Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-22 / 19. szám

%

Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása

(Folytatás az 1. oldalról)

piacra. Az igazgató hasonlóképpen kényszeríti a főmérnököt, a főmérnök a mérnököt, a mérnök a művezetőt, — s mindegyik szakadatlanul töri magát, hogy valamit javítson és jobb, olcsóbb, szebb gyártmányokat készítsenek el. És ez a kényszer eljut egészen a munkásig. Ha az igazgató észreveszi, hogy a főmérnök, vagy a mérnök egy idő óta nem jön hozzá javaslattal, vagy a főmérnök észreveszi, hogy a mester nem töri magát, — vagy a mester észreveszi, hogy a munkás selejtet gyárt, vagy a lendület hiányzik belőle, akkor egyszerűen kiteszi az utcára. Élethalálharc ez, mert ha a másik vállalat fölénybe kerül, a gyár csődbe jut, a mérnökök, s a munkások az utcára jutnak. Márpedig a tőkés országokban — különösen Amerikában — az utcára kerülni, kiváltkép, ha 40 évesnél idősebb az ember, szörnyű dolog, mert a legtöbb gyárban 40 éven felüli dolgozókat nem vesznek fel.

Nem kívánok most, elvtársak, részletesen beszélni az érem másik oldaláról: azokról a döntő tényezőkről, amelyek akadályozzák a tőkés országokban a technika fejlesztését: a tőkés termelés anarchiája, tervszerűt- lensége a társadalmi javak mérhetetlen pazarlásával jár együtt. Az óriási monopóliumok — éppen a profitjuk érdekében — igyekeznek a műszaki fejlesztést is monopolizálni, s nem ritka, hogy a találmány a süllyesztőbe kerül.

A mi rendszerünkben természetesen a technika fejlesztésének nincsenek ilyen

korlátái. Mi előrelátó terv szerint gazdálkodunk.

Az ország anyagi eszközeit a legfontosabb problémák megoldására tudjuk összpontosítani. Nálunk a dolgozókat nem kényszer hajtja, hanem az egyre magasabb színvonalú szocialista öntudat. Ilyen fegyverük a tőkéseknek soha nem lehet. Az a tudat, hogy a technika fejlesztése nem a profitot növeli, hanem a dolgozó nép jólétét szolgálja, újabb és újabb erőfeszítésekre készteti munkásainkat, rhérnö- keinket, tudósainkat. Amíg a tőkés cégek hétpecsétes lakat alatt őrzik műszaki titkaikat, addig a Szovjetunió és a népi demokratikus országok testvéri együttműködése gazdag kincsestára az ipar technikai fejlesztésének. Csak egy példát említek erre. Nagyon jó és külföldön is elismert a magyar kombájn, amelynek műszaki dokumentumait a Szovjetuniótól kaptuk. Mi tehát nemcsak saját tudósaink, mérnökeink, munkásaink alkotó erejére, hanem a szocialista béketábor valamennyi munkásának, mérnökének, tudósának eredményeire támaszkodhatunk.

Ez azonban még csak lehetőség, amellyel nem élünk eléggé.

Iparunk technikai színvonala az utóbbi években nem fejlődött kielégítően,

egy sor területen nem tartottunk lépést sok más ország technikai fejlődésével. Ennek persze objektív okai is voltak. Először is helyre kellett állítanunk a háborúban megrongált gyárainkat és az első ötéves terv idején pótolnunk kellett ipari elmaradásunkat.

A technikai színvonal ki nem elégítő alakulásában közrejátszott nálunk az is, hogy a fel- szabadulás utáni időben a belső piacot óriási áruhiány jellemezte, s a vásárló nem nagyon nézte mit kap, milyen a minőség. Emiatt a mi gyárosaink — értem most már a szocialista ipart, a gyárigazgatókon, sőt megmondom, nem egyszer a minisztereken kezdve egészen a munkásokig — nem érezték a tőkés viszonyok között uralkodó, szakadatlanul ösztökélő tényező hatását. Kényelmesen, szépen, nyugodtan gyártották, amit megszoktak és nem volt gondjuk azzal, hogyan adják el termékeiket. Egy-egy gyár készítményeit ugyanis vagy a belkereskedelem,

vagy a külkereskedelem vette meg egy tételben, vagy az épülő új létesítményeink várták tárt karokkal. Az igazgatónak gyakran fogalma sem volt róla, hogy egy-egy exportcikk termeléséhez külföldön mennyi munkaóra, mennyi anyag kell. Nem is törődött vele. Neki az volt a fontos, hogy a belkereskedelem, vagy a külkereskedelem átvegye az árut. Ha egyszer átvette az árut, akkor az ő gondja megszűnt. Ha deficit volt, azt meg a Nemzeti Bank térítette meg, emiatt nálunk még egy gyár sem csukta be a kapuját és megfordítva: a külkereskedelem külföldi meg- bízottainak például Dél-Ameri- kában, Belgiumban, vagy Indiában gyakran fogalmuk sem volt arról, hogy tulajdonképpen mennyibe kerül az áru előállítása itthon. Űk csak azt tudták, hogy a konkurrencia ugyanezt a cikket mennyiért ajánlotta és igyekeztek annak megfelelően eladni azt. Részben ezért nem érvényesül nálunk az a szakadatlan hajtóerő, hogy jobban, olcsóbban, szebb kiállításban, korszerűbb árucikkekkel vegyük fel a versenyt a világpiacon.

Iparunk elkényelmesedésére az is jellemző, ahogyan gyakran gyáraink a vevővel bánnak.

Cipőgyáraink nem fogadnak el kisebb megrendelést egy fazonból tízezer párnál. A tőkés piacon olyan vevő, aki egy fazonból tízezer pár cipőt megvesz — úgyszólván nincs. Ugyanígy nincs olyan vevő, mint nálunk a Földművelésügyi Minisztérium, amely egy évben egyszerre 1500 traktort, vagy 1200 kombájnt vásárol, mert a világon olyan föld- birtokos, aki egy évben 1500 traktort, vagy 1200 kombájnt venne — nincs. Nálunk azonban vannak ilyen vevők. (Derültség.) És mi az eredmény? Lassanként elkényelmesedett, elmaradt iparunk technikai színvonala.

Ezt csak egy példával kívánom szemléltetni. Nemrég egy külkereskedelmi delegációnk járt Indiában és ott megnézett egy varrógépgyárat. Ugyanolyan varrógépet gyárt, mint a mi RM Müvünk. Egy különbség mégis van. Az indiai új gyár húsz munkaóra alatt készít el egy varrógépet, az RM Művek pedig 47 óra alatt. Mi most Indiában adunk el varrógépeket. Világos, hogy nem veszik meg drágábban, mint az ott készülteket és az eredmény az, hogy egyetlen varrógépre, amelyet eladunk 27 munkaóra díját kell ráfizetnünk, különben nem vennék meg. És rengeteg hasonló esetünk van.

Mivel nem emeltük megfelelően az ipar technikai

színvonalát, kezdünk elmaradni más vonalon is.

Kara elvtárs a MÁVAG-ból elmondotta, hogy a 270 lóerős lo- komobil korszerűsítésén dolgoznak. Ez a lokomobil 20 évvel ezelőtt még új gép volt és ezt azóta szakadatlanul gyártottuk. A felszabadulás utáni években megvették ezeket, azonban most már közük velünk: kedves barátaink, ez a géptípus elöregedett, ilyen régi gépeket nem vásárolunk. Ha nem modernizáljátok, akkor a legnagyobb sajnálatunkra, nem fogjuk megvenni. Kara elvtárs bejelentése mögött az áll, hogy a modernizáláson még csak törik a fejüket. (Derültség.) S ez száz meg száz egyéb gyártmányra is vonatkozik.

Vannak nekünk természetesen nagyszerű új gépeink is. Például á szerszámgépek, vacuumtechni- kai berendezések, amelyek belföldön, de külföldön is nagy keresletnek örvendenek. Sajnos azonban nem ez a többség. Amíg belföldön nagy áruhiány volt, s külföldön, főleg a népi demokratikus országokban s a Szovjetunióban folyt a háború utáni újjáépítés, még ment a dolog, de most kezd — elsősorban külkereskedelmi vonalon — jelentkezni az elmaradásunk.

A Kandó-villamos mozdonyok például 40—45 évvel ezelőtt szerte a világon olyan kapósak voltak, mint a meleg cipó: szállítottunk Észak-Olaszországnak, Svájcnak, Franciaországnak is villamos mozdonyokat, de közben elöregedett ez a típus, s ma már szó sincs villamos mozdonyok exportjáról. Az elvtársak bizonyára sokat hallanak a die- selesítésről. A Diesel-motorokat a kapitalista államokban és tegyük hozzá: a Szovjetunióban is rohamosan korszerűsítették, ml pedig még körülbelül ott tartunk, ahol 10—15 évvel ezelőtt, ez pedig ma már édeskevés.

Vagy gondoljanak az elvtársak a műanyagokra. Ami ezen a téren történik — az egyszerűen tűrhetetlen. A tőkés országokban, a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban hétmérföldes léptekkel mentek előre, nemcsak a textíliákhoz, de még a nehézipar gépeihez is egyre több műanyagot használnak fel — mi pedig ezen a téren rendkívül el vagyunk maradva. Ugyanaz vonatkozik a munka- igényes termelési folyamatok gépesítésére is.

Ez a lemaradás a külkereskedelemben jelentkezik a legégetőbben, mert ott a világ legmodernebb iparaival vagyunk kénytelenek versenyezni.

Ha nem tartunk lépést a technikai haladással, akkor mi is úgy járunk, ahogyan a közmondás mondja: »szemesnek áll a világ, vaknak alamizsna« — s ebben az esetben mi lennénk a vakok. Ilyen körülmények között természetesen az életszínvonalat sem lehetne tovább emelni, a lakásviszonyokat javítani, néDünk művészeti, kulturális igényeit kielégíteni. Éppen ezért az ipar műszaki fejlesztése döntő kérdés.

Amint már említettem, sem a beszámoló, sem az elvtársak eddigi felszólalásai nem tükrözték a feladat óriási jelentőségét. Márpedig,

ha a szakszervezetek és az ipar vezetői nem látják, hogy itt fordulatra van szükség, hogy teljesen új kérdésről van szó, amely a II esztendős újjáépítés és termelés után újfajta követelményeket támaszt, akkor nem is lesznek képesek megvalósítani ezeket a feladatokat.

Mi milliárdokat költöttünk új gépekre, korszerű gyárak építésére és elértük, hogy iparunk egy része ma modern. Iparunk másik része azonban még rendkívül elmaradt. Horváth elvtárs például elmondotta, hogy az RM-nél, a durvahengerműben olyan gépük is van, amelyet 50 évvel ezelőtt ócskavasként vettek, tehát már akkor is régi volt. Az elvtársak tudják, hogy kazánjaink jó része 00 esztendős. Azóta óriási méretekben fejlődött a technika. Ezeket a dolgokat természetesen beruházásokkal kell pótolnunk, új gépeket kell beszereznünk.

De szóvá kell tennünk azt is, hogy még hallatlanul sok ki nem használt lehetőség van gyárainkban. S erről igen keveset beszélnek. Ez a szellem a régi, a novemberi határozatok előtti szellem. S ezt meg kell változtatnunk.

Törje a fejét minden kommunista igazgató és művezető, s hozzátehetem, párttag és pártonkívüli munkás, hogy miként lehet az elmaradottságból minél gyorsabban kikerülni.

Ha az elvtársak nem értik meg, hogy itt most új módszerekkel kell dolgoznunk, nem úgy, mint tavaly, meg tavalyelőtt, akkor továbbra is egy helyben fogunk topogni és még jobban elmaradunk. S ez az elmaradás már most is erősen érezteti hatását az életszínvonal alakulásában. Hiszen azok az összegek, amelyeket mi árkiegyenlí- tés címén a drágán, anyagpa- zarlással, nem szépen készített, korszerűtlen exportáruink után fizetünk, bizony hatalmas ösz- szegekre rúgnak. Ezeket az ösz- szegeket pedig az ipar műszaki színvonalának emelésével, a népjólét emelésére fordíthatnánk.

Ezért tehát arra kérem a Szakszervezetek Országos Ta== HÍREK

— Ügyeletes orvos Kecskeméten. Január 22-én a város egész területén reggel 6-tól este 8 óráig dr. Palotai László (Bajcsy-Zsi- linszky u, 10) tart ügyeletes szolgálatot.

— Ifjúsági irodalmi est. Január 24-én este 6 órakor a bajai József Attila kultúrházban Verne Gyula munkásságáról tart előadást Bálint László, a TTIT munkatársa. Az előadást vita követi.

— Az MSZT az ősszel érdekes rejt vény pályázatot írt ki. A nagy érdeklődésre való tekintettel, a megfejtések beküldésének határidejét február 20-ig meghosz- szabbították. A pályázati feltételekről az MSZT-szervezetek adnak felvilágosítást. Az MSZT a megfejtők között értékes jutalmakat oszt ki.

— Délszláv préió. A hagyományos farsangi prélót az idén is megrendezüi Baján. A prélón részt vesznek Baja, Csávoly, Fel- sőszentiván, Hercegszántó és Gara délszláv lakosai. Az összejövetelt a József Attila kultúr- ház színháztermében műsoros est vezeti be, utána pedig tánc következik a Dózsa-teremben.

— »Hogyan segítse a szülő gyermeke tanulását« címmel Brandt Béláné nevelő tart előadást a szanki Vörösmarty Mihály népművelési otthonban január 24-én este 6 órakor.

— Megkezdték a flór női pulóverek próbagyártását a Divat Kötöttárugyárban. A próbagyártás eredményei kielégítőek, így a tervek szerint már az első negyedévben mintegy 6000—8000 flór pulóver készül. A divatos pulóvereket főleg fekete és fehér színben hozzák forgalomba.

— Ötlet-pályázat. A Belkereskedelmi Minisztérium vas- és műszaki főigazgatósága az alumínium használati tárgyak ismertetésére ötlet-pályázatot hirdet. A pályázatra beküldhető jelmondat, vers, zeneszám, film, színpadi jelenet, rajz, fénykép, vagy bármilyen más ötlet, vagy elgondolás, amelyek megmutatják az alumíniumedények előnyeit. A pályaművet a főigazgatóságnak (Budapest, V. kerület, Vigadó u. 6.) kell beküldeni február 15-én. A díjnyertesek között több mint 10 000 forint értékű jutalmat osztanak ki.

— Vöröskeresztes nap. Vaskú- ton január 22-én TBC-szűrővizs- gálattal egybekötött vöröskeresztes napot rendez a helyi és a járási szervezet.

— Nyelvoktatási tanfolyam

kezdődik jövő héten Dunapata- jon. A tanfolyamnak 20—25 hallgatója lesz a párt, tanács, tömegszervezeti vezetők, valamint pedagógusok részvételével. A tanfolyamot Pásti Ferenc orosz nyelvtanár vezeti.

Ez történt a nagyvilágban

Csu Te prágai tartózkodásáról

PRÁGA. A CTK jelentése szerint Viliam Siroky, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke január 19-én ebédet adott Csu Te-nek, a Kínai Népköztársaság alelnökének tiszteletére.

Az ebéden csehszlovák részről részt vettek a párt és a kormány vezetői. Az ebéden jelen volt Cao Jing, a Kínai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott prágai nagykövete.

Kedden kerül sor az új francia nemzetgyűlés elnökének megválasztására és a Faurc-korniány lemondására

PÁRIZS. Az új francia nemzetgyűlés kedden délután 3 órakor kezdődő ülésén kezdi meg politikai tevékenységét. Ekkor kerül sor az új nemzetgyűlési elnök megválasztására. Az elnöki tisztségre négy hivatalos és egy félhivatalos jelölést nyújtottak be. A nemzetgyűlés elnökénácsa VIII. teljes ülését, hogy ezt a kérdést új szemszögből nézze. Nézze úgy, mint legégetőbb kérdésünket, mint előrehaladásunk» döntő láncszemét. Meg vagyok győződve, hogy ha egy ilyen fontos testület, amelynek részvevői közvetlenül a termelés frontján dolgoznak, ezt megérti, tud változást is hozni. Sokat várunk ezen a területen is a szakszervezetek munkájától. Egyetértek azzal, hogy

az ipar feladatait csak akkor lehet megoldani, ha a munkás-egészségügyi intézkedéseket, a szociális ügyeket, a balesetelhárítás, a szabadságok, a munkásüdültetés kérdéseit szakadatlanul szem előtt tartjuk.

Minél több figyelmet fordítunk a szociális és munkavédelmi kérdésekre, annál könnyebben oldhatjuk meg termelési feladatainkat — beleértve a műszaki elmaradás behozását. Márpedig semmi okunk sincs az elmaradásra! A mi technikai értelmiségünk nem rosszabb, mint a tőkéseké, s mint a többi népi demokratikus államé. A mi munkásosztályunk szaktudása nem rosszabb, sőt egyben-más- ban jobb, mint az újabban iparosodó országoké.

Minden lehetőségünk megvan tehát arra, hogy ezt a nagy feladatot megoldjuk, de csak akkor, ha a gazdasági vezetőink — miniszterektől a művezetőkig —*

nek megválasztása után Edgar Faure benyújtja kormányának lemondását. A Faure-kormány — mint ismeretes — 1955 február 23-án alakult meg és a nemzetgyűlés november 30-án száz szavazattöbbséggel szavazta le.

A parlament folyosóin a legvitatottabb kérdés az új miniszterelnök személye. Általában azt hiszik, hogy a köztársasági elnök Guy-Moilet-nek ajánlja majd fel a miniszterelnöki tisztséget, s már csak másodsorban emlegetik Mendes-France nevét. Egyes értesülések szerint bármelyikük legyen is miniszterelnök, a másik a külügyminiszteri tisztséget tölti majd be. Ezeket az értesüléseket a szombati »Express« megerősíti.

Amennyiben Guy Mollet vagy Mendes-France miniszterelnökjelöltsége meghiúsulna, lehetségesnek tartják, hogy a köztársasági elnök Phlimlinnek, vagy Pi- naynek adhat kormányalakítási megbízatást. (MTI)

természetesen párt- és szak- szervezeti vezetőink is megértik, hogy itt nem egyszerűen az eddigi munkának, az eddigi munkaversenynek, munkamódszer-átadásának a folytatásáról van szó, hanem komoly fordulatra van szükség!

Valahogyan fel kell ébrednünk abból a kényelmességből, amelyhez az elmúlt tíz esztendő alatt hozzászoktunk. Egyébként nem akartam az elvtársakat zavarni (derültség), de minthogy láttam, hogy ez a kérdés háttérbe szorult, kérem, hogy ebben a szellemben szóljanak hozzá és a határozati javaslatot is alakítsuk át ebben a szellemben.

Az olyan alacsony előirányzat, mint a termelés ez évre tervezett hat százalékos növekedése, amely a korábbi évek fejlődéséhez képest — mondjuk meg — kevés, amely alacsonyabb, mint bármely más népi demokratikus ország előirányzata, szintén egyik mutatója e bajnak, iparunk elmaradottságának, Ezt kell most minden erővel behoznunk és megmondom, hogy be is fogjuk hozni! A párt nem fog addig nyugodni s nem hagyja megnyugodni iparunk vezetőit és hozzáteszem, a szakszervezeti vezetőket sem (hosszantartó, lelkes taps), míg ezt a kérdést közös erővel meg nem oldjuk — és meg fogjuk oldani! (Hosszantartó, lelkes taps, amely ütemessé válik.) (MTI)