabadultunk ki mi is. Ezután beálltam a Vörös Hadseregbe huszár­nak. Később komisszár lettem, szakasz­­paramsnok. Az volt a baj, hogy %>a-. rnnesnokaink egy része lépten-nyomon elárult bennünket, hiszen nagyrészük cári liszt volt, szóval olyan köpönyeg­­forgató gazember. Vörösnek tette magát, de mégis fehér volt. Krasznojarszk mellett, Kaucknál is így történt egy­szer. Belevezettek bennünket a Kolcsa­­hék csapatába és utána pedig szétver­ték uz alakulatunkat. Egyszer azután megérkezett a pa­rancs Lenin elvtárstól, hogy vöröska­tonákból kell a Vörös Hadsereg élére tiszteket képezni. Engem is tiszti isko­lára küldtek 1920-ban, Moszkvába. OH képeztek bennünket. Voltunk magyarok huszonheten azon az iskolán. Itt ismer­kedtem meg Vorosilov elvlárssal, ö is akkor került be tiszti iskolára, úgy, mint én. Sokszor beszélgettünk vele a tananyagról. Egykettőre kitűnt, hogy csodálatos ember. Nekünk, magyarok­nak különösen nehéz volt a tanulás, hisz a nyelvvel sem voltunk tisztába, de Vorosilov elvtárs, meg a többiek segítettek bennünket. Még az ebédlőbe is majdnem egymás mellett ültürüc. Én ültem így az asztal külső szélénél, mel­lettem egy magyar elvtárs, amel­lett meg Vorosilov elvtárs HÍL Saj­nos csak kevés ideig tudtunk együtt lenni Vorosilov elvtárssal, mert ő, azt hiszem, tüzér volt, én meg huszár és a huszárokat nemsokára átvitték Lenin­­cmádra, a tüzérek, rneg a gyalogosok ottmaradtak. Moszkvában. Így persze Vorosilov elvtárs itt ott maradt a moszkvai iskolában. Többet nem is talál­koztam vele, Én úgy kerültem ki az iskoláról, mint főhadnagy, aztán jöttek oda hozzánk, Pétérvárra olyanok, akik együtt végeztek Vorosilov elvtánsal mondták, hogy ő őrnagyi rangot kapott Hát én meg is értem, hogy kitűnt e többiek közül. Utána még sokat hallot­tunk, Vorosüovról, a nagy hadvezérről Nem találkozhattunk, hiszen szétmen­tünk mi abba az óriási országba, én c Jeniszej-folyó mellé kerültem, egy szi getre, ahol a háborúsbűnös katonatisz­teket őriztük, az én száradom őrizte. Volt azok közt mindenfajta nemzetiségű magyar is akadt. Nehéz idők voltak azok. He tudtuk; hagu miért harcolunk, mert láttuk o célt. Amikor megtisztítottuk a fehérek­től a nagy orosz honi, úté no leszerel­tem és a kormány egy cipőgyárba he­lyezett munkavezetőnek. Dolgoztunk) harcoltunk, olyan, mintha ma történt volna. Pedig annak már sok éve, akkor még alig negyven éves ember volt Vorosilov elvtárs, Az idő gyorsan telik, Ma már 75. születésnapját ünnepeljük: Amikor mi együtt tanultunk, akkor még éhezett, nyomorgóit a szovjet nép, mart országa elmaradott volt, És íme, most a jólétben építi a kommunizmust A harc persze nem szűnt mgg, sem a mun­ka, egy pillanatra sem. Ennek mindig az eleién haladt Vorosilov elvtárs. Ma a világ minden táján reá emlékez­nek a munkások. Sokmillió jókívánság születik 'ezen a napon. Én azt kívánom, hogy erőben és egészségben érj3 meg e kommunizmus teljes győzelmét, amiárt életének eddigi szakaszát áldozta., g, S

Next

/
Thumbnails
Contents