Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. december (10. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-29 / 306. szám
A Szovjetunió 1956. évi állami költségvetésének külföldi sajtóvisszhangja, BERLIN (TASZSZ) A német demokratikus sajtó jelentésekben számol be a Szovjetunió Legfelső Tanácsa IV. ülésszakának megnyitásáról. A Vorwärts című lap foglalkozik A. G. Zverjevnek, a Szovjetunió pénzügyminiszterének a Szovjetunió 1956. évi állami költségvetéséről tartott beszámolójával és rámutat a katonai kiadások 10 százalékos csökkentésére. A lap idézi A. G. Zverjev beszámolójának azt a részét, amely megállapítja, hogy a katonai kiadások újabb csökkentése annak bizonyítéka, hogy a Szovjetunió nemcsak szavakkal, de tettekkel is hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhítéséhez és a népek biztonságának biztosításához. ATHÉN. (TASZSZ) Valameny- nyi athéni lap beszámol a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ülésszakának első napjáról. A lapok röviden ismertetik Zverjev, szovjet pénzügyminiszter beszámolóját. Az Elefthenia hangsúlyozza: »1956-ban csökkentik a Szovjetunió katonai kiadásait. Az egymás mellett élés politikai vonala fennmarad.-« KAIRÓ (TASZSZ) Az A1 Ah- ram című egyiptomi lap az alábbi címet adja cikkének: »Oroszország csökkenti védelmi kiadásait és 15 milliárd fontot irányoz elő a nehézipar fejlesztésére. Oroszország a népek közötti bizalom szellemének elmélyítésére törekszik és a kormányfők személyes kapcsolatainak kiterjesztése mellett száll síkr3 « BÉCS (TASZSZ) A Der Abend és a Bild-Telegraf Zverjev pénzügyminiszter beszédét ismertetve ezt a címet adja: A Kreml csökkenti katonai költségvetését. A Szovjetunió új atomvillany- telepeket épít. RÓMA. A Paese hangsúlyozza, hogy a védelmi előirányzatok csökkentése a Szovjetunió békeszerető politikájának újabb bizonyítéka. NEW YORK. Az United Press moszkvai tudósítója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakáról szóló jelentésében megjegyzi, hogy az ülésszakon előterjesztették az 1956, évi »békeköltségvetést«, amely »előirányozza a védelmi kiadások 10 százalékos csökkentését és a legjobb kilátásokat nyújtja az orosz fogyasztónak«. A költségvetés — jelenti ki a tudósító — a fő hangsúlyt a lakásépítkezésre, a közszükségleti cikkekre és az iparra helyezi; STOCKHOLM. »Az oroszok csökkentik védelmi kiadásaikat. Fokozzák a lakásépítést« — írja a Dagens Nyheter. »A Szovjetunió új atomvillanytelepeket épít« — hangsúlyozza a Svenska Dagbladet. OSLO. A Morgenposten közölte külpolitikai munkatársának cikkét. A cikkíró hangsúlyozza, hogy a »költségvetési tervezet a szociális és kulturális előirányzatok elég jelentős növekedését bizonyítja«, (MTÍ> A Malájföldi Kommunista Párt közleménye PEKING (Uj-Kína) A Reuter Iroda keddi szingapúri jelentése szerint a Malájföldi KcmmunisAfWWWWWVWWWWVWW A Szovjet« Legfelső Tanácsa ülésszaka A Nemzetiségi Tanács ülése MOSZKVA (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Nemzetiségi Tanácsa éppúgy, mint a Szövetségi Tanács, december 27-én folytatta a vitát Zverjev pénzügyminiszternek a Szovjetunió 1956. évi állami költségvetési tervezetéről szóló beszámolója felett. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának különböző foglalkozású tagjai — munkások, tudósok, írók, államférfiak — a Szovjetország különböző népeinek képviselői kifejezik meggyőződésüket, hogy a közelgő év új sikereket hoz, hogy még jobban fel- virágzik hazájuk gazdasága és kultúrája. A Legfelső Tanács tagjai rámutatnak, hogy az* 1956-os állami költségvetés teljes egészében biztosítja a népgazdaság előirányzott további fejlesztését. A felszólalók hangsúlyozták, hogy az új állami költségvetés a szovjet állam békeszerető külpolitikáját tükrözi. (MTI) Megnyílt a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés ülésszaka BELGRAD (TASZSZ) December 27-én megnyílt a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés ülésszaka. Az ülésszak napirendjén az 1955. évi társadalmi tervek hatályának 1956-ra való meghoszszabbításáról szóló törvényjavaslat, a népköztársaságok, önkormányzatok és nemzeti bizottságok pénzügyi szükségleteinek fedezéséről szóló törvényjavaslat és más kérdések szerepelnek. (MTI) Mendes France és Jacques Duclos választási vitagyűlése PÁRIZS (MTI) A párizsi ver- saillesi kapunál lévő kiállítási csarnokban kedden este megrendezett választási vitagyűlésen több mint 25 000 főnyi tömeg vett részt. A gyűlést a radikális párt rendezte és meghívta Jacques Duclost, valamint Pinay-t és Bidault-t, hogy fejtsék ki ellenvéleményüket Mendes Farnce-szal szemben. A vitagyűlésen csak Jacques Duclos jelent meg, a két jobboldali politikus helyesebbnek tartotta, ha távolmarad. A megfigyelők szerint radikális gyűlésen évtizedek óta nem vett részt ekkora tömeg. Jacques Duclos-t hatalmas éljenzés fogadta terembelépésekor. Mendes France ismertette a radikális párt választási programját. A hallgatóság több esetben ncm'etszésének adott kifejezést és ! eszedét félbeszakította. Ezután lelkes éljenzés közben emelkedett szólásra Jacques Duclos. Beszédében emlékeztetett az 1951-cs választásokra, amikor a llstakapcsolások segítségével 60 mandátumot raboltak el a Francia Kommunista Párttól. Ezután a német kérdésről beszélt. Megállapította, hogy Herriőtnak, a radikális [.'árt elnökének más az álláspontja, mint Mendes France-szé, aki egyértelműen Nyugat-Némeíor- szág felfegyverkezését követeli. Hangsúlyozta, hogy a francia külpolitikát a békés együttélésre és a tárgyalásokra kell alapozni. Ebben a szellemben cselekedett pártunk — mondotta Duclos. amikor’ mindjárt a háború elején az indokínai kaland ellen foglalt állást. Mendes France-nak szemébe mondta, hogy ő küldte először Algériába a tényleges katonai szolgálatot teljesítő korosztály jelentős részét, ő nevezte ki Soustelle-t, a mostani algériai főkormányzót, és később megszavazta a szükségállapotot kimondó törvényt is. Rámutatott, hogy ezek után nincs joga az észak-afrikai kérdés békeapostolaként feltüntetni magát. Ezután megkérdezte, kész-e Mendes France elfogadni a baloldali erők egységét, hajlandó-e kötelezettséget vállalni arra, hogy nem paktál-e választások után a jobboldal embereivel, a reakciósokkal. Beszédét azzal fejezte be, hogy a munkásosztály, bármi történjék is, tovább erősíti egységét és ebben semmi sem állíthatja meg. Duclos felszólalásának befejeztével a Marseil- laise-t kezdte énekelni a tömeg, amelyhez a nagygyűlés elnöksége is csatlakozott. A nagygyűlés részvevői ezután egységet, népfrontot követelő kiáltásokkal tüntettek. Commin, a Francia Szocialista Párt főtitkárhelyettese szólalt fel ezután, majd Mendes France válaszolt a felszólalásokra. Azzal vádolta a kommunistákat, hogy a választási hadjárat során élesebben támadják az úgynevezett köztársasági frontot, mint a reakciót. A tömeg hangosan tiltakozott ez ellen, és Mendes France válasza után is hosszú ideig tüntetett »népfrontot, egységét!« kiáltásokkal. ta Párt Központi Bizottsága december közepén rendkívüli ülésszakot tartott, amelyen megvitatták a béketárgyalások kérdését s elhatározták: megalakítják a Malájíöldi Kommunista Párt és a Malájföldi Nemzeti Felszabadító Hadsereg főhadiszállásának együttes küldöttségét Csin Peng főküldött, valamint Abdul Rasid Ben Madin és Csan Tian részvételével. A közleménnyel együtt az ülésszak kiáltványt tett közzé. A kiáltvány nyolc pontos programot állít fel Malájföld függetlenségének, demokráciájának és békéjének elérésére. Ezek között szerepel a háború befejezése és a független Malájföld mielőbbi megteremtése, teljes egészében választott törvényhozó testület megalakítása alkotmány kidolgozása céljából, a malaj nyelv használata államnyelvként, a nép életfeltételeinek megjavítása, a nemzetközi béke támogatása és a békés egymás mellett élés más országokkal. Befejezésül a kiáltvány együttműködésre hívja fel valameny- nyi pártot a malájföldi függetlenség, demokrácia és béke elérésére irányuló törekvésben. Megkezdődtek a malájföldi kormány és a kommunista párt képviselőinek tárgyalásai A londoni rádió jelenti, hogy megkezdődtek a tárgyalások a malájföldi kormány és a Malájföldi Kommunista Párt képviselői között. A megbeszélések a malájföldi határ mentén fekvő egyik városka iskolájában folynak. (MTI) zvvy\/y vx HÍREK — A DlSZ-fiatalok szilveszteri bálja. Kecskeméten a városi tanács dísztermében december hó 31-én este 9 órakor kezdődik a DISZ-fiatalok bálja. A táncmulatságot a népi táncosok nyitják: meg. A közös tánc folyamán a Katona József Színház művészei rövid műsort adnak. Az éjfél előtti percekben az elmúlt- év 12 megszemélyesített hónapja ad számot a megtörtént —» legfontosabb — eseményekről* Az ó-év elbúcsúztatása után az1 ünnepien feldíszített teremben" városunk színe-virága vidáman köszönti majd az új évet. — Xiszaújfalun a megye egyik legelhanyagoltabb iskolája volt az 1700-as években épült vasút- menti iskola. Az elmúlt évben- a járási tanács oktatási csoportja 20 000 forintos költséggel átépítette. A beomlóban lévő tantermeket rendbehozatta és a nevelői lakást felújította. Az idén az egész épületbe bevezették a villanyt, 10 000 forint értékű új, korszerű tantermi felszerelést kapott az iskola, A járási népművelési osztály vetítőgépet is adott és az egykori elhanyagolt, roskadozó iskolában élénk kultúrélet indult meg Tolnai Endréné vezető, tanító irányításával. — Ifjúsági Takarékbetét elnevezéssel új takarékossági akció indult meg. Ennek lényege az, hogy a kiskorú hozzátartozója havonta 10, 20, vagy 30 forintot fizet be a gyermek 6—18 éves koráig. Havi 10 forintos befizetés mellett ezen idő alatt kamatokkal együtt 2000 forintra növekszik a megtakarított ösz- szeg. 50 forintos befizetés esetében pedig a megtakarított ösz- szeg kamatokkal együtt 10 000 forint lesz. Az Ifjúsági Takarék- betét szerződéseket az Országos Takarékpénztár fiókjainál lehet megkötni és itt felvilágosítást is adnak. — Vendégszereplés. Az Állami Csíki Gergely Színház a » Janikat bemutatójával szerepel december 31-én este Baján a Tiszti Klubban. — Zárszámadás. Nemesnádudvaron a Kossuth Termelőszövetkezet fel nem osztható szövetkezeti alapja a tavalyi évhez viszonyítva több mint 160 000 forinttal növekedett. A mező- gazdasági és állattartási munkákra a tervezett 32 714 munkaegység helyett 31146 munkaegységet használtak fel. —■ Jutalmazás. Kiskunhalason a közös karácsonyi ünnepségen adták át Szalai Imrénének, a Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozójának a 4000 forint pénzjutalmat, aki hármas ikreket szült. — A Vöröskereszt a járási titkárok részére az elmúlt napokban titkári értekezletet tartott. Ezen Gebauer József, a kalocsai járás titkára tisztasági versenyre hívta Szálas Pálnét, a bajai járás titkárát. A ver- sanypontokban tag- és egészség- ügyi tanfolyamok szervezése is szerepel. Szálas Pálné a versenykihívást elfogadta, — Andrási Rozália az egyetlen női traktoros a Kiskunfélegyházi Gépállomáson, őszi vetéstervét 151 százalékra teljesítette, a Vörös Csillag Termelő- szövetkezetben nagy megelégedéssel végzi munkáját. Jó munkájával fiatal kora ellenére tagjelöltté nyilvánították. — Holnap kezdik a Harmadik Békekölcsön ötödik sorsolását Székesfehérvárott. Ez alkalommal 783 nagy nyereményt sorsolnak ki. A 100 000 forintos főnyereményen kívül harmincnégy 50 000 forintos, hatvannyolc 25 ezer forintos, százhetven 10 000 és ötszáztíz 5000 forintos nyeremény talál gazdára. Ezenkívül nyolcezerötszáz 1000 forintos, huszonötezerötszáz 500 forintos és 153 067 kétszáz forintos nyereményt is kihúznak. — Közkívánatra megismételik Kecskeméten a Csemegeboltban az árusítással egybekötött árubemutatót. Az Országos Csemegekereskedelmi Vállalat az árubemutatón ezúttal is a budapesti hidegkonyha és cukrászat különleges készítményeit hozza forgalomba. A bemutatót december 29 és 30 között tartják. Közös nyiíetlozaloí adott ki kedden a Mongol Nép- köztársaság kormánya és a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége, amely baráti látogatáson Úlan-Batorban tartózkodott. A közös nyilatkozat rámutat, hogy igyekszenek kölcsönösen megszilárdítani baráti kapcsolataikat a béke és a két ország virágzása jegyében. Elítéli azt a tényt, hogy a Mongol Népköztársaságot a Kínai Népköztársaság jogos helyét bitorló csangkajsekista delegátus obstrukciója következtében nem vették fel az ENSZ-be. (MTI) Pártszervezeteink figyelmébe A Népújság-kampány első szakaszának sikeres lezárása érdekében felhívjuk mindazon szervezetek figyelmét, amelyek a Népújság új előfizetőinek gyűjtésében részt vettek, hogy a kitöltött megrendelőlapokat haladéktalanul adják át a helyi postahivatalnak, az előfizetési díj beszedése végett. A postától kérjenek az átadott megrendelőlapokról elismervényt, s azt küldjék be hozzánk! A hátralévő napokat még használják fel arra, hogy a Népújság tervelőirányzatát maradéktalanul teljesítsék. Sztrájkmozgalom a tőkés országokban OLASZORSZÁG. — Olaszország dolgozói széleskörű sztrájkharcot folytatnak a béremelésért és hogy kivívják munkakörülményeik megjavítását. December 9-én Nápolyban tömegtüntetés folyt le és tömeges mun- Icabeszüntetés.ek történtek. Sok vállalatnál a dolgozók száz százaléka sztrájkolt. Sokezres munkástömeg vonult fel a város utcáin. összetűzések történték a rendőrséggel. Sok tüntetőt letartóztattak. Sesto San Giovanni- ban (milánói tartomány) a Marelli-rádió- gyár 3600 munkása bérsztrájkot hirdetett. Firenzében a Richard Ginori kerámiai gyár dolgozói sztrájkoltak. Szintén béremelést és biztosított munkát követeltek. Genovában a villamosközlekedési dolgozók sztrájkoltak. Ivreában december hó 10-én az Olivetti írógép- és irodagépgyár 5000 dolgozója sztrájkolt. TUNISZ. A France Presse hírügynökség közleménye szerint december 12-én a tuniszi kőolajkutató és kitermelő társaság építővállalatainak munkásai sztrájkot hirdettek. Munkakörülményeik megjavítását követelték. MALÁVFÖLD. Mint a United Press hírügynökség malájföldi tudósítója jelenti, december 12-én Kuala- Lumpurban tömeggyűlés zajlott le többezer munkás részvételével. David, a malájföldi szakszervezeti tanács képviselője a tömeg- gyűlésen kijelentette, hogy a kormány ha- lalomrakerülése (ez év májusa) óta semmit sem lett a munkások helyzetének megjavítása érdekében. Követelte, hogy a malájföldi kormány állapítson meg szilárd bérminimumot. Hangoztatta, hogy ellenkező esetben a szakszervezeti tanács általános sztrájkot hirdet. FRANCIAORSZÁG. Az ország polgári repülőterein már több, mint egy hónapja sztrájkolnak a légi biztonsági szolgálat dolgozói. A sztrájkolók a CGT-hez, a Force Ouv- riere-hez és a keresztény szakszervezetek szövetségéhez tartozó szakszervezeti szerver zetek vezetésével anya- gi helyzetük megjaví- fását követelik. A kor- mány nem hajlandó a sztrájkolók követeléseid r.ek teljes kielégitésé- re. December 10-én a közmunka és közieke- désiigyl miniszter lenéiben azzal fenyegette meg a sztrájkolóka t, hogy szankciókat alkalmaznak azokkal szemben, akik decem- bőrben nem lépnek m.unkába. A polgári repülő- társaságok dolgozói egyesült szakszervezetének képviselői december 12-én sajtóértekezletet tartottak, amelyen élesen bírálták a kormány álláspontját és megerősítették a szakszervezeteknek a sztrájk folytatására hozott határozatát, I i