Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-26 / 22. szám

Irodalom — Művészei VWWV1 A baráts᧠követe Más nyelven beszélünk, de testvérek vagyunk. Célunk, tö­rekvésünk egy: gazdag, boldog országot építeni a Duna—Tisza táján, a csehszlovák földön. Testvérek vagyunk és a testvérek őszinte törődéssel figyelik egymás életét. Az egyik sikere öröm­mel tölti el a másik szívét is, az egyik büszkesége mindannyiónk büszkesége. Tudomást szerzünk egyre szépülő életetekről, csehszlovák barátaink, az újság hasábjain; de sokat beszélünk rólatok elő­adásokon, rendezvényeken is. Hétfőn, kedden, szerdán csehszlo­vák kultúrnapokat rendeznek Kiskunfélegyházán. Bábelőadás, mese, film, kiállítás, zenekari est keretében nézünk bele mé­lyebben, többetlátó szemmel nemzeti kultúrátokat virágoztató szép országtokba. A két nép, a magyar és csehszlovák nép kö­zötti baráti kapcsolat túlnőtt a követségek hatáskörén. A ma­gyar és csehszlovák nép egyszerű fiai kezet, szorítanak, szeretet­tel ölelik egymást, sokszor egy levél formájában is. Kaszár János egyszerű, szívbőljövő szavai kedvesebb, felejt­hetetlenebb emlék marad a legnagyszerűbb ajándéknál is. A 70 éves szlovák Kaszár János bácsi kezébe az aggodalom, az együttérzés adta a tollat, mikor hírt szerzett az elemi csapás- föl, a földrengésről. — Nektek írom a levelet, kecskeméti barátaim — írja, — nektek, akikkel fiatal koromban sok felejthetetlen napot töltöt­tem. Szinte rosszul lettem, mikor meghallottam a rádióból a hirt. Eszembe jutott az 1011-es földrengés. Öcsán voltam akkor. A félelmetes emléket, a tányérok táncát, a ledőlő kémények zaját, nem Jelejtem soha. Most is, családok váltak otthontalanná a'szép Duna—Tisza közén úgy, mint akkor Kecskeméten. 1911- ben a családok katasztrófája volt, de most tudom, érzem, hogy egész népetek vállalja magára a* kárba jutottak gondját. Tudom, hogy így van, mert ismerem szép országotokat. Sokat olvasok rólatok és ha szlovák is vagyok, tudok életetekről. Magamban mindig csak jót kívántam Magyarországnak, drága testvéreim­nek. Nem szeretnék meghalni addig, míg el nem látogatok újra a számomra oly sok emléket őrző szép viagyar földre. — Nektek írtam, mert titeket ismerlek. De adjátok át az egész népnek egy egyszerű szlovák dolgozó a második ötéves tervhez sok sikert kívánó üdvözletét. Eddig a levél, amelyet Kaszár János Nővé Zámky-ból. cím­zett Kecskemét város tanácsának. Szívből, tiszta szívből örülünk a barátság eme rí jobb követének. — Megyerivé. — Kétszáz éve született Mozart Salzburgban a Detreidegasse legelején, a várost kettészelő Salcach patak bal partján áll egy ház. Rajta tábla s ezen írás: Mozart-Museum. A ház semmi­ben sem különbözik a környék polgári házaitól és a derék salz­burgi lakók mégis tisztelettel mennek el mellette. Akad, aki még a kalapját is megemeli. Hogy megtudhassuk, miért e ' nagy tisztelet, vissza kell men- ! jünk kerek kétszáz évet. 1756. január 27-ét írtak akkor és ez a nap — mint annyi más — egyhangúan telt. A vidéki város­ka csöndjét nem kavarta fel semmi rendkívüli esemény. Csak a Mozart-házban volt nagy az j izgalom, meg a várakozás: a szü- 1 űreijJLtíj Wï'AVrVMWWV'«1 Ankét az irodalmi párthatározatról Ankétot tartott a TTIT Bács- Kiskun megyei szervezete ked- jen este az MDP Központi Ve­zetőségének az irodalom helyze­tről szóló 1955. novemberi ha- ározatáról. Madarász László, a TTIT me­gyei titkárának, értékes bevezető előadása után több hozzászólás hangzott el, amelyek a Központi Vezetőség határozatának taglalá­sával és a Bács megyei írók problémáival, feladataival fog­lalkoztak. A felszólalásokból js kiviláglott, hogy mindazok, akik megyénkben irodalommal foglal- , koznak, nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadták a párt véleményét, útmutatását. Meg­állapították, hogy a határozat megteremtette irodalmi életünk fellendülésének szilárd alapját. Az ankét részvevői elhatá­rozták, hogy a bevezető előadást, — mint egyöntetű véleményüket —, a Bács megyei irodalmárok állásfoglalásának tekintik a Központi Vezetőség határozata mellett, s azt a Kiskunság leg­közelebbi számában közzé te­szik. Megjelent a Szikra kiadásában Mocsár Gá­bor: »Egy párt titkár feljegy­zései« című kisregénye, amely­ben egy falusi munkára vállal­kozott kommunista munkáját, első eredményeit mutatja be. Ugyancsak a Szikránál jelent meg Baktai Ferenc: »A kőbá­nyai előőrs« című regénye. Az. izgalmas részletekben bővelke­dő regény a kőbányai cs kis­pesti partizánok harcainak tör­ténetével foglalkozik. Sokan felnek a halaitól. Szörnyúmód megijednek, ha látnak egy koporsói. Kár rettegni! Úgyis eljön és akkor szerencsét hoz: véget cr az öregkor! így gondoltam én a dolgot nem is rég, mert szerintem kutya rossz az öregség. Más nem lehet, hiszen a sors kínt ad csak. fájásokon kivitt egyéb mi marad? Mozdulni is alig mer már, aki vén cs ínyének a kuglóf is kőkemény. Orráig lát, ízt nem érez, oly kevés öröme van. Parasztja a pihenés... Lám, milyen jó! Harmincig sem értem cl. Icslcm-lclkein (ele ifjú erővel! Szín, íz, illat, ritmus mi sok szépet ad! Örömet nyújt minden egyes pillanat! Érdekel, mi a világon történik Budapesttől a legmesszebb vidékig. Rádiómmal hírt vadászunk antennán, s hallom, hogyan fejlődik a tudomány. Atom... Atom... Csodálattal figyelem mindazt, amit mondnak róla. Szívemen boldog' érzés simít végig, izgalom fűti velőm. Ámulattal hallgatom: »Tíz év múlva, megérjük majd, nálunk is áramtermő atomtelcp dolgozik!« Jövőnk! Szeret, tisztel minden gondolat, nii egymásra halmozza e sorokat! De szép leszel! Tökéletes! Fenséges! Benned válik méltósággá az élet! Nyugodt vagyok. Nem rettegek már attól, hogy egyszer majd meggyötör az öregkői-. Tudom, ősz cs ráncos leszek, de a kedv. derű marad. Másképp bizony nem lehet! ó Boldog világ lesz a részem, míg élek! $ s nyolcvanéves vidám ifjú halok meg... Fazekas Tiborc 9 , OOCOG 000 0000-0 OOOOOO-OOOC. G-0 oo-oooo ooo-ooc-oc o-oo oooo adottsága egyébként is igen ko- ráp jelentkezett. Nővérének visz- szaemlékezéséből közismert az. hogy 4 éves korában ' már ját­szott zongorán és 5 éves volt, amikor első nyilvános szereplé­sével — a salzburgi egyetem au­lájában — a nagyobb közönség figyelmét is felkeltette. A következő évben már Mün­chenben, majd Wienben szerepel a királyi udvar előtt. Édesapja ekkor elég érettnek tartja ahhoz, hogy nővérével nagyobb körútra induljon. Ütjük Párizs felé ve­zet. Útközben azonban Nimphen- burgban, Ludtyigsburgban és Dchwtzingenben adott a hercegi udvaroknak hangversenyt. Pá­rizsban a királyi pár előtt több­ször is szerepel. Első nyomtatás­ban megjelent művei (4 violin- szonáta) is Párizshoz fűződnek. Innen Londonba visz útjuk. Itt találkozik először Johan Se­bastian Bach mesterrel, aki az I angol királyi udvar karnagya Számos nehéz zenei próba után az ekkor már széltében ismert mester nagy elismeréssel szó! a 9 éves gyerek-zseniről. Angliai útjukon a kis Mozart nagyon megbetegszik és felépü­lése után apja (Párizs, Dijon. Bern, Zürich, Donaueschingen. Ulm, és München érintésével, ahol hangversenyeket is ad) siet­ve viszi haza. Alig pihente ki az út fáradalmait, már újra dol­gozik: megírja első oratóriumát, 12 éves, amikor II. József meg­bízásából megkomponálja L finte simplice című operáját. Ugyanebben az évben kerül be­mutatásra egyik legbájosabh aprósága: a Bastien et Bastienne. A kis Mozartról ekkor már le­gendák szállanak a királyi ud­varokban és zenei körökben egyaránt. Ezután már a céltuda­tos, komoly művészeti kor kez­dődik életében. Erre a meglehe­tősen rövid időre esnek legna­gyobb alkotásai. Mindössze 36 éves volt, amikor örökre lehúny- ta szemét. Temetése a lehető legegysze­rűbb. Alig néhány barátja kí­séri utolsó útjára. Ők is csak egy darabig. A fagyos, havas, csú­szós út miatt (december eleje volt) vissza kellett fordulniok. A hivatalos kísérők ezután a bécsi temető egyik közös sírjába tet­ték és máig sem tudjuk, hogy a világ egyik legnagyobb zenes lángelméje hol is nyugszik pon­tosan. Kőhegyi Mihály /I regényírók már sokfajta örömet *-*• leírlak. A pillanatnyit, a perce­kig tartót, a váratlant, a valúraváltal és azt is, amikor nevetnek, vagy nevelnek és sírnak egyszerre az örvehdezők. Nem akarok azonban most erről értekezést levezetni, hanem helyette elmondok egy történetet én is az örömről, amiben ctak a végén derül ki, hogy milyen is az igazi öröm. i Noshát az üzemben a mii szakvezető odament Kati Gáborhoz, a. dereshajú, nagybajusza, szemüveges brígádvezeíö- höz és azt mondta: — Káli elvtárs, nagy gondban va­gyunk. Az oszlopok nem holnapután fa, kellenek, hanem reggelre, lit vannak ér­tük gépkocsival. Ha szállítani tudnánk, a fuvarköltséget is megtakaríthatnánk. Káti a homlokára tolto. a szemüvegét es a maga módján szűkszavún felelte: — Meglesz. — De bizonyítást is akart es ezért odafordult a társaihoz: — Ugye jól mondtam, elvtársak? Azok sem mentek a szomszéd brigád­hoz rövid mondatot tanulni, így a vá­lasz méltó párja lett Káti kérdésének. — Jól. A műszakvezető biztos akart lenni a dolgában. — Segítséget adjak? Káti erre már kénytelen volt a bő­beszédűséghez folyamodni. — Nekünk ez a munka kisujjunkban van. Ha mások jönnének, sok időt elvesz- Uncnk a bevezetéssel. Azt mondtuk, bogy megcsináljuk, tehát meg is lesz. Ezzel a maga részéről végzett o szavakkal és a keze tudományát haszno­sította. A műszakvezető még töpren­PERDI ANTAL ÖRÖME gi tt, de a munka fokozódó üteme meg­nyugtatta. Kálinál még nem történt meg, hogy ne végezte vobia cl azt, amit vál­lalt. Az a legenda yárla róla, ami a ré­gi históriák hőseiről, hogy mig azokat fegyver nem sebezte, Katii a fáradság nem fogja. Szívós, mint a szíj és az akaratereje káprázatos. Tehut. minden feltétel megvolt ahhoz, hogy a szavát töretlenül beváltja. S, isiont az is tudott dolog, hogy “ olyan ember is van, aki hirte­len, csak úgy szeszélyből, meg­makacsolja magát, és sehogyan sem akarja azt csinálni, mint a többi. Jelen esetben a munka kellős közepén, juíott eszébe Perdi Antalnak, a fiatal kovácsnak, hogy szombat van. Az a nap. amikor szórakozni szokott. Odaha­za is már minden bizonnyal c. székre készítették a barna ruháját, a kréming- jét, világoskék nyakkendőjét és új félcipője is ott díszeleg, amit ezen az es­tén akart előszűr csillogtatni. Kalapácsa félrecsúszott a vasról. Így jelezte, hogy Káti Gábor nagyon rosz- 82Mi ígérgetett. Káti karmesteri füle nyomban felfogta, hogy as ősszhangba kisiklás lépett. Busa, sűrű szemöldöke erőset rándult. Perdi gondolatban elér­kezett a tánchoz és a műszak végén le­dobta a kalapácsot és Katihoz ment. Vi­tára elszántan, magas hangon közölte: — Nem maradok tovább, ma más műsorra készültem, mint a hajnalig tartó dolgozásra. A busa szemöldök néhányat rándult, a válasz röviden pattogott: — Lehet, tessék. Még egy oldala illa utast sem kapott többet. Perdi nyelt és azután túlzott fölényességgel emelte le szekrényéből a törülközőjét. Ugyanígy csapta be maga után a mosdó ajtaját. Cseppet sem volt jókedve. A könnyű győzelem meg fe­küdte a mellét. Szorította és nehezítette. Ha Káti veszekszik, hivatkozik erre, vagy arra, akkor egyszerűbb volna az egész. De Katinak csak a brigádnak volt mondanivalója: — Elvtársak, egy kiesett közülünk ebben a harcban, dolgozzunk helyette is. Azt nem lehet állítani, hogy a lelkese­dés magasra csapolt. Seregély furcsákat mormolt. Nem imádkozott. Balos arca megnyúlt, László megnyalta az ajkát, Csáké keserves nótát zümmögött, Tálas olyat húzott a csavaron, hogy azt em­berfia ezután nem mozdítja meg. Mert- hiszen nemcsak Perdi Antal készült más műsorra szombaton este. ti érdi hallotta Káti felhívását, de * azért mosta a felsőtestét, a nyakát, a fülét, a. kezét, a körmeit kefé­vel dörzsölte. Azután törülközött. Más­kor ez a müveid szinte másodpercekig tartott, a nyakú gödre mindig nedvesen maradt, most azt is felszárította, Gyűrte> gyömködte a törülközőt, de a műhelybe kihúzott derékkal tért vissza. Aztán a megfeszülő váltak láttán azt tette, amit minden rendes ember tett volna a he-> Igében. A gombóccá gyűrt törülközőt bevágta a szekrénybe, mélyet, sóhajtott utána: — Na, szervusz, táncmulatság.. ; Es megragadta a kalapácsot és a ka­lapács rugódzotL vágódott, zuhogott> bántó, kellemetlen hangokat adott. Káti szemöldöke az ülésekkel együtt táncolti hogy aztán lassan simulni kezdjen. A kalapács ütemes kattogása tvdtul ad tv, hogy Perdi elérkezett a megnyugváshoz, a harag, a méreg feloldódott. Az alkotó megtalálta az alkotásban az örömet, fj'zzel elérkeztünk volna oda, amit *■-* óz elején jeleztem, de a teljes­ség öröme csak ezután következett. A munkával a vártnál hamarabb végez« lek. Perdi, ha. akar, még a láncba is eU érkezik, ehelyett kihúzta az ágyból az édesanyját és vele akart mindenáron táncolni, az tett is néhány lépést, ha már nagyra nőtt a kedve a fiának. De ez a kedv reggelre is megmaradt. Perdi dalolva kelt, délelőtti sétálás közben ismeretlen gyerekeknek cukrot vásárolt és ajándékozott; és az utcájukba érve zsebre dugta a kezét, s vidáman fütyü- vészett, mintha még mindig rövid nad­rágban járna. Este, a moziból jövet, a filmre alig emlékezett, a befejezett munkán túl. egyre simogatta a jól e-ő öröm, amit az öreg Katitól kapott; — Mégis derék ember vagy, fiam. Fodor János lető, új életet várták örömköny- nyes szemmel és reménykedő szívvel. A remény bizony elkel- lett nagyon, mert hat gyermekük közül már csak Annyka élt. Az apa — Mozart Leopold maga is zenész és komponista — fiúutó­dot szeretett volna, aki a család nevét továbbviszi... Nagy volt az öröme, amikor keblére szoríthatta fiát, akit az­tán Johannus Chrisostomus Wolfgangus Theophilus-ra ke­reszteltek. A szülők mintaszerűen nevel­ték gyermekeiket. Az apa az ér­sekség helyettes karmesteri ál­lását töltötte be és így érthető, hogy a kis Mozart már korán megismerkedett a zenével. Zenei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents