Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-03 / 155. szám
Megkezdődött a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség Ï. országos konferenciája Szombaton délelőtt az Építők Rózsa Ferenc kultúrházában megkezdődött a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség I. országos konferenciája. A konferencián megjelent Bata István vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának póttagja is. A konferencia részvevői Havas Imre ezredes, a MAÖHSZ elnökhelyettese javaslatára, nagy lelkesedéssel választották az elnökségbe a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjait és póttagjait, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnökét, a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség, valamint a DISZ, a SZOT, az MNDSZ, az I.13ZT, az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront vezetőit, néphadseregünk tábornoki karának és az OTSB-nek több tagját, a MAÖHSZ kiváló aktíváit. A konferenciát Szabó István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes nyitotta meg, majd Kutika Károly ezredes, a MAÖHSZ elnöke tartott beszámolót. A beszámolót vita követte. A konferencia vasárnap reggel folytatja tanácskozását. Ez történi- a WASHINGTON. Mint az AFP közli, az amerikai képviselőház elfogadta a kormány külföldi segélyprogram-tervezetét a július 1-ével kezdődő pénzügyi évre. A tervezet 3,285.800.000 dollár összegű segélyt irányoz elő. Ebből 1,133 millió dollár katonai és 2,152.800.000 dollár gazdasági segély. Földművesszövetkezeti dolgozókat tüntettek ki a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából a földművesszövetkezetek területén végzett kiváló munkájuk elismeréséül hat dolgozót Munka Érdemérem, ötöt pedig a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésbein részesített. A kitüntetéseket Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szombaton délelőtt 10 órakor az Országházban nyújtotta át. Az Országos Földmű vesszővé t- kezeti Tanács ebből az alkalomból száz földművesszövetkezeti vezetőségi tagot, funkcionáriust és földművesszövetkezeti dolgozót kiváló földművesszövetkezeti dolgozó jelvénnyel tüntetett ki. Új mezőgazdasági gépeket mutattak be a Kisújszállási Kísérleti Gazdaságban Kisújszállás termelőszövetkezeti város határában — a kunsági szikeseken — működik az öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet egyik legnagyobb gazdasága, ahol több, mint négy éve foglalkoznak már — szép eredményekkel — a szikes, gyengén termő talajok megjavításával és öntözésével. Július hó 2-án, szombaton itt rendezte meg a Budapesti Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet, valamint az öntözési és Talajjavítási Kutató Intézet a legújabb mezőgazdasági gépek seregszemléjét. A bemutatón részt vett Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, Szőke Mátyás, Kökény Mihály miniszterhelyettes és mintegy 150 mezőgazdasági szakember: tervező mérnökök, mezőgazdászok, tudományos kutatók és a termelőszövetkezeti városok küldöttei. 4z üzemek éves vállalásai teljesítésének ellenőrzése A SZOT titkárságának határozata értelmében most és a közeljövőben tartják az üzemekben a szocialista munkaverseny nyilvános seregszemléit. Ez alkalommal a szakszerveze" tek, a minisztériumok és a DISZ vezető szerveinek képviselői megvizsgálják az 1955. évre szóló vállalások teljesítését és a Minisztertanács és a SZOT elnökségének a szocialista mumkaverseny néhány szervezési elvének módosításáról és a munkaverseny rendszerérői nagyvilágban BELGRAD. Mint a belgrádi rádió jelenti, Aryah Levavd, Izrael belgrádi követe átadta Mosa Pijadenak, a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés elnökének az izraeli parlament meghívását, hogy egy jugoszláv parlamenti küldöttség látogasson Izraelbe. A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés elfogadta a meghívást. A jugoszláv képviselők izraeli látogatására valószínűleg szép tember végén, vagy október elején kerül sor. WASHINGTON. Washingtonban pénteken reggel városszerte közlekedési sztrájk kezdődött. A sztrájkot a fővárosi közlekedési társaság alkalmazottai folytatják. E társaság kezében van a főváros térségének legtöbb autóbuszvonala és valamennyi villa- mosvasútja. A szakszervezet döntőbíróság felállítását követeli 25 centes béremelési és más, a munkafeltételek megjavítására irányuló követeléseinek megtárgyalására. Szovjet Tudomanyss MaioiiáeÉ az alomerő bébés felhasználásával ícolalkozó ülésszaka megkezdte munkáját MOSZKVA (TASSZ) Július 1-én a moszkvai Állami Egyetem aulájában megkezdődött a Szovjet Tudományos Akadémiának az atomerő békés felhasználásával foglalkozó ülésszaka. Az ülésszakot megnyitó közgyűlésen Alekszandr Nyeszmejanov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke mondott bevezetőt. Vázolta azokat az óriási lehetőségeket, amelyek az atomerő korszakában nyílnak meg az emberi haladás előtt. Az atom-üzemanyag használata fordulatot hoz a technikában és a gazdasági életben. Szakértők számításai szerint a földkerekség urán- és toriumkészleterben rejlő energiamennyiség tíz- húszszorosan felülmúlja a kőszén- és kőolajkészletek együttes energiáját. Az atomerő felhasználása a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésének és a népek barátságának feltétele mellett lehetővé teszi a technikailag fejlett országokat energiaiparuk és egész gazdaságuk fejlesztésében. Nyeszmejanov akadémikus emlékeztetett arra, hogy a szovjet kormány már tett ebben az irányban bizonyos lépéseket. Nemzetközi megállapodások alapján —mondotta Nyeszmejanov — önzetlen segítséget nyújtunk az atomtechnika elsajátításában Kínának. Ünnepségek Pekingben a Kínai Kommunista Párt fennállásának 34-ík évfordulója alkalmából PEKING (Uj Kína) Július elsején a Kínai Kommunista Párt megalapításának 34-ik évfordulója alkalmából és a vietnami kormányküldöttség tiszteletére ünnepséget rendeztek a pekingi Csungsan-parkban. Az ünnepségen megjelenő Mao Ce-tung és Ho Si Minh elnököt »éljem a Kínai Kommunista Párt!« »Éljen Mao Ce- tung elnök!« »Éljen Ho Sí Minh elnök !«-kiáltások fogadták. Az ünnepségen résztvettek a vietnami kormányküldöttség tagjai, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok diplomatái. (MTI) A vizsgálóbíró katonai bíróság elé utalta a Baranes-ügyet PÁRIZS. (MTI) Duval vizsgálóbíró katonai bíróság elé utalta a Baranes-ügyet. Mint ismeretes, Baranest katonai titkok szellőztetésével és kémtevékenységgel vádolják. A vizsgálóbíró másrészt Mons, Turpin és Lsb- russe főtisztviselőket, akik közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban álltak Baranes-szel, »hanyagsággal és indiszkrécióval« vádolja. Duval vizsgálóbíró ugyancsak a katonai bíróság elé utalta a France Observateur két szerkesztőjének, Gilles Martinetnek s Roger Slephanenek az ügyét, akiket azzal vádol, hogy sajtó útján katonai titkokat közöltek. A két újságíró élesen tiltakozik a vád ellen, s hangsúlyozza, semmiféle kapcsolata nem volt Baranes-szel, egyébként pedig sajtóvétségben a katonai tör- vényszék nem illetékes. Lengyelországnak, Csehszíová-1 kiának, Romániának, a Német j Demokratikus Köztársaságnak, ( Magyarországnak és Bulgária-i nak. — A magüzemanyag felhasz- '■ náiásának kétségkívül egyik legfőbb útja az atomvillamytele- pek működtetése — mondotta a' Tudományos Akadémia elnöke. — Lehetségesek ezenkívül az atomerö békés felhasználásának más útjai is, például a szervetlen kémiában, a magashőmérsékletű átalakulások technikájában, továbbá a földkéreg mélyebb rétegeinek kiaknázásában. Még nagyobb távlatokat nyit meg a termonukleáris átalakulások békés célokra való fel- használása. A víz hidrogénje a szénnel milliiószor és milliárd- szor koncentráltabb üzemanyag forrása. A termonukleáris reakciókat az építés szolgálatába állítani, földünk egész lakosságának még gazdagabbá és boldogabbá tételére felhasználni, még magasabb fokra emelni az ember hatalmát a természet felett — olyan vonzó és lelkesítő cél az, amely méltó a népeik összefogó, baráti erőfeszítéseire. Szeretnénk, ha ülésszakunk az erőfeszítések ilyen összefogására szólítana. (MTI) Kitüntetett orvosok A Minisztertanács határozata alapján minden év július elsején Semmelweis Ignácnak, a nagy magyar orvosnak születési évfordulóján kiváló, illetve érdemes orvos címmel tüntetik ki a kiemelkedő munkát végzett orvosokat. Megyénkben az »Érdemes orvos« kitüntető jelvényt dr. Szabó István miskei körzeti orvos és dr. Voith László solti tüdőbeteg-otthon vezető orvosa kapta. Megjelent az Anyag- és Adatszolgáltatás legújabb száma, mely a következő fontosabb cikkeket tartalmazza: A Kuznyecov: A szocializmus gazdasági alaptörvénye és a szocialista újratermelés. Vladimir Pachman: Érvényesítsük; a munka díjazásának szocialista elvét. J. Arbatov: Ars Egyesült Államok imperialista propagandája veszélyez- teti a békét és a népek, biztonságát. A filozófiai tudomány időszerű kérdései. NEMZETKÖZI A finn fővárosban nyolc napon át hatvannyolc ország közel kétezer békeküldötte cserélte ki a békeharcban szerzett tapasztalatait, kutatta a nemzetközi kérdések megoldásának módját. A békemozgalom történetében Helsinki nem csupán a béke híveinek újabb terebélyc- sedését jelzi, hanem a szó szoros értelmében az egész világ közvéleményének hangját, bé- kckövetelését Is kifejezi. A helsinki béke-világtalálko- eón a szervezett békemozgaínm küldöttei oldalán résztvettek a béke védelmében síkraszálló egész sor más társadalmi, politikai és egyházi szervezet képviselői is: a keresztény béke- mozgalom, a labourísta és más nyugateurópai szociáldemokrata szervezetek képviselői mellett ott voltak a Messuhalli-csarnok- ban például a különböző egyházak küldöttei — hetvenkét lelkész — köztük Czapik Gyula egri érsek, Nyikoláj orosz pravoszláv metropolita, Gruber német evangélikus főpap, Candy Kanadai anglikán lelkész. A küldöttek a lakosság valameny- nyi rétegét képviselték. A legkülönbözőbb politikát társadalmi szervezetek küldöttek el képviselőiket, vagy megfigyelőiket a finn fővárosba. A találkozónak ez az átfogó képviseleti jellege lehetővé tette a legkülönbözőbb nézőpontok tisztázását és összevetését sok fontos nemzetközi kérdésben. Természetes, hogy a vitában véleménykülönbségek merültek fel — ezek a nézetkülönbségek önmagukban is bizonyítják a bekefront hatalmas kiszélesedését — de ezek a véleményeltérések kizárólag a békeharc minél hatékonyabb módszereire vonatkoztak. Az atomfegyverek eltiltása kérdésében, a békés egymás mellett élés kérdésében, tehát az alapvető problémákban a küldöttek egységesek voltak. Több felszólalásban elhangzott egyes elgondolásokkal nem értett egyet a békeharcosok többsége: de senki nem gondolt arra, hogy egészében elvesse nézeteiket. Cusden asszony például, ez a neves angol pacifista békeharccsnő, aki Reading angol város ifjúmunkásainak megbízásából meghívott húsz szovjet fiatalt, töltsön el két hetet ebben az angol városban, ugyanakkor elmondotta számos aggályát, a többi közöit azt, hogy a békemozgalomban »sok a kommunista«. D'Astier de La Vigerie francia pártonkívüli haladó politikus azt válaszolta, hogy a békemozgalomnak kommunisták nélkül nem volna képviseleti jellege. Az a célunk — mondotta —, hogy még jobban kiszélesítsük mozgalmunk képviseleti jellegéi. »A béke nem a »miénk« és nem az »önöké«, hanem közös cs csak a közös célok meghatározása útján, e célok elérésére irányuló közös akciók révén biztosítható« — jelentette ki a francia békeharco3. A vitákban, a munkabizottságok ülésein kikristályosodott nézőpontokat a béke-világtalálkozó határozatai összegezték. Ezekből a dokumentumokból kitűnik: »a népek parlamentje«, a százmilliók békevágyát summázó helsinki találkozó egyhangúlag követeli; minden kormány mondjon ie ünnepélyesen az atomfegyver alkalmazásáról, semmisítse meg a meglévő atomfegyverkészleteket, szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett csökkentse fegyveres erőit és fegyverzetét, győzze le a félelmet és a bénító bizalmatlanságot. Ezek azok a feladatok, amelyeknek megoldását a helsinki felhívás nyomán új erővel, mind állhata- tosabban fogják követelni a világ népei. Helsinki mindenekelőtt GENFHEZ SZÓL. Helsinkiből, »a világ lelkiisme- reíe« üzent a négy nagyhatalomhoz, amelynek képviselői Potsdam óta először, tíz év óta első ízben gyűlnek össze kormányfői találkozóra. Az emberiség a mai nemzetközi helyzetben, ebben a kettészakított világban különösen nagy reményeket fűz ehhez a találkozóhoz. A b6ke-világta!á!kozó a négy kormányfő legelső feladatának a kölcsönös bizalmatlanság leküzdését tartja. Ha a négyhatalmi értekezlet megszívleli a közvélemény szavát, akkor tárgyalásokkal, békés úton megoldhatja valamennyi nép követelését: a megérlelődött vitás nemzetközi kérdések rendezését. Ezek közé a kérdések közé tartozik az európai államok biztonsága cs szoros együttműködésük biztosítása. Ha a genfi értekezlet nem téveszti szem elöl a világközvéiemény követelését, akkor a kormányfői tanácskozás az első lépés lehet egy olyan Európa fele, amelyben társadalmi rendszerétől függetlenül résztvehet és együttműködhet minden európai állam s amely soha nem tapasztalt gyümölcsöző gazdasági s kulturális együttműködést, jólétet biztosíthat. Helsinki arra is figyelmeztet, hogy e feladat megoldása szoros kapcsolatban áll a katonai tömbökön kívülálló és a mlli- tarizmus feltámasztásától men« tes, egységes, demokratikus, bé- kcszerctő német állam megteremtésével. Helsinki éberségre is intette a világ népeit: »vannak még erők, amelyeknek megfelel a hidegháború. Ezek akadályokat gördítenek a négy nagyhatalom közeledésének útjába. A helsinki találkozó felszólítja a világ valamennyi országának közvéleményét, szálljon szembe czekke) az erőkkel és támogassa a tárgyaló partnereket«. NÉPÜNK ÜDVÖZLI Helsinki eredményeit, s mini minden békeszerctő nép, kifejezi meggyőződését, hogy ezek aa eredmények jótékony hatással lesznek a nemzetközi helyzetre, segíteni fogják a nemzetközi feszültség további enyhülését. A' helsinki találkozót csak pár hét választja el a genfi tanácskozás-) tói, helyesebben összeköti vele, amint összefűzi a világ közvéleményének Helsinkiben oly nyomatékosan megnyilvánult követelése a négy nagyhatalomhoz: találják meg a megegyezés útját. Népünk együtt bizakodik a helsinki felhívással: »a nemzetközi ellentéteket lépésröl-lépésre át lehet hidalni és akkor megvalósulnak a népek reményei.« szóló határozatának végrehajtását. A nyilvános szemle célja, hogy az ellenőrzés alkalmával felszínre kerülő jó tapasztalatok elterjesztéséhez és a hibák kijavításához közvetlenül adjanak segítséget az üzemek vezetőinek. Az ellenőrzés befejezése után a vizsgálat tapasztalatairól munkásgyűlésem. aiktívaértekez- leteken, vagy termelési értekezleten számolnak be az üzem dolgozóinak. (MTI)