Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-04 / 29. szám
Mozgalmas világpolitikai napok í8Q§aKi<»3K9aS«<8C*c*«CS<3<SKaSCÍ<§Cg<3íSC8cte®<^cK3^^ Az ifjúság neveléséhez VWWVAAAA/V/W/WNAA/VS^ Hazafias nevelés a tanítási órákon ISincs az iskolai életnek egyetlen olyan megnyilvánulása sem, amely közvetve, vagy közvetlenül ne nevelne. Nincs tehát közömbös tárgy sem. A nevelés szempontjából nem közömbös sem a matematika, sem a fizika, sem a kémia, bár ezek a tantárgyak legtöbbször közvetve nevelik a tanulókat. Am, még ezekkel a tárgyakkal kapcsolatban is, számtalan alkalom adódik, amikor a nevelő közvetlen úton valósíthatja meg a hazafias nevelés célkitűzéseit. Amikor a nagy magyar matematikusokról, fizikusokról, vagy földrajzi kutatókról beszélünk, növeljük a nemzeti büszkeséget, követendő példát állítunk a tanuló elé. Amikor a nevelő rámutat arra, hogy Eötvös Lóránd, Hermann Ottó, Bíró Lajos, Magyar László, a maguk korában nemcsak a tudomány élenjárói, de a felvilágosult gondolkozás, az emberi magatartás példaképei is voltak, — a történelmi materializmust igazolja tanulói előtt. Lehet-e szebb példát állítani tanulóink elé, mint Körösi Csorna Sándor példáját? — Magyar László felfedezéseiben megelőzte Stanleyt, az angolok büszkeségét. Vajon tudják-e a jánoshalmi gyerekek, hogy ez a világhírű magyar kutató Jánoshalmán nőtt fel, abban a házban, amelyben most az általános iskola két alsó osztálya van elhelyezve. Ismerik-e tanulóink Bíró Lajos életét, akinek munkásságát, a Horthy-rendszer igyekezett agyonhallgatni. Ismerik-e Kempelen Farkas, vagy Vásárhelyi Pál nevét. Valamennyi tárgy tanításánál döntő: ki, mit és hogyan tanít? Az Alföld, A puszta télen, a Kutyakaparó című költeményeket úgy is lehet tárgyalni, mint azt egyik zsanai kartársnőnktől hallottuk. Ö szabályosan felépített órán felbomcolta Petőfi költészetét. A tanulók megtudták: kik voltak a betyárok, megismerték az Alföld növényi flóráját, stb. Vagyis a kartársnő igyekezett ismereteket nyújtani és helyesen, a formai elemekre is kitért. Minden benne volt az óra tárgyalásában, — egyedül Petőfi veszett el belőle. Elveszett maga a költemény. A kar- társnőnek eszébe sem jutott megemlékezni arról, hogy miért írta Petőfi ezeket a költeményeket? Nem szólt arról; mit jelentett a költő korában az Alföldről írni, vagy a betyárról. Nem szólt arról sem, hogy mit szeretett Petőfi azon a kunsági határon, amin mi is élünk, amelyhez Zsana is tartozik. Elfelejtette megemlíteni, hogy nem messze ide, áll még a volt Kutyakaparó csárda épülete. Elveszett az órán Petőfi, elveszett a költő kora, és elveszett a mi életünk is. Vegyük a fenti példának ellenkezőjét. Sághy Lászlóné Jánoshalmán a VII. osztály történelem óráján a századforduló nemzetiségeinek sorsáról beszélt tanítványainak. Segítségül hívta Ady Endrét és Móricz Zsigmon- dot. Az ő írásaik alapján bizonyította be: hogyan látta a nemzetiségek sorsát a kortárs, a haladó gondolkozású két nagy magyar. Bebizonyította, hogy a testvérnépek sorsa egy volt a miénkkel. Külön kitért a korszak nemzetiségi fiataljainak életére. A fentiek után a tanulók világosan láthatták, hogy milyen hatalmas történelmi tett volt, amikor a Szovjetunió elsőnek rendezte megnyugtatóan a nemzetiségi ügyek sorsát, hogy milyen jelentősége van a sztálini nemzetiségi politikának a mi életünkben, napjainkban. A DISZ IRÁNTI érdeklődést mutatja, hogy Dunapatajon a község vezetői és kívülálló fiatalok mellett számos szülő és érdeklődő idősebb dolgozó paraszt is megjelent. Több fiatal, főleg leányok, magukkal hozták szüleiket is. • FÜLÖPSZÄLLÄSON húsz, a DISZ-től még tartózkodó fiatal is megjelent a küldöttválasztó taggyűlésen. A fiatalok többek között elhatározták, hogy részt- vesznek a járási DISZ-bizottság által megrendezendő felszabaduA nevelő helyesen járt el. A tanulókat az ismeretanyag mellett nevelte is. Megvalósította az oktatás és hazafias nevelés célkitűzéseit. Az oktatás minden esetben nevelés is, de ez a nevelés. lehet pozitív, negatív és közömbös is. Nem minden órán adódik alkalom ennyire közvetlenül a hazafias nevelésre. Hiba tehát, ha a nevelő erőszakolná a problémák felvetését. Viszont az alkalmakat észre kell venni. Kiss Csepregi Gergely kartárs, amikor Észak-Amerikáról állította össze másnapi vázlatát, még nem tudhatta, hogy az órán egyik tanítványa megemlíti a kivándorlók sorsát, elmeséli, hogy egyik rokonuk hogyan tűnt el örökre a család számára. A nevelő ez esetben nem készült fel, de hagyhatta-e szó nélkül a kivándorlók sorsát? Nem. — És helyesen József Attilát idézte: »... Sok urunk nem volt rest, se kába hadat viselni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk...« Példák végtelen sorát idézhetnénk, minden tárgyra vonatkozóan. Ahhoz, hogy az óra megvalósíthassa a hazafiúi -nevelés célkitűzéseit, a nevelőnek fel kell készülnie. Tisztában kell lennie anyagával, tudnia kell, amit tanítani fog, ami által nevelni akar. Vorák József járási általános tanulmányi _____felügyelő, Kiskunhalas. lási kultúrversenyen. A taggyűlés után 19 fiatal kérte felvételét a DISZ-szervezetbe. * BOROTA-Antallapos D1SZszervezetének taglétszáma jelenleg alig harminc fő. A küldótt- vá'asztó taggyűlésen mégis közel százan vettek részt. Mutatja a DISZ iránti érdeklődést, hogy a megjelentek között szép számmal voltak szülők is. A gyűiés részvevői elhatározták a nemes szőlővesszők gyűjtését. Ezzel szándékoznak hozzájárulni a pártmegbizatás teljesítéséhez. Az utóbbi napokban megint igen mozgalmas a világpolitika. Bonnban tovább mélyült a kormánykoalíció válsága, Párizsban a nemzetgyűlés a posta és rádió pótköltségvetési vitájában leszavazta a Mendes-France kormányt, Londonban a brit nemzetközösség országaihoz tartozó miniszterelnökök konferenciát tartanak, New Yorkban pedig összeült a Biztonsági Tanács, hogy tárgyalja mind az új-zélandi, mind a szovjet javaslatot a tajvani kérdésben. Hosszas napirendi vita után, amelynek során Szoboljev, a Szovjetunió képviselője több ízben is felszólalt, úgy határoztak, hogy a tajvani kérdés megvitatásához meghívják a Kínai Nép- köztársaság képviselőjét is. A tárgyalások ellenére a tajvani viharzónában az USA haderői tovább folytatják a katonai tüntetéseket. Ezek az események zajlanak le a világpolitika roppant színpadán. A kulisszák mögött folyik a harc az Egyesült Államok monopoltőkéseinek világpolitikai hegemóniájáért. Ezzel szemben a béketábor országai, a nagy Szovjetunió vezetésével mindent elkövetnek, hogy elhárítsanak egy újabb világháborút, az atomháború veszedelmét. Ezt a politikát támogatja a világon minden békeszerető ember. A népek törhetetlen békeakaratát kifejezte a Béke-Világtanács irodájának nyilatkozata. Ez a valóban történelmi jelentőségű okmány mozgósítja a béke minden hívét, az összes jóakaratú embereket, hogy harcoljanak a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a háborús tömbök politikája ellen. Európában a német militarizmus felélesztése, Ázsiában Tajvan térségében Csang Kaj-sek bandájának kalózkodása veszélyezteti az emberek békés mindennapi munkáját. Had- ford amerikai tengernagy legutóbbi kardcsörtető beszéde, kijelentése, hogy az »Amerikai Egyesült Államok fegyveres erői nem riadnak vissza az atomMOSZKVA. Február 3-án a Kreml-palota nagytermében megnyílt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának második ülésszaka. Az ülésszakon a következő kérdéseket tárgyalják meg: 1. A Szovjetunió 1955. évi állami költségvetése és az 195,1. évi állami költségvetés végrehajtása; 2. A nemzetközi helyzet és a Szovjetunió kormányának külpolitikája; 3. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége törvényerejű rendeletéinek jóváhagyása. LONDON. A brit nemzetközösségi miniszterelnökök értekezletének február 1-i délutáni ülése után közleményt adtak ki. Ebből kitűnik, hogy a miniszterelnökök különös figyelmot fordítottak az európai és középkeleti eseményekre. Az ülésen a Reuter közlése szerint Churchill hangoztatta, hogy a brit birodalom országainak nagyobb mértékben kell résztvenniök Anglia katonai előkészületeiben. Ez azt jelenti, hogy a miniszterelnökök »vállaljanak nagyobb tervet a közös védelemben-". Sajtójelentések szerint az értekezleten nézeteltérések keletkeztek a tajvani kérdésben. A nézeteltérések központja Nehrunak, India miniszterelnökének az a kitartó állítása, hegy a népi Kínának törvényes joga van Formozára és a Pescadores-szigetekre. PÁRIZS. A francia nemzet- gyűlés szerdán éjfélig folytatta az északafrikai kérdés tárgyalását. F. Guyot kommunista képviselő megbélyegezte a kormány képmutató politikáját, amely Algírt Franciaország részének tünteti lel és kiemelte, hogy Algír nem Franciaország, hanem kizsákmányolt, elnyomott gyarmati ország. — A gyarmatosítók korának vége — mondotta befejezésül Guyot. — Felhívjuk a fegyver használatától, ha Koreában kiújulnak a hadműveletek.« Koreában nem újultak ki a hadműveletek, de a tajvani tengerszoros fegyveres incidensei egy hét óta nyugtalanítják a világ békeszerető embereit. Az egyszerű emberek felteszik a kérdést, sikerül-e az amerikait vezető köröknek olyan fegyveres provokációt kirobbantaniok a Távol-Keleten, amelyet fel lehet használni a háború kiszélesítésére, avagy a békére vágyó nemzetközi közvélemény akara- • ta és a béke megszilárdításában érdekelt kormányok diplomatái tudnak-e nyugalmi helyzetet teremteni a tajvani tengerszoros rendkívül érzékeny politikai és katonai térségében. Ezek a kérdéseik már nemcsak a külügyminisztériumokat, a vezérkarokat és hadügyminisztériumoka!,' hanem országszerte a közvéleményt, n dolgozó embereket is foglalkoztatják. A világközvélemény Szoboíjev leleplező adatai alapján látja, milyen célok vezetik az Egyesült Államokat a Távol-Keleten. A békére vágyó száz- és százmilliók határozottan elutasítják az USA agresszív törekvéseit a Távol-Keletén és támogatják azt a politikát, amely a Szovjetunió vezetésével a nemzetközi feszültség csökkentésére, a távolkeleti helyzet rendezésére, az atomfegyver eltiltására és a béke megóvására irányul. A békére vágyó emberek lelkesedéssel írják alá a Béke-Világtanács felhívását, a békealáírásokat gyűjtő íveket. Az aláírások millió és millió élő tanúbizonyságai annak az izzó haragnak, amelyeket a néptömegek éreznek azok ellen, akik szörnyű katasztrófába akarják sodorni a világot, s annak az elszántságnak, amellyel a népek az atomháború gyujtogatói által szőtt bűnös tervek meghiúsítására törekszenek. A népek egysége, erélyes akciói meg fogják védeni és meg fogják szilárdítani a békét! francia munkásosztályt és a dolgozókat, támogassák a lehető legtevékenyebben az algiri, marokkói, tuniszi népek harcát. BANGKOK. Mint a Reuter jelenti, Thaiföld elfogadta a meghívást, hogy vegyen részt az indonéziai Banduagban áprilisban megtartandó afrikai—ázsiai értekezleten. DELHI. M. A. Mcnysikov, h Szovjetunió indiai nagykövete február 1-én fogadást adott az indiai tudományos kongresszus 42. ülésszakán résztvelt szovjet tudósküldöttség tiszteletére. SANGHÁJ. Mint a japán rádió közli, a baloldali szocialista párt vezetősége Tokióban február 2-án ülést tartott. A párt vezetősége az ülésen hozott határozataiban követeli, hogy a japán kormány haladéktalanul fogadja el a szovjet javaslatot és kezdjen tárgyalásokat a Szovjetunió kormányával. Miskolczi Rezső brigádjáé az elsőség Üzemünk dolgozói a felszabadulási versenyben páros versenyre hívták ki a Kecskeméti BELSPED dolgozóit és vállaltak, hogy az első negyedévi tervet 104 százalékra teljesítik. Örömmel írom, hogy mi bajaiak a legutóbbi értékelés alapján 132 százalékra teljesítettük a tervet. A legjobbak között találjuk Miskolczi Rezső kiváló dolgozónkat, háromszoros sztahanovistát és brigádját, övék az elsőség. Nem sokkal marad lo a másik két brigád sem. Bármelyikünk is lesz a győztes, egy közös céit, a népjólét emelését viszi előre a fejlődés útján. Kis Ferencire, Baja, BELSPED. aaaaaaaaaaiaaaaaaaaaBaaaaaaHaaaaiiaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaEaaaaiaaBEaaaBaoaaaaii Gyenqe a népművelési munka a kiskőrösi járásban A JÁRÁSI NÉPMŰVELÉSI csoportok jel- adata, hogy a járások területén irányítsák, összefogják, segítsék a kultúr- és nevelőmunka sikerét. A cél pedig az, hogy minél több kiművelt emberfő legyen. Mit tesz ezért a kiskőrösi járási népművelési csoport. Hogyan hangolja össze a célt a feladattal, és ezt hogyan bokrosítja. Kiskőrösön is, mint minden járásban, van népművelési csoport. De a csoportnak helyisége az kevésbé. A járási TSB-vel lakik egy szobában. A hely kicsi, a szoba piszkos, ha valaki belép, egyáltalán nem tapasztalja, hogy népművelési szobába lépett. Ebből a szobából indul a népművelés. A népművelési csoportnak van egy kerékpárja és három dolgozója. Igaz, hogy a jármű kevés, de enyhítő körülmény az, hogy a községek egyrészét vonattal, más részét autóbusszal meg lehet közelíteni. A BAJ INKÁBB' ott kezdődik, hogy ritkán közelítik meg a községeket. A járási csoport vezetője Gunda Mihály, több mint egy hónapja volt kint a községben. Ebből az következik, hogy nem ismeri a járás leözségeinek a problémáit. Nem tudja, hogy melyik községben mikor mi történik. Hol, hogyan folyik a népművelési munka. Csak a jól-rosszul hevenyében összevágott jelentésekből próbál tájékozódni s ezekből is csak azt tudja meg, ami már megtörtént. Az irányítás hiányát érzik a községek. A községek népművelési előadói magukra hagya- tottak, nincs, aki segítse, irányítsa őket megfelelően. A járás községeiben több helyen a silányság füstje alatt, nívótlan előadások, rendezvények születnek. Egy-egy ilyen rendezvény többet ront, mint javít. HOGY MENNYIRE nem érzik a községek a járási tanács népművelési csoportjának a segítségét, arra példa Páhi és Kaskantyú községek esete. Ezekben a községekben január 30-án műsoros estet rendeztek a járási népműveién csoport tudta nélkül, holott mindkét község népművelési előadója tudta, hogy a járási népművelési csoport írásos engedélye nélkül nem lehet műsoros estet rendezni. E községek népművelési előadói úgy gondolták, hogy ha a járás nem segít, majd mi a magunk erejéből csinálunk rendezvényt, de akkor őket sem tudatjuk. Mindkettő elítélendő. Az említett községek esete azért, mert szabálytalanul jártak el, a népművelési csoport meg azért, mert tájékozatlanságával szemet hunyt fölötte. HOGY A KISKŐRÖSI járási népművelési csoport ilyen tájékozatlanságot tanúsít, nyilván más oka is van ennek. Mégpedig: a kiskőrösi járási tanács tegye a szivére a kezét és vallja meg őszintén, milyen segítséget adott a csoportnak. Meddő lenne ez a vallomás. Éppen ezért: a járási tanács foglalkozzon többet a népművelés helyzetével, ne engedje meg, hogy a járás népművelése egyes községekben elfeketedjen. Igaz, hogy Farkasinczki elvtárs, a járási tanács elnöke már felfigyelt erre, de ezután még többet kell segítenie a tanácsnak ahhoz, hogy a kiskőrösi járásban megváltozzon a népművelés helyzete. Egy hónap óta a járási pártbizottság is megfeledkezett a népművelési munka segítéséről, irányításáról. A járási népművelési csoport sem kért segítséget tőle, de ez nem jelenti azt, hogy a pártbizottság figyelmen kívül hagyja a csoport munkáját. Segítenie kell a népművelési csoportot, hogy kijusson a tespedésből, hiszen az emberek tudatának a nevelése lelkiismereti, állami és pártpolitikai feladat. NEM KÉSLEKEDHET tovább a segítséggel a Megyei Tanács népművelési osztálya sem. A járásnak szakmai segítséget némi keresett adott, és ezzel elő is segítette a munka meglazulását. Már lassan eltelik az első, negyedév fele és még a megyei népművelési osztály mindig nem küldte el a kiskőrösi járás népművelési munkatervének negyedévi irányelveit. A megyei népművelési apparátus munkásainak több időt kell tölteniök a kiskőrösi járás területén. Alaposabban meg kell. ismerkedniük a helyi problémákkal, mert csak úgy tudnak olyan segítséget adni, ami hasznossá, értékessé teszi a kirjfőrösi járás népművelési, munkáját, ' A küldöttváiasstás hírei DISZ-sserveseteinhben EZ TÖRTÉNT A NAGYVILÁGBAN