Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-22 / 68. szám

nem içaz lelkem?” A Kecskeméii Kiskereskedelmi Vállalat tavaszt divatbemutatója Tavasszal a rügyekből egy éjszaka kibontanak a lombok és szirmok. Reggelre gyönyörködhet az ember a szirmok mesebeli hózivatarában. így bomlott ki textiliparunk és konfekcióiparunk a vasárnapi divatbemutatón, amelyet a Kecskeméti Kiskereske­delmi Vállalat a »Hírős« étteremben rendezett. Amiből tavaly még hiány volt, azt pótolta iparunk, s mint színpompás csokrot nyújtotta át a fogyasztó közönségnek. A minőség javult, az árak alacsonyak. A divatbemutatón 60 ruhát mutattak be. Láthattunk tweed-anyagból szép kabátokat és kosztümöket; szép tropikál­ruhákat. Ls milyen csinosak voltak a karton-ruhák. Divatos lett ez az olcsó anyag. Igen bő volt a választék a tavaly még hiány­zott gyermekruhákfoól. Hiányzott tavaly a férfi öltönyöknél a gyapjú-cord- Most már bő választék van belőle. Akárcsak a típus- és a sportöltönyökben is. A bemutatón azt tapasztalhat­tuk, hogy az öltönyök jobb anyagból készültek. A bemutatott ékszerek ízlésesek, szépek és olcsók. Mindenki által vásárolhatók, A divatbemutató ruhaújdonságai megmutatják iparunk fej­lődését. Visszatükrözik pártunk és kormányunk programját: minél jobban kielégíteni a dolgozók szükségleteit. Jules Verne halálának 50. évfordulójára K iskunmajsán esett a do­log. Fancsali képpel tű­nődtem a kisvasút állomásán az indulásra kész szerelvény előtt. Sem a váróteremben, sem a vo­natban nom láttam egy lelket sem. No, ugyancsak elunom ma­gam egyedül, amíg hazaigyek- szik velem Kecskemétre (rövid három óra múlva) ez a vona­tocska. De amint határozatlanul ténferégve, a beszállást elodáz­va járkáltam, fejem fölött meg­koccant az egyik kocsi ablaka. — Jöjjön ide, lelkem — nívo- gatott egy kedves öregasszony s már tipegett is elém ajtót nyitni. — Egyedül vagyok, ki­csit elbeszélgetünk. — lelkende­zett s még a hideg padra terí­tett nagykendőt is erővel meg­osztotta velem. Û nekem örült, én neki, így hamarosan élénk beszédbe merültünk. Egyedül utazó embereknek nagyjából kétfajta típusát fi­gyeltem meg eddig. Az egyik a zárkózott. Egy könyvvel vagy újsággal körülbástyázza magát, ennek híján makacsul kibámul az ablakon, — de ki nem nyit­ja a száját. A másik a bőbe­szédű, aki negyedórái együttlét után olyan bizalmasan társalog veled, mintha évek óta ismerne. Az én utitársam ebből a fajtá­ból való volt. Alig csörömpölt el velünk néhány kilométert a »madzagvasútnak« becézett kis szerelvény, már ismertem jófor­mán az egész Gyóni családot. A néni 70 éves. Fiat gyerekéből négy fiú, kettő lány. Feri, a legfiatalabb fiú a fronton ve­szett el. »Odamaradt« — így mondja csak s a kurta szó után egy félpercig mindketten hall­gattunk. Én illemtudó részvét­ből, ő. az anyai emlékezés soha el nem apadó könnyeit nyeldes- ,e. De aztán újra csak az élők­be fordult a szó. Rendre meg­tudtam, hogy Ilonka most várja a második babát. Lány-korában a majsai adóhivatalban volt, de két gyerekkel a férje nem enge­di dolgozni. Cipész a vő, Szán­kon kapta meg az ipart, elég jól keres. A másik lány Pestre ment férjhez. A hárem életbenmaradt tiú is mesterember: kettő ci­pész, egy vasbetonszerelő.., — Mi meg az öreg párommal eléldegélünk abból a kis föld­ből. Mert . tudja, -kedvesem — buzog a szűnni nem akaró köz­lésvágy a cseppnyi anyókából — amikor Ilonkámék átjöttek Szánkra, eladtuk mi is a majsai házat tizenegyezer forintért és vettünk itt két és fél hold homo­kot. Gyenge föld biz az, de az ara is kicsi volt: háromezer fo­rint. De azért ami kettőnknek kell, azt megtenni. Lett rajta ta­valy is négy mázsa gabonánk, meg tíz mázsa krumplink. Csak hát... ki' tudja, meddig terem az nekünk? !.., F élreértettem. — No, meg jónéhány évig kenyeret süt a néni annak a földnek a terméséből. Hiszen meg sem lát­szik még a hetven esztendő! — Nem azért, lelkem! — emeli rám végtelen szorongással ráncokba ágyazott keli szemet. — Hanem tudja-c, mit beszél­nek? Hogy elveszik a földeket, kivált ilyen öregektől, akik már nehezen munkálják és betáblá- sítják. Hogy az állam kimondta: egy éven belül itt mindenkinek csoportba kell menni.., — Ki mondta ezt? ■— ször- nyűlködöm. — Hát a faluban beszélik. De maga, kedvesem, látom, hogy hivatalbéii — pillant az akta­táskámra. — Mondja már, igaz .enne ez? Igyekezem a legérthetőbben megmagyarázni, hogy milyen ostobaság a híresztelés, igyek­szem lefordítani Gyóni néni egy­szerű nyelvére a párthatározatot. Úgy látom, eredménnyel. Az asszony arca földerül. — Alikor úgy-e, az sem igaz, lelkem, hogy ezután minden malac után külön adót kell fi­zetni. lVíert ezt is mondják. Az­tán tudja, nagyon bántana. Mert vettünk mi tavaly egy mala- cocskát hizlalni. De olyan szép jószág volt, hogy nem vágtuk le, hanem meghagytuk anyának. Most ellik le április elején.. -, M ire a malac-adó felől is megnyugtatom , sípol a mozdony és a távolban felköd- lilt a szanki templomtorony. — Gyóni nénét elkísérem az ajtóig, hogy segítsek a leszállásnál. De még utoljára megfogja a karo­mat s suttogóra fogott, restel­kedő hangon újra csak kérdez: . — Még egyet, lelkem... Azt is beszélik ám széltében-hosz- szában, hogy az iparosoktól is visszavonják újfent az enge­délyt. Hát mondja, mi lesz ak­kor az én vejemmel? Szereti a mesterségét, érti is. Szánkon még szövetkezet sincs, amelyik­nek ártana a magániparával, hiszen azért is kapta ide az en­gedélyt. Ügy-e, ez sem igaz? — s a szeme aggodalommal vegyes határtalan bizalommal sugárzik rám. Amikor ezirányban is megnyugtatom, megvídámodva óvakodik le a vonat lépcsőjéről: — Gondoltam én, hogy szóbe­széd az egész. Csak hát néme­lyiknek könnyebb, ha elrémít­heti az emberfiát, kivált a ma­gamfajta tudatlan öregasszonyt. Nem kérdeztem meg Gyóni nénit: kik hát azok a »néme­lyek«? Akik néhány hét óta va- dabbnál-vadabb hírekkel, jóslá­sokkal keverik a falvak hangu­latát. Akik háromszoros adóval, eltörölt beadási kedvezmények­kel, általános tagosítással, ba­romfira, malacra kivetett dezs- mávál ijesztgetik a népet. Hi­szen tudjuk, hogy kik ezek Szánkon is, egyebütt is. Hiszen tíz cv óta egyebet sem csinál­nak ezek a sötét vészmadarak: fecsegnek, feketítenék, mindent a visszájáról »magyaráznak«. De vajon elég erős-e a mi han­gunk, hogy beléjük fojtsuk a szót? Szanki, jánoshalmi, kun- szentmiklósi, bajai elvtársak, népnevelők: megszólaltunk-e már a Központi Vezetőség ha­tározatának megjelenése óta? Megnyugtattuk-e már a sok Gyóni nénit? Beszéltünk-e már azzal a gazdával, aki tétovázik szőlőt telepíteni, mert a Kulák a fülébe súgta; vigyázz, őszre betagosítják a földedet? — a háziasszonnyal, aki azt hallotta; nem érdemes baromfit nevelni, mert megszűnik a szabadpiac? — sa többiekkel? H a eddig nem, hát szólal­junk meg mostmár mi­nél gyorsabban és minél hango­sabban! Mert ahol nem va­gyunk mi, ott van az ellenség s ahol a mi szánk néma, — ott A Kiskunmajsai Cipész KTSZ dolgozói is igyekeznek minél többet és jobbat termeim a felszabadulási verseny égisze alatt. A versenyben azonban a ma­guk hibáján kívül komoly aka­dály gördült. A Budapesti Bőrellátó Vállalat a március hó 1-én esedékes anyagkiutalást csak március 14-én volt hajlan­dó eljuttatni hozzájuk. Tehát az egyhavi ellátmány 14 napi késése megkeserítette a ktsz szája ízét. Nem volt más hátra, mint egyre közelebb kerülni ahhoz a gondolathoz, hogy tíz napig üzemszünetet kell tartani, ami bizony pénzösszegben 32.560 forintos tervérték kiesést jelen­tett volna. A dolgozók azonban nem nyu­godtak bele, hogy a tíz napi ki­esés bekövetkezzen. Gondolkoz­tak, töprengtek, mitévők legye­nek. Jules Vernének ott a hazája, ahol szabad népek élnek! Mi is a magunkénak ismerjük, mint a világnak oly sok népe, amelyek­nek élete cs küzdelmei felé oly sok érdeklődéssel, annyi szere­tettel fordult a színes képzelő­erejű regényíró. Népszerűsége napjainkban a szabadság föld­jén, — a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban, — a legnagyobb. Franciaországban született. Fcrlikorára esik III. Napoleon két évtizedes reakciós uralkodá­sa. Ez időben rengeteget tanult. Különösen nagy hatással volt rá Edguer Poe írásai, akinek a tudomány jövőjéről ábrándozó történetei jó irányban befolyá­si raktárban ott hevert a sok bőrhulladék, amit az égvilágon semmire som használtak eddig. A kényszerűség adta a megol­dást. Mire használhatnák fel a tettemes hulladékanyagot'! — Valaki megoldotta a csomót: Le­het belőle női szandálokat ké­szíteni. Az elhatározást tettek követték. Azóta már készülnek az ízléses női nyári szandálok. A szakvélemények arra valla­nak, hogy minőségileg kifogásta­lan szandálok készülnek a hul­ladékból viszonylag olcsó áron, 118 forintért páronként. Így változik át a semmirevalá ballasztanyag 250 pár szép női szandállá. Azt is kiszámították, hogy a 250 pár szandál ára 29.500 forint. így segítettek magukon a mai­sai ktsz dolgozói, igy okoskod­tak, — s mondjuk meg őszintén, — ügyesen gondolkodtak, Lódri János, solták Vernét. A romantikus kalandosságban, a nagyszerű bő­sök ábrázolásában pedig Dü­rnast, kora egyik legnépszerűbb íróját vallotta mesterének. — Mindezek mellett megmaradt ránkhagyott munkáiban Verne eredeti hangja, eredeti gondol­kodása. 35 éves korában jelent meg első regénye az »Öt hét légha­jón«. Ezzel a munkájával le­rakta egy új műfaj; a tudomá­nyos-kalandos műfajának alap­jait. Az izgalmas cselekményű regény sok természettudomá­nyos ismeretanyagot tár az ol­vasó elé. E regény megjelenésé­től kezdve egymásután írja a magával ragadó tárgyú, gyakran humoros hangú tudományos- kalandos regényeit. Regényeinek mulatságos ele­meit elsősorban a kitűnően kari- kírozó emberábrázolásai adják. Hősei között ott találjuk azokat az embereket is, akik a nagy­szerű emberi erények példaké­pei. Ennek révén vált a haza­szeretet és az igazságosság jel­képévé a magyar Sándor Má­tyás is. Verne szeme sokfelé balolt cl, ahol szabadságért küzdöttek a népek, bár a társadalmi fejlő­dés útját, annak mozgató erőit nem látta tisztán, mégis értékes munkásságát a felvilágosultság, a haladás jellemzi. Műveiben so­kat foglalkozik a szabadságért küzdő népek sorsával. Munkájá­nak legfőbb tárgya azonban a ter­mészettudomány cs technika kor­látlan fejlődésének a lehetősége. Művei nagyszerűen szórakoz­tatnak, de nagyszerűen taníta­nak Ls. Sok Verne történet ke­rült már filmre a Szovjetunió­ban, amelyek nálunk is érdem­leges sikert arattak. Ifjú nem­zedékünk örömmel veszi kezé­be örökbecsű munkáit. üvölt a rémhír. G. K. A kiskunmajsai cipészek segítettek magukon A szebb és jobb paraszti élet úttörői között A tompái tanyavilágban, közvet­len a határ mentén, a Csajkás sort el­hagyva, már az Uj Elet földjei virul­nak. Járókelő ember nem tud elmenni mellette, hogy dicséret ne szaladna ki a száján. Az őszi vetések igen szépen fejlődésnek indultak, ami pedig a tavasziakat illeti, hát azoknak éppen most készítik elő a talajt. Még sáros a föld, még erőlködve húz­zák a lovak a kocsit, de a tagokat mé­nem lehetne otthonmarasztalni semmi pénzért sem. A csoport udvarán is akad tennivaló — rendberakni a trágyát, a gazdasági épületeket. Éppen erről folyt a beszélgetés a csoport irodáján is az elnök, a fiatal agronómus-lány, Giszin- ger Magda és az egyik csoporttag kö­zött. Amint belépünk, megszakad a vi­ta, de hamar felenged az ismeretség utáni hallgatás. — Hát a mi csoportunkról sokat le­hetne mesélni —• mondja Osztrogonácz István, a csoport elnöke — s itt hozzá­tehetjük, nem minden büszkeség nél­kül. Az Uj Élet ugyanis a falu „legöre­gebb“ termelőszövetkezete. Immáron már hatodik éve állja a sarat, tagjai vívják meg nem alkuvó harcukat a közösben a szebb életért, a jövedelme- eőbb gazdálkodásért. És el lehet mon­dani, hogy sikerrel, mert nemcsak a tízegynéhány alapító tag tartott ki a csoport mellett hat év óta, hanem az ivek folyamán 43 tagra gyarapodtak, k az idén is tizenkét új belépőjük van Oál"; — De lesz is még — szól közbe Kiss Lajos, — az én Juliska lányom is belép az idén, A iroda lassan megtelik a bekukkantó tagokkal, és elénk beszél­getés indul, a másnapi munkáról az emberek között. Talán nem is hallotta Kiss Lajos szavát egy sem közülük, csak az öreg könyvelő, a Komócsin bácsi húzta feljebb a szemöldökét kamaszos huncutságra készen: — Ugye mostmár belátja kend is, hogy bolondot tett, mikor tavaly el­ment? — Csak rövid időre — menti magái egy kissé zavartan Kiss Lajos, s most nagyon szeretné azt a négy hónapot le­tagadni az életéből. A végén azzal vi­gasztalja magát, hogy „nem is volt az talán még négy hónap sem.“ — Értelek én — mondja nevetve a könyvelő, — most azután jóvá akarod tenni, azután behozod a lányod. Ne ke­seregj Lajos, tudod te jól, hogy isme­rünk már annyira, hogy becsülni is tudjunk! Az pedig már dehogy kesereg. Sze­reti a tréfát, de a szívének még job­ban esik ez a becsülni tudás. Mert nagy dolog ám a becsület! Itt meg ha 'olgozik as ember, bizony megkapja, megszerzi, még akkor is, ha fiatal tag­ja a csoportnak, Ezért jöttek szívesen az Uj Éleibe az új tagok is: Óvári Dezső, Narancsik Dezső, Lakatos Mária, Fodor Matild, Milánovics Antal, Gilicze Jó­zsef, meg a többiek. S itt becsülete van nemcsak az embernek, hanem a munká­nak is. Nem sajnálják rá a fáradsá­got, az erőt, mert bizonyítéknak ott a tavalyi osztás, ami készpénzben kife­jezve munkaegységenként elérte az 50 forintot. Négy kiló kukoricát, ugyan­annyi burgonyát, 3.37 kiló búzát, több, mint fél kiló rozsot, árpát és készpénzt jócskán vittek haza a csoport tagjai. Berta Mátyásnak, aki egyébként egyedül dolgozott a csoportban a családból, 541 munkaegysége volt, s nagyjából kiszá­mítva a háztáji jövedelmével együtt ré­szesedése meghaladta a 40 ezer forintot. A szomszédságukban lévő egész Csajkás- soron egyetlen egyéni gazdának nem volt ennyi jövedelme. — Még több is lehetett volna — mond­ja az elnök, — ha idejében jól megfon­toljuk a dolgot. Például csak a kukoricát említem. A szedésre nagyon meggyűlt a munkánk, nem győztük a betakarítást Hát bizony szégyen, nem szégyen, kiad­tuk reszesszedesre. Az állatállomány ta­karmányát nem veszélyeztette, hát köny- nyen vettük. Csak azután sajnáltuk. mert így kevesebb jutott a tagoknak, mintegy két vagonnal, ami egy-egy munkaegységre még újabb négy kilót jelentett volna. így én is kevesebbet kaptam 4—5 mázsa kukoricával. Az idén már a terveket is máskép-* pen készítették. Minden igyekezetük az, hogy tovább növelik a munkaegy­ség értékét. S ezért az egyik leggazda­ságosabb módhoz, a gépimunkához fo­lyamodnak. 72 hold kukoricájukat az utolsó szálig négyzetesen vetik és gép­pel kapál tátják. A munkáskezeket olyan helyen alkalmazzák, ahol a gép nem dolgozhat. így sokkal olcsóbb és kifizetőbb lesz a gazdálkodás, növeli a munkaegység értékét. Mivel a kapálás­ban munkaerő szabadul fel, több szer­ződéses növényt is termelhetnek, mini tavaly, amivel szintén szívesen foglal­koznak, mert már tavaly is jelentős jövedelmet hozott. S utoljára a terveikből néhá­nyat: Tovább fejlesztik az állatállo­mányt. 300 napospulykát rendeltek a napokban a keltető telepről, a 20 hol­das szerződéses burgonya terméséből közel 100.000 forint jövedelemre számí­tanak, 20 hold erdőt telepítenek, s ha minden tervük sikerül — az idén a 60 forintot felülmúlja az egy munka­egység értéke. íme, így élnek, dolgoz­nak, terveznek a tompái Uj Élet Ter­melőszövetkezet tagjai, egy szebb és jobb paraszti elet telke: uitőráia

Next

/
Thumbnails
Contents