Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. október (10. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-06 / 235. szám

Kereskedelmünk felkészült a télre A nap teli képpel nevet a vá­rosra, de hiába erőlködik, már nem teremt kánikulát. Az egyre rövidülő napok, a hűvös éjsza­kák új gondolatokat ébreszte­nek az édesanyákban. A családi költségvetésekbe mindenütt be­tervezik már az elkövetkezendő hónapokra a teli ruha, kabát, ci­pő vásárlását. A Kecskeméti Városi Tanács kereskedelmi állandó bizottsága elhatározta, hogy már most, ide­jében megvizsgálja, hogyan ké­szült fel a télre kereskedelmünk, képes lesz-e kielégíteni az egyre növekvő igényeket. A Nagyke­reskedelmi Vállalat textil- és ruházati részlegénél nézett körül Höször a kis csoport —, mert a kereskedelmi állandó bizottság tagjain kívül részt vettek a bi­zottság munkájában a boltveze­tők, a Ruházati KTSZ elnöke és a Kézműipari Vállalat igazgató­ja is. A vizsgálat eredményeként örömmel számolhatunk be ked­ves olvasóinknak arról, hogy a felkészülés méreteiben és igé­nyességében magasan felülmúl­ja az előző esztendőket. Sok tar­tós és ízléses ruha-, kabátszövet, választékos kötöttholmi várja a leli vásárlás beindulását. Kon- fekcióáruban is lesz bő válasz­ték. A legújabb vonalú kabátok, ruhák sokasága áll a férfiak, nők rendelkezésére. Az elmúlt esztendőben komoly hiány ma* Versenyben gyorsan, könnyebben halad a munka a Kiskunmajsai Gépállomáson is A Kiskunmajsai Gépállomáson 30 traktoros és négy brigád- vezető tett versenyfelajánlást őszi tervének határidő előtti telje­sítésére. A felajánlásokat a versenymozgalom fellendülése követte. A versenyzők közül legjobb eredményt a Tóth testvérpár érte el. Tóth D. István ugyanis az idényterv megkezdése előtt testvérét, Sándort hívta versenyre. Mindkettőjüknek 240 normálhold az őszi terve. Fáradságot nem kímélve szorgalmasan dolgozott a két traktoros, mire Tóth D. István az utolsó dekádzárásig elérte a 154 normálholdas teljesítményt, ami terve 64 százalékos teljesítésé­nek felel meg. Testvére, Sándor ezzel egyidőben 59 százalékra teljesítette tervét. A Tóth testvérpár jó eredményével messze magamögött hagyta a gépállomás többi traktorosát, mert az utá­nuk következő két legjobb traktoros is — Fodor János és Huszár József 46, illetve 44 százalékos tervteljesítésnél tart. Ugyanekkor a legutóbbi dekádzárásig a gépállomás traktoro­sai közül hárman teljesítették éves tervüket. Elsőnek Pálfi Dezső sztahanovista traktoros jelentette éves tervének teljesítését, Szakemberek ismertetik az őszi feladatokat a termelőszövetkezetek tagságával A betakarítás, az őszi szántás­vetés feladatait, az ezzel kap­csolatos agrotechnikát ismerte­tik a napokban a kecskeméti Szabadságharcos, a Vörös Csil­lag és a Törekvés Termelőszö­vetkezetek tagsága előtt. Szak­emberek, agronómusok tartják az előadásokat. A tagság így tá­jékozódik az összmunkákról és pontosabban érti a reáháruló feladatot. Az elkövetkezendő őszi mezőgazdasági munkák pon­tos és sikeres elvégzését segítik a tájékoztató jellegű előadások. Levelezőink jelentik az Alföldi Kecskeméti Konzervstyárból Üzemünk dolgozói vállalják, hogy éves tervünket nem de­cember 20-ra, hanem már no­vember 20-ra teljesítik. Min­den reményünk megvan arra, hogy ez a vállalás nemcsak pa­píron marad. Szeptember havi tervünket 102,7 százalékra telje­sítettük. S most, október első munkanapjaiban, különösen a készáruraktárban lelkes ver­senymozgalom indult meg. Sza­bó Cáborné brigádja naponta 157 százalékra teljesíti a tervet. Göbölyös Pálné és csoportja pe­dig nemcsak a százalékos tel­jesítmények növelésével törődik hanem az új, még gyakorlatlar munkások betanításával is. Domokos Mária levelébő AKK * Addig, míg dolgozóink több­sége becsületesen és lelkeset dolgozik az éves terv teljsítésé- ért, ugyanakkor vannak mét nálunk fegyelmezetlen, lógói munkások is. Az egyik vasár­nap például 250* fő igazolatlar hiányzó volt és emiatt vállala­tunk 72.250 forint értékkel ke­vesebbet termelt. A konzerv- konyhában például a napökbar megtörtént, hogy Bálint Észtéi három napig igazolatlanul tá­volmaradt és barátnője révét kártyáját leadatta a csoportve­zetőjének, aki őt létszámba vet­te. Ebből a példából látható hogy egyes üzemrészekben c csoportvezetők, de hozzátehet­jük, a szakszervezeti aktivistái sem gyakorolnak megfelelő el­lenőrzést. A munkafegyelem la- Zitáival szemben fegyelmi eljá­rásokat indítunk, de nemcsak c fegyelmezés eszközéhez nyú­lunk, hanem elsősorban a bí­ráló és nevelő szóhoz. Októbei eiső munkanapjaiban munkán­kat már siker koronázta, az igazolatlan hiányzók száma 27 főre csökkent. Rajnoha Árpádné leveléből AKK tatkozott a bakfis- és gyermek­kabátokban, most bő a válasz­ték. Sok lesz a szőrmével béleli kabát gyermekeknek, nőknek, férfiaknak egyaránt. A meleg férfiingek, női blúzok nem fogy­nak majd ki a polcokról; az olyan nagyón keresett női bun­danadrágból is jóval több kerül forgalomba, mint az előző esz­tendőkben; a közkedvelt jéger- alsók is újra megjelennek az üz­letek polcain, A bizottság megállapította, hogy a tavalyinál bőségesebb, választékosabb téli áruról gon­doskodott a Nagykereskedelmi Vállalat, s felfedte — ha kis­mértékben is — a hiányosságo­kat. így hívta fel a Nagykeres­kedelmi Vállalat figyelmét a tájigény kielégítésére. Az ele­nyészően kedvés hiánycikk le­gyártására tanácsot is adott az állandó bizottság. A Ruházati KTSZ elnöke, a Kézműipari Vállalat igazgatója ígéretet is tejt az ellenőrzés során, hogy a nagykereskedelem rendeléseit ki fogják elégíteni. A téli cipőellátásban sem rosz- szabb a helyzet. A mezőgazdaság dolgozói részére bőséges strapa- és gazdacsizma áll rendelkezésé­re, rengeteg bakancs és ünneplő cipő várja az üzletekbe szállítá­sát. A nők is válogathatnak a különböző formájú, szebbnél szebb nyersgumi, bőr és mikro- pórusos talpú cipőkben. (Az utóbbi még nem nagyon ismert a lakosság között.) A mikropóru- sos talp különös érdeme: a tar­tóssága és könnyűsége. Még né­hány évvel ezelőtt, kizárólag a tanács utalványára adtak női rnagasszárú cipőt. Az idén kü­lönböző színű, gyönyörű magas­szárú cipő áll a vásárlóközönség rendelkezésére. A gyermekek is vidáman csúszkálhatnak majd a jégen. A duráber bakancs, dupla talppal, gojzer varrással kedvelt, csinos viselete lesz az ifjabb nemzedéknek, a gyerek bőrcsiz­mák is nagyon olcsón megvásá­rolhatók, Gumícipö és csizma is van bőségesen, és ami újdonság, nemcsak feketében. A nagykereskedelem megtette a tőle telhetőt. Most a kiskeres­kedelmen a sor, hogy a sok szép áru mindig bőséges választék­ban álljon a vásárlóközönség rendelkezésére. A kereskedelmi állandó bizottság folytatja mun­káját, sorba vizsgálja a kereske­delmi ágazatokfelkészülését a téli hónapokra. Till segítséget az újonnan alakult ! I rr íj E| H | g A Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság termelőszövetkezeti csoportja mérlegelte a termelő­szövetkezeti mozgalom fejlődé­sének háromnegyedévi eredmé­nyeit. Örömmel állapfthátjuk meg, hogy a harmadik negyed­évben jelentős lépést tettünk meg a fejlődésben. Megyénkben három hónap alatt 2237 család 2674 taggal és 7164 hold földdel lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Legtöbb belépő a fülöp- szállási Dózsa Termelőszövetke­zetben volt. Ez a termelőszö­vetkezet 71 új taggal gyarapo­dott, de nagyszerű eredménye­ket is értek el. Ez évben már 5 és fél kiló kenyérgabonát osz­tottak előlegül munkaegysé­genként a tagoknak és 100 hol­das kukoricatáblájuk átlagosan 30 mázsás termést ígér. Ugyancsak sokat fejlődött többi termelőszövetkezetünk is. A fajszi Vörös Csillagba az eredmények láttán 61 dolgozó paraszt adta be felvételi kérel­mét. A szakmári Kossuth Ter­melőszövetkezetbe ugyancsak 61 új belépő volt, a soííi Szikra Termelőszövetkezetbe 40 új be­lépő volt. Ezzel egyidőben 30 új termelőszövetkezet alakult me­gyénkben. Az örvendetes eredmények mellett azonban hibát is talá­lunk. Legtöbb járásunkban ke­vés segítséget adtak újonnan megalakult termelőszövetkeze­teinknek. Kevesen követték a halasi járási pártbizottság és jáiási tanács példáját. Pedig itt igen sokat tettek azért, hogy a járásban újonnan alakult ter­melőszövetkezetek munkájához segítséget adjanak. A Kiskun­halas határában megalakult bo- doglári Alkotmány Termelőszö­vetkezetet például úgy segítet­ték, hogy a halasi Vörös Októ­ber Termelőszövetkezetből, — amely évek során már jól meg­erősödött — átadták az új ter­melőszövetkezetnek az irányí­tásban, munkaszervezésben jár­tas, kiváló elnököt, Guszlonyi Antalt. Ez nagyszerű baráti segítség volt, amely méltán di­cséretet érdemel. A dunavecsei jáiási pártbizottság és járási ta­nács is sokat tett a termelőszö­vetkezeti mozgalom fejlesztése érdekében. A dunatetétleni Du­na Termelőszövetkezetet nem­csak megalakulása pillanatától segítették odaadóan, hanem már ezt megelőzően resztvettek a cÁ mester és a Uuúínámja Kiliti..Lédejzi.. Szőke..Boros..kö­zöttük dől el, hogy ki lesz az első a kádasok között, ki nyeri meg az 1000 forintos céljutal­mat. Egyesek Kilitiék mel- I lett kardoskodnak, má- I sok Szőkéék elsőségét Î várják, de olyan han- » gok is hallatszanak, ! hogy a mester és tanít- ! ványa — Kiliti és Lé- » deczi — veszi át majd I az I., II. díjat, t A mester és a tanít- I vény egy műszakban £ dolgozik, közvetlenül J egymás mellett az új * öntődében. Hajnali fél I kettőkor, amikor a £ portához érnek, első £ dolguk, hogy kezükbe £ veszik a versenyjeien- $ tést, amelyről a követ- I kezőket olvassák: — * Kiliti-brigád 12 kád, 9 £ I. osztályú, Lédeczi- £ brigád 12 kád, 7 I. osz­* tályú. £ Kovács János, a Lé- £ deczí-brigád vidám £ tagja ilyenkor megva­* karja üstökét, s neki- £ keseredve mondja: — £ De szegény legények j vagyunk mi... J — Ne keseredj el — ! próbálja vigasztalni 5 Lédeczi munkatársát t — csinálunk mi még * kilencet is. Nem azért voltam én Kiliti Bandi bácsi tanítványa. Kemény Lajo3, a bri­gád harmadik tagja nem szól semmit. A csendet ismét Kovács Jancsi töri meg: — Ha a 10-nél tartanánk, az se lenne sok... No, de az idő is elő­rehaladt, mostmár siet­ni kell az öntődébe, hogy reggel 8 órára kész legyen a 12 kád. Amikor a tizenkette­dik kád is elkészült, számolni kezdenek. Ha két káddal több az I. osztályú, az szemé­lyenként 150—200 fo­rinttal növeli havónta a keresetet. Ez volt az egyik ösz­tönzője annak a gon­dolatnak is, amit ké­sőbb papírra vetettek: november 7-re úgy igyekszünk, hogy na­ponta 9 darab kád le­gyen az 1. osztályú. —- De ha lesz fino­mított, ú. n. prozomá- zott homok, akkor meglesz a tíz is — vé­lekedett Kovács Jancsi. Hogy miért mondta ezt, az később kitudó­dott. Meghallotta, hogy a negyedik negyedév­ben a legjobb kádas brigádok között nagy- csszegű pénzjutalmát osztanak szét. Az első­nek 2000, a második­nak 1500, a harmadik­nak 1000 forint juta­lom, az erkölcsi elis­merés mellett. Nosza szétfutott a hír a Kiliti-brigádban is. A soványarcú, szi­kár termetű Kiliti András arcán enyhe mosoly futott végig. Benevezünk ebbe a versenybe mi is. Ök is végeztek már a formázással, 12 kád várta az izzó vasat. Volt idő egy kis terc­ierére. A brigád két tagja: Lengyel János, meg Tóth István, ez a telt arcú, lelkes fiatal­ember brigádvezetője mellé állt. Kiliti Bandi bácsi lassú mozdulattal elő­vette cigarettatárcáját, szipkát, megkínálta a társait, s bodor füstka­rikákat eregetve igy kezdte: •— Az igazgató elvtárs azt mondta, hegy mi vagyunk a legjobbak a kádas­brigádoknál. — Hej, gyerekek — vitte tovább a szót Ki­liti elvtárs —, nem fe­lejtem el én 1952 már­ciusát. Egész hónapban selejt nélkül dolgoz­tunk. Az volt ám csak igazán munka. Jó len­ne november 7-ét is megalakulást előkészítő mun­kában. Annál szembetűnőbb azonban a többi járások nemtörődömsé­ge. Különösen a kecskeméti já­rási pártbizottságra és tanácsra hárul nagy felelősség, amiért másodrangú kérdésnek tartotta az új termelőszövetkezetek meg­segítésének ügyét. A kecskeméti járásban ezévben szinte a me­gyében elsőnek alakult meg jú­lius 3-án a lakiteleki Vj Élet Termelőszövetkezet. A megala­kulás óta azonban a járástól nem sok segítséget kaptak. Még máig sincs megfelelő agronó- musuk és rátermett, lelkiisme­retes könyvelő beállításában sem segítettek a termelőszövet­kezetnek. A belső egyenlőtlen­ségek eloszlatásában pedig szinte teljesen magára van utalva a csoport. A lakiteleki példán túlmenően nagy felelősség ter­heli a járási vezetőket még azért is, hogy a járásban meg­alakult előkészítő bizottságok sorsával sem törődtek. így tör­ténhetett meg, hogy a Tisza- kécskén alakult 5 előkészítő bi­zottságból egyetlen termelőszö­vetkezet sem létesült, pedig egy kis segítséggel, baráti támoga­tással itt is eredményeket le­hetett volna elérni. A legközelebbi feladat tehát, hogy különösen most, a zárszá­madások előkészületeinek kez­detén, még nagyobb gonddal, nagyobb felelősséggel foglalkoz­zanak vezetőink a termelőszö­vetkezetekkel és különösen az új termelőszövetkezetekkel. A legtöbb újonnan alakult terme­lőszövetkezetben ugyanis még csak formálisan tértek át a nagyüzemi gazdálkodásra, tar­talmában azonban nem gazdál­kodnak nagyüzemileg. Erre le­het következtetni abból, hogy sok helyen még a leltározásokat sem végezték el, s a belépett dolgozó parasztok úgyszólván még egyénileg gazdálkodna^. E? eleve alapszabályellenes, ’ s ezért a leltározásokat, valamint a gazdálkodás közös megszerve­zését haladéktalanul meg kell kezdeni. Ezenkívül nagy figyelmet ér­demel még a gépállomások ma­gatartása a termelőszövetkezetek iránt. Bár határozat van arra, hogy a gépállomási igazgatók) agronómusok kötelessége a ter­melőszövetkezetek közgyűlései» megjelenni, mégis ritkán talá­lunk erre példát — különösen ■az új termelőszövetkezeteknél, ÎA gépállomási igazgatók nagy £többsége még az új termelőszö­vetkezetek alakuló közgyűlései­re sem mentek el. Ezzel szem­ben viszont előfordult, hogy a bácsalmási gépállomás az I-es típusból önálló termelőszövetke­zetté alakult kunbajai Kossuth Termelőszövetkezetnek 30 hold szántást egyéni parasztoknak végzett munkadíjként akarta el­számolni. Csak a járási tanács közbelépése után változtatott ál­láspontján a gépállomás, ugyan­akkor az illető traktoros 3 hé­tig nem kapott fizetést, mert a termelőszövetkezet elnöki ilyen1 feltételek mellett nem ismerte el a munkát. Az eredmények mellett ko- ímoly figyelmeztetők az ilyen hi- [bák. A végső tanulságot levon- iva megállapíthatjuk, hogy a to- [vábbi fejlődés érdekében a me­ggyei tanácstól kezdve egészen a helyi tanácsokig és pártszerve­zetekig komolyabb felelősséggel [kell segíteni, irányítani az új 1 termelőszövetkezetek első lépé­seit és hasonlóan az eddiginél [több támogatást kell adni már [meglévő és állandóan fejlődő llAC'vnrrntlrci’j/i+rtiísImnV ■ így köszönteni. — Hát ami rajtunk múlik — kapcsolódtak újra a beszélgetésbe a brigád tagjai — meg is csinálnánk a 10 jó ká­dat, csak jó homokot kapnánk. A beszélgetésnek vé­gét szakított a két vashordó. Kiliti Bandi bácsi, meg Tóth István kezdték az öntést. Auf, lauf — hangzott eagv tizenkétszer, s a fehér, izzó, fortyogó vas zu­hant a kádszekrénybe. Mikor ezzel végez­tek, megírták a válla­lást is. November 7-re célul tűzték tíz I. osz­tályú kád elkészítését, a selejt csökkentésék De nemcsak ők, ha­nem Szőkéék, meg Bo- rcsék is már megcsi­nálták a november 7-i vállalásukat, mely sze­rint ők is jobb és több Kádat akarnak készí­teni. A dicsőség most mégis a Kiliti és Léd>- czi brigádé, mert nem prozomázott homokka: készítik a kádakat. így versenyez a ta­nítvány, a mester és a többiek, s ez fogja majd eredmény ezn., hogy 5000-rel több kád készüljön az utolsó ne­gyedévben, mint az elő­ző időkben. Venesz [termelőszövetkezeteinknek. Jugoszlávia hernyctaloas traktorokat gyárt Krusevác jugoszláv város »Október 14« gépgyárában meg* [kezdték a hernyótalpas tarkto- írok sorozatgyártását. A hernyó* [talpas Vontatók — amelyek tel­jesítménye 100 lóerő — a mező­igazdaságban és építő munkában »egyaránt használhatók-

Next

/
Thumbnails
Contents