Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. szeptember (10. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-17 / 219. szám

FILÍ3TMITETLÍM TALÁLKOZÁS... Postások a Népújságért Magas, karcsú alakja hol itt, hol ott tűnt fel a nézelődő ven­degek egy-egy csoportjában. Egész lénye egyszerűséget su­gárzott. Feltűzött két copfja, gyerekes vékonysága, kicsit fél­szeg mozgása mutatta, hogy fia­tal lehet még, nagyon fiatal. Mikor először találkozott tekin­tetem barna, nyílt szemével, el­határoztam, hogy elbeszélgetek vele. A Duna—Tiszaközi Kísérleti Intézet termében helyet foglal­tak a csehszlovák parasztkül­döttség tagjai, hogy meghallgas­sák a fejlődésről szóló beszá­molót — a copfos kislány mellé ültem. Szerettem volna meg­szólítani, de hogyan? Nem tu­dok az ő nyelvén, a tolmács pe­dig messze került tőlem. így csak ültem mellette, szótlanul. Az intézet udvarán szétszéledt % vendégsereg, ki a pincébe ment és nagy szelet görögdiny- nyével került vissza, ki a pa­radicsomot nézegette. Egy fa ár­nyékában beszélgettem új isme­rőseimmel, a magyarul tudó idős szövetkezeti taggal: Bros- kovics Sándor bácsival, Tóth Jánossal, aki egy Losonc kör­nyéki termelőszövetkezet elnö­ke és Stromp Józseffel, a jel­nöki szövetkezet elnökével. Bros- kovics bácsi nagy büszkeséggel beszélt a 734 tagú szövetkezet eredményes munkájáról, a fejlő­dés útjáról, öt éve dolgoznak együtt és ezalatt az idő alatt sokat könnyebbedéit a munka. Ahogy ő mondta, az első évben még kaszával vágták a rendet, a következő évben már egy kombájn segítette, az idén pedig 14 arató-cséplőgép takarította be termésüket. Stromp elvtárs, aki a környék magyarjait képviseli a nemzetgyűlésben, vásári él­ményeit idézgette. A rádió hul­lámhosszán küldött üzenetet tát sainak. Egyszercsak ott állt kis cso­portunkban a copfos kislány és érdeklődve figyelte a beszélge­tést. Már éppen meg akartam kérni új ismerőseimet, hogy mu­tassanak be neki, vállalják a tolmács szerepét, amikor meg­szólalt egy kicsit idegen kiejtés­sel, de tökéletes magyarsággal: — Nekem a »Cukor« szörnyen tetszett a kiállításon. Meglepetésemben és örömöm­ben nem értettem, mire gondol és megkérdeztem: —, milyen cu­kor? Felemelt • hangsúllyal vála­szolt: — Hát a tehén, amely az első díjat nyerte! — és ak­kor kezdődött rövid, de felejthe­tetlen barátságunk. A tangazdaság gyümölcsösé­nek homokos útjait már egymás mellett jártuk, nézegettük az egészséges almákat, az édes szőlőfürtöket, megkóstoltuk a körtefa termését. És beszéltünk, meséltünk megállás nélkül. Tizenkilenc éves és három éve a Cserjei Állami Gazdaság dol­gozója, Kovács Juliska. Magya­rul gyermekkorában tanult, mert Kassa járásban sokan tud­nak a mi nyelvünkön. Fejőnő és nem is akármilyen: három kormánykitüntetése van és egy az ifjúsági szervezettől. Az el­ismerést a 14,3 literes fejési át­lagával vívta ki, jutalmul került a 46 tagú parasztküldöttség lis­tájára. Tizennégy tehenet fej erős, izmos kezeivel naponta háromszor. Az év elején még alig tízliteres volt az átlaga, most már 14,3-nál tart és az itt szerzett tapasztalatokat szeretné még ennél is feljebb vinni, — mert a kiállításon jól körülné­zett az állatok között és hosz- szan elbeszélgetett a fejőkkel. Nagy elismeréssel beszél orszá­gunkról. Budapest elbűvölte, csodálatba ejtette a magyar ten­ger. Még Bábolnára és Karcag­ra látogatnak el itt tartózkodá­suk alatt. Mesélt az ö életükről, az ál­lami gazdaság fiataljairól. Szor­gos munkában telnek a hétköz­napok, munka után együtt szó­rakoznak, együtt tanulnak, akár­csak minálunk. Ha visszamegy, apróra elmeséli az itt látotta­kat, beszél a fiatalokról, a mi életünkről. — Testvérek vagyunk, úgy élünk, mint ti — mondja nem egyszer a beszélgetés alatt. — Egyet is akarunk, szebb és bol­dogabb jövőt. — Felbúg az autóbusz motor­ja, búcsúzni kell. Szerencsés utat, sok sikert kívánunk kedves csehszlovák vendégeink, nek­tek is, testvéreink, csehszlovák fiatalok. — Megyeriné. — Kurucz néni bénáin Az óra lassan, unottan ke- tyegett az öreg komótos .credencen. Egészen az ajtó felé fordítva, azért, hogyha az ember az udvarról bepillant, rögtön lát­hassa. Kurucz néni, a szőkepil- iás, búzavirágkék szemű, kis so­vány asszonyka egyszer csak ijedten ai órára nézett: — Jóságos ég! Már még el- kések a fejőstől. Még egy pillantást vetett a tűzhelyen fortyogó vacsorára, s gyorsan kapta a sajtárt, szaladt az udvaron át szaporán az is­tálló felé. Már maga előtt látta nagy tarka kedvencét, amint okos, nagy szemével rátekint, mintha mondani akarna vala­mit. Az istálló ajtóban egyszerre Megállt. Görcsösen szorítja a fájdalom a torkát, szólni- sem oir. Csak áll az ajtóban és nézi az üres istállót. — Jaj, hát nincsenek. Mintha i szél vitte volna el őket! Jaj lekeni, mikor fogom már meg­szokni, — sóhajtott fel bánato­san, s nagy kék szemei tele vol­tak gonddal, ijedt riadalommal. 3 a szíve olyan rettenetesen utá­na fájdult az állatoknak, hogy azt szavakba önteni nem is le­het. Hirtelen ezer gyötrő kétség rohanta meg: vajon, mit csinál­nak most? Van-e jó friss lege­lőjük, lekefélgetik-e őket szé­pen, tisztára, — meg minden egyéb. Kezében súlytalanul himbáló­zott a fehér, zománcos fejősajtár, amint révetegen visszaballagott a konyha felé. És most annyi nap után ezerszeres fájdalom­mal hasított leikébe a bánat. Eszébe jutottak az álmatlanul eltöltött nyomasztó éjszakák és gondolatban talán már század- szőr visszaidézte azokat a ked­ves napokat, amikor egész önfe­ledten, jó kedvvel dolgozgatott a ház körül. ; ; TVem különös, de megható ' kis történet, a Kurucz nénié. 1949-befi léptek be ide a félegyházi Vörös Csillag TSZ-be. Először kint dolgozott a mezőn a többi asszonyokkal együtt, de az nagyon fárasztó volt, mert otthon a sok családot csak el kellett látni. Most ősszel lenne 3 éve, hogy a vezetőség a közgyű­lés elé terjesztette a dolgot: — Kurucz néninek 11 családja van — mondta az elnök — sok azokkal a gond otthon. Ha meg a mezőre jár, nincs aki vigyáz­zon a gyerekekre, ezért azt ja­vaslom, adjuk oda gondozásra az üszőket neki és így a terme­lőszövetkezet is jól jár, meg ő is. A tagság helyeselt és elfogad­ta a javaslatot, s talán monda­nunk sem kell, hogy milyen nagy volt Kurucz néni öröme, amikor az istállóban végignézte a 19 tarka-barka növendék jószágot. Tavaszig gondozta őket kitar­tóan és akkor, 1953 júniusában rábízták a fejősteheneket is. — Bizony rossz bőrben vol­tak szegények — emlékezik visz- sza magában Kurucz néni. Az állatorvos is megmondta, hogy nem sok bizodalma van hozzá, hogy ezekből még jó tehenek lesznek; C hogy ezután mi történt? Bizony, az csodába illő dolog volt. Kurucz néni maga is csak meghatottan tud visszaem­lékezni rá. Ö ugyan csak annyit tud mondani, hogy nem csinált semmi különöset, csak a köteles­ségét végezte, úgy ahogy el le­het kívánni egy becsületes em­bertől. A lényeg az, hogy 1954- ben, egy évi gondozás után már annyira feljavult az állomány, hogy a tejtermelési tervét 104 százalékra teljesítette. Emellett minden tehén után egy szép, életrevaló kis borjút nevelt. Ab­ban az évben 11 tehén volt és ugyanannyi borjú. Ö pedig köz­ben annyira megszerette az ál­latokat, hogy nem volt a nap­nak olyan órája, hogy ki ne sza­ladt volna hozzájuk megnézni, el vannak-e jól látva, nincs-e valamiben hiányuk. A gyerekek is segítettek neki, még az ap­rócskák is mindig a jószágok kö­rül ődöngtek, ha anyjuk is ott volt. Boldogan, megelégedetten élt a család. Hisz szaporodtak a munkaegységek is. Ebben az év­ben a kilenc fejőstehénből már hetet törzskönyveztek és öröm volt a jószágokra nézni. Hősi munka volt ez, — egy egyszerű, kevésszavú, becsüle­tes parasztasszony hőstette. Tud­ták ezt a városi tanácsnál is és ebben az évben kitüntetésre ter­jesztették fel. Augusztus 20-án, az alkotmány ünnepén meg ís kapta a »kiváló termelőszövet­kezeti tag« címet. De ekkor jött a baj. A kitüntetés előtt néhány nappal különös dolog történt. Tippai Mihály, a szövetkezet el­nöke egyszer csak beállít Kurucz néniékhez és tudtára adja, most pedig elviszik a teheneket egy másik istállóba. Xfurucz néni meghökkenten állt az elnök előtt, a szó is majdnem a torkára akadt: — Dehát miért, elnök elvtárs, — kérdezte meglepetten. Az elnök csak a vállát vono- gatta, s kényszeredetten azt akarta magyarázni, hogy a má­sik gondozónál jobb helyük lesz, addig is, amíg felépül a nagy istálló, s ott tudják takarmá- nyozni őket. Azzal már másnap el is hajtották az állatokat. Mintha a legdrágább kincsétől fosztották volna meg Kurucz né­nit, úgy állt a konyhaajtóban és könnyes szemmel nézett utá­nuk: — Hát ezért dolgoztam, hogy most elvigyék. S jóformán meg sem mondják, miért? ;— sóhajtott szomorúan. Persze, az állatok takarmá­nyozásából nem lett semmi, még most is a legelőről élnek — ab­ból, amit ott össze tudnak szed­ni; Senki nem tudja, mi volt az oka, hogy a kiváló állatgondo­zótól elvették a teheneket, de az való igaz, hogy Kurucz néni az­óta nem találja helyét a házba — s még mindig nem szokott hozzá a gondolathoz, ami oly váratlanul érte. Igaz, becsületes lelke érzi, hogy igazságtalanság történt, hisz így a termelőszövetkezet­nek is rosszabb, mert az állatok megszokott helyükről elkerül­tek. \Z”égső tanulságul talán any- ’ nyit, hogy nagyon hely­telen volt ez a vezetőségtől. He­lyes lenne, ha nem tekintenék lezártnak az ügyet, s újból meg­tárgyalnák — ha kell a közgyű­lés előtt — érdemes-e egy rá­termett, becsületes, áldozatkész asszony kezéből kivenni az álla­tok gondozását, amikor tehetsé­ge, kedve van hozzá. INNEN—ONNAN — Táviratban jelentették, hogy a kiskunfélegyházi és a kiskunhalasi járás, valamint Soltvadkert 100 százalékra telje­sítette harmadik negyedéves adóbevételi tervét. — A csávolyi DISZ-szervezet elvállalta a kultúrotthon védnök­ségét. A fiatalok állandó ügyele­tet is tartanak, hogy a még kí­vülálló fiatalokkal megismertes­sék a kultúrotthonban folyó éle­tet és az Otthon nyújtotta szóra­kozási lehetőségeket. Alig néhány napja adtunk ] hírt arról, hogy a postás dói- ] gozók az 5 éves postai hírlap- terjesztés megünneplésére »jubi­leumi műszak«-ot kezdeményez­tek. Derék postásaink a »jubi­leumi műszak« terjesztési kö­zéppontjába lapunk példány- számfejlesztését állították. E feladat végrehajtásához példátlan lelkesedéssel láttak hozzá postásaink és egyre-más- ra érkeznek a hírek arról, hogy milyen vállalások születtek. A postahivatalok párosversenyre, a postahivatalokon belül pedig a postások versenye azt igazolja, hogy a lelkesedésben nincs hi­ba, ami biztosítani fogja azt is, hogy a vállalások eredménye­ként sok-sok új Népújság olvasóval növekszik lapunk olvasótábora. Kecskeméten lelkes hangulat­ban lefolyt röpgyűlésen tettek vállalást a postások. Néhány perc aiatt több, mint 220 új Népúj­ság előfizetésére tettek ígéretet, itt is párosversenybe álltak a kézbesítők. A bajai postások is­mét az elsők között akarnak lenni. Erre mutat a 166 példá­nyos vállalásuk is. Kiskunfélegyházán korábban j bizony sok panaszt hallottunk, A »jubileumi műszak« itt is vál­tozást hozott. 80 példányos vál­lalást tettek a félegyháziak, de a hivatalban mindenki arról be­szél, hogy á kétszeresét is tel­jesítik. Dunapatajon 28 Népújság elő­fizetőt gyűjtenek, de a kis Móricgát fiókposta sem akar le­maradni a nagyoktól. A 10 új előfizetés teljesitése dicsőségére válik Pintér József és Lestár Gábor postás kézbesítőknek. Hírt hallottunk arról is, hogy Lajosmizse párosversenyre hív­ta Tiszakécskét, Dunavecse pe­dig Kunszentmiklóst. A verseny eredményeiről majd beszámo­lunk. Igen örvendetes hírek ér­keztek be Szabadszállásról, öregcsertőről, Ágasegyházáról, Fülöpszállásról, Kiskőrösről, Csolyóspálosról, Soltról, Petőíi- szállásról, Császártöltésről is. Bi­zonyára a többi postahivatal is hasonló jó eredményekről szá­mol majd be. Ezekről lapunk más számában adunk majd hírt; Addig is: jó munkát és sikere­ket a szép vállalások teljesí­téséhez! cA QLépitlmxi LeneiesládáfúbM A HÁBORÚS EMLÉK Azt hiszem, hogy minden em­ber szereti a szépet és az ízlé­seset. Ezért mi, bajaiak, nagyon örülünk annak, hogy építik, csinosítják és tatarozzák mű­emlékeinket. Azonban közel lt éve már, hogy a háború zivata­ra elzúgott Baja felöl, de a já­rási tanács épülete még mindig magán viseli a bombaszilánkok nyomát. Pedig nem lenne nagy munka kijavítani. Véleményem szerint nem elég a régi műemlé­kek tatarozása és a parkok gon­dozása és bővítése, ha ilyen dol­gok felett több, mint egy évti­zede szemethúnyunk. Schmidt István, Baja. NEM HIÁBA ÍRTUNK A NÉPÚJSÁGNAK Az elmúlt napokban teljesítet­ték várva várt óhajunkat. Új kutat létesített a városi tanács az Epreskert és a Keresztút kör­nyékén és a Csongrádi út táján. Ez az új kút már vízvezetékes és én voltam az a szerencsés, aki legelőször, hogy így mond­jam, felavattam a kutat és hoz­tam róla jó, egészséges ivóvizet. Ezentúl már nem kell messzi távolról cipekednünk, hogy víz­hez jussunk, s főleg most a hi­degebb idők beköszöntése előtt nagy jótéteményt jelentenek az új kutak a környék lakóinak, Az ürgési lakosok nevében köszö­nöm a városi tanácsnak, hogy megvalósították régi kérésünket, melyért annyit harcoltunk a a Népújsághoz írt levelek útján is. Szakmar! Mihály, Kecskemét, Csongrádi utca 45. NEVELJÜK A FIATALOKAT Nekünk pedagógusoknak nem­csak oktatni, hanem nevelni is kell a fiatalokat. Az ifjúsági szövetség keretén belül a Dísz­ben meg kell találnunk azokat a módszereket, ahogy a külön­böző korosztályokat, fiúkat és lányokat a legeredményesebben bevonhatjuk a rendszeres szer­vezeti életbe. Sikeresnek tartom például a falusi ifjúsági sport- versenyeket, a szabás-varrás tanfolyamokat és kultúrcsopor- tok alakítását. Mi a Harkakö- töny-pusztai tanyavilágban már szervezünk is ilyen tanfolyamo­kat és rendezvényeket. Vélemé­nyem szerint, ha ily módon kö­zeledünk mi pedagógusok a fia­talokhoz, akkor az iskolában is megjavul a fegyelem és az okta­tási munka is könnyebben megy. Bogyó Elemér igazgató-tanító, Harkakötöny. VÄLASZ LEVELEZŐINKNEK Kedves Levélírónk. A napok­ban megkaptuk levelét, melynen a családi élet kérdéseiről írt. Azt kérte tőlünk, hogy nyissunk újabb vitát a tírsadalmi erköl­csi kérdésről. Ezúton válaszo­lunk Önnek és felhívjuk figyel­mét arra, hogy ezt a vitát még szeptember 10-i számunkban le­zártuk. Arra kérjük, olvassa el figyelmesen a lapunkban most megindult vitát a fiatalok er­kölcsi neveléséről. S mivel gyer­mekei is vannak, bizonyára eh­hez is lenne mit hozzászólnia; Az ön ügyében egyébként az il­letékes tanácsszervet levélben felkeressük és ily módon próbá­lunk majd segítségére lenni, (Válasz Övári Jánosné levelére, Kéleshalom.) Kormányzatunk egyes magán* kisiparosoknak azért engedélyez* te az iparengedélyek kiadását, mivel ezúton is jobbá, könnyeb* bé akarta tenni a lakosság szűk* ségleteinek az ellátását. A leg­több helyen a magánkisiparosok valóban lelkiismeretesen, szak* mailag közmegelégedésre végzik munkájukat. Azzal kapcsolatban viszont, amit ön ír, mely szerint egyes esetekben ellenkező ta* pasztalatai vannak, a követke­zőt tudjuk válaszolni: a legsür­gősebben kivizsgáltatjuk pana­szát, mert tűrhetetlen dolog, hogy egyes magánkisiparosok: visszaéljenek a számukra nyúj­tott lehetőségekkel. (Válasz- Pan­dur László levelére, Alsómégy.) ÚJABB KEDVEZMÉNY a sertéshizlalási szerződéskötésnél ! Termelőszövetkezetek ! Egyéni gazdák! Az eddiginél nagyobb mértékű kukoricabeadási kedvezmény. Szerződés köthető: 1955. X. 1—1956. IX. 30. kö­zötti időszakban történő szállításra. Előlegíolyósítás azonnal! Felvilágosítást nyújt: ALLATFORGALMI vál­lalat járási kirendeltségei Kössön sertéshizlalási szerződést ! m NŐI ES FÉRFI FIZIKAI MÚN- KAVALLALŐKAT állandóan és egy gyors- és gépírónőt, aki ad­minisztrátori munkában is jár­tas, azonnal felvesz a Kecske­méti Kinizsi Konzervgyár. Je­lentkezni lehet a gyár munka­ügyi osztályán. 40fi A KECSKEMÉT Épületlakatosipari Vállalat VI-os bérkategőriájú auto­gén. és villanyhegesztőket azonnal felvesz. — Jelentkezés: a helyszí nen. 415

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents