Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-23 / 95. szám
I Munkában nő naggyá az ember,.. A lengyel ipar nagyarányú fejlődése A múlt és jelen találkozásának megkapó varázsa árad az emlékekből, amint a kis szobában ülve az alkony munkautáni csendjében Virág Istvánnal, a iajosmizsei termelési bizottság elnökévei beszélgetünk. 57 éves, tiszta arcú, nyugodt tekintetű ember, akiből még mindig sok minden megmaradt az egykori kis pásztcrgyerek jellemvonásaiból, természetéből. Az egyik dolog, ami éppen erre emlékeztet, az a kis mindenttudóság, amely- lyei az élet felé fordul. Szeretni az újat, a munkával születő szépet, már nem most tanulta — évek hosszú során vált természetévé. S hogy mennyire így van, csak néhány szavát keld bizonyításul idézni. Éppen egy régi emlékét mesélte el, amikor rövid szünet után hirtelen újra megszólalt: — Az élet az nagy dolog, amelyet csak a munka tehet igazán gazdaggá, széppé. A munkában nő naggyá az ember és változik meg az élete, mert ez a motorja mindennek. így kezdte kicsit bölcsedkedve ncndókáját, majd hegy nyoma- lékot adjon előbbi gondolatának, rögtön egy példával folytatta: — Még fiatal gyermekkorom- oan történt, amikor pásztorként jártam a vidéket, a kecskeméti határtól a kerekegyháza, bugaci homokbuckákig. Akkor még Méntelek is Lajosmizséhez tartozott. Hasznavehetetlen, kietlen homoktenger volt, amire még csak ránézni sem nagyon szerettek a lajosiak. így történt hát, hogy amikor Kecskemét egy csődört kínált érte, sietve eladták a városnak, csakhogy szabaduljanak tőle. Persze, azóta kincsesbánya lett ez a vidék, mert nem sajnálták rá a fáradságot, s teleültették szőlővel. Mindezt úgy mondta el, hogy érezni lehetett belőle: nem maga a történet a fontos, hanem az igazsága. Az életet a munkával együtt kell szeretni. Éppen ebből következik, hogy Virág István szorgalmas, jó gazda hírében is áll. Tavaly a környéken neki volt a legjobb szőlőtermése. De hogyan? Mindössze 350 négyszögöl szőlője van, s tavaly 40 kocsi trágyát hordott rá. S bár a termés felét szőlőként értékesítette, még négy hektoliter bora lett. Jövőre egy darab homokon faiskolát akar telepíteni. És kis gazdaságában egyre azon iparkodik, hogy minél többet termeljen. Persze, ehhez hozzájárulnak még a nagyobb gondok is. Mint a termelési bizottság elnöke, gondja kiterjed arra is, hogyan lehetne még. virágzóbbá, termékenyebbé tenni az egész Iajosmizsei határt. A termelési bizottságban több, mint száz kiváló lajosmi- zsei dolgozó paraszt van. Ha ők szorgalmukat, közös akaratukat összevetik, bizony sokat tehetnek az ügy érdekében. Mert közösen többre jutnak, mint egyedül, ezt bizonyítják már az eddigi példák is. Néhány héttel ezelőtt Szabolcsból hozattak vetőburgonyát. A pénzt a termelési bizottság tagjai adták össze, s mikor a burgonya megérkezett, kiosztották azok között, akiknek nem volt jó vető- burgonyájuk. Most a Nagytétényi Sertéshizlaldával vették fel a kapcsolatot, hogy azok részére, akiknek nincs megfelelő állatállományuk a földjükhöz, mintegy 50 vagon sertéstrágyát hozassanak. Virág István még azt is elmesélte, hogyan akarják a község arculatát átalakítani. Ez már a termelési bizottság és a tanács együttes terve: — A község összterülete mintegy 30.000 hold. Ebből 11.000 hold a 4 koronán aluli, gyenge minőségű, homokos talaj, melyből legalább 7000 hold alkalmas szőlőtelepítésre, — mondja Virág István. — Most gyökerez- tető iskolát telepítünk, a talajt már meg is forgattuk hozzá, s a sződővessző összegyűjtése jelenleg folyik. Már 12.000 vessző van biztosítva, s ha nem lenne iiyen goromba az idő, már meg- keztük volna a lerakását. A termelési bizottságnak nagy tervei vannak a jövőre nézve. Csupán az a sérelmük, hogy még mindig nincsen egy olyan helyiség, ahol esténként összeülve megbeszélhetnék a termelés közös problémáit. Pedig akkor sokkal élénkebben dolgoznának a bizottság tagjai, mert az eddigiek még nem lehet, hogy kimerítsék tettrekészségét, s a termelés állandó segítését. Szakkönyveket szeretnének olvasni, előadásokat hallgatni, hogy az új módszerekkel felvértezetten, nagyobb erővel lássanak munkához. És ebben még több segítséget, támogatást várnak a tanácstól. Már egészen bealkonyodott, mikor Virág Istvántól elbúcsúztunk. Szavai még sokáig fülembe csengtek: munkában nő nagyra az ember'— s vajon nem így van-e ez a termelési bizottság esetében is? Egy kicsit több segítséggel, több támogatással a termelési bizottság is még nagyobbá nőhetne tudásban, tapasztalatban, hogy még híveo- ben szolgálja az egész község felemelkedésének ügyét. Az újonnan belépettek munkája a dávodi Szabadság TSZ-ben A népi Lengyelország néhány év alatt komoly fejlődést ért el az iparosításban. A lengyel ipar dinamikus fejlődése lehetővé tette, hogy alig néhány esztendő alatt felszámolják gazdasági elmaradottságukat, sőt Lengyelország ma már ott tart, hogy a fejlett ipari országok közé tartozik. 1938-ban Lengyelország ipari termelése Olaszországéhoz és Franciaországéhoz viszonyítva a következő képet mutatta: Ha a lengyelországi nagy- és középipari termelésnek 1938-ban egy lakosra eső részét száznak vesz- szük, akkor Franciaország mutatószáma 480, Olaszországé pedig 240. Ez az arány már 1952-ben gyökeresen megváltozott. A Franciaországtól elválasztó távolság több, mint felével csökkent. Lengyelország egy lakosra jutó ipari termelése pedig már 20 százalékkal nagyobb volt, mint Olaszországé. 1954. évi ipari termelés már csaknem kiegyenlíti a Francia- ország és Lengyelország között fennálló különbséget, alig nyolc százalékkal marad Franciaország arányszáma mögött. A lengyel gépipar 1938-ban csaknem kétszerié kevesebbet termelt, mint az olasz gépipar. Ma viszont már csaknem kétszerié többet. A lengyel vegyiipar szintén kétszerte kevesebbet termelt, mint az olasz vegyiipar, ma viszont körülbelül egyharmaddai többet termel, mint Olaszország. Lengyelországban a háború előtt 41 kiló acél jutott évenként egy-egy lakosra, míg Franciaországban 151 kilogramm. Jelenleg a lengyelek már elérték a franciák háborúelőtti acéltermelését. Lengyel- ország egy főre jutó acéiterme-1 lése ma már 65—70 százalékkal nagyobb, mint Olaszországé, illetve Hollandiáé. Lengyelország a széntermelő európai államok között a legelsők között áll. Lengyelországban 1954-ben egy lakosra 3456 kilogramm széntermelés jutott. Belgiumban 3244, Nyugat-Né- metországban 2560, Franciaországban 1265. Lengyelország gazdag nyersanyag-bázisainak feldolgozásával uj, hatalmas üzemek foglalkoznak. Ezeknek köszönhető, hogy Lengyelország, amely a háború előtt a leggyengébben iparosított európai országok között szerepelt, ma már az ötödik helyen áll a legjobban iparosított országok sorában. A dávodi Szabadság TSZ búzatábláit boronái jék, hogy a talajban minél több nedvességei tartalékoljanak. 16 holdon a herét is elvetették, neki'készültek a kukoricavetésnek, a bur- gonyaültetésnek. Május 1-re végezni akarnak a munkával. A szövetkezetbe eddig 11 új tag lépett be, akik valamennyien deígoznaik már a földeken. — Galló Ferenc az eredményesebb munka elérésére munkába állította családtagjait is. Jelentés a seresszemléről A kulturális seregszemle első fordulóját a bajai járásban Sü- kösdön rendezték meg, melyen résztvettek Érsekcsanád és Nemesnádudvar kultúrcsoport- jai is. A kedvezőtlen időjárás következtében a körzeti bemutatón mindössze egy szín j átsző- csoport, 2 énekegyüttes és 3 tánccsoport szerepelt. A nemes- nádudvariak németnyelvű énekegyüttese és tánccsoportja nagy sikert aratott, akárcsak a bemutatott »Legényavatás« és »Ki- kolompolás« népi játékok bemutatója. Az érsekcsanádiak a »Lakodalmas játék« népi hagyományokon felépült bemutatójával értek el sikert. A bemutatón nyolc egyéni versenyző is szerepelt. Épül Nowa Huta, Lengyelország első szocialista városa. Az egyre bővülő város lakossága már meghaladja a 70 ezret. Szeszélyes és csalóka ez az áprilisi időjárás. Süt a nap mégis hűvös van. — De szükségünk lenne a jó, meleg időre — mondogatják a Rákóczi úti bérház építkezésén a kőművesek, segédmunkások, köztük Almási István kő- művesbrigádvezetö, a vállalat »öreg« munkása is. Középtermetű, kerekarcú, örökké mosolygó ember. Idős szaktársaitól, meg édesapjától mindig azt tanulta: szép, ízléses legyen a ház. Igaz, ennek már harminchat éve, s ezóta Almási István sok bérházat felépített Budapesten, Egerben, Szegeden, Győrben, az ország sok városában, ahova a sors, a kenyérkeresés akkor vetette. — De keveset tudnak az életből a mai fiatalok, meg az ő gyerekei. Jóval könnyebb a soruk, mint a miénk — mondogatta. Nem is mulaszt el. egyetlen alkalmat, hogy ne szóljon egykét szót a régi időkről. A fiatalok úgy isszák Pista bácsi szavát, mint a szomjas föld az esőt. Nem mond nagy dolgokat, csak íz akkori építőmunkás életét meséli el. Mostanában ovakran jutf&égi íiiájAU elseje... úr. ? nak eszébe a régi május elsejék. Az ebédidőben szakít egy kis időt a csevegésre. Az volt az igazi — kezdi. — A 19-es kommün. — Sohse fogom elfelejteni azt a május elsejét. Olyan boldogok voltunk, hogy madarat lehetett volna velünk fogatni. Felvonultunk. Kabátunk gomblyukában piros gomb, kezünkben virág, s ezer torokból szállt messze, talán az ország határán túlra: Fel, fel ti rabjai a földnek, Fel, fel le éhes proletár. A győzelem napjai jönnek... S mi mentünk, kart karbaöltve, s szívünk csordultig telt, a szabad élet boldog tudatával. — Tizenkilenc éves voltam — emlékezik Pista bácsi, — de sohasem felejtem el, amíg élek. Egy-két ifjonc halkan megkérdezi: — Később hogyan készültek május 1 ünnepére Pista bácsi? — A május elseje — mindig ünnep volt számunkra, de sokszor a harc napjai is. — Emlékszem még jól 193ü május 1-re. Az egyik vezető kijött hozzánk, összehívott bennünket, s ezt mondta: — Emberek május elsején is dolgozni kell... — Mi összenéztünk, s mindannyian Feri bácsi felé tekintettünk. Û volt a szakszervezeti bizalmi. Nem szóltunk, de ő sem. Ebédkor aztán megbeszéltük a dolgot. — Az ünnepen nem dolgozunk, de még az ünnep előtt sztrájkolunk is, több bért követelünk — fejezte be szavait. — Úgy van! — kiáltottuk mindannyian. — Ki jön velem? — kérdezte. Egyszerre öten is ugrottunk. Megbeszéltük mégegyszer a dolgokat, s beállítottunk a főnök irodájába. — Mindannyian úgy vélekedünk, hogy május elsején nem dolgozunk, sőt már ma sem — mondta Feri bácsi. — Hogy-hogy? Hogy merészelik ezt tenni? — körként fel a főnök. — Kevés a bér, s ezért mi nem dolgozunk. Ha a 10 fillér béremelést nem kapjuk meg, azonnal levonulunk. — Nem tehetik — rikácsolta a tőkés — Azt majd mi mondjuk meg — válaszolt Feri bácsi. Ezután vagy nyolcvanau sredelőzködni kezdtünk. Mire összeszedtük cókmókunkat, meggondolta magát a vállalkozó. Kijött hozzánk és így szólt— Merj- adom, csak dolgozzanak. — Papírt — válaszolt Feri bácsi, meri ami biztos, az biztos. — Május elsején nem dolgoztunk. Fölvonultunk a rendőrség és csendőrség kíséretében, s Kossuth-nótá- kat énekeltünk. Később nyólcas-lizes csoportokba verődve beszélgettünk, este pedig baráti vacsorára gyűltünk össze Kispesten. — No, de nem minden május elseje volt csendes. Nem egyszer megtörtént, hogy tüntettünk. Munkát, kenyeret! — kiabáltuk a . többiekkel egyetem- J ben. Ilyenkor egy-két f szaktárs el is tűnt a | csoportból, nyomave- | szett. i — Gyermekeim — j mondja, — a mostani | május elseje ugyanúgy ; mint a. többi tíz, szép | és napsugaras. Nekem i olyan, mint az 1919-es. v Ezután meg már csak [ szebb lehet. Ezért dúl- * ; A Lenin Acélkombináton kívül mind több és több új üzem léte Jsül cs kezdi meg működését. A kokszolóval egyidejűleg gyárakat S helyeznek üzembe, amelyek szén-alapanyagokat termelnek, töb- j bek között benzolgyárat, legmodernebb felszereléssel és beren» dCzéssel. — A képen: a kokszoló részletképe. gozurik keim,. i mi gyermeA Lenin Acélművek.