Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-01 / 102. szám
Szakad niáfiisők Üdvözlünk tizenegyedik szabad május 1. Immár tizenegyedszer köszönti itt, Kecskeméten is a virág- és zászlódíszbe öltözött Szabadság téren hömpölygő sokezres tömeg május ilsö napját. A tíz felszabadult esztendő nem vonult el nyomtalanul a város felett. Bővülő üzemek, szépülő utcasorok, magasbatörő új épületek, gazdagodó kirakatok hirdetik jártunkban-keltünkben, hogy pártunk vezetésével eredményesen munkálkodtunk szép jövőnk építésén. A felejthetetlen május elsejéken a felvonulók színpompás menetéből kiemelkedő táblák, feliratok, a kifejező dekorációk is esztendőröl-esztendöre hitet tettek fejlődésünk felfelé ívelő útjáról. Átlapoztuk 1.0 esztendő kecskeméti lapjainak május 1. számát. Azokból szedtünk ki mondatokat, sorokat, hogy így, a régi májusok feledhetetlen emlékeinek idézésével elevenítsük fel az örömteljes, boldog ünnepeket. I 1945. május 1. | Megteremtjük a szabad nép szabad országát Nagy napra virradt Kecskemét népe. A tavaszi nap sugarai már kora reggel végigsimogatták a virág- és zászlódíszben pompázó házakat. 26 év után először újra teljes munkaszünet. Az üzemek, hivatalok, üzletek néma csenddel köszöntik a dolgozók nagy ünnepét. Az utcákon már kora reggel ünneplőbe öltözött emberek, a boldog arcokról leolvasható • a szivek muzsikája: Köszöntünk Téged Szabad Május 1 a magyar munkásmilliók nevében, mint a teremtő népakarat szimbólumát, munkások örömünnepét. Végre elindulhatunk azon az úton, mely ma a demokráciát, holnap a szocializmust váltja valóra! 9 óra felé özönlött a nép a város központja felé. N’agy csoportok tartanak a szabad szakszervezeteknek háza felé, hogy a szervezett munkások zárt sorokban, erejüket megmutatva vonuljanak majd e gyönyörű ünnepen. A Rákóczi úton az MKP-székház előtt a kommunisták százai sorakoznak, zászlókkal, feliratokkal várják a »agy pillanatot, a felvonulás megindulását. És I munkások mellett ott sorakoznak a földműves nép képviselői. A hatalmas táblákon messzire virít a felírás: »Most már miénk a föld!« Sokan kö- cülük már kora hajnalban útnak indultak, mert 50 km nem kis távolság. Mégsem fáradt senki. Minden arcon ott virul az öröm, a boldogság rózsája. Eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek testvéreikkel. Fél 10-kor megindul az emberáradat. A felsza- oadult nép káprázatos felvonulása megkezdődött. Hullámzik a tömeg a Szabadság téren felállított emelvény előtt, hatalmas hangorkánná olvad a sokezer torokból szálló ének, éljenzés. A nagygyűlés alatt az ünnepi szónokok lelkes beszédét is sokszor megszakítja a felcsattanó taps, a hangos éljen. Késő délután van, mire oszlik a tömeg, és közel 30.000 ünneplőben megkeményedik az elhatározás: Igen! Bármilyen áldozatok árán is, de megteremtjük és megvédjük szabad, új országunkat! Magyar Dolgozók Pártja impozáns tömege vonul. Utánuk vonulnak a demokratikus pártok csoportjai, majd az üzemek, vállalatok végeláthatatlan sora. A felvonulók újjáépülő üzemük új életét dokumentálják: a gépgyáriak munkájuk egy részét mutatják, a Benedek-telep szinte egész autókaravánnal vonul fel, a gyár egész munkáját bemutatják. A Gyufagyár dolgozói óriási gyufásdobozokat visznek, az MNDSZ asszonyai pedig bölcsődét mutatnak be működés közben. A sorok között büszkén menetelnek a munka hősei. Ezen az ünnepen is négy új élmunkáskitünte- tésen csillannak meg először a májusi nap sugarai. Megindult az egészségesen fejlődő élét. Szinte naponta emelkednek a százalékok. A vállalások teljesítésének eredményeit, a kiváló teljesítők neveit reggel a szakszervezeti ifjúság stafétája vitte a fővárosba. Had tudja meg az egész ünneplő ország, hogy a kecskeméti dolgozók is kiveszik részüket a szebb jövő építéséből. A nagygyűlés után tízezernyi tömeg vonult a Műkertbe, ahol a Kecskeméti Szövetkezet olcsó áraival állta az ünneplők ostromát. Evésből, ivásból, vidám szórakozásból, a kultúrcsoportok lelkes játékából mindenkinek bőven jutott Jönnek újra a munkás hétköznapok. És a lendület nem torpan meg egy pillanatra sem. Gazdái vagyunk e szép oszágnak, építeni, gazdagítani, gyarapítani a mi feladatunk! 1950. május 1. | Nekünk béke kell 1948. május 1, Miénk a föld, a gyár, az államhatalom, miénk ez az ország Ezt tükrözi, hirdeti, kiáltja minden a negyedik boldog május elsején. A munkások táblákra írták jelszavaikat, munkaeredményeiket, fogadalmaikat. És minden, de minden arról mesél, hogy érdemes dolgozni, érdemes küzdeni, áldozatot hozni népi demokráciánkért, melyben saját otthonunkat, jólétünket építjük; A közel 70 percig özönlő felvonulók élén vörös zászlóerdő alatt az immár elvileg, szervezetileg, gyakorlatilag egyesült munkáspárt, a zúgta a tömeg a hatodik szabad május elsején. Béke kell, eredményeinket nem engedjük semmivé tenni! Béke kell, mert ötéves tervet, jövőt építünk. Mi, magyarok is együtt kiáltjuk az egész világ proletáriátusával ezen a szép ünnepen: élni akarunk, pusztuljanak azok, akik fel akarják égetni újra a világot. Hatodik szabad május 1. Csupa szín, csupa dísz a város minden pontja. A nap első sugarai már népes utcára sütöttek — a zenés ébresztő korán kicsalogatta a dolgozókat. 10 órakor, a felvonulás gyönyörű látványa híven tükrözte azt a lelkesedést, mellyel a dolgozók e nagy ünnepre készültek. Ezer ötletes díszítés, mélyérteímű kifejező kép tette változatossá és mégis eggyé a szervezetek, üzemek felvonulását. A BARNEVÁL 5 kocsin az öt év eredményeit mutatta, a KEVIBOR dolgozói élőképben mutatták be, hogyan szeretnék az imperialisták pusztulásba, nyomorba dönteni az egész világot. Az üzemi munkások mögött a parasztság sorakozott fel, élükön, mint győztes hadsereg, a gépállomás dolgozói. A 60 virágokkal, szalagokkal díszített traktor alatt dübörgőit a föld. Az ünnepi lelkesedés eggyé kovácsolta a hatalmas tömeget. Zúgott az ének, messzi visszhangzott az éljen. Az ezrek kezében magasra emelkedő táblák hirdették, hogy a munka mellett aláírásaikkal is kiállnak a béke, az emberiség jobb jövője mellett. táblákon 1951, 1952, 1953, 1954... Az ünneplők tömege egyre nő. A magasba emelkedő alkotásaink, elért eredményeink sokasodó számai tesznek tanúságot fejlődésünkről. És az eredmények mellett ott sorakoznak a jelszavak, melyek újabb feladatok elvégzésére ösztönöznek. Nagyok a feladatok, de a munkások sokmilliós tábora legyőzte a nehézségeket, fejlett iparral rendelkező országot teremtett az egykor három millió koldus országa helyén. Van erőnk és ezt tükrözik a felvonulások is. A világ proletariátusával, a békét követelők egyre növekvő táborával együtt harcolunk a népek boldogabb, szabadabb életéért, 1919 május 1 Kecskeméten Örömteli hangulatban vonultak a Kiserdőbe, ahol aznap ökröt is sütöttek. A párt vezetésével győzelemre vitt Tanácsköztársaság idején először ünnepelhette az ország dolgozó népe május elsejét. Képeinken felelevenedik az 1919-es szabad május kecskeméti lelkes megünneplése. Az ünnepi felvonuláson 40.000 dolgozó vett részt. A környékből is számosán csatlakoztak a kecskemétiek felvonulásához. — A képen: Felvonul a Vörös Őrség. Az élen Takács István párttitkár. A magyar munkásmozgalom történetében döntő fordulatot jelentő első szabad májuson a kecskeméti munkásság a kisiparosokkal szervezetten vonult fel. Hfájusi gondolatok — Indulhatnánk már komám, mert a nap nagyon myűgösködik, i mielőtt végképp cloldalogna, jó lenne végezni még egy darabon a clrkalmazással. —r Egy magas, vállas, idősebb ember, Vég János bácsi mondta ezeket a szavakat mellette ülő társának, de utána a többiek is kezdtek kászálódni, mert a munka lény leg sietős — hamarosan megkezdik a kukorica vetését, mégpedig négyzetesen és addig elő akarják készíteni a talajt. Most egy pár perc pihenőt tartottak csak, hogy a lovak is, meg az emberek is kifújják egy kicsit magukat. Már éppen indultak a lovaié a házilag összeszerkesztett vonalzóval, amikor János bácsi visszafordul hozzánk, s letelepszik az árokpart melletti fűben. — No, én még egy kicsit maradok, majd innen figyelem, hogy egyenesen mennek-e a sorok, — s azzal előhúz a zsebéből egy cigarettát, hogy rágyújtson. S míg a tükörsima földön a vékonyka csíkokat kémleli, nyugodtan, lassan megindulnak a szavai is: — Látják, így jó élni. Nyugodtan, békében, az embert senki seen háborgatja, de azért mégsincsen egyedül. Az emocr itt még öregségében is megfiatalodhat. Nézze csak ott azt a tanyát! Csak éppen a piros sapkafedele, meg egy parányi kis fehér látszik a falából. Ott van a határunk, az addig mind a csoporté. Arra lejjebb * is mind a mi árpáink zöldéinek már, majd ha visszafelé mennek, nézzék meg, mert olyat nem látnak az egész környékben. Mi vetettük el elsőnek. S azután rendre sorolja, mi mindene van a termelőszövetkezetüknek, a tataházi Petőfinek; tavaly milyen jól osztottak a munkaegységre, meg azt is, hogy az idén az ő 100 munkaegysége után már 600 forintot kapott előlegként. — Bezzeg, ha fiatal koromba itt kezdhettem volna, akkor lett volna igazán jó! Csakhogy az én fiatalkoromban még egészen másként Írtak. S a csendes szavakban testétől tött emlékek úgy buzognak fel, mint egy halkszavú patak forrása. Kemény, hideg, nyomorúságos telek, biztatóbb májusok, kegyetlenül nehéz, a szegénynek rosszulíizető nyarak, s együttvéve nyugtalanítóan hosszúnak tetsző, küzdelmes évtizedek elevenednek meg újra ezekben a visszaemlékező percekben. — Nyugtalan, vándorló természetű voltam — mindig a jobb eletet kereső, jászszenilászjon, Szánkon, Bugacon nevelkedtem s voltam kubikos, bányamunkás, kommenciós cseléd. Az ország egyik végéből a másikba vetett a sorsom, de sehol nem tudtam megmaradni, pedig a munkámért szerettek volna, csali a megélhetés volt rettenetesen nehéz. S a Tanácsköztársaság után még nehezebb lett, mert a csendörség nagyon óvatosan vigyázott minden elejtett szavunkra, csak azt nem vették figyelembe, hogy kenyerünk nem volt, Egy árnyalattal talán mégko- morabbra változik az arca, mér egész szomorú lett, pedig a beszélgetés ele jén meg olyan huncutul csillogtak vidám kék szemei: — Soha nem felejtem el az 1919-es augusztusi cséplcst. 13;:r- cza Mihály gépével csépeltünk a bugaci határban és úgy tizenegy óra tájban nyugtalan lótío- bogásru lettünk figyelmesek. — Néhány perc múlva a tanya mögül a gép fele kanyarodott egy 12 tagból álló csendőrcsapat. Odajöttek egyenesen a géphez, leállíttatták és a megdöbbent cséplőmunkásök között hangosan kiáltották a nevem. Amikor lementem a gépről, az egyik jó liórihorgas csendőr elébem állt cs rám üvöltött: — Maga az a bolsevik, aki a többieket lázítja? — Nem lazítok én senkit — mondtam volna, de már csattant is a pofon, hogy egészen meg- tántorodtam. S azután se vége, se hossza a kegyetlenkedések« nek, mert még az asszonyokra és a lányokra is ráemelték a kezüket de a botot sem sajnálták tőlük. Azután már ügy figyeltek bennünket,! mint a pórázon tartott vérebet j szokás. Nem mehettem én semerre, sehová anélkül, hogy a csendörség a nyomomba ne lett (volna. Ha a május elsejékről rheg akartunk emlékezni, ha igazi szívvel is, de csak egészen szijik körben tehettük, mert olyankor mindig kettőzött készültség volt a faluban, s rögtön elnyomtak mindenféle megmozdulást. Keservesen nehéz, szomorú élet volt az! — fejezte be az emlékezést Vég János bácsi és egészen felszabadultan sóhajtott fel, amikor újra körülnézett a forgalmas, dolgos határon, ahol —[merre csak a szem ellát — mind j »barátok, tsz-tagok, a sorsukat már maguk irányitó emberek fésülték simára a rögös talajt, s vetették be új éleiet hozó maggal. S a rögökben, — mint az emlékezetben is — a légen vart s már elérkezett szép májusok vágya új életet serkent, {K, É.) /.
