Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-16 / 63. szám
X. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Ara 30 fillér 1933 MÁRCIUS 16. SZÉRDA Á felszabadulási munkaverseny sikeréért Jelentés a megye ipari üzemeinek tervtelfesítéséröl Üzemi dolgozóink is nagy örömmel fogadták a Központi Vezetőség márciusi határozatát. Uj erőt, lendületet adott munkájukhoz, még jobban elmélyítette felelősségérzésüket a terv teljesítése iránt. Megyénk munkásosztálya tettekkel válaszol e határozatra s felhívja szövetségeset, a dolgozó parasztságot a jó példa követésére. A felszabadulási verseny sikerét sok üzemünkben csali a dolgozó parasztság aktív támogatásával tudják sikerre vinni. Ezt mutatja a munkaverseny utolsó hónapjának első harmadában azoknak az üzemeknek a lervteijesítóse, mely a dolgozó parasztság állampolgári kötelezettségének becsületes teljesítésétől függ. 1. Ralorsavidcki Ftiszerpapri- kaipari Vállalat 184.7 százalék. 2. Kinizsi Konzervgyár 143.6 százalék. 3. Bajai Gyapjnszövctgyár 125.9 százalék. 4. Alföldi Kecskeméti Konzervgyár 110.7 százalék. 5. Kecskeméti Cipőgyár 102 százalék. (i. Kecskeméti Épületlakatos- ipari Vállalat 94.3 százalék. 7. Kecskeméti Gépgyár 88 százalék. 8. Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat 56.8 százalék. 9. Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat 53.3 százalék. A Kecskeméti Gépgyárban erősíteni kell a versenyzés ütemét. A Kiskunhalasi és Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozói felhívják a megye tojás- és baromfibeadását nem teljesítő * dolgozó parasztokat, hogy az állammal szembeni kötelezettségüket teljesítsék, mert a munkás-paraszt szövetség megszilárdítása nemcsak szavakat, hanem tetteket vár megyénk dolgozó parasztjaitól is. Csak az ö segítségükkel jut a falu, — a több élelmiszeren keresztül — több iparcikkhez, növényvédőszerhez, kisgéphez, valamint traktorhoz és egyébhez. Tavaszi munka előtti felkészülés gépállomásainkon Megyénk gépállomásai határidőre befejezték a téli gépjavítást. A téii hónapok lelkes munkaversenyének eredménye volt ez a siker, s ezzel lezárult a felszabadulási verseny első időszaka gépállomásainkon. Nem lesz könnyebb, népi lesz jelentéktelenebb a második időszak sem. Az erő- és munkagépek kijavítva, készen állnak vala- monnyi gépállcmáson. Ez azonban csak részben biztosítja a munka sikerét. A legfontosabb előfeltétel megteremtése — a kapacitásnak megfelelő munka biztosítása — még hátra van. Ebben még sok tennivaló van gépállomásainkon. A szerződés- kötés ugyanis elég vontatottan halad, s megyei szinten mindössze 40 százalék erejéig van biztosítva a tervek teljesítése. A Solti Gépállomás például mindössze 21 százalékban kötötte le szerződéssel tavaszi tervét. Ja- kabsz.állás szintén 21 százalékra. Ezeknek a gépállomásoknak át kell venni a jobbak munkamódszerét. Kiváló példával szolgálhat a Kiskunfélegyházi Gépállomás, ahol a tavaszi terv 78 százalékára már megkötötték a szerződést, vagy a Kiskun- máj sa i .Gépállomás, amely 75 százalékban kötötte le tavaszi tervét. A szerződéskötésekben nagy segítséget tudnak nyújtani a helyi tömegszervezetek. Velük együtt, közösen összefogva kell ismertetni a gépállomási díjszabásokat. A termelőszövetkezeteknek nyújtott nagy segítségen kívül, feltétlenül még több segítséget kell nyújtani gépállomásainknak az egyénileg dolgozó parasztoknak. A Dusnoki Gépállomás már tavaly is jó példával járt elől. 1954-ben 1500 dolgozó parasztnak végzett gépi munkát a gépállomás. Sok még a tennivaló gépállomásainkon a munkafegyelem megszilárdításában. Az agronó- musok segítsék a traktoristakat és egyben ellenőrizzék munkájukat. Ugyancsak a munkafegyelem betartásán fordul meg a gépállomás önköltsége is. Itt is van még bőven javítani való. 1954-ben például a Kecskeméti Gépállomáson az egy normál- holdra eső, tervezett önköltség 121.92 forint volt. Ezzel szemben a tényleges önköltség 181.20 1848 március 15 emlékezetére és a földreformtörvény megjelenésének 10. évfordulója alkalforint. A Kiskőrösi Gépállomáson a tervezett önköltség 149.92, míg a tényleges meghaladja a 180 forintot. Ha a sokrétű lehetőségeket megvizsgáljuk, minden gépállomáson ráébrednek traktorosaink, hogy a hiba a helytelem munkaszervezésben volt. Ezt igazolja az üzemanvag- fegyasztus is. Míg Kunsaent- miklóson a jó munkaszervezés mellett kevesebb, mint 70 százalékát használták fel a tervezett üzemanyagnak, addig Kiskunhalason az üzemanyagfogyasztás mértéke meghaladja a 150 százalékot. A felszabadulási műszaka tegnapi nappal megkezdődött gépállomásainkon. Traktorosaink előtt most nagy feladatok állnak e nagy erőpróba idején. Minden traktorosnak legyen szívügye, hogy a felszabadulási műszakot új sikerekkel koronázza egész népünk jólétének emelkedése érdekében. Erdősi József. mából a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége és Budapest Főváros Tanácsa hétfőn este emlékünnepélyt rendezett az Erkel Színházban. Az ünnepségen résztvett a politikai, gazdasági és kulturális élet számos képviselője. Dobi István, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke megnyitó szavai után Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének tagja mondott ünnepi beszédet, amelyben hangoztatta, hogy a dolgozó nép egysége biztosítéka a nemzet függetlenségének, a nép szabadságának és az új világ felépítésének. Erdei Ferenc beszéde után az ünnepség első része a Szózat hangjaival fejeződött be. Az ünnepség ipásodlk részében magasszínvonalú művészi műsor következett. Melyik körzeté tesz az elsősé** ? A kömpöci tanácsháza elnöki szobájában két emper vitatkozott: Túri Margit és a begyűjtési megbízott, Korom József. — Meglátod elvtársnő, hogy mégis mi leszünk az elsők, ha a nyolcas körzet megfeszül is. — Ne tréfáljon már velem, Korom elvlárs, hát a mi körzetünk hol hagyta már a magukét. A 27-es körzet máris le van maradva. így ugratta egymást hosszú percekig a két tanácstag, azután elkezdték sorolni, hogy melyikük, körzete is áll előbb a beadási versenyben. Túri Margit egymásután sorolta a neveket: Bárkányi Istvánét, id. Tisóczki Józsefét, akik már egészévi baromfi- és tojás- beadásukat teljesítették, meg azután Pálinka Jánosét, aki egyébként tanácstag is, és már nemcsak az 1955-ös tojás-, baromfi-, ser- Uúsbeadását teljesítette, hanem 1956-ra is beadta a sertést. Egy pillanatra úgy látszott, hogy Korom József már-már visz- szavonul a vita elől, magába bizonykodva még ki is lépett az ajtón, de pillanatnyi szünet után újra benyitott, Egy magas, mosolygós- arcú parasztember jött a hátamögött. — Még csak azt akarom mondani — szólt egy kicsit magille- tödve, — hogy Kormányos Józsi bácsi van itt, éppen most teljesítette egész évre a tojás-, baromfibeadását. Tehát el na felejtsék, hogy mi akarunk az elsők lenni. Azzal dolgavégezetten és mintegy csattanós elégtételt szerezve, feleletet sem várva, gyorsan kilépett az ajtón. így versenyeznek a kömpöci dolgozó parasztok, elükön a ta- másitagokkal. Emlékünnepély 1848 március 15 emlékeseiére és a földr eformiörvény megjelenésének iisedik évfordulója alkalmából A BARÁTSÁGI HÓNAP ZENEMŰVÉSZ-VENDÉGEI tozik; rendkívül muzikalitása és színpadi tehetsége révén kiemelkedett az üzemi kultú-r- csoportb’ól, amelynek tagja volt és a Nagy Színházban egymásután kapja a nagy szerepeket. Az eladott menyasszony Na- senká-jának alakításáért 1951- ben Sztálin-díjjal tüntették ki. Egyik legjobb főszerepe Faust Margarétája. A. I. Anyiszimov A magyar—szovjet barátság hónapjára a Szovjetunió Állami Akadémiai Nagy Színházának három kiváló tagja érkezeti hazánkba. A művészcsoport vezetője, A. 1. Anyiszimov, a Nagy Színház igazgatója már másodízben járt nálunk: ő vezette az 1949-ben a VIT-en résztvevő szovjet ifjúsági együttest is. Anyiszimov sokoldalú zenei szakember. Évtizedeken át volt karmester; a konzervatóriumban a karvezetőképző tanszak tanára cs több müvet írt a kórusművészet módszertanáról. Mint zeneszerző is dolgozik; elsősorban népdalfeldolgozásait éneklik a kórusok. L. Maszlcnnyikova A barátsági hónapra érkezett hangszeres művészek zenészcsaládok gyermekei. Igor llezrod- nijnak apja is, anyja, is hegedűtanár; Tatjána Nyikolajevának anyja zongoratanárnő és apja, bár orvos volt, szívesen muzsikált;. hegedűn és gordonkán játszott., kamaraegyütteseket szervezett. Mindkét fiatal művész vidékről kerüli a Moszkvai Konzervatórium előkészítő zeneiskolájába, ahová az ország legtehetségesebb kis muzsikusait veszik fal. Mindkettőjük pályafutását hasonló állomások jelzik A kemény gyakorlás ével után külföldi sikerek és hazai Vei fii Titele' -k következtek. Uczrodn i, 17-, is volt, amikor a prágai VJT-en két honfitársával első helyre került a hegedűsök versenyében. 1949-ben Prágában megnyerte a Kubelik-díjat és 195c nyarán Lipcsében találkozott Tatjána Nyikolajevával, ahol a fiatal művésznő a zongoristák Bach-versenyében került első helyre és Bezrodnij a hegedűsök versenyét nyerte meg. Pavcl Liszician Pavel Liszician baritonista, I előbb olajfúrómester és egy munkáskórus szólistája volt, onnan a leningrádi, majd a jereváni operaszínházba és 1949- ben a Nagy Színházba került. Legnépszerűbb alakításai közé tartozik Anyegin, Valentin, Es- camillo és Amonasro, de a szovjet közönség nagyon szereti, mint hangversenyénekest is. Liszician az utóbbi években sokat szerepelt külföldön: 1947-ben | járt nálunk is. 1945-ben az örmény SZSZK Népművésze címmel tüntették ki; 1951 óta az OSZSZSZK népművésze. L. Maszlcnnyikova a Nagy Színház fiatal művészei közé larIgor Bezrodnij A bajai halárban mcvhcztllék a tavaszi búza és zab vetését Baján megkezdték a megérkezett 100 mázsa tavaszi búzavetőmag cseréjét. A gazdák átvételük után hozzáfogtak csáva- zásához. A határ homokosabb részein már megkezdődött a tavaszi búza és zab vetése. Olt, ahol a talaj engedte, vasárnap is folyt a munka. A mezőőrök a határt járva, ahol szántásra-vetésre alkalmasnak találják a területet, felhívják a gazdák figyelmét a munka megkezdésére. Kiosztották az 1955. Március 15-én délután — immár nyolcadszor — osztották ki az 1848—49-es szabadságharc és forradalom centenáris évfordulója alkalmából alapított Kos- suth-díjakat. Az Országház kupolacsarnokában megtartott ünnepségen megjelent politikai, gazdasági és kulturális életünk évi Kossutii-díjakat számos képviselője. Számosán voltak jelen a Kossulh-díjjal korábban kitüntetett dolgozók közül is. A Kossuth-dijak kiosztásakor Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke reon-i doit UüaZéUíX