Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. november (10. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-20 / 273. szám
Ez történt a nagyvilágban BERLIN. Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke november I7-én fogadta a Géniből átutazóban lévő V. M. Molotovot, a Szovjetunió külügyminiszterét. NEW-YOHK. Kuznyecov, az ÉNSZ-közgyűlés 10. ülésszakán részvevő szovjet küldöttség vezetője sajtóértekezletet tartott az új tagok ENSZ-be való felvételének kérdéséről. Kuznyecov többek között hangoztatta, hogy kérelmük beérkezési sorrendjében 18 állam kérte felvételét az ENSZ-be: Albánia, Mongol Népköztársaság, Jordánia, Írország, Portugália, Magyarország, Olaszország, Ausztria, Románia, Bulgária, Finnország, Ceylon, Nepál, Libia, Kambodzsa, Japán, Laosz és Spanyolország. A Szovjetunió kormánya teljes egészében támogatja Kanada javaslatát, amely a fentemlített 18 állam kivételnélküli ENSZ-fel- vételét indítványozza. PÁRIZS. Rabati tudósítások szerint Marokkó népe nagy lelkesedéssel ünnepelte meg Szidi Mohammed Ben Jusszef szultán trónraléptének 28. évfordulóját és a szultánnak száműzetéséből való visszatérését. PÁRIZS. A londoni rádió párizsi tudósítója kommentárt fűz a francia nemzetgyűlésben folyó választási vitához. A tudósító többi között azt hangoztatja, »bizonyosra vehető, hogy az idén nem lesz Franciaországban képviselőválasztás, mint ahogyan azt Faure miniszterelnök indítványozta.-« A tudósító szerint kormányválság fenyeget Franciaországban. PÁRIZS. A Szovjetunió ideiglenes párizsi ügyvivője november 17-én felkereste a francia külügyminisztérium főtitkárát és szóbeli nyilatkozatot tett előtte. Ebben erélyesen tiltakozott a francia rendőrhatóságok kihívó intézkedései, továbbá amiatt, hogy ezek a hatóságok nem léptek fel a szovjet hivatalos építőipari küldöttségnek és a Szovjetunió párizsi nagykövetségének képviselőit ért gyalázatos támadás ellen. PÁRIZS. A francia miniszter- tanács elhatározta, hogy leszerelik azokat a tartalékosokat, Országos üzemi színjátszó konferencia A SZOT Kultúrnevelési Osztálya és a Népművészeti Intézet drámai osztályának rendezésében országos színj átázó konferencia kezdődött. Szombaton reggel az Építők Rózsa Ferenc kultúrházában ültek össze a budapesti és a vidéki üzemi színjátszócsoportok vezetői, a népművelési intézmények munkatársai, a budapesti és a vidéki tanácsok, valamint a tömegszervezetek szakelőadói, hogy megtárgyalják az üzemi színjátszócsoportok helyzetével és feladataival kapcsolatos kérdéseket. Referátumot Fabók Zoltán, a SZOT kultúrnevelési osztályának vezetője tartott, a korreferátumot Ispánki János, a Népművészet) Intézet drámai osztályának vezetője mondotta el. A két referátumot vita követte. (MTI) Pedagógus otthonok a nyugdíjas pedagógusok számára Az oktatásügyi miniszter utasítása értelmében pedagógusotthonokat állítanak fel azoknak a nyugdíjas pedagógusoknak, akiknek eltartására kötelezhető hozzátartozóik nincsenek. Az otthonokban olyan egyedülálló nyugdíjasokat vesznek fel, akik legalább tíz éven át végeztek pedagógiai munkát. Kivételes esetben a pedagógusok özvegyét is felveszik. Az igényjogosultak felvételi kérelmüket az Oktatásügyi Minisztérium személyzeti főosztálya vezetőjének küldhetik be. A felvételre vonatkozólag a Pedagógusok Szak- szervezetével egyetértésben hoznak határozatot. (MTI) akiket augusztus végén hívtak be és akiket nagyrészt Észak- Afrikába küldtek. BECS. Az osztrák fővárosban közleményt hoztak nyilvánosságra Brentano nyugatnémet külügyminiszter tárgyalásairól. A közlemény szerint Brentano és Figl osztrák külügyminiszter »a szívélyes barátság légkörében tárgyalt és a tanácskozás mind- ■ két részről kielégítő eredménnyel zárult.« Hangoztatja a közlemény, hogy Brentano a tárgyalások kezdetén megerősítette Adenauer korábbi nyilatkozatát arról, hogy »a Német Szövetségi Köztársaság tiszteletben tartja és elismeri Ausztria önállóságát és függetlenségét." Brentano Figlt meghívta Bonn- 1 ba viszontlátogatásra. indiai népdal- és népi táncest N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov tiszteletére DELHI. (TASZSZ) N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagja november 18-án este kísérőikkel együtt indiai népdal- és népi táncesten vettek részt. Az estet az indiai köztársasági elnök palotájának kertjében rendezték. Jelen voltak; Dzsa- vaharlal Nehru, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke, Rad- hakrisnan, India alelnöke, a miniszterek, felelős kormány- tisztviselők, a diplomáciai testület, a helyi és a külföldi sajtó képviselői. (MTI) Hivatalos közlemény Kardelj angliai látogatásáról LONDON. (MTI) Az angol fővárosban pénteken közleményt hoztak nyilvánosságra, amely többek között a következőket tartalmazza: Edvard Kardelj, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának alelnöke megbeszélést folytatott a nemzetközi helyzetről és közös érdekű ügyekről a miniszterelnökkel, a pénzügyminiszterrel és a külügyminiszterrel. A kimerítő és nagyon szívélyeshangú megbeszélések kimutatták, hogy Anglia és Jugoszlávia ugyanazt a fontosságot tulajdonítja a szuverén államok függetlensége fenntartásának, a nemzetközi feszültség csökkentésének, a tartós béke és az igazi együttműködés megteremtésének az összes nemzetek között. Teljes szabadsággal vitatták meg mindkét ország álláspontját az ezen közös célok elérésének módszereit illetően. A megbeszélések nagyon értékesek voltak és nagyméretű megegyezést és megértést mutattak a két kormány közöt';. Az angol és a jugoszláv kormány eltökélte, hogy fenntartja és fejleszti együttműködését gyakori tanácskozások és más alkalmas eszközök segítségével. Mindkét kormány meg van győződve, hogy ezen a módon jelentékenyen hozzájárulhatnak együttesen a világproblémák megoldásához. (MTI) Kiválóan fest, tisztít a Közel három éve kezdte meg működését a Kecskeméti Patyolat. Kezdetben sok kifogás volt az elvégzett munka minőségére vonatkozóan, fűként azért, mert helyiség-, anyag- és munkaerőhiánnyal küzdött a vállalat. Ezek a hiányosságok részben megoldódtak. Ma már külön festő-, tisztító- és vasalórészleg van, s két gépi meghajtású benzinmosógép könnyíti meg a dolgozók munkáját. Még ma is vannak olyan emberek, akik azt gondolják, hogy Kecskeméti Patyolat 3 tisztításra adott ruhákat újjávarázsolja a Patyolat. Ez képtelenség. Az azonban tény, hogy hivatását teljesíti: kiválóan fest és tisztít. A vállalat dolgozói éves tervüket november 18-ig 113 százalékra teljesítették. A vegytisztító-, festőrészleg 226 százalékos tervteljesítéssel járult a kiváló eredmény eléréséhez. A vasalórészleg dolgozói is jó munkát végeztek. Géró Istvánná, sztahanovista vasalónő 147 százalékra teljesítette tervét. Gondoskodás az emberrőí Irta: Jiri Marek állami díjas A HIVATAL FONTOSSÁ- szetesen feltűnés nélkül — elinGÁT az határozza meg, milyen sokáig dolgoznak benne. Nálunk például még éjfélkor is ég a villany. Nappal voltaképpen nincs is időnk semmire: valaki jön, másvalaki beugrik egy percre, itt is egy-két szó, ott is — és elszalad az idő. Ugyanígy van ne értekezletekkel is: nyilvánvaló, hogy ha éjfélre hív valakit értekezletre a főnöke, az mindjárt jobban érzi a helyzet komolyságát. Ha én magam vezetőállásba volnék, elvből éjfél után két órakor keltetném fel a beosztottjaimat. Csak el kell olvasni a diplomácia történetét, hogy bárki meggyőződhessék róla: a komoly ügyeket olyankor szokás intézni. Az még sosem esett meg, hogy például délelőtt fél 10-kor üzentek volna háborút. Ilyenkor tízóraizni kell, nem pedig hivatalos ügyeket intézni. Ugyanígy van az értekezletekkel is. Egy rendes értekezlet legyen hosszú és, ahogy mondani szokták, kimerítő. Az az értekezlet, ahol csak röviden veszik át az ügyeket, mit sem ér. Az értekezlet ideje alatt feltétlenül legyen ideje a részvevőknek, hogy átgondoljanak és —■ termétézzenek egy-egy iratot, sőt szundikáljanak is egyet, Az ilyen értekezletnek aztán megvan a maga súlya. Szomszédod egy- egy ilyen értekezleten — különösen, ha nö — sok érdekeset súg meg, sőt még viccekre is jut idő. Nálunk persze a legtökéletesebb rendben folyik minden: órákig értekezünk, s mikor végre abbahagyjuk, kétségbeesnek a takarítónők: a bot is megállna a levegőben, úgy telefüstöltük reprezentációs cigarettákkal! ANNÁL NEVETSÉGESEBB egy bizonyos Kandrdas nevű ember, aki a szemközti hivatalban dolgozik s a villamoson mindig megpróbál álmosnak mutatkozni: merthogy értekezletük volt, vagy maga a vállalatvezető hívatt’a, vagy mert nyakig van nak a munkában. Nekem akarja ezt bemesélni, mikor jól tudom, hogy ötkor már hazamegy, hiszen csak egy jelentéktelen kis hivatalnok. Mert ha káder lenne, mint én, bizony ott ülne ő is éjfélig s hozatná magának a feketéket. Engem például idén ismét beutalnak fürdőhelyre, hogy kibírjam mindezt. A propagandista A propagandista elvtársakra pártunk azt a megtisztelő feladatot bízta, hogy oktassák, neveljék a kommunistákat. A marxizmusnak—leninizmusnak necsak tételeit, hanem szellemét is terjesszék. Hallgatóikban fejlesszék a kommunista tulajdonságokat. Bilekov Pál elvtárs, kiskun- halasi járási tanácselnökhelyettes a propagandisták kiválogatásakor vállalta, hogy a kéles- halrni Vörös Csillag TSZ-ben vezeti a politikai iskola I. évfolyamának tanfolyamát. Az első előadás megtartására november 12-én került volna sor. A hallgató elvtársak a meghatározott időben összejöttek. Bilekov elvtárs azonban nem érkezett meg. Mint utóbb kiderült, beszélt Kozma elvtárssal, a községi pártbizottság titkárával, s annak kijelentette, hogy Jánoshalmáról kerékpáron nem megy ki a kéleshalmi tsz-be, kocsi pedig nincs és szombat lévén, neki haza kell menni. Kozma elvtárs, hogy az iskolát meg tudják tartani, az egyik párttagot, névszerint Vinkó Mihály elvtársat megbízta az előadás megtartásával. Természetesen Vinkó elvtárs nem készülhetett fel, mert a megbíkötelességérzete zást közvetlen az előadás megkezdése előtt kapta. így kénytelen volt az anyagot felolvasni. A hallgatókat a felolvasás nem tudta lekötni, nem is figyeltek oda. Teljesen értéktelenné vált az első összejövetel. A hallgatók a foglalkozás után megbírálták Bilekov elvtárs magatartását és súlyos mulasztásnak tekintették azt, hogy egyszerűen nem jött el. A hallgatóknak teljesen igazuk van. Bilekov elvtárs saját maga vállalta, hogy a tsz-ben vezeti a politikai oktatást. Tisztában volt azzal is, hogy a kijutás nehézségeit vállalnia kell: A.zonban az utolsó pillanatban úgy dönteni, hogy »nem megyek ki«, azt jelenti, hogy meghátrált a nehézségek előtt. Hogy szombaton haza is kell menni, az érthető. De az első oktatási napon kellett volna áldozatot vállalnia. Egyúttal megbeszélhette volna a hallgatókkal, hogy alkalmasabb időpontra tegyék az oktatást. A kommunisták már sokkal nagyobb áldozatot is vállaltak a dolgozó nép ügyéért, mint egy szeminárium megtartásának nehézségeit. Éppen ezért mélységesen elítélendő Bilekov elvtárs magatartása. A kiskőrösi járás és Baja város vezet a negyedik negyedévi adóbevételi terveit teljesítéséért folyó versenyben A november 17-i értékelés szerint a járások és városok az alábbi helyezést érték el: 1. kiskőrösi járás, VB-elnök: Farka- sinszki Lajos, pénzügyi osztályvezető; Csizmadia Tibor; 2. kun- szentmiklósi, Kovács Mátyás, Pordán Lajos; 3. kiskunfélegyházi, Szegedi József, Seres János 4. dunavecsei, Bíró Géza, Győri Ödön; 5. kecskeméti, Dobi István, Görög István; 6. bajai, Varga Antal, Nyilas Ferenc; 7. bácsalmási, Varjú Pál, Nagy Ferenc; 8. kalocsai, Zsíros Károly, Tóth Balázs; 9. kiskunhalasi járás, Posvácz László, Katona Miklós. A városok sorrendje a következő: 1. Baja, VB-elnök: Oszter- mann Béla pénzügyi osztályvezető: Dobó Gusztáv; 2. Kalocsa, Milasin Teréz, Péter Margit; 3. Kiskunhalas, Reile Géza, Zsíros László; 4. Kecskemét, Farkas INNEN— Biztosították a jövő évi kenyeret. Kaskantyú egyénileg dolgozó parasztsága teljesítette őszi vetéstervét. A községben működő 7 termelőszövetkezet is idejében elvégezte a gabonane- műek vetését. Kandrdas ismét rákezdett a villamosban: »Szörnyű, milyen tempó van nálunk! Ezt már nem lehet idegekkel bírni. A könyvelőnk teljesen készen van." — És a miénk talán nem? — nevettem rá. — Az már annyira kész, hogy a saját fizetését a vállalati veszteségek rovatába könyvelte s leállította a további kifizetéseket ! , — Az semmi. Az csak idegesség: de a mi könyvelőnk egyszerűen leesett a székről, hordágyon vitték el. Hiába, mi rendes vállalat vagyunk. — Ugyan kérem — válaszoltam, hogy lehűtsem kissé — nálunk egy könyvelő már főbe is lőtte magát. Ott is volt hordágy és mentők, sőt még temetés is ráadásul. — De az sikkasztott! — vigyorgott Kandrdas. — Nálunk pedig a túlzott munka öli meg az embereket. Azt hiszem, ezt felsőbb helyen is elismeréssel veszik tudomásul. ODAVOLTAM, mire beértem a hivatalba. A folyosón ösz- szetalálkoztam a könyvelőnkkel, azonnal megállítottam: — Hogy érzed magad? Mi van a sziveddel? Semmi? Hát az idegeid? Látszott rajta, hogy örül az érdeklődésem ne k : — A szivem még csak rendben volna, dohát az idegeim, tuJózsef, Fehér Sándor; 5. Kiskunfélegyháza, Horváth Béla, Hódy József. A kiskőrösi járás időarányos tervét túlteljesítve, jól szervezett munkával halad az élen. A kunszentmiklósi járás terve teljesítésével naprakész állapotban van. Városaink munkáját az időarányos terv teljesítése, illetőleg túlteljesítése jellemzi. Nagyobb erőfeszítést kell tenni Kiskunfélegyházának, hogy elmaradását behozza. A két élenjáró járás kivételével minden járásnak sokkal szervezettebb munkát kell végezni, hogy indokolatlan elmaradásukat felszámolják. Különösen súlyos mulasztások vannak a kiskunhalasi és a kalocsai járásban. Tyukos Béla, megyei tanács pénzügyi osztályvezető helyettese. ONNAN — Újító-mozgalom. A Bajai Ruhaüzemben az újító-mozgalom fellendítésére az üzem sztahanovistáiból, élenjáró dolgozóiból újító kör alakult. Az újító kör első kezdeményezése az újító hónap bevezetése volt; dód.. ; ez a zaklatott élet.. : — Elképzelhető, hogy majd te is összeomlasz, mint ott szemben az a könyvelő, — próbáltam puhatolózni. — Lehetséges, — hagyta rám, — Nagy a hajsza. Csupa értekezlet, meg konferencia, az ember nem is jut a munkájához. Lassan kikészül. — Az is lehet — jegyeztem meg —, hogy gutaütést kapsz. Azzal aztán jól letromfolnánk azt a sok felfúvalkodottat odaát. Az ő könyvelőjük biztosan rendbejön majái A könyvelő nem szólt semmit, azt sem ígérte meg, hogy össze fog omlani, de látszott rajta, hogy gondolkozik a dolgon. Az osztályon is gondolkod- tunk, dolgozni sem tudtunk miatta. Jött mindenféle ügyfél, de közöltük vele, hogy rengeteg munkánk miatt nem tudjuk őket fogadni. Egyikük idegeskedni kezdett, hogy csak azért utazott fel Jicinbői... Annak megmagyaráztam, milyen rettenetes tempóban dolgozunk, elbüszkélkedtem azzal is, hogy egyikünket a mentők vitték el egy értekezletről. Valahogyan nem eléggé imponált neki mindez, sőt megjegyezte, hogy nálunk őt is megütné a guta. Amikor végre leráztuk, szám- bavettük betegeinket és előzetes statisztikát készítettünk. Komoly reményeket fűztünk például az