Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-12 / 162. szám

? V V

v t r

Vörös Antalêk tóba dobták a követ...

_ ...------------Ü

dülnek o román gyermekek

^Nos, a bugaciaki ^ik1ee}

egyhamar azt a furcsa látogatást. Egyik reggel csak úgy be- nyomakodott a tsz-irodába egy csapat ember. Kurta szóval elmondták, hogy Lakitelekröl jöttek, meg akarnak ösmerkedni a szövetkezettel. De komoly kikötésük van. Odavezessék őket, ahová ők akarják, mert nem »előre kipingált kirakatot« akarnak látni. A Béke TSZ elnöke mosolyogva egyezett bele a kívánságba. így esett, hogy nem az elnök vezette a látogatókat, hanem azok kommandirozták őt: — most idemenjünk, most amoda.

A lakitelekiek aztán kedvükre tobzódhattak a vizsgálódásban. Elgyalogoltak a határ legmesz- szebbi zugába is, árgus szemmel egyenként körültapogatták a jószágot, belenyúltak a szénakazal közepébe s aztán kimondták a jelszót: — most pedig lássuk a tagok házatáját!

Megmászták a padlásokat, felemelték a rotyogó lábasok fedőjét, megveregették a zsákok oldalát: tényleg liszt van-e bennük? A háziak először hüledezva fogadták a kíváncsi népet, de aztán megtudva kilétüket, szándékukat, kezük és szemük ügyére adlak mindent. A sertésgondozó felesége gyorsan behajtotta a tanya körül legelésző 40 libáját, udvarra csalogatta a két szép anyadisznót, szépen megkérte a vendégeket: olvassák már meg csirkéit, mert számukat ö ugyan nem tudja, aztán a padlásra kalauztolta őket a sonkák, kolbászok, oldalnyi szalonnák, leli lisz- teszsákok hazájába. Egy idős tag kamrájában vagy 50 kilóra becsülték a még tavaly osztott cukor maradékát. Az öreg elsorolta, hogy a télen két nagy disznót hizlalt, egyet levágott, a másikat eladta.

Ezt a tagot aztán vallatóra fogták: mondja meg, de igaz lelkére: jobb-e a csoportban, mint egyedül? Az öreg hüm- mögve derült egy kicsit magában, hogy miféle népség ez: nem elég, hogy a szemével látott? — aztán így kezdte:

— Hát fiaim megmondom én őszintén. Amíg magamban gazdálkodtam, minden évben megértem, hogy ríj búzából sütött kenyeret ettem. De bizony, mióta tag vagyok, erre nincs módom. Csak ógabonát őrlethetek, mert most is annyi gabonám van még a tavalyi osztalékból, hogy az ideire igencsak majd jövőre kerül sor,. «

I E látogatás utón | h-t°rve

született meg Lakitelaken az U) Elet nevet viselő termelőszövetkezet, mint már tudattuk is: 22 taggal, 230 holdon.

Azóta a legjobb szándékkal sem lehet megmondani, hogy pillanatnyilag hány tagja van a tsz-nek? Szerdán este egészen nyolc óráig úgy tudta Tereskei elvtárs, községi párttitkár, hogy 33, a tizenegy új jelentkezővel együtt. De negyedóra múlva megérkezett Vörös Antal, az új tsz elnöke s újabb hat kitöltött belépési nyilatkozatot tett az asztalra.

— A többi kézben van — magyarázta —« reggel azokat is hozom.

Erre a Vörös Antalra külön érdemes szót vesztegetni. Olyanfajtájú ember, aki talán még a tüzes taplóból is tüzet tudna csiholni. Egyetlen lobogó lelkesedés ez a nyurga, fiatal paraszt, aki két holdjával lépett a szövetkezetbe, de annyi okos tervvel, életrevaló szándékkal, akarással, hogy bízvást telte kezébe a tagság a leendő száz- holdak irányítását. Nem is úgy beszél már, hogy: — igy szeretnénk, vagy amúgy lenne jó, — hanem: — igy határoztuk, úgy lesz!

A nagyja terveket is megcsinálták már. Tavaszra 20 hold öntözéses kertészetet csinálnak, mellé 20 hold dinnyét ültetnek. De hogy tavaszig sem álljon a föld magában, az ősszel bedug- gatják salátával az egészet. Mire a tavaszi palántálás megindul, egysoron már hasznot húznak a kertészetből. Három kertésze van az új szövetkezetnek,

az egyik okleveles, Berze Márton dinnyésmester nevét és kitűnő dinnyéit is ismeri az egész falu. Már az értékesítésre is van elképzelésük: a zöldség jórészével a földművesszövetkezet pesti staiidját látják el. A kertészet, dinnye és szőlő mellett nagyszabású állattenyésztést akarnak: most melegében fejősállományt, sertéstörzset és baromfit. A takarmányról már most gondoskodnak. Amint lekerül a gabona, egybeszántják a tarlókat, burgonyával és silónak való takarmánnyal bevetik. Van a területükön rét is; sarjúját már szintén együttes erővel a közös állománynak takarítják be.

Helyezkedik, munkahelyet válogat az újdonsült tagság is. Idős Gyapjas néni például elvállalta a baromfiak gondozását. Fiát, a 17 éves Jancsit pedig traktorostanfolyamra küldi a szövetkezet. Jancsi két évig bányász volt, de hazahúzta a szive, a falusi cimborák, no meg egy kicsit a mama szoknyája mellé is.

— Jóeszű, ügyes gyerek, meg kedve is van a masinához — dicséri az elnök — jól járunk i>ele.

Igen, ilyen az élet. Ki látja: mi történik a búzamagban, amíg a föld alatt csírázik? Ki tudna j számot adni: mióta kísértgette ezt a kis embercsoportot a szövetkezés gondolata? De a búzacsíra is napfényre tör egyszer s az emlékezetes bugaci látogatás a fejekben és szívekben is eldöntötte a választást,

S az Uj Elet Termelőszövetke- j zet olyan most Lakiteleken, mint j a tóba dobott kő: egyre több és szélesebb hullámgyürüt von maga köré azokból az egyéni gazdákból, akik csak arra várlak, hogy valaki elkezdje a sort.

Uj könyvekről röviden

CSERNISEVSZKIJ:

PROLÓGUS

(Uj Magyar)

(Orosz Remekírók-sorozat)

A regény, — melyet Cserni- sevszkij száműzetése idején írt — közvetlenül a jobbágyreform előtt, az 1850-es évek végén játszódik. Annak a társadalmi harcnak éles és igaz képét rajzolja, mely Oroszországban a jobbágyfelszabadítás előkészítése során végbement. Bemutatja a földbirtokos párt két csoportjának képviselőit: a jobbágy tartókat és liberálisokat, valamint a velük szembenálló, paraszti érdekekért harcoló forradalmárokat. A forradalmárok sorába tartozik a regény főhőse, Volgin, kinek

alakját Csernisevszkij részben magáról mintázta.

MAGYAR NÉPKÖLTÉSZET (Szépirodalmi)

A nagy, átfogó népköltészeti válogatás első kötetében népdalokat találunk, motívum és j forma szerinti csoportosításban, a másodikban népballadákat, a harmadikban pedig magyar • népmeséket. Anyagát az utolsó. száz év kiadványaiból válogat- i ta össze Ortutay Gyula. A kö- j tetekben néhány eddig kiadat- J lan mese és népdal is szerepel, i A bevezető tanulmány és a jegyzetek útmutatást adnak a népmesék eredetéről.

A víg gyermeksereg örömét leli a hajóhintákon.

A román gyermekek hazájuk festői tájain épült üdülőkben töltik szünidejüket.

Az ezeregyedik „keresztes hadjárat44

Nagy a zsivaj az amerikai ideológia zsibvásárén. Miféle alakok nyüzsögnek itt !_ A tarka tömegben divatos zakóba és professzori tógába, diplomata-frakkba és tábornoki mundérba, papi csu- háha, sőt királyi palástba öltözött vásári''kikiáltók hemzsegnek.

Ezen a vásáron most is főképp a »kommunizmus kiirtásának« tervezetei és receptjei fogynak. Égető szüksége van ezekre a csodaszerekre mind a republikánus, mind a demokrata párt főhadiszállásának, a kormányhivataloknak, valamint a kongresszus mindkét háza valamennyi bizottságának. A kereslet serkenti a kínálatot, s ezen a piacon ma már Igen sok a helybeli és a jövevény zsi'bárus, aki állandó foglalkozásképpen ideológiai ronggyal- kacattal kereskedik. Jellegzetes figura köztük Carlos P. Rómulo fülöpszigeti tábornok.

A tábornok az ázsiai népek nem- zeti-felszabaditó mozgalma ellen vívott harcok bőséges tapasztalatával dicsekedhet. A Fülöp-sz igétekén keményen közreműködött e mozgalom elfojtásában, persze amerikai fegyverek ségít- tégével: az amerikai géppuskák és ágyúk száz meg száz fülöpszigeti hazafival végeztek, pedig ezek, — Rómulo beismerése szerint is — az »elnyomott egyszerű népért« küzdöttek.

Carlos P. Rómulo hivatalosan a Fü- Iöp-szigetek ENSZ-beld képviselője; de az Ázsiára vonatkozó ügyekben Szintén ö képviseli az amerikai imperializmust. Bár maga is Ázsiából származik, egyáltalán nem titkolja, hogy gyűlöli a szabadságukért harcoló ázsiai népeket. 6 Íme, még ez a sokat tapasztalt tábornok is olyan következtetésekre jutott, amelyek vajmi kevés derűlátást ébresztenek megbízóiban.

Első következtetés: Az Egyesült Államok mindinkább »elveszti ázsiai támaszait«.

Második következtetés: »A kommunizmus fegyveres erővel nem győzhető le.«

Harmadik következtetés: Az Egyesült Államoknak másképp kell bánnia Ázsia népeivel, hogy e népek lemondjanak nemzeti szabadságharcukról, s vállalják az »ázsiaiak az ázsiaiak elleni harcot«.

Carlos Rómulo vaskos könyvet írt erről a »más bánásmódról«. így tudjuk meg, milyen következtetéseket vont le az Egyesült Ál amok számára a legutóbbi évtized során lezajlott ázsiai eseményekből. A »John Dny« amerikai könyvkiadó 1955 májusában dobta piacra ezt a könyvét. Rómulo könyve azonnal felkeltétte a washingtoni kormánykörök figyelmét: a külügyminisztérium szócsöve, az U. S. News and World Report még a könyv megjelenése előtt terjedelmes részleteket közölt mind a kilenc fejezetből. Csodálatosképpen nem zavarta e folyóirat szerkesztőit a könyv címe: »Ázsiai keresztes hadjárat«, noha ettől még a legharciásabb jenki is megírok kenhetett volna. Hiszen a legutóbbi évtizedben már indult néhány »kom- munizmuseilenes keresztes hadjárat«, s köztudomású, mily siralmas véget értek e hadjáratok elindítói és végrehajtói egyaránt!

De ez a Rómulo javasolta ezeregyedik »komrnunizmysallenes keresztes hadjárat« egészen furcsa valami. A könyv szerzője elismeri, hogy »a kommunizmus fegyveres erővel nem győzhető le«, tehát javasolja, hogy ne pilóták, tüzérek, gyalogosok és harckocsizok, hanem a legtehetségesebb reklámszakemberek alkossák az Ázsiába induló amerikai keresztes lovagok hadseregét.

Most már tudjuk, mi az oka az amerikai diplomaták és militaristák sok-sok ázsiai kudarcának! Minden baj abból ered, hogy senki sem magyarázta meg az ázsiaiaknak az amerikai politika lényegét. Az ázsiai hallja a segélykiáltást: »Mentsétek meg Ázsiát!« Megkérdezi; »Kitől? Miért7 Kinek? Hogyan?« De esze ágában sincs meghalni, hegy a kommunizmustól megmentse Ázsiát.

Csodálatos, hogy még ez az agyafúrt Rómulo sem vette észre, milyen gyilkos irónia döf ki itt idézett szavaiból az amerikaiak ellep! Hiszen az amerikai politika kiagyalói és propagandista lakájaik a világ minden kincséért sem magyarázzák meg az ázsiaiaknak az amerikai politika lényegét, mivel ez a politika a gyarmati rablás, valamint az ázsiai (és nemcsak az ázsiai) népek leigázásának a politikája.

Rómulo szeretné bebizonyítani gazdáinak, mennyire fontos ez a propaganda- »keresztes hadjárat«, amely szerinte harcba szólíthatja »az ázsiaiakat az ázsiaiak ellen«, s ezért megrajzolja az ázsiai gyarmati országok — ahogyan

maga mondja — tipikus lakosának szociális portréját:

»Csak azt tudta, hogy éhes, hogy felesége éhen hal, hogy fekély borította, lég y lep te gyermekei elpusztulnak, mert nem adhat nekik egy falat kenyeret sem. Mindezért a fehéreket okolja.. * Ha e csontváz kezébe fegyvert adunk, s ráförmedünk: »Harcolj! Harcolj hazádért és hazád uraiért-'« — vajon ez a szerencsétlen mit mond majd? Miért harcoljon ő a fehérekért!«

Rómulo kísérlete, hogy a rabszolga- tartók fehér bőrével magyarázza az ázsiai népeiknek az imperialista Icigá- zókkal szemben érzett gyűlöletét, ostoba is, ócska is. Ázsia sok-sok millió lakosa már nagyon jól meg tudja különböztetni az ellenséget a jó baráttól, akármilyen színű is.

S Rómulo úgy véli, hogy az USA céljainak megvalósításához kettő kelhegy kicsit óvatosabb rablás és egy kicsit merészebb hazudozás. Ha ez síkéiül, az Egyesült Államok (Rómulo szerint) »visszanyerheti az ázsiaiak bizalmát«. Hálózzuk be Ázsia népeit egy »nagy hazugság« mindont átfogó rendszerével — ajánlja Rómulo tábornok a csodaszert Washingtonnak és az amerikai ideológiai bazár többi zsibárusának. Bizony, ezeknek a kommunizmus ellen hadbaszáilt daliáknak igazán kávés az ideológiai puskaporuk!

A Carlos Rómulo meghirdette ezeregyedik »keresztes hadjárat« újdonsült keresztes lovagjai bizonyosan éppúgy elbuknak, mint ahogyan elődeik elbuktak.

I. Szotnyikov.