Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-18 / 194. szám

Ünnep a solívadkerfí Petőfi Termelőszövetkezetben NEPLÜSÁG-pavilon az ünnepi vásáron FOLYNAK AZ ELŐKÉSZÜLETEK a Kecskeméten augusztus 20 és 21-én megrendezendő ünnepi vásárra. A vásár rendezősége hatalmas árubőséggel várja a százezres vásárló és látogató kö­zönséget. A vásár területén — a Szabadság téren — lapunk, a Bács- kiskunmegyei Népújság is állít fel pavilont. A vásárt látogató közönség, megyénk dolgozói keressék fel a Népújság pavilonját, amelyben szerkesztőségünk munkatársai minden ügyes-bajos dol­gaikban tanáccsal, felvilágosítással szolgálnak. Lapunk olvasói, levelezői személyesen is megismerkedhetnek itt a Népújság írói­val, kicserélhetik tapasztalataikat, hasznos tanácsokat adhatnak számunkra is. A Népújság szerkesztőségében minden hét keddjén ingyenes jogi tanácsadást tartunk. A vásár tartama alatt a pavilonban ren­dezzük meg a tanácsadást, így lehetővé tesszük, hogy azok is fel­világosítást, tájékoztatást kapjanak, kik megyénk távolabbi helyén laknak, de a vásárra felutaznak Kecskemétre. Pavilonunkban képkiállítást rendezünk megyénk életéből. A kiállítás hazánk, megyénk fejlődését, dolgozóink' egyre növekvő jólétét mutatja be. A Népújság szeretettel várja megyénk dolgozóit, lapunk olva­sóit az ünnepi vásáron. Az a célunk, hogy a Népújság szerkesztő­sége és kiadóhivatala ezúton is szorosabbra fűzze kapcsolatait e megye dolgozóival, a Népújság olvasótáborával. OOOOOOOOOOOOOOOO^OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOÍ F Uj termelőszövetkezet alakult Városföldön AUGUSZTUS 13-AN a Petőfi Termelőszövetkezet fehérre me­szelt kultúrtermében ünneplőbe öltözött vidám emberek gyüle­keztek. Jókedvüknek meg volt az oka. Meghitt, bensőséges ünne­pet ültek — mint ahogy ez ná­luk minden évben szokás — a gabonabetakarítás után. Miután minden gabonájuk már a raktár­ban van, sor került az osztásra. Bizony bőven van miből oszta- niok az idén, mert búzából 3.5 mázsával, rozsból 3.8 mázsával, őszi árpából pedig 6.3 mázsával több volt a termés holdanként a tavalyinál. Büszke is erre min­den csoportbeli, s ezért sugár­zott arcukon az örömteli meg­elégedés mosolya. Hogyan érték el eredményeiket ? Munkájuk sikerének magya­rázata, hogy szervezetten, a párt vezetésével dolgoznak. A tsz-ben folyó munkákat minden időben elsősorban a pártvezetőség tár­gyalja meg, s ezt követően a párttagok taggyűlésen vitatják meg a sikerre vezető legjobb módszereket. A párttagok ma­guk is szép példát mutatnak a munkában. Élenjáró munkájuk a többieket is vonzza. Baranyai Sándor, 74 éves párttag, beteg­sége ellenére is már 200 munka­egységet teljesített. Az előző években nem volt MNDSZ-szer vezet a termelőszö­vetkezetben. így nem volt, aki összefogja, mozgósítsa a terme­lőszövetkezet asszonyait. A meg­alakult MNDSZ-szervezet jó munkájának köszönhető, hogy Misák Józsefné augusztus 20-ra vállalt 200 munkaegységét már 10 munkaegységgel túlteljesítet­te augusztus 1-ig. De az MNDSZ szervezetnek csaknem minden lúgja elérte a 200 munkaegysé­get. Az aratásnál, behordásnúl, az asztagokon, a földeken egy- iránt áldozatos munkával dol­goztak az asszonyok, köztük Ácsai Andrásné, aki különösen jó munkát végzett. Az asszonyok munkája révén sokat erősödött a csoport. Ebben az évben már nem is gondoltak arra, hogy kapásterületüket har­madából adják ki művelésre. Ez a termelőszövetkezetnek közei 200 mázsa többlettermést jelent kukoricából, fiz osztás uián Nem is volt. olyan tag, aki ne Lett volna elégedett. Eddig min­ién teljesített munkaegységre 7 forint előleget osztottak ki és 3.15 kiló kenyérgabonát. Ezt zárszá­madáskor még 4.5 kiló kenyér- gabonával fogják kiegészíteni. Most az ünnepélyes közgyűlésen még újabb egy forint készpénz­előleget osztottak ki munkaegy­ségenként, a szabadgabona érté­kesítési árából és a kertészetből eddig befolyt jövedelem révén. Tóth Mihály, aki 1054 októberé­ben lépett be a termelőszövetke­zetbe, 470 munkaegységet telje­sített. Most büszkén beszél arról, hogy egyetlen községbeli gazdá­val sem cserélne. Két hízója hí­zik majd az idén a háztáji ku­koricán és a most kapott 21 má­A kedvező időjárás minden percét kihasználva folyik a csép- les a bajai járásban, hogy ígé­retükhöz híven, minden község augusztus 20-ra befejezhesse ezt a munkát. Bácsszentgyörgyön kívül Bácsborsódon, Báesboko- don és Vaskúton végeztek eddig a csépléssel. Érsckcsanádon pe­A kunszentmiklósi járásban dolgozó 52 cséplőgép közül lő­nél fiatalok dolgoznak. Többen közülük a járás első cséplő- munkacsapatai között vannak. Kálózi Géza ifjú cséplőgép- kezelő munkacsapatával ed­dig 29 vagon gabonát csépelt Cl, 1220 milliméteres gépé­vel. Szép eredmény ez, annál is in­kább, mert a fiatalok egyéniek­nél csépelnek és naponta a csép- lés mellett még két-három óra­hosszát töltenek el házalással. Például az utóbbi napokban 120 egyéni gazda termését csépelték el, akiknek 70 szá­zaléka saját udvarában csé- peltetett. A jól gondozott gép szem veszte­ség nélkül dolgozik. A . nyirkos gabonát szétrázva, kisebb ada­A Megyei Begyűjtési Hivatal értékelte az állat és állati ter­mékek begyűjtésének alkotmány ünnepi versenyét. A versenyben a dunavcesei járás vezet, amely mintegy 5 százalékkal teljesítette ter­vét a megyei átlag fölött. A verseny következő helyezett­je, a kiskunfélegyházi járás csak 0.06 százalékkal maradt a duna- vecsei járás mögött, viszont egyes cikkek begyűjtésében az utóbbi tíz nap alatt jobb ered­ményt ért el, mint a versenyben jelenleg első járás. A sertésbe­gyűjtés tíznapi emelkedése eb­ben a járásban csaknem egyszer- akkora, mint a dunayecsei járás­ban. Ugyancsak a kiskunféleg.v­zsa gabonaelőleg bőven elég lesz a családnak. Az ünneplő tsz- tagok a közgyűlés után hajnalig vigadtak, szórakoztak együtt, íme Ilyen boldogan folyik az élet a soltvadkerti Petőfi Ter­melőszövetkezetben. Vízin Gergely, VB-elnök. dig már csak egy napi munka van hátra. Azokban a községekben, ahol már befejezték a cséplést, a be­adás teljesítését szorgalmazzák, Bácsborsód gabonabeadását ed­dig 94.2, Bácsbokod 90.2, Érsek- csanád 87.1 és Vaskút 88.4 szá­zalékra teljesítette. gokba engedik a dobba, de azért nem állnak le a munkával. Igaz, ilyen esetben a? előirt napi tel­jesítményüket csak 50 százalék körül tudják teljesíteni. A lel­kes fiatalok azonban az ilyen lemaradásokat nyúj­tott műszakokban pótolják, ha az idő kedvezőre fordul. Kálózi Géza munkacsapata a felvilágosító munkára is szakit időt. Gépüktől eddig minden dol­gozó paraszt a begyűjlöhely- re vitte az államnak járó gabonát. A szabadgabona értékesítésénél pedig maguk is példát mutat­nak. Gabonakeresetükből szemé­lyenként eddig egy-egy mázsát adtak el az államnak és még ugyanennyire kötöttek értékesí­tési szerződést. házi járás ért el legjobb ered­ményt a tojásbegyüjtésben. Az állat- és állati termékek begyűjtésében a legjobban a bajai és kalocsai járás ma­radt el. Az utóbbi még 20 százalékos éx'es tervteljesítést sem ért el. Ezekben a járásokban — de a megye összes többi járásában is — haladéktalanul meg kell ja­vítani a felvilágosító munkát a tervek teljesítése érdekében, hogy végre elkerülhessen me­gyénk az országos utolsó helyről. A cséplés és gabonabeadás jó alkalom arra, hogy a gabonabe­adásukat teljesítő termelők fi­gyelmét felhívják az állat- és állati termékekből előírt kötele­zettségük teljesítésére is. Egy héttel ezelőtt a városföl­di községi pártvezetőség három­tagú tsz-előkészítő bizottságot hozott létre. A bizottságba három • kommunista: Szántó János elvtárs, négyholdas dol­gozó paraszt, a községi pártve­zetőség titkára, valamint Vízhá­nyó és Virágh Imre elvtárs lé­pett be. Azonnal munkához lát­tak, s elkezdték a dolgozó pa­rasztok meglátogatását, felvilá­gosítását, Munkájuk ered­ménnyel járt. Augusztus 74-én, vasárnap gyűlt össze és alakította meg 15 család, 20 taggal, 78 hold földön az új Béke termelő­szövetkezeti csoportot. Elnöknek Szántó János elvtársat válasz­tották meg. Az új csoportba nyolc párttag lépett be s így a2 alakulással egyidőben a tsz pártszervezetét is létrehozták. A Városföldi Állami Gazda­ság az új termelőszövetkezetet azzal segíti, hogy 10 kocából álló sertéstörzset bocsát rendel­kezésükre, melyet egy év múl­va azonos súlyban téríthetne» vissza. Az idén újra szerződünk.,. Kiskőrösön, a Madách utcában két jó szomszéd lakik egymás mellett: Rakonczai Pál és Kurucz András. Rokonok is félig-med- dig, és mindkét gazda egyformán híres a szorgalmáról, fáradha­tatlanságáról. Gyakran kicserélik tapasztalataikat a gazdálko­dásra vonatkozóan, s amit az egyik jónak lát, a másik feltétlenül utánacsinálja. Tavaly érdekes dolog történt. Egy újfajta, Kiskőrösön eddig még nem igen termesztett növény termelésére indult szerződés- kötés. Idős Kurucz András elhatározta, hogy az idén 800 négy­szögölön anyarozsot termel. — Bizony sok munkánk volt vele — meséli Kurucz néni —, mert a szedése éppen a legnagyobb munkák, a kötözés, perme­tezés idejére esett. A kalászokból összegyűjtöttünk 33 kilót, az­után, amikor elcsépeltük a gabonát, még újabb 20 kilót szedtünk ki a termésből. Jól jártunk vele, mert az átvevő telepen 105 forintért vették át kilóját. így összesen 5565 forint jövedelmünk lett az anyarozs termelésből. Mások is szedtek — mondja az idős néni mosQtyogva, és egy kicsit büszkén —, de ennyit senki sem adott le. Az idén újra szerződünk 800 négyszögölre, — mert így 25 forinttal magasabb áron veszik át, mint szerződés nélkül. — Es amint hallottam, az idén Rakonczaiék is szerződést kötnek, mert látják, hogy a szerződéses termelés kifizetődik. Befejezéshez közeledik a cséplés a bajai járásban Fiatalok a cséplőesapatok versenyének élén Az állat és állati termékek begyűjtésének verseny hírei Békeműszak a cséplőgépnél gondolat jó két héttel ezelőtt, egy hétfői na­pon született. Az asztagváros- nak. is nevezhető nagy szérűre akkor huzatott a gép. Már dél­után 5 óra volt, de a nap még jó melegen tűzött a környezd tanyákra, az irdatlan nagy bog­lyákra, s cirógató, lágy melegé­vel szárította az ázott kereszte­ket. — No, most meg kell ragadni az idő üstökét —■ fogjunk hoz­ta azonnal — ajánlotta Vág­völgyi János, a munkacsapat ve­zetője. Nem sok biztatás kellett, mert Kelemen István már fent ült a dohogó traktoron, egy másik cséplőmunkás pedig a szí­jat igazgatta a lendkerékre. Min­denki gyorsan elfoglalta a he­lyét s néhány perc múlva már a kis Vágvölgyi Jancsi kezében is szaporán villant a széles kéve­vágó kés. (A kis Jftncsi a mun­kacsapat legfiatalabb tagja, mindössze 15 éves). {gyorsan teltek a zsákok, ,jr a rakodók alig győzték a mázsára hordani. Lassan söté­tedett. A gép körül felszálló fi­nom port elnyelte az este, s csak a gépzúgás, meg a messzirevi- lágító reflektorfény árulta el, hogy kemény, szorgos munka folyik a kései estében. Mire a falu távoli tornyában elütötték a tizet, éppen végeztek az árpa- asztaggal. A mázsánál foglala­toskodó nyurga fiatal ember ösz- szeadta a számokat: — 112 mázsa pontosan — jelentette higgadtan. A körülötte állók; csoportbe­liek, tsz-tagok vidáman egymás- 'ra néztek. — Hát ez bizony derék dolog volt — szólt elismerően Nagy elvtárs, az Uj Élet TSZ agro- nómusa. Mindannyian felé tekintettek s ■a hirtelen támadt csendben az agronámus Kelemen István felé fordult, de úgy szólt, hagy a körülötte állók is mind hallják: — Sürget az idő. Mi lenne, ha á héten ,,valamelyik nap meg- nyújtanátok a napot és éjjel is csépelnétek? Kelemen István talpraesett, lelkes fiatalember. Rögtön kö­rülnézett, hogy újonnan támadt ötletének vajon hány híve lesz és komolyan, megfontoltan vá­laszolt: — Igazad van, Nagy elvtársi Vállalnánk is mi, de csak egy kikötéssel — teszi hozzá most már huncut komolykodással. z agronámus hitetlenked­ve, kíváncsian pillantott hol rá, hol a munkacsapat töb­bi tagjára. Ugyan miféle kikö­tésük lehet ezeknek most, ami­kor minden perc drága? Azután kérdőn nézett a traktorosra, mintha dorongot nyelt volna. S mivel az egy szót sem szólt, ki­bökte végre: — Hát mondjatok csak, mi a kívánság? Kelemen István körülményes, hosszabb magyarázatra készült, de azután meggondolta magát és derűsen, röviden válaszolt: — Semmi egyéb, csak az, hogy azt a bizonyos nyújtott műsza­kot nevezzük el békeműszak- uak. Szépen, határozottan csengett a. hangja s mindannyian a meg­lepődő. elismerés mosolyával szöptötték. Most már az a; nómus is megkönnyebbült: is olyan nehéz ezekkel az embe­rekkel boldogulni! ti a Vágvölgyi-munkacsa- pat békeműszakja pén­teken 0 órakor kezdődött. Még a traktor is mintha muzsikált volna a hajnalt ébresztgetve, — úgy indult a munka. Nemc.soda, hiszen az egész ország, s ezzel együtt ez ö kenyerükért is indult a harc. A gabona erősen nedves volt, néhol már a csírá­ját bontogatta a sok nedvesség­től. Nem lehetett tétovázni, nincs egy perc veszteni való idő sem. Ezt érezték mindany- nyian, s mire a tsz-tagok haj­nalban a mezőre indultak, már jó csomó szalma púposodott a gép mögött. Fél egyig megállás nélkül dolgoztak. Akkor kiadós, friss zápor kerekedett. Egy-ket­tőre ponyvát húztak a gépre, meg az osztagra és ki a tanyá­ba, ki a gép mellé húzódva vár­ta, hogy a felhő kiadja a mér­gét. Amint elállt az eső, 3 órakor már újra zúgott, zakatolt a gép. Vágvölgyi János, meg Lehóczki Imre az etetőnél voltak. Vi­gyázva, óvatosan, de azért gyor­san etettek. — Még csak az hiáüvozna, :i agy a gépnek pont most es- :sk valami bajai — kiáltották le a gépről az igyekezetükön évődő zsákotoknak, Nem is volt ott semmi hiba, mert a gép csak este fél 11-kor állt le. Akkor se magától, hanem az éppen arra járó tsz-elnök in­tette le őket: — Elég lesz már mára! Holnapra is kell az erő! S mikor a mázsáló fiúhoz fordult, örömmel kapta fel a fejét: — 404 mázsa 74 kiló! Hát, em­berek, ez aztán nagy dolog volt: A munkacsapat tagjai fárad­tan, de büszkén néztek össze .. , iü 2 a története az else békeműszaknak a soli- vadkerti határban. S mikor ez a történet lejátszódott még több, mint 50 hold gabonája hordatlan volt az Uj Életnek, de azonkí­vül jó néhány osztag várakozott cséplésre. Azóta már nem szokatlan nem meglepő, ha esténként ősz- szeül a húsz emberből álló kit csapat, s újra és újra elhatároz­za: holnap megint »békeműsza­kot rendezünk«. Hirtelen nehéz is lenne már összeszámolni, hány ilyen büszkeségre és dicséretre egyaránt méltó műszak áll mö­göttük, de annyi szentigaz, hogy valamennyi ilyen műs?ak méltó nevéhez és nemcsak áldozatos fáradhatatlan munkáról tesz tanúbizonyságot, hanem őszinte, gondoskodó hazaszeretetről is. Kulcsár. —,

Next

/
Thumbnails
Contents