Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-18 / 15. szám

K ECS KÉMÉT ÉLETÉBŐL Éjjeli ügyelet a Vízmüveknél kárt okozó csőrepedéseket, és egyéb hibákat. Megjavul ez évben a vízszolgáltatás Az éjjeli ügyelet, a TMK a fogyasztók mind jobb vízellátá­sát biztosítja és ezt szolgálja a házi bekötések arányának ör­vendetes növekedése is. Milyen feladatok állnak ez esztendőben a Vízművek dolgozói előtt? Ho­gyan lehet azokat jobban, pon­tosabban elvégezni? — erről be­szélgettek a pénteki tervismer­tető értekezleten. A hozzászólá­sok, a jó javaslatok azt mutat­ják, hogy minden dolgozó szívén viseli nemcsak a város, — a megye vízellátásának gondját is. Az 1955-ös évet 103,7 százalék­kal zárták, a december hónapot 127,2 százalékkal. És a januárit? Az sem leáé rosszabb a múlt évinél. Új részleggel bővül a Háziipari Szövetkezet Az ember nem is hinné, hogy mennyire szerteágazó, igényes és aprólékos munkát végeznek a Háziipari Szövetkezetben Kecs­keméten. Az elmúlt évben nyolc, az idén meg már kilenc rész­leggel működnek. Van gépi- és kézikötő részlegük. A kézikötőben exportra is gyártanak igen ízléses bébi, gyermek, női és férfi holmit. A gépi és kézihímzó részlegben nagy ügyességgel, finom mintákat varázsolnak az anyagba. A hímzett gallérokat, kézelő­ket külföldre szállítják. A cserépedénykészítő részlegben paraszt­tányérokat, köcsögöket, virágcserepeket és különféle tárgyakat égetnek. Ezeket a készítményeket különösen a parasztság ked­veli. A szolgáltató részleg gombbehúzást, szemfelszedést, fehér­neműjavítást és előrajzolást végez. Az ősz folyamán az iskolakö­tényeket, köpenyeket szimbolizáló hímzéssel látták el. Az idei tervek szerint a szövetkezet a lakosság igényeinek kielégítésére új harisnyakötő részleget állít fel. A gépikötö rész­legnél ezután már méret után is csinálnak női és férfi ujjas­mellényeket, blúzokat. A szolgáltató részlegnél kiterjesztik a ja­vítások féleségét is. A Háziipari Szövetkezet az elmúlt évben jóval többet ter­melt, mint amennyit a tervük előírt. A IV. negyedév folyamán többek között csaknem 1300 leánykaruhát, 900 bébi játszót és 550 ABC jelű iskolakötényt, illetve köpenyt készítettek. A szövetke­zet készítményének 40 százaléka helyben kerül forgalomba. 206 olvasó az idén — 29—03? — Igen, itt Vízművek — míg az egyik kéz tartja a kagylót, a másik már jegyzi is a címet. — Azonnal ott leszünk. Helyére kerül a telefonkagyló, vállra a szerszámtáska és már gurul a kerék a megadott címre. Néhány perc és nem tör már su­gárban elő a víz, a szakember útját állta. Még alig egy hónapja tart éj­jeli ügyeletet a Kecskeméti Viz- és Csatornamű Vállalat. Akár telefonon, akár személyesen je­lentik^ város lakói a váratlan hibát, a szerelő azonnal kiszáll, hogy megjavítsa. A bajok megelőzésére TMK- brigádot alakítottak. A hét tagú brigád e hónapban kezdte el rendszeres munkáját. Lehallgat­ják a hálózatot, a hozzáértő fül meghallja a kis csöpögést, szi­várgást is. Megelőzik a nagy Ha valaki a párcus üvegen be­tekint, csak azt látja, hogy sokan vannak Kecskeméten a Rákóczi úti József Attila ifjúsági könyv­tár helyiségében. Odabenn csend honol. Lábujjhegyen járnak a kispajtások, halkra, fogják a szót. A kis asztalnál folyóirato­kat olvasgatóknak szól ez a fi­gyelmesség. Budavári Zsuzsa 3 könyvvel r hóna alatt vár sorsára ... Még le sem rakja a könyveket Túri Vali, a kis könyvtáros, máris új olvasóra talált Katajev, Verne 'iönyve. Kécskefalvi Sándor VII. osztályos kéri őket. Zsuzsának sem tart sokáig a választás. Ro­binsont kéri, kistestvérének Csi­li Csala csodáit választja. 6<000 kötet könyv lapjait for­gatják a kecskeméti kis olva­dók. Legkeresettebbek Verne re­gényei, de szívesen olvasnak a fiatalok minden ifjúsági regényt. Az alsóbb osztályosok a mesé­ket kedvelik. Tavaly 890 diák vitte rendszeresen a Megyei Könyvtár c fiókjából az olvasni­valót. Szabó Józsefné, a könyvtár jelenlegi vigyázója bejegyzi a kis kartonokra a kiválasztott könyvek számát, azoknak, akik most jöttek ebben az évben elő­ször, új olvasójegyet állít ki. Most töltötte ki a 206-at. A legforgalmasabb napja ebben az évben a múlt hét keddjén volt, 75 kispajtás vitt egy délután olvasnivalót. Ilyen nagy for­galomban bizony jól jön »a jö­vő könyvtárosainak« segítsége. Túri Pali és a többiek pedig szívesen, kedvvel végzik sza­badidejükben ezt a szép mun­kát. Nagy a sár, «p som a tüzelő us 1001-es Ï ílZEP-ielepcn J.001-CS TCZÉP. Ott ■ aa az Kecskeméten, íz Aluljáróhoz nem neasze. Megtalálja az ember nagyon is köny- ayen, ha nyitott szem­mel jár, mert igencsak mindig hosszú kocsi­sor áll a bejárata előtt. Félcipőben nem ajánlatos ott téb-lábol- ai, mert olyan könyör­telen nagy sár van, aogy az ember előbb- utóbb elmerül. A lovak csaknem íéllábszá- ;-ig lábolják. Ka per- sze csak az utakon, a ukep útjain, mert ott, ahol az anyagot tá­jolják, sár nélküli rend lan. Noha ott nem is igen volna heiye a sárnak, miután annyi a tüzelő, hogy SU0Ü család nyugodtan ki­húzhatná vele a telet. Híz a véleménye Csopak Lajos elvtársnak is. a telep helyettes \ ere tőjének, akivel végig- Kiaicgoltuk az ..és­alatti raktárt”. Szén­hez nem értő ember, mint amilyen e sorok írója is, alig győzi megjegyezni azt a sok­fajta szenet, ami ott prizmákban, meg gar­madában van. — Ez pécsi iszap, ez a prizma gáti dió, — jöjjön csak — ez itt pécsi koksz, darabos, emez is pécsi koksz, de ez már dió. Amikor egy újabb garmadához érünk, ar­ra meg azt mondja Csopak Lajos, hogy: — ez meg elsőosztályú brikett, emez a mellet­tünk lévő garmada meg másodosztályú brikett. De van ott tőzeg is, meg építőanyag is ép. lien elég. Igaz, hogy ország­szerte nem állunk va­lami rózsásan tüzelőfa dolgából, de azért az 1001-es telepen at ií található, több, mint SO vagonnal. Csopák elvtárs sze­rint ez a megye leg­nagyobb telepe, nem is lehet kétségbevonni az állítását, mert mire az ember bekatangolja, úgy elfárad, hogy még egyszer nem kívánja a nyakába venni ezt a közel négyholdnyi területet. Jól esik egy kicsit a sok járkálás utár. megpihenni az irodá­ban, alvói gyorsan ki­derül, hogy a látoga­tásunk napján is több, mint százötven vá­sárló fordult meg a telepen. Meg is volt a dolga Kinczel Máriá­nak, az anyagkiíró- nak, még ebédelni sem tudott a. nagy for­galom miatt. Greiner Józsefnénak is ,.szoros” napja volt, de azért hiba nélkül vezette a pénztárt. KATONA JÖZ5EF SZÍNHÁZ] Január 18-án, este fél 8 órakor ! Szirmai—Békeffy : -MÁGNÁS MISKA« operett. Mozik műsora Január 18-áu, szerdán: Kecskemét Városi: Volt egy­szer egy király, — Kecskemét Árpád: Jelzőtűz. — Baja Uránia: Vihar Itália felett. — Baja Köz­ponti: Iskolakerülő. — Kalocsa: Valahol már találkoztunk. — Kiskunfélegyháza: Scott kapi­tány. —Kiskunhalas: Egy pikoló világos. — Kiskőrös: Arlberg ex­pressz. — Bácsalmás: Róma 11 óra. — Jánoshalma: Liliomfi. — Tiszakécske: 9-es kórterem, ÉRTESÍTJÜK kedves vendegeinket cs az érdeklődőket, hogy csü­törtökön este 8 órakor a Kecskeméti Földművesszö­vetkezet »Rákóczi« étter­mében SZŰCS LÄSZLÖ, a Katona József Színház művésze énekel. 60 Sporthír Mint már közöltük, lapunk csü­törtöki számában ismertetjük az NB II. Keleti csoport tavaszi műsorát. Időjárásjeleiitég Várható időjárás szerdán estig: Változó felhőzet, néhány helyen fu- tóesöj vagy hózápor. Időnként élén- kebb nyugati szél, éjszaka gyenge fagyok, A nappali e'nyheség lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet észaJcon 2—5, délen 5—8 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhömérséklet 0, +4 fok között. (MTI) VIZSGÁZOTT vontatóvezetőket vontató­ra, Zetorra azonnali belé­pésre felveszünk. 59 Solti Gépállomás. Apróhirdetések FESTETT kombináltszekrény eladó. Kecskemét, Vacsi u. 2/a. sz. 5062 HALLÓKÉSZÜLÉK, elemnélküli, na­gyothallóknak kiválóan alkalmas. — érdeklődőknek kipróbálásra bemu­tatom január 20, 21-én Kecskemé­ten, a volt Beretvás-szállodában. — Tamai, Budapest, XI., Bertalan u. 21 II. 5. _________________________50 Gé pészmérnököt vállalatunkhoz felveszünk. — ön­életrajz beküldendő: Bács-Kiskun megyei Tőzegbánya V., Kecel. 57 ÉRTESÍTÉS A KIOSZ kecskeméti szervezete ja­nuár hó 18-án este 7 órakor a Cif­rapalota I. emelet 8-as helyiségében KiOSZ-napot tart, melyen minden K10$£-tag pontos megjelenését kéri a — vezetőség. 58 Munkaügyben jártas bérelszámolókat, beruházási előadót és számviteli vonalon képzett ad­minisztrátorokat Kecskemét és Kis­kunhalas munkahellyel azonnali be­lépésre felveszünk. — Kézzel írott önéletrajzot a jelentkezéskor hozza magával. — Állatforgalmi V.. Kecs­kemét. Csongrádi u. 2. sz. 54 íWVAfKV»«Vu*UVv-y»«'iV','/‘AíWW> Bácsktskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyel Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 25—16, 26—19, U—22 Felelős Kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét Széchenyi tér 1. ez. Telefon: 17—09 ierjesztik: a Megyei Postahivata .iiriaposztálya és a hiriapkézDesiu postahivatalok. Előfizetés: posta­hivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft Bácskiskunmegyei Nyomda v. Kecskemét — Telefon : 15—29 F. v.: Faragó Imre igazgató A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ kővetkező operettjéhez kisegítő énekeseket és csinos, fiatal énekesnőket keres a kórusba. Előnyben részesítünk olyanokat, kik táncolni is tudnak. Meg­hallgatás január hó 19-én este 7-töl 9 óráig a szín­házban. Titkárság. ■ 61 Telefon: 27—30. A MÖHOSZ országos választmányának határozata az alapszervezetek megerősítéséről A MÖHOSZ országos választ­mánya határozatban jelölte meg az alapezervezetei előtt álló főbb feladatokat. A határozat szerint alapve­tően fontos a MÖHOSZ alap- szervezetek politikai és szerve­zeti megerősítése. Végre kell hajtani a tagkönyvcserét, s el kell érni, hogy 50 000-rel nö­vekedjék a MÖHOSZ taglétszá­ma. Az országos választmány fel­hívja a szervezetek figyelmét, hogy tervszerű, alapos munká­val készüljenek a tavaszi és a nyári hónapok adta lehetőségek felhasználására. Ebben az idő­szakban kezdődnek a szövetség és a DISZ által rendezendő nagy tömegversenyek, az ifjú­sági céllövőverseny, a pákozdi ifjúsági verseny, a repülőmodel­lező versenyek, a háromtusa bajnokságok, a lövészklubok or­szágos versenye, stb. szervezze­nek harcitúrákat, járőrversenye­ket és egyéb tömegrendezvényed két. A határozat a szervezetek fi­gyelmébe ajánlja, hogy töreked­jenek az eddiginél szorosabb kapcsolat kiépítésére a tömeg­szervezetekkel, elsősorban a DISZ-szel, a TSB-kel, a Ha­zafias Népfront-bizottságokkal, valamint a néphadsereg alaku­lataival. (MTI) Dássa-bál Értesítjük a. város sportszerető kö­zönségét. hogy NB Jl-es csapatunk Baráti Köre január 21-én, szombaton este 8 órai kezdettel műsoros ,,Dó* ssa'f-bálat rendez a megyei tanács kultúrtermében. Ez a bál is már készülődés a tava­szi fordulóra, mert a bálon szeret­nénk összekovácsolni a Dózsa- szurkolók táborát. Ezért a bálra sze­retettel meghívjuk Kecskemét dől- gőzéit. A műsort a Katona József Színhál kedvelt művészei adják. Meghívó igényelhető a Sportszer- boltban, Nagykőrösi utca. Dr. Dekov Iván elnök. Nagy sikert aratott a Bp. Vörös Lobogó Soltvadkerten Vörös Lobogó—Solt rád kerti EFSK 9:2 (6:0) A Eudapesti Vörös Lobogó Solt­vadkerten szerepelt abból az al­kalomból, hogy Kárász játékosuk esküvőjét tartotta. A vendégszerep­lésre azért került sor, mert Kárász a soltvadkerti csapatból került fel a Vörös Lobogóba. Hétköznap ellenére mintegy 1500 néző volt kíváncsi a találkozóra. Kiskunhalas és Kiskőrös felől autók, vontatók hozták az érdeklő­dőket. Ezenkívül motorosok, kerék­párosok, mások pedig gyalog igye­keztek, hogy szemtanúi legyenek a mérkőzésnek. A Vörös Lobogó teljes sikert ara­tott. A nagyszámú közönség sok­szor megtapsolta Zakariás nagyvo­nalú szereléseit, Börzsei körültekintő iátékát, pontos rúgásait, Hidegkúti ördöngős cseleit. Geller szép vé­déseit. A lelkesen játszó soltvadkerti együttes 10 percig tartani tudta ma­gát, de utána nem tudtak ellent állni a nagytudású ellenfelüknek. Jól sikerült Baján A Baja városi TSB rendezésében az elmúlt napokban került sorra az 1956. évi téli terep motorkex-ékpár- bajnokság. A versenyt 30 kilométe­res terepen 17 részvevővel bonyolí­tották le. A bajnokság útvonala igen nehéz volt, mert a köves utcák mel- j lett. dűlőutak, rossztalajú terepsza­kasz nehezítette a motorosok küz­delmét. A jól sikerült versenyt nagy­számú nézősereg tekintette végig. | Az első félidőben Holló (3), Hideg kuti (2) és Sólyom góljával 6:0-ra alakult az eredmény. A szünet után egy szép vadkerti támadás befejezésénél kavarodás tá­madt a Lobogó kapuja előtt és Tas, nády a hálóba kotorta á labdát. 6:1. Nem sokkal később Zsikla átját­szotta Börzseit, s a kifutó Géllé? feje felett ügyesen a hálóba emelte a labdát. 6:2. Megjött a közönség hangja. A fővárosi csapat azonban ismét í-ákapcsolt és Kárász. Hideg­kúti, majd Sólyom 9:2-re alakította a végeredményt. A Vörös Lobogó játéka igazán be­mutató volt, és a 9:2-es számszerű eredménynél sokkal nagyobb jelen­tőséggel bírt. örültek azok a fut­ballisták, akiit a legjobbak ellen játszhattak, ö.rüllek azok a, sport­kedvelők, akik a fővárosiak gyö­nyörű bemutatóját láthatták, örül­tek azok a gyerekek is, akik válo­gatott labdarúgóink autogramját megszerezhették. Szalai László­a terepbajnokság Részletes eredmények: 100 Icán: i. Torn, 2. Lőrinczi, 3. Man ez. 125 keni: 1. Hancsicsák, 2. Papp, 3. Kiss. 250 kem: 1/ Bálint. 2. Hatnia, 3. Reis. 350 kem: 1. Gergity, 2. Bálint J. 3. Kel le, 500 kem: 1. Csillics, 2. Már­ton, 3. Udvardi. A versenyzők jó előkészületeit é? a sikeres íendezést mutatja, hogy s motorosok n agy harcában sérülés vagy bukás nem történt. Bácsalmáson rendezik a járási aszlaütenisz-iiajno'iiságpi Január 22-én, vasárnap Bácsalmá­son tartják a járási egyéni asztali­tenisz (férfi és női ifjúsági és fel­nőtt) bajnokságot. A járás közsé­geiben már befejeződtek a bajnok­ságok. E héten sportköri házi ver­senyeken készülnek az asztalitenisze­zők a járási találkozóra. A vasár­napi versenyen a sportkörök első három helyezettel indulnak. Ezenkí­vül számos DISZ-alapszei’vezet is be­kapcsolódik. A bajnokságot a járási kultúr ház­ban rendezik meg. A nagy verseny­re a JTSB és az asztalitenisz tár­sadalmi szövetség jól felkészült. A versenyt reggel fél 9-kor kezdik. A sportszerető közönség sok érde­kes összecsapást láthat, hiszen hat asztalon a járás legjobbjai küzde­nek az elsőségért. A bajnokság el ső három helyezettéi a megyei dön­tőn vesznek részt. A Népújság TOTÓ tanácsadója o/o-os esély Hogyan tippeljünk ? Tipp " 1 X 2 too — ! ï P ápai VE— Nagykanizsai Bányász. Labda­rúgás. Dunántúli torna 1­50 50 Veszprémi Vasas—Soproni Törekvés x 2­— 100 Mosoni Vasas—Zalaegerszegi Dózsa 2 — 50 50 Triestina—Roma. Olasz bajnokság x 2 i00 — — Sampaoria—Torino 1 ITC — — .1 u ven tus—Lanerossi 1 30 40 30 Lazio—Fiorentina 1 x 2 — 20 80 Nancy—Lens. Francia bajnokság 2 100 — — S ocha ux— Reims 1 50 50-­Lille—Racing Paris 1—X 100 — — Elektromos—Bp. Vasas. Kézilabda. Terem - mérkőzések az Esti Budapest Kupáért 1­20 80 Lőrinci Fonó—Bp. Spartacus 2 • A pótmcrkőzéscknél a Toulouse, a Stras­bourg, a Csepeli Vasas és a Bp, Vörös Meteor az esélyesebb,

Next

/
Thumbnails
Contents