Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-02 / 258. szám
IREK I 1955. November 2. Szerda Napkelte: 6,29 Holdkelte: 18,— Napnyugta: 16,26 Holdnyugta: 9,11 Névnap: Achil. Várható időjárás szerdán estig: északon kevesebb felhő, délen több helyen még eső, havas eső. Mérsékelt, helyenként élénkebb keleti szél. Az éjszakai lehűlés nyugaton kissé erősödik, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet hat—kilenc fok között, (MTI) KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: november 2-án este fél 8 órakor Kálmán Imre: »CSÄRDÄSKIRÄLYNÖ-- nagyoperett. 2-án, szerdán: Kecskemét Városi: GYANÚ Kecskemét Árpád: TAXI ÜR. Baja Uránia: KÜLÖNÖS ISMERTETÖ- JEL. Baja Központi: HÖSÖK TAVASZA. Kalocsa: GRÖF MONTE CRISTO I Kiskunfélegyháza : CSAPDA AZ ERDŐBEN Kiskunhalas: HŰTLEN ASSZONYOK. Kiskőrös: ÉSZAKI ROBINSONOK. — Tanácstagi fogadóóra. Takács József, a 8-as számú megyei választókerület tanácstagja, f. év november hó 6-án délelőtt 9 órától 13 óráig tartja tanácstagi fogadóóráját a méheslaposi iskolánál. — Utcakövezés. Baján megkezdték az Engels Frigyes utca kövezetének kiskőkocka burkolattal való kicserélését. — Csővázas kukoricagórék épülnek. Az idei bő termés miatt kukoricagórékból hiány mutatkozik. Evégett az országban hozzáfogtak 150 csővázas, 10 vago- nos górék építéséhez. — Oktatás tsz-ben. Szombaton megkezdődött a politikai oktatás a kecskeméti Kossuth Termelő- szövetkezetben. A szemináriumi előadásokon 24 tsz-tag vesz részt. — Üj magyar film készül. Sarkadi Imre, debreceni származású Kossuth-díjas író »Körhinta« című új magyar filmjének külső felvételeit a debreceni határban forgatják. — Bő kukoricatermés Kecelen. 1273 mázsa kukoricatermésre számított az idén a keceli Vörös Zászló TSZ tagsága. A gondos műveléssel elérték a 30 mázsás átlagot és a tervezettnél 627 mázsával több kukoricájuk termett. A többlettermés 25 százalékát prémiumként osztották szét és az ezen felül még megmaradó többlettermés több, mint 50 sertés felhízlalásához elegendő. — Teljesítették burgonyabeadásukat. Az elmúlt héten 100 százalékra teljesítette egész évi burgonyabeadási kötelezettségét Kunszentmiklós és Tass. A két község tanácsi és begyűjtési apparátusa most azért küzd, hogy a többi beadási cikkféleségből is határidőre teljesíthessék kötelezettségüket. — Úttörők szellemi olimpiája. A Somogy megyei DlSZ-bizott- ság és a megyei tanács oktatási osztálya az úttörő jubileumi év tiszteletére meghirdette az úttörők szellemi olimpiáját. Két 11-ss és hat 10-es találat az Őszi megyei Totóban Az őszi megyei Totó 9-es számú szelvényeinek az értékelése ma megtörtént. A beérkezett közel kétezer tippszelvény átvizsgálása során két 11-es és hat 10 találatos szelvényt találtunk. 11 találatot ért el: Ifj. Király Alajos, Jászszentlászló. Segesvári u. 12. és Méhes Lóránt, Kiskunfélegyháza, Ady E. u, 22/b. 10 találatosok: Ifj. Gynge Imre, Szőke József, ifj. Balázs Imre, mindhárman kecskemétiek, Rózsa Endre Soltvadkert, Bottlik Mihály, Kiskunfélegyháza és Vad Antal, Baja. Az egy hét múlva sorrakerülő sorsoláson az első és második díjat a két 11-es szelvény nyeri, míg a harmadik díjat a hat 10-es szelvény között sorsoljuk ki, A 8-as héten sorsolás utján a következők nyerték a tárgyjutalmakat: I. díj: Genál János, Baja, Boká nyi D. u. 53. II. díj: Vas Jenő, Kecskemét, Bánffy u. 8. III. díj: Kaiser Henrikné, Kalocsa, Mónus Illés u. 6. A nyereményeket ezen a héten postán küldjük ki a nyerteseknek, a kecskeméti pályázónk nyereményét 1955 november 5-én a kiadóhivatalban személyesen is átveheti. A megyei Totó 12 találatos szelvénye: 1. Kméti Dózsa—ózdi Vasas 1 2. Miskolci Tör.—Kméti Honv. 1 3. Kecel—Izsáki Traktor 1 4. Lakitelek—Kméti VM 1 5. Félegyházi Tör.—Kméti B. x 6. Kméti Vasas—Lajosmizse 1 7. Orgovány—Kiskőrösi Szpart. x 8. Kméti Tör.—Félegyházi Szp. 2 9. Kunfehértó—Mélykút 1 10. Bajai Törekvés—Madaras 1 11. Vaskút—Bajai Szpartakusz 2 12 Khalasi Dózsa—Jánoshalma 1 A P R i) H I R O E T V S E K Ruházatát készíttesse el a Bajai Ruházati (kiemelt) Kisipari Szövetkezettel, ötvös u. 2. Rendelt részleg készít a legújabb divat szerint férfi, női, gyermekruházati cikkeket. — Vállal: magánosoknak és vállalatoknak mindennemű készárut és ruhajavítást. 576 ELCSERÉLNÉM Kisfái állomástól 1G perc járásra mindent megtermő földemet szoba-konyhás, mellékhelyi, hegből álló lakásért. —: Kecskemét, 1IÍ., Hosszú u. 27. sz. 1240 ELADÓ keveset használt kétsoros sötétkék öltöny és fekete télikabát Balázs szabónál, — Kecskemét, Batthyány u. 17. sz. 1262 ŐSSZEL ültethető, télálló virággu- mókról, palántákról, gladiolusz- hagymákról kérjen díjmentes árajánlatot. — Kereső-kertészet, Makó. 579 A KECSKEMÉTI 44. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali belépésre ,i ugókovácsokat keres. — Jelentkezés: Batthyány utca 23. számú központban. 578 FÉRFI segédmunkás munkaerőt — földmunkára felvesz a Villamosmü kecskeméti üzemvezetősége, Csongrádi utca 26. sz. 565 OLVASSA a Népufságot! FÉRFI munkaerőt (segédmunkást; Budapest területére 18 éven felül, villamos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak munkaruhát. bakancsot, kedvezményes üzemi étkezest, ingyenes villamos- utazási igazolványt, a vidékieknek munkásszállást, a családfenntartóknak napi 6 forint különélési pótlekot biztosítunk. — Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vallalat központjában: Budapest. VII., Akácfa u 15. IV. era. 409. szoba. 468 A Sertéstenyésziö és Hizlaló kecskeméti II. sz. telepe (.Belsőnyír 11., volt piarista-birtok) vásárol tengeriszárat mázsánként 20 forintos áron. Cserél szalmáért trá gyát, 3 mázsa szalmáért 4 mázsa jóminőségü trágyát ad cserébe. A tengeriszárat és* a szalmát is az eladónak, illetve a cserélőnek saját fogatával kell beszállítania az átvevő telepére. — A szárat dróttal Összekötni nem szabad, más kötözőanyagot kell használni. Átvétel és csen; minden hétköznap reggel 6 órától este 5 óráig. 564 — Gyermekelőadások. A teli hónapok alatt a bajai járás községeiben gyermekelőadásokat tartanak. Az előadások rendezését mindenütt a pedagógusok végzik. HUT ÓRAKODÓMUNKASOKAT felveszünk. Megfelelő védőoitözettei ellátjuk. — Kecskeméti Baromfi feldolgozó Vállalat. 554 néz üt JTffl VSSffiSs'íETT tód ID 600- íWliO SlO-ktHŐKBOlD WONűlüWH TÍZ család méh rakodókaptárakban betelelve eladó. — Darányi Dénes, Kiskunhalas, Mátyás tér 3. 556 A KECSKEMÉTI Kinizsi Konzervgyár női és férfi munkavállalókét felvesz 566 EGYÉNI GAZDÁK FIGYELEM! Most kössünk szántási szerződést! Készpénzfizetés ellenében azonnal végzik a megye gépállomásai Szerződés köthető: a gépállomásokon, a brigádszállá- sokon, a traktorosoknál és a községi agronómusnál. VETÖSZÁNTAS 1ÜG FT, MÉLYSZÁNTÁS 120 FT. Gépi szántás több termést, magasabb jövedelmet biztosít. 519 Vásárolja meg gáztűzhelyét ha gázvezeték mellett lakik, így biztosítja sorrendben történő bekapcsolását. 572 BAJAI GÁZMÜVEK. BacsKisaunmegyei nlEFUJSA'j az MDF Bácskiskunmeg.vei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség : Kecskemét, Szecnenyi tér 1. sz. 'lelefon: 25— 16. 26—19, 11—22 Felelős kiadó; NÉMETI JOZiSEt1 Kiadóhivatal: Kecskemét Széchenyi tér 1. sz. Telelőn: 22—09 terjesztik: A Megyei Kostahivau rlinaposztalya és a nlnapkezDesii' postahivatalok. Előfizetés: posta- hivataloknál és Kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 E’t BacsKiskunmegyei Nyomaa v. Kecskemét — Telefon: 24—Ut F v : Faragó Imre igazgató Téli ruházati az »zerezze fér fi (éli kukát — Női Velour kabát 4•vermekkabát már 'tői izövetruha — Férfi flanell ing — 371 rekzz1fifc « Bajai Âl íaiiii A i* ti II si/hóI 1187.— Ft Női bunda nadrág — — — 46.— Fi 800.— Ft Lányka kardigán — -- — 42.— FT 190.— Ft-ló! Férfi kalapok — — — — 34.50 Ft 290.— Ft Férfi esőkabát — — — — 380.— Ft 105.— Ft Magasszáru gyermekcipők 85.30 F’t Labdarúgó megyei ÉSZAKI CSOPORT: Kecskeméti Vasas—Lajosmizsei FSK 1:0 (0:0) Gépgyár-pálya. Vezette: Kiss J. A szoros eredmény ellenére is nagyon egyoldalú volt a játék. képe. A Vasas legalább 70 percen keresztül a Lajosmizse 16-osán tanyázott, de a csatársor nem boldogult az erősen tömörülő védelemmel és a ragyogóan védő Bató kapussal. A lajos- mizsbei játékosok legtöbbnyire csak a Vasas támadások rombolására törekedtek és meg sem kísérelték a támadást. Az egy gólon kívül a kecskeméti csapat még két kapufát is lőtt. Jók: Balogh, Károlyi, illetve Bató (a mezőny legjobbja). Kiskunfélegyházi Törekvés— Kecskeméti Bástya 5:5 (3:1) Kiskunfélegyháza. Vezette: Sipos. A több tartalékkal felálló Bástya az első negyedórában teljesen alárendelt szerepet játszott. A 10. percben Kelemen ’ és Mészáros góljával már 2:6 arányban vezetett a Törekvés. Ezután magáratalált a Bástya és a 26. percben Könyves 2:l-re szépített, de két perc múlva Kelemen ismét növelte a Törekvés előnyét. (3:1.) A fordulás után fölénybe ke rült a kecskeméti csapat, de a támadók sokat tologattak. A 26. percben Szabadi 3:2-re szépített. Ezután Kircsit sportszerűtlenségért kiállította a játékvezető. A Bástya hirtelen támadásba lendült, és 5 perc alatt két gólt ért el. (4:3.) Utána Mészá rost állította ki a játékvezető. A Törekvés ellentámadásai során Forntron egyenlített. Az utolsó 5 percben meg mindkét csapat egy-egy gólt ért el és így a mérkőzés 5:5 eredménnyel ért véget. Kecel—Izsák 4:0 (4:0) Kecel, 300 néző. Vezette: Szarvas. A hazai csapat pompás támadójátékot nyújtott az első félidőben, de a szünet után erősen visszaesett. Ekkor az Izsákiaknak is volt néhány veszélyes támadásuk. Jók: Tamás, Bagi, Kiss, illetve Mészáros. Toricska. Lakitelek—Kecskeméti Vörös Meteor 1:0 (0:0) Lakitelek, Vezette: Badacsonyi. A tartalékos Vörös Meteor a vártnál sokkal keményebb ellenfele volt a gyengébb napot kifogó hazai csapatnak. Jók: Sütő, Fekete. Zsigmond, Kökény, illetve Róka. Kertész, Szabó. Kiskunmajsa—Kecskeméti Honvéd II. 2:2 (1:1) Kiskunmajsa. Vezette: Kovács D. Erősiramú és színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. A döntetlen eredmény igazságos és megfelel a játék képének. A Hajós—Kalocsai Bástya mérkőzés elmaradt, mert Kalocsa nem jelent meg. OSZTÁLYOZÓ MÉRKŐZÉSEK: Kiskunfélegyházi Szpartakusz— Kecskeméti Törekvés 3:2 (1:1) Kiskőrös—Orgovány 2:2 (1:0) II. o. eredményei DÉLI CSOPORT: Kiskunhalasi Dózsa—Jánoshalmái FSK 11:0 (4:0) Kiskunhalas. Vezette: Bakonyi. Kunfehértó—Mélykút 4:2 (Oí) Kunfehértó. Vezette: Magya. Bajai Törekvés—Madaasi EFSK 5:4 (2:0) Baja. Vezette: Kápolnás IBácsal. más), 400 néző. Bajai Szpartakusz—Vaskúti Traktor 3:1 (l:k Vaskút. Vezette: Fehér Jt. 300 né zö. 'Traktor támadásokkal lezdődik a játék, minek eredményeként Sze? renka lövéséből a hazai <sapat szcï zi meg a 13. percben a vezetést. A 2J percben Pallós egyedit büntetőből. 1:1. A második félidőben váltakozók a támadások, eredményt a Szparta. kusz ér el a 25. percben Liszka riven, majd a 37. percbm Kunszt révén a győzelmet is vé;íeg bebiztosítja magának. 3:1. Bátyai EFSK—Divodi EFSK 3:1 (2:1) Bátya. Vezette: Firány; V. (Baja). 4u0 néző. A Déli csoport végeredménye: 1. Khalasi Dózsa 22 16 1 3 71:19 35 2. Kunfehértó 22 14 j 3 54:39 33 3. Bajai VL II. 22 10 7 5 38:29 27 4 Dávod 22 10 5 6 60:43 26 5. Madaras 22 10 J 9 55:43 23 6. Vaskút 22 11 — 11 50:43 22 7. Mélykút. 22 9 1 9 45:44 22 8. Bajai Szpart. 22 8 6 8 37:47 22 9. Bajai Törekv. 22 9 2 11 41:52 20 10. Bátya 22 5 1 13 34:60 14 11. Jánoshalma 22 4 4 14 18:70 12 12. Kunbaja» 22 3 3 17 13:30 X * Törölve. A Kiskunhalasi Dóz.-a a megyei I. o.-ba jutott. Kiesett Jánoshalma és Kunbaja. Kunbaja csapatát Kiülték. Valamennyi őszi mérkőzését 0:0 gólaránnyal az ellenfelei javára írták. Az Északi csoport állása: 1. Kméti Vasas 22 19 2 1 84:15 40 2. Kecel 21 14 1 6 43:28 29 3. Kméti H. II. 22 10 8 4 67:36 28 4. Kiskunmajsa 22 11 5 6 58:38 27 5. Izsáki Tr. 22 10 3 9 58:51 23 6. Lakitelek 31 8 1 9 43:44 21 7. Hajós 22 8 3 11 33:56 19 8. Kméti Bástya 22 8' 3 11 33:64 19 9. Kiskunt. T. 22 6 5 11 34:62 17 10. Lajosmizse 27 ■ 3 14 42:54 13 II. Kméti VM 21 5 3 13 38:61 13 12. Kai. Bástya 21 £ 2 14 19:43 12 Hátralévő mérkőzései : Lakitelek—Kecel. Kecskeméti Vörös Meteor—Kalocsai Bástya. A Kecskeméti Vasas nagy pont- előnnyel megnyerte a bajnokságot. A kiesés sorsa a Vö.vös Meteor—Kalocsai B. mérkőzésen1 dől el. A Lajosmizse már biztos , kieső, mert az utolsó mérkőzés győztese megelőzi, döntetlen esetén pedJig a Meteornak lesz 14 pontja. A Népujság TOTO tanácsadója %:os esély Tipp 1 X |2 Hogyan tippeljünk t -> 30 40 30 . > - - r Bp. Vörös Lobogó—Bp. Honvéd Döntetlen körüli eredmény várható. A Honvéd jobb csatársorát a Lobogó jobb védelme ellensúlyoz*.'at ja. l,x,£ 50 30 20 Bp. Dózsa—Bp. Kinizsi Tavasszal a gyengébb Dózsa is biztosan győzte te az akkor jobb Kinizsit. 1 30 30 40 Diósgyőri Vasas—Bp. Vasas A diósgyőriek változatlanul a kiesés ellen k üzde- nek, a hazaiak győzelme mégis meglepetés ijenne. L * M ! 5 0 30 20 1 Dorog—Szombathely Hazai győzelem várható, bár r kiesés ellen iüzdő Szombathely pontszerzése sem volna meglej-C .‘tés. 50 30 20 Salgótarján—Csepel A jóképességű hazai csapattal szemben a Csepeli Vasasnak kevés reménye van a pontszerzésre e. 40 40 2J Bp. Gyárépítők—Pénzügyőr A Gyárépítők még nem kerülték el a kie3és veszélyét. Szoros eredmény, hazai győzelem várható. 40 20 40 Kecskeméti Honvéd—Kecskeméti Dózsa A Dózsa már nem eshet ki, a Honvéd ha kikap, nehezen kerülheti el a kiesést. Nyílt mérkőzés. t,x,2 40 30 30 Ózd—Bp. Törekvés A hazai csapatnak még szüksége van pontok ra a bennmaradáshoz, győzelmük várható. 1, X 60 20 20 Temesvári L.—Sztálinv. D. Román bajnokság. A jobb képességű hazai csíipntot tartjuk esélyesnek. 1 30 30 40 Szászrégeni L.—Kolozsvár5 T. A jobb játékerőt képviselő kolozsvári csapgit győzelme valószínű. x, a 30 30 40 Genova—Milan A tavalyi bajnok Milánt tartjuk esélyesebbnek. Genova eddig mérsékelt teljesítményt nyújtott. x, 2 40 40 20 Fiorentina—Torino \ A Fiorentina eddig jobban szerepelt, a második helyen van. Döntetlen körüli edmény várható. \ x, 2 1 Pótmérkőzések: Az előlálló csapatok az esélyesek. 1