Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-03 / 79. szám

SZABAD HAZ AB AIS BOLDOG, SZABAD ELET

A párt szavára

kiegyenesednek a munkás derekak.

Most, különösen ezekben a napokban sokat emlékezem. Tíz esztendeje, hogy örökre megszabadultunk a bizonytalanság, a munkanélküliség' rémétől, hogy céltudatosan, biztosan építjük szebb holnapunkat.

Mikor 1928-ban, mint öntödei munkás, bekerültem a Kecskeméti Gépgyár kapuján, az embervásáron, a piactéren száz meg száz társam maradt még kenyér nélkül. Hosszú éveken át nehéz, fáradságos munka következett, egészségtelen körülmények között, de legalább dolgozhattam. Fényes dátum maradt emlékezetemben: 1935. —

Sztrájkot szerveztünk — az első sztrájkot Gog Gáspár igazságtalan elbocsátása miatt. Teljes másfél órán át megállt az élet.

Azután jött a háború és én újra csak 1948-ban foglaltam cl munkahelyemet. Nem ismertein régi üzememre. És azóta évröl- évre fejlődött, bővült, gazdagodott. Területe kétszeresére növekedett, a 200 munkás helyett pedig közel 900-an szorgoskodnak műhelyeiben. Munkások kerültek a vállalat vezérkarába. Én is fejlődtem, tanultam, az öntödei laboratórium vezetője lettem.

Emlékszem — és gondolatom újra, meg újra egy helyre kanyarodik. Kinek köszönhetjük mindezt: a biztos munkás hétköznapokat, a mcgiíjodott gyárat, az új épületekké!, üzemekkel bővült Kecskemétet? A pártnak! Igen, a munkásosztály pártjának, mely vezetett bennünket, megmutatta az utat, összefogta erőinket. Mert a párt szavára kiegyenesednek a munkás- derekak, ,. A párt tagjai voltak azok, akik a termelési harcban az első sorokban menetelnek cs mögéjük sorakoznak a többiek — és újra a párt szavára munkálkodunk a márciusi határozatok végrehajtásán.

Az üzem párttitkára vagyok. Minden tudásommal, minden akaratommal azon leszek, hogy megérdemeljem a munkások és szeretett pártom bizalmát.

Mészáros Ferenc, a Kecskeméti Gépgyár párttitkára.

Így lettem traktoros.,.

EGYSZERŰ parasztgyerek voltam. A szüleim a munka, a föld szeretetére neveltek. Együtt dolgoztam velük akkor is, amikor beléptek a kiskunfélegyházi Bem József Termelőszövetkezetbe. Már az őszbe hajlott a nyár, emlékszem rá, éppen learattuk a búzát és a traktor megkezdte a tarlók szántását. Az éjszakák már hűvösek voltak, s a gépen nem volt segédvezető. Egyszer késő este egyedül dolgozott a traktoros, amint a napi munkámból hazafelé tartva, éppen arra mentem. Régen csodá- lója voltam a gépnek, különösen ennek a pöfögő, ziláló masinának, amelyet az ember- legközelebbi segítőtársának hittem. Sokáig néztem a gépet, mikor egyszer néhány lépésre tőlem leállította a traktoros. Meg töröl te izzadt homlokát, tőlem meg kis suttyó legénytől — mert akkor még éppen, hogy túl voltam a 16 éven —, mintha csak a gondolataimban olvasna, megkérdezte: — Csak nem akarsz Te is traktorosnak menni?

A MEGILLETÖDÖTT ember zavarával mondtam valami igenlő választ, mire ő nevetve invitált: — No, gyere, első leckeadónak én vállalkozom. Néhány perc múlva már a gépen ültem, mellettem a biztoskezű, szememben naggyá nőtt traktorossal.

ÉS 1952 ŐSZÉN jelentkeztem is a gépállomáson. Azóta traktoros vagyok, s nem bántam meg, hogy ezt az életpályát választottám. Ügy szeretem a gépem, mint parasztember a földjét. Hisz azok fáradságos munkáját teszem könnyebbé, akik közül jöttem: a csoporttagokét, a parasztemberekét.

EZEK A GONDOLATAIM, most felszabadulásunk tizedik születésnapján, s toliam talán sokezer traktoros háláját fejezi ki, amikor leírja: a felszabadult munka örömmel és egyben hálával telt el. örömmel, mert mi traktorosok segítjük letörölni az ember arcáról a fáradságos munka verítékét, hálával, mert az egész nép és szovjet barátaink segítettek, hogy azzá legyünk, amik vagyunk: a mezőgazdasági termelés élharcosaivá.

Mészáros László,

a Kiskunfélegyházi Gépállomás traktorosa.

Az alkukon a hála szava cseng

A H Alá ÉS ÖRÖM \ adja ke

sembe a tollat, legnagyobb ünnepünk előestéjén. XJgy érzem, nem bírom a. szótldnságot, ct hallgatást. Kiáltani szerelnék, hogy minden boldog lakója c földnek meghallja szavam.

Negyven éves vagyok és 19 esztendeje szülésznő. A tízezredik kispalántát segítem az életre, immár a szebb, boldogabb jövőre. Pályámat a szegedi klinika fehér falai között kezdtem és 1949 május 8 óta itt, szülőfalumban, Jánoshalmán segítem a jövő megszületését. Soha-solia annyi könnytől csillogó, boldog szerető mosolyt nem láttam, mint az utolsó tíz esztendőben.

HA VÉGIGNÉZEK | ezen a

szépen berendezett, korszerű, tizágyus falusi szülőotthonon: a nagyablakos három betegszobán, a tavaly berendezett babaszobán, az, ártatlan, meghaló gyermek- arcokon — olyasvalamit érzek, amit nehéz szavakban kifejezni. Ilyenkor érzem, hogy érdemes volt küszködve tanulni, — hiszen özvegy édesanyám kettőnket nevelt, kétkeze fáradságos munkájával, érzem, érdemes volt bizakodni a múlt rövid éjszakáin, cisrt hisz, imp, itt van előttem

az élet. Mert a közel háromezer kis emberígéret, aki e falak között látott már napvilágot, az életre született. Az életre és a biztos, szép jövőre.

TAVASZ VAN | — nemsokára

virágba borulnak a fák. Es akkor újra, mint eddig minden esztendőben, megindulnak felénk a kocsikaravánok. Boldog édesanyák jönnek megmutatni szépen fejlődő apróságaikat, p ott cseng ajkukon a hála szava. A hála, mely a gondoskodásnak szól, a törődésnek. Nekünk mondanak köszönetét, de ez a köszönet a mi rendszerünknek szól, azoknak, akiknek segítségével ilyenné lett a jelen.

A FELBUGGYANÓ | érzések

íitat törtek, nem túdtam elfojtani őket. Befejezésül még hadd mondjak én is köszönetét pártunknak, ki fényes fáklyaként világít mindig a helyes, egyenes útra; a kormánynak ezért a boldog büszkeségért. Negyvenéves vagyok, de munkakedvem, hivatásimádatom megfiatalít. Még sok évig ezen a helyen szeretném segíteni szabad, hazám virágzását.

Szántó Mária,

a jánoshalmi szülőotthon vezetőjes ,1

Igaza volt a párt nah

ég visszaemlékeznem is rossz arra az időre, mikor 2 holdnyi kis nadrágszíj parcellámon gazdálkodtam a régi úri világban. Látástól, vaku- lásig dolgoztam feleségemmel. Én a két hold mellett még er- dőírtásra is jártam, az asszony pedig a nehéz földmunka után éjszakákon át varrt, hogy családunkat felnevelhessük.

felszabadulás a mi életünkbe is gyarapodást,

bizakodást hozott. 1945-től már 13 hold földön gazdálkodtam. Egyik lányomat és fiamat kiházasítottam, egyszóval jobban ment a sorom. Azért valahogy még műidig nem volt rendjén minden, sohasem tudtam olyan termést elérni, mint amilyent szerettem volna. Pedig higy- jék cl, családommal együtt bizony mi megfogtuk a munka vegét. Szinte irigykedve láttam a szomszédos Béke TSZCS búzatábláit, s mikor én, egyéni gazda koromban jó termés idején csak 8—10 mázsát tudtam holdanként betakarítani, a Béke TSZCS 15 mázsa holdankénti búzaterméssel büszkélkedett, így hát elhatároztam, hogy én is belépek a Béke TSZCS-be, mivel a közös erővel végzett munka könnyebb is, meg azután van is látszatja.

f'T^elépésem óta már jó- JD néhány év telt el, s nyugodtan mondhatom, egy percig sem bántam meg lépésemet. Igaza volt a pártnak. Ez a boldogulás útja. Cukorban, zsírban, lisztben nincs hiány. Sőt a Béke TSZCS tagjai között nincs olyan, akinek ne lenne 2—3 tehene és egyéb háziállata.

Ilona lányomat pedig nemrégen adtam férjhez és most már bútort is tudtunk neki adni. Egy mondatban tudnánk kifejezni fejlődésünket, gyarapodásunkat: Végre emberhez méltó életet élünk.

Szetlik Márton, hartai Béke TSZCS.

Nekünk is va» hazánk

A felszabadulás 10 éves évfordulóján az ember önkéntelenül a múltra gondol. Hogyan is volt régen? Csak így tudja felmérni az elmúlt tíz év eredményeit. nekünk, délszláv anya- nyelvüeknck is megváltozott életét. A múltban lenéztek bennünket, — hiszen a sovinizmus erre bujtogatott, — anyanyelvűnkön alig mertünk beszelni.

Kilenc éves koromban már a legnehezebb paraszti munkát kellett végeznem Barna lnne kutaknál. Gycrmekcsszel akkor úgy gondoltam, talán jobb lesz a sorom, ha szakmát tanulok. Hair.ar rá kellett jönnöm, itt is a megaláztatás és szenvedés az osztályrészein.

Már azt hittem, az élet nem rejteget számomra örömet, — amikor a dicső Szovjetunió hős harcosai meghozták a szabadságot. Tíz évvel ezelőtt az én életemben is sorsfordulat történt. Földhöz jutottam és megtaláltam értelmét a munkának. A felszabadulás első napjától kezdve nem kellett többé szégyenkeznem, hogy délszláv vagyok. Egyenrangú állampolgára lettem a hazának.

Ma már mi délszláv anyanyelvű dolgozók büszkén látjuk, hogy az elért eredményekben ott van a mi munkánk is, A nép állama megbecsül bennünket. Mertem vo!na-c a múltban arra gondolni, hogy egykor járási tanácstag lehessek?

Az elmúlt tíz év határkő. Az elkövetkezendő időszak legyen a szocializmus építésének további gazdag és eredményes évtizede.

.Madics István,

Bácggzeatgyörgy,

A tanács az állam és a nép összeforrottságá nak erősítője

Ki ne emlékeznék megyénkben is a múltra, amikor a dolgozók szemében a. régi köz- igazgatás szervei jelentették a legnagyobb ellenséget. Város és falu népe 'rettegve ejtette ki a községháza, a szolgabíró nevét. Jogos volt ez a félelem és gyűlölet. Hiszen az akkori államgépezet a nagybirtokosok, nép- elnyomó urak, kulákok félelmetes eszköze volt, amellyel az egyszerű emberek millióit fosztották meg legelemibb emberi és állampolgári joguktól,

A történelmi jelentőségű változás 1950-ben következett be. A nép a hatalom birtokosa lett s győztesen vonult be az új államszervezetbe. Munkások, dolgozó parasztok, becsületes értelmiségiek százezrei foglalták el méltó helyüket az országépítő munka irányításában. •

A. helyi tanácsok és a. dolgozó nép alkató összefogásának tengernyi ténye hirdeti megyénkben is, hogy a dolgozó nép egyre inkább látja: a tanács az övé, az ő képviseletében, őérte dolgozik, s ennek a tanácsnak

munkáját támogatni joga, érdeke minden dolgozónak.

Tízéves közigazgatási működésemre, államigazgatásunk fejlődésére visszapillantva egy vaskúti dolgozó paraszt szavait idézem, aki azt mondta: — A mi tanácsunk munkájának legnagyobb büszkesége az, hogy öt év óta egyetlen büntetés, bírósági eljárás nélkül teljesítettük az állam iránti kötelezettségünket, nemcsak a megye, de az ország élenjáró községei közé tartozunk s elmondhatjuk, hogy községünk népének anyagi és kulturális helyzete felemelkedett a. város mellé...

Ezek a szavak útmutatást jelentenek számomra: tovább is, S mi, akik a nép bizalmából a tanácsok élén állunk, csak egyetlen módon felelhetünk meg ezrek bizalmának. Úgy, ha a tömegek meggyőzésével, javaslataik, kezdeményezéseik felkarolásával kezdünk minden -feladat megoldásához.

Reile Géza VB-elnök. Kiskunhalas.

Fiatalember vagyok még,

I Fiatalember |

nagyon gazdag. Az elmúlt tíz év folyamán vált ilyenné. Hogy miért, a válasz egyszerű. A megbecsülés, a tisztelet, s az irántam való feltétlen bizalom, — mely minden becsületes dolgozót megillet — vetette meg az alapját ennek.

|Me9becsOlés,r\Sggyakran hatalmába kerít és gondolataim visszapergetik a történelem lapjait. Hogy is szólt a megbecsülés nekem a múltban? Nyolc éhes száj követelte otthon a kenyeret. Én 1933-ban kovácstanuló lettem. De keserves élet volt! Reggel 4-től este kilencig húztam az igát. »Megbecsülés«, egy biztató pofon, s kései lefekvés. Egyik reggel, hajnali háromkor aztán fogtam cókmókomat, s hazajöttem szüléimhez. Akkor már öten dolgoztak a családból, de bizony éppen hogy csak ettünk, meg ruhával fedtük testünket.

de életem Igen gazdag...

I A -ián I a felszabadulás.

I Aztán jorr |1949 előtt két he_

lyen dolgoztam. 49-ben kértem felvételemet a Kecskeméti Gépgyárba. Az emberi megbecsülést igazán csak itt kaptam meg: Itt győződtem meg, hogy dicséret és tisztelet övezi a becsületes, hazáját szerető dolgozót; Sohase felejtem el, 1953 április 4-et, amikor az első sztahanovista oklevelet megkaptam: Megfogadtam, hogy még jobb munkát végzek. Elnyertem a »gépipar kiváló dolgozója« jelvényt IS:

A megbecsüléssé

mutatkozik. Gazdagodtam: 1949- ben egy kis négykerékű kocsival vittük a lakásba a bútort: Ma négy kocsi is kevés lenne: Havonta 8—900 forintot költünk ruhára. Az ünnepi fogadóestre is meghívtak, mint élenjáró dolgozót. Csak egy-két esemény az életemből, de úgy gondolom, igen sokat mond.

Earanyi László, kádformázó, Kecskeméti Gépgyár.

AZ ORVOS EREJE...

ARRA SZERETNÉK választ adni ebben a levélben,

hogyan látják az egészségügy dolgozói a felszabadulás óta eltelt tíz év alatt az egészségügy fejlődését,

TÁLÁN LEGHELYESEBB ellátogatni az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet által rendezett, napokban megnyílt kiállításra. A régi kecskeméti kórház bejárata tekint a látogatóra az egyik fényképéül. A rozzant bejáratot ábrázoló kép mellett mindjárt ott áll a Jelenleg 380 ággyal működő új, modern megyei kórház.

AMIKOR EN IDE KERÜLTEM főorvosként a kórházba '■—

ez 1949-ben volt — inár az új épületben dolgoztunk, felszerelésünk azonban annyira hiányos volt, hogy a legegyszerűbb vizsgálatokat is csak nagynehezen tudtuk elvegezni. Az orvos ősrégi hagyományos vizsgálati módszereivel, látásával, hallásával és tapintásával igyekezett a bajt felismerni. A röntgen-gép akkor állott szerelés alatt. A laboratórium üvegholmijait, vegyszereit lassanként szereztük be. Egy év múlva azonban, 1950-ben a kórisme megállapítása már sokkal könnyebb volt. A munka nagy lépésekkel haladt előre. A modem diagnosztika követelményeinek megfelelő készülékek sora került használatra. Korszerűsítették a műtéti osztályokat, megindult a vérrel való gyógyítás és használatba került a Röntgen-therápi-ás készülék is.

MINDEN ORVOS SZAMARA a legnagyobb öröm, ha sikeres munkája nyomán betegének gyógyulást tud hozni. De ha kudarc éri tevékenysége közben, az mély nyomot hagy becsvágyán. Az orvos ereje, önmagában véve — még ha képzettsége jó is, —nem elegendő az eredményes munka kifejtéséhez. Ehhez az állam, a társadalom támogatására is szükség van, eszközzel, anyaggal és nem utolsó sorban felvilágosító szóval. Ügy érezzük, hogy nagy pártunktól, kormányzatunktól ezt megkapjuk. Nemcsak betegeink hálája, hanem a. párt és a kormány elismerése is bizonyítja egyre fejlődő egészségügyünk eredményességét. Dr. Benedict János,

/ érdemes orvos, a megyei kórház főorvosa;