Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-22 / 94. szám
CS-CSALÀD Mindjárt elöljárójában mondjuk fi róluk, ftn\ít az egész falu tud, hogy a gátéri Vorosvlov Termelőszövetkezet legnépesebb és legszorgalmasabb családja. — Ebédnél heten ülnek naponta asztalhoz, — de a közös munkában is öt Nagy Kovács jelenik meg. Ismerkedjünk meg a család tagjaival. Az apa, Nagy Kovács Ferenc 5 heíd juttatott, földdel és 5 hold kishaszcnbérlettel a legelső jelentkező volt a gátéri termelö- csoportha. Egyedül nem bírt megbirkózni a földdel, ami mellé meg gyenge homok is \a\t. r— Sorsa a sokezer újgazdáé volt ebben az időben; iga nélkül küszködik, a szántási uzsora, a vetés dija, az egyéb kiadás úgy megvámolja ősszel a termést, hogy kamrába, vajmi kevés jut. Qép kell, összefogás» — mindezt pedig a termelőszövetkezet kínálja- •. A feleség a belépés napjától a férje mellett dolgozott. Éveken át 200 munkaegységen felül teljesített. Tavaly- a 150 baromfi volt a kezén. Nem is láttak ennyi tojást soha a szövetkezet-, cten. 12,000 darab fedezte a beadást, 500-at szabadpiacra Vittek s 400 jutóit az üzemi konyhára is, A »legidősebb« gyerek a 19 éves Mária, Ö a szövetkezeti UtSZ-szervezet titkára. A 02 tagú szervezet kitünően működik, élénk szervezeti életet él. Kui- túrcsoportjuk rendszeresen szer repel népi tánccal, dalokkal, előadásokat, bájakat rendez, tanfolyamokon, előadásokon tanulnak a fiatalok, (Máriának olyan könyvtára van, amely egy fiatal tudósnak is díszére vájnék.) De helytállnak a munkában is. Két munkacsapatban dolgoznak, külön a fiúk, külön a lányok. Ahol ők megjelennek, eg kezük alatt a munka és nó- taszótól hangos egész nap a határ. Tavasszal is ők végezték el a trágyahordás, vetés, erdősítés orosziám'észét. Rájuk vár a burgűnyaültetés és kukwicavetés jórésze is. Valamennyi fiatal vállalta, hogy az idén 350 munkaegységet teljesít. A DlSZ-titkár elsőnek tett ilyen ígéretet. Neki különösen szüksége lesz az idei gazdag részesedésre. Mert össze, leszerel a katonaságtól Benedek Pista, a vőlegény s őszre igencsak takődahnat" ülnek a Nagy Kovács házban... Termelőszövetkezeti tag a két Nagy Kovács-iker; a 18 éves Kató és Feri is. Nem hoznak szégyent a szorgalmas szülőkre és Máriára ok sem. A két legkisebb gyerek csak azért nem dolgozik, mert még iskolások, Milyen élete van egy ilyen igyekvő, hangyaszorgalomma; dolgozó családnak a termelőszövetkezetben? -Mondja el Nagy Kovácsné maga: Megyénk dolgozói közül is többen részesültek abban a kivételes szerencsében, hogy életén láthatták a? ólfő szocialista állam megalapítóját, Lenint és beszélhettek vele, Staub József, a megyei tanács munkaerőgazdálkodási osztályának, vezetője így emlékezik vissza Leninnel történt találkozására: — Az első világháború alatt orosz hadifogságba estem és 1016-ban Szibériába, majd az Uralt erdőségbe vittek munkává. 1918 februárjában vöröskatonák hozták hírül nekünk, hadifoglyoknak, hogy Lenin vezetésével győzött a szocialista jorradalom Oroszországban. Nem tudtam akkor még, ki Lenin, a fogságban minden kapcsolattól el voltunk zárva. Ettől a perctől azonban Lenin neve volt az, ami betöltötte gondolatainkat, e névről beszélt mindenki a hadifoglyok között 1«. Csakhamar kaptunk magyarnyelvű újságokat és hallgattunk előadásokat a bolsevik pártról, — Leninről. Ekkor már mindannyiunknak a? Volt leghőbb óhaja, hogy iáthassa Lenint, akit olyannyira szerettek mindenütt, munkások, oa— Amikor beléptünk, élelem, meg ruha. dolgában is igen szűkén álltunk. Vagy mit is tagadjuk: a kenyerünk \s alig volt meg. Hiszen egy ember, a férjem kereste és' heten ettünk. A csoportban már az első évben megkaptuk a gabonát, termény:, majd később mindig többet, ahogy mi is többen dolgoztunk. 1951-ben ha hiszik, ha nem, három vontató kukorica került a padlásra, hétévé pedig 61) mázsa kenyérgabonát kaptunk, míg tavaly az 1175 munkaegységre 28 mázsa búzát, — hogy csak a legiőntosabbról beszéljek. .. A sok szép terményből évek során gyönyörűen felruházkp- dott és gyarapodott a család. — Szaporodott a lányok kelengyéje, tele lett fehér- és felsönemű- vel, lábbelivel a családi szekrény. 1953-ban a szabadpiacon eladott gabona árából tehenet vettek. Tavaly ősszel pedig 17 ezer forintért írták nevükre azt a Petőfi utcabeli szép házat, melynek szobájában kemence melege, rádió zenéje mellett most beszélgetünk. Ez volt régen a vágyuk: saját ház a faluban. Mert eddig a Péteri-* határban laklak, messze a munkához, községhez egyaránt; Milyen tervei vannak erre az esztendőre a Nagy Kovácscsaládnak? Szorgalmasan dolgozni, mint eddig. Az anya tel akarja lendíteni a háztáji gpz; daságo-t. Felneveli a három süldőt, amit az eddig teljesített munkaegységekre előlegül kapnak. A tanyán nem tgrtotf salát baromfit, — itt azzal is telerakja az udvart. Elkél még a libától!, maholnap eladó lesz a Katáim is... Mária most készíti a fiatalokkal az egész évre szóló munkatervet, amelyben hónaponként előre meghatározzák, hogy mjt végeznek az ificsapatok. És hát a munka mellett készül az esküvőre, — no, meg ezen a nyáron teljesíti régi vágyát; hegedülni tanul. Kató sok szép ruhát akar vásárolni az idén is, a két legkisebb gyerek óhaja a sok ötös és a vidám vakáció. .. Az idős Nagy Kovács Ferencé pedig az,' hogy még gazdagabb, erősebb legyen ez a valamikor csak néhányuk által alapított hatalmas szövetkezet, mert annak fejlődésétől függ az ő egyéni gyarapodása Js: a Nagy Kovács-család hét tagjának sok-sok vágya, törekvése, boldogsága. Készülődés május 1, megünneplésére Megyénk falvai, városai a tíz éve szabad hazánkban még soha nem látott dísszel és pompával fogják ünnepelni május elsejét, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját. Ez gz ünnep egyben a kiolthatatian békevágyat is szimbolizálja. Az üzemek, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások, vállalatük és híva- talok most készítik a felvonulás terveit. Részleteket még aüg-glig áruinak el, ezt megr iepetésnek szánják. A színjátszó- és tánccsoportok már próbálják a szórakoztató, ne- veíöhatású darabokat. Az élőképek, jelenetek témáit most válogatják. Kecskeméten a Kinizsi Konzervgyár dolgozói mintegy négyszázan vesznek részt a felvonuláson. A nők sötétkék munkaköpenyben. _ Hajukat pirospettyes kendővel kötik le. A felvonulók előtt négy tehergépkocsi halad. Az egyiken miniatűrben bemutatják az új bölcsödét, a másikon az üzemben gyártott konzervfélesége- ket- A két másik kocsi rendeltetését nem árulták el. Az még nagy »titok«. Raján az ünnepségek máé április jlQ-án este kezdődnek. A DISZ-iiataíok lampionos felvonulást rendeznek. Az üzemek .sztahanovistáit és a termelésben élenjáró dolgozó parasztokat köszöntik. Házaik elé pedig májusiakat állítanak. Május elsején reggel zenés ébresztő köszönti a város dolgozóit. A felvonulásra az üzemek, vállalatok és hivatalok dolgozói a Szabadság út végén fél 8-kor gyülekeznek, A felvonulás útvonala a Szabadság út, Béke tér, Eötvös utca., Tóth Kálmán tér, Április 4 tér, Sztálin út, Vorosilov park. A felvonulás útvonalán az üzletek kirakatai pompás látványt nyújtanak az ünneplő közönségnek. Számos helyen mozgóárusok várják ételekkel és italokkal a dolgozókat. A Béke téren, Petőfi szigeten és a Vorosilóv parkban kultúr- hemutatók lesznek. Délután sportműsorokat láthatunk. A Kamarás-Dunán este fél kilenckor lampionos csónakfelvonu- lpst tartanak tűzijátékkal egybekötve. A Béke téren utcabál várja a táncolni vágyó ifjúságot. Jelentkezés levelező tagozatra — Levelező tagozatára való jelentkezést hirdetett meg a Kis- kunfélegyházi Mezőgazdasági Technikum az 1955—56. tanévre. Jelentkezni május 31-ig lehet írásban az iskola igazgatóságánál. A kérvényhez mellékelni keil az ált. isk. 8. osztályának bizonyítványát, az anyakönyvi kivonatot, gazdasági gyakorlati idő igazolását, önéletrajzot és a munkahely vezetőjének, hozzájárulását. Madaras, SoUvadhert, Kiskőrös példájára gyorsítsuk meg a heierózis kukorica-vetőmag cseréjei' Látták Lenint rasztok, katonák■ Csakhamar beléptem több társammal a vörös hadseregbe és részt vettem az intervenciósok elleni harcokban. A hadműveletek során néhány hónap múlva Moszkvába kerültem, ott egy nagy épületben helyeztek el ideiglenesen. As volt a terv. hogy parancsnok- képző iskolára küldenek bennünket, azonban a harcok fordulata miatt nem következhetett be, mert kimentünk a frontra. Ebben az épületben találkoztam először Leninnel, akiről akkor még nem tudtam, hogy ő az. Szomjas voltam, és elindultam vizet keresni az épület folyosóján. Fürge léptekkel szembe jött velem egy középtermetű, de inkább alacsony férfi, balkezét zsebben tartotta, jobbjával egy iratcsomót hozott, Rögtön észrevette, hogy járatlan vagyok az épületben és megkérdezte, mit keresek. Vizet — feleltem én tört orosz nyelven, itjh0 ő azqnnal tovább vezetett a folyosón és pár lépesre egy nyitott ajtóra mulatott: olt kapuk vizet. Ittam és amikor kijöttem a folyósára, ö még ott állt, az egyik iratot tanulmányozta. Megkérdezte, milyen nemzetiségű vagyak és hql vettem részt a harcokban. Megdicsért, és azt mondotta, ilyen katona legyek továbbra is, mert még sok nehéz harcban lesz részünk, amíg kiűzzük az intervenciósokul és belső ellenségeinket, a fehéreket, kimondatta még, — miközben tovább haladtunk a folyosón, — hogy Magyarországon is a munkások és parasztok vettélc kezükbe a hatalmat. Nemsokára hazamehetek, de otthon is kell majd harcolni, Én megkérdeztem, látta-e már Lenint. Ö mosolygott és azt felelte: igen. Erre mondtam: Én is szeretném látni. Ekkor azt mondotta, hagy ö maga Lenin. Mire szóhoz jutottam volna, bement az egyik ajtón. En sietve kiszaladtam társaimhoz és eiújságoltam: láttam Lenint és Ö beszélt hozzám. Pár óra múlva, az udvaron beszélt Lenin a frontra induló harcosokhoz. Szavaiból annyi jut eszembe: a földeket kistiA magasabb terméseredmények elérésének egyik legfontosabb előfeltétele a jó vetőmag. Ä többtermelésért folyó harc jelenlegi szakaszát államunk úgy segíti, hogy magas terméseredményeket biztosító, ió vetőmagot biztosít" csere formájában termelőinknek. Különösen nagy jelentőségű most a heterózis kukoricayetőmag', amelyből megyénk mintegy 25 vagonnal kapott, Mégis megállapíthatjuk, hogy a csere nem mindenütt halad megnyugtató ütemben. Ez azon múlott, hogy a termelőkkel nem ismertették a heterózis- kukçrica előnyeit, jqtulőJdonsa- gait, mert ahol megmagyarázták, ott minden további nélkül szívesen vállalkoztak a gazrJak termelésére. Madaras község pl. 25 mázsa heterózis kukorica- vetőmagot kapott s 18-én újabb pqtigénylést keiihtt benyújtani a járáshoz, mert egyre újabb jelentkezők akadnak. Spitvadke: Kiskőrös már mintegy 50 százalékát cseréit* le a kiheiye-zeLt vetőmagnak, Dunavpssén pedig szintén "nincs már raktáron he- teróziskykoripa. Kormányunk megadta a lehetőséget, a segítséget dolgozd parasztságunk számára, most a járási szerveken a sor, a járási szakembereken, hogy tudatosítsák a nagyobb jövedelmet biztosító, korábban érő fajta előnyét. Különösen a bácsalmási járási tanácsra vár nagy feladat ezen a téren, ahol a 288 mázsa vetőmag nagyrésze még a raktárakban van. De rajtuk kívül a megye valamennyi mezőgazda- sági szakemberére most nagyon nagy feladat vár ebben a munkában. , JHi úfithj a fuLuinm? tapasztalatcsere-lAtogatAs baj an A bajai Micsurin TSZ-t a napokban felkeresték a jszeremiei Béke TSZ tagjai, hogy megte- luntsék aa ottani állatállományt. Megnézték a saját erőből felépített 60 férőhelyes tehénistállót és bctonsilókat. Különösen nagy érdeklődéssel tanulmányozták'a 2000 naposcsibe nevelését, tartását. Burkovics Gergejyné, a farm vezetője adott részletes felvilágosítást. A látogatást meghitt beszélgetés követte. A M;-> csurin TSZ tagjai ismertették » végzett tavaszi munkákat is. —1 Zsákokban előkészítve csak gz ültetést várja már a burgonya- vetőmag. Az idén először 15 hold heterózis kukoricát is termesztenek. 86 holdon elvégezték a simítózást. MÁJUS 1-RÉ MINDEN VETÉSSEL VÉGEZNEK AZ EGYÉNI GAZDÁK Több, mint száz egyénileg dolgozó paraszt vett részt az elmúlt napokban Baján a parasztgyűlé- seh. Varga Károlynak, a mezőgazdasági állandó bizottság elnökének javaslatára a jelenlevők vállalták, hegy május 1-re, a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepére végeznek a kukoricavetéssel és btirgonyaUitetes* pék Befejezik a szőlőmetszést is. Május 5- és 10-e között mindenfajta zöidségpaiántát kiültetnek. Az alsóvárosi népkör tagjai csatiakoztak a vállaláshoz es versenyre hívták a felsővárosiakat. PÁROS VERSENY A FELSOSZENTISfVÂNI gazdAk között Feisuszentistvánon az egyém gazdák a kukorica és burgonya vetésére párosversenyt inditotr tak. Boglatics András Molnár Jánost, Hegedűs Mihály Patari- ca Mátyást, Istvánovics Kálmán Gyukity Boldizsárt szólította vetélkedésre s kívülük még 20 dolgozó paraszt vállalta, hogy május 1-re végez a vetéssel. A községben a Vörös Csin.ag; TSZ példájára sok gazda már a/.- ősziek második íögasoiását végzi. A népkor vasárnapi tanfolyamat szervezett, amelyeken a szakemberek az id&zerű mező- gazdasági munkákról tartanak előadásokat, Rendelet az idei apróma^-csépiggy^l ' A Földművelésügyi Minisztérium rendeletét odfjtt ki az 1955. évi aprómag-cséplési munkák megszervezéséről és yegv-ehgj- tásárói. A rendelet értelmében a gépállomások a saját területükön belül kötelesek tervet készíteni az aprómagvak eleséplé■játitottuk a parasztok részér? es nemsokára megsemmisítjük az ellenforradalmi csapatok utolsó maradványát is a szovjet hatalom földjén. Beszédet óriási ujjongássai fogadták. Rajongásig szerették a katonák Lenint. Rózsa János. Kecskemét város tanácsának dolgozója is tagja Volt a forradalmi vöröshadseregnek. Rózsa eívtárs igy beszéli el élete legnagyobb eseményét: — Mini a- moszkvai hadsereg- parancsngkképzö iskola hallgatója, 1920 május 1-én részt vettem a Vörös téren tartott díszszemlén, Sosem felejtem el azt a percet, amikor az iskola magyar nemzetiségű volt hadifogoly hallgatóinak díszszázada ellépett az emelvény előtt, Lenin, Sztálin és a bolsevik párt vezetői felemelt kézzel üdvözöltek bennünket. Az emelvényen pz első sorban az élen állt Lenin, hajadon fővel, mosolyogva: fogadta a magyar század tisztelgését. Ekkor láttam Lenint. De ez az élmény ma U elevenen él bennem és életein végéig legszebb, legboldogabb emlékem marad, sere. A gépállomások igazgató:-« nah* U tanácsok Végrehajtó biJ zottsága javaslatainak figyelembevételével el heü készíieniö.'í az aprómag-cséplőgépek mene - irányteirvétí A rnehetirányter- vekben termelőszövetkezetenként és községenként kell megjelölni, hogy mikor végez a gépállomás aprómagesépl'ést. Érről a termelőszövetkezeteket és a községi tanácsok végrehajtó bizottságát legalább egy héttel előbb értesíteni kell, hogy a termelőszövetkezetek és az egyén1 gazdák felkészülhessenek n egyes növények aratására es betakarítására. A gépállomások termelőszövetkezeti mezőgazdászainak feladata, hogy a tsz vezetőivel együtt, a eséplésre meghatározott időpontig gondegkod- janak a növények * szérure-hor- U'isárél. Az egyéni termelők a felesleges gáphúzatásek elkerülése érdekében kötelesek g eséplésre kerülő növényt közös szérűre hordáim. A közös, szérű helyét a községi tanács végrehajtó bizottságának június 5-ig kell kijelölnie, s épről az egyéni termelőket értesíteni. Amíg elpsé- peletlen aprómag van, az apró- mag-csépiésire beállított gépeke: gabenacgéplésre átállítani nem szabad. Aprómag-csépiéshez a legjobb szakembereket kell beosztani. A szakismeretek elsajátítása, illetve kiegészítése érdekében május gQ-tól május hó 31-ig minden gépállomáson 16 napos tanfolyamat kell a felelő» vezetők és etetők részere tartam.