Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-09 / 7. szám

A felszabadulási verseny nyomán az Alföldi Kecskeméti Konzervgy árban Fürge kezek dolgosnak a konservkonyhában KACSKARINGÖS, homályos folyosón gyümölcslekvárral töl­tött hordók, mennyezetig egy­másra rakott ládák között járva jutunk el az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár konzervkonyhájá- nak talán legfontosabb üzemré­széhez, a tisztítóhoz. Vagy szá­zán sürögnek itt. Most az egyik, majd a másik csoporttól viszik el a főzőüsthöz a sárgarépát. — Egy idős asszony — Karazsia Lajosné — hangját gyakran hal­lani. Ö csoportvezető itt, közei két évtizedes tapasztalataiból jut a gyengébbek segítésére :s. Bár az idő eljárt felette, de éles szeme meglátja a hanyag munkát, s ilyenkor bizony nem dícsér. Most is gyakorlott moz­dulattal olyan vékonyan hámoz­za a répát, mintha odahaza len­ne. így mutatja meg, hogyan kell olcsón, gazdaságosan dol­gozni. Naponta ebből az üzem­részből vagy száz mázsa tisztí­tott répa kerül a szomszéd he­lyiségbe. Csak egy nyitott ajtó választja el a tisztítót a töltő üzemrész­től. Közepén, közvetlenül a két zárógép mellett hosszú asztalok bádoggal védettek. Rajtuk üres, zárásra váró, töltött konzerves üvegek láthatók. Emellett köz­vetlenül a nagy főzőüstökben fortyog a víz, fő a répa, a borsó, a bab. — No de, már miért ez a nagy sietség ezen a »-boszorkány kony­hán«? — Hát, lehet, hogy konyha, nagyobb, mint a miénk odahaza, de nem a »boszorkányoké« — válaszolják nevetve az üstnél dolgozó asszonyok. Ha nem tud­ná — folytatják — mi készít­jük a finom, ízletes konzervet. Kóstolja meg, majd mindjárt máskép vélekedik, s azzal egy fakanálra való babot emelnek x. az üstből s noszogató szóval il­letnek: egyék, igaz nem a leg­jobb, de ha nincs más, tudja a többit... S ezen mindnyájan jót nevetnek. MOST PEDIG vigyázzon, mert szedjük ki a már megfőtt kon- zervalapanyagot. Mégis csak »boszorkányok« maguk, mondom mégegyszer, mert olyan ügyesen, olyan gyorsan dolgoznak, hogy szemmel is alig lehet követni. — így már más — szól köz­be Molnár Imréné, az üzem Karazsia Lajosné tanácstag, cso­portvezető a sárgarépahámozás fortélyait mutatja. egyik legjobb zárógépivezetője. Nem voltunk mi ezelőtt se az utolsók, de most sem leszünk, a felszabadulási versenyben. Ha már ígértük, akkor teljesítjük is. Közben a keze egy pillanat­ra sem áll meg. Néhány perc és már egy vaskosár megtelt lezárt konzerves üveggel. 185 darab van benne, öt pemyi munka. Nyolc óra alatt 4000—4500 üve­get töltenek meg főzelékkel vagy sósbabbal. Versenytársuk: Kupcsik Jánosné brigádja sem marad el. ök most finomfőze­lékkel töltik meg az üveget. A munkaidő végén 4500 üveg kon­zerv jelzi, hogy ma sem adták alább, mint versenytársaik. AZ IDŐ ÜGY REPÜL, mint­ha szárnyai lennének, öt perc múlva már csikordul is a vasko­csi kereke, s újabb 185 konzerv- vel tv.lt üveg kerül a sterilizáló­ba (tartósító, 118—120 fokos víz­zel telt edény), ahol a romlást okozó baktériumokat megölik. Két markánsarcú ember láncos­emelő segítségével helyezi a nagy vaskosarakat a földbe épí­tett vastartályba. Az ütemes munka, a lelkes versenyzés az alapja annak, hogy a vállalások teljesítésénél jól indultak. Ja­nuár 3-án 169.8 százalékra tel­jesítették tervüket, január 4-én pedig 224 százalékra. Ter­ven felül készítettek 6 mázsa narancsszörpöt, 16.208 üveg ba­bot sóslében, az előírtnál 3200 üveggel több finomfőzeléket, 1602 üveg almabefőttet és 1124 tízkiiós ládában gyümölcsízt. — Ezen a napon 23.208 üveg, azaz 3.1 vagon konzerváru került a raktárba. c 4 enkvOMúlt gjj ii m öLexök h i podü/mú buti. HOSSZÚ, sokablakos te­rem. Egyik oldalon állványok, rajtuk száradó gyümölcsöktől roskadó sziták, ahogy ők neve­zik: gitterek. A terem másik fe­lében mérlegekkel felszerelt munkaasztalok. Mindenütt tisz­taság, rend, cukorszag és jókedv honol. Itt, ebben a teremben cso­magolják a finom csemegét, a szugátgyümölcsöt. Harminc fehérköpenyes, ba- boskendös asszony szorgoskodik, kapkodja fürge ujjakkal a meggyet, dinnyét, diót. Éveik száma különböző, de egyben megegyeznek: mindannyian ked­ves mosolynak, jókedvűek. Egy részük nagy tálcákra szedegeti sorba, fajta szerint a gyümöl­csöket, a többiek mérik, csoma­golják. Sok ízlést, ügyességet kí­vánó munka ez. A kilenc-tiz faj­ta különböző színá és fajtájú gyümölcsöket úgy kell dobozba rakniok, hogy sem egyforma szí­ná. sem egyforma fajtájú gyü­mölcs ne kerüljön egymás mel­lé, mégis szorosan, mozdíthatat- lanul lapuljanak. Az elkészült dobozok mindegyike sokszínű, gyönyörű mozaik. De hagyjuk itt ezt az ínycsik­landozó termet, kísérjük végig a cukrosítás folyamatát. Kalau­zunk, a fiatal Karsai Imre mű­vezető. Két és fél éve dolgozik a gyárban és az ő szavait idéz­ve: nagyon megszerette szép foglalkozását. — Kényes, aprólékos munka a gyümölcs cukrosítása. Sok hozzáértést, türelmet, követel — mondja. — Nem panaszkodha­tunk, szépen halad a munka, pe­dig ennyit még sohasem gyár­tottunk, mint az 54-es 55-ös év­ben. Naponta 250—300 mázsa csomagolt áru hagyja el üzemün­ket. KÖZBEN elérkeztünk az első állomásra. A tisztított gyümölcs egy hónapos cukorkezelésen megy át. Naponta egy-egy fokkal sűrűbb cukorban főzik a gyü­mölcsöt. Az egy hónap alatt a cukor behatol a gyümölcs rost­jaiba és elfoglalja a víz helyét. Átmegyünk egy másik terem­be. Itt darabolják a gyümölcsöt, majd hatalmas üstökben zo­máncozzák, glazurozzák. — Ez a legkényesebb munkák egyike — oktat Karsai elvtárs. — Kö­rülbelül 80 fokos cukorban me­legítik fel a gyümölcsöt. Túri Lászlóné öttagú brigádja végzi ezt a felelőségteljes mun­kát. A brigádvezelő főzőkanállal mozgatja a cukrot, amíg szem­mel láthatóan homályosodni kezd, kristályosodik. Csak egy szakértő pillantás és máris sze­dik ki a zománcozott gyümöl­csöt. A gitterekre rakosgatják és megy az új termóventilátoros szárítóba. Két és fél, három óra száradás után a csillogó kész gyümölcs a csomagolóbu kerül, ahol húlés után dobozokba rak­ják. — Visszaérkeztünk oda, ahon­nan elindultunk — mondja mo­solyogva Karsai elvtárs és igaj zat kell adnom, szép munka fo­lyik itt. A jómunka beszédes bizonyí­téka a versenytábla. Január 4-én özvegy Szabó Józsefné csoma­goló 132, Gombár Józsefné 127, Kis Sarolta 132 százalékot ért el, Sörös Györgyné tárcarakó brigádja pedig 145 százalékkal zárta a napot. BÚCSÚZUNK. További jó­munkát, szép eredményeket kí­vánunk ez édes birodalom min­den dolgozójának. Ahoi as exportárut csomagolják p i I idegenvezetővel ta- *^saK I nácsos a készáru­raktárban bolyongani, mert a közel 180—200 vagennyi kon- zervkészítmény között csak az ismerősök tudnak eligazodni. Az üvegekből almabefőtt, dinnye- befőtt, szőlőíz, barack jam, lek­vár és még sok ízletes készétel kacsint ránk mindenütt. Nyolc brigád vigyáz itt a nép vagyonára'. Úgy szólt a vállalá­suk, hogy felszabadulásunk ün­nepére idő előtt teljesítik bel­földi és exportszállítási kötele­zettségüket és egy százalékkal csökkentik az üvegek törését. Mert hiába van olcsó konzerv- gyártás, ha itt nem vigyáznak rá. Nagy Jánosné brigádja na­ponta 5000—6000 üveget rak egy­másra, vagyis másfélszeres nor­mát teljesít. elvtársnő brigád­ja az almabefőt- tes üvegekre ragasztja a cim- liét. Heten vannak. 4872 üveget tisztítanak, címkésnek, kezel* Sztans nek. Ügyes kezük nem véti el az ütemet. Sélejtmentesen dol­goznak. Bármelyik részébe megyünk is a raktárnak, az egész olyan, mint egy megbolygatott méh­kas. S ami igen érdekes, az, hogy á címkék nemcsak magya­rul. hanem olyan nyelven :s Dávid József tanácstag, pántoló munka közben. íródtak, amelyik országba a kon­zervet kiszállítják. Az egyikről a következő olvasható: Trauben- marmelade, alatta Grape Paste —8662 üveg. A másikról: Apri­kosenjam, 4615 üveg. A harma­dikról Bőimen is Salzlakke és így tovább. — Hévízi elvtársnő, kész Icsr az exportszállítmány Kelet- Németországnak? — kérdezi kí­sérőnk, Papp elvtárs, a készáru­raktár vezetője. I Meglesz, így ígértük hangzik a vá­lasz, s ebben nem kételkedik senki, mert Héviziné brigádja tettekkel, gyors csomagolással segíti elő az önköltségcsökken­tési vállalás teljesítését. Igaz, hiába lenne jó az ő munkája, ha nem lenne olyan kiváló lá- dapántolója, mint Dávid József. Róla mondják, hogy ég a kezén a munka. Szerdán is 333 ládát pántolt le, pedig a norma csak 240-re szól. Ö úgy gondolja, hogy ki-ki a maga módján já­ruljon hozzá az olcsóbb terme­léshez. így is teszi. Az általa pántolt 333 ládán a következő a felírás: Krippen bei Bád Schan­dau. ; Es a konzerv elindul útjára — a fogyasztóhoz — Vigyázz! Állj félre, tolják az üres vagont! — haiiatszik Simon Laci ajkáról a figyelmeztető szó. Hull a hó, de ő és még négy társa már ott sürgölődik a beállított üres vagon mellett. Éppen, hogy csak megállt a vonat, pajtásával Zakar Lacival ki­tárják az ajtaját és felugranak. Harsány hangon szólnak a bri­gád többi tagjaihoz, így Miklós Györgyhöz, Szabó Györgyhöz, Székely Lajoshoz, igyekezzetek ám a ládákkal, mert nincs a vállalatnak kidobni való pénze kocsiállásra! — De nekünk se, mert mi is a pénzből élünk, s azzal a háromkerekű kocsi, konzerwel telt ládái a vagon ajtaja elé gu­mi. Egy pár perc, máris a vagonban van a sok láda. F.gy va­gonba 370 ládát raknak be szakszerűen. Tavaly például 255 ex port, 019 belföldi és több, mint 1800 vagont raktak meg külön ­böző konzervféleséggel. Január 4-én négy vagon konzerváru ke­rült ki az üzemből, ők rakták vagonba. Még csak négy óra telt el a napi munkaidőből, de már » brigád tagjai jelentik a készáruraktár vezetőjének, hogy kész a rakodás. Leplombálják a vagon ajtaját s a pöfékelő gőzmozdony kivontatja édes terhét, hogy külföldre és az ország különböző ré­széibe elvigye az ízletes, olcsón előállított konzervféleségekct, íz Alföldi Konzervgyár ismert, ízletes termékeit. A rakodő-brigad tagjai Miklós György brigádvezető vezetésevé? a hetedik vagont rakják meg konzervvel. Uoiló Sándorné, Hegedűs Károlyné csomagoló, Csaba Mária címkéző a szugátüzemből.

Next

/
Thumbnails
Contents