Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-05 / 156. szám
BACSKISKUNMEGYEI PU JS AG MEG TBl X. ÉVFOLYAM, 156. SZÁM Ara 50 fillér 1955 JÚLIUS 5. KÉDD A világköz vélemény ereje , Megjöttek a magyar nép Helsinkiben járt követei, hegy elmondják: mit üzen a világnak és a mi népünknek is a történelem legnagyobb mozgalmának 1955-ös seregszemléje. A magyar nép mindvégig nagy érdeklődéssel kísérte a béketalálkozó tanácskozásait. Küldötteink tevékenyen reszt vettek a munkában és félreérthetetlenül kifejezésre juttatták népünk szilárd békeakaratát. Helsinkiben a különböző felfogások egységes békeakaratban találkoztak és a küldötteket kivétel nélkül az a szilárd bizakodás töltötte el, amely a népekhez intézett nagyjelentőségű felhívásban jutott kifejezésre. »A nemzetközi ellentéteket lépésről- lépésre át lehet hidalni és akkor megvalósulnak a népek reményei.« A világközvélemény nevében szól ez a felhívás, amikor leszögezi, hogy mély véleménykülönbségek és eltérő világnézetek ellenére meg lehet egyezni fontos kérdésekben és hogy tárgyalások útján ma már számos problémát meg lehet oldani. A béke-világtalálkozó felhívása nemcsak a népekhez szól, hanem ugyanakkor határozott iránymutatás a genfi kormányfői értekezlet részvevői felé is. A helsinki találkozó megmutatta, hogy a négyhatalmi értekezlet, ha figyelembe veszi a közvélemény követeléseit, olyan Európa felépítésének első szakasza lesz, amely szavatolja valamennyi európai állam biztonságát és ezek az államok a szoros gazdasági és kulturális együttműködés útjára lépnek. A helsinki felhívás tehát a «agyhatalmakhoz is intéz nagysúlyú figyelmeztető szavakat, hiszen a világ népeinek nagy kérdéseiről most, két hét múlva, éppen a nagyhatalmak vezetőinek kell majd tárgyalniok. Helsinkiben rámutattak arra, hogy Genf számára van jó út, van példa a legközelebbi múlt eseményei közt. A felhívás*'jórészt a szovjet békekezdeményezések nyomán megszületett, s a világközvélemény támogatásával kivívott eredményekre emlékeztet. Ilyen eredmények a genfi egyezmény, az indokínai háború befejezése, a bandungi értekezlet, Ausztria szerződéssel megpecsételt semlegessége, a belgrádi nyilatkozat. Idetartozik a szovjet kormánynak a Német Szövetségi Köztársaság kormányához intézett júniusi jegyzéke is, amely a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti kapcsolatok normalizálásának kérdésével foglalkozik. Ebben a jegyzékben a szovjet kormány közvetlen diplomáciai, kereskedelmi, valamint kulturális kapcsolatok megteremtését javasolta. A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közti kapcsolatok normalizálásának kérdése óriási nemzetközi jelentőséggel bír és az európai biztonság lantos feltétele. A szovjet kormány kezdeményezése tehát nemcsak a német és a szovjet nép, hanem a többi, biztonsága biztosítására törekvő európai nép létérdekeivel is összhangban van. Történelmi tanulság, hogy az európai béke fenntartása és megszilárdítása döntően a szovjet és német nép közötti normális, jó kapcsolatokon múlik. Ez mindenki előtt eléggé világos. Ezt követelik a békeszerető népek. A burzsoá sajtó nagy része is kénytelen elismerni, hogy az új szovjet javaslatok nagyjeientősé- gűek. A nyugatnémet üzleti körök jól emlékeznek, hogy a múltban széleskörű, kölcsönösen előnyös kereskedelem folyt a Szovjetunió és Németország között. Ennek a kereskedelemnek szilárd hagyományai vannak. A Szovjetunió volt tudvalevőleg az egyetlen ország, mely annakidején, amikor a nyugati hatalmak rákényszerítették Németországra a Versailles! szerződés rablóíeltételeit, kitartott a Németországgal való egyenjogú gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztése mellett. A válság időszakában pedig a szovjet megrendelések révén Németország jelentékenyen enyhíteni tudta a tömeges munkanélküliséget. A szovjet megrendelések több, mint 300.000 munkásnak biztosítottak munkát. Az agresszív nyugati köröket komolyan aggasztja annak lehetősége, hogy normalizálódnak a kapcsolatok a Szovjetunió és a Kémet Szövetségi Köztársaság között. Ezek a körök meg akarják akadályozni a dolgok ilyen fejlődését és a hírhedt »erőpolitika« folytatására tesznek felhívásokat. De nemcsak a szovjet —német kapcsolatok normalizálásának kérdésében akarják a csődötmondott »erőpolitikát« alkalmazni, hanem a közvélemény követelése ellenére a genfi nagyhatalmi tárgyalások alapjául is. Egyes amerikai és angol lapokból kitűnik, hogy hivatalos körökben egyesek makacsul az egyik fél ellen irányuló meghatározott feltételekhez akarják kötni a tárgyalásokat. Ezek az agresszív körök annak ellenére, hogy a közvélemény mind nagyobb mértékben a nemzetközi feszültség enyhítése és a vitás problémák békés rendezése mellett foglal állást, tőlük telhetőén azon vannak, hogy mindenféle akadályokat gördítsenek a béke és a biztonság megszilárdításának útjába. A washingtoni és londoni hidegháború »lovagjai« megfeledkeznek arról, hegy mindaz, amit az államok és vezetőik a nemzetközi feszültség enyhítésére tesznek, mindig lelkes támogatásra talál a népeknél. A világközvélemény ereje a Szovjetunió és a béketábor többi országának oldalán áll, s teljes szívvel támogatja őszinte béketörekvéseiket. A berentei szénosztályozó vagonbuktatói a győri Wilhelm !Twuiu u8TnfU, 0^.0*,-T?***1- - A bercnlci «^"osztályozó a tervek szerint még ebben ■' es M s akkor teljes egészében ellátja a környező bányák széntcrmésc- nck gyors és egyenletes 'osztályozását. Járási tanácsaink a gyors, szemvcsztescgnélkiili aratásért Egyre erősebb ütemben folyik az aratás megyeszerte. A mostani hetekben szép és nehéz feladat vár járási tanácsainkra, ök is egyik parancsnokai a kenyércsatának. Irányításukon és szervezőmunkájukon múlik, hogy milyen sikerrel oldják meg a járás területén a betakarítás nagy feladatát. Beszélgettünk három járás vezetőjével arról, hogy mit tesznek e nehéz feladat gyors és jó megoldása érdekében. Áz árpa aratása befejezés előtt, lelkes verseny augusztus 20-ra Máriái Mihály, a kiskőrösi járási tanács elnökhelyettese örömmel újságolta, hogy az árpa aratása befejezéshez közeledik. Sokfelé aratják a rozsot is a járásban. A különböző talajok miatt nem egyszerre érik a gabona, egyes helyeken még egészen zöld a rozs, de a hét vége felé valószínűleg e gabonaféle aratása is általánosan megkezdődik. 28.800 katasztrális hold gabonát keld betakarítani a termelőszövetkezeteknek és az egyéni parasztoknak. öt kombájn és tizenkét aratógép segíti a termelőszövetkezeteket. Érdeklődtünk Márfai elvtárstól, hogy milyenek az átlagtermések az őszi árpánál. Elmondotta, hogy a termelőszövetkezeteknél általában 10 mázsán felül van a holdankénti átlag. A termelőszövetkezetben a termésátlag egy-két mázsával több, mint az egyéni parasztoknál. Tájékoztatást kaptunk a versenyről is. A járási tanácstagok kezdeményezésére több, mint 300 tanácstag tett versenyvállalást augusztus 20-ra. Ezenkívül 1036 egyénileg dolgozó parasztot szerveztek be a tanácstagok az alkotmány ünnepi versenybe. Legtöbb vállalás arról szól, hogy a cséplőgéptől a begyűjtőhelyre szállítják a gabonát és az esedékes beadási kötelezettségüknek más terményből is eleget tesznek. Legtöbb vállalás Tázláron gyűlt össze a tanácstagok be- csületkönyvébe. A 40 tanácstagon kívül 184 egyénileg dolgozó paraszt tett vállalást. Soltvadkerten valamennyi tanácstag versenyben van és 182 dolgozó parasztot vontak be még az alkotmány ünnep tiszteletére tett vállalásokba. Elhanyagolták a versenyt Kecelen és Páhin. Kecelen például eddig csak két vállalás történt. A járási tanácstagokat is aktivizáljuk Király István, a ikunszentmik- lósi járási tanács titkára elmondotta, hogy járási végrehajtóbizottsági ülésen beszélték meg a termény betakarítással kapcsolatos teendőket: A végrehajtó bizottság tagjai ezután kint a területen ismertették a teendőket a községek vezetőivel és segítettek az előkészületekben. A végrehajtó bizottság tagjai felosztották a járási, és mindenki felelős a maga körzetéért, hogy ott jól és zökkenő- mentesen folyjon a munka. A gépek jól dolgoznak. Különösen a Kunszentmiklósi Gépállomást illeti dicséret, hogy jól felkészült a betakarításra. A Szabadszállási Gépállomáson sok hiba voit a megindulásnál, de ezeket sikerült megszüntetni. Pénteken járási tanácsülés lesz, ahol a járási tanácstagokkal is megbeszélik feladataikat. Mindegyik jatási tanácstagot felelőssé leszünk, hegy a körzetében segítse az aratás és a csép- lés nagy munkáját — hangoztatta Király elvtárs. Egy új mezőgazdasági termelőszövetkezet és egy iermelőcüoport alakult megyénkben Vasárnap délelőtt Lakiteleken egy új mezőgazdasági termelőszövetkezet alakult 22 taggal 230 hold területen. A szövetkezet tagjai az Uj Élet nevet választották. A lakitelcki dolgozó parasztok egy héttel ezelőtt a bugáéi Béke Termelőszövetkezetben tettek látogatást. Ezután határozták cl, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépnek. A termelőszövetkezet öttagú vezetőséget választott, Vörös János lett az elnök. Nagyszabású terveik vannak az új tagoknak. Lakitelek dinnyetcrmelö vidék. Azt tervezik, hogy nagy területen foglalkoznak majd dinnye- és szőlőtermeléssel, valamint kertészettel. Nagy az érdeklődés az új termelőszövetkezet iránt. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy ők is belépnek. Arra számítanak, hogy rövid időn belül legalább kétszeresére növekszik a taglétszám. A napokban Bálmonostoron II család 31 taggal egy I. típusú termelőszövetkezeti csoportot alakított 65 katasztrális holdon. Elnöknek Vida Istvánt, a község egyik legjobban gazdálkodó dolgozó parasztját választották. Az aratással együtt halad a tarlóhántás és a másodvetés Szegedi József elvtárs, a kiskunfélegyházi járási tanács elnöke így tájékoztatott bennünket: — A járási tanács végrehajtó bizottsága és a tanácstagok megbeszélték a feladatokat. Mindenki a maga körzetében népszerűsíti a járási végrehajtó bizottság határozatait, szervezi a versenyt. Néhány helyen a járási pártbizottsággal és a gépállomással együttműködve, átcsoportosítottuk a kombájnokat és az aratógépeket. A tisza- újfalusi Tisza Termelőszövetkezetben nem megfelelő a talaj kombájnaratásra, bár erre kötöttek szerződést. A gépet átirányítottuk az Alkotmány Termelőszövetkezetbe, a Tiszába pedig itratógép ment. Járásunkban Több termelőszövetkezet vállalta. hogy július 14-ig — a zab kivételével — befejezik a gabonafélék aratását. A jászszentlászlói Lenin, a pái- menostorai Rákosi, a gátéri Vo- rosilov és még néhány termelő- szövetkezet tett ilyen vállalást. A községek közül Pálmonosto- rán és Petőfiszálláson akarják befejezni július 14-ig a gabonafélék aratását. Községeinkben az aratással egyidőben jól folyik a tarlóhántás és a másodivetés. A mi vidékünkön főként larlóbungonyát, s rövid tenyészidejű kukoricát veinek másodnövényként. Járásunkban több száz holdon elvetettek már termelőszövetkezeteink és egyéni parasztjaink a másodnövényeket. A sotívadkerti Új Alkotmány TSZ már teljesítette árpabeadását A soltvadkerti Uj Alkotmány Termelőszövetkezetben a kombájn már levágta a 40 hold őszi árpát. 12 mázsa volt az átlagtermés holdanként. A mag kitisztítása után elsőnek az állam iránti kötelezettséget teljesítették. A termelőszövetkezet tagjai hétfőn délelőtt fellcbcgózctt, feldíszített kocsikkal vonultak a tanács épülete elé, ahol a párt és a tanács vezetői fogadták a tagság képviselőit. Innen vitték ünnepélyes keretek között a begyűjtőhelyre a 21 mázsa 51 kiló beadási kötelezettségüket. Csütörtökön megkezdik a rozs aratását is és a terv szerint vasárnapig eleget tesznek rozsbeadási kötelezettségüknek is. HJo, Sei,' JACllL »